Sosem volt csillagképek

Egy kis nyelvtörténeti csevegés III.
Bartha Lajos
csillagászat, csillagképek, nevezéktan
szóelválasztás

A skorpió – szerencsére – nem honos Magyarországon (nagy ritkán egy-egy példány ha előfordul), a magyar nép ezért nem ismerte ezt az emberre sem veszélytelen, fullánkos farkú ízeltlábút. Ezért nincsen a skorpiónak magyar megnevezése, az anyanyelvű könyvek, cikkek is a latin eredetű skorpió = scorpius-t használták. Ám a 19 század első felében, a szaknyelv jobbára latin és német szavainak magyarításának lelkesedésében néhai jó Bugát Pál doktornak (1793–1865) és körének feltűnt ez a „hiányosság”. Mivel pedig a skorpió közismerten farkának méreg-mirigyes fullánkjával öli meg áldozatát, megszületett a név: „bökölő” (vagyis bökve ölő). (Nem szabad Bugáték lelkesedését megmosolyogni, hiszen egy sereg mesterséges szóalkotásukat, az ’áram’-tól, a ’higany’-on át a ’rovar’-ig – eredetileg ’robar’ = rovatékolt barom – ma már természetesen használjuk!)

Nem volt túlzottan nagy sikere, nem is terjedt el, bár Czuczor Gergely és Fogarasi János, avultsága mellett ma is használható nagy szótára 1862-ben még számon tartotta. (A magyar nyelv szótára II. köt. 788. hasáb, Pest, 1862.) Néhány ismeretterjesztő könyv, buzgó népi kalendárium-szerkesztő, földrajzi munka csillagtérképe átvette a 19. század első felében, de közhasználatúvá sohasem vált.

Történt azonban, hogy a csekély néprajz- és csillag-ismeretű, de dús fantáziájú Toroczkai-Wigand Ede, „népi csillagnév” gyűjtése során valami ódon kalendáriumban rábukkant a Skorpió csillagkép magyarított „Bököl” nevére, és boldogan lecsapott rá. Bizonyára sajtóhibának vélte – nyelvtörténeti ismeretek híján –, és arra gondolt, hogy a „k” betű tévesen került a „g” helyére, a megnevezés Bögöy-t jelent. Igazi népi név! – gondolta, a magyar nép a falusi istállók kellemetlen rovarát, a böglyöt helyezte az égre! (Toroczkai-Wigand: Öreg csillagok. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője, 1915.) És rögtön rámutatott a Skorpió α-jára (Antares-re): íme a Bögöly! Ekként lett Bugáték nem nagyon sikeres szóalkotásából, némi félreértés után „magyar népi csillag-név” – amelyet azonban a nép nem ismert. Toroczkaiban fel sem merült, hogy miért helyezte volna a magyar nép az embernek, állatnak egyaránt káros böglyöt a csillagok közé.

A durva félremagyarázás talán elsikkad volna, ám Bödők Zsigmond, két kiadást is megért Harmatlegelő című könyvecskéjében, némileg kritikátlanul új életre keltette, igaz hogy csak a csillagnevek jegyzékében. (Harmatlegelő, 121. p. Dunaszerdahely, 1992.) Szerencsére Zsigmond Győző, alapos csillagjegyzékéből már „kihajtotta”. Csapjuk agyon végleg a magyar csillagmitológiában is kellemetlenkedő bögölyt!

Különös kritikátlanságról árulkodik egy másik csillagkép-név, a Daru. A görög–latin csillagmitológiában éppen nem ismeretlen a Grus, azaz Daru csillagkép, amely a Déli Halak (Piscis Austrinus) csillagai alatt, a déli égen található. A név eredete ismeretlen, a hellenisztikus görögségben nem is darunak, hanem „Phoenicopterus”-nak, Főnix-alakúnak mondták, és csak később vált Grus-sá, Daruvá. Meglehet, az ősi Egyiptomban a flamingót örökítették meg az égen, ezt azután a dél-európaiak az általuk jobban ismert – és élelemszerzésével hasonló – daruval helyettesítették. Figyelemre méltó, hogy a daru Kis-Ázsiában, néhol Itáliában is afféle „házimadár” volt.

Hazánk területéről csak a leginkább északra fekvő két csillaga, a γ (gamma) és a λ (lambda) Gruis emelkedik néhány fokkal a látóhatár fölé (szeptemberben éjfélkor delelnek). Nem írhatjuk, hogy láthatók is, hiszen a kb. 5°-on delelő 3,0 fényrendű γ fényét a légköri elnyelés kb. 1,7 mg-val, a csak 3° feljövő 4,5 mg-s λ-t pedig 2,5 mg-val szinte láthatatlanná csökkenti. (Egy kis domb, vagy fa is elfedheti ezt a vidéket.)

A Darú csillagkép ezért hazánkban nem látható! Lugossy József, a 19. század első felében mégis tudott egy „magyar” Daru csillagképről, amely ősi konstelláció lehetett, mert a régies csillag-megnevezés: „Darvak húgya”, és „Darvak vezéré”-ként fordul elő. A kihalt „húgy” régi eredetre vall. Sajnos a forrást nem közli, de szerinte azonosíthatatlan. (Eredeti jegyzeteit 1849-ben orosz katonák pusztították el. Jegyzékét felsorolásszerűen Ipolyi Arnold közölte.)

A későbbi közlők azonban már nem voltak ilyen óvatosak. Ott látták a Ptolemaioszi jegyzékben a Grus–Daru csillagképet, tehát minden aggály nélkül kinevezték az a „magyar Daruvá”, mit sem törődve, hogy ez a csillagkép láthatatlan. Toroczkai-Wigand már azonosítja (hasra ütéses alapon): a γ Gruis a Darvak vezére! Ez a balfogás azután nagy karriert futott be. Átkerült Kulin György A távcső világa I. kötetébe (71. p. Budapest, 1941), és Bödők Harmatlegelőjébe, innen pedig még a kritikus Zsigmond Győző is, megbízható forrásként átvette. És másfél évszázadig senkinek sem jutott az eszébe, hogy egy kis csillagtérképre pillantva azonnal megállapítsa: az ókori Daru nem lehet a magyar csillagkép, mert hazánkból láthatatlan!

Csakhogy… magyar Daru-nak mégis kell lennie, valahol az égen. A madarat nem csak ismerték, de néhol kerti madárként, a ház körül is tartották. Sőt a hitvilágban is helyet kapott. A sámánok, táltosok egyik szent madara volt, az öltözetet is díszítette a darutoll. (Néprajzi Lexikon) Finn-ugor nyelvrokonainknál is tisztelt madár. Mitológiai alapja tehát lenne a magyar Darunak, csak éppenséggel meg kellene találni az égen (talán van rá remény). A „görög Darút” pedig hessegessük el néprajzi, mitológiai írásainkból.

Bartha Lajos
Dr. Bugát Pál
(1793–1865)
Forrás

Elektronikus kézirat.