Baal és Anat. Ugariti eposzok. Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Maróth Miklós. Szerkesztette Puskás Ildikó. Lektorálta Hahn István. (Prométheusz Könyvek 10.) Budapest: Helikon, 1986
A Bábur-náme miniatúrái. Az előszót írta és a képeket válogatta Hamid Szulejman. Szerkesztette I. M. Muminov. Fordította Egyed Edit. Taskent: Fan—Budapest: Corvina, 1979
A mítosz és az ősi társadalom. Válogatott írások. Válogatta, szerkesztette, az előszót és a fejezetek bevezetését írta Sarkady János. A jegyzeteket írta Nemes Zoltán, Sarkady János. Fordította Kárpáty Csilla, Mohay András, Ürögdi Györgyné. A fordítást ellenőrizte Bónis György, Mohay András, Vekerdi József. Az előszót lektorálta Hahn István, Sárkány Mihály. Budapest: Gondolat, 1978
Kalandozások a fizika birodalmában. (Rund um die Physik.) Fordította Abonyi Ivánné. A fordítás szövegét az eredetivel egybevetette, szakmailag ellenőrizte Svékus Olivér. Budapest: Móra, 1980
Novum Organum I. könyv. Aforizmák a természet magyarázatáról és az ember uralmáról. Fordította Csatlós János. · Új Atlantisz. Fordította Sarkady János. A jegyzeteket átdolgozta, és az utószót Halász Lajos írta. 2., javított, átdolgozott kiadás. Budapest: Nippon, 1995
A tudományok haladása (Advancement of Learning) (De augmentis scientiarum). Részlet az I. könyvből. Fordította Lengyel József A tudomány forradalma Angliában
Egyiptomi fáraók. (A Világtörténelem Nagy Alakjai.) Budapest: Kossuth, 1992
A pénz. Budapest: Kossuth, 1974
Nagaoka to Rutherford, 22 February 1911. (Nagaokától Rutherfordig, 1911. február 22.) History of Physics
Mi az igazság a holt-tengeri tekercsek körül? (The Dead Sea Scrolls Deception). Fordította Dobos Lídia. Budapest: Holnap, 1994
Logikai sziporkák (Les casse-tete logiques de Baillif). Fordította Kiss Csaba. A fordítást az eredetivel egybevetette és szakmai szempontból ellenőrizte Görög Lívia. Budapest: Gondolat, 1989
Az ókori Egyiptom atlasza (Atlas of Ancient Egypt). Fordította Udvarhelyi László. A fordítást az eredetivel Pálvölgyi Endre vetette egybe, szakmailag Kákosy László ellenőrizte. A térképek szövegét és a földrajzi névmutatót Gercsák Gábor ellenőrizte. (Kulturális Atlasz.) Budapest: Helikon, 1992
Mátyás király. Előszó Nemeskürty István. (Nemzet és Emlékezet.) 2. kiadás. Budapest: Magvető, 1983
A magyar nevelés története I. Szerkesztette Horváth Márton. Budapest: Tankönyvkiadó, 1988
Dosztojevszkij világa. (Írók világa.) Budapest: Európa, 1971
Arthur Bakers’s Historic Calligraphic Alphabets. Introduction by William Hogarth. (Pictorial Archive.) New York: Dover, [é.n.]
Magyarországi csillagászok életrajzi lexikona. Készült a Magyar Amatőrcsillagászok Baráti Köre, a Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány és az OTKA támogatásával. 2000.
Brush Calligraphy (Ecset kalligráfia). (Pictorial Archive.) New York: Dover, 1984
A Nílus rejtélye (The Albert N’yanza, Great Basin of the Nile, and Explorations of the Nile Sources). Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Vécsey Zoltán. A fordítást az eredetivel egybevetette Havasné Bede Piroska. Lektorálta Ecsedy Csaba és Meixl Péter. (Világjárók. Klasszikus Útleírások XIV.) Budapest: Gondolat, 1974
Idegen szavak és kifejezések szótára. Szerkesztette Bakos Ferenc. Főmunkatárs Fábián Pál. Munkatárs Zigány Judit. 9., ismételten átnézett és függelékekkel bővített kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1989
Bányavirágok. Ásványok Magyarországról. Ajánlja Lázár István. Fotografálta Szabóky Zsolt. Bemutatja Baksa Csaba. Budapest: Corvina, 1989
India művészete a történelem és művelődés keretében az őskortól a XX. századig. A második kiadást szakmailag ellenőrizte Tóth Edit. 2. kiadás. Budapest: Képzőművészeti Alap, 1963
Az eke és a szántás története Magyarországon. Lektorálta Banner János és K. Kovács László. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973
Magyar néprajz. Szakmai szempontból lektorálta Hofer Tamás, Kisbán Eszter, Rajeczky Benjámin, Varga Mariann, Vincze István. 2. kiadás. Budapest: Corvina, 1980
Az idő és mérése a csillagászatban Mi az idő?
Mi az idő? Szakmai szempontból lektorálta Abonyi Iván, Detre Csaba, Marik Miklós, Szigeti József. Budapest: Gondolat, 1980
Magyarok. Egy európai nemzet születése. Szöveg Balázs György. Fotók Szelényi Károly. Budapest: Novotrade, 1990
A kozmosz születése A gondolkodás évszázadai
A kémia története. Szakmai szempontból lektorálta Nyilasi János, Zsadon Béla. 2. kiadás. Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1974 [Függelék Kémiatörténeti kislexikon]
A kémia története. I—II. kötet Lektor: Pais István. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996
Kémiatörténeti ABC. Lektorálta Fehér Márta, ifj. Gazda István, Ling Gabriella, Pintér Imréné. Alkotó szerkesztő Sain Márton. 2. kiadás. Budapest: Tankönyvkiadó, 1987
Gazdaság és társadalom a régi Kínában. Válogatta, fordította, a jegyzeteket, a név- és tárgymutatót készítette Ecsedy Ildikó. Az előszót írta Tőkei Ferenc. A fordítást az eredetivel egybevetette Somogyi Pál László. Budapest: Európa, 1976. [A kötet a következő Étienne Balázs tanulmánygyűjtemények alapján készült: Chinese Civilization and Bureaucracy és La bureaucratie céleste]
Ószláv nyelv. Egyetemi tankönyv. Lektorálta Hadrovics László, Péter Mihály. Budapest: Tankönyvkiadó, 1968
Titokzatos megalitok. Képes kalauz Európa ősi helyeire (Megalithic Mysteries). Fotók Bernd Siering. Előszó John Michell. Fordította Szőllősi Irén. Budapest: Hajja & Fiai, 1995
A kalandozások néhány kérdéséhez Nomád társadalmak és államalakulatok
Autózásunk hőskora. Szakmailag ellenőrizte Czére Béla. (Gondolat Zsebkönyvek.) Budapest: Gondolat, 1986
Arithmetical Restorations (Aritmetikai újjáépítések) The World of Mathematics
Calculating Prodigies (Csodák kiszámítása) The World of Mathematics
Mathematical Recreations & Essays (Szórakoztató matematika). Revised by H. S. M. Coxeter. Eleventh Edition. London: MacMillan, 1989
Other Symbols on Lazarus’s Maps (Különféle jelek Lázár deák térképein) Lazarus Secretarius
A kert művészete. (Műhelytitkok.) Budapest: Corvina, 1971
A formális nyelvek szintaktikus elemzése. Lektorálta Náray Miklós. (SZÁMKI-könyvek.) Budapest: Közgazdasági és Jogi, 1978
A beteg elme. Budapest: Medicina, 1981
Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben. Szerkesztette Haas Mihály. Pécs: Pécsi Lyceum Nyomdája, 1845—Pécs: Baranya Megyei Könyvtár, 1985
A filozófia összefoglalása. Fordította Waczulik Margit A táguló világ magyarországi hírmondói
A magyar nyelv életrajza. Lektorálta Pais Dezső. Budapest: Gondolat, 1963
A magyar nyelv múltja és jelene. Válogatott tanulmányok. A kötet anyagát összeállította és szerkesztette Papp László. Lektorálta és a bevezető tanulmányt írta Szathmári István. Budapest: Gondolat, 1980
Magyar szófejtő szótár. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1941
A Caesar-forum Rómában. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990
A Világegyetem eredete (The Origin of the Universe). Fordította Both Előd. A fordítást ellenőrizte, a jegyzeteket és az irodalomjegyzéket készítette Dávid Gyula. (Világ—Egyetem.) Budapest: Kulturtrade, 1994
A fizika világképe (The World within the World). Fordította Fejes Erzsébet és Menczel László. Lektorálta Fehér Márta. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994
Machiavelli felvilágosult tanítványa. II. Frigyes (1740—1786) Koronás portrék
A nevezetes tollvonás. II. József visszavonja rendeleteit. (Sorsdöntő Történelmi Napok 4.) Budapest: Magyar Történelmi Társulat—Akadémiai Kiadó, 1978
A magyar nép őstörténete. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988
Türk-ősmagyar etnogenetikai kérdések Nomád társadalmak és államalakulatok
Mitológiák (Mythologies). Válogatta, fordította Ádám Péter. (Mérleg Könyvek.) Budapest: Európa, 1983
A magyar történettudomány kézikönyve. Budapest: Magyar Történelmi Társulat, 1929—Könyvértékesítő Vállalat, 1987
Thursday’s Universe. A Report from the Frontier on the Origin, Nature, and Destiny of the Universe (Az Univerzum szerdai állapota). (Tempus Books.) Redmond, Washington: Tempus Books of Microsoft Press, [1988]
Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a fordítást szakmailag ellenőrizte és az utószót írta Varga Péter. Fordította Tátrai Zsuzsanna. Budapest: Gondolat, 1986
Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai (Tuhfat an-nuzzár fi gharáib al-amszár va adsáib al-aszfár). Válogatta Boga István. Fordította Boga István és Prileszky Csilla. Lektorálta, a bevezetést és a jegyzeteket írta, a fordítást az eredetivel egybevetette Germanus Gyula. (Világjárók. Klasszikus Útleírások V.) Budapest: Gondolat, 1964
A maják letűnt városai (Les cités perdues des Mayas). Fordította Veressné Deák Éva. Lektorálta Borsányi László. (Kréta Könyvek 2.) Budapest: Park, 1991
Vázlatok a matematika történetéből. Az arithmetikai epigrammák I—III. Fordította Baumgartner Alajos, Gyulai Ágost, Madzsar Imre, Perényi Adolf, Ponori Thewrewk Emil Középiskolai Mathematikai Lapok. XV (1907. szept.) 1, 1—4. p.; XV (1907. dec.) 4—5, 81—84. p.; XVI (1908. nov.) 3—4, 49—54. p.
Vázlatok a matematika történetéből. KÖMAL 1896—19?? [Thales · Pythagoras · Hippias · Hippokrates · Plato · Archytas · Eudoxus · Menaechmos · Dinostratos · Euklides · Archimedes · Eratosthenes · Apollonius · Nikomedes · Diokles · Zenodorus · Hypsikles · Hipparchos · Hero · Geminus · Serenus · Menelaos · Ptolemaios · Nikomachus · Szmirnai Theon · Sextus Julius Africanus · Pappus · Jamblichus · Diophantus · Magister Georgius de Hungaria]
Az emberi test részeinek összhangjáról. Fordította Fajcsek Magda. A táguló világ magyarországi hírmondói
Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette és az utószót írta Marx György. Négy tanulmányt Kálmán A. György fordított. Budapest: Gondolat, 1988 [10—18—10—9s felbontóképességű koincidenciakészülékek · A fénysebesség és az új méter · A fizikai kauzalitás válsága · A foton · A világűrkísérletek alapvető fizikai jelentősége · Az atom, a jövő energiaforrása · Az atomkorszak kezdetén · Az első elektronsokszorozáson alapuló részecskeszámláló születése · Az ember és világa · Az élet keletkezése és a természetfilozófia néhány kérdése · Elektronsokszorozó alkalmazása elektronszámláló berendezésként · Emlékeim Szent-Györgyi Albertről · Fényreszabott méter · Új méter, új kutatás · Látogatás a Debreceni Kollégiumban · Mennyire állandó a fény sebessége? · Mikrohullámok visszaverődése a Holdról · Radarcsillagászat és a speciális relativitás elmélete · Visszaemlékezések a magyar holdvisszhang-kísérletekre · Bay Zoltán publikációinak jegyzéke]
Labirintusi fonál. Fordította S. Varga Katalin A táguló világ magyarországi hírmondói
A természet pitvara avagy előcsarnoka. Fordította S. Varga Katalin A táguló világ magyarországi hírmondói
A szeretet művei az ős Egyiptom világából. Budapest: Szerzői kiadás, 1942
A világegyetem végtelenségének problémája körüli vitához Végtelenség és világegyetem
Albert Einstein A gondolat úttörői
Napjaink szállóigéi. A mutatókat összeállította H. Lakatos Éva. Lektorok Dán Róbert, Devecseri Gábor, Erényi Tibor, Kemény G. Gábor, Scheiber Sándor, Varga János, Vavrinecz Veronika. Budapest: Kossuth, 1968
A világ anekdotakincse. Budapest: Gondolat, 1975
Művészet a kutatásban és kutatás a művészetben. Fizikai Szemle XXIX (1979) 1, 5—17. p.
Hungariából Magyarország felé. Válogatta, a szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Tarnai Andor. Fordította Déri Balázs, Donáth Regina, Tarnai Andor. (Magyar Ritkaságok.) Budapest: Szépirodalmi, 1984
Magyarország népének élete 1730 táján. Válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Wellmann Imre. (Történetírók Tára.) Budapest: Gondolat, 1984
A Magyarországi halakról és azok halászatról (De piscatione Hungarica). A Tractatus de re rustica Hungarorum részlete. Fordította Deák András. Lektorálta Szilágyi Miklós. Vízügyi Történeti Füzetek sorozat különkiadása a Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum (Siófok) Bél Mátyás kiállítása alkalmából. (Vízügyi Történeti Füzetek.) Budapest: Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat, 1984
The Development of Mathematics (A matematika fejlődése). New York: McGraw-Hill, 1940—New York: Dover, 1992
Gauss, the Prince of Mathematicians (Gauss, a matematikusok fejedelme) The World of Mathematics
Invariant Twins, Cayley and Sylvester (Az invariáns ikrek: Cayley és Sylvester) The World of Mathematics
The Magic of Numbers (A számok varázsa). New York: Whittlesey House—McGraw-Hill, 1946—New York: Dover, 1991
Mathematics. Queen and Servant of Science (Matematika: A tudomány királynője és szolgálója). (Tempus Books.) Redmond, Washington: Tempus Books of Microsoft Press, 1987
The Queen of Mathematics (A matematika királynője.) The World of Mathematics
Bélyeglexikon. A szerkesztőbizottság elnöke Surányi László. Írta és szerkesztette Bér Andor, Fogarasi Barna, Gazda István, Surányi László. Szakmailag ellenőrizte Fogarasi Barna, Gazda István, Surányi László és Visnyovszki Gábor. Budapest: Gondolat, 1988
How Lazarus’s Map was Made (Hogyan készültek Lázár deák térképei?) Lazarus Secretarius
A biológia és az orvoslás kezdetei. Keringés a vérkeringés körül A gondolkodás évszázadai
Az értelem dicsérete. Művelődéstörténeti tanulmány a 16—17. század gondolkodóiról. Lektorálta Vekerdi László. Budapest: Közgazdasági és Jogi, 1987
A felvilágosodás korának természettudománya A gondolkodás évszázadai
A gyógyítás gyógyítása. Orvosi és orvostörténeti tanulmányok. (Benedek István Munkái.) Budapest: Gondolat, 1978
Hippokratésztól Darwinig. A természettudomány nagy korszakai. Lektorálta Vekerdi László. (Mi Világunk.) Budapest: Népszava Lap- és Könyvkiadó, 1986
Az író lelke. Irodalmi tanulmányok. (Benedek István Munkái.) Budapest: Gondolat—Magvető, 1978
Lamarck és kora. Lektorálta Ákos Károly, Szalai Sándor. Budapest: Gondolat, 1963
Mandragóra I—II. Kultúrtörténeti tanulmány különös tekintettel a varázslásra és a gyógyításra. Lektorálta Antall József, Terjék József, Vekerdi László. Budapest: Gondolat, 1979 [I. Tibet; II. India]
Rousseau. Megemlékezés halálának 200. évfordulóján. (Gyorsuló Idő.) Budapest: Magvető, 1978
Semmelweis és kora. Lektorálta Székely Sándor. Budapest: Gondolat, 1967
Semmelweis. Budapest: Gondolat, 1980
Tibeti orvoslás és varázslás. Lektorálta Antall József, Terjék József. Az eredetileg Mandragóra című mű részeként megjelent kötet 2., bővített kiadás. Budapest: Gondolat, 1987
A tudás útja. A természettudományok fejlődése az ókortól 1900-ig. Lektorálta Székely Sándor, ifj. Gazda István. (Benedek István Munkái.) Budapest: Gondolat—Magvető, 1976
Varázslás és orvoslás az azték, maya és inka birodalomban. Részlet a Mandragóra, avagy az orvosi gondolkodás története című, a Gondolat kiadásában megjelenés előtt álló művelődéstörténeti munkából. (Gyorsuló Idő.) Budapest: Magvető, 1976
Hügieia. Az európai orvostudomány története, jelesebb doktorok életrajzával. Ókor, középkor, reneszánsz, újkor kezdete. Lektorálta Antall József, Szállási Árpád. Budapest: Gondolat, 1990
A város Európa történetében (La Città Nella Storia D’Europa). Fordította Ordasi Zsuzsa. A fordítást ellenőrizte Székely Ervin. (Európa Születése.) Budapest: Atlantisz, 1993
Arab kalifák. (A Világtörténelem Nagy Alakjai.) Budapest: Kossuth, 1994
Az arabok története. Budapest: Kossuth, 1987
A Bolyaiak zeneelmélete. Bolyai Farkas zenészeti dolgozata · Bolyai János muzsika-tana. Bukarest, Kriterion, 1975
Apa és fiú. Bolyai-tanulmányok. (Elvek és Utak.) Budapest: Magvető, 1977
Démonok, gépek és a második főtétel Tudomány * (19*) *, 46—53. p. [A fizikusok 1871 óta próbálkoznak a Maxwell-démon rejtélyének megoldásával. Ez a lény látszólag megsérti a termodinamika második főtételét. A választ a számítógépek elmélete adja]
A Magyar Posta bélyegelőtti bérmentesítéseinek és bélyegzőinek kézikönyve. Magyar, német és angol nyelven. Budapest: TÉKA Könyvértékesítő, Könyvtárellátó és Könyvkiadó Vállalat, [é.n.]
Jóslat. 1984
Műcsarnok. 1981
A telihold dalai. 1997
Színről színre (Ansikte mot ansikte). Forgatókönyvek. Válogatta és szerkesztette Györffy Miklós. Budapest: Európa, 1979 [A hetedik pecsét (Det sjunde inseglet). Fordította Györffy Miklós · A nap vége (Smultronstället). Fordította Osztovits Cecília · Trilógia: Tükör által homályosan (Sísom i en spegel). Fordította Kuczka Péter · Úrvacsora (Nattvardgästërna). Fordította Kuczka Péter · A csend (Tystnaden). Fordította Kuczka Péter · Persona (Persona). Fordította Györffy Miklós · Rítus (Riten). Fordította Kúnos László · Szenvedély (En passion). Fordította Kúnos László · Suttogások, sikolyok (Viskningar och rop). Fordította Csatlós János · Jelenetek egy házasságból (Scener ur ett äktenskap). Fordította Osztovits Cecília · Színről színre (Ansikte mot ansikte). Fordította Kúnos László · Kígyótojás (The serpent’s egg). Fordította Bart István]
A nevetés (Le rire). Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta Szávai Nándor. 3. kiadás. (Gondolkodók.) Budapest: Gondolat, 1986
Teremtő fejlődés (ĽÉvolution Créatrice). Fordította és bevezetéssel ellátta Dienes Valéria. Előszó Babits Mihály. A fordítást átnézte Nagy József. (Az Akadémia Filozófiai Könyvtára 2. Az Akadémiai Kiadó Reprint Sorozata.) Budapest: MTA, 1930—Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987
The Analyst (Az Analizáló) The World of Mathematics
Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások. A bevezetést írta és a kötetet jegyzetekkel ellátta Faragó Szabó István. Válogatta Altrichter Ferenc. A szöveget fordította Faragó Szabó István, Fehér Márta, Vámosi Pál. A fordítást az eredetivel egybevetette Fehér Márta, Rozsnyai Ervin. A tárgy- és névmutatót írta Hosszú Tamás. (Gondolkodók.) Budapest: Gondolat, 1985 [Értekezés a látás új elméletéről · Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről · Hülasz és Philonusz három párbeszéde · Berkeley és Samuel Johnson filozófiai levelezése (I—IV. levél) · A látás elméletének védelme és magyarázata · Válasz egy ismeretlen levélírónak. Függelék: Egy ismeretlen levélíró levele) · A végtelenekről · Az Analizáló · A matematikai szabadgondolkodás védelmében · Levél P. T. P.-hez annak indokolására, hogy miért nem válaszolok Walton úr Teljes Válaszára · A mozgásról · Berkeley műveinek jegyzéke · A Berkeley-vel foglalkozó fontosabb művek jegyzéke]
Ebla, egy ismeretlen ókori civilizáció (Ebla, an Archeological Enigma). Fordította Frölich Ida. Lektorálta és az utószót írta Vargyas Péter. Budapest: Gondolat, 1986
A fizika fejlődése Einsteinig (The Extension of Man. A History of Physics Before 1900). A függeléket és a jegyzeteket írta ifj. Gazda István. Fordította Mátrai Mária. Budapest: Gondolat—Kossuth, 1977
Tudomány és történelem (Science in History). Fordította Szalai Sándor, Salgó László, Félix Pál. Budapest: Gondolat, 1963
Axiomatic Set Theory (Axiomatikus halmazelmélet). Historical intruduction by Abraham A. Fraenkel. 2nd edition. (Studies in Logic and The Foundations of Mathematics.) Amsterdam: North-Holland, 1968
Olympia (Olimpia). Szerkesztette Kazimierzs Michalowski. Fényképezte Andrzej Dziewanowski. Fordította Héjj Klára. Szakmailag ellenőrizte Szabó Miklós. (Az Ókor Művészete és Kultúrája.) Budapest: Corvina, 1980
Kinetic Theory of Gases (A gázok kinetikus elmélete) The World of Mathematics
The Law of Large Numbers (A nagy számok törvénye) The World of Mathematics
Az általános rendszerelmélet problémái (Problems of General Systems) Rendszerelmélet
Következtetések az általános rendszerelméleti vita alapján (Conclusion) Rendszerelmélet
A szerves teleológia fizikai elmélete felé (Towards a Physical Theory of Organic Teleology) Rendszerelmélet
Coats of Arms on the Lazarus’s Maps Lazarus Secretarius
Kis magyar címertan. (Gondolat Zsebkönyvek.) Budapest: Gondolat, 1983
The Seven Seven’s (A hét hetes) The World of Mathematics
Személynév és etnikum a XIII. századi mongoloknál Nomád társadalmak és államalakulatok
Filozófiai értekezés a források és vizek keletkezéséről. Fordította Fajcsek Magda A táguló világ magyarországi hírmondói
Bethlen Gábor krónikásai. Krónikák, emlékiratok, naplók a nagy fejedelemről. Összeállította, bevezette és jegyzetekkel ellátta Makkai László. A képeket összegyűjtötte és válogatta Zimányi Vera. A felvételeket Kónya Kálmán készítette. Budapest: Gondolat, 1980
Bethlen Mihály útinaplója (1691—1695). Sajtó alá rendezte és az utószót írta Jankovics József. A latin szövegeket fordította és a jegyzeteket összeállította Kulcsár Péter. A kéziratot szakmai szempontból Szakály Ferenc nézte át. (Bibliotheca Historica.) Budapest: Magyar Helikon, 1981 [A kézirat az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található, jelzete: Oct. Hung. 1261]
Gróf Bethlen Miklós önéletírása. Pest: Szalay László, 1858
Fives könyv A táguló világ magyarországi hírmondói
Vedic Mathematics (Védikus matematika). General Editor V. S. Agrawala. First Edition 1965. Revised Edition 1992. Delhi: Motilal Banarsidass, 1994
Bibliai nevek és fogalmak. Az előszót írta és a névjegyzéket összeállította Babits Antal. Budapest: Primo, 1988
A számok jelentése és a gondolkodás alapformáinak története. Az utószót írta Stefány Judit. (Néplélektani Dolgozatok 1. Régi Magyarság.) Budapest: Dick Manó, 1917—Budapest: Metrum (Műszaki), 1989
Biblia CD. Verzió 5.0 Budapest: Arcanum, 1996?
Bibliai képeskönyv (Picture Archive of the Bible). Városok, tárgyak, színhelyek. Összeállította Carolina Masom és Pat Alexander. A régészeti jegyzeteket írta Alan Millard. Fordította Nádasdy Ádám. A fordítást ellenőrizte Frölich Ida. Budapest: Corvina, 1990
Bibliographia Bolyaiana (1831—1960). A Bolyai-geometria szakirodalmának jegyzéke. Összeállította Pálffy Ilona és Pálffy Miklós. Bevezető magyar, német, angol és orosz nyelven. (Új Bibliográfiai Füzetek V.) Budapest: Országos Széchényi Könyvtár—Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára, 1962 [Index litterarum de geometria Joannis de Bolyai Collegerunt Ilona Pálffy et Miklós Pálffy. Bibliotheca Nationalis Széchényiana—Bibliotheca Universitatis Polytechnicae Budapestinensis Budapestini. 1962]
Biográf Ki kicsoda 2002. Főszerkesztő Hermann Péter. A szerkesztés lezárva: 2001. október 15. Budapest: Enciklopédia Kiadó, 2001
A kultúra ösvényei. Általános etnológia (Kulturens veje I—II). (The Paths of Culture. A General Ethnology). Fordította Bodrogi Tibor. Utószó Gunda Béla. Az utószót lektorálta Ortutay Gyula. A fordítást ellenőrizte Bónis György. Budapest: Gondolat, 1969
A modern algebra a számítógép-tudományban (Modern Applied Algebra). Fordította Freud Róbert. Lektorálta Fried Ervin. Budapest: Műszaki, 1974
A Mathematical Approach to Ethics (Az etika matematikája) The World of Mathematics
Mathematics of Aesthetics (Az esztétika matematikája) The World of Mathematics
Esterházy-kalauz. Marianna D. Birnbaum beszélget Esterházy Péterrel. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1991
A klasszikus filozófia kiteljesedése és bukása A gondolkodás évszázadai
A magyar hajóépítés 150 éve. 1835—1985. Sajtó alá rendezte Németh Károly. Lektor Mikó György. Budapest: Hungexpo—Ganz Danubius, 1985
Fizikatörténeti pályázat az általános iskolában. Intenzív tanártovábbképzés. Budapest: ELTE Természettudományi Kar, 1988
Kövesligethy Radó. Szakdolgozat. Témavezető dr. Radnai Gyula. Budapest: ELTE Természettudományi Kar, 1999
Évszázadok orvosai. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1995
A ma orvostudományához vezető úton A gondolkodás évszázadai
Óriáslépések az orvostudományban. A gyógyítás hősei az ókortól napjainkig. Budapest: Móra, 1989
Jókedvű magyar tudósok. Lektorálta Király István, Tasnádi Kubacska András. Budapest: Gondolat, 1972
A modern fizika és a dialektikus materializmus (Physique contemporain et materialisme dialectique). Fordította Székely Andorné. Budapest: Kossuth, 1976
„Vadak” és „civilizáltak”. Az európai-tengerentúli érintkezés szellem- és kultúrtörténete (Die „Wilden” und die „Zivilisierten”. Grundzüge einer Geistes- und Kulturgeschichte der europäisch-überseeischen Begegnung). Fordította Bendl Júlia. Lektorálta Zemplényi Ferenc. Budapest: Gondolat, 1982
„Semmiből egy új, más világot teremtettem.” Mi a Bolyai-geometria? Nagy pillanatok a matematika történetében
Sokszínű logika. 175 logikai feladat. Lektorálta Ruzsa Imre. 2. kiadás. Budapest: Műszaki, 1985
A bizánci irodalom kistükre. Válogatta, a bevezetést, az ismertető szövegeket és a jegyzeteket írta, valamint a képanyagot összeállította Dimitriosz Hadzisz. „A bizánciak a magyarokról” című részt összeállította, a bevezetést, az ismertető szövegeket írta, valamint a képanyagot összeállította Kapitánffy István. Budapest: Európa, 1974
Experimental Researches on the Causes and Nature of Catarrhus aestiuus (Kísérleti vizsgálatok a szénanátha okairól). London: Bailliere and Tindall, 1873
Az óhéber könyv. A héber bibliakánon. Adalékok az ókori kultúrtörténethez és a bibliai irodalomtörténethez. Beköszöntő: Schweitzer József. Utószó: Turán Tamás. (Historia Judaica II.) Budapest: Logos, 1996 [Az óhéber könyv, adalék az ókori kultúrtörténethez és a bibliai irodalomtörténethez. A budapesti Rabbiképző-Intézet 25. Értesítője az 1901/1902. tanévről. Pozsony: Alkalay Adolf, 1902. A héber bibliakánon. Budapest: Athenaeum Rt., 1904]
Murphy törvénykönyve, avagy miért romlik el minden? (Murphy’s Law and other reasons why things go wrong). Illusztrálta Réber László. Fordította Hernádi Miklós. Budapest: Gondolat, 1985
Heisenberg and the Early Days of Quantum Mechanics (Heisenberg, és a kvantummechanika születése) History of Physics
Évezredek asztalánál Táplálkozásunk története. (Histoire pittoresque de notre alimentation). Fordította Gordon Etel, Vidor Pálné. A fordítást ellenőrizte Szávai Nándor. Illusztrálta Mészáros András. Budapest: Gondolat, 1971
A Trefort utcától a hidrogénbombáig. [n.a.]: Magyar Világ, 1989
A kínai világ atlasza (Cultural Atlas of China). Fordította Pálvölgyi Endre. A fordítást szakmailag ellenőrizte, a térképeket és a névmutatót fordította Ferenczy Mária. A kínai szépirodalmi idézeteket magyarította Csongor Barnabás. (Kulturális Atlasz.) Budapest: Helikon, 1995
Népek, nyelvek, kultúrák. Válogatott írások. Szerkesztette és válogatta, az előszót írta és a fordításokat ellenőrizte Boglár Lajos. Az előszót lektorálta Ortutay Gyula. Fordította Bónis György és Sárkány Mihály. A válogatás alapjául szolgáló művek eredeti címe: The Mind of Primitive Man, 1938., Primitive Art, 1927., General Antropology, 1938., Kwakiutl Ethnography, 1966. Budapest: Gondolat, 1975
Boccaccio művei I—II. Fordította Füsi József, Jékely Zoltán, Majtényi Zoltán, Molnár Imre, Révay József, Végh György. Szerkesztette Kardos Tibor, Rózsa Zoltán. A jegyzeteket írta Rózsa Zoltán. Budapest: Európa, 1975. [Fiammetta · Fiesolei nimfaének · Dekameron · Corbaccio avagy a szerelem útvesztője · Válogatott versek · Dante élete · Boccaccio fontosabb műveinek kronológiája]
Bod-kódex. XVI. század első negyede. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. A bevezetést és a jegyzeteket írta Pusztai István. Készült az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén. (Régi Magyar Kódexek 2.) Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1987. [Cod. Hung. XVI. No. 7.; Budapest: Egyetemi Könyvtár]
Szóbeliség és írásbeliség az archaikus Görögországban Informatika történetfilozófiai szempontból
Afrika művészete. Bevezető tanulmány Bodrogi Tibor. Nigéria fejezet Siegfried Wolf. Képanyag-válogatás Bodrogi Tibor, Boglár Lajos. Tárgyleírások: Boglár Lajos (Néprajzi Múzeum, Budapest), Siegfried Wolf (Museum für Wölkerkunde, Dresden), Dietrich Drost (Museum für Wölkerkunde, Leipzig), Erich Herold (Náprstek Museum, Praha). Fénykép Koffán Károly. Budapest: Corvina, 1967
Bronislaw Malinowski (1884—1942) Malinowski: Baloma
Indonézia művészete. Fényképezte Besnyő Éva, Kando Ata, Vojnich Oszkár. Színes felvételek Szelényi Károly. Szövegközti rajzok Csalog Zsolt. Budapest: Corvina, 1971
Óceánia művészete a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum gyűjteményében. A tárgyfelvételeket készítette Franciscy József, Horvai József, Kárász Judit. A szövegközi rajzokat készítette Köpeczi Bócz István. Budapest: Képzőművészeti Alap, 1959
A filozófia vigasztalása (De consolatione philosophiae). Fordította és a verstani útmutatót összeállította Hegyi György. Az utószót írta Szepessy Tibor. Jegyzeteket összeállította Simon Róbert. (Az Ókori Irodalom Kiskönyvtára.) Budapest: Európa, 1979
Az önkéntes szolgaságról. A zsarnok ellen (Discours de la servitude volontaire). Fordította, az utószót és a jegyzeteket írta Újfalusi Németh Jenő. (Helikon Stúdió XIV.) Budapest: Helikon, 1990
A homo faber A gondolkodás évszázadai
Kézművesek mestersége. Lektorálta Makkai László. (Gondolat Zsebkönyvek.) Budapest: Gondolat, 1989
A Magyarországi papíripar története (1530—1900). Lektorálta Gáti Péter és Makkai László. (A Magyar Könyv.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1963
Mestere volt egykor… Budapest: Magvető, 1984
The Paper Material of the Lazarus Maps (Lázár deák térképeinek papíranyaga) Lazarus Secretarius
Régi magyar mulatságok. Budapest: Magvető, 1978
Régi magyar mértékek. Szakmailag ellenőrizte Sain Márton. (Gondolat Zsebkönyvek.) Budapest: Gondolat, 1987
Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai IV. Levéltártan Történeti Forráskiadványok 3.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1978
Magyarországi hossz- és földmértékek (1601—1874). (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai IV. Levéltártan és Történeti Forrástudományok 6.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990
Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai IV. Levéltártan és Történeti Forrástudományok 7.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1991
Nomadizmus és államalakulatok a prekolumbián Amerikában Nomád társadalmak és államalakulatok
A prekolumbián „magaskultúrák” kialakulásához: Chavin civilizációja Őstársadalom és az ázsiai termelési mód
Indián művészet Mexikótól Peruig. A felvételeket készítette Kovács Tamás. Budapest: Corvina, 1983
Ásványhatározó. A felvételeket Gatter István és Gömbös Attila készítette. Szakmai ellenőr Embey-Isztin Antal. Budapest: Gondolat, 1987
Математики, механики. Киэв: Наукова Думка, 1983
Okság és véletlenség a modern fizikában (Causality and Chance in Modern Physics). Az előszót írta Louis de Broglie. Fordította Szalai Sándor. Lektorálta Ákos Károly. (Stúdium Könyvek 20.) Budapest: Gondolat, 1960
Atomfizika és emberi megismerés (Atomphysik und menschliche Erkenntnis). Fordította Nagy Tibor. Lektorálta Abonyi Iván. Utószót fordította Györgyi Géza. 2. kiadás. Budapest: Gondolat, 1984. [Fény és élet · Biológia és atomfizika · Ismeretelméleti kérdések a fizikában és az emberi kultúrák · Vita Einsteinnel az atomfizika ismeretelméleti problémáiról · A tudás egysége · Az atomok és az emberi megismerés · A fizika és az élet problémája · Utószó A kvantummechanika értelmezéséről]
A fizika és az élet problémái Bohr Atomfizika és emberi megismerés
A tudás egysége Bohr Atomfizika és emberi megismerés
Csillaghit és csillagfejtés. Fordította Bendl Júlia. A kísérőtanulmányt írta Kákosy László. Lektorálta Szörényi László. (Curiositas I.) Budapest: Helikon, 1992. [Függelék Az egyiptomi asztrológiáról]
[Ioannis Bolyai de Bolya] Appendix. Scientiam spatii absolute veram exhibens: a veritate aut falsitate Axiomatis XI. Euclidei, a priori haud unquam decidenda, independentem: adiecta ad casum falsitatis quadratura circuli geometrica (Függelék. A tér abszolút igaz tudománya: a XI. euklideszi axióma [a priori, soha el nem dönthető] helyes, vagy téves voltától független tárgyalásban: annak téves volta esetére, a kör geometriai négyszögesítésével) Editio Nova. Oblata ab Academia Scientiarum Hungarica ad diem natalem centesimum auctoris concelebrandum Ediderunt Iosephus Kürschák, Mauritius Réthy, Béla Tőtössy de Zepethnek. Lipcse: B. G. Teubner—Budapest: MTA, MCMIII [1903]
Appendix. A tér tudománya. Szerkesztette Kárteszi Ferenc Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973
Appendix. The Theory of Space Edited by Kárteszi Ferenc. (North-Holland Mathematics Studies 138.) Amsterdam, etc.: North-Holland—Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987
Muzsika-tan A Bolyaiak zeneelmélete
Bolyai János vallomásai. Bukarest: Irodalmi Könyvkiadó, 1968
Arithmetica Eleje. A Marosvásárhelyt 1829-ben nyomtatott Arithmetica elejének részint rövidített, részint bővített, általán jobbított, s tisztáttabb kiadása. Marosvásárhely, 1843
Kurzer Grundriss eines Versuchs… Marosvásárhely, 1851. Stäckel Pál: Bolyai Farkas és Bolyai János geometriai vizsgálatai
Tentamen iuventutem studiosam in elementa matheseos purae elementaris ac sublimioris methodo intuitiva evidentiaque huic propria introducendi, cum appendice triplici. I—II. k. Marosvásárhely, 1832, 1833. A 2. kiadást a MTA megbízásából Kürschák József, Réthy Mór és Tőtössy Béla rendezte sajtó alá, ugyancsak két kötetben (három részben). Budapest 1897, 1904
Zenészeti dolgozat A Bolyaiak zeneelmélete
Bolyai Farkas és Gauss Frigyes Károly levelezése. Az MTA megbízásából szerkesztették, jegyzetekkel és életrajzzal ellátták Schmidt Ferenc és Stäckel Pál. Budapest: 1899
Bolyai-levelek. Válogatta, a bevezetést és a jegyzeteket írta Benkő Samu. (TÉKA.) Bukarest: Kriterion, 1975
Bolygónk születése (The Evolving Earth). Szerkesztette Peter J. Smith. Írta Peter J. Smith, P. M. Kelly, Jerry van Andel. Fordította Szilágyi Tibor. Lektorálta Lóczy Dénes. (A Föld Enciklopédiája.) Budapest: Helikon, 1991
Szkhítiától Indiáig. Az ősárja történelem talányai. Utószó A. P. Okladnyikov. A név- és szómagyarázatot írta és fordította Puskás Ildikó. Budapest: Gondolat, 1981
A filozófiai megújulás (La Palingénésie philosophique). Részletek. Fordította Haász Kata. Természettudomány a francia felvilágosodásban
A természet szemlélése (Contemplation de la Nature). Részletek. Fordította Haász Kata. Természettudomány a francia felvilágosodásban
A természet vizsgálása. Bemutatja Szabó T. E. Attila. Fordította Tóth Pál. (TÉKA.) Bukarest: Kriterion, 1974
Mathematical Analysis of Logic (A logika matematikai elemzése) The World of Mathematics
Az amerikaiak I. A gyarmatosítás kora (The Americans: The Colonial Experience). Fordította Magyarics Tamás. A verseket fordította Kiss Zsuzsa. Lektorálta Urbán Aladár. Budapest: Gondolat, 1991
Gustav Theodor Fechner The World of Mathematics
Mit tettem mint fizikus? Mit tettem mint fizikus?
Our Image of Matter (Anyagképünk). On Modern Physics
Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette és az utószót írta Fodor Judit. Fordította Nagy Imre, Fáy Gyula. Lektorálta Tőrös Róbert, Fényes Imre. Budapest: Gondolat, 1973 [A fizika fogalmai és fejlődésük kilátásai · A fizikai elméletek jelentése · A kvantummechanika fizikai oldalai · A kvantummechanika értelmezése · A kvantummechanika statisztikai jellege · A modern fizika néhány filozófiai vonatkozása · A realitás fogalma a fizikában · A véletlen · Az Univerzumra vonatkozó elképzelésünk korlátai · Az utolsó ötven év fizikája · Az ütközési folyamatok jelentősége a kvantummechanika megértésében · Einstein relativitáselmélete című könyv bevezetése · Einstein statisztikus elméletei · Európa és a tudomány · Fizika és metafizika · Fizikai realitás · Hogyan lettem fizikus? · Mit tettem mint fizikus? · Ok, cél és gazdaságosság a természettörvényekben · Minimum-elvek a fizikában · Szimbólum és realitás · Valóban determinista-e a klasszikus fizika?]
Az ismeretlen Operaház. Lektorok Hofer Miklós és Szabó-Jilek Iván. Budapest: Műszaki, 1984
Magyar vadász lőportartók. (Iparművészeti Sorozat.) Budapest: Corvina, 1982
Kell-e a latin? Lektorálta Hegedüs Géza, Ritoók Zsigmond. Budapest: Gondolat, 1990
A latin nyelv szelleme. Bírálta Huszti József. (Parthenon-tanulmányok 3.) Budapest: Franklin-Társulat, 1942
Róma és Bizánc a tudás szolgálatában A gondolkodás évszázadai
Boticelli életműve (Ľopera completa del Botticelli). Az előszót írta Carlo Bo. A kritikai és filológiai jegyzeteket összeállította Gabriele Mandel. Fordította Vásárhelyi Júlia. (A Művészet Klasszikusai.) Budapest: Corvina, 1983
Az általános rendszerelmélet, mint a tudomány csontváza (General System Theory: The Skeleton of Science) Rendszerelmélet
A rendszerelmélet mint szemléletmód (General Systems as a Point of View) Rendszerelmélet
The Rainbow—From Myth to Mathematics (A szivárvány. A mítosztól a matematikáig). Princeton, New Jersey: Princeton University Press, 1987
A kételkedő kémikus (The Sceptical Chymist). Részlet. Fordította Kenéz Győző A tudomány forradalma Angliában
Szabad vizsgálódás a természet vulgáris fogalmáról (A Free Inquiry into the Vulgarly Received Notion of Nature). Részlet a negyedik részből. Fordította Kenéz Győző A tudomány forradalma Angliában
The Soap-Bubble (A szappanbuborék) The World of Mathematics
Zenei műszótár. Magyarázatokkal, kottapéldákkal, táblázatokkal és hangjegyírás-útmutatóval. A függelék Sárai Tibor és Darvas Gábor munkája. Budapest: Editio Musica, 1990
Lovak orvosságos megpróbált új könyvecskéje A táguló világ magyarországi hírmondói
Bölcsességek könyve I—II. Aforizmák, szállóigék. Összeállította, szerkesztette és a jegyzeteket írta Kristó Nagy István. 2. kiadás. Budapest: Gondolat, 1984 [I. 1800 előtt született szerzők; II. 1800 óta született szerzők]
A vitaminok könyve. A vitaminkutatás története (Das Vitaminbuch. Die Geschichte der Vitaminforschung). Fordította Kempler Kurt. A fordítást ellenőrizte Korányi Tamás. Budapest: Gondolat, 1969
A megtalált Odüsszeusz (Ulysses Found). Fordította Terényi István. (Világjárók 71.) Budapest: Gondolat, 1969
The Röntgen Rays (A Röntgen-sugarak) The World of Mathematics
A bolondok hajója · Das narren Schyff. I. kötet Korai újfelnémet eredetiből fordította Márton László, rézkarcokkal illusztrálta Orosz István. A német szöveg az 1494-ben, Bázelben megjelent első kiadás betűhív közlése, figyelembe véve Manfred Lemmer 1986-ban, Tübingenben megjelent kritikai igényű szövegkiadását. Nyomtatva Misztótfalusi Kis Miklós Janson néven ismert betűivel. (A Borda Antikvárium bibliofil kiadványai X.) Budapest: Borda Antikvárium, 1999
Brassai Sámuel emlékezete. Tanulmányok a száz éve elhunyt sokoldalú erdélyi tudós munkásságáról. Összeállította Gazda István. Budapest: Tájak—Korok—Múzeumok Egyesület, 1997
A primitiv kultura. Bevezetés az ősemberrel foglalkozó tudományba. (Munkáskultura 1.) Budapest: Népszava Könyvkereskedés, 1924
Az atommag regénye (Forscher erschüttern die Welt. Das Drama des Atomkerns). Fordította Svékus Olivér. Utószó Hrehuss Gyula. Budapest: Gondolat, 1960
Út a határtalanba. Fizikai ismereteink kialakulásáról (Aufbruch in Grenzenlose. Vom Werden unserer physikalischen Erkenntnis.) Fordította Svékus Olivér. A fordítást szakmai szempontból ellenőrizte Marx György. Budapest: Gondolat, 1964
Az Újvilág (The New World). Fordította Borbás Mária. A fordítást ellenőrizte Petrányi Judit. Lektorálta Boglár Lajos, Makkay János. (A Múlt Születése.) Budapest: Helikon, 1989
The Penguin Dictionary of Archaeology (A régészet Penguin szótára). Second Edition. London: Penguin, 1986
Az Egyenlítőtől az Északi-Fokig. Válogatta és fordította S. Zala Zsuzsa. Lektorálta Győry Jenő és Keve András. (Világjárók. Klasszikus Útleírások VII.) Budapest: Gondolat, 1965
Az Északi-Sarktól az Egyenlítőig. Népszerű előadások. Válogatta, a bevezetést és a jegyzeteket írta Patkó Ferenc. Fordította Geőcze Sarolta, Paszlavszky József. (TÉKA.) Bukarest: Kriterion, 1988
Új orvosi szótár. Orvosi kifejezések magyarázata. Főmunkatárs Krúdy Erzsébet Lektorálta Dr. Fábián Pál, Dr. Gergely János, Dr. Magasi Péter. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1983
Kánok, szultánok, emirek. Az iszlám a Timurida birodalom összeomlásától az európai hódításig (Chane, Sultane, Emire. Der Islam von Zusammenbruch des Timuridenreiches bis zur Europäischen Okkupation). Fordította H. Elek Mária. Szakszerkesztette Schütz Ödön. A szöveget az eredetivel egybevetette Kalmár János. (Univerzum Könyvtár.) Budapest: Kossuth, 1985
Vadállatból háziállat (Die Erfindung des Haustieres). Fordította Nagy Imre. A fordítást az eredetivel egybevetette és szakmailag ellenőrizte Stohl Gábor. (Gondolat Zsebkönyvek.) Budapest: Gondolat, 1976
A mórok. Az iszlám Nyugaton (The Moors. Islam in the West). Írta Michael Brett. Fényképezte Werner Forman. Fordította Zala Tamás. A verseket fordította Tótfalusi István. A fordítást ellenőrizte Sárközi Júlia. Lektorálta Simon Róbert. Budapest: Gondolat, 1985
Harold Urey and Discovery of Deuterium (H. Urey és a deutérium felfedezése) History of Physics
A városhoz. Válogatott versek Budapest: Magyar Helikon, 1975
Északi sziklarajzok (Oldnordiske stenbilleder). Fordította G. Beke Margit. Lektorálta Bernáth István. Budapest: Gondolat, 1979
Brockhaus—Riemann Zenei Lexikon I—III. (Brockhaus Riemann Musiklexikon). Szerkesztette Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiadás szerkesztője Boronkay Antal. Budapest: Zeneműkiadó, 1983—85. [I. A—F; II. G—N; III. O—Z]
Válogatott tanulmányok. Fordította Nagy Imre. Utószó Maróti Lajos. A fordítást lektorálta Árkos Ilona. Szaklektor Abonyi Iván. Budapest: Gondolat, 1968. [A fizika legújabb eredményeinek néhány filozófiai vonatkozásáról · A fotonok és hullámok együttes létezése az elektromágneses sugárzásokban és a kettős megoldás elmélete · A kibernetika filozófiai értelme és gyakorlati jelentősége · A mikrofizikai felfedezése · A sugárzás kvantumelmélete · A tiszta tudomány mint az ipar fejlődésének gazdag forrása · A tudományos haladás ritmusa · A tudományos kutatás különböző irányzatai · A tudomány nagysága és erkölcsi értéke · A tudós és a tudományos ismeretterjesztés · A véletlen szerepe a felfedezésekben · Aggodalmaim a kvantumok problémája kapcsán · Az atomkor hajnalán · Az elektron hullámtulajdonságai · Elégséges-e a természettudományos műveltség az ember megformálásához? · Gondolatok a kvantumfizikai indeterminizmusról · Individualitás és kölcsönhatás a fizika világában · Képalkotás a korpuszkuláris optikában · Konkrét leírásmódok a mikrofizikában · Kutatásaim vezető szempontjai · Lehetséges-e a hullámmechanika új értelmezése? · Megmarad-e a kvantumfizika indeterminista jellege? · Pont-fizika és tér-fizika · Személyes emlékeim a hullámmechanika kezdetéről · Véletlen és esetlegesség a kvantumfizikában]
Easy Mathematics and Lawn Tennis (Könnyű matematika és a tenisz) The World of Mathematics
A púpos frígiai. Aiszóposz regénye (Aisopos. Seiben Berichte aus Hellas). Fordította és a jegyzeteket írta Soltész Gáspár. Utószó Walkó György, Szepessy Tibor. Budapest: Gondolat, 1972
A természet logikája (A Sense of the Nature. Three essays: The Logic of Nature. The Logic of Experiment. The Logic of the Mind. M.I.T. Press, Cambridge, 1977). Fordította Zachár Zsófia. A fordítást az eredetivel egybevetette Matos Lajos. Szakmai szempontból ellenőrizte Ara-Kovács Attila. (Mérleg Könyvek.) Budapest: Európa, 1986
Bronzkori magyar írásbeliség. Szerkesztette Varga Géza. (Írástörténeti Tanulmányok 1.) Budapest: Írástörténeti Kutató Intézet, 1993
A Vadnyugat története indián szemmel (Burry My Heart at Wounded Knee). Fordította Tandori Dezső. Budapest: Kossuth, 1973
The Idea of the Neutrino (A neutrínó ötlete) History of Physics
The Birth of Elementary-Particle Physics (Az elemirészecske-fizika születése) History of Physics
The Longitude (A földrajzi hosszúság) The World of Mathematics
Bábel tornya. A könyvet tervezte és összeállította Kass János. Írta Varga Domokos. Budapest: Corvina, 1983 [A festmény a Bécsi Kunsthistorisches Museumban található]
Flamand közmondások. A könyvet tervezte és összeállította Kass János. Írta Lukácsy András. A versidézeteket Timár György. Budapest: Corvina, 1985 [A festmény a berlini Gemäldegalerie-ben található. Jelezve jobbra lent: 1559]
Gyermekjátékok, azaz Pieter Bruegel mester négyszáz esztendős híres-neves festménye nyomán készült képeskönyv. A felnövő ifjúság épülésére kigondolta és tervezte Kass János képíró. Bevezette és különféle magyarázatokkal kiegészítette Lukácsy András játékok és szokások búvárlója. Versekkel ékesítette Weöres Sándor poéta. Készült a Móra Ferenc Könyvkiadó műhelyében. Nyomatott az 1981. esztendőben. Budapest: Móra, 1981
A végtelenről, a Világegyetemről és a világokról. A bevezetést és a jegyzeteket írta Király Béla. Fordította Szemere Samu. (TÉKA.) Bukarest: Kriterion, 1990
Válogatott dialógusai. Fordította Fogarasi Miklós, Koltay-Kastner Jenő és Szemere Samu. Budapest: Hungária, é. n.
Egyiptom titkai. Fordította Gál Andor. Budapest: Rózsavölgyi, 1942
Poincaré and Cosmic Evolution (Poincaré és a Világegyetem fejlődése) History of Physics
Brutus János Mihály előszava Dudith Andrásnak Az üstökösök jelentőségéről szóló értekezéséhez. Fordította Fajcsek Magda A táguló világ magyarországi hírmondói
A szexualitás modern elmélete. A szexuális viselkedés lélektana. 3. kiadás. Budapest: Tankönyvkiadó, 1975
Buda ostroma, 1686. Válogatta, a bevezetést és a jegyzeteket írta Péter Katalin. Fordította Péter Katalin és Teke Zsuzsa. (Magyar Levelestár.) Budapest: Szépirodalmi, 1986
Buda visszafoglalásának emlékezete, 1686. Szerkesztette Szakály Ferenc. (Bibliotheca Historica.) Budapest: Európa, 1986
Budai török számadáskönyvek (1550—1580). Közzétette Fekete Lajos, Káldy-Nagy Gyula. Lektorálta Makkai László, Németh Gyula. Készült az MTA Történettudományi Intézetében. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1962
Budapest Anno… Budapest: Corvina, é. n
Budapest Enciklopédia. Szerkesztő: Tóth Endréné. Számos szerző. Képszerkesztő: Bertalan Vilmos. Lektor: Niederhauser Emil. Számos szaklektor. Második kiadás. Budapest: Corvina, 1972
Budapest régi térképeken (1686—1896). Írta és válogatta Holló Szilvia Andrea. A kéziratot Gál Éva lektorálta. A fényképeket készítette Bakos Ágnes és Tihanyi Bence. Budapest: Officina Nova, 1994
Budapest székesfőváros üzemi alkalmazottainak címtára. Budapest: Székesfőváros Házinyomdája, 1941
Budapest térképe házszámok megjelölésével és az utczák és terek betürendes jegyzékével. Készítette Homolka József. Plan von Budapest mit Angabe der Hausnummern Alphabetischen Strassenverzeichniss. Entworfen von Josef Homolka. Budapest: Homolka József, 1896—Budapest: Kartográfia, 1983 [Készült a Helikon Kiadónál megjelent „Budapesti Üdvözlet” című könyv mellékleteként]
Budavára visszavétele 1686-ban. Írta egy szemtanú. [Egy ismeretlen angol kortárs beszámolója.] Angolból fordította, előszóval s jegyzetekkel ellátta Deák Farkas. A fordítást nyelvi, stiláris és történeti szempontból az eredetivel egybevetette és jegyzetekkel ellátta Haraszti György. Az utószót írta Szakály Ferenc. (Fejezetek Budapest Múltjából 4.) Budapest: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1986 [An Historical Description of the glorius conquest of the city of Buda the capital city of the Kingdom of Hungary, by the victorious arms of the Thrice illustrious and invincible emperor Leopold I. Under the conduct of his most serene highness, the duke of Lorraine and the elector of Bavaria. London MDCLXXXVI] [Deák Farkas 1886-ban megjelent fordításának hasonmás kiadása]
„A fizika fejedelme”. Eötvös Loránd élete és munkássága. (Nemzet és Emlékezet.) Budapest: Magvető, 1986
Buddha beszédei (The Majjhima-nikaya. Vol I). Válogatta, páliból fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Vekerdi József. Budapest: Helikon, 1989
The Egyptian Book of the Dead. The Papirus of Ani (Az egyiptomi Halottak Könyve. Az Ani papirusz). London: British Museum, 1895—New York: Dover, 1967
The Rosetta Stone (A rosetti kő). Hieroglif, démotikus, ógörög és angol nyelven. London: The Religious Tract Society, 1929—New York: Dover, 1989
Természethistória (Histoire naturelle). Részletek. Fordította Haász Kata. Természettudomány a francia felvilágosodásban
A Mester és Margarita. Fordította Szöllősy Klára. Budapest: Európa, 1975
Évszázadok fegyverei. A támadó- és védőfegyverek világtörténete (An Historical Guide to Arms and Armour). Szerkesztette Tony North. Fordította Péri Benedek, Péter Ágnes. Szakmailag ellenőrizte és az irodalomjegyzéket összeállította Kovács S. Tibor. Budapest: Corvina, 1993
Nexus, avagy kicsi a világ. A hálózatok úttörő tudománya. Fordította Kepes János. Budapest: TypoTeX, 2003
Budapesti czím- és lakásjegyzék. Huszonkilenczedik évfolyam. Térképmelléklettel. Budapest: Franklin-Társulat, 1928
Az emberkerülő miniszterelnök. Robert Salisbury (1830—1903) Szürke eminenciások
A liberális rabszolgatartó. II. Lipót (1835—1909) Koronás portrék
Négus és az oroszlán. Hailé Szelasszié (1892—1975) Koronás portrék
Neumann önreprodukáló automatája (Von Neumann’s Self-Reproducing Automata) Sejtautomaták
Robert Burns versei. (Lyra Mundi.) Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979
A holt-tengeri tekercsek (The Dead Sea Scrolls). Fordította Csaba József. Lektorálta és a tekercsek szövegét a héber eredetiből fordította Komoróczy Géza. A bevezetést írta Hahn István. Budapest: Gondolat, 1961
Források és díszkutak. (A Mi Budapestünk.) Budapest: Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, 1994
Pest-budai történetek. Rendhagyó városnéző séta. Budapest: Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1983
A bűvészet könyve. Willmann, Hermann, Becker, Bellachini valamint több forrásmunka nyomán szerkesztette Tolnai Simon. Előszóval ellátta Tóth Béla. Utóhang Kun Erzsébet. (Az Állami Könyvterjesztő Vállalat Reprint Sorozata.) Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap- és Könyvkiadó, (1898?)—Budapest: Állami Könyvterjesztő Vállalat, 1986