ABAHÁZI Richard (1907—Budapest, 1977. május 25.): mérnök, 1935—40 között Budapest-Svábhegyi Konkoly alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium főiskolai képesítésű gyakornoka.

Az intézet rendszeres munkái közül főként a csillagfedések megfigyelésében, az üstökös és kisbolygó fényképezésben vett részt, emellett jelentős munkát végzett az obszervatórium műszaki, és főként elektromos berendezéseinek felújításában, tökéletesítésében. Kulin György-gyel együtt kisbolygót fedezett fel. Cikkei az Astronomische Nachrichtenben és a Csillagászati Lapokban jelentek meg. Részt vett az első magyarországi ionoszféra rádióhullám-szonda megszerkesztésében és építésében.

Fontosabb művei

A Jurlof—Achmarof—Hassel üstökös. Csillagászati Lapok 1939/4.

Katódsugár-oszcillográf és az elektronsokszorozó alkalmazása a csillagászatban. Csillagászati Lapok 1940/1.

A feketedési görbe törvényszerűségei. Csillagászati Lapok 1940/1.

Reduktion von Sternbedeckungen. Astronomische Nachrichten Vol. 268, 361. p. 1939.

Bibliográfia

Évi jelentések a Csillagvizsgáló Működéséről, 1940, 1941, 1942. Csillagászati Lapok.

Gyászjelentés.

ABEL, Niels Henrik (1802. augusztus 5.—1829. április 6.): norvég matematikus.

Munkássága és egyéni sorsa nagy hasonlóságot mutat GALOIS-éval. Mindketten nagy hatással voltak a modern matematika kialakulására.

Egy norvég falucska lelkészének fia volt. Egyetemre a fővárosban járt. 1824-ben publikálta a ma Ruffini—Abel-tétel néven ismert eredményt. Ez a cikk egy ösztöndíjat hozott számára, amelynek révén eljutott Németországba, Itáliába és Franciaországba. Munkái közül csak kevés talált megértésre. Életében mindössze öt cikke jelent meg a Crelle Journal-ban. Halála után a többi is publicitást kapott és jelentőségüket is egyre jobban felismerték.

Utazásaiból hazatérve kénytelen korrepetálásból fenntartani magát, mert állást nem kap. Nemsokára, 27 évesen meghalt tüdőbajban. Halála után két nappal érkezett meg az a levél, amely állást ajánlott számára a berlini egyetemen. Oslóban ma szobor hirdeti emlékét.

LAGRANGE munkásságához kapcsolódva foglalkozott a magasabb fokú egyenletek megoldóképletének problémájával és a csoportokkal. A kommutatív csoportokat ma Abel-csoportnak nevezzük. Vizsgálta a sorok konvergenciáját, az ún. Abel-féle integrálokat és az elliptikus függvényeket is.

ABUL-VAFA (Muhammad ibn Muhammad al-Buzdzsáni) (940. június 10.—997/998.): arab matematikus és csillagász.

Bevezette a tangens szögfüggvényt és bebizonyította a gömbháromszögtan szinusztételét.

AEPINUS, Franz Ulrich Theodosius (1724. december 13.—1802. augusztus 10.): német matematikus és fizikus.

AGNESI, Maria Gaetana (1718. május 6.—1799. január 9.): itáliai matematikus.

Milánóban született, tehetsége korán megmutatkozott. Ő volt az első matematikus professzornő. XIV. BENEDEK pápa nevezte ki a bolognai egyetemre. Írt egy kétkötetes művet az algebráról és az analízisről. A könyvet franciára is lefordították, és a francia egyetemek sokáig használták tankönyvként. Nevét őrzi az Agnesi-féle boszorkánygörbe.

AIRY, George Biddel, Sir (1801. július 27.—1892. január 2.): angol csillagász, matematikus.

AJTMATOV, Csingiz (Seker [Szovjetunió, ma: Kirgizisztán], 1928. december 12.—Nürnberg, 2008. június 10.): kirgiz és orosz nyelven egyaránt alkotó kirgiz író. A kirgiz irodalom legjelentősebb alakja.

AL-BÍRUNI, Abúr-Raihán Muhammad ibn Ahmad (973. szeptember 4.—1048. december 13.): arab enciklopédista: matematikus, fizikus, természettudós, történész, nyelvész és filozófus.

AL-HVÁRIZMI, Abu Abdallah Muhammad ibn Músza (780?—850?): a legnagyobb hatású arab matematikus.

Két művéből ismerte meg Európa az algebrát és a hindu-arab számírást. Fő művének címéből származik az algebra szó, nevéből pedig az algoritmus kifejezés. Életéről csak annyit tudunk, hogy Bagdadban élt egy ideig AL-MAMÚN kalifa udvarában.

AL-KARHI / AL-KARADZSI, Abu bakr Muhammad ibn al-Haszan (?—1016): arab matematikus.

Algebra könyvében elsőként oldott meg másodfokúra visszavezethető magasabb fokú egyenleteket.

AL-KÁSI, Dzsamsid Gijászaddin (?—1429. június 22.): szamarkandi perzsa matematikus.

Az arab matematika utolsó nagy alakja. A számolási módszerek továbbfejlesztője: iterációs módszer egyenletek gyökeinek meghatározására, tizedes törtek alkalmazása.

AL-TÚSZI, Naszireddin (1201. február 18.—1274. június 25.): perzsa származású matematikus és csillagász.

Egy ideig Bagdadban működött. Képességeit a hódító mongolok is megbecsülték. 1256-ban HULAGU kánnak, DZSINGISZ kán unokájának udvarába, a mai Tabriz melletti Maragába hívták. A kán csillagvizsgálót épített számára, amely hamarosan a Kelet tudományos központja lett.

A trigonometriát a csillagászattól független tudománnyá tette. Pontos táblázatot készített mind a hat szögfüggvényre. Európa csak a XVII. században ismerte meg műveit az angol WALLIS fordítása nyomán.

ALBERT Ferenc, Montedegoi (Klagenfurt [Ausztria], 1811. január. 1.—Eger, 1883. augusztus 9.): csillagász, egyetemi, majd líceumi tanár.

Apja Albert József Egerben telepedett le, a Gyermek Albert Ferenc itt ismerkedett meg Tittel Pál csillagásszal, aki 1824-ben magával vitte a gellérthegyi Egyetemi Obszervatóriumba, ahol asszisztensként majd adjunktusként dolgozott. 1836-tól a pesti Királyi Egyetem mérnökképző intézetének tanára. A gellérthegyi Csillagda pusztulása (1849) után állását vesztette, 1852-től az egri Líceum tanára, a Specula vezetője, könyvtáros. Kiváló észlelő volt, főleg megfigyelő csillagászattal foglalkozott, írt tankönyveket is melyek kéziratban maradtak. Az egri csillagda ódon műszereivel üstökösöket észlelt, csillag parallaxist mért. Utóbb földrajzi helymeghatározásokat és szabatos természetrajzi leírást készített Heves megyéről. Szorgos ismeretterjesztő volt, számos hírlapi közleményt és népszerűsítő cikket is írt. Emléktáblája az egri Tanárképző Főiskola falán található.

Fontosabb művei

Heves és Külső- Szolnok vármegyék leírása. Eger, 1868.

Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései 1842 (A kettőscsillagokról).

Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései. Eger, 1868 (Tittel Pál élete).

A pár nap óta feltűnt szép üstökösről. Egri Értesítő 1861. július 7.

A Naprendszer. é. n.

Több kalendáriumot és lexikon címszót szerkesztett.

Bibliográfia

Chyzer K.: Megemlékezés a vándorgyülés elhunytjairól. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései 1886. … vándorgyülésének történeti vázlata és munkálatai. 1887.

Zétényi E.: Albert Ferenc. Az Egri Pedagógiai Főiskola füzetei 263. sz. Eger, 1962.

Bartha Lajos: Albert Ferenc emlékezete. Föld és Ég 1986/3.

Vasné Tana J.: Albert Ferenc és az egri csillagásztorony. Eger, 2000.

Mrs Vas, J. Tana: Ferenc Albert and the Astronomical Tower in Eger. Eger, 2001

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága I.

Magyarok a természettudomány és a technika történetében.

Momento

Emléktábla az egri Tanárképző Főiskola falán.

ALBERTI, Leone Battista (1404. február 18.—1472. április 25.): itáliai művész, geométer.

ALBINUS, Bernhard Siegfried (Albinus Bernard): fizikus és orvos.

A XVII—XVIII. század fordulóján az odera-frankfurti egyetemen a fizika, majd a gyakorlati orvostan professzora.

ALCUINUS (Alcuin), Flaccus Albinus (735—804. május 19.): angol szerzetes, matematikus.

NAGY KÁROLY frank uralkodó udvarába hívta tanítani. Írt egy hosszú időn keresztül használt feladatgyűjteményt.

ALEXITS György (1899—1978): matematikus.

Fő kutatási területe a függvénysorok elmélete volt.

Az MTA tagja (1948—), főtitkára (1949—50).

ALHAZEN, ibn al-Hajszám (965—1039?): arab matematikus és fizikus.

AMPÈRE, André-Marie (1775. január 22.—1836. június 10.): francia matematikus, fizikus és kémikus.

ANDRÁSSY István (Lövéte [Udvarhely megye], 1802 november 25.—Gyulafehérvár, 1890. január 5.): székesegyházi apátkanonok, 1848—49 közt Budán majd Bécsben csillagászatot tanult, 1851-től a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár és csillagvizsgáló vezetője („csillagász kanonok”)

Helyreállította és gyarapította a szabadságharc idején károkat szenvedett csillagvizsgálót, rendszeres időmérést és meteorológiai megfigyeléseket végzett 1860-ig.

Bibliográfia

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága I.

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága I.

ANDREAS, Cracovia » KRAKKÓI András

ANGEHRN (Theodor) Tivadar S. J. (Höggenswill [Svájc], 1872. november 23.—Feldkirch [Ausztria], 1952. február 29.): jezsuita csillagász, meteorológus, 1890-től Fényi Gyula asszisztense a kalocsai Haynald Obszervatóriumban, 1913 és 1948 között az obszervatórium vezetője.

Napfolt észlelésekkel, majd a napállandó mérésével foglalkozott, 1920 után főleg meteorológiai észleléseket végzett, amelyeket részletesen feldolgozott. Kiadta Fényi Gyula protuberencia észleléseit. 1949-ben az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, csak a svájci követ erélyes közbenjárására engedték távozni Magyarországról. Az MTA levelező tagja, a Szent István Akadémia tagja.

Fontosabb művei

Az 1905. augusztus 30-i napfogyatkozás megfigyelése… Mathematikai és Physikai Lapok 1907/2 és Időjárás 1907/6 sz.

A szoláris konstans megállapítása. Kalocsa, 1914.

A Haynald Obszervatórium. Kalocsa, 1928.

Légáramlások Kalocsán. Kisújszállás, 1938.

Bibliográfia

Mojzes I.: A Haynald Obszervatórium története. Budapest, 1986 (bibliográfiával).

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága I.

Haynald bíboros emlékezete. Kalocsa, 1991. 17—38. p.

Poggendorff: Biographisch… IV., V.

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága II.

APÁCZAI CSERE János (Apáca, 1625. június 10.—Kolozsvár, 1659. december 31.): pedagógus és természettudós. Az első magyar nyelvű geometria szerzője.

Egy dél-erdélyi kis faluban született. Korán árvaságra jutott, családjáról semmit nem tudunk. A kolozsvári, majd a gyulafehérvári kollégium diákja volt. 1648-ban a katolikus egyház ösztöndíjával Hollandiába ment tanulni. Ott teológiai doktorátust szerzett és megírta enciklopédiáját a magyar nyelvű tudományos élet fellendítése céljából. A mű 1655-ben jelent meg Utrechtben az alábbi címmel: Magyar encyclopaedia, avagy minden eddigi feltalált, igaz és hasznos böltsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása. Egy fejezete az aritmetikát, egy pedig a geometriát tárgyalta. Sok geometriai kifejezésünk innen származik.

1653-ban hazajött tanítani a gyulafehérvári kollégiumba. Újszerű eszméi, a matematika fontosságának hangsúlyozása ellenkezést váltott ki. Rövidesen áthelyezték a kolozsvári kollégiumba. Ott ragadta el a halál 1659 szilveszterén.

APOLLINAIRE, Guillaume (1880—1918): francia költő.

APPOLÓNIOSZ, pergéi (Kr.e. 260?—190?): görög matematikus, csillagász. A kúpszeletek elméletének kidolgozója. Kortársai a nagy geométernek nevezték.

A kisázsiai Perga városában született, de fiatalon Alexandriába került, ott élt, és ott is halt meg. Annak a nagy hármasnak a tagja, amelyet ő, valamint EUKLIDÉSZ és ARKHIMÉDÉSZ alkotott a görög matematika fénykorában.

ARANY Dániel (Pest, 1863. június 11.—Budapest, 1945. január): matematika—fizika szakos középiskolai tanár. A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok megalapítója, több tankönyv társszerzője.

Mint győri főreáliskolai tanár, a világon másodikként indított el matematikai és fizikai folyóiratot középiskolások számára. Később Budapestre ment tanítani, de a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt nyugdíjazták. Ezután biztosítási matematikával foglalkozott. A budapesti gettóban halt meg. Nevét őrzi az Arany Dániel feladatmegoldó verseny.

ARANY János (1817—1882): költő, az MTA tagja (1858).

Nagyszalontán született jobbágysorba süllyedt nemesi családból. A debreceni kollégiumban tanult. Kisújszálláson segédtanító, majd vándorszínész. Visszatérve szülővárosába tanító, majd aljegyző lett. Pályadíjat nyert első hosszabb műve, Az elveszett alkotmány (1845) című komikus eposz, majd a Toldi (1846) című történelmi tárgyú elbeszélő költeménye, mely a 19. századi magyar irodalom és egyben a népi realizmus kiemelkedő alkotása. Trilógiává egészült ki a Toldi estéjével (1854) és a Toldi szerelmével (1879). A benne megvalósuló demokratikus művészi program Petőfi barátságát hozta meg Arany számára. Az 1848-as forradalom idején a Nép Barátja című néplap szerkesztője, rövid ideig nemzetőr. A szabadságharc bukása után bujkálni kényszerült, Geszten a Tisza családnál volt nevelő. 1851-töl a nagykőrösi református gimnázium tanára. Költészete a nagykőrösi években elmélyültebbé és árnyaltabbá vált a szabadságharc bukása utáni tragikus életérzésből fakadó belső meghasonlottságot és az 1848-as forradalomhoz fűződő elkötelezettséget egyszerre kifejező versekkel (Letészem a lantot, Ősszel, Rendületlenül stb.) és kiemelkedő művészi értékű balladákkal (Ágnes asszony, Szondi két apródja, A walesi bárdok). 1860-ban Pestre költözött, a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Előbb a Szépirodalmi Figyelő, majd a Koszorú című lapot szerkesztette. A népiesség, realizmus és az eredetiség kérdéseiről elméleti tanulmányokat jelentetett meg. Hun mondából megírta tervezett népi eposzának első részét, a líraisággal átszőtt, lélekrajzzal korszerűbbé formált Buda halálát (1863). 1865-töl az Akadémia titkára, később főtitkára. Míg hivatalának élt, 12 évre csaknem teljesen elhallgatott, de a némaságot kései költészetének megújulása követte az Őszikék ciklus letisztult formavilágú verseiben (Epilógus, Vásárban, Tamburás öreg úr, A tölgyek alant) és a kései balladákban (Tengerihántás, Vörös Rébék, Hídavatás). Fontosak irodalomtörténeti és elméleti tanulmányai (Naiv eposzunk, Zrínyi és Tasso). Shakespeare- és Arisztophanész-fordításai egyedülálló nyelvi tehetségről tanúskodnak.

ARISZTOPHANÉSZ (Kr.e. 450—385): a legjelentősebb ókori görög komédiaíró.

ARISZTOTELÉSZ (Sztageirosz, Kr.e. 384—Khalkisz, 322): Athénben élt filozófus, PLATÓN tanítványa.

Zénon apóriáival foglalkozva kidolgozta a formális logikát. Ezzel lehetővé tette a matematika deduktív, axiomatikus felépítését.

ÁRJABHATA (476—550?): hindu matematikus és csillagász.

499-ben írt összefoglaló művéből ismerjük a hinduk eddig elért eredményeit. Verses szinusztáblázata pontos.

ARKHIMÉDÉSZ (Kr.e. 287?—212): görög matematikus, fizikus, mérnök.

Az ókor legnagyobb alkotója.

A sziciliai Szirakuza városában született és élt, itt is halt meg. Egy csillagász fia volt. Egy ideig Alexandriában tartózkodott, ahol barátságot kötött ERATOSZTHENÉSZ-szel és két másik matematikussal. Velük levelezésben maradt és felfedezéseit mindig közölte velük.

A római történészek sok legendát őriztek meg (találtak ki?) életéről. A hidrosztatika első törvényére a városi közfürdőben jött rá. Ennek annyira megörült, hogy meztelenül kiszaladt az utcára és azt kiabálta, hogy „Heuréka, heuréka!” (Megtaláltam, megtaláltam!) Innen ered a felfedeztetéses tanítási módszer heurisztika neve.

Szülővárosa védelmére hadigépeket szerkesztett, így a város két évig ellenállt a rómaiak ostromának. Végül a város elesett. A homokba rajzolt ábráin töprengő tudóst egy római katona ölte meg a „Ne zavard köreimet!” felszólításon feldühödve.

Arkhimédész volt az integrálszámítás előfutára. Legbüszkébb a gömb térfogatképletének levezetésére volt. Ennek ábráját sírjára vésette. Sok évvel később Kr.e. 75-ben a híres római szónok, CICERO megtalálta és helyreállíttatta a már elvesztettnek hitt síremléket. Később ismét elveszett, de 1965-ben egy hotel építkezésekor ismét rábukkantak.

Életéről SZÁVA ISTVÁN írt regényt A szirakuzai óriás címmel. VOLTAIRE pedig így írt róla: „Arkhimédész fejében több képzelőerő volt, mint HOMÉROSZéban”.

ARKHÜTASZ, tarentumi/taraszi (Kr.e. 428?—365): görög matematikus, filozófus, politikus, hadvezér.

AUGUSTINUS, Aurelius [Szent Ágoston] (354—430): ókeresztény teológus, filozófus, egyháztanító. A kereszténység legjelentősebb filozófusa.

AUNBECK, Georg » PEUERBACH, Georg