Nemeskéri János


A Szépművészeti Múzeumba átszállított egyiptomi gyűjtemény részét alkotó, zömükben Gamhudból származó koporsók a múmiákat is magukban foglalták. A koporsók felnyitása, majd a múmia maradványok kiemelése 1936-1937 folyamán történt meg. Az embertani anyag zöme 1939-ben a Néprazji Tár Embertani Gyűjteményébe került, ahol Bartucz Lajos kezdett hozzá feldolgozásukhoz. (Regöly-)Mérei Gyula majd Neméskéri János foglalkozott később a gamhudi maradványokkal.

Győry Hedvig


Nemeskéri János (1914. ápr. 9. Budapest - 1989. szept. 5. Budapest): tanár, antropológus, múzeumi osztályvezető.
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett (1937), antropológiából bölcsészdoktori szigorlatot tett (1939), majd egyetemi magántanárrá habilitált (1945. szept.). A budapesti tudományegyetemi Embertani Intézetében Bartucz Lajos professzor mellett gyakornok (1934-1936), a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeuma (1937-1939), majd a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tára embertani gyűjteményének vezetője (1939-1945). A Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának hozzájárulásával, a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízása alapján megszervezte az orsz. Természettudományi Múzeum Embertani Tárát (1945), amelynek vezetője volt (1965. júl. 15-éig). A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének tudományos főmunkatársa, ill. tudományos tanácsadója (1965-1983; nyugdíjba vonulásáig). A Pázmány Péter Tudományegyetemi BTK-n a régészet mb. előadója (1946-1947). Az ELTE BTK-n (1952-1963), a debreceni KLTE állattani és Embertani Tanszékén antropológiát oktatott (1971-1984). Az ELTE címzetes docense (1969-től), a KLTE ámzetes egyetemi tanára (1978-tól).
Szakmai pályafutása 22 éves korában, a székesfehérvári középkori királyi bazilika sírjainak feltárásával indult; a munkával professzora, Bartucz Lajos bízta meg. Példamutató gondossággal tárta fel a kriptát, és készítette a feltárások jegyzőkönyvét. Tudományos munkássága kezdetén etnikai (K-Magyarországi hajdú települések, Szabolcs megyei rétközi települések népességének antropológiai vizsgálata) és történeti embertani kutatásokkal (Magyarországi őskori népességek, valamint magyar őstörténeti és kora Arpád-kori népességek) foglalkozott. Történeti antropológiai kutatásai során - a biológiai rekonstrukció elvének megfelelően - a múltban élt egyes szubpopulációk minél teljesebb biológiai és társadalomtudományi megismerését szolgáló, teljes körű antropológiai feltárások megvalósítására törekedett. Kutatásai során főként a vitatott módszertani kérdések keltették fel figyelmét. Ennek alapján kezdte meg az é-Magyarországi Ivád község relatív endogám népességének komplex társadalomtudományi, demográfiai, antropológiai, orvostudományi vizsgálatát. A közel 30 évig tartó, széles munkaközösség által végzett kutatás az ivádi populáció horizontális és vertikális struktúrájának és változásainak megismerésére irányult.
A Természettudományi Múzeum Embertani Tárában a történeti antropológiai kutatások korszerű és biológiai tartalmú profilját széles körű, interdiszciplináris keretekben igyekezett megvalósítani (1945-1965). Orvostudományi szakemberekkel közösen, bonctermi vizsgálatok alapján kidolgozta a nem-meghatározás és az életkorbecslés komplex módszerét. E biológiai alapjellemzők ismeretében, a korszerűen feltárt, teljes sorozatokat alapul véve, demográfus munkatársaival első ízben a kérpusztai kora Arpád- kori (10-11. sz.) népességen dolgozta ki a paleodemográfiai rekonstrukciót. További hazai és külföldi embertani sorozatokon végzett módszeres paleodemográfiai kutatásának eredményeit foglalta össze az Acsádi Györggyel közösen írt History of Human Life Span and Mortality (1970) c. könyvében, amely világszerte ma is az egyik legismertebb és legtöbbet idézett antropológiai kézikönyv. Kiemelkedő tudományos jelentőségűek a bodrogközi demo- és populációgenetikai, ill. az ivádi izolátum komplex humángenetikai, demográfiai vizsgálatai, amelyeket széles körű hazai és nemzetközi együttműködésben végzett. Biodemográfiai és antropológiai kutatásainak keretében vizsgálta az egyetemi (főiskolai) felvételre, ill. ipari szakmára jelentkező, valamint az összeírásra kerülő sorköteles ifjak testi fejlettségét. Reprezentatív budapesti mintán vizsgálta a koraszülöttség okait, ill. ugyancsak budapesti adatgyűjtés alapján a halállal végződött öngyilkosságok biodemográfiai, kultúrantropológiai vonatkozásait. Elvégezte a székesfehérvári királyi bazilikában 1936-1937-ben - részben mások, részben általa - feltárt, majd az ugyancsak általa 1938-ban egy közös kriptában elhelyezett, mintegy 400 ember csontvázleleteit tartalmazó 83 láda régészeti módszerrel történő feltárását (1984).
Irányításával végezték el a budavári Nagyboldogasszony-templomban elhelyezett kir. házaspár, ill. Béla és Antiochiai Anna, valamint a székesfehérvári bazilikából származó 16 egyén embertani leleteinek exhumálását és kutatását (1984). Végzetes betegsége előtt 4 nappal részvételével kezdték meg a rákoskeresztúri új köztemető 301. sz. parcellájában az 1956. évi forradalom mártírjai maradványainak exhumálását.
Tudományos kutatásait négy monográfiában és több mint 200 tanulmányban publikálta magyar, angol, német és francia nyelven. Eredményeit számos hazai és közel 90 nemzetközi kongresszuson is bemutatta, így a Nemzetközi Antropológiai és Etnológiai Kongresszusokon (Philadelphia, 1956; Chicago, 1973), a Nemzetközi Finnugor Kongresszusokon (Tallinn, 1970; Budapest, 1975). Az 1990-ben Budapesten rendezett 3. kongresszus szervező bizottságának elnökévé választották, halála azonban megakadályozta a kongresszuson való részvételét. - a Magyar Nemzeti Múzeumban került kapcsolatba a régészettel. Ny-Magyarország területén és a Felvidéken végzett honfoglalás és árpád-kori temetőfeltárásai eredményeképpen nemcsak Az embertan és a magyar őstörténet c. összegző tanulmányát írhatta meg (1943), hanem tudatos gyújtőtevékenységével egyidejűleg megteremtette a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára szakmai törzsanyagának alapjait. Budapest 1945. évi ostroma alatt tevékenyen szerepet vállalt az elsajátítástól és tűztől veszélyeztetett nemzeti kincseink megmentésében. Muzeológusi pályafutása során mintegy 150 régészeti ásatáson, leletmentésen vett részt. Az ország 45 Múzeumában vett részt régészeti és természettudományi kiállítások elkészítésében (1945-1965). Munkatársaival együtt megrendezte a Természettudományi Múzeum Ember származása c. kiállítását (1955, 1962).
Jelentős tudománypolitikai tevékenysége is. A Corona Archaeologica (1945-1948), az MTA Biológiai Tudományok Osztálya mellett működő Antropológiai Témabizottság tagja (1958-1962), az Antropológiai Bizottság elnöke (1962-1980), tagja (1980-1990), az MTA Biológiai Tudományok Osztálya vezetőségének tanácskozó tagja (197D-től). Az MTA Demográfiai Bizottsága, az MTA "Ember és környezete" Bizottság, valamint az MTA "Ember és természetes környezete (Bioszféra)" koordinációs tanács tagja. Az Antropológiai Biz. elnökeként szervezte meg a budapesti Antropológiai Szimpóziumokat (1959, 1967), valamint a KSH rendezésében Budapesten, Egerben és Ivádon megtartott Nemzetközi Izolátum-szimpóziumot (1964), a Nemzetközi Paleodemográfiai Konferenciát (Sárospatak, 1978). A Magyar Biológiai Egyesület Embertani Szakosztályának egyik alapítója (1952); a szakosztály titkára (1952-1957), majd elnöke (1985-től haláláig). A IX. Biológiai Vándorgyűlés egyik elnöke (1970). A Magyar Humángenetikai Társaság egyik szervezője, vezetőségi tagja. A Magyar Művészettörténeti és Régészeti Társulat, valamint a Magyar Néprajzi Társaság tagja. - A Crania hungaria (1962-től Anthropologia hungarica) elindítója (1956), szerkesztője (1956- 1963), az Annales historica-naturales Musei Nationalis Hungarici szerkesztő bizottsági tagja (1951- 1965), a Biológiai Közlemények. Pars Anthropologica szerkesztő bizottsági tagja (1956), az Anthropológiai Közlemények szerkesztő bizottsági tagja (1956-1967), szerkesztője (1968-1976). A biológiai tudományok kandidátusa (1952; addigi tudományos munkássága elismeréséül). Megkapta az MTA elnöki jutalmát (1962) és a KSH Keleti Károly-emlékérmét.

Fő művei: Ivád: An isolate in Hungary. Társszerző: Tharna A. (Acta Gen., II., 1961, 230-250.); The Population of Lepenski Vir (in: Lepenski Vir. A Paleoanthropological Study. Ed. Srejovic, D. Beograd, 1969, 239-262.); Neolithic skeletal finds. Társszerző: Lengyel I. (in: Neolithic Macedonia as rejlected by excavation at Anza - Southeast Yugoslavia. Ed. Gimbutas, M. Los Angeles, 1976, 375-410.); History of Human Life Span and Mortality. Társszerző: Acsádi Gy. (Budapest, 1970); Budapesti öngyilkosok vizsgálata 1972. Társszerzők: Harsányi L., Jobb S., Miltényi K. (Népességtudományi Kutató Intézet Közleményei, 44, 1976, 1-333.); A 18 éves sorköteles fiatalok testi fejlettsége, biológiai, egészségi állapota. Társszerzők: Joubert, K., Juhász A., Sallai P., Gárdos é. (A KSH Népességtudományi Kutató Intézet Közleményei, 53, 1982); An Anthropological Evaluation of the Indo-european Problem: The Anthropologic and Demographic Transition in the Danube-Basin. Társszerző: Szathmáry L. (in: Indo-European Studies, 1986, 32-53.); Principles of Palaeodemography (in: Innovative trends in prehistoric anthropology. Ed. Hermann, B. Göttingen, 1986).
lrodalom: Eiben Ottó: History of Human Biology in Hungary (Occasional Papers, 2/4, 1988, 1-73.); Farkas Gyula: A magyar antropológia története a kezdettól 1945-ig (Móra Ferenc Múzeum évkönyve, 1987/1, 1988, 81-118.); Kralovánszky Alán: In memoriam János Nemeskéri (Anthropológiai Közlemények, 32, 1989/90, 235-238.); Tóth Tibor: In memoriam Dr. János Nemeskéri (Annales historico-naturales Musei Nationalis Hungarici, 82,1990,5-7.); Tóth Tibor: The Beginning of Modern Trends in Hungarian Anthropology. In memoriam of János Nemeskéri (Anthropologia hungarica, 21., 1990, 5-10.).
Bibliográfia: éry Kinga: Nemeskéri János szakirodalmi munkásságának jegyzéke (Anthropológiai Közlemények, 32, 1989/90, 239-246.); MéL IV.: 660-661.

Pap Ildikó (Magyar Múzeumi arcképcsarnok / életrajzok a magyar múzeumügy történetéből, Pulszky Társaság - Tarsoly kiadó, Budapest 2002, 649-651. oldal)



  •  

    VISSZA!