Orvosfigurák az irodalomban

dr. Berta Gyula

A Kaposvári Polgári Casinoban 2011. február 24-én tartott előadás szerkesztett, kissé módosított változata.
(Az irodalmi illusztrációkat Karácsony Tamás és Lugosi György színművészek adták elő.)

orvos, orvoslás
szóelválasztás

Ha kimondom ezt, hogy orvos ábrázolások az irodalomban, vagy orvosról szóló regény, novella, mindenkinek rögtön beugrik néhány. Leginkább ezek: Thomas Manntól a Varázshegy, Csehov orvos figurái, Cronin, Benedek István-tól az Aranyketrec, Balzac-tól A vidéki orvos, Flaubert-től Bováryné férje, dr. Bovary, Sinclair Lewis-tól az Arrowsmith stb. stb.

Akkora volt a választék, annyi forrásmunka, az interneten annyi szövevényes hivatkozás csalt be abba a dzsungelbe, hogy milyen sokan és sokféle módon foglalkoznak a téma elméletével, hogy az egyes orvos alakok eleinte háttérbe szorultak, szinte kényszeríteni kellett magamat, hogy megfeleljek a megadott címnek. Kompromisszumot kötöttem magammal, lesz benne ez is, az is.

Számtalan tanulmány ismerteti egy-egy irodalmi alkotás, dráma, film orvos alakjait. Ezeket elemezve szinte áttekinthetetlen bőségben kerül az érdeklődő elé az ábrázolt orvosok tömege. Keresés közben rátaláltam egy, mondhatni enciklopédikus munkára, amiben az egész téma esszenciája megtalálható.

Solomon Posen művéről van szó: Az orvos az irodalomban címmel két kötetben 1600 idézetet (esetenként teljes novellákat, könyv fejezeteket) közöl, több mint 600 olyan forrásmunkából, az egyiptomi papiruszoktól napjaink elektronikus kiadványaiig, ahol az orvos a főszereplő, vagy fontos szereplő. Anyagát 11 fejezetben, összesen 93 alfejezetben rendszerezi. Csak a bibliográfia 23 oldalon sorolja a forrásmunkákat. Az első kötetben azt taglalja, hogy miként tekintik a doktort a paciensek és a társadalom. A második kötetben az orvosok személyes életét mutatja be az irodalmi példákon. Hogy milyen részletességgel, azt egy pár fejezet és alfejezet címével próbálom érzékeltetni:

Az orvos és a család

A nőtlen doktor · A szerencsétlen házasságban élő doktor · A műveletlen feleséggel élő doktor · A művelt feleséggel élő közönséges doktor · Az elvált doktor · Doktor–nővér románcok · A doktor és gyermekei

Az orvos és kollégái

A gyakorló orvos és konzultánsai · Konzultáció a korábbi főnökkel · Kollegiális viszonyok a kórházban · A generációs szakadék

Az orvos és a vallás

A hívő orvos · A hitetlen orvos és hívő páciens · A doktor elképzelése az Istenről és ördögről

A beteg doktor

Akut és krónikus betegségben szenvedő doktor · Gusztustalan doktor · Alkoholista, kábítószeres doktor · Elmebeteg doktor

Sokoldalú tudós, vagy faragatlan bugris?

A doktor–páciens kommunikáció kultúrája · A goromba doktor · A gyakorló orvos, mint civilizált úriember

Csalódottság, unalom, kiégés

A „nem érdekes” beteg · Kiégés és illúzióvesztés · Az orvost korlátozó bürokrácia

A 93 alfejezetből ezt a néhányat annak bemutatására soroltam fel, hogy érzékeltethessem a könyv szerkesztésének részletességét és sokszínűségét.

Az illusztrációi között olyan világirodalmi nagyságok művei szerepelnek, mint Csehov, Sir Arthur Conan Doyle, Ernest Hemingway, Thomas Mann, Somerset Maugham, Tolsztoj, Szolzsenyicin, Camus, de forrásai között szép számmal akadnak lektűrök, bestsellerek, krimik is.

A másik internetes forrás még gazdagabb, de híján van idézeteknek, csak felsorolását nyújtja a „fiktív orvos figuráknak”, aminek alapján a megadott linkeket követve utána lehet keresni mindazoknak, akik iránt érdeklődik az olvasó. A szépirodalmi példatár meglehetősen szegényes, de a film, a televíziós műfajok, sorozatok, gyermek televízió, a rajzfilmek, képregények és számítógépes játékok több ezer (!) orvos figuráját lehet megtalálni a honlap alapján.

Szállási Árpád főleg a magyar irodalomból válogatott gazdag anyagot Az orvos alakja a magyar szépirodalomban címmel jelentetett meg közleményt. Ennek online változata szintén megtalálható. Mindkettő nagyon hasznos volt az előadásom megírásához.

Találtam egy szubjektív, de nagyon tanulságos felsorolást is egy blogban (moly.hu), ami zömmel orvos szerzőknek az orvoslással és az orvostudomány történetével foglalkozó gyűjteménye. Külön érdekessége, hogy kiegészül az olvasók tanulságos kommentárjaival.

Önkéntelenül felmerül a kérdés: Miért ez a határtalan érdeklődés az írók (és természetesen az olvasók) részéről? Miért szól ennyi mű az orvosokról, ápolókról, kórházról, orvosi rendelőről.

Egy irodalomtörténész válasza jól megközelíti a lényeget:

A világirodalomban megjelenő orvos alakja különleges. Az, amit várnak tőle, amit hisznek róla, és amit kötelességének tartanak, messze túlnő ugyanis mindazon, ami az átlagemberre vonatkozik.

Más aspektus is elképzelhető: Az orvos jelen van, mondhatni aktív közreműködője az élet két legnagyobb eseményének, a születésnek és a halálnak, következésképpen a legnagyobb örömöknek és tragédiáknak, felemelő és lesújtó eseményeknek. Ez mindjárt más dimenzióba helyezi a személyét: „regényhőssé” emeli.

De a betegség és gyógyulás megrendítő vagy felemelő katarzisait is orvosok asszisztálják, akiknek működését hol felmagasztalják, hol ócsárolják, de ez a működés a hétköznapinál mindenképpen sokkal hevesebb érzéseket vált ki, amit szeretnek újra élni és viszontlátni regényekben, filmekben.

A „bulvár kíváncsiság”. Az orvosok olyat tudnak, olyat tesznek, olyan világban élnek, ami az átlagember számára a régebbi századokban ismeretlen volt, és többnyire még most is alig ismert, jó lenne oda bekukkantani, ha másként nem, hát egy regény, novella, dráma, film segítségével. Ebből eredhet a sok orvosi tárgyú, kórházban játszódó TV sorozat sikere is. Ráadásul ezek a sorozatok többségükben jól vannak megcsinálva, érdekes szereplők, szakmai és magánéleti konfliktusok, izgalom, kiélezett helyzetek, életveszély, szerelem, humor, mindez jó ritmusban, odaszegezik a témára egyébként is fogékony nézőt a képernyő elé.

Nyilván mindenki fel tudna sorolni számtalan okot, ami magyarázhatja az orvos figuráknak ezt az óriási reprezentálását az irodalomban.

Az eddigiek után nyilván elhiszik nekem, hogy nagyon nehéz volt kiválogatni néhány olyan orvos ábrázolást, amit itt bemutathatok, az időnk ugyanis korlátozott.

Van Gogh: dr. Gachet portréja

Kezdjük a könyvek könyvénél, a Bibliánál.

Az Ószövetségben találkoznak a léviták kifejezéssel. Mózes 3. könyvében. A léviták papok voltak ugyan, de olyan papok, akiknek sok egyéb mellett kvázi orvosi feladataik is voltak. A Léviták könyve közegészségügyi, táplálkozástani, a személyes higiénére vonatkozó szabályokat is tartalmaz, sokuk ma is érvényesnek tekinthető. Nagyon részletesen szabályozza a leprásokkal kapcsolatos tennivalókat: A hosszú oldalakon át taglalt szabályok szinte klinikai részletességgel írják le a betegséget és azokat a járványtani tennivalókat, amiket a beteg emberekkel és a velük kapcsolatba került tárgyakkal kapcsolatban követni kell.

Az ő feladatuk volt a betegség és az esetleges gyógyulás megállapítása. (Jézus azért küldi a gyógyult leprást, mondván: „menj a papokhoz, és mutasd meg magad”, mert a gyógyulást az arra kijelölt papok hitelesíthették).

Jézus születésének századaiban már voltak mai értelemben vehető, a papi rendtől különálló orvosok is, az Ószövetségben, Sirák fia könyvében találunk erre való utalást.

Orvos és betegség

Tiszteld az orvost, mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye. Tudása miatt az orvos emelt fővel járhat, még a hatalmasok körében is megcsodálják. Fiam, ne késlekedj, hogyha megbetegszel, imádkozz az Úrhoz, és meggyógyít téged. Menekülj a bűntől, s legyen tiszta a kezed, tisztítsd meg a szíved minden gonoszságtól. Mutass be tömjén- és lisztlángáldozatot, s adakozz bőkezűen, amint telik tőled. A gyógyulás úgy jön a Magasságbelitől, mint az ajándék, amit a királytól kapsz.

De hívd az orvost is, az Úr alkotta őt is, ő se hiányozzék, mert rá is szükség van. Van, amikor az ő kezében van az egészség, mert hiszen ő is könyörög az Úrhoz, hogy munkája nyomán javulás álljon be, s adjon gyógyulást az élet javára. Az, aki vétkezik Teremtője ellen, az orvosoknak kerül a kezébe.

Sirák fia könyve 38. vers

Van itt egy kitétel:

hogyha megbetegszel, imádkozz az Úrhoz, és meggyógyít téged
Legyen tiszta a kezed, mutass be áldozatot, adakozz, . . .

A gyógyulás úgy jön a Magasságbelitől, mint az ajándék, amit a királytól kapsz.

De hívd az orvost is . . .
Van, amikor az ő kezében van az egészség

– ami a bibliamagyarázók szerint azért került be a szövegbe, mert

Talán egyik-másik jámbor zsidó úgy vélte, hogy ha orvoshoz fordul az ember, ezzel bizalmatlanságról tesz tanúságot Jahve iránt.

A Krónikák könyvében van is egy kitétel, ami ezt valószínűsíti, Aza királlyal kapcsolatban:

Aza, uralkodásának 39. évében súlyosan megbetegedett. De betegségében nem az Urat kereste, inkább az orvosokban bízott. Hamarosan megtért atyáihoz.

Az Újszövetségben Jézus a Nagy Gyógyító, valóságosan és képletesen is. A Világ gyógyítója a megváltás aktusával, valóságosan pedig egyes betegeket gyógyított. Az újszövetségben, a négy evangéliumban száznál több helyen van említés Jézus gyógyításairól, többnyire leprásokat és vakokat gyógyított meg, én mégis egy kedves gyógyítás történetemmel hozakodnék elő:

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. [ . . . . ] Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: »Ki érintette meg a ruhámat?« Tanítványai ezt válaszolták: »Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?« De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett . . . . Ő így szólt hozzá: »Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!«

Márk 5 fejezet, 21–43 vers
Van Gogh: dr. Gachet portréja

„Lányom, hited meggyógyított téged”

Az idézet alkalmat ad, hogy röviden említsem a hit szerepét a gyógyításban. Az általános orvosi gyakorlatban naponta tapasztaljuk, hogy jobban gyógyulnak azok a betegek, akik hisznek a gyógyulásukban, hisznek és gyógyulni akarnak, mert feladatuk van, küldetésük van, várja őket a család, vagy valamilyen más közösség. Akiknél nincs meg ez a motiváció, akik „feladják”, lassabban, keservesebben, súlyos betegség esetén egyáltalán nem gyógyulnak meg. Nagy a felelőssége az orvosoknak is ezen a téren: fenntartani a gyógyulásba vetett hitet a betegben. Nem hazudni kell a betegnek, hanem együttműködve vele, megtalálni azokat a pozitív elemeket a betegség lefolyásában, amivel tovább lehet ápolni a gyógyulásba vetett hitét is.

Térjünk vissza egy pillanatra a történet egy másik mondatára is:

Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos, sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá. Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett.

Ugye hogy minden időben nagyon időszerű könyv a Biblia? Ha az interneten belenéz az ember egy-egy egészségügyi fórumba, szinte szó szerint olvashatja ezeket a panaszokat.

William Shakespeare

Műveiben sok az orvos, még több az orvosi vonatkozás. Kitűnően ismeri a különböző betegségek tüneteit is amilyen például IV. Henrik szívbaja. Még a kóroktan is megfelel a mai közhitnek. A szívbaj gyakori a

sok gonddal sújtott, álmatlan, döntési kényszer elé állított, de döntésképtelen emberekben.

Ez rímel azzal, hogy a stressz hatást gyakran okolják koszorúér szűkülettel járó betegségekért. IV. Henrik király gyakran elájul, lélegzete rövid, levegő után kapkod, járás közben széket kér.

Shakespeare igen alapos és rendszeres gyógyszertani és méregtani ismeretekkel rendelkezik. A renaissance korában különösen Itáliában virágkorát éli az elméleti és gyakorlati méregtan. A Romeo és Júliában (II. 3.) Lőrinc barát szinte dicshimnuszt zeng a füvek gyógyító erejéről.

Lőrinc barát:
. . . Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.
És nincs olyan jó, mert ne lenne céda,
Ha félreferdül, balra tör a célja.
Még az erény is bűn lesz, rossz erőtül,
S egy tettől a bűn is széppé dicsőül.
Lám itt e kis virágnak zsenge, síma
Kérgében méreg van és medicína.
Szagold s az illatja bűvölve száll,
Ízleld s az életed, szíved megáll.
Két ellenséges király hadakoz
Emberben, fűben – a Jó és a Rossz.
S ha a gonosz győz, a szívén találva
Halálra hervad ember és palánta.

Kosztolányi Dezső fordítása

Pontosan írja le a különböző halálnemeket. A János királyban a király arzénmérgezéses halálát kitűnően rajzolja meg. Az V. Henrikben Falstaff agyhártyagyulladásban hal meg. Ezt Sürge asszonytól tudjuk, aki tankönyvbe való megfigyeléssel írja le Falstaff halálát:

Sürgéné:
. . . amikor láttam, hogy lepedővel babrál, virágokkal játszik s ujja begyére mosolyog, tudtam, egy útja van már csak . . .

Shakespeare V. Henrik II. 3.

Az agyhártyagyulladás halál közeli stádiumában ugyanis a deliráló beteg az ujjaival csipegető kényszermozgásokat tesz, és az arcizmai is vonaglanak.

Shakespeare drámáiban leginkább az elmekórtan tüneteinek széleskörű megfigyelésének alapossága tűnik fel. Shakespeare az elmebetegségek tüneteit és még átmeneti formáit is jól ismeri. Lear király tragédiája meglepő felkészültséget mutató elmekórtani tanulmány. Hamlet és Ofélia elmebetegségéről könyvtárnyi irodalom vitatkozik.

Jól tudja, hogy az örömnek, a kedvező lelki behatásoknak milyen jó hatása van a betegség testi tüneteire. Ilyet mutat be a Coriolánus-ban, amikor az egyébként búskomor Menenius végre megkapja a szomjúhozott levelet.

Menenius:
Levél számomra?
Ez képes engem hét esztendeig egészségben tartani, s ez alatt az egész idő alatt csak úgy komázok az orvossal. Galenus legfelségesebb rendelvénye ezen óvószerhez képest csak kuruzslás, . . .

A Shakespeare blokk végén Shakespeare-nek egy zseniális megsejtését mesélem el. Leírta a homeopátia alapigazságát, előre vetítve a homeopátia gyógymódját, amit egyébként csak a 18. század végén alkotott meg egy Samuel Hahnemann nevű német orvos. Lényege, hogy hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani, ezért hívják hasonszervi gyógymódnak is magyarul. Úgy gondolta, hogy ha valamilyen anyag betegségi tüneteket okoz, akkor annak az anyagnak a nagyon-nagyon-nagy hígítása, amikor már szinte nincs is az oldatban vagy tablettában csak 1–2 molekula, meggyógyítja az illető betegséget. A készítmények nagyon egyénre szabottak, sok szempontot figyelembe vesznek.

Nyilván vannak a hallgatóság között is olyanok, akik használtak-használnak homeopátiás készítményeket, a világért sem akarom minősíteni, vagy kigúnyolni ezt a gyógymódot. Ha visszamegyünk az időben, az alapelv Hyppokratestől a nagy ókori görög orvostól származik. „Contraria contrariis, similia similibus” hasonlót a hasonlóval, ellentétest az ellentétessel.

Shakespeare ezt a Romeo és Júliában az alábbi módon interpretálja, amit tekinthetünk a homeopátia paródiájának is.

BENVOLIO:
Eh, régi láng elsápad új tüzektül!
A régi kínt az új kín űzi el.
Ha táncban szédülsz, visszájára perdülj!
Ha kutya mart meg, gyógyítsd szőrivel!
Ha új méreggel élteted szíved:
Jó ellenmérge lesz a réginek
ROMEO:
Javallom még az úti-laput is.
BENVOLIO:
Mire, barátom?
ROMEO:
Lábadra, ha eltört

Romeo és Julia (I. 2)

A következő blokkban összeszedtem néhány olyan idézetet, amik nem éppen orvosbarát megközelítést tükröznek, íróiknak biztosan voltak kellemetlen tapasztalataik is orvosaikkal:

Gotthold Ephraim Lessing 18. századi drámaíró:

Halál, szóltam a gonoszhoz,
Megfogadom, leszek orvos.
Kimélj, s hálából neked
Adom betegeimet!

A színész monológja;
Jékely Zoltán fordítása

Friedrich Wilhelm Nitzsche 19. századi filozófus:

Orvos, segíts magadon: így még talán betegeden is segíthetsz.

William Shakespeare:

Timon:
Ne higgy az orvosnak:
méreg a gyógyszere.
Többet öl ő, mint te rabolsz.

Athéni Timon IV. 3

Petőfi Sándor:

Hű nője orvosért
Megy hirtelen.
Miként siet, az istenért!
Az orvostól mindent remél,
Azért rohan érte, mint a szél,
Oly gyorsan azért keresi föl . . .
Jól tudja: az orvos gyakran öl.

A férj hazajő betegen

Csokonai Vitéz Mihály:

Itt fekszik, aki által
Sokan feküsznek itten.

Egy orvosnak sírverse

Angliában vagyunk ismét, de időben nagyot ugrunk.

Alan Alexander Milne életének nagyobbik részét már a 20. században élte, mindenki úgy ismeri, hogy ő írta a Micimackót, de van egy Hatévesek lettünk című, gyermekeknek írt verseskönyve, és abban egy orvosoknak nagyon megszívlelendő vers. A versben szereplő orvos „tanácsait” kötelezőnek tartja, és nem törődik a betegének elképzelésével, vágyaival, nincs kompromisszum készsége. Orvosi tekintélyét különböző tiltásokkal akarja fenntartani. Nem partnere a betegének. Persze a beteg úgy védekezik, ahogy tud.

Az egér és a doktor

Volt egy egér, virágágya volt
Szarkalábból és muskátliból,
És álló nap nézegette csak
A muskátlikat s szarkalábakat.

Jött egy doktor és így dünnyögött:
»Ó, bocsáss meg, hogy így rádtörök,
Megvizsgállak, sóhajts mélyeket,
A krizantém nem kedélyesebb?«

Az egér sóhajtott egy nagyot;
Ő már mindennel próbálkozott,
De a legjobb, amit csak talált,
Piros muskátli s kék szarkaláb.

A doktor megcsóválta fejét,
Föltette fényes cilinderét:
»Egy kis változás kell!« – és szaladt
Kentből hozni krizantémokat.

Az egér ült, s nézte álmatag
A muskátlikat s szarkalábakat,
Tudta, semmit nem kívánna most,
Csak kék szarkalábat s muskátlit, pirost.

Ám a doktornál a szót követte tett:
Sok kenti krizantémmal érkezett.
»Ezek – mondta – jól mutatnak legalább,
Nem úgy, mint a muskátli meg szarkaláb.«

Majd kiásta néhány perc alatt
A muskátlikat s szarkalábakat,
Krizantém lett helyén, sárga, fehér,
»Ettől lesz vidám a szegény egér!«

Az egér sóhajtott csendesen:
»Biztos több esze van, mint nekem,
Mégis tetszett – talán marhaság –
A piros muskátli és kék szarkaláb.

A doktor csinált új vizsgálatot,
»Tápszer kell és nyugodt állapot.«
Majd hőmérőjét rázta boldogan:
»A krizantémnak jó hatása van!«

Az egér elbújt, nem is nézte meg
A fehér-sárga krizantémeket.
»Jó volna most – szemébe könny szökött –
Szarkalábak és muskátlik között!«

A doktor így szólt: »Újabb támadás!
Sok-sok tej kell és egy hátmasszázs!
Ne aggódj, autózz, ha csak lehet –
A krizantémjaid oly édesek!«

Az egér e szavak hallatán
Rájött, hogyan segít majd magán:
»Csukott szemmel arra gondolok,
Szarkaláb s muskátli közt vagyok.«

A doktor másnap dörzsölte kezét:
»Egy csodakúra vette kezdetét!
Tán bonyolult, ám ne vedd zokon –
Nézd, nap ragyog a krizantémokon!«

Befogta most szemét a bölcs egér –
Nincs krizantém, sem sárga, sem fehér.
Hasára feküdt, nem is látta, csak
A muskátlikat s szarkalábakat.

Papp Gábor Zsigmond fordítása;
A hatévesek lettünk című kötetből
Van Gogh: dr. Gachet portréja

Magyar orvos-figurákról

Mikszáth, kevés jót mond az orvosokról. Egyik méltatója, szerint a Mikszáthnál szereplő orvosok egy-két kivételtől eltekintve „hivatásos emberölők”. Hogy ezt az elfogultságot milyen személyes okok motiválhatták, Mikszáth életrajzában magyarázatot találhatunk rá. Mária húga 16 éves korában tüdővészben meghal, anyja a kolerajárvány áldozata lett, legkedvesebb gyermeke, Jánoska difteritiszben halt meg. Az orvosok mindannyiszor tehetetlenek voltak.

Van az orvos alakjai között egy szimpatikus is, a Különös házasság Medve doktora.

Medve doktor népszerű volt a vidéken, dacára a nyájas régi jó világnak, mikor az emberek még maguktól haltak meg, [ . . . ] szerették, mert érdekes kis hörcsög ember volt, aki mindenkivel disputált, veszekedett ugyan, de tele volt amellett kedéllyel, játszisággal és tréfával. [ . . . ] S azonfelül teljesen otthon volt az orvosi tudományokban is, ami szintén valami.

A következő (önkritikának is tekinthető?) fejtegetést is Medve doktor szájába adja:

Az orvos valóságos bűnbak. Azt mindenért ütik. Ha kicsibe veszi a beteg baját, megharagusznak rá, hogy lelketlen kutya, ha nagyba veszi, megharagusznak rá, hogy megrémíti a beteget, és még betegebbé teszi. Ha a beteg meggyógyul, azt mondják, hogy magától is meggyógyult volna, ha nem gyógyul meg, azt mondják, hogy a doktor rontotta el. Ejh, cudar egy pálya ez! Hálára ne számítson az ember.

Kosztolányi Dezső műveiben feltűnően sok az orvos ábrázolás. Vitatják az okát, biztos magyarázat nincs. Orvos alakjai jó orvosok, (gondoljunk csak az Édes Anna Moviszter doktorára, aki bölcselkedésével kicsit az író szócsöve is vagy a Szegény kisgyermek panaszai ciklusból a Jóságos doktor bácsira).

A doktor bácsi.

A doktor bácsi.

Áldott aranyember.
Világító, nyugodt szemei kékek.
Komoly szigorral lép be a szobába,
szemébe nézek és csöppet se félek.
Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog.
Ősz bajusza a fagytól zuzmarás,
hideg kezén arany gyűrűsorok.
Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,
keserűt, édest, sárgát vagy lilát.
Az ő kezéből hull a paplanomra
nagynéha egy halvány, szelíd virág.
Rá gondolok, ha szörnyű éjszakákon
párnáimon oly egyedül sirok.
Ő az egészség és a bizonyosság,
titkok tudója és csupa titok.
Gazdag, nyugodt. Nehéz bundája ott lóg,
prémét szelíden prémezi homály.
De elmegy innen és itthágy magamra,
színházba tér, vagy csöndbe vacsorál . . .
Ilyenkor látom otthon s páholyában,
amint valami víg tréfán nevet.
De kék szeme egyszerre elsötétül,
rám gondol, mit csinál a kis beteg?

A béke ő, a part, a rév, az élet.
Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan,
míg ájuló álomba lengve árván,
kis ágyamon, mint egy bús, barna bárkán,
ködös habok közt ringatóztam.

A szegény kisgyermek panaszai ciklusból

Ha ismét „orvososkodni” akarok , akkor a vers kapcsán az jut eszembe, hogy milyen fontos is az orvossal kapcsolatos gyerekkori élmény. Korosztályomból többen emlegetik a régi „doktorbácsit” (a fiatalabbak már a „doktornénit” is). Alapélmény az ember számára, meghatározhatja a későbbi viszonyát az orvosokhoz.

Kosztolányi „doktor bácsija” a jó orvos modellje. Mert mit is csinált?

Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog.

Megvizsgálja a beteget! Az orvos archetipusa, az, aki megvizsgálja a beteget. Ha ez az aktus a beteg–orvos találkozásból kimarad, a betegek hiányolják, felpanaszolják. A betegek szinte mitikus jelentőséget tulajdonítanak a testi vizsgálatnak. Úgy gondolják (sokszor teljesen helyesen), hogy ezáltal az orvos olyan dolgokat tud meg a testük belsejéről, amihez csak neki van „vevőkészüléke”. („Mit üzen a tüdő?” kérdezte az egyik betegem, miután befejeztem a mellkasának meghallgatását).

A testi vizsgálattal szerezhető objektív információk mellett csaknem annyira fontos, hogy vizsgálat közben közvetlen fizikai kontaktusba kerülünk a beteggel. Az érintés jelentősége leírhatatlanul nagy, nem véletlen, hogy kisbabák, vagy nagyon idős emberek esetében késztetést érzünk, hogy megsimogassuk őket. A szerelmesek sem tudnak betelni egymás simogatásával. A konvenciókhoz tartozik a pulzust vizsgáló orvos. Sokszor itt is másodlagos a pulzus száma, minősége. Csaknem fontosabb, hogy közben érintik egymást a beteggel. A beteg–orvos viszonylatban ez azt is kifejezi, hogy „egy oldalon állunk”, „veled vagyok a bajban”.

Kosztolányinál a sok jó orvos között egy kivétel van, Gasparek doktor. Neki egy hároméves kisfiú halála szárad a lelkén, akinek a diftériáját egyszerű meghűlésnek diagnosztizálta, tudatlanságát nagyképűséggel, a segítség elutasításával tetézve. A novella címe: A rossz orvos.

Csáth Géza „szellemi életünk ritka tüneménye” író volt, de orvos is volt, és orvosként írt az orvosról, illetve beteg orvosként a beteg orvosról, ami egészen sajátságos, és ritka szituáció.

Önéletrajzi ihletésű az Ópium című írás is. Csáth Géza maga is morfinista elmeorvos volt. Az akkori elmegyógyintézetek életéről és természetesen a psychiáter orvosokról ad betekintést az Egy elmebeteg nő naplója című könyve, amiből néhány éve filmet készítettek.

Nekem külön szívem csücske a zenekritikusi munkássága. Elképesztően értő zeneesztéta, kritikus volt. Felismerte Bartók zsenialitását akkor, amikor még a többség gúnyolta, és értetlenül (nem)hallgatta a zenéjét.

Karinthy Frigyes

Sokan ismerik Utazás a koponyám körül című írását, mostani említésével elolvasására, vagy újraolvasására ösztönzöm a hallgatóságot. Azért is jól illik az előadás címéhez, mert az orvos-típusok seregét vonultatja fel. Megjelenik itt a jópofa és bagatellizáló, a pedáns, a nagyvonalúan felületes, a felelősséget nem vállaló orvos, a kapásból nagyot tévedő „nagy tanár”, a beteget „átpasszoló”, és ellenpólusként az udvarias, szakszerű, hallatlanul etikus bécsi professzor, majd végül Olivecrona, az agysebész, aki udvarias, emberi, és főleg kiválóan megoldja a feladatát.

De lássuk a regényt.

Mindenki tudja, Karinthy saját agytumorának kórtörténetét mondja el ebben a regényben, az első tünetektől a műtét utáni sikeres felépülésig.

Hogy kezdődik?

1936-ot írunk, „ . . . megindulnak a vonatok”, zakatolás a fejben, majd rövid szédüléses epizódok. Jár orvosoknál, ahol otitis externát, agyi vascularis epizódot diagnosztizáltak, illetve psychoanalitikust ajánlottak. De hamarosan jön az első rövid eszméletzavar.

Az orvos, akinél félóra múlva jelentkezem, meg se vizsgált. Felét sem mondhaton el a tüneteknek, fölényesen legyint.

– Nincs itt drágám se fülhurut, se gutaütés. A lélekkutató bácsit is hagyjuk egyelőre. Magának nikotinmérgezése van. Azonnal beszünteti a cigarettát.

Beszünteti, a rövid eszméletzavarokat ügyes technikával áthidalja, de hamarosan új tünet:

Szédülés előtt görcsös, brutális fejfájás szorítja össze hátul a koponyám – olyan éles, percekre, hogy a lélegzetem kihagy. [ . . . ] A hányás április elején tör rám. [ . . . ] nem halogattam tovább [ . . . ] beállítottam H. tanár úrhoz, akivel sokat vitáztunk valamikor valláserkölcsi kérdésekről: rendkívül tehetséges, lobogó nyugtalan elme. Most egyszerre ünnepélyes lett és szűkszavú. A szokásos kopogtatás, vérnyomásmérés és információk után egy másik fülészhez küldött leletet kérni, egyébként nem volt hajlandó nyilatkozni. [ . . . ] Csak napok múlva mentem el a fülészhez [ . . . ] – szép arcélű, érdekes ember, olyan, mint egy moziszínész – fölényesen legyintett első fülleletemhez, szó sincs hurutról, zongorahangolók megirigyelhetnék a hallásom. Különben miért nem voltam tegnap a főpróbán?

Nemsokára fellép az egyensúlyzavar.

Miért mégy folyton jobbfelé? – mondta egy nap Cini, akit iskolába kísértem. Folyton jobb felé tartasz, utánad kell igazodnom, egyszer nekimész a falnak.

Már az első tünetek óta egyre inkább meggyőződése, hogy agydaganata van, utána olvas, tudja a tüneteket. Egy orvos barátja hitetlenkedik, és azt mondja, hogy csak akkor hiszi el, ha mutat neki leletet pangásos papilláról. Ez azt jelenti, hogy a fokozott agynyomástól a szemfenéken az ér bedomborodik.

Egy este, amikor kinyitottam a könyvet, többszöri szemdörgölés és szemüvegpucolás után tudomásul kellett vennem, hogy már nem látom tisztán a nagy betűket, új szemüveg kell.

. . . tíz órakor ott állok a Mária utcai szemklinika kapujában. . . H-val, a kedves, előzékeny tanársegéddel a folyosón találkoztam.

Á, szerkesztő úr . . . rég láttuk. Kerüljön beljebb. Új szemüveg kellene, mi? Öregszünk, öregszünk?

[ . . . ]

Mialatt a szemtükröt próbálgatja, odavetően és »művelten« megjegyzem:

– Megnézhetné a fundust is, tüzetesen, drága tanár úr, nincs-e valami rendellenesség?

Kérem, nagyon szívesen.

És már ott kukucskál a szemem előtt, . . .

[ . . . ]

H. gyorsat, éleset füttyent.

– Ejha, apuskám! – csúszik ki a száján, nem ijedten, inkább szinte vidáman, mint amikor ritka példányt talál a bogarász.

– Mi az? – csodálkozom.

Az asztalra ereszti a műszert, oldalt kapott fejjel elkomolyodva, megütközve néz, mintha hirtelen idegenné váltam volna. [ . . . ]

– A szemfenék tele van vérrel . . . egész duzzadt a papilla.

H. felugrik, az ajtóhoz siet. Hihetetlen gyorsan tele van a fülke. Asszisztensek, alorvosok, cselédkönyvező hallgatók vesznek körül. Mohón kapkodják egymás kezéből a szemtükröt. Egyszerre szétnyílik a csoport: ünnepélyesen, szikáran jön a kedves, öreg professzor . . . . Sokáig vizsgálja a szemem. Aztán rögtön a tanársegédhez fordul. Egy kis ünnepélyesség van a hangjában, ahogy feléje biccent.

– Gratulálok tanársegéd úr. Klasszikus eset. Gratulálok.

– Ó . . . professzor úr . . . az ön klinikáján lettem szemorvos . . .

Halkan szólalok meg:

– Uraim . . .

Mindnyájan felém fordulnak. Mintha csak most eszmélnének rá, hogy a szemem és annak hirtelen az érdeklődés központjába került papilláján kívül magam is jelen vagyok . . . . A tanársegéd egyszeriben megváltozik, barátságosan, biztatóan néz rám, meglátja bennem a régi ismerőst.

– Hát, kedves szerkesztő úr, egyelőre semmi képzelődés, ez sok minden lehet. Most szépen átmegyünk a szomszédba látótérvizsgálat, színlátásellenőrzés, scotoma, nystagmus. Jöjjön.

A folyosón várok, félóra múlva kijön hozzám H., kezében zárt boríték.

– Na, itt a lelet szerkesztő úr. Ezt sürgősen vigye el valamelyik klinikára . . . .

Nem megy el, de a tünetek erősödnek, állapota rosszabbodik, mégis befekszik a Korányi klinikára, ahol több napos vizsgálat után . . .

Egy keddi napon délelőtt nyílik az ajtó, és fehér egyenruhás tisztikara élén, mint egy haditörvényszék elnöke, ünnepélyesen bevonul a Tanár. [ . . . ] Felállok, haptákban. Néma, tiszteletteljes csönd [ . . . ] Ablakhoz állít, és percekig, szótlanul gondolkozva nézi az arcom. Feszült várakozás. Most fogja kihirdetni, hogy meghosszabbítják-e a vizsgálatot, vagy átadnak az ügyészségnek. Vagy talán . . . talán már . . . ítélet!

– Önnek mindig ilyen ritkás szemöldöke volt?

Felriadok, elhűlve, ámulva.

– Mindig tanár úr.

A következő pillanatban megfordul, és szótlanul, vezérkara élén kivonul a szobából.

(Pár hét múlva tudtam csak meg, hogy kérdése logikus, orvosi kérdés volt. Sajnáltam. Számomra sokkal rokonibb, művészibb lett volna a szórakozottság, amelyet jobban érdekel az ember, mint a beteg).

Szanatóriumba küldik, a pangás romlik, orvos barátai konzíliumra ülnek össze, ahol abban megegyeznek, hogy minél előbb lépni kell. Latolgatják a lehetőségeket, míg az egyiküknek mentő ötlete támad:

– Tudtommal az asszony fent van Bécsben, a Wagner–Jauregg-klinikán . . . . Nem volna leghelyesebb, ha egyszerűen odamenne?

– De igen, nagyon helyes, az is fel van szerelve mindennel, ami kell . . . és P. zseniális diagnoszta. Akkor hát délután kimegyek a szanatóriumba, és óvatosan megmagyarázom neki, hogy ez lesz a legjobb . . . nem gondolod?

Bécsben megerősítik a diagnózist, és minél előbbi műtétet ajánlanak. Budapesten adakozási mozgalom indul, összeszedik a pénzt az operációra, az író Stockholmba utazhat, Olivecronához, aki az akkori idők egyik legismertebb, és legjobb koponyasebésze volt. A zárójelentés átadása (Bécsben) tanulságos:

. . . kivonul a bizottság, élén a tanárral. Kezében az irat. [ . . . ] Mosolyogva, de elég ünnepélyesen szólít fel mindnyájunkat, hogy üljünk le.

Aztán beszélni kezd, nyájasan, nagyon kedvesen. Közben biztatóan néz rám néhányszor, ennél okosabbat nem is tehetne. Mert ez azt jelenti, hogy egyenrangúnak tekint, lelkes lénynek, akit vele együtt az igazság az életnél is jobban érdekel.

Ezután a tanár összefoglalja a zárójelentés tartalmát, majd szép gesztus következik:

– ». . . amenyiben a beteg úgy határoz, ezt a jelentést rendelkezésére bocsátom az általa választott sebésznek.«

Felállt, mi is felállunk. Átadja az iratot.

– Tessék. A lelethez javallatot is csatoltam, természetesen alternatív formában. Úgy értesülök, hogy Stockholmba kíván utazni. Amennyiben valóban felkeresi kiváló kollégámat, kérem, adja át neki üdvözletemet. Az Isten áldja meg – és sok szerencsét!

Kézszorítás, kikísér bennünket a folyosóra.

Utazás vonattal Stockholmba, elhelyezik a klinikán.

. . . körülnéztem cellámban. Tiszta, nagyon egyszerű kis szoba. Csak ha szükségem van valamire, derül ki, hogy minden tárgy milyen modern és praktikus. Az éjjeliszekrény négyfelé nyitható, a kerekeken járó ágyat fel lehet emelni, mögöttem a falon telefonhírmondó.

Újabb vizsgálatok következnek, az orvosok több nyelven beszélnek, tárgyilagosak, de a talált lelet iránt itt nem lehet érdeklődni, az udvarias válasz: leírtam, az illetékes orvosnak átküldöm. Végre elkövetkezik a professzori vizit.

Öt órakor nyílik az ajtó. Hárman lépnek be. [ . . . ] [Köztük] egy magas, vállas, szőke hajú és szőke arcú, százszázalékosan északi férfi.

A tanár.

[ . . . ]

Arról ismerem meg, hogy ő lép először az ágyam elé, Söjkvist és a másik, ismeretlen orvos tisztelettel oldalt állnak. De különben is . . . már az ajtóban, mikor beléptek (bár arcokat nemigen látok), tudtam, hogy ő az.

Hogy van? – kérdi és kezet nyújt. Nem »na hogy vagyunk?«, vagy »hát, hogy vagyunk?«, ahogy szokták. Igen, határozottan hűvös, de korántsem tartózkodó. Udvarias, de udvariassága nem kényszeredett, érezni, hogy legmeghittebb hangja is ilyen.

Nem vizsgál, nem is kérdez ki. Ez nem lep meg, hisz tudom, hogy látogatása csak formaság. [ . . . ] [M]indent tud rólam, amire szüksége van. Mégis, furcsán hat rám, hogy a betegségemről nem beszélünk. [ . . . ]

[ . . . ]

Nem mondhatnám, hogy az első pillanatban magával ragadott, [ . . . ] Rokonszenvesnek találtam, de különösebb rajongást nem keltett bennem.

Megtörténik a műtét. A regénynek talán azok a legszebb lapjai, ahol a műtét utáni napok élményeiről, vízióiról, az idő összemosódásáról ír. Később úgy tűnik, hogy a látását nem tudták megmenteni, de aztán mégis, mindenki meglepetésére elkezdett felolvasni Thomas Mann József és testvéreiből. Csodájára járnak az orvosok. Aztán:

 . . . három héttel a műtét után, [ . . . ] a benyitó Olivecronát azzal fogadtam, hogy megbolondulok, ha nem enged felülni legalább. Lecsendesített és elment. [ . . . ]

[ . . . ]

Másnap, [ . . . ] délelőtt jött be, váratlanul.

– Na, mi újság?

– Fel szeretnék ülni, tanár úr.

– Felülni? Miért éppen felülni? Álljon fel és járjon.

[ . . . ]

Felültem, [ . . . ] Aztán kiegyenesedtem, [ . . . ] Aztán két lépést tettem, megálltam, megint tettem két lépést.

– Na, hiszen egész jól megy. – hallom Olivecrona hangját, egész természetesen és jóindulatúan, mintha valami apróságról volna szó. – Mikor akar kimenni?

A józan hangtól kijózanodok. Tréfásan felelek, akasztófahumorral.

– Holnap.

– Ahogy tetszik. Holnap reggel elhagyhatja a kórházat.

Elhagyja, két évig alkot még, majd 1938-ban agyvérzésben hal meg.