HAAR Alfréd (Budapest, 1885. október 11.—Szeged, 1933. március 16.): magyar matematikus.

Kolozsvári, majd szegedi egyetemi tanár, a szegedi iskola egyik megalapítója. A Haar-mérték és -integrál szerepe egyre fontosabb a modern analízisben.

Tanulmányait a műegyetem vegyészmérnöki karán kezdte, de 1904-ben átiratkozott a tudományegyetem matematika-fizika szakára. 1905-ben Göttingenbe ment és HILBERT előadásait hallgatta. Nála is doktorált 1909-ben. Magántanári képesítést szerzett és egy ideig a zürichi műegyetemen tanított. Hazatérése után, 1912-ben a kolozsvári egyetemre került. Trianon után Szegedre költözött, és az ottani egyetemen RIESZ FRIGYESsel virágzó matematikai életet teremtettek. 1922-ben indított folyóiratuk (szegedi Acta) nemzetközi hírnévre tett szert.

A topologikus csoportokban bevezetett mérték mellett az ortogonális függvényrendszerek elméletében és a variációszámításban ért el alapvető eredményeket.

HAÁZ ISTVÁN BÉLA (Budapest, 1907. november 12.—Budapest, 1979. szeptember 28.): geofizikus, matematikus, az MTA Geofizikai Főbizottságának tagja, a tudományok doktora, a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet osztályvezetője.

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemmen tanult (1928—31), majd doktorált, több tanszéken és intézetben dolgozott, 1933-ban az ELGI munkatársa, ahol főleg a földmágneses mérésekkel és értékelésekkel ismerkedett meg. 1940—49 közt a Tudományegyetem Csillagászati intézetében tanársegés — közben helyettes tanár, majd szakelőadó —, a csillagászati gyakorlatok vezetője. Elsősorban a „klasszikus csillagászat”, a szférikus asztronómia és asztrometria tárgyának gyakorlatát ismertette, a szemléltetés újszerű módjait dolgozta ki. Az ELGI-be visszakerülve gravitációs és mágneses módszerekkel foglalkozott, 1951-től 1967-ig a Földmágneses osztály vezetője, a felmérések és értékelések szervezője. Jelentős munkát végzett a potenciálelmélet geofizikai alkalmazása terén. Értékes munkája dr. Alber Annával a legkisebb négyzetek módszere kialakulásának, alkalmazásának kutatása. A gömbi csillagászat alapjainak világos tárgyalása élete végéig foglalkoztatta.

Fontosabb művei

A legkisebb négyzetek elvének kialakulása. (Albert Anna matematikussal) Geodézia és Kartográfia 12. évf. 2. és 3. sz. 1960.

A csillagászat elemei. Csillagok Világa 1948. és 49. évi számai. (1, 2. évf.)

Bibliográfia

Magyar életrajzi lexikon (új sor)

HAJÓS György (Budapest, 1912. február 21.—Budapest, 1972. március 17.): magyar matematikus.

Budapesti -egyetemi tanár, kétszeres Kossuth díjas akadémikus, világhírű geométer. A Minkowski—Hajós-tétel és egy kiváló geometria tankönyv fűződik a nevéhez.

A budapesti tudományegyetem elvégzése után a műegyetem oktatója, majd 1949-től haláláig az ELTE geometria tanszékének vezetője volt.

Legismertebb eredményét 30 évesen, 1942-ben érte el, amikor csoportelméleti eszközökkel bebizonyította H. MINKOWSKI német matematikus egy nevezetes geometriai számelméleti sejtését (Minkowski—Hajós-tétel). A bizonyítás során kidolgozta az Abel-csoportok Hajós-féle faktorizációjának módszerét. jelentős eredményeket ért még el a diszkrét geometriában, a geometriai szerkesztések elméletében, a gráfelméletben, a Bolyai—Lobacsevszkij geometriában és a numerikus analízisben is.

A magyar mellett tagja volt a román és a német tudományos akadémiáknak. németül is megjelent egyetemi tankönyvét (Bevezetés a geometriába, Budapest, 1960) ma is használják a magyar felsőoktatásban.

HAMILTON, William Rowan, Sir (1805. augusztus 4.—1865. szeptember 2.): az írek legnagyobb matematikusa; a kvaternio-elmélet megalapozója, a többdimenziós vektoralgebra egyik kidolgozója.

Dublinban született és egész életét ott töltötte. Korán árvaságra jutott, de nagybátyja gondos nevelésben részesítette. Tehetsége először a nyelvtanulásban és a versírásban mutatkozott meg. Érdeklődése 15 éves korában fordult a matematika felé. NEWTON és LAPLACE műveit kezdte tanulmányozni. 1823-ban hibát fedezett fel LAPLACE egyik művében. Ez felvételt biztosított számára a dublini Trinity College-ba.

Még egyetemista volt, amikor a tanács egyhangú szavazatával a csillagászat professzora lett. A komplex számok algebrai elméletét 1833-ban, a kvaternió-elméletet 1843-ban dolgozta ki. Legnehezebben a szorzási szabályt találta meg. Egy hídon sétálva jött végül is rá és hogy el ne felejtse, rögtön a híd karfájába véste. Az eseményt emléktábla örökíti meg.

Hamilton ezután a kvaterniók fizikai alkalmazási lehetőségeit kutatta. Tervezett könyvét nem tudta befejezni, mert szerencsétlen házassága miatti alkoholizmusában meghalt.

HARDY, Godfrey Harold (1877—1947): angol matematikus; az analízis és számelmélet kiváló művelője.

HARKÁNYI Béla, báró (Budapest, 1869. április 11.—Budapest, 1932. január 23.): csillagász, matematikus, egyetemi tanár az MTA levelező tagja (1911).

A budapesti, lipcsei és strassburgi egyetemeken tanult, a párizsi obszervatóriumban észlelő. Nagyobb észak-amerikai tanulmányút után 1896-ban Budapesten doktorált, 1899-től 1903-ig az ógyallai Magyar Királyi Asztrofizikai Obszervatórium főobszervátora. Külföldi tapasztalatai alapján átszervezte az intézet kutatási programját: a korábbi színkép vizsgálatok helyett az akkor már kis műszereknek számító ógyallai távcsövekkel is eredményesen végezhető fénymérések kerültek előtérbe. 1907-ben a budapesti Tudományegyetemen az asztrofizika magántanárává habilitálták. A korszerű asztrofizika nemzetközileg elismert magyar úttörője volt: elsőként határozta meg a Planck-formula segítségével a csillagok felszíni hőmérsékletét (1902), majd módszert dolgozott ki a csillagok átmérőinek megállapítására. Gothard Jenő színképvizsgálatait felhasználva kimutatta, hogy a nóvák fényessége és spektrumuk jellege párhuzamos hullámzást mutat. Foglalkozott a csillagászat klasszikus területeivel, doktori értekezésében a földtengely pólusingadozásának problémáját dolgozta fel. Szívesen foglalkozott matematikai problémákkal, pl. kidolgozta a hullámzó vízfelületen létrejövő tükröződés geometriai elméletét. Cikkei az Astronomische Nachrichtenben, a Matematikai és Természettudományi Értesítőben, a Mathematikai és Physikai Lapokban és más szaklapokban jelentek meg, emellett írt népszerűsítő cikkeket is (pl.: a Természettudományi Közlönyben és a Stella Almanach-ban). Számos tudományos társaság vezetőségi vagy tiszteletbeli tagja volt.

Fontosabb művei

A sarkmagasság ingadozása… — Die Bestimmung und Theorie der Polhöchenschwankungen. Budapest, 1896.

Az égitestek hőmérsékletének meghatározása. Matematikai és Physikai Lapok 1903/6.

Darstellung der photographischen und photometrischen grösse als Funktion der Temperatur der Sterne. Astronomische Nachrichten Nr. 4451, 1911.

Bibliográfia

Tass A.: Erinnerung an Baron Béla von Harkányi. Vierteljahrschrift der Astronomische Gesellschaft 1932/4.

Lassovszky K.: Csillagászati Lapok 1938/2.

Bartha Lajos: A csillaghőmérséklet meghatározás magyar úttörői. Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1994. Budapest, 1993.

Magyarok a természettudomány és a technika történetében.

Csillagászattörténet A—Z.

Poggendorff: Biographisch… IV.

HARTMANN Nándor vagy Ferdinánd S. J. (?—?) (aktív a XVIII. század második felében): jezsuita, majd világi pap, matematikus.

1759-ben Bécsben matematikát tanul, 1771—76 között a kolozsvári egyetem csillagvizsgálójának berendezője és első vezetője.

Bibliográfia

Catalogus personarum … provinciae Austriae Soc. Jesu. pro anno 1757.

Salzbauer J.: A kolozsvári … Római Katholikus Főiskola évszázados története. Kolozsvár, 1877. 42—43. p.

HASENAUER Andor (Budapest [?], 1884—Budapest, 1944. február 25.): tanár.

1908-ban kapott diplomát a budapesti egyetemen. 1906—08 között a kiskartali Podmaniczky magán-csillagvizsgáló észlelője.

Változócsillag és napészleléseket végzett. Utóbb az esztergomi községi Főgimnázium tanára, ismeretterjesztő cikkeket is írt.

Fontosabb művei

Az 1905. évi Giacobini üstökös. Vasárnapi Ujság 1908/7.

Bibliográfia

Pesti Hírlap 1942., február 24.

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága XII.

HATVANI István (Rimaszombat, 1718. november 21.—Debrecen, 1786. november 16.): magyar természettudós és matematikus.

A debreceni református kollégium sokoldalú és nagytekintélyű tanára. A valószínűségszámítás első hazai művelője.

Alsófokú iskoláit szülővárosában, valamint Losoncon, Kecskeméten és Komáromban végezte. 1738-ban vették fel a debreceni kollégiumba, ahol egyik tanára MARÓTHI GYÖRGY volt. A kitörő pestisjárvány elől Losoncra ment és ott nevelősködött 1741-ig. Utána visszatért Debrecenbe.

A végzés után ösztöndíjjal Bázelbe ment és a BERNOULLIAK matematikai, fizikai és orvosi előadásait hallgatta. Több külföldi egyetem ajánlatát visszautasítva 1748-ben hazatért Debrecenbe tanítani.

Csaknem negyven évi tanári munkája nagy hatást gyakorolt a magyar művelődésre. Tanítványain keresztül a legmodernebb matematikai, fizikai, orvosi, teológiai, filozófiai és geográfusi ismeretek elterjedését segítette elő. Hazánkban ő végzett először elektromos kísérleteket. Talán ezért is érdemelte ki a cívisváros lakóitól az ördöngös professzor címet.

Egy filozófiai könyvében elsőként ismertette Magyarországon a valószínűségszámítás alapjait, hazai példákon illusztrálva őket. Születési és halálozási táblázatokat készített, amelyeket matematikai módszerekkel értékelt. Ezzel a hazai matematikai statisztika úttörője lett.

HAUSDORFF, Felix (1868—1942): német matematikus.

A topologikus terek első axiómarendszerének megalkotója. Az egyik fontos tértípust róla nevezték el. A lipcsei, majd a bonni egyetem professzora volt.

HAWKING, Stephen William (1942—) angol fizikus; a Világegyetem keletkezésével foglalkozó világhírű tudós.

HAYNALD Lajos (Szécsény, 1816. október 3.—Kalocsa, 1891. július 4.): teológus, erdélyi püspök majd Kalocsa bíboros érseke, botanikus, tudomány pártoló, az MTA igazgatósági tagja.

Csillagászattal is foglalkozott, első távcsövét a gyulafehérvári Batthyány-csillagvizsgálójának ajándékozta. 1877-ben tudományos igényű obszervatóriumot alapított Kalocsán, amelynek fenntartására alapítványt tett. A Haynald Obszervatórium 1950-ig állt fenn. Szülővárosát három alapítvánnyal támogatta. Szülőházát 1991-ben emléktáblával jelölték meg.

Bibliográfia

Mojzes I.: A kalocsai Haynald Obszervatórium története. Budapest, 1986.

Fényi, J.: L. H. Astronomische Nachrichten 138/15.

Haynald bíboros emlékezete. Halálának centenáriuma alkalmából Kalocsán elhangzott előadások. Kalocsa, 1991 (1992).

Momento

Emléktábla szülőháza falán.

Az általa 1877-ben alapított kalocsai csillagvizsgáló viseli nevét: „HAYNALD OBSZERVATÓRIUM”

HÉDERVÁRI Péter (Budapest, 1931. április 29.—Budapest, 1984. június 27.): geofizikus, publicista, amatőrcsillagász, több hazai és külföldi tudományos társaság tagja. Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa (1952—63).

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd itt is doktorált. 1968-tól az Élet és Tudomány rovatvezetője. Főként a Hold és a Föld-típusú bolygók fizikájával foglalkozott, e kérdésekről, a Fizikai Szemle, Magyar Fizikai Folyóirat, Földrajzi Közlemények, Földtani Közlöny és külföldi folyóiratok közölték írásait. Igen nagy tudománynépszerűsítő tevékenységet folytatott, ismeretterjesztő cikkei a napilapok (főleg Népszabadság) és heti, illetve havi magazinok hasábjain a föld- és csillagászati tudományok számos területről tájékoztatták az érdeklődőket. Több könyve is megjelent.

Fontosabb művei

Amiről a Föld mesél. 1967

Amiről a Hold mesél. 1969

A Vénusz és a Mars ostroma. 1976. (Marik Miklóssal és Pécsi Tamással)

Mi újság a Földön. 1980

Csillagunk a Nap. 1980

A Naprendszeren innen és túl. 1983

Üstökös kutatás az űrkorszakban. 1983

Képes csillagvilág. 1984

Ismeretlen (?) Naprendszerünk. 1986

Vulkánkitörések más égitesteken. Földrajzi Közlöny 1959/1.

Bibliográfia

Magyar Életrajzi Lexikon III.

Élet és Tudomány 1984/28.

Momento

A Hold déli pólusán az egyik kráter viseli nevét.

HEISENBERG, Werner Karl (1901—1976): német fizikus.

A németországi Würzburgban született, August Heisenberg gimnáziumi tanár gyermekeként. Édesapja 1909-ben a müncheni egyetemen a közép- és újgörög nyelv egyetemi tanára lett. Fia gimnáziumi tanulmányait Münchenben végezte és itt érettségizett 1920-ban. Ezután egyetemi tanulmányokat folytatott. Az elméleti fizikát a tudományszak világhírű mesterétől, Arnold Sommerfeldtől tanulta és nála szerzett bölcsészdoktori oklevelet 1923-ban. Ezután Max Born professzor tanársegéde lett Göttingában és ugyanott 1924-ben magántanárrá habilitálták. 1924—25-ben ösztöndíjasként, majd 1926-ban asszisztensként Niels Bohr professzor mellett dolgozott a koppenhágai egyetemen. 1927—1941-ig a lipcsei egyetem elméleti fizika professzora és az Elméleti Fizika Intézet igazgatója. 1941-től 1945-ig a berlini egyetem, 1945-től 1955-ig a göttingai egyetem, 1956-tól pedig a müncheni egyetem elméleti fizika professzora és — 1947-től — a Max Planck Intézet igazgatója.

Heisenberg professzor neve és a fizika területén elért korszakalkotó eredményei ismertek az egész tudományos világban. Munkássága kiterjed az egész elméleti fizika, különösen az atomfizika, a magfizika és az elemi részek fizikájának területére. Legnagyobb alkotása a kvantummechanika volt. Mint már előbb is említettük, ő ismerte fel elsőként, hogy a kvantumos jelenségek értelmezésére diszkrét saját értékekkel rendelkező speciális matematikai mennyiségeket (operátorokat) kell bevezetni. A kvantumosság felismerése, a kvantummechanika megalkotása joggal nevezhető a modern fizika forradalmának. A klasszikus fizika évszázados fogalomalkotásai kerültek revízió alá. Az emberi megismerés a kvantummechanika felfedezésével hatolt be az atomi, majd a szubatomi méretek addig ismeretlen csodálatos világába. A huszonnégy éves Werner Heisenberg neve a tudomány aranykönyvében olyan nagyságokkal került egy sorba, mint Galilei, Newton, Maxwell, Planck és Einstein. Ezért az alkotásáért kapta meg 1932-ben a fizikai Nobel-díjat.

Az első korszakalkotó felfedezését csakhamar hatásában ugyanolyan jelentős felismerések egész sora követte. Megállapította a mikrofizika egyik legalapvetőbb összefüggését, a róla elnevezett határozatlansági összefüggést. Megoldotta a hélium színképének problémáját. Nevéhez fűződik az első atommagelmélet kidolgozása, amelynél ő vette először alapul, hogy a mag protonokból és neutronokból épül fel. Ő vezette be a nukleonok közötti kicserélődési kölcsönhatást és az izotóp-spin fogalmát. A turbulencia és a mágnesség terén elért eredményei is igen jelentősek. Élete végén az elemi részek egységes kvantumtérelméletén dolgozott.

HELL [HÖLL] Miksa Rudolf S. J. [A HELL nevet a családban először Miksa vette fel.] (Selmecbánya-Szélakna [ma: Banská Štiavnica, Szlovákia], 1720. május 13.—Bécs, 1792. április 14.): matematikus, csillagász, jezsuita szerzetes majd világi pap, számos külföldi tudós társaság tagja.

Zsolnán, Nagyszombatban, Bécsben tanult, utóbbi helyen 1745-ben már csillagászati észleléseket végzett J. J. Marinoni matematikus magán-obszervatóriumában. Kolozsvári tevékenysége (1753—55) után 1755-ben kinevezték az újonnan épített bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló vezetőjévé. Főleg asztrometriával foglalkozott, kidolgozta a földrajzi hosszúság akkoriban legpontosabb módszerét. Megindította és haláláig szerkesztette, részben maga is írta az „Ephemerides astronomicae anni … ad meridianum Vindobonensem” című csillagászati évkönyveket (Csillagászati efemeridák a … évre a bécsi délkörre), amely tudományos értekezéseket is tartalmazott. A dán uralkodó meghívására 1769. június 3-án az észak-norvégiai Várdő-szigetén Sajnovics Jánossal és a norvég J. F. Borchkrevinggel megfigyelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Ennek alapján (más észlelők eredményeit felhasználva) kiszámította a Nap-parallaxist, amelyre a valósághoz közel álló 8,7”-et kapott. Nagy érdeme, hogy számításaihoz újszerű kiegyenlítő módszert alkalmazott. Várdői útja során kidolgozta a földrajzi szélesség mérésének máig is egyik legpontosabb módszerét. Észak-Norvégiában Sajnovics Jánossal együtt széleskörű tudományos kutató programot hajtott végre, elsőként végzett a sarkkörtől északra rendszeres meteorológiai és földmágneses megfigyeléseket. Utóbb sikeresen cáfolta a többek által felfedezni vélt Vénusz-hold létezését, foglalkozott a sarki fény kérdésével. Több alapvető német nyelvre is lefordították. A magyarországi csillagászat fejlesztését szívügyének tekintette, részt vett a nagyszombati obszervatórium tervezésében, elgondolása alapján épült fel a budai és egri csillagvizsgáló. Sok magyar csillagászt képzett ki. Foglalkozott a magyarság őstörténetével és a finnugor nyelvrokonság kérdésével is. Érdeklődött a mágnesség iránt, közel járt az indukció megfogalmazásához. Széleskörű levelezést folytatott jelesebb kortársaival. Halála után K. L. Littrow a Vénusz-átvonulás megfigyeléseit hamisításnak minősítette (1835), de a vádakat az amerikai S. Newcomb 1885-ben ragyogóan megcáfolta. Hell Miksa apja Höll Máté Kornél — hiteles adatok szerint — bajor földről vándorolt, Csehországon át Magyarországba. Maga Hell Miksa mindenkor magyarnak vallotta magát („…Magyarok ők, a mi testvéreink…” írta a lappokról). Bátyjának bányamérnöki érdemeiért a család magyar nemességet kapott.

Fontosabb művei

Dissertatio de satellite Veneris a pluribus Astronomis viso, illusione optica. Viennae, 1765.

Dissertatio de parallaxi Solis ex Observationibus Transitus Veneris 1769. Viennae, 1772.

Astronomische Methode ohne Gebrauch eines Quadranten … Beyträge zur verschiedenen Wissenschaften, Wien, 1775.

Beyträge zur Praktischen Astronomie … Übersetzt von L. A. Jungnitz, I—IV. köt. Breslau und Hirschberg, 1790—92.

Bibliográfia

Pinzger F.: Hell Miksa emlékezete. Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1927-re. Budapest, 1926. 177—182, 184—187, 190–200. p. Erinnerung an Maximilian Hell. Pinzger F.: Hell Miksa emlékezete. II. köt. Budapest, 1927.

Hadobás S.: Hell Miksa és Sajnovics János bibliográfiája. Rudabánya, a szerző kiadása, 1993.

Sajnovics naplója. Bibliotheca Regulyana I. ELTE. Budapest, 1990. (A vardői utazás.)

Bartha Lajos: Hell Miksa vardři expedíciója… Csillagászati Évkönyv 1969.

Bartha Lajos: Hell Miksa és a földrajzi helymeghatározás pontossága… Technikatörténeti Szemle IX. 1977. 89—100. p.

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága IV.

Poggendorff: Biographisch… I.

Wurzbach: Biographisches Lexicon…

Magyarok a természettudomány és a technika történetében.

Momento

Nevét a Holdon egy kráter őrzi.

HELLER Ágost (Buda, 1843. szeptember 4.—Budapest, 1902. augusztus 27.): fizikus, tudománytörténet kutató, az MTA főkönyvtárosa, az MTA rendes tagja (1887).

Alapos forráskutatások alapján feldolgozta a budai csillagvizsgálók történetét, majd több csillagászattörténeti tanulmányt is írt. Főműve A physika története (I—II. köt. Budapest, 1891—1903), amely német nyelven is megjelent, számos csillagászati vonatkozást tartalmaz.

Fontosabb művei

A gellérthegyi csillagásztorony. Természettudományi Közlöny 1878, 107—109. füzet. Az utolsó tíz év a csillagászat történetében. Természettudományi Közlöny 1880. 125—126. füzet.

Bibliográfia

Frőlich I.: H. Á. MTA Emlékbeszédek 12. k. 2. f. 1906.

Magyarok a természettudomány és a technika történetében.

Poggendorff: Biographisch… IV.

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága IV.

HELMHOLTZ, Hermann (1821—1894): német fizikus és fiziológus.

Az energia-megmaradás elvét mondta ki általános formában.

HERCZEG Tibor (Budapest, 1929—jelenleg az USA-ban él): csillagász, egyetemi tanár, 1956 óta külföldön dolgozik.

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte tanulmányait, 1948-tól a Budapest—svábhegyi Konkoly Csillagvizsgáló Intézet tudományos munkatársa, majd egyidejűleg az ELTE Csillagászati tanszékének tanára. Csillagászati fénymérésekkel és változó-csillagokkal, valamint a Naprendszer kozmogóniájával foglalkozott. Tevékenyen részt vett a Természettudományi Társulat csillagászati ismeretterjesztő munkájában, számos népszerűsítő cikke jelent meg az Élet és Tudományban, a Természet és Technikában, valamint a Csillagászati Évkönyvekben. 1956-ban külföldre távozott, előbb németországi (Hamburg), majd USA-beli egyetemeken előadó, jelenleg az Oklahoma Egyetem tanára.

Fontosabb művei

Kopernikusz. Budapest, 1954.

Photometric obszervation of the 1955/56 eclipse of Zeta Aur. Mitteilungen 41. 1956.

A short note of 32 Cyg. Mitteilungen 41. 1956.

A bolygók belső szerkezete. Csillagászati Évkönyv 1956.

HERMAN Ottó (1835—1914): néprajzkutató, természettudós, politikus.

A magyar nép anyagi kultúrájának első tudományos igényű vizsgálója. Ő teremtette meg — saját gyűjtésével — a Magyar Néprajzi Múzeum halászati anyagának alapjait. A Magyar Ornitológiai Központ létrehozója (1893), a magyarországi ősrégészeti és antropológiai kutatások elindítója.

HERMITE, Charles (1822. december 24.—1901. január 14.): francia matematikus.

A századvég matematikai életének egyik vezető egyénisége. Továbbfejlesztette az algebra és az analízis számos területét. Az MTA kültagja volt.

Az École Polytechnique tanulója, majd tanára lett. Később a Sorbonne-ra került. 1858-ban megadta az általános ötödfokú egyenlet elliptikus függvények segítségével való megoldását. 1873-ban bebizonyította az e transzcendens voltát.

HÉRON (75 körül): alexandriai matematikus és fizikus.

Képletét ma is alkalmazzuk a háromszög területének kiszámítására.

HETYEI János [Makkos-hetyei] (?—?) (Aktív a XIX. század első felében, Zalaegerszegen [?].): Zala-megyei földbirtokos, talán megyei tisztséget is viselt.

Szorgalmas „égboltnézegető”, számos csillagászati és légköri jelenséget jegyzett fel, amelyekről a korabeli lapokban számolt be. Írásaiból kitűnik, hogy az akkori tudomány népszerűsítő műveket eléggé jól ismerte, de hajlamos volt megalapozatlan következtetésekre. Az 1842. évi teljes napfogyatkozás megfigyelése és a kapcsolatos néprajzi feljegyzése értékes adalék.

Fontosabb művei

Legújabb lég-tünmény. Társalkodó (Pest), 6. évf. 4. sz. 1837. január 14.

A’ csillag-rendszer (systma stellare) felfödöztetik. Társalkodó 45, 46. 47. sz.

(Teljes napfogyatkozása Zala-megyében) Társalkodó 11. évf. 1842. július 20.

Gönczöli fény ’s udvar. Társalkodó 12. évf. 34. sz. 1843. április 30.

Bibliográfia

Ponori Thewrewk A.—Bartha Lajos: Magyar napfogyatkozások. Meteor Csillagászati Évkönyv 1999.

Forgács F.: Teljes napfogyatkozás Magyarországon. Ózd, 1999. (A Társalkodó-ban közölt írás újraközlése.)

HEVESY György (1885—1966): magyar születésű kémikus.

1919 után Dániában, Németországban és Svédországban élt. Nobel-díjas (1943).

HIBNER, Israel (Schneeberg [Szászország], 1619. február 21.—Nagyszeben [ma: Sibiu], 1668. július 22.): orvos, csillagász és kalendárium számoló, rézmetsző.

Az erfurti egyetemen tanult, lipcsei és linzi tartózkodás után 1660 körül Eperjesen, majd 1665-ben Nagyszebenben telepedett le. Kalendáriumok szerkesztése mellett távcsöves észleléseket is végzett, Galilei és Kepler nézeteinek híve volt. Később azonban egy geo-heliocentrikus bolygórendszer modellt dolgozott ki, élete végén az asztrológia híve lett és a világ végét jósolta.

Fontosabb művei

Proportiones XIII. astonomiae. — Kalendarische Prognosticon auff die grosse Sonnenfinsterniss des 1654. Jahres.

Bibliográfia

Szilágyi S.: Erdély története II. 466. p.

Szeghi I.: Hibner az eperjesi csillagász. Föld és Ég 1966/5.

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága IV.

HILBERT, David (1862. január 23.—1943. február 14.): német matematikus; a XX. század első felének legkiemelkedőbb egyénisége. Munkássága átfogta az egész akkori matematikát.

Königsberg (ma: Kalinyingrád) városában született és az ottani egyetemen szerzett doktori fokozatot. 1886-ban az egyetem magántanára, 1893-ban professzora lett. 1895-ben elfogadta FELIX KLEIN meghívását a göttingeni egyetemre és 1930-ban történt nyugdíjazásáig ott dolgozott. GAUSS és DIRICHLET után HILBERT ismét a matematikusok Mekkájáv tette Göttingent. Előadásai a világ minden részéből vonzották a hallgatókat.

1900-ban a II. Nemzetközi Matematikai Kongresszuson Párizsban 23 olyan problémakört javasolt kidolgozásra, amelyek megszabták a XX. századi fejlődés fő irányait. Az első hat probléma a matematika különböző ágainak alapkérdéseire vonatkozik, a többiek speciálisabb feladatokra az algebrából és a számelméletből (7—15), valamint a komplex függvénytanból, a differenciálegyenletek elméletéből és a variációszámításból (16—23). Az első probléma a máig megoldatlan kontinuumhipotézis. Az ötödik topologikus csoportokra vonatkozik, megoldása NEUMANN JÁNOS nevéhez fűződik.

Hilbertet az MTA tiszteleti tagjának választotta és 1910-ben neki ítélte a Bolyai-díjat.

Munkásságának fő területeit csak enciklopédikusan soroljuk fel: invariáns-elmélet (1885—1892); az algebrai számok elmélete (1893—1919); a geometria Hilbert-féle axiómarendszerének kidolgozása (1898—1899); a variációszámítás Dirichlet-féle problémaköre (190—1905); az integrálegyenletek elmélete, amely a spektrálelmélet és a Hibert-tér fogalmának kialakulásához vezetett (1912-ig). Ő volt a kezdeményezője a matematika alapjaira vonatkozó kutatásoknak, az axiomatikus módszer alkalmazásának. Megalapozta a matematika filozófiájának formalista irányzatát.

Hilbertet egyszer egy volt diáktársa felől kérdezték, tudni akarván, hogy mi lett belőle. A válasz: Író lett, a matematikához nem volt elég fantáziája.

HOFFMANN Ernő (Budapest, 1891—Budapest, 1967. október 19.): tanár, a Szent István Akadémia tagja, 1917—20 között az ógyallai Konkoly alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium másodadjunktusa.

Főként Nap észleléseket és adatfeldolgozásokat végzett. Utóbb a budapesti Műegyetem Fizikai tanszékének tanársegéde, a Bolyai, majd a Werbőczi (ma Petőfi) gimnázium tanára. Csillagászati és látásélettani cikkei a Természettudományi Közlönyben és a Búvárban jelentek meg.

Fontosabb művei

A csillagos ég. Budapest, é. n. [1923]

A látásfolyamat dualisztikus elmélete. A Szent István Akadémia Mennyiségtani osztály Értekezései 1937. 3. sz.

Papíróra, faóra. Búvár 1938/8.

Bibliográfia

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága XIII.

Gyászjelentés.

HOFFMANN Ottó (Budapest, 1870 körül—Balassagyarmat, 1929. december 6.): banktisztviselő, csillagászati szakíró, a századforduló egyik legtermékenyebb tollú ismeretterjesztője.

Alapos ismeretekről tanúskodó tudományos népszerűsítő cikkei a csillagászat alapfogalmairól és az új eredményekről színvonalasan tájékoztatták az érdeklődőket. Cikkei az Ország—Világ (1896—98), a Vasárnapi Ujság (1897—1902), az Uránia ismeretterjesztő havi lap (1900—1903) mellett a fővárosi napilapokban jelentek meg. A Magyar Általános Hitelbank cégvezetője (1918) majd igazgatója (1922). A tekintélyes Astronomische Gesellschaft 1898-ban tagjává választotta.

Fontosabb művei

Séták a világűrben. Budapest, 1898.

A Halley üstökös és Földünk sorsa. Budapest, 1910.

Uj csillagok. Uránia 1903/3.

Bibliográfia

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága XIII.

Gyászjelentés.

HOITSY Pál (Vatya [Pest megye], 1850. december 31.—Budapest, 1927. december 23.): csillagász, országgyűlési képviselő, publicista, a Vasárnapi Ujság szerkesztője.

Tanulmányait a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen végezte, ahol 1873-ban doktorált, tanársegéd Jedlik Ányos mellett, 1875-ben Berlinben fizikát és csillagászatot tanult, 1876/77-ben a pólai (ma: Pula) obszervatóriumban észlelő. A klasszikus csillagászattal foglalkozott (asztrometria, égi mechanika), emellett nagy számú ismeretterjesztő cikket írt, főként a csillagászat tárgyköréből a napilapokba, magazinokba és a Természettudományi Közlöny-be. Szinte a francia kiadással egyidejűleg lefordította C. Flammarion Népszerű csillagászattan-át (1. kiad 1880/81), amely még öt kiadást ért meg. Bár érdeklődése a századforduló után egyre inkább a politika és az újságírók szociális kérdései felé irányult, a csillagászat fejlődését állandóan figyelemmel kísérte. Idősebb korában egy téves meteorológiai feltevés hirdetője lett.

Fontosabb művei

Csillag észlelés a kelet-nyugat vonalban. MTA Értekezések a Mathematikai Tudományok Köréből 5. köt. 3. sz. 1877.

A biztosság feltételei bolygók pályaelemeinek számításánál. 1877.

Az égi mozgások elméletének néhány fejezete. Budapest, 1907.

A csillagvizsgálás mai feladatai. Természettudományi Közlöny 1877, 93. sz.

Cikkek a Vasárnapi Ujság-ban 1875-től.

Bibliográfia

Pesti Napló 1927, 292. sz.

A Sajtó 1928, 14. sz.

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága IV.

Gulyás: Magyar írók élete és munkássága XIII.

HOLLÓSY JUSZTINIÁN (Nagyszombat [ma: Trnava, Szlovákia], 1819. december 26.—Esztergom, 1900. január 20.): benedekrendi szerzetes, tanár, fizikai, geológiai és asztronómiai kérdésekkel foglalkozott, 1863-ban az MTA levelező tagja.

Győrben, Sopronban majd Pannonhalmán tanár, 1874-től az esztergomi rendház főnöke, a gimnázium igazgatója, 1874-től celldömölki apát. 1874-ben Győr környéke és Győr-megye földtani viszonyairól írt tudományos értekezést Az 1862-ben kiadott népszerűsítő művét az Akadémia alapítványa jutalmazta. A távcső feltalálásáról és történetéről, valamint a Naprendszer fejlődéséről írt tanulmányai a maguk korában nagyon korszerűek voltak, ma tudománytörténeti forrásértékűek.

Fontosabb művei

Népszerű csillagászat. Pest, 1863.

A távcsövek történelmének vázlata. MTA Értekezések 1864.

A naprendszer égi testének legősibb fejlődéséről. Új Magyar Sion 1874.

Bibliográfia

Zelliger A.: Esztergom vármegyei írók. 68. p.

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága IV.

HOMÉROSZ (Kr.e. 8. század): görög költő.

Ha élt, ő volt az európai irodalom első nagy költője.

HONTERUS János [Johannes] (Brassó, 1498—Brassó, 1549. január 23.): erdélyi szász prédikátor, humanista kozmográfus, könyvnyomtató és fametsző, térképkészítő.

1520-ban a bécsi egyetemre iratkozik, ahol 1525-ben a művészetek mesterévé avatták. Krakkóban 1530 körül adta ki a híressé vált földrajzi emlékeztető kézikönyv, a Rudimentorum Cosmographiae első változatát. 1530 és 1533 között Bázelben elsajátította a nyomdászmesterséget. Ekkor készítette el Dél-Erdély térképét, amely másfél évszázadra minden további Erdély-térkép alapjává vált (Chorographia Transylvaniae, 1532 körül). Ott szerkesztette és metszette fába az első modern, a mai elveknek megfelelő csillagtérképét is, amely további öt kiadást élt meg. 1534-ben visszatér Brassóba, ahol papírmalmot is létesített. Haláláig harmincnál több könyvet adott ki, és elkészítette a Rudimenta Cosmographica (Bevezető a világleírásba) bővített kiadását (mellékleteként egy kétlapos világtérképpel — Amerika egyik korai ábrázolásával —, valamint tizenkét részlettérképpel). A Cosmographica a hazai földrajzi irodalom kezdete volt, melléklete pedig a világ első zsebatlaszának tekinthető. 1530-tól 162 év alatt százhuszonhat kiadásról van tudomásunk, ezek latin, német, francia és olasz nyelven jelentek meg a világ számos nyomdájában. Szülőföldjén 1542-től elsőként terjesztette a lutheri reformációt. Városában 1544-ben vezető pappá választották. Reformátori tevékenysége alapján Luther a magyarok apostolá-nak nevezte. Igen fontos volt iskolaszervező munkája is. Szobrát születésének 400. évfordulóján, 1898-ban a brassói Fekete-templom előtt állították fel, amely az évente rendezett Honterus Festnek volt a központja.

Fontosabb művei

Rudimentorum Cosmographiae. Krakkó, 1530.

Chorographia Transylvaniae. Bazel, 1532.

Rudimenta Cosmographica. Brassó, 1534.

Imagines constellationvm… az északi és déli ég csillagképeinek első modern ábrázolása), kinyomtatva 1542-től több helyen (Bázel, Krakkó, Párizs stb.), mint könyv illusztráció, például Ptolemaioszhoz.

Bibliográfia

Fabritius K.: Erdélynek Honter János által készített térképe. Értekezések a Történelmi Tudományok Köréből VII. köt. 7. sz. 1878.

Klein, K. K.: Der Humanist und reformater J. H. Sibiu, 1935.

Nussbacher, G.: J. H. Bukarest, 1977.

Bartha L.—Klinghammer I.—Stegena L.: Rudimenta Cosmographica Johannes Honterus Coronensis Coronae, 1542. Térképtudományi Tanulmányok 10. köt. Budapest, 1987. (Hasonmás kiadással.)

Országos Széchenyi Könyvtár Honterus-emlékkönyve, Budapest, 2001.

HORGER Antal (1872—1946): nyelvész, az MTA tagja (1919).

1922-től Szegeden, 1940-től Kolozsvárott egyetemi tanár. A hangtörténet, a nyelvjárások, a szófejtés, a fonetika művelője. Főbb művei: Magyar szavak története (1924); Általános fonetika (1929); A magyar nyelvjárások (1934).

HULIMAN István (?—?) (Aktív a XIX. század elején.): matematikus, csillagász, 1802—1808 között asszisztens, majd adjunktus a pesti Királyi Egyetem csillagvizsgálójában.

Részt vett a Buda—Bécs, majd Buda—Bécs—München földrajzi hosszúság különbség összemérésében.

Bibliográfia

Schedius L.: Zeitschrift von und für Unger. 1801/1.

Szentpéteri I.: A bölcsészettudományi kar története. Budapest, 1935.

HUMBOLDT, Alexander von (1769—1859): német természettudós, utazó.

HUNYADY Jenő (Pest, 1838. április 28.—Budapest, 1889. december 26.): műegyetemi tanár, akadémikus; több fontos determináns-elméleti tétel felfedezője.

Édesapja jól kereső pesti orvos volt, így biztosítani tudta fia számára a külföldi tanulás lehetőségét. A középiskola elvégzése után nyolc évet töltött külföldi egyetemeken: Bécs, München, Karlsruhe, Berlin, Párizs és végül Göttingen. Berlinben KRONECKER volt rá nagy hatással. 1864-ben doktorált Göttingenben. Hazatérésekor, 1865-ben már több önálló eredmény birtokosa. 1867-ben az MTA levelező tagja lesz. Műegyetemi professzori kinevezését 1869-ben kapja. Az akadémia 1883-ban rendes tagjának választja.

Előadásai jól felépítettek voltak és sok hallgatót vonzottak. Témájuk az algebrai geometria volt, amelyben előszeretettel alkalmazott determinánselméleti eszközöket.

Tevékeny részese volt a matematikai közéletnek. Egyik elindítója volt a Műegyetemi Lapok-nak és közreműködött a társulati élet megszervezésében. Öröklött szívbaja egyre jobban elhatalmasodott rajta, így tervei megvalósulását már nem érte meg.

HUYGENS, Christiaan (1629. április 14.—1695. július 8.): holland fizikus, matematikus és csillagász.

Hágában született, majd Leydenben tanult. 1665-ben, XIV. Lajos meghívására Párizsba költözött, ahonnan csak 1687-ben tért haza. A francia akadémia alapító tagja. 1689-ben Angliába látogatott, ahol találkozott NEWTONnal.

Az első valószínűségszámítási könyv szerzője. Elsősorban fizikusként és feltalálóként ismert. 1656-ban feltalálta az ingaórát. Kidolgozta a fénytörés, az ütközés és a fizika inga elméletét. A Szaturnusz legnagyobb holdját és az Orion-ködfoltot is ő fedezte fel.

HÜNINGER Adolf (1849. december 10.—Szarajevo, 1911. október 10.): jezsuita csillagász, 1882-től a Kalocsai Haynald Obszervatóriumban P. Carl Braun S. J. asszisztense, 1884/85-ben igazgató.

Életpályáját hézagosan ismerjük, korábban Travnikban tanár, majd Rómában csillagászatot tanult. Kalocsán tökéletesítette a napfoltok megfigyelését és rendszeresítette a protuberenciák észlelését, egyéb vizsgálatokat is végzett. Az intézethez csatolta a gimnázium meteorológiai állomását. Megkezdte a Haynald Obszervatórium Közleményeinek kiadását, amelyben közölte a napfolt megfigyeléseket (I. füz.), a protuberancia észleléseket (II.) és a meteorológiai adatokat (III.)

Fontosabb művei

A Haynald Obszervatóriumban 1880—84-ben megfigyelt napfoltok. MTA Értekezések a Mathematikai Tudományok Köréből 12. köt 9. füz. 1885.

Die Encke’sche Theillung des Saturnringes und der rothe Fleck auf Jupiter. Astronomische Nachrichten No. 2762, 1887.

Bibliográfia

A kalocsai Haynald Obszervatórium története. Budapest, 1986.

Szinnyei: Magyar írók élete és munkássága.

Ponori Thewrewk Aurél: A csillagászat története. 82. p. (CSITT tanf., Budapest, 1988.)

DRACO 1995/56, 3. p.

HÜPATIA (370 k.—415): görög matematikus.

A történelem első ismert nőmatematikusa. Alexandriában élt. Apja THEON, a neves kommentátor volt. Fanatikus keresztények ölték meg.