Az ébredő Demiurgosz

Jókai Mór tudományos/fantasztikus geológiája
Bartha Judit
PhD egyetemi adjunktus Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika Tanszék
geológia, földtudomány, Jókai

Tartok felolvasást. Olyant, amilyent sem nem láttam, sem nem hallottam még magam se soha. Tudományt poézissal vegyest, fantazmákat és adatokat úgy összekeverve, hogy minden tudóst kétségbe ejtek vele, míg szét tudja válogatni; amivel minden geológot herceggé, minden hercegasszonyt geológgá teszek.

A fenti mottó Jókai Mór leghíresebb geológiai témájú művéből, a Fekete Gyémántokból1 való. A bányamérnök Berend Iván szavai ezek, aki a Magyar Tudományos Akadémián megtartott, világszínvonalú, ámde mérhetetlenül unalmas székfoglalója után azonnal meghívást kap egy arisztokrata szalonba, hogy ott az elektromosságról szóló beszédével villanyozza fel az úri társaság kedélyét. Ez a második előadás már nem annyira a geológia, mint inkább a tudományos-fantasztikus poézis területéhez tartozik, s arra hivatott, hogy híveket toborozzon az utópisztikus éjsarki (északi sarkvidéki) világ és a benne fellelhető – akkoriban még ugyancsak sok tekintetben utópisztikus – villamosság számára. A regény lapjain tehát az MTA épületéből az arisztokrata szalonon keresztül, mely a leírás szerint „valódi high life”,2 hamarosan átlépünk „Delejország”-ba, mely viszont – legalább eszméjében – Friedrich Schlegel-i módon3 egyesíti a tudományt és a költészetet.

  • 1 Jókai Mór: Fekete gyémántok [1870]. = uő: Összes művei. Regények. 20–21. köt. Kritikai kiadás. (Szerk. Lengyel Dénes, Nagy Miklós. S. a. r. Nacsády József), Budapest, Akadémiai, 1964, 192. p.
  • 2 Fekete gyémántok, 190. p.
  • 3 Vö. Friedrich Schlegel: Athenäum-töredékek (116. töredék). = Friedrich Schlegel – August Wilhelm Schlegel: Válogatott esztétikai írások. Gondolat, Budapest, 1980, 251–356. Fordította Tandori Dezső; itt: 280. skk.

A magyar Jókai-szakirodalom neves geológus szerzői (például Földváry Aladár, Gaál István vagy Tasnádi Kubacska András) méltán újraközölt írásaikban4 hozzáértőn mutatják be Jókai tudós mintaképeit, elismerik könyvekből, szakfolyóiratokból, napilapokból szerzett geológiai-paleontológiai ismereteit, rácsodálkoznak zseniális megérzéseire, finoman korrigálják kisebb-nagyobb tudományos tévedéseit és fantáziájának merészebb kilengéseit. Mindeközben pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy Jókai költői eszmékkel átlelkesített földtana nagyobb szerepet játszott a geológia népszerűsítésében, mint bármely nemzetközileg elismert magyar geológusunk szaktanulmánya. E kutatók nyomán egy merész hasonlattal akár azt is mondhatnánk, hogy a földtudósok geológiája és a Jókaié körülbelül úgy viszonyul egymáshoz, mint Berend Iván fent említett két előadása, vagyis: ahogy a levelező tagnak megválasztott tudós Berend akadémiai székfoglalója az artézi kút fúrásánál talált mikroszkopikus crustaceaákról (rákokról) a mágneslovag Berend Bondaváry Theudelinda grófnő arisztokrata szalonjában tartott, „villanydelej-világítási produkcióval illusztrált”5 népszerűsítő beszédéhez „Delejországról”.

  • 4 Lásd a következő tanulmányokat: Földváry Aladár: Jókai – a geológia népszerűsítője, (eredeti közlés: Természettudományi Közlöny 71 (1939) 1096; lásd még Ponticulus Hungaricus, 2012. január). Gaál István: „Hol tanult Jókai geológiát?” (eredeti közlés: Búvár 8 (1942) 6; lásd még Ponticulus Hungaricus, 2012. január). Tasnádi Kubacska András: A geológus, (eredeti közlés: Kalandozás az ősvilágban (Bevezetés). Budapest, Művelt Nép Tudomány és Ismeretterjesztő, 1955; lásd még Ponticulus Hungaricus, 2006. december). Utolsó letöltés dátuma: 2012. június 14.
  • 5 Fekete gyémántok, 192. p.

Jelen tanulmányban egy olyan témakörre szeretnék rávilágítani, amellyel a geológus Jókai-kutatók természetszerűleg nem foglalkozhattak, nevezetesen Jókai romantikus geológiájának eszmetörténeti hátterére, s arra, hogy ez miként hatja át elbeszélő műveit. A vizsgálathoz négy olyan regényt választottam, amelyekben a „fantasztikus tudomány” mellett feltűnik a „tudományos fikció”, azaz a sci-fi romantikus válfaja is. Kettő közülük a szigettoposz szatirikus (Egész az északi pólusig!6), illetve mitikus-szatirikus (Ahol a pénz nem Isten7) feldolgozására épül,8 kettő pedig utópisztikus államelképzelést mutat be, részint egy kőszénbányához fűzött kalandos történet betételemeként (Fekete gyémántok), részint egy hatalmassá növesztett jövőbeli vízió végkifejleteként (A jövő század regénye9). A tárgyalandó műveket rokonítja Jókai narrációs eljárása is, mely által a geológiai vonatkozások nem pusztán a leírások díszítő elemei, hanem (több-kevesebb sikerrel) szerves részeivé válnak az elbeszélői fikciónak is.

  • 6 Lásd Jókai Mór: Egész az északi pólusig! [1876]. = uő: Összes művei. Kisregények. 2. köt. Egy ember, aki mindent tud. Egész az északi pólusig. Egy asszonyi hajszál. Kritikai kiadás. (Szerk. Lengyel Dénes, Nagy Miklós. S. a. r. Péter Zoltán, Radó György), Budapest, Akadémiai, 1976, 103–266. p.; jegyzetek: 515–585. p.
  • 7 Lásd Jókai Mór: Ahol a pénz nem Isten [1904]. = uő: Összes művei. Regények. 71. köt. Kritikai kiadás. (Szerk. Lengyel Dénes, Nagy Miklós. S. a. r. Kókay György), Budapest, Akadémiai, 1981.
  • 8 A mitikus elemek dominanciájával ugyan, de e típusba sorolható még az Oceánia, egy elsüllyedt világrész története [1856] című korai Jókai-mű is, amelyre terjedelmi okokból itt nem áll módomban kitérni.
  • 9 Lásd Jókai Mór: A jövő század regénye [1872–1874)]. = uő: Összes művei. Regények. 18–19. köt. Kritikai kiadás. (Szerk. Lengyel Dénes, Nagy Miklós. S. a. r. D. Zöldhelyi Zsuzsa), Budapest, Akadémiai, 1981.

A Jókai-művek tárgyszerűen igazolható geológiai forrásainak10 számbavételekor világosan kiderül, hogy Jókai már 1863-tól tagja a Természettudományi Társulatnak, s alaposan elmélyül a kurrens természettudományos irodalomban is. Rendszeres előfizetője különböző természettudományos folyóiratoknak, olvassa többek között a Tudományos Gyűjteményt, a Vasárnapi Újságot, a Budapesti Szemlét, a Természettudományi Társulat Értesítőjét és az Akadémiai Értesítőt. Tudatosan épített könyvtárában kedvencei közé tartozik Lorenz Oken tizennégy kötetes természetrajzi műve, az Allgemeine Naturgeschichte für alle Stände (1839–1841), amely szinte valamennyi geológiai vonatkozású művéhez háttérként szolgál; a vulkáni jelenségek leírásánál kiváló alapot jelent számára az erdélyi Orbán Balázs hatkötetes műve, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból (1868–1873);11 s nagyon kedveli az olyan illusztrált népszerűsítő-ismeretterjesztő műveket is, mint amilyen Oskar Fraas Vor der Sündfluth (1866) című munkája, amelyben szó esik a sarkvidéken felfedezett mamut- és dinoszaurusz-csontvázakról és a sarkvidéki állatok által megdézsmált ősállatok konzervált teteméről.12 A szépirodalom területéről pedig gyakran köszönnek vissza regényeiben a korban divatos sci-fik: például Ludvig Holberg Klimius Miklósa (1741), amelyre a vizsgált regények közül háromban konkrétan is hivatkozik;13 vagy a vele írói kvalitás tekintetében gyakran összemért Jules Verne tudományos-fantasztikus művei, így például az Utazás a Föld középpontja felé (1864), mindenekelőtt a földtani rétegek feltérképezésénél14 és a föld alatti barlangrendszer15 motívumának bevezetésénél; valamint a Hatteras kapitány (1866) az északi-sarki expedíciók leírásánál16 és a szárazföldtől elszakadó, sodródó jégsziget motívumának bemutatásánál.17

  • 10 A geológiai forrásvizsgálathoz kiváló támpontot ad a Lengyel Dénes és Nagy Miklós által 1962-ben elindított, számos Jókai-kutató munkáját felölelő, s máig lezáratlan kritikai kiadás jegyzetapparátusa. Lásd Lengyel Dénes, Nagy Miklós (szerk.): Jókai Mór Összes művei. Kritikai kiadás. Budapest, Akadémiai, 1962. Az itt említett forrásokhoz lásd a vizsgált regények kommentárjait. A konkrét előfordulási helyek és hatások meghivatkozásától és elemezésétől a Jókai-oeuvre tekintetében a hosszadalmas és egészében reménytelen vállalkozás miatt kénytelen vagyok eltekinteni [B. J.].
  • 11 Lásd például a A jövő század regénye Ichor-fejezetének (159–182. oldal) vulkanológiai részeit.
  • 12 Lásd ehhez Egész az északi pólusig! 121–130. p. és a A jövő század regénye Északi-sarkon játszódó részleteit, 46–56. p.
  • 13 Lásd A jövő század regénye, 5; Ahol a pénz nem Isten, 102. p.; Fekete gyémántok, 227. p.
  • 14 Lásd A jövő század regénye, 50. p.; Fekete gyémántok, 5–27. p.
  • 15 Ezek a motívumok átjárják az Egész az északi pólusig! egészét, valamint az Ahol a pénz nem Isten második felét.
  • 16 Lásd például az Egész az északi pólusig! egészét és a A jövő század regénye egyik fontos részletét (45–56. p).
  • 17 Lásd Egész az északi pólusig!, 240. sk.

Már ez a hevenyészett felsorolás is alátámasztani látszik azt a Jókai által előszeretettel kifecsegett alkotó műhelytitkot, hogy művei nem pusztán a képzelet szülöttei, hanem éppannyira a tényleges írást megelőző alapos kutatómunka eredményei is. Így például 1898-ban, az ötvenéves írói jubileumára kiadott önéletrajzi műveiben meglehetősen elítélően nyilatkozik korai zsengéinek francia romantikus hatást mutató fantazmagóriáiról, s helyettük 1849 utáni, kevésbé szenzációhajhász alkotói módszerére hívja fel olvasói figyelmét. Hangsúlyozza, hogy fantáziája mindig tényszerű forrásokra támaszkodva, s a múló évek során egyre inkább a tudománnyal szövetkezve fejti ki hatását.

Azt mondják rólam, hogy mint regényíró ideálista vagyok. Vádnak nem volna megszégyenítő, de nem fogadhatom el. Hogy rendkívüli alakokat, szokatlan helyzeteket rajzolok: az nem teszi sem a tárgyat, sem az egyént lehetetlenné. Én azokkal együtt éltem, s ami exorbitans fantáziának látszik, az visszaemlékező tapasztalat többnyire. […] Annyi esze azonban már van a fantáziának, hogy saját szárnyain kívül felhasználja a rendelkezésére álló gőzerőt, sőt a hol meredek az út, az öszvér hátára sem átall felülni. Ennyi történelmi és tájleírási művet puszta képzeletből nem lehet, nem »szabad« előteremteni. Az én könyvtáram egyike a (magán kézben lévő) legbecsesebb gyűjteményeknek, a melyben minden nevezetes útleírás néprajzi, természettudományi mű a legdíszesebb illustrált kiadásokban feltalálható, s legbecsesebbek közte azok az egérrágta régi krónikák. Ezek az én kalauzaim a multak történetében s a széles nagy világban. Nincs olyan elrejtett völgye a földnek, olyan tájék, olyan vegetatio, a mit könyveimből ne ismernék.18

  • 18 Jókai Mór: Önéletírásom [1898]. = uő: Összes művei. A Jókai-jubileum és a nemzeti díszkiadás története. Budapest, Révai Testvérek, 1907, 134–154. p. itt: 146–149. p.

Az itt ecsetelt tudományos orientáció kétségtelenül megfigyelhető Jókai regényeiben, bár hozzá kell tennünk, hogy még kései műveiben is, a környező világ tudományos szempontú bemutatásánál jóval fontosabb számára a tudományosság illúziójának felkeltése. Erre az ábrázolási módra csap le már a korabeli realista-naturalista mércét szem előtt tartó kritika is, amely tudomány és fantázia arányát mérlegelve, még a hetvenes évek természettudománnyal telített Jókai-regényeiben is a fantázia kontrollálatlan burjánzását tekinti az író egyik legnagyobb vétkének.

Ismeretes, hogy az e tekintetben is élharcos kortárs kritikus, Gyulai Pál Jókai fantáziáját a hétköznapi valóságot és a tudományt egyaránt meghamisító felületes csillogásként, a különös iránti beteges vonzalomként, a szélsőséges tulajdonságokkal felruházott hősök színjátékában való bizarr tobzódásként, azaz összességében deviáns és szenzációhajhász írói magatartásként értékeli.19 Nem csoda tehát, ha vajmi kevés korabeli méltatást kap a Jókai-életműben egyébként is periférikus tudományos-fantasztikus irodalom. Még a későbbi írógenerációhoz tartozó, s egyébként Jókai-rajongó Mikszáth Kálmán is csupán áltudományos okoskodásokat vél felfedezni az íróelőd tudományos-fantasztikus regényeiben; s az „alantas műfajnak” nevezett sci-fit csak olyan nagyszabású költői vízió formájában fogadja el tőle, mint amilyen A jövő század regénye.20

  • 19 Lásd Gyulai Pál: Jókai legújabb művei. = uő: Válogatott művei. Budapest, Szépirodalmi, 1989, 150–172. p. Itt: 158. p.
  • 20 Lásd Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Művelt Nép, Budapest, 1954, 268. p.

Az erős tollvonásokkal karikírozott képek azonban máris finomíthatók, ha nem a realista-naturalista origójú filológia kritikáját tekintjük mérvadónak. Jókai természettudományos tablóképeinek eszmetörténeti hátterét vizsgálva mindenekelőtt a különböző művészeti korszakok és stílusirányzatok törekvéseinek keveredésére kell felfigyelnünk. A természettudományos képzettségű hősöknek a nagybetűs Tudományba és a természet korlátlan uralhatóságába vetett hite, emberfeletti ügyességgel párosuló, gyerekesen naiv tudósi magabiztossága, a nemzet felemelését megcélzó kinyilatkoztatás-szerű programja még leginkább a felvilágosodás és a kora romantika egymással keveredő eszmevilágát idézi. Az e gondolatokat közvetítő legfontosabb opusok Angliában, Németországban vagy Franciaországban már a 18. század végére megjelentek, míg hozzánk néhány kivételtől eltekintve csak erős késéssel, a 19. század közepére, más irányzatokkal, többek között a realizmussal, naturalizmussal, szimbolizmussal, pozitivizmussal együtt érkeztek el.21 Így semmi meglepő nincs abban, hogy Jókai itt tárgyalt, az 1870-es évektől publikált regényei a felvilágosodás és a kora romantika eszméinek megidézése mellett már az éppenséggel „időszerű” áramlatokba, például a századvégi utópista szocializmusba ágyazott késő romantika és a realizmussal erősen összefonódó pozitivizmus világába is bepillantást engednek.

Azaz meglehetősen igazságtalan a tudománytalan és történelmietlen romanticizmusnak a realista-naturalista kritikai vonal által hangoztatott vádja. Még akkor is, ha az e művekben bemutatott tudományos munka sokszor valóban inkább tekinthető lebilincselően kalandosnak (ha úgy tetszik, vadromantikusnak), mintsem bölcseleti magasságokba emelkedőnek (filozofikusnak) vagy a száraz tényfeltárás és oknyomozás tapasztalati ösvényein járónak (avagy természettudományosnak). S ha némi pátosszal fűszerezve mégis tudományos próbál lenni, akkor is inkább alkalmazott, mintsem elméleti jellegű, mindenekelőtt az emberiség szellemi felemelésének a szolgálatában.22

  • 21 Lásd erről részletesen Fried István: Jókai és a világirodalom. = Hansági Ágnes, Hermann Zoltán (szerk.): „Mester Jókai”. A Jókai-olvasás esélyei az ezredfordulón. Ráció, Budapest, 2005, 13–31. p.
  • 22 Lásd Veress Zoltán: Jókai természettudománya. Kriterion, Bukarest, 1976, 22. sk. A Jókai természettudományos érdeklődését idézetekkel és rövid kommentárokkal bemutató Veress szerint Jókai tudományfelfogásában a teoretikus bölcselkedés helyett a népnevelő szándékú pozitivista-pragmatista felfogás kerül túlsúlyba.

Ami közös kiindulópontként adott e regényekben, az az utazás: egy távoli, idegen világba, amelyben a tájékozódás komoly geológiai ismereteket feltételez. A Fekete gyémántok (1870), amellett hogy igazi business-regény, szellemi kiruccanás is a feketekőszén keletkezését illusztráló földtörténeti korokba és a kőszén kiiktatását előirányozó utópisztikus Delejországba. A jövő század regénye (1872–1874) repülés az újonnan feltalált aerodromon (a mai repülőgép ősén) a világ legkülönbözőbb pontjaira, többek között a még felfedezésre váró Északi-sarkra. A valóságos, korabeli eseményt23 feldolgozó Egész az északi pólusig! Vagy: mi lett tovább a Tegetthoffal? Regény. Egy hajón hátramaradt matróz feljegyzései után (1876) egy északi-sarki expedícióra induló, de a Ferenc József-földnél zátonyra futott hajón, a Tegetthoffon ottfelejtett matróz kalandos utazását közvetíti, aki már a fantázia szüleményeként, egy robbanás hatására bekövetkezett földcsuszamlás miatt, a leszakadt földdarabon sodródik újonnan szerzett kis családja körében az Északi-sark felé. A Jókai élete végén publikált Ahol a pénz nem Isten (1904) pedig egy Rio de Janeiróból érkező brazil gőzös hajótörését mutatja be egy kis közösség által birokba vett, feltérképezetlen dél-amerikai szigeten.

  • 23 A Tegetthoff nevű hajó 1872. július 14-én indult el Norvégiából északi-sarki felderítő útjára; a hamar kudarcba fulladó eseményről folyamatosan tudósított a korabeli sajtó. Lásd erről az Egész az északi pólusig! jegyzeteit, 521. p.

A professzionális vagy amatőr geológusok itt mind Jókai ideálképét tükrözik: a reformkorban élő felvilágosult gondolkodóét és nagy népnevelőét, a nemzeti karaktert és öntudatot is formáló (szabadságharcos) romantikus hősét, aki kora modern embereként pozitivista tudományszemlélettel próbálja megvalósítani a hétköznapi ember számára még utópisztikusnak tűnő gondolatokat. E hősök mintái többnyire korabeli magyar geológusok – például Szabó József, Krenner József, Semsey Andor, Hantken Miksa, Zsigmondy Vilmos –, egy itthon még épp csak kibontakozóban lévő tudomány előharcosai, akiket külföldön máris a nemzetközileg elismert geológus szaktekintélyek kis táborában tartanak számon.24

  • 24 Lásd Tasnádi Kubacska András: A geológus. Vö. Földváry: Jókai – a geológia népszerűsítője.

Berend Iván, a Fekete gyémántok legendás hőse a bonda-völgyi kőszénbánya tulajdonosa, amatőr geológus, vegyész, fizikus, technikus, feltaláló, aki Pestre kerülvén nemcsak az akadémia tudós köreiben, hanem az arisztokrácia világában is elsöprő sikert arat (a szellemi mellett immáron erkölcsit és fizikait is). Tatrangi Dávid, A jövő század regényének székely ezermestere a székelyföldi Gyilkos-tó tanulmányozásakor, a kialvóban lévő vulkán gázömléseiben fedezi fel az ún. ichort, amely szenzációs találmányának, a rugalmas üvegnek lesz az alapvető eleme; aerodromján egészen az Északi-sarkig repül, hogy ott az „északi szabad tengert” tanulmányozza, feltérképezze a jéggel beburkolt, özönvíz előtti állat- és növényvilágot, és megfelelő sírhelyet válasszon apjának egy pistacit kristálytömb oszlopai között. Az Egész az északi pólusig! Galiba Péterét hajózási, technikai, kémiai, fizikai, biológiai, állatidomári, történelmi, sőt bibliai és hebraisztikai tudása mellett meglepően széles körű geológiai felkészültsége menti meg az azonnali pusztulástól. Galiba különös geológiai elméleteket sző a Ferenc József-föld keletezéséről, kisujjában van az ásvány- és kőzettan, név szerint ismeri az ősvilág osztályozott állatait (amelyekbe ismeretei gyarapítása és éhsége csillapítása végett szó szerint bele is kóstol), képes felidézni tudásanyagából az özönvíz előtti ember jellemzőit, s még az sem okoz gondot számára, hogy kiszabadítsa kristálybörtönükből, és életre keltse őket. Az Ahol a pénz nem Isten egyik főhőse, a szigetlakó capitano szintén amatőr vulkanológusként lép fel, szakértelmét bizonyítandó, tudományos magyarázatokat fűz a vulkanikus jelenségekhez, amelyeknek nemcsak kiaknázására, hanem irányítására is képes; de a másik, a szigetre vetődő ifjú tengerésztiszt is képzett geológusként vezet minket végig „a házigazda” capitano barlangrendszerében.

Jókainál az elbeszélői művek tematikus váza is gyakran épül mitikus színezetű geológiai motívumok (például a föld keletkezésének története, különleges ásványok, kőzetek, kristályok születése, meghökkentő paleontológiai leletek felfedezése) köré. E motívumok közül a leghatásosabb minden bizonnyal az élő vagy holt őslények „találkozója”, amikor is merész fantáziája a legkülönbözőbb földtörténeti korszakokból származó, egymástól sok millió évnyi távolságban lévő ősállatokat képes „összeterelni”, s a világ valamely távoli, ismeretlen, egzotikus színpadán felléptetni.

A Fekete gyémántok híres első, „Mielőtt ember lett volna a Földön” című fejezetében, amelyben mintegy belelapozhatunk a földkéreg „nagy könyvének” különböző lapjaiba, megelevenedik előttünk az özönvíz előtti világ. Nagy költői tablók segítségével követhetjük végig a kőszén alakulását a karbonkori növényvilágtól egészen addig a pillanatig, amíg „fekete gyémántként” felszínre kerül a Bonda-völgyi tárnákban, majd széplány képében szerencsét próbál a világban, ahogyan a mű női főhőse, a fekete hajú, fekete szemű Evila teszi, akinek igéző báját az elbeszélő miszticizmussal vegyes geológiai hasonlatokban próbálja (természetesen hiába!) megragadni.25 A jövő század regényében, ahol az északi-sarki föld kialakulásának történetét bemutató felvezető passzusok26 meglepően hasonlítanak a Fekete gyémántok „Mielőtt ember lett volna a Földön” című fejezetében taglaltakkal, már csupán jégbe temetett, jóllehet nem kevésbé fantasztikus ősállat- és emberkolóniákat találunk, amelyek mintegy megelőlegezik az Egész az észak pólusig! matrózának, Galiba Péternek a Ferenc József-földön lelt felfedezését.27 Az Ahol a pénz nem Isten ifjú tengerésztisztje az előbbieknél némileg kedvezőbb körülmények között afféle „geológus tárlatvezetőként” kísér minket végig a szigetlakó capitano földalatti barlangrendszerében, a kénkő-, opál- és feketeszéntelepeken.28 A természeti kincsek értékét itt is a különféle özönvíz előtti ősállatok megkövesedett tetemei teszik felbecsülhetetlenné, például egy, a pleisztocén korban (kb. 1,8 millió éve) kihalt machaerodus opállá kövesült állkapcsa és fogai, de vannak itt jura- és krétakori sárkánygyíkok (kb. 150–200 millió évvel ezelőttről) és dinornisok is, mely utóbbiak leszármazottai, a moák csak kb. 500 évvel ezelőtt haltak ki végleg Új-Zélandon.

  • 25 Fekete gyémántok, 55–55. p.
  • 26 A jövő század regénye, 50. skk.
  • 27 Vö. Egész az északi pólusig!, 121, 125–130. p.
  • 28 Ahol a pénz nem Isten, 146–150. p.

Jókai geológiai bűvészmutatványaival a valaha létezett és a sosem volt ősnövények és -állatok különleges múzeumait varázsolja elénk, majd egy jelenkorig nyúló – bár nem feltétlenül konzekvensen végigvitt – mitikus történetet sző köréjük. A geológiai és a narrációs idő egymásba ékelését azonban csak a legutolsó regényében képes megvalósítani. Az Ahol a pénz nem Isten egyes szám első személyű narrátora, aki hangsúlyozottan nem azonos a történetet megélő tengerésztiszttel, a regény első felében csupán közvetíti a sziget urává előlépett capitano elbeszélését, aki egy geológiai folyamatba ágyazott hajótörést mesél el a még újonc geológus-tengerésztisztnek. Elbeszélésében így két egyidejű, mégis teljesen különböző műfajú történetet rekonstruálhat: a geológiait (a tűzhányó gejzírré való átalakulását és a sziget újjáformálódását) és az eközben megélteket (a hajótörést és a vashajó vulkanikus hegybe való beágyazódását).29 Ugyanez a capitano – immár az elbeszélő közvetlen tolmácsolása alapján – rousseau-i mintaállamot épít a szigeten, amelyet csupán a már általa is befolyásolhatatlan természeti törvényeknek hajlandó alávetni. Geológiai metaforája a nyugati világ iránti ellenszenvét társítja a mesterségesen előidézett paradicsomi állapot hosszú távú fenntarthatóságát illető kételyeivel:

Te mint geológus ismerni fogod a földtani tudósoknak azt a számítását, miszerint Európa fölszíne egyre süpped, s kiszámított évek múltán csak az Alpesek, az Appenninek, a Kárpátok fognak a tenger színéből kilátszani, mint szigetek. Én már most látom ezt a képet magam előtt.30

  • 29 Lásd Ahol a pénz nem Isten 38–48. p.
  • 30 Ahol a pénz nem Isten, 162. Vö. Szilágyi Márton: Az elhibázott teremtés. Ahol a Pénz nem Isten. = Hansági Ágnes, Hermann Zoltán (szerk.): „Mester Jókai”. A Jókai-olvasás esélyei az ezredfordulón. Ráció, Budapest, 2005. 137–148. p. Itt 146. sk. Szilágyi egy „újrakezdett teremtés” meghiúsult lehetőségeként írja le a vashajó lakóinak megtelepedését és életét a szigeten.

Jókainál a legkivételesebb pillanatokban a jelenkornak az ősmúlt növény- és állatvilágába ágyazódó élő és élettelen darabkája már a jövő emberének geológiai ereklyéjeként tűnik fel. Az Egész az északi pólusig!-ban Galiba Péter egy még folyékony bazaltba bedobott kavics által előidézett kristályképződés friss élményének hatására játszik el azzal a gondolattal, hogy néhány pillanattal korábban, impozáns kristályoszlopként, akár ő is könnyűszerrel a húszezer éves emberi lények mellé kerülhetett volna.31 Ez a minden ízében 19. századi ember megálmodja, s hamarosan meg is valósítja az időutazást, amikor életre kelti az özönvíz előtti férfit és nőt, a bibliai Káin utódait, s ezzel nemcsak a nő iránt hirtelen fellobbanó szenvedélyét elégíti ki, hanem a tudomány oltárán is áldozatot mutat be, mert mint mondja:

Minden kincseinél a földkebelnek, mik eddig elém tárultak, nagyobb kincs volna egy élő ember, aki elmondaná emberi hangokon a jelen világnak, mik történtek ezelőtt húszezer évvel. Milyen képe volt akkor a földnek?32

A jövő század regényében a Tatrangi Mózest és repülőgépét az őslények jégpáncéltemetője felett, a kristályoszlopok között örök nyugalomra helyező ezermester fiú, Tatrangi Dávid is a tér és idő felett lebegő civilizációk találkozásaként éli meg apja északi-sarki temetését.

A körös-körül lobogó északfény túlvilági derengéssel sugárzá be az őshalottak temetőjét, a titáni kristály amfiteátrumot. A távol idők rémledező emlékei, mint eleven álmok keltek fel kősírjaikból. Aki élt is, kívül érezte magát a világon és a jelen időn.33

A legszebb azonban mégis az a vízió, amelyben a még akadémiai, üzleti, társasági, bányászati és érzelmi kihívások sora elé néző, visszautasított szerelmes, Berend Iván bosszúszomjas képzelgései öltenek gótikus színezetű geológiai-vegytani formát.

  • 31 Egész az északi pólusig!, 160. sk. Földváry Aladár Jókai természettudományos tájékozottságának méltatása közben felhívja a figyelmet az író néhány elemi tévedésére is, ilyen például a folyékony bazalt kristályosodásának Jókai-féle elgondolása: „ő a bazaltoszlopokat az elévült tudományos felfogásnak megfelelően bazalt kristályoknak tartja. A bazalt születését úgy képzeli, mint amikor telített sóoldatból belejutott apró kristály hatására megindul a kristályosodás. Ma már köztudomású, hogy a bazalt tüzes lávaolvadékból képződik és a bazaltoszlopok nem kristályok, hanem a kihülés folytán képződő formák.” Lásd Földváry: Jókai – a geológia népszerűsítője.
  • 32 Egész az északi pólusig!, 164. p.
  • 33 A jövő század regénye, 56. p. A Tatrangi Mózes temetkezési helyéül kiválasztott „kövek, kristályok országa” (A jövő század regénye, 54. p.) mintegy megelőlegezi Az Egész az északi pólusig! kristályvilágát (Egész az északi pólusig!, 156–159. p.) is.

Mikor az a tó a kőszénbarlangba visszavonul, a rejtélyes odú labirintjában nem egy olyan hely van, ahova egy megölt leány holttestét el lehet rejteni. Ott nem sejtheti, nem keresheti senki. Ez a víz nem árulkodik, ez a sír nem veti fel halottait. Csak késő századok múlva, mikor már ezeket a sziklákat is feltépik, fognak majd ráakadni egy emberi holttestre, mely kristállyal van bevonva, s maga is kővé vál, s hogy fognak az akkori idők tudósai teleírni fóliánsokat afelől, hogyan került az eocén korszakán alul, a kőszén- és porfír alakulások közé egy emberi alak. Vagy pedig úgy tenni vele, hogy vegytani úton kivonni az egész testből azt, ami érc, kohóban, olvasztókemencében, lombikban egy maradék salakanyagot higgasztani le belőle, s abból azután egy karperecet készíteni, s viselni a kézcsuklóján az egész leányt örökké. Ez volna még a kézfogó; ez volna a házasság!34

  • 34 Fekete gyémántok, 64. p.

A feltárt ősi-mitikus múlt, s maga a feltáró jelenkori tudomány, a geológia ekként válik a még eljövendő civilizáció által kreált új tudományos mítosz részévé a próféta geológus kezében, aki, bár térben és időben egyre messzebb távolodik az idealista-romantikus emberképtől, lélekben nem tagadhatja meg a történelmi korokat túlélő Demiurgosz mivoltát. Még mer nagyokat álmodni, de a teremtést már nem bízza ködös vízióira, ébredező tekintetét a mindig megújuló tudomány felé fordítja, abban a hitben, hogy miként

[a]z idealizmus megtanítja a költőt az alvó ember munkájára, aki álmokat teremt [, úgy] az élet megtanítja őt az Isten művére, aki élőket alkot.35

  • 35 Jókai Mór: Az elátkozott család [1858]. = uő: Összes művei. Regények. 11. köt. Kritikai kiadás. (Szerk. Lengyel Dénes, Nagy Miklós. S. a. r. Harsányi Zoltán), Akadémiai, Budapest, 1963, 272. p.
Zusammenfassung

Der erwachende Demiurg

Die wissenschaftlich-fantastische Geologie des ungarischen Schriftstellers Mór Jókai

Judith Bartha

Der Aufsatz behandelt ein Thema, mit dem sich die Geologen unter den Jókai-Forschern natürlicherweise nicht beschäftigen, nämlich den ideengeschichtlichen Hintergrund seiner Geologie und die Frage, wie diese sein erzählerisches Werk durchdringt. Es werden vier Romane untersucht, in denen neben der „fantastischen Wissenschaft” auch die „wissenschaftliche Fiktion“, d.h. die romantische Art der Science-Fiction erscheint. Zwei davon gründen sich auf eine satirische bzw. mythisch-satirische Bearbeitung des Insel-Topos (Ganz bis zum Nordpol! [1876] und Wo das Geld kein Gott ist [1904]), in den beiden anderen wird eine utopistische Staatsidee vorgestellt, zunächst als Teil einer abenteuerlichen Geschichte, die mit einem Steinkohlenbergwerk verbunden ist (Schwarze Diamanten [1870]), dann als Ergebnis einer riesigen zukunftsvision (Der Roman des nächsten Jahrhunderts [1872–74]). Die vier Werke sind auch durch Jókais narratives Verfahren verwandt, insofern die geologischen Beziehungen nich bloß Schmuckelemente der Beschreibungen sind, sondern zum organischen Teil der erzählerischen Fiktion werden (mit mehr oder weniger Erfolg). Die professionellen oder dilettantischen Geologen der Romane widerspiegeln alle das Idealbild Jókais: von dem aufgeklärten Denker und großen Volkserzieher des Reformzeitalters und dem romantischen Helden (Freiheitskämpfer), der auch den nationalen Charakter und das nationale Selbstbewußtsein formen kann und als moderner Mensch seiner zeit mit positivistischer Wissenschaftsauffassung Gedanken zu realisieren versucht, die dem Alltagsmenschen noch utopisch scheinen.

Gurka Dezső (szerk.): Formációk és metamorfózisok. A geológia, a filozófia és az irodalom kölcsönhatásai a 18–19. században. Budapest: Gondolat Kiadó, 2013.

Forrás
  • Gurka Dezső (szerk.): Formációk és metamorfózisok. A geológia, a filozófia és az irodalom kölcsönhatásai a 18–19. században. Budapest: Gondolat Kiadó, 2013.
  • ELTE BTK Tudásáramlás