Egy hatszáz éves dagály meséje

(a teljes eredeti szöveg)
Jéki László
fizika, csillagászat, dagály

toggle hyphenation

„Ha március fagyának erejét
április langy esője veri szét


minden sarka felől Angliának
zarándokok Canterburybe járnak”.

A Canterbury mesék általános előbeszédéből valók ezek a sorok, Vas István fordításában. Geoffrey Chaucer, a szerző 1400-ban hunyt el. Az egyik mese fontos motívumát eddig a költői képzelet szülöttének tartották, most egy texasi fizikusprofesszor kimutatta, hogy nagyon ritka, de valóságos természeti jelenségről mesélhetett Chaucer. A breton partokat elborító dagály és az égitestek különleges együttállása közti kapcsolatról a Sky and Telescope csillagászati folyóirat számolt be.

A birtokos meséjében – a részleteket Orbán Ottó fordításában idézzük –, a sziklás breton partoknál élő Arviragusa lovag Angliába megy háborúzni, eközben szép felesége, Dorigen,b otthon szomorkodik. A tengerparton sétálva

„a magas partról leveszi szemét
s hegyes, vad sziklákat lát odalenn


semmire nem jó, csupán kára van.
Százezer hajóst felnyársalt, Uram
a part előtt a sok csalóka szirt


Tedd meg férjuramért, hogy e kövek
pokol fenekére süllyedjenek”.

  • aArviragus – ősi kelta név latinosított alakja.
  • bDorigen – Dorigene, ugyancsak ősi kelta név.

A férj távollétében Aurélius szép ifjú lovag beleszeret Dorigenbe, feltárja érzelmeit a hölgy előtt, aki így válaszol:

„hallja az Isten, fogadást teszek,
szeretőm leszel azon a napon,
mikor végig a breton partokon
lerontasz minden sziklát és követ,
hogy bárka, hajó mind mehet, jöhet;
akkor, midőn a part oly tiszta már,
hogy szem ott semmi sziklát nem talál,
a földön nekem legdrágább leszel”.

Aurélius a Naphoz fohászkodik, hogy az a Holddal együtt teremtsen a sziklákat elborító dagályt:

„támasszon olyan árvizet,
mely öt láb magas vízzel lepi meg
a legmagasabb sziklát is a parton”.

Hiába a könyörgés, nem jön az ár. Aurélius ekkor bátyjával Orléans-bac megy, hogy a csillagokat jól ismerő mestertől kérjenek segítséget:

„Mert garabonciás tehet olyat,
hogy bejárván a breton partokat
ember ott sziklát sehogy se találjon”.

  • corléans – híres egyetem működött itt a középkorban.

A mester ezer fontért útra kel velük, alaposan áttanulmányozza az asztrológiai táblázatokat,

„megtudta, hogy a hold mikor halad
úgy, hogy varázsra jó alkalmat ad;


oly varázst szerzett egy vagy két hetekre:
mintha e helyről minden szirt kiveszne”.

A szenvedő Aurélius is

[…] látja, várni nincs mit tovább,
merre szem ellát, nincs szemernyi kő”.

A templomnál találja meg szíve hölgyét és elmondja neki:

„mit parancsoltál, ím, a munka kész,
ha kétled, menj hamar, utánanézz!


végezd el magadban, haljak vagy éljek,
mert a sziklák egy szálig eltünének!”.

Dorigen döbbenten áll,

„Jaj – sóhajt –, miként eshetett meg ez?
Lehetségesnek én ezt nem hivém,
ily borzalmas csodát a föld szinén,
természet ellen való e dolog.”.

Végül minden jóra fordul, a szereplők nemesen cselekszenek. Dorigen bevallja hazatért férjének elhamarkodott ígéretét, bánkódik hűtlensége miatt, a férj viszont fogadalmának megtartására buzdítja feleségét, Aurélius lovag azonban felmenti a hölgyet ígérete alól és az orléans-i mágus is lemond borsos tiszteletdíjáról.

A Hold állása és a dagály közti kapcsolat egyértelműen feltárul a mesében:

[…] a víznek is egy vágya van,
követni őt bármerre jár […]”.

Az „ő” itt Lucina – Luna, a Hold. Teliholdkor legnagyobb a dagály:

„Ily módon arca mindig telt marad
s éj, nap szakán kitart az áradat”.

A Canterbury mesékben egyébként gyakoriak a csillagászati hivatkozások. Chaucer szakértő volt ezen a területen, fiának ajánlott tanulmányt is írt az asztrolábiumról, mellyel az állócsillagok helyzetét számították ki a középkorban. A birtokos meséjében is hosszan részletezi, hogyan olvasta ki az orléans-i mágus a Toledói Táblázatokbóld az alkalmas időpontot, itt csak kis részét idézzük:

„Nyolc szférákat, hogy számításba vett,
látja a Kos fejétől messze jár
az Alnath csillag,e azt is tudja már,
a kilencedik szférában van ez,
mert erről ravasz számítást szerez.”.

  • dToledói Táblázatok – így nevezték a X. Alfonz castiliai király rendeletére a XIII. század közepe táján készített asztrológiai táblázatokat.
  • eAlnath csillag – az Alfa Arietis nevű fényes, első nagyságrendű csillag.

Chaucer elemzők ezt a részt már nem tartották természettudományos leírásnak. Az asztrológiai számítások nagyon szakmai jellegű leírása Phyllis Hodgson szerint csak művészi célt szolgált, a mágus hozzáértését hangsúlyozta ezzel a szerző és titokzatossággal övezte a mese központi elemét.

D. W. Olson fizikus professzor is hasonlóan bonyolult, bár más jellegű számításokat végzett. Először számba vette, milyen jelenségek, események befolyásolják a dagály nagyságát. Az árapály jelenséget a Hold és Nap tömegvonzása idézi elő, a dagály erősségét, nagyságát a Föld, Hold és Nap egymáshoz viszonyított helyzete szabja meg. Alapesetben újholdkor és teliholdkor nagy a dagály, ekkor a három égitest nagyjából egy vonalban van. Ha pontosan egy vonalba esnek, akkor vagy nap- vagy holdfogyatkozás lép fel. Sem a Föld Nap körüli, sem a Holdnak a Föld körüli pályája nem kör alakú, ezért hol közelebb, hol távolabb vannak egymástól. Tovább növeli tehát a dagályt, ha a Hold a legközelebb jár a Földhöz. Ugyancsak erősíti a dagályt, ha a Föld jár éppen napközelben. Ezek a keringési feltételek rendkívül ritkán esnek egybe, sokszor évszázadokon át egyszer sem. Időbeli eloszlásuk nem egyenletes, 1247 és 1712 között például nyolcszor fordult elő ilyen fajta együttállás, a következőre viszont 3089-ig kell várni, utána ismét viszonylag sűrűn fordulnak majd elő. Chaucer idejében 1340. december 19-én következett be ez a ritka együttállás napfogyatkozás kíséretében, ekkor tehát rendkívül erős lehetett a dagály.

A meséből a decemberi időpont egyértelműen kiolvasható. Aurélius, testvére és a mágus „december hideg és fagyos szakában” járt a breton parton. Decemberre utaló további jelek:

„Phoebus […]
most a Bak jegyében alul világol


Kétarcú Janusf tűz mellett megül


s ki él, az ünnepre éljent kiált”.

  • fKétarcú Janus – vagyis a róla elnevezett hónap, a január, a téli napforduló ideje. Ekkor volt szokás ökörszarvból inni a bort és vadkanfejet enni.

A szakértők kiszámították, hogy Chaucer korában a Nap „a Bak jegyében alant” december 13-án, a téli napforduló idején járt. Janus isten említése január hónap közeledtére utal. Az eredetiben az éljen kiáltás nem általában ünnepre, hanem karácsonyra vonatkozott: ’Nowel’ crieth every lusty man, mai angolsággal ’Noel’ cries… Ennyi egymást erősítő adalékból nagy biztonsággal megállapítható, hogy a furcsa események valamikor december 13. és december 31. között zajlottak.

A csillagászati számítások szerint a rendkívüli dagály éve 1340 volt, Chaucer viszont 1340-ban, 1341 elején, mások szerint 1342–43 körül született. Honnan tudhatott hát a rendkívüli dagályról? Itt már tényleg találgatásokra vagyunk utalva, de a tanulmány szerzői két jó érvet is találtak. Chaucer 1374-től adó- és vámfelügyelő volt a londoni kikötőben, a nyers és cserzett bőrök valamint a gyapjú kereskedelmére felügyelt. Később raktárak építésére felügyelt, egy királyi bizottság tagjaként pedig a Temze menti töltések, árkok javítását ellenőrizte. Ekkor bizonyára megkérdezte az idősebb, tapasztalt tengerészeket, mikor élték át a legnagyobb dagályt. A másik feltételezés Chaucer csillagászati ismereteire alapoz. A csillagászatot, az asztrolábiumot, a csillagászati táblákat megismerve könnyen elképzelhető, hogy kora szokásának megfelelően elkészítette saját horoszkópját. Ehhez a táblázatokból ki kellett olvasnia az égitesteknek születése idején elfoglalt pozícióit. Számításai közben felfigyelhetett a különleges 1340-es együttállásra és ebből már könnyen következtethetett a rendkívüli dagályra, hiszen már a 13. században is leírták, hogy a Hold és Nap együttállása, valamint a Hold földközeli helyzete erősíti a dagályt.

Dorigen feltételezésével ellentétben, tehát nem volt „természet ellen való e dolog”. A birtokos meséjének zárósorával köszönünk el az olvasótól: „Szavam fogytán, mesémnek, íme, vége.”

GEOFFREY CHAUCER
(1344 k.–1400)
angol költő
PIER PAOLO PASOLINI
(1922–1975)
olasz író, költő, forgatókönyvszerző, filmrendező,
az általa rendezett Canterbury mesék című film (1972) Chaucer szerepében