Azt hiszem, hogy a nyugati társadalom egészének intellektuális élete egyre növekvő mértékben hasad szét két szemben álló csoportra […] az irodalmárok az egyik oldalon, a tudósok — és ezek között is elsősorban a fizikusok — a másikon. A kettő között pedig a kölcsönös meg nem értés és néha (különösen a fiatalok között) az ellenszenv és ellenséges érzés szakadéka. Különlegesen eltorzított képe van az egyiknek a másikról…

A vitában a legtöbb szó arról a szakadékról esett, mely a természettudományos és történeti műveltség közt tátong. Én ezt a szakadékot önmagamban soha nem éreztem. Pedig, ha a dolog természetéből eredne, érezhettem volna: hisz igen hamar e szakadék két partján leltem a két lábamat. Mint íróságra készülő fiatal, a nagy kortársakBabits, Kosztolányi, Juhász — példájára én is a bölcsészetre iratkoztam be s a bölcsészeti kar akkori kivérzettségén s elaggottságán kívül Négyessy professzornak köszönhetem, hogy egy hathetes szemeszter után megtettem a vakmerő ugrást: átiratkoztam az orvoskarra. Hogy ez az ugrás szerencsés volt-e, vagy szerencsétlen, több mint negyven év múltán sem tudnám eldönteni…

Azt mindenesetre le kell szögeznünk, hogy: egyetlen, egységes kultúra van, de csak számunkra, a befogadó individuumok számára merül fel az a kérdés, hogyan lehet annak lényeges elemeit kiválasztani, magunkévá tenni, tanítani. Tudomásul kell azonban azt is vennünk, hogy a nagy alkotók — művészek, tudósok — szükségszerűen öntörvényűek és öntörvényük esetleg a teljes egyoldalúságot jelenti számukra…

Nagyon időszerűnek tartom azt a vitát, amelyik az utóbbi időben megindult a természettudomány és az irodalom közötti egyre mélyülő „szakadék” áthidalásáról, azonban úgy érzem, hogy ez a kérdés csak része egy átfogóbb problémának: a kultúra egysége van veszélyben, és ha már félreverjük a harangot, akkor nézzünk szembe a probléma egészével. Úgy látom, hogy itt nem csupán egy szakadékról van szó, hanem szakadékok és repedések egész soráról. Hiszen még az egyes tudományok is egyre élesebben elkülönülnek egymástól, éppen gyors iramú fejlődésük, a tudásanyag exponenciálisan növekvő felhalmozódása folytán. Ezek a problémák a gyors fejlődés velejárói; a diagnózis röviden úgy szól, hogy a betegség nem más, mint embarrasse de richesse.

A középkor mind a mai napig fennálló, élő és ható — szervezetében még mindig sok középkori vonást mutató — intézménye az egyetem, az univerzitás… Az alábbi tárgyakat tanulták: grammatika, retorika, logika (trivium). A logika Arisztotelész Organonját jelentette Porphüriosz bevezetőjével (Isagoge) mint előtanulmánnyal. Ezután jöttek a quadrivium tárgyai: aritmetika, geometria, asztronómia, zene. Választható tárgyak is szerepeltek: ilyen volt Arisztotelész Fizikája…

„Ezt kaptad meg amazt, sokszor még többet is adtam!”
Számol — s rázza farát…

A latin négyzeteket a középkorban különleges tulajdonságaik miatt bűvösnek tartották, és talizmánként hordták. Úgy gondolták, hogy viselőjüket megóvják mindenféle rossztól.

A mnemotechnikai verseknek egy fajtáját képezik az olyan versek (szövegek), amelyek számneveket nem is tartalmaznak, hanem a szöveg minden egyes szava betűinek száma szolgáltatja a megjegyzésre szánt számsorozatot.

Barbara celarent sarii ferio baralipton / Celantes dabitis fapesmo drisesomorum; / Cesare campestres festino baroco; darapti / Felapton disamis datisi bocardo ferison.

Hogy el ne szalajtsuk, idejében szólok. Annyi szép jubileumot csináltunk a följebbvaló esztendőkben, hogy már az idén se maradjunk anélkül. Legalább egy ódapályázatot meg egy szoborpályázatot írjunk ki. Az ódát a centiméterről kell szerkeszteni, szobrot meg a liternek állítani. Ennek különösen az kedvezne, ha egy kis választásos időt is hozna ránk mostanában a jó Isten. Legalább az ihlet is kéznél volna.
Ebben az esztendőben jubilál Magyarországon a méterrendszer. Most hatvan éve, hogy a szittya nemzet befogadta ezt a jakobinus találmányt; és ezzel is utat nyitott a destrukciónak. No már amennyiben az új divat a nemzeti mértékek feladását jelentette.

Hogy jól emlékezetükbe véssük olvasóinknak a zérussal való osztás tilalmát, idézzük a következő pár sort a vagy száz évvel ezelőtt (1850 körül — A szerk.) Németországban megjelent Matematische Bierzeitung-ból. Ebben olvashatjuk a Paradicsom-legendának a következő szellemes változatát…

Ott ülök a pályaudvar várótermében, és várom, hogy jöjjön a vonat. Közben, mint vérbeli íróember, félig lehunyt szempilláim alól élesen figyelem a nyüzsgő tömeget. Különösen azt az urat figyelem, aki ott ül velem szemben a padon, és az újságot böngészi. Voltaképpen csak rá koncentrálok. Az ünnepi számot olvassa, amelyben az a felejthetetlen cikkem jelent meg. Direkt kíváncsi vagyok. Kívülről tudom a lapot, pontosan követem a lapozgató ismeretlent, mint holló a fánkot. Abból, hogy mit olvas el először, halálos biztonsággal meg tudom állapítani műveltségi fokát, politikai horizontját és bizonyos mértékig szexuális érdeklődését. Van, aki a sportrovatnál kezdi, van, aki a híreknél, van, aki az öngyilkosságokra inklinál. Az olvasó nyitott könyv előttem. Íme, az emberem elérkezett az én cikkemhez. Továbblapoz…