A PATAIKOSZ AMULETTEKRőL

 

Kis kutatástörténet

A törpe istenségekre vonatkozó egyiptológiai kutatás érdekes egyoldalúsága tükröződik abban, hogy míg Bész istenről számos cikk, tanulmány, sőt monográfia is készült, a másik törpe istenséggel, Pataikosszal alig foglalkoztak. A Pataikosz ábrázolások tipológiai csoportosítására mindössze egy rövid cikk született, amely azonban az ikonográfiai elemek sem tartalmi, sem kronológiai vizsgálatára nem tér ki, és kizárólag a berlini gyűjtemény anyagára szorítkozik (I. Matzker), míg általános tartalmi kérdésekkel egy egyiptomi és görög törpékkel kapcsolatos monográfia egyik fejezete foglalkozik (V. Dasen), valamint világfenntartó (J. Berlandini) és termékenységi (M. Raven) aspektusának egy-egy vallástörténeti tanulmányt szenteltek. A Pataikosz amulettek sajátosságának tekinthető hieroglif vésetek feldolgozására a Louvre gyűjteményének anyaga alapján történt kísérlet (Y. Koenig, M. L. Ryhiner).

 

A Pataikosz amulettek ikonográfiai típusai

A Pataikosz amulettek hosszú története során (18. dinasztia – Ptolemaiosz kor) három fő típusuk készült.

1. Egyszerű Pataikosz figura: Ebben az esetben a törpe alakú istenség önmagában áll, üres kézzel. Bár ezeknek az egyszerű Pataikosz amuletteknek több altípusát is kialakították, különösen az újbirodalom korában, a különbségek lényegében a stílusváltozással magyarázhatók, bár előfordulnak olyan darabok is, melyek a komplex Pataikosz amulettek elemeinek fokozatos eltűnésével kialakított átmeneti formák.

2. Komplex Pataikosz figura: Kezdettől fogva többféle kiegészítés is elképzelhető a kis törpe alak mellett ábrázolva. Ezek utalnak a figura mitológiai szerepére, helyére a korabeli istenvilágban, és funkcióját is jelezhetik. A legváltozatosabb ikonográfiai képet a Harmadik Átmeneti Korban nyújtják.
Az amulett ikonográfiai képe egy egész jelenetet sűrít magába. Egyik elem a Pataikosz szájából két oldalt kilógó kettéharapott kígyó, ami azonban két, farkánál fogva az isten szájával összeszorított, szimmetrikus elrendezésben ábrázolt kígyót is megjeleníthet. További elemek az isten kezeiben tartott hegyes tárgyak – kés, nádlevél vagy maat toll -, vagy két kígyó, amit testéhez szorít, valamint a lábaival letaposott, rendszerint egymás felé forduló krokodilpár, az isten feje tetején pedig a skarabeusz. A talapzat aljára hosszú ideig hieroglif jegyeket véstek, és kezdetben még, a többi isten-amulettnél később is szokásos hátpillért is alkalmazták, szintén felirattal látva el.

3. Kompozit Pataikosz figura: Vannak olyan Pataikosz amulettek is, ahol magát az alakot komponálták meg más lények ábrázolásával, testrészeik hozzátoldásával. Először az emberi fejet sólyom és kosfej váltotta fel, majd madártest és további elemek is belekerültek a kompozícióba. Éppen ezért szokás ezt a típust pantheisztikus Pataikosznak is nevezni. Ez a típus a Harmadik átmeneti Korban fejlődött ki, és készítése a Késői és Ptolemaiosz korokban érte el csúcspontját. Ekkor önállósult is.

 

Ikonográfiai változások Egyiptom történetének és vallásának a tükrében

A történeti változásokkal párhuzamosan a Pataikosz amulettek ikonográfiája is gyakorta átrendeződött. Az ikonográfiai változásokban tükröződő belső átértelmeződések vallástörténeti változásai ennek ismeretében gyógyászati jelentőséget nyertek, melyek a gyógyítás mikéntjét éppúgy befolyásolhatták, mint a gyógyításra szoruló állapotok körét.

Az újbirodalom expanziós külpolitikájával egy sokoldalú, dinamikus belső fejlődés párosult, amely részint a hagyományos árúk magas minőségű kivitelezését, részint luxuscikkek, és más népektől átvett eszközök és tárgyak iránti szélesebb körű keresletet is eredményeztek. A politikai és gazdasági élet új hangsúlyai a vallási nézetekre is jelentős befolyást gyakoroltak, melyek egyik megnyilvánulása az amulettek felértékelődése lett – ismét nagy mennyiségben árasztották el az országot. A növekvő mennyiséghez minőségi változások is járultak. Az egyszerű formájú, zömében állat és tárgy-amulettekre korlátozódó korai típusok jelentősen kibővültek, és felvirágzott az anthropomorf isten-amulettek kora. A Pataikosz amulettek feltűnése a magasabb művészi igényt már standardizáló újbirodalmi korszakhoz fűződik – alig készültek lapamulett formában, viszont szinte egyidejűleg alakultak ki természethűségre törekvő részletező kompozíciói, mind az egyszerű szobor formában, mind az egész jelenetet magába sűrítő komplex együttesben.

Az ásatási publikációkból a lelőhellyel és lelet-kontextussal rendelkező újbirodalmi példányokat kigyűjtve az egyszerű és komplex típus különíthető el. A Ramesszida korban az egyszerű típus a két tollas napkorong fejdísszel még kiegészülhetett, más ikonográfiai változás azonban nem figyelhető meg rajta. Stiláris különbségek annál inkább, szemben a krokodilokon álló komplex Pataikoszok esetével, amelyek ebben az időben nemcsak ikonográfiai kialakításukban egységesek, hanem stílusukban és anyagukban is kevés eltérést mutatnak egymástól.

Az amulett-ipar felvirágzásához előnyös feltételek nem mindig és mindenütt voltak jelen. Egyes időszakokban a kanonikussá vált típusok sorozatgyártására rendezkedtek be. Ilyen növekvő volumenű sorozat-termelésről tanúskodnak a Ramesszida kor sírjai és a késői kori temetők leletei. Van, amikor inkább a sokszínűség, változatos megjelenítésű készletek jellemezték az amulett műhelyeket. Ez különösen a Harmadik átmeneti Korban szembetűnő, amikor a belső egység megbomlásával párhuzamosan a mesterek látóköre az állandó mozgás következtében kiszélesedett, és a nehezen beszerezhető, hagyományos amulettek helyi pótlása mellett az új igények kielégítése miatt számos új forma bevezetésére is kényszerültek.

A használat során a különböző kortárs stílusirányzatok egymás mellett éltek. Nem ritka, hogy egyazon sírban több, különböző formájú Pataikosz amulettet találtak. Csukló és mell tájékán szoktak előkerülni, vagyis rendszerint karkötők és nyakláncok részét alkothatták. Természetszerűleg adódik, hogy a miniatűr amuletteket más, szintén kisméretű amulettekkel együtt is viselték, de a korai amulett viseléssel ellentétben az azonos, vagy néhány azonos típusú egészen apró amulettből készített láncok voltak jellemzők az újbirodalom ill. a Harmadik átmeneti Kor idején – méretből adódóan szükségszerűen egészen sematikus kiképzéssel. A Késői Kortól a miniatűr méret mintha visszaszorult volna, ami azonban nem jelentette a kis méretű (3-6 cm nagyságú) amulettek megszűntét is. Ezek, más amulett típusoknál tapasztalható tendenciákhoz hasonlóan, ekkor élték virágkorukat.

Míg ilyen méretek esetén az amulettek viselése magától értetődőnek tűnik, körülményes a 10-12 cm nagyságú, súlyosabb amulettek esetében. Itt joggal merül fel, hogy már nem a szó szoros értelmében vett amulettről van szó, hanem esetleg egy hordozható istenszoborról, amelyet akár utazás során rögtönzött házi oltárra is rá lehetett helyezni. A talapzatok gondos kiképzése, statikai biztonsága is sugallja ezt a funkciót. A darabok hátán kialakított függesztésre szolgáló furat azonban éppúgy szolgálhatott egy falon történő rögzítésre, mint egy lánc egyedüli díszeként való viselésére, amire szintén találni példát szobrokon és festményeken az egyiptomi történelem minden időszakában.

Ikonográfiai változások a komplex típusokra jellemzőek. Különösen sokfélék a Harmadik átmeneti Korban. Az alaptípus mellett feltűnnek
– változatok, mint a háttámlából kinövő két pár szárnnyal vagy hátul oroszlánfejes istennővel megjelenített példányok, melyeknél egy egészen sajátos változat is készült, ti. rövid hajjal és eltérő testfelépítéssel is megmintázták a törpét, úgy, hogy hátán oroszlánfejes istennő állt,
– és bővített komplex Pataikoszok is, mint a vállakon sólyommal, hátán Nofertummal, két oldalán istennőkkel – többnyire Szahmettel és Neittel ábrázolt darabok, vagy, amikor istenpárként Honszuval együtt formázták meg.
– Sőt, ebben a korszakban alakult ki a komplex formák egy később önállóvá vált formája, a kompozit Pataikosz is. Mind a sólyomfejes, mind a kosfejes törpe figuráknál egyértelműen krokodilokon állnak, és a kígyók ill. a kések is többször jelen vannak. A kosfejes törpe amuletteknél a pantheisztikus istenség núbiai gyökerei is világosak.

A Késői Korban a korábbi komplex típusok helyébe az alaptípus mellett mindössze egy új típus (két változatban) került, bár ennek fejdísze többféle is lehetett: az isten testéhez hátul Izisz álló női alakja, vagy egy madártestű istennő támaszkodik, míg két oldalt gyakran Izisz és Nephthysz alakja simul hozzá. A komplex Pataikosz amuleteknél tehát az egyszerűsödés és sematizálódás a jellemző. A kompozit Pataikoszok között viszont a sokszínűség és újítás vált jellemzővé. Az állatfejes, de hagyományos törpe figurák mellett a hátul madártestű és farkú törpe amulettek sem ritkák, egy vagy akár több állatfejjel is. Ezek a pantheisztikus figurák a legkülönbözőbb istenek erejének együttesét kívánták kifejezésre juttatni keveréklényük által, és nyilvánvalóan már általános, “minden” területre kiterjedő védőerővel rendelkeztek.

A Pataikosz amuletteken megfigyelhető ikonográfiai és stilisztikai változások egy része önálló belső fejlődés eredménye, más része különböző idegen kultúrhatások következménye is. Természetesen, amíg egy nép önállóságának megtartásához ragaszkodik, addig, nem tesz magáévá olyan elemeket, amelyek kultúrájától teljesen idegenek, netán azzal ellentétesek. így a külső kultúrhatások itt is az egyébként az egyiptomi világban meglevő, de lappangó jelenségek felerősödését jelentik. A Ramesszida majd líbiai korban feltűnő egyes elképzelések, mint pl. az oroszlánfejes istennő fokozódó népszerűsége, nagy valószínűséggel éppúgy erre vezethető vissza, mint a 25. dinasztia korában feltűnő núbiai elemeket felhasználó típusok megjelenése és elterjedése, vagy később a görög hatás kibontakozása, amely az egységesedés, jobb áttekinthetőség égisze alatt az ikonográfiában is egy-egy domináns aspektus (Hórusz és pantheosz) hangsúlyozását erősítette.

 

A Pataikosz amulettek alkalmazása, értelmezése

A Pataikosz amulett által ábrázolt törpe figura esetében, amely erősen emlékeztet a csecsemő / embrió alakjára, az alaki hasonlóság alapján feltételezhető, hogy elsősorban a gyermekek megóvását szolgálta, de különösen a szülés idején és az azt követő kisgyermekkorban, ami a terhes, vajúdó és még szoptató nők védelmét is szükségszerűen magában foglalja, hiszen az őket ért fizikai vagy pszihés hatások – az egyiptomiak nézete szerint is – nemcsak az anya, hanem a gyermek testi-lelki fejlődését is végzetesen befolyásolhatták. Az ismert lelőhelyes darabok szintén erre a felhasználói körre és feladatra utalnak, ti. különösen gyermekek és nők sírjában helyezték el őket – tehát viselőiket elsősorban közöttük találjuk. Az amulettek ilyen értelmű felhasználását szöveges forrás is alátámasztja, mivel a II. Ramszesz kori leideni I. 348 papirusz 30. és 31. ráolvasása alapján a törpe figurát vajúdás idején a homlokra helyezték, hogy ezzel segítség elő a gyermek megszületését. A szöveges hagyomány és képi megjelenítés itt tehát teljes összhangban áll. Az egyszerű Pataikoszok minden valószínűség szerint ezt a feladatot töltötték be.

Minthogy az egyszerű Pataikosz amulettek lényegében csak stiláris változásokon mentek keresztül, feltételezhető, hogy feladatkörük sem változott lényegesen az évszázadok során. Csupán egy dolog mond ennek ellent: a komplex típusban jelentkező egyszerűsödés fokozatosan az egyszerű Pataikosz formába olvadással ér véget, és bár elszórtan, de a kölcsönhatás egy-egy elem szórványos átvételével magukon az egyszerű Pataikoszokon is érzékelhető. A velük párhuzamosan készült teljes kompozíciójú komplex Pataikosz amulettek viszont ikonográfiai szempontból igen változékonyak, éppúgy, mint a kompozit, pantheisztikus formák. Az ikonográfiai sokszínűség mutatja, hogy a hozzájuk kötődő elképzelések is sokrétűek, változatosak lehettek. Ennek ellenére az alapelemek a kompozíció változatlanul fontos részei maradtak, jelezve a kígyómarás, skorpiócsípés kezelését célzó alapkoncepció folyamatos érvényességét, illetve mindenféle ártalmas lény elpusztításának szándékát.

A gyakorlatilag kezdettől fogva készített komplex ikonográfiai típus példányainál felmerül a kérdés, hogy vajon eltérő tartalmat fejeznek-e ki, mint az egyszerű Pataikoszok, vagy a két típus ugyanannak a gondolatnak két különböző kifejezési módja. Ezt sugallja a jelenetként ábrázolt Pataikosz amulettek egy másik jellemző vonása is, ti. talpukon hieroglif jegyek láthatók, leggyakrabban Atum chryptográfiák. Ez kettős szerepet jelez: az amulettek nemcsak az emberek által viselt óvó szerek, hanem pecsételő voltuk is nyilvánvaló. Minthogy az újbirodalmi isten-amulettek között ez egyedülálló jelenség, a pecsétvéset alkalmazása feltétlenül nagy jelentőséggel bíró elem, melynek elemzése így a Pataikosz szobrok jobb megértésének szintén kulcsfontosságú részét képezi. Mivel rendszerint a fejre helyezett skarabeusszal együtt jelent meg, kapcsolat tételezhető fel közöttük. Szoros összefüggésre mutat az is, hogy míg ennél a típusnál teljesen általános a skarabeusz jelenléte, az egyszerű, pecsétvéset nélkül készült Pataikoszoknál alig található meg – ilyenkor az eredeti minta minden valószínűség szerint eltorzult vagy egyszerüsített komplex figura volt. Gyermekekre vonatkozó iatromágikus szövegekben (pBerlin 3027) a pecsét / pecsételés az életvédelem funkcióját tölti be, a halált okozó démonok, elsősorban a halottak szellemeinek a gyermekrablását akadályozzák meg, és más orvosi esetekben is olyankor kezelik velük a beteget, amikor a kór halálos veszélyt jelent.

A hátpillér két, a Harmadik Átmeneti Korban a talpvésetek között kanonizálódott jelcsoportot tartalmazott, melyeket Itm és sms formájában lehet kiolvasni, tehát a figurát Atum körébe utalja. A pecsétvéset eredetileg is utalhatott Amonra, így a pecsételő amulett már a kezdet kezdetén is egy többarcú istenséget jelenített meg. A mágikus Harris papirusz alapján (I. ráolvasás, VI.9) a krokodilon álló Amon rajzát – a megfelelő rítusok elvégzése után – valóban hatékony eszköznek tartották kígyómarás gyógyítására, és később a Brooklyni mágikus papiruszon a pantheisztikus törpe feladataként is egyértelműen megfogalmazták ezt. A krokodilon taposás, a szájban látható kígyók és a kézben tartott fegyver alapján – a Sed- és Hórusz-táblákkal fennálló hasonlóság szintén megerősíti a kígyómarástól való védelmet jelentő értelmezést.

A legkésőbb a 21. dinasztia korától érzékelhető ikonográfiai átfedések az egyszerű és komplex Pataikosz amulettek között, majd később ezek és a kompozit amulettek között arra utalnak, hogy az amulettek funkciójában is jelentősek lehettek az átfedések. Erre alapot a közös vallási-mitológiai háttér szolgáltatott, hiszen mind a szülésnél, mind a kígyóméregnél a halállal, a sötétség erőivel kellett felvenni a küzdelmet, melyek leginkább Széthtel álltak szoros kapcsolatban.

Szövegek, amulett feliratok és típusok egyaránt azt tanúsítják, hogy a Pataikoszokat, legalábbis a 26. dinasztiáig, Ré egyik formájának tekintették, aki azonban más istenekkel – főképp Amon és Ptah – összeolvadva azok szoláris formájaként is megjelenhetett. A bővített komplex figurák zöme a kiegészítő elemek alapján eleinte különösen Ptah személyét helyezte előtérbe, a Késői Kortól pedig Hórusz és köre vált dominánssá. A fő, szoláris értelmezés mellett azonban számos, más irányba is nyitottak voltak az amulettek. Kifejezhették a napisten mögött álló többi isten általános védelmét a szárny párokkal, vagy megszemélyesítették ezt az erőt, és oroszlánfejjel látták el, vagy Hathor istennővé vagy emberi testű madárrá változtatták, de Ptah “családját” és a környezetében élő más isteneket is segítségül hívhatták ábrázolásuk révén. Még magának az istennek a személyazonossága is eltolódhatott például Szopdu felé.

Ha a Pataikosz amulettek készítését áttekintjük, rendkívül változatos képet nyerünk mind ikonográfia, mind stílusok tekintetében. Míg az utóbbiak az általános ízlésről, gazdasági életről és technikai fogásokról, szokásokról vallanak, az előbbiek minden valószínűség szerint bonyolult teológiai képletek képi megfogalmazásainak tekinthetők, melyeket az amuletteken keresztül népszerűsítve célszerű volt minél kevesebb elemre redukálni. Ezzel az egyszerűsítéssel pedig félreértések és átértelmezési lehetőségek jártak együtt, ami egy darabokra tördelt országban egyazon figura különböző helyeken különbözőféle értelmezését vonta maga után. Ez a jelenség jól érzékelhető, pl. a Harmadik átmeneti Korban, míg a szaiszi kori váltásnál egy viszonylag gyors átalakulás tanúi lehetünk. Ekkor egyrészt a minél több istent egy személyben egyesítő pantheosz került előtérbe, aki a helyi szokásoknak megfelelően lett a keveréklények változatos formavilágába öltöztetve, majd az ekkor már nagyhatalmú Bész személyébe olvadt, másrészt egyre dominánsabbá vált a korábban rejtve jelen lévő Hóruszi ideológia. Nem csoda, hiszen Hóruszt nagy védőerejű gyógyító istennek tartották, aki képes volt a többi istent megbékíteni, és erősebb is volt mindannyiuknál. Az azonosulás oly mértékben sikerrel járt, hogy a komplex Pataikosz figura, és az azzal szorosan együtt alakuló egyszerű Pataikosz alakja teljes mértékben beleolvadt a Hórusz táblák figurájába és így készítésük feleslegessé vált.

A politikai, gazdasági és etnikai háttér megváltozásával az amulettek pontos jelentése komoly átalakuláson ment tehát keresztül: a konkrét felől az általános felé tolódott, ill. különböző istenek vonzáskörébe kerülve fő típusai egymástól elszakadtak, majd egyéni arcukat fokozatosan elveszítve végül a Ptolemaiosz korban egy-egy nagy hatalmú istenség alakjába, különösen a kimeríthetetlen inspirációt nyújtó Hórusz mítoszba olvadtak. így bár a gyógykezelésekre használt Pataikoszok alapvető célja, a sötétség erőinek a legyőzésével új életre segíteni a szenvedő pácienst, mindig is megmaradt, a konkrét alkalmazásban mégis jelentős változások mentek végbe. úgy tűnik, a tényleges szülés és kígyómarás egyenértékű kezelése az amulettek interpretációjában az utóbbi javára billent, és emellett egy általános védelmet, életerőt vártak tőle, hiszen a törpe isten omnipotens, az egészség bármely problémájának hatékony orvoslója lett, aki Széth legyőzésével az élet minden területe felett hatalommal rendelkezett.

Ezt az amulett fajtát – és nyilván a mögötte felismert istenséget – némely idegen nép is olyannyira magáénak érezte, hogy kereskedelmében nemcsak eredeti egyiptomi amulettekkel foglalkozott, hanem iparosai maguk is készítettek ilyeneket. Leginkább föníciai és núbiai területen virágzott ez az egyiptizáló ipar, ám míg az előbbi az egyiptomival párhuzamosan fejlődött, és úgy tűnik nem befolyásolta jelentősen az anyaországi fejlődést, az utóbbi, minden bizonnyal a 25. dinasztia közös núbiai – egyiptomi uralkodóinak a hatására kölcsönhatásba került vele, és egyes típusai az anyaországi amulettek alakulásánál is domináns szerepet kaptak. Tekintve azonban, hogy a núbiai amulettek sok tekintetben az egyiptomitól eltérő hitvilágot tükröznek, érthető módon dupla átértelmezéssel kerültek újra vissza, vagyis először a núbiai elképzelések jobb felismerhetősége érdekében módosultak a helyi igényekhez, majd – ahol lehetséges volt - az új formavilág újabb egyiptomi interpretációja következett be, hogy ismét az anyaország szükségleteihez tudjanak igazodni.

 

Összefoglaló értékelés

A Pataikosz amulettek tehát a terhességet, szülést, gyermekápolást segítették, de kígyómarás esetében is hatékonynak tartották őket. A szerencsés szülés elősegítése és a kígyómarás megelőzése ill. gyógyítása látszólag egymástól igen távol eső területek, de mint a Pataikosz amulettek jelzik, kezelésüket mégis végezhették hasonlóan. Ennek oka a közös gyökerekben keresendő. Minthogy egyiptomi elképzelés szerint a betegséget alapvetően valamely isten negatív befolyása okozza, a rosszul haladó terhesség / szülés és a kígyómarás eredendő oka is egy istenre, Széthre vezethető vissza, aki ebben az esetben halálos veszélyt jelent az érintett páciensek számára: Széth próbálta ugyanis megölni a magzatot, a kezdet kezdetén Hóruszt, már Izisz méhében, és hozzá kapcsolódik a kígyó is, amely az újszülött Hóruszra támadt a khemniszi mocsárban. Logikus tehát, hogy ugyanaz a Széth ellenes eszköz hatékony lehetett mindkét területen. A gyógyulás, egészségessé válás azonban ily módon felért egy újabb élet nyerésével is. Vagyis egy mágikus-orvosi értelemben vett újjáélesztést végeztek ilyenkor, amelynek módszere természetszerűleg a halotti rítusokkal is felmutatott közös vonásokat, hiszen a túlvilági rítusok célja is az új életre keltés volt.

Az első Pataikosz figurák mitológiai értelemben Ré napistenhez kötődtek, különösen Atum formájában, néha Amonként. A Ramesszida korban azonban, már Ptahhal is szoros kapcsolatban álltak. Ez a kapcsolat rendkívül erős lehetett, mivel a Harmadik átmeneti Korban a törpét Ptah gyermeki formájával azonosították is – legalábbis Memphisz vonáskörében. Bár ez az értelmezés a Késői Korban is érvényben volt, az isten személye kétfelé vált. Egyrészt egyre erősödött gyermeki jellege, amely aztán a gyermek Hórusz aspektussal teljesen összefonódott, másrészt egy hatalmas erejű, mindenható istenné fejlődött, mely Bész vonásaival is rendelkezett. Ez a fejlődés eredményezte aztán, hogy az immár feleslegessé vált Pataikosz amulettek készítése abbamaradt.

Orvosi szempontból ezek a változások azt jelentették, hogy bár az amulett gyógyító erejét kezdetben a nőgyógyászatban és a herpatológiában vették igénybe, később ez egyre általánosabb lett, és lassanként mindenre kiterjedt. A herpatológiai és termékenységi aspektus azonban továbbra is jelentős maradt. Az ókori egyiptomiak rendkívül gazdag és változatos mítosz világgal rendelkeztek, úgy országos, mint helyi szinten, és ezek jó részét gyógyításra, a fájdalom csökkentésére is felhasználták mágikus szövegeikben. Minthogy az amuletteket alkalmazhatták ezekkel együtt, de önállóan is, éppúgy lehettek a ráolvasásokra emlékeztető vagy azokat helyettesítő mágikus eszközök, mint azok, ill. a gyógyító rítusok kiegészítő elemei. Hatásukat pszihológiai úton fejtették ki, a beléjük vetett hit ill. a hozzájuk kapcsolódó szimbólum rendszer révén, éppen ezért rendkívül fontos volt, hogy képi megjelenítésük ezeket a fontosnak tartott asszociációkat világosan kifejezésre juttassa. Az amulettek ikonográfiájának változása így az amulett által felidézett isteni lényhez kötődő gyógyító erő irányát és mértékét is jelzi. Hogyan hatott hát a Pataikosz amulett? Az isteni erő közvetítőjeké alkalmazták, mint ezeknek a láthatatlan erőknek a szimbólumait, a ráolvasások megjelenítőit, vagy a mítoszok beteljesedésére emlékeztető jeleket. A kezelés pozitív kimenetelét így vetítették előre, ami viselőiknek lelki támaszt adott.

 

A Pataikosz amulett egyiptomi besorolása

Az ókori egyiptomiak igen sokféle amulettet készítettek. Voltak köztük olyanok is, melyeket az "egészség-amulet" - wDA snb / sAw snb néven neveztek. Ez természetes is volt, hiszen az ókori egyiptomiak a betegséget alapvetően isteni lények hatásának tulajdonították, ezért a gyógyítás folyamata azok megbékítésére vagy elűzésére, ill. hatásuk megszüntetésére kellett irányuljon. Emellett persze az előidézett fizikai tüneteket is kezelték, és ebben a mai, akadémiai orvostudomány korukban igen sikeres előfutárai voltak. Minthogy tehát az orvosi gyakorlat a vallási rendszerbe ágyazódott bele, a mágia és vallás eszköztárát, például az amuletteket is, természetszerűleg felhasználta. Az amulettek ikonográfiai változásai a különböző helyi vallási iskolák uralkodó theológiai rendszereihez kapcsolódtak, amelyek folyamatosan alakultak, kiemelkedtek, összeomlottak, vagy éppen összeolvadtak. Az amulett készítés nem csupán egy fizikai aktusból állt (mint pl. kőből, fából kifaragni vagy fajanszból, agyagból, üvegpasztából kiönteni), hanem mágikus rítussal ért véget: szigorúan kötött előírások alapján varázserővel is ellátták őket. Azt is tudjuk, hogy egyes isteneknek saját amulettjük volt, amit néha – meghatározott célra – másoknak, így az embereknek is odaadtak.

Tekintve azonban, hogy ezeket a varázserővel rendelkező tárgyakat viselőik nem egyszerűen csak magukra akasztották, hanem bizonyos rítusok elvégzésével vették használatba – amelyből gyakran még a ráolvasás szövege sem maradt fenn – az amulettek a gyógyító folyamatnak csupán egy kis részletét alkották. Félrevezető lenne tehát, ha alkalmazásuknál megfeledkeznénk a különféle ráolvasások és rítusok ill. az általunk csak részben ismert, ám a korabeli egyiptomiak számára képileg világosan felidézett mítoszok létéről. Ezek a mozzanatok ugyanis szintén erőteljesen befolyásolták az "eszköz" hatékonyságát. Másik nőgyógyászati példaként hadd említsem az Izisz csomót, melyet a "csomót" viselő Izisz istennőn kívül másik isten is hatékonnyá tett: maga Atum isten kötötte meg Izisz méhének belsejében, mellyel sikeresen megakadályozta Széthet a magzat elpusztításában.

A Pataikosz amulett, a Ramesszida korban egy istennő tulajdona volt: a denderai Hathor "egészség amulettje". Tőle kérhette el a szükséget szenvedő. Rajta kívül azonban sok más isten is rendelkezett olyan amulettel, amely a test védelmére - mkt Haw szolgált. Mint az egyiptomi szövegekből kitűnik, a test védelme alatt annak fizikai állapotának változatlan megőrzését értették, ad és snb voltát, amit az összes isten megbékítésével és az ellenséges lények elűzésével kívántak elérni. Az ezt biztosító amulettek egy része általános érvényű volt, mások az élet egy-egy speciális területére vonatkozó hatalom birtokában voltak. Ezek típusai, ill. koronkénti alkalmazásuk, mint a Pataikosz amulett is mutatja, egy változó világ tükörképei lehetnek.

 

						Győry Hedvig
						

VISSZA!