Bartucz Lajos


A Szépművészeti Múzeumba átszállított egyiptomi gyűjtemény részét alkotó, zömükben Gamhudból származó koporsók a múmiákat is magukban foglalták. A koporsók felnyitása, majd a múmia maradványok kiemelése 1936-1937 folyamán történt meg. Az embertani anyag zöme 1939-ben a Néprazji Tár Embertani Gyűjteményébe került, ahol Bartucz Lajos kezdett hozzá feldolgozásukhoz. (Regöly-)Mérei Gyula majd Neméskéri János foglalkozott később a gamhudi maradványokkal.

Győry Hedvig


Bartucz Lajos (1885. ápr. 1. Szegvár - 1966. jún. 4. Budapesti.): antropológus, múzeumi őr.
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemi (PPTE) BTK hallgatója (1904-től), antropológia főtárgyból, állattan és geológia melléktárgyakból bölcsészdoktori oklevelet (1909), majd emberméréstanból egyetemi magántanári képesítést szerzett (1914). A PPTE Embertani Intézetében Török Aurél professzor mellett mb. tanársegéd (1905), tanársegéd (1906-tól); Török betegsége idején, majd halála (1912) után gondoskodott az intézet kutató- és oktatómunkájának folytonosságáról. Az intézet adjunktusa, később magántanára (1914-1919). A Lenhossék Mihály vezette tanszéken antropológiai előadásokat tartott (1917-1920). Az I. világháború után megbízást kapott az Antropológiai Múzeum megszervezésére. Előadásokat tartott a "Marx és Engels Munkásegyetemen"-en. A Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt megfosztották egyetemi adjunktusi állásától (1920. szept.). Négy éven keresztül csak részben tudta tudományos tevékenységét folytatni.
A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán megbízták a Jankó János közép-ob-vidéki expedíciójából származó koponyagyűjtemény rendezésével (1921-től). A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya (1926- tól Néprajzi Tára) szakdíjnoka (a tudományos segédszemélyzet tagja, 1924. febr. 16-ától), múzeumi őre (1926. jún.-tól), a Néprajzi Múzeum (1938-tól Országos Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tára) igazgatóa (1935-1940). Múzeumi gyűjteményi munkája mellett jelentette meg alapvető közleményeit a germánokra, a magyarországi avarokra, a honfoglaló és árpád-kori magyarságra vonatkozóan. Az ország különböző vidékein embertani vizsgálatokat végzett. Kecskeméten, a Néprajzi-Régészeti-Nyelvészeti Vándorgyűlésen a régészet és az antropológia közötti együttműködés fontosságáról tartott előadása nyomán kezdték a vidéki Múzeumok rendszeresen rendelkezésére bocsátani a leleteket (1927); tíz év alatt 3000 hiteles koponyával és 2000 csontvázzal gyarapodott a Néprajzi Múzeum embertani kollekciója, amely alapja lett a későbbi Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára gyűjteményének.
Megkezdte a történeti embertani leletek rendszeres feldolgozását és publikálását. Bécsben megrendezte az első nemzetközi rasszantropológiai kiállítást (Magyarország rassztörténete és a magyarság antropológiai összetétele, 1936). A PPTE Embertani Intézet mb. előadója (1932-1939). átvette és továbbfejlesztette Török Aurél antropológiai gyűjteményét. A PPTE Magyarságtudományi Intézetében sok fiatal kutató számára teremtett anyagi feltételt a módszeres antropológiai, néprajzi, nyelvészeti kutatásokhoz (az 1930-as évek végén). A szegedi Horthy Miklós Tudományegyetemi Embertani Tanszékének tanszékvezető egyetemi ny. r. tanára (1940. okt. 19.- 1959). A szegedi egyetemi tanácsának megbízása alapján az Alföldi Tudományos Intézet megszervezője, annak első igazgatója (1942-től). A szegedi tudományegyetemi Matematikai és Természettudományi Karának dékánja (1943-1946). Közben a budapesti tudományegyetemen is oktatott (1949-1959); az Embertani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára (1959. febr.-1965).
Az 1. világháborút megelőzően érdeklődése a magyarság kutatása felé fordult, annak megalapozását, kifejlesztését és felvirágoztatását tekintette hivatásának. Húszéves korában jelent meg első dolgozata a Földrajzi Közleményekben (Az emberiség faji felosztásáról, 1905). Felkészült az élő magyarság vizsgálatára (1908), és megtalálta az utat az etnográfusok felé is. Főként a népvándorlás és honfoglalás kori leletekkel, valamint a magyarság etnikai antropológiai képének megismerésével foglalkozott. 1908-tól kezdve észak-Magyarországon a matyók, a palócok között, Erdélyben a székelyek, D-Magyarországon Arad, Csongrád, Békés vmegye, az Alföldön a Jászság és a Kunság, a Dunántúlon a Balaton-felvidék, Fejér vármegye, Göcsej és Hetés népességének antropológiai vizsgálatát végezte (pl. Göcsej és Hetés népének anthropológiájáról, Ethnographia, 1913). Arad megye népének antropológiájáról írt monográfiája (1912) az első ilyen jellegű munka volt hazánkban.
A Néprajzi Múzeummal akkor került szorosabb kapcsolatba, amikor 1912 után odakerült Török Aurél koponya- és csontvázgyűjteménye. 1926-tól nagy ütemben fejlesz tette a Múzeum embertani gyűjteményét, és megkezdte annak módszeres feldolgozását is. Megindította az Antropológiai Füzeteket, és széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki. Példaképének Jankó Jánost tartotta, akinek eredményeit - további mérésekkel kiegészítve és saját kutatásaiba beépítve - felhasználta összefoglaló munkáiban. A Természettudományi Alap segélyével, Hóman Bálint főigazgató támogatásával Gyulán, Ködszálláson, Orgondaszentmiklóson, Rádiótelepen és Kecskeméten végzett ásatásokból jelentős számú lelettel gyarapította a Múzeum gyűjteményét.
Szokolyán olyan terepmunkát szervezett (1938), amelyen a népi építkezéstől az antropológiáig a néprajz minden gyűjtőterülete képviseltette magát. Kutatásait először "A magyar ember. A magyarság antropológiája" c. könyvében foglalta össze (1938). Ugyanebben az évben jelent meg monográfiája az észak-Magyarországi Suba-lyuk-barlangi neandervölgyi leletek vizsgálatának eredményeiről (1938). Fajkérdés, fajkutatás c. könyve a módszertani kérdések mellett érintette az antropológia minden területét, s az ember eredetéről és az emberiség rasszbeli tagolódásáról is képet adott (1940). A rasszista befolyás időszakában is objektív, természettudományos szemléletével tűnt ki. Magyarországon elsőként vizsgálta a különböző környezetben élő gyermekek testi fejlődését. 70 000 katona termetadatát gyűjtötte ki a sorozási lajstromokból, és dolgozta fel. Történelmi jelentőségűek exhumálásai és személyazonosításai (végezte a magyar jakobinusok (1914, 1953), az Apafiak (1927), Katona József (1930), II. Rákóczi Ferenc (1935) és Semmelweis Ignác (1963) csontvázának antropológiai vizsgálatát.)
életének utolsó másfél évtizedét a történeti antropológiai és paleopatológiai érdeklődés jellemezte. Négy könyve, több mint 250 tudományos és ismeretterjesztő munkája jelent meg, ebből 60 idegen nyelven. Sokat tett azért is, hogy az antropológia érdekességeit, új eredményeit a nagyközönséggel is megismertesse; sok napilapban jelent meg tudósítása a hazai embertan eseményeiről.
Az egyetemi hallgatók Természetrajzi Szövetsége (1907), az Országos Régészeti és Embertani Társaság (1914), majd a Magyar Gyermektanulmányi Társaság Embertani Szakosztályának alapító elnöke (1952-1966), tiszteletbeli tagja (1966). A Magyar Biológiai Egyesület (ma Társaság) Embertani Szakosztályának megalapítója (1952. márc.), haláláig elnöke. A Műemlékek Orsz. Bizottságának tagja, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára (1936-1938), majd ügyvezető elnöke (1938- 1940). Az MTA Néptudományi Bizottsága meghívott tagja (1931-1949), Antropológiai Téma Bizottságának (1962-től Antropológiai Bizottságának) tagja (1958-1962, 1962-1965).
Az Antropológiai Füzetek c. folyóirat (újra)indítója és szerkesztője (1923); a folyóirat négy kötetét jelentette meg (1923, 1926, 1928, 1939). A Néprajzi Múzeum értesítőjének (1935-1940), az Alföldi Tudományos Intézet évkönyvének szerkesztője (1944-1949), a Biológiai Közlemények. Pars Anthropologica (1957-től Anthropologiai Közlemények) szerkesztő bizottsági tagja (1956-1965). A Magyar Biológiai Társaság tiszteletbeli tagja (1966); több nemzetközi társaság tagja. A biológiai tudomány doktora (1952). Baumgarten-díj (1931).
Gyűjteményét a Régészeti Tárban helyezték el. Emlékére az ELTE és a JPTE Embertani Tanszékein, valamint szülőfalujában, az ált. iskola ban emléktáblát avattak (1985); a JPTE emlékplakettet alapított (1987).

Fő művei: über die Anthropologie der Ungaren aus der Umgebung des Balaton-Sees (Budapesti., 1923); A magyar nemzetismeretről (Ethnographia, 1936); A kiszombori temető gepida koponyái (Dolgozatok a Szegedi Egyetemi Archeologiai Intézetből, 12., 1936, 178- 203.); A magyar ember. A magyarság anthropológiája (in: Magyar föld, magyar faj. IV. Budapesti., 1938); A Mussolini-barlang ősembere (in: A cserépfalui Mussolini-barlang (Subalyuk). Barlangtani monográfia. Geologica hungarica, Ser. Paleontologica, 14., 1938, 49-99.); A magyar anthropologia irodalma (Anthropológiai Füzetek, 4., 1939, 1-20.); Adatok a magyarországi avarok ethnikai és demographiai jelentőségéhez (Acta Anthropologica, 1., 1950, 1-27.); Adatok a koponyalékelés (trepanáció) és a bregmasebek kapcsolatának problémájához a magyarországi népvándorláskori koponyák alapján (Szegedi Tudományegyetem Biológiai Intézetének évkönyve, 1, 1950, 389-435.); Fajkérdés, fajkutatás (Budapest, 1940); Embertan és emberszármazástan (Budapest, 1962); A praehistorikus trepanáció és orvos történeti vonatkozású sírleletek (Palaeopathologia, 3. Budapest, 1966).
Irodalom: Nemeskéri János: Bartucz Lajos (Anthropologiai Közlemények, 10., 1966, 3-5.); Eiben Ottó: Prof. Bartucz 80 Jahre alt. Seine Leben und seine Tätigkeit (Anthropologie, 3,1965, 40-47.); Farkas Gyula: In memoriam Prof. Dr. Bartucz Lajos (Acta Biologica Szegediensis, 12., 1966. 1-2.,3-16.); Thoma Andor: Bartucz Lajos (L'Anthropologie, 70, 1966, 594-595.); Fehér Miklós: Emlékezés Bartucz Lajosra (Anthropologiai Közlemények, 11., 1967, 103-108.); Eiben Ottó: Emlékezés Bartucz Lajos antropológus professzor budapesti működésére születésének 100. évfordulóján (Anthropológiai Közlemények, 29, 1985, 5-7.); Farkas Gyula-Dezső Gyula: A magyar antropológia története a kezdettől napjainkig (Szeged, 1994); A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Főszerk. Fejős Zoltán (Néprajzi Múzeum, Budapest, 2000); RúL II.: 525-526.; MTL: 145.
Bibliográfia: Eiben Ottó: Bartucz Lajos professzor szakirodalmi munkásságának jegyzéke (Anthropológiai Közlemények, 9, 1965, 21-27.); Klukovitsné Paróczy Katalin-Rácz Béláné (Farkas Gyula anyaggyűjtésének felhasználásával): Bartucz Lajos szakirodalmi munkássága. Bibl. (Acta Universitatis Szegediensis, Acta Bibliothecaria, 9, 1991, 3-47.); Gulyás II.: 660-662.

Pap Ildikó, Szemkeő Endre (Magyar Múzeumi arcképcsarnok / életrajzok a magyar múzeumügy történetéből, Pulszky Társaság - Tarsoly kiadó, Budapest 2002, 67-69. oldal)



  •  

    VISSZA!