Csokonai Doctorandusa

Pukánszkyné Kádár Jolán
orvoslás
szóelválasztás

ADoctorandus címet Csokonai a Molière Képzelt betegében harmadik közjátékként szereplő burleszk doktoravatásnak adta. Nem a fordításnak – annak nincs címe –, hanem az eredetinek, melyet magának lemásolt.1 A fordítás Csokonainak egyik legjobb műalkotása. Molière Doctorandusát Bicskén másolta le magának – írja Toldy Ferenc – s „áttétele mutatja, hogy Csokonai már akkor kezdte érezni, mint kell a nyelvezetet tárgya szerint váltogatni”.2 A fordítás körül azonban több kérdés tisztázatlan; ilyen a keletkezés időpontjának és az alapul vett szövegnek a problémája. Annyi ugyanis az első szempillantásra feltűnik, hogy Csokonai fordítása nem egyezik a hitelesnek elfogadott molière-i szöveggel. Mikor keletkezett hát a fordítás, milyen szövegen alapszik és vajon hű fordításról vagy pedig átdolgozásról van-e szó.

  • 1Magyar Tudományos Akadémia. Kézirattár. Irodalom 4r 375. (Régi jelzet: RUI. 4r. 102.)
  • 2 Csokonai Mihály Minden Munkái. Pest, 1844. XXXII. hasáb.

I

Ha valaki a Harsányi–Gulyás kiadásban közölt Csokonai-kronológiát veszi szemügyre, könnyen azt hiheti, hogy az időpont kérdésével nyitott kaput döngetünk. Itt ugyanis napnyi pontossággal olvasható a keletkezés ideje: 1795. szeptember 3.3 Ebben a dátumban azonban kettős tévedés van. Az első az, hogy ez nem a fordítás kelte, hanem a fordítandó szöveg lemásolásáé; Csokonai erre a másolatra jegyezte rá saját kezűleg a dátumot. A második tévedés, hogy az odajegyzett évszám nem 1795, hanem 1796. A bejegyzés teljes szövege: Bitske, 3a Sept. 1796. Helyesen közli Toldy Csokonai kiadása.4 Csokonai ekkor csak leírta a szöveget. Hogy a fordítás maga sokkal későbbi keletű, arra nézve bizonyság a következő két sora:

Azt kérdem tőled bátor Baccelliere
Somogy Vármegyének érdemes embere

  • 3 Csokonai Vitéz Mihály Összes Művei. Kiadták Harsányi István és Gulyás József. Budapest, é. n. Genius. III. 495. p. (A következőkben HG.)
  • 4Lásd Toldy-kiadás 955. has. – A Franklin Társulat Csokonai-kiadása (1703. p.) átveszi HG. téves keltezését.

Mikor Csokonai 1796 őszén iskolatársánál és barátjánál, Kovács Sámuel bicskei rektornál megpihent, nem is sejtette, hogy útja végén, két esztendő múlva Somogyban fog kikötni. Somogy vármegyéhez, ahova később sorsa sodorta, ekkor még nem volt eleven kapcsolata, csak az a gyermekkor távolából ködlő hagyomány, hogy családjuk onnan eredt. Így hát a keletkezés ideje nem tehető előbbre somogyi korszakánál.

A Csokonai-kronológia dzsungelében sok külső és belső fogódzóra van szükségünk, hogy csak megközelítőleg is helyes eredményre juthassunk. Ezért kísérjük előbb végig Csokonai kapcsolatát a tárggyal. A burleszk doktorrá avatást már kollégiumi korában, éspedig 1793 előtt ismerte. A Tempefőiben (III. felvonás 7. jelenet) Csikorgó fűzfapoéta szájába adja latin tudásának fitogtatására a burleszk doktorrá avatás egyik visszatérő formuláját:

Bene, bene, bene respondere
Dignus, dignus est entrare
In nostro docto corpore.

Ebből azonban nem következik, hogy Csokonai ekkor Molière Képzelt betegét ismerte. A burleszk doktorrá avatásnak erősen felduzzasztott szövegű önálló kiadásai is jelentek meg Receptio publica unius juvenis medici in Academia Burlesca Joannis Baptistae Molière, doctoris comici címen, éspedig 1673-ban Rouenban és még ugyanabban az évben Amszterdamban is.5 Ismerve az élénk kapcsolatot, mely protestáns iskoláink és a Németalföld között akkor fönnállott, ilyen példány künn tanuló diákok révén Debrecenbe is könnyen eljuthatott. De a Képzelt betegnek első kiadása is Hollandiában, Daniel Elzevir amszterdami nyomdájában jelent meg s ezt az Elzevirek többször utánnyomták a burleszk doktorrá avatás bővített szövegével. Az egyetemi ifjúság körében természetesen nem magának a darabnak, hanem a burleszk doktorrá avatásnak volt nagy sikere. Az ifjúság mindig hajlamos a professzori nagyképűség és formalizmus kritikájára s ezért keltett hamarosan visszhangot ez a zseniális karikatúra. Nagy tetszéssel fogadhatták a debreceni kollégiumban is, ahol a nagy diáktömeget oktató professzorok kis száma erősen szükségessé tette a tanári tekintély biztosítását. A kollégiumi vezetők a szabad kritikai szellemet merev formaságokkal, szigorúan ellenőrzött egyenruha-viseléssel, és hasonlókkal igyekeztek ellensúlyozni. A szöveg francia–latin makaróni-keveréke, melyben még olasz morzsák is találhatók, távoli rokonságot tartott azzal a konyhalatinnal, amit a napi érintkezésben is rájuk kényszerítettek, s ami ellen a XVIII. század végén, az anyanyelv kultuszának hajnalán egyre erősebb a lázadás. Doktoravatás ugyan nem volt a kollégiumban, de volt lelkészavatás, s az 1629 júniusában tartott közzsinat részletesen megállapította a felavatási szertartás mikéntjét.6 Hogy a burleszk doktoravatás közismert volt a kollégiumban, az nemcsak abból tűnik ki, hogy Csokonai egyik formuláját Csikorgó szájába adja, hanem abból is, hogy mikor a szöveget lemásolja, a kar „Bene, bene, bene respondere” kezdetű formuláját már első előfordulásakor sem írja le teljes szöveggel, hanem mint teljesen közismertet, csak a kezdőszavakkal jelzi, ugyanígy a Baccellierus többször visszatérő mondókáját, amit szintén szállóigeként tudott:

Clysterium donare,
Postea seignare,
Ensuitta purgare

  • 5Szövege kiadva Oeuvres de Molière. T. IX. 482. s köv. p. a Les Grands Écrivains de la France sorozatban.
  • 6 Nagy Sándor: A debreceni református kollégium. Hajdúhadház, 1933. 208. p.

Ugyancsak első szavakkal jelzi csupán a Praeses felavató formuláját is.

Kis János Emlékezéseiben olvashatjuk,7 hogy Mátyási József 1792-ben néhány hajdani debreceni tanulótársával, kik ekkor Göttingában tanultak,

egyik barátja szállásán színjátékképpen előadták azon módot, mellyel a debreceni professzorok a kollégiumtól búcsút vevő s felsőbb tudományos intézetekbe s theológiát tanulni menő diákokat megvizsgálni szoktak. A magok közt kiosztott szerepek eljátszásával annyit nevettettek velünk, hogy akármely színházi vígjátékban sem kellett volna többet kívánni.

Vajon nem Molière burleszk doktoravatásának egy késői visszhangjával állunk itt szemben?

  • 7 Kis János superintendens emlékezései életéből. 2. kiadás Budapest, 1890. (Olcsó könyvtár, 741–747.) 132–3. p.
Il malato immaginario (olasz film, 1979)
Vittorio Caprioli (Toinette, szolgáló), Alberto Sordi (Argan), Bernard Blier (Purgó)

Mikor Csokonai 1796 őszen a pozsonyi diétára igyekezve Bicskén megpihent, kezébe akadt Molière darabjainak egy olasz fordítása, a brandenburgi választófejedelem titkárának, Biagio Augusteinek munkája, melyet Nicolao di Castelli néven bocsátott közzé.8 Csokonai másolatának és Castelli szövegének egybevetése kétséget kizáróan megmutatja, hogy ezt az olasz fordítást használta. Csokonait most sem maga a darab, az Ammalato imaginario ragadta meg, hanem harmadik közjátéka, a burleszk doktoravatás. A jellemvígjáték sosem vonzotta különösen, és prózája nem ihlette fordításra. Molière-nek ez a keserű darabja egyébként hazájában sem népszerű, csupán mint kegyeleti darabot veszik elő a Comédie Française-ban vagy az Odéonban Molière halálának évfordulóján annak emlékezetére, hogy a burleszk doktoravatás esküformájának „Juro” szavánál esett össze. A burleszk doktoravatás viszont formailag és tartalmilag egyaránt erősen megragadta Csokonait, könnyen perdülő és váltakozó szótagszámú, kötetlenül és játékosan rímelő, pattogó ütemű sorai vonzották a fordításra. Erős érzéke volt a groteszk komikum iránt, csúfondáros hajlama, parodisztikus kedve itt méltó tárgyra talált. Ez a rész formában, tartalomban beillett a Kazinczytól „mendikás tónusnak” bélyegzett stílusba. A feladatot megkönnyítette az is, hogy ez a makaróni nyelv a francia elemek helyett most már pusztán olaszt tartalmazott; Csokonai ekkor még igen kevéssé tudott franciául, ellenben már nagyon gyakorlott volt az olasz nyelvben és fordításban. Maga a tartalom is erős visszhangot kelthetett benne; kétségbeesett kacaj volt a kollégiumi per még mindig sajgó emlékeire. A nagyképűség megcsúfolására késztették a latin nyelven, merev formasággal lefolytatott kollégiumi törvénykezés, de még inkább a „clarissimus Dominus Professor” Szilágyi Gábor, ki még sokkal nagyobb mértékben vette igénybe a tekintélytartás külső eszközeit, mint többi kollégája: kiváló apa csekélyebb súlyú fia, kit inkább atyja, a Henriás-fordító Szilágyi Sámuel tekintélye, mint saját érdeme emelt a professzorságra, magánélete foltjait és tudománya hiányait nagyképűséggel volt kénytelen takargatni. A pataki év nem volt sem elegendő, sem alkalmas arra, hogy ezeket az emlékeket az ifjú Csokonai lelkében eloszlassa.

  • 8 Le opere di G. B. P. di Molière. Divise in quattri volumi et arrichite di bellissime figure. Tradotta da Nic. di Castelli Secret. di S. A. S. E. di Brand. Lipsia, Gio. Lodovico Gleditsch 1698. IV. köt. – 2. kiadás. 1739–40.

Csokonai lemásolta hát Castelli olasz fordításából a burleszk doktoravatást, nyilván azzal a szándékkal, hogy lefordítsa. Nem azzal a szép, kalligrafikus írással másolja, mint nyugodtabb időkben Berquin idilljeit; sebtiben, de híven másol. Eltérései Castelli szövegétől egészen jelentéktelenek és többnyire arra szorítkoznak, hogy latinosan, illetve görögösen ír olaszosan írt szavakat (például Questionem helyett Quaestionem, idole helyett idola, melancolicis helyett melancholicis stb.) Ezek valószínűleg nem tudatos változtatások, csak a gyors másolás következményei: így természetesebben folyt tollából. Eltérések vannak az ékezésben és a központozásban is; de ezekkel Csokonai mindig igen nagyvonalúan bánik.

Azonban mégis tesz egy igen lényegbevágó változtatást a szövegen. Castellinél a doktoravatás fordítása nem Molière autentikusnak elfogadott szövegén alapszik; olyan kiadást használt, melyben a harmadik közjáték a már fentebb említett önálló kiadású bővített formájában szerepel. Ilyen kiadások bőven akadtak.9 A bővített szövegben Molière öt doktora helyett nyolc doktor szerepel. Csokonai fordítása nem követi sem az eredeti, sem a bővített szövegei. Híven ragaszkodik ugyan Castellihez, csupán a nyolcadik doktor szavait s a kórus és a Baccellierus ezekhez kapcsolódó mondókáját hagyja el. Így aztán Csokonainál már a másolatban és ennek a fordításában is, mely a másolatot híven követi, Molière, öt, illetve a bővített szöveg nyolc doktora helyett hét doktor szerepel. Ez Csokonai egyéni és egyedülálló változtatása, aminőt a Molière-irodalom nem ismer. Ezt Csokonai nem puszta szeszélyből cselekedte. Változtatásának mélyen járó esztétikai oka van. Ennek megvilágítására közöljük a nyolcadik doktor Csokonainál elhagyott mondókáját:

  • 9Az 1674-i amsterdami Elzevir-kiadás, ugyanebből az évből egy kölni és egy párisi jelzésű, de holland nyomdában készült kiadás, ezeknek egy 1675-i párisi utánnyomata, az 1679-i és 1683-i Elzevir s az 1694-i brüsszeli kiadás.

Octavus Doctor
Impetrato favorabili licentiam
A Domino Praeside
Ab electa truppa Doctorum,
Tam practicantium, quam practica avidorum,
Et a curiosa turba Badaudorum,
Ingeniose Baccelliere,
Qui non potuit esse sin a qui scavalcato:
Faciam tibi unam questionem de importantia.
Signores, detur nobis audientia.
Isto die, bene mane,
Paulo ante meam colationem,
Venit ad me una Fanciulla
Italiana, satis bella
Et ut penso, ancora un pò verginella,
Quae habebat pallidos colores,
Febbrem blancam dicunt, magis fini Doctores,
Quia lamentabat se de migrania.
De curta respiratione,
De granda oppressione,
Gambarum ifiatura, & spaventabile stracchitudine,
De battimento cordis,
De strangulamento Matris,
Alio nomine vapor hystreriche;
Quae, sicut omnes maladiae terminate en iche,
Facit a Geleno la niche.
Visum apparebat, buffitum, & coloris
Tantum verdae, quantum merda anseris.
Et pulsu petito, valde frequente, & urina mala,
Quam apportaverat in Caraffa,
Non videbatur sine febricula;
Del resto, tam debilis, quod venerat
De suo Grabato,
A cavallo sopra una mula,
Non habuerat menses suos,
Ab illa die, quae dicitur de grandis aquis
Sed contabat mihi all’ orechio,
Che se non era morta, era gran maraviglia;
Perche in suo negotio,
Era un poco d’amore, e troppo di cordoglio,
Ch’il suo Galante se n’era andato in Gallia,
Servire all Signor Francese una Campagna
E ch’al presente multi Ciarlatani,
Medici, Speziali & Cerusici,
Pro sua maladia in vano laboravunt
Juxta ancor las novas regulas illorum
Impiegantium ab oculis Cancri, usque ad Cassiam
Vogliat mihi dicere, quid superest
Juxta orthodoxos illi facere?

Baccelierus
Clysterium donare stb.

Chorus
Bene, bene, bene respondere stb.

Idem Doctor
Mà, si tam grandam serramentum
Partium naturalium,
Mortaliter ostinatum
Per Clisterum donare,
Salassare,
Et reiterando cento volte purgare
Non potest se garire:
Finaliter, quid trovares ad propositum illi facere?

Baccellierus
In nomine Hypocratis benedictam, cum bono
Giovane coniunctionem imperare.

Chorus
Bene, bene, bene respondere stb.

Innen kezdve ismét Castelli szövege szerint halad. Ez ugyan már csupán a fordításból derül ki, mert a másolatban, mint már említettük, a Praeses avató szavait, mint úgy látszik közszájon forgó szöveget, csak a kezdő szavakkal jelzi: „Juras guardare Statuta etc. Bacc. Juro. Praeses Ego cum ista Berretta etc.” Ezzel végződik is Csokonai másolata. A fordítás pedig megszakad ott, ahol ezek a szavak csattanóvá fokozódnak.

Csokonai szövegváltoztatásai tehát kizárólag rövidítések. A szövegen magán nem változtat s amiben – a rövidítéseket nem számítva – eltér Molière autentikusnak elfogadott szövegétől, csak annak a következménye, hogy a bővített szöveg jutott kezeibe, melyet egyebekben híven követ. Amit Molière-nél a negyedik és ötödik doktor kérdez, azt a bővebb szöveg éppúgy a hetedik doktor szájába adja, mint Csokonai; a második, harmadik, negyedik és ötödik doktornak a hitelesnek elfogadott szövegben hiányzó kérdése, valamint a jelölt ezekre adott felelete ugyancsak megvan a bővített szövegben és nem Csokonai toldotta a fordításba, mint eddig feltették.10

  • 10 Pelle Erzsébet: Un poète cosmopolite du XVIII. siècle: Michel Csokonai et la littérature Française. Szeged, 1933. 49. p.

Hogy Csokonai miért hagyta el a nyolcadik doktor kérdését s a hozzákapcsolódó szövegrészeket, arra maga a fentebb közölt rész felel. Csokonai nem tudhatta, hogy itt molière-i és apokrif szövegrészek keverednek, de eleven stílusérzéke, mely fordításainak behatóbb vizsgálata kapcsán újra meg újra bámulatra késztet, megéreztette vele, hogy ez az aránytalanul elnyújtott rész teljesen kiugrik a szövegből; míg a többi betoldás legalább méreteiben alkalmazkodik az alaphoz, ez teljesen megbontja arányait. Az, hogy frivol, sőt helyenként obszcén, nem riaszthatta vissza Csokonait. A parodisztikus „mendikás” költészet, mint a Dorottyából vagy a Karnyónéból is tudjuk, nem finnyás, noha inkább természetesen szókimondó és trágár, mint sikamlós. Csupán helyes arányérzéke tiltakozott a fölöttébb elnyújtott rész ellen s ezért hagyta el éppúgy, mint a Praeses avató beszéde végén a csattanót gyengítő részeket. Ezek ugyan benne vannak Molière hiteles szövegében, de Csokonai elhagyja a ballet egész második, harmadik és negyedik megjelenését. Molière-nél a hosszú szöveget érthetővé és indokolttá tette az a körülmény, hogy egy tényleges és közismert szertartás paródiáját adja, melynek hagyományos menetét követnie kellett. Csokonait ez már nem kötötte, őt csak stílusérzéke vezeti. Csokonai szövege kerekebb, elevenebb, epigrammatikusan kiélezett s ebben felülmúlja nemcsak az apokrifnek mondott bővített szöveget, hanem a molière-inek elismert eredetit is.

II

Csokonai egész pályáján élmény és mű szoros egységbe fonódik nemcsak közvetlen lírai megnyilatkozásaiban, de tárgyas költészetében, sőt fordításaiban is; épp ez mossa el nála a fordítás és eredeti határát, épp ez az élményszerűség teszi az eredetiekkel egyenértékűvé, lírai hitelességűvé fordításait is. Bármennyire is izgatja a forma problémája, fordításainak egyik rugója mindig ez a belső igazság is. A Doctorandus szövegét 1796-ban azért írta le, mert felelt akkori érzéseire. A lefordításhoz akkor nem volt nyugalma és nem volt érkezése. Azt a fél ív papirost, amelyre a szöveget sebtiben, rövidítésekkel s a latin szavakban a szokásos ligatúrákkal kéthasábosan leírta, betette könnyű poggyászába a kéziratok mellé s úgy indult Pozsonyba, majd innen Komáromba. Lilla itt háttérbe szorította élete eddigi legmélyebb élményét, a debreceni kollégiumot minden szép és keserves emlékével együtt. A másolat ott nyugodott a zsengék kéziratai közt, várva az újabb eseményt, amely majd felszínre veti.

A Képzelt beteg s a burleszk doktoravatás erősen orvos ellenes élű. Molière beteg volt és fiatalon halt meg. Sok orvost ismert; a halál hatalmával szemben tehetetleneknek, sokszor tudatlanoknak és nagyképűeknek látta őket, kik minden egyéni bajjal szemben a sablonokat ismételve s az emberi hiszékenységet kihasználva a beteg gyógyulásánál előbbre valónak érzik az anyagi hasznot. Beteg volt Csokonai is és törékeny testében hordozta a korai halál sejtelmét. De debreceni évei alatt nem volt és nem is lehetett orvos ellenes. Apja a borbélymesterség mellett kora szokása szerint a sebészetet is űzte s a város orvosai szívesen vitték magukkal kisebb műtétek elvégzésére. Weszprémi Istvánt, a kiváló polihisztor-orvost baráti kötelék fűzte a Csokonai családhoz és a Csokonai életrajzok tanúsága szerint az ő gondos kezelése mentette meg az életnek a törékeny ifjú költőt. Nyerészkedésről itt szó sem lehetett; Debrecenben Hatvani professzor hagyománya élt, aki ingyen gyógyította a szegény betegeket. Weszprémi mellett korán megjelent Csokonai életében az orvos-barát is Nagy Sámuel és Földi János személyében.

De a személyes kapcsolatokon felül Debrecen közegészségügye a XVIII. századvégén országos viszonylatban a legmagasabb fokon állott. Előmozdította a város polgárainak jóléte, a debreceni kollégiumnak a szellemi élet minden ágára kiterjedő emelő hatása, a református egyház áldozatkészsége, mellyel fiait külföldi egyetemeken képeztette, az orvostudománynak s az ezt szolgáló füvésztudománynak a XVI. századig, Melius Juhász Péterig visszanyúló hagyománya s végül az az élénk kapcsolat, mely Debrecen és a közegészségügy szempontjából fejlett Felvidék, különösen a Szepesség közt fennállott. Mindezen felül a felvilágosodás szelleme is táplálta Csokonaiban az orvostudomány megbecsülését. Rácz Sámuel pesti orvosprofesszort könyve megjelenése alkalmából verssel üdvözli. Később, somogyi útjáról megtérve újra felveszi az orvoskörökkel az érintkezést. Schraud országos főorvos feleségének, Zeininger debreceni patikus lányának halálára írja az Amaryllist. Nagyváradi kezelőorvosához, Sándorffy Józsefhez intézi a Tüdőgyulladásomkor című verset, talán a legszebbet, amit valaha orvoshoz írtak. Utolsó kezelőorvosához, Szentgyörgyi Józsefhez is meleg barátság fűzte. Megbecsülte bennük nemcsak az orvost, hanem a kiművelt emberfőt is, mert ezek az orvosok valamennyien nemcsak szaktudományuknak voltak jeles művelői, hanem polihisztorok, költők, nyelvmívelők és főképp a zsenge magyar irodalmat és színészetet meleg érdeklődéssel kísérő lelkes hazafiak.11

  • 11A kor közegészségügyi viszonyaira nézve lásd Gortvay György: Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története. Budapest, 1953. – Korbuly György: Az állami egészségvédelem felé. Magyar Művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky Sándor. IV. köt. Barokk és felvilágosodás. – Az egyes orvosokra nézve lásd Szinnyei életrajzi lexikonát. Szentgyörgyire Kazinczy Levelezése IX., XXIII–XXIV. kötet.

Patakon már más világ fogadta a törékeny testű költőt. Bár éppen pataki évéről rendkívül szűkszavúak a források, mindaz, amit Zemplén megye akkori közegészségügyéről tudunk, indokolttá teszi azt a feltevésünket, hogy Csokonai átmeneti orvos ellenes magatartásának gyökerei idáig nyúlnak vissza. Míg Debrecenben két városi orvos tevékenykedett, s az első, 1630-ban alapított városi gyógyszertár, az Arany Angyal mellett egy második, az Egyszarvúhoz címzett patika is működött 1772 óta és kitűnő orvosok mellett híres és tudós patikusokkal is találkozunk, mint a jeles könyv- és régiséggyűjtő Kazay Sámuellel, addig egész Zemplén megyében még 1808-ban is csak három gyógytár van és Sárospatakon 1830-ból említik az elsőt. Kazinczy Széphalmon – mely bár Abaújban fekszik, de egészen a zempléni szélen, – ha hozat is orvost a közeli Sátoraljaújhelyről, tanácsot mindig Debrecenből kér Szentgyörgyi Józseftől.12 Így hát nem valószínűtlen, hogy 1796-ban a Doctorandus bicskei másolását már ilyen orvos ellenes gondolatok is táplálták, amelyeknek első irodalmi jelentkezését Csokonainál éppen ebben az esztendőben találjuk meg a Diétái Magyar Múzsa egy kis epigrammatikus versében, mely az Egy orvos sírverse címet viseli:

Itt fekszik, aki által
Sokan feküsznek itten.13

  • 12 Kazinczy Levelezése V. 73. p. VIII. 37, 45–47, 402, 606. p. IX. 16, 123. p. – Magyarország vármegyéi és városai. Zemplén vármegye.
  • 13HG. I. 48. p.

Valószínű, hogy élmények sugallták ezt a kis verset, de lehet részben a röviddel előbb lemásolt Doctorandus irodalmi visszhangja is.

Csokonai somogyi életéről már – hála a rajongó tanítvány Gál László kissé rapszodikus és erős kritikával használandó lelkes Csokonai-apológiájának14 – már lényegesen többet tudunk, mint pataki évéről. Gál beszéli el, hogy Csokonai 1798 tavaszán már nagybetegen érkezett Somogyba. Komáromból Keszthelyre igyekezett a Georgikon tanári állása ügyében, hogy Lilla „professzorné” lehessen; de az állást nem kapta meg. Régi debreceni diáktársa, Szokolai Dániel vitte szekéren, aki Hedrahelyre tartott. A visszaúton Csokonait a szomszédos Csökölben tette le, ahol a református segédlelkész. Kis Bálint ugyancsak debreceni diák volt. Csokonait – mint Gál írja, – részint a keszthelyi állásban való csalatkozás, részint a márciusi utazás „strapáciája” verte le a lábáról és három hétig feküdt Csökölben. Hogy mi baja volt, nem lehet pontosan megállapítani, mert Gál László az egyik helyen azt írja, hogy „a hideg kilelte”, a másik helyen pedig, hogy erős orrvérzése és fogfájása volt. Valószínűleg ekkor kezdődött évekig húzódó végső betegsége, amely szervezetének – mint váradi orvosa, Sándorffy írja – „születésétől fogva gyenge machináját”15 végleg összetörte. Maga is megérzi ezt és szomorú sejtését visszhangozza Erdődynéhez írott verse:

Már kezdett bennem gyengülni,
És számon lebegett már
Az élet, mint a repülni
Készülő ijedt madár


És hogy a zajgó világban
Ne kelljen tolongani
A rengeteg Somogyságban
Elbuttam haldoklani16

  • 14Kézirata az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában Fol. Hung. 2162. Kiadta Vargha Balázs: Domby Márton Csokonai élete és kortársak emlékezései Csokonairól. Budapest, 1955.
  • 15Idézi Toldy említett Csokonai kiadásában XVIII. has.
  • 16HG. I. 453. p.

S a betegség nem akarja elhagyni: 1798 júliusában ismét „hideglelésbe” esik és Kaposvárott fekszik betegen, míg Sárközy István Nagybajomba viteti. 1799-ben Csurgón újra betegségéről ad hírt Csépánnak.17 Betegen fekve mondja tollba a Cultura szövegét is. De betegágyánál nem ült úgy, mint Debrecenben vagy Váradon az orvos-barát.18

  • 17HG. II. 664. p.
  • 18 Vargha Balázs: Jókay József illusztrált másolata Csokonai két színdarabjáról. Irodalomtörténeti Közlemények 1955. 428. s köv.

A csaknem hétezer négyzetkilométer alapterületű „rengeteg Somogyság” évszázadokon át úgyszólván elszigetelten élt az ország többi részétől: északon a Balaton, délen a Dráva gátolta a szabadabb közlekedést, a Dunántúl déli részén átvonuló kereskedelmi utak mind elkerülték s a rendkívül hosszú ideig (1555–1690) tartó török hódoltság is hátráltatta a fejlődésben. Kaposváron kívül, amely azonban nem a megye központi részén, hanem a déli szélén fekszik, nincs is jelentékeny városa. Mindez nem kedvezett kulturális fejlődésének s ha Csokonai megénekli az iskolaügy elmaradottságát Somogyban az ország többi részével szemben, ugyanilyen verset fakaszthattak volna belőle a közegészségi viszonyok is.19 S ha ilyen versre nem találunk is Csokonai költészetében, mégis kettős visszhangja van nála az új élménynek: az egyik a Doctorandus fordítása, a másik Kuruzs alakja Az özvegy Karnyónéban.

  • 19 Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye. 224–225, 280. p.

A falvakban, ahol Csokonai ekkor élt, egyáltalában nem volt orvos, lett légyen az akár Csököl vagy Hedrahely, Korpád vagy Nagybajom, Kisasszond, Csurgó, vagy akár a kies Szántód a Balaton partján, ahonnan Pálóczi Horváth Ádám szép házából a réven át Tihany riadó leányát fölkereste. Az egész vármegyében négy patika működött és orvost Kaposvárról kellett hozatni. Csokonai vendéglátói mindent megtettek egészsége helyreállítására, csököli házigazdája, Kiss Bálint mindjárt megérkezésekor kihozatta Kaposvárról Varga doktort és Gál László szerint az ő szerencsés kúrája mentette meg. A Dorottya előbeszédében maga Csokonai említi, hogy Kaposvárott „kurán” volt. Varga doktor egyébként semmi maradandó nyomot sem hagyott sem a magyar orvosi, sem a nemzeti művelődés történetében és valószínűleg nem állítható a Debrecenben működött orvosok, Segner János András, Hatvani István, Csapó József, Weszprémi vagy Szentgyörgyi mellé. De még ez a Varga doktor is csak ritkán jelenhetett meg a távolság és a közlekedési nehézségek miatt, s ilyenkor Csokonai sem kerülhette ki, hogy jó szállásadói és egyéb barátai ne ajánlják a vármegye-szerte működő „kuruzsok” segítségét. Mert hiába fordul ellenük emlékiratban a felvilágosodott orvos Perliczi János Dániel s hiába tartalmaz tiltó intézkedéseket az 1770-i Generale normativum in re sanitatis, még az ország legmagasabb társadalmi osztályaihoz tartozók is jobban bíznak bennük, mint az orvosokban. A nép egészségének ügye Somogyban legalább éppúgy, vagy még sokkal inkább az emlékiratokban és tiltó rendelkezésekben említett „kuruzsok” (agyrtae), „kóbor gyógyászok” (histriones, Marktschreier), „a kuritoló, országjáró széllyel kóborló orvosok” (circumforanei, circulatores), „a balgatag és bűvös bajos, az Isten és a Haza és a Természet Törvénye ellen járó orvosok”, „javasok és impostorok”, „házaló titokszerárusok” valamint a tenyérjósok (chiromantistae) kezében volt. A fejlettebb egészségügyi viszonyok közül kikerült és felvilágosodott Csokonainak számukra csak egy csúfondáros fintora volt s ennek irodalmi megszemélyesítője Kuruzs,

doktor, barbely, alchimista,
kéznéző chiromantista,
Zsibvásáros és drótvonó,
Poéta és kosárfonó

ki így állít be a házba: „Nincs-e belső nyavalyája az urnak? Nem akar eret vágatni, vagy mostanába köpölyt hányatni úri tagjaira?” s a „kristelt”, amit a Képzelt beteg harmadik közjátékában mint az orvosi ténykedés szimbólumát, nyolc „porte-seringues” hoz be a burleszk doktoravatásra, ott találjuk Kuruzs kosarában is s onnan veszi ki, hogy életre keltse vele a halottnak vélt Karnyónét. A Doctorandus és a Karnyóné Kuruzsa egy időben és egy helyen, Somogy vármegyében 1799-ben egy tőről fakadtak. Így lett Csokonainál az orvosi fakultásáról híres Montpellier-ből Somogy vármegye, mikor ezt a szöveget:

Petam tibi, resolute Baccelliere,
Non indignus alumnus di Monpelliere

így adja vissza:

Azt kérdem tőled bátor Baccelliere
Somogy vármegyének érdemes embere.

III

Csokonai fordítása valóságos kis remekmű. Mindenesetre helytálló Toldy már idézett megállapítása, hogy Csokonai érezte, „mint kell a nyelvezetet tárgya szerint váltogatni”; csupán a „már ekkor” helyesbítendő, mert mint láttuk, a fordítás későbbi keletű, mint azt Toldy gondolta és keletkezési ideje egybeesik a nagy fordításokéval, Kleist Tavaszával és Vergilius Georgikonjával; a Tavasz előbeszédében később kifejtett fordítási elveknek még tökéletesebb megtestesülése, mint maga a Kleist-fordítás.

Mindenekelőtt rendkívül hű. Sorról-sorra követi az eredetit, szigorúan megtartva az eredeti sorok szótagszámát és rímképletét. Szemléltetőül álljon itt a két szöveg kezdete:

Virtuosissimi Doctores
Medicinae Professores
Qui huc venuti estis
Et vos alteri Signores
Sententiarum Facultatis
Fideles esecutores,
Chirurgiani et Speziali
Atque tota compania etiam,
Salus honor et argentum
Atque bonum appetitum.
Non possum docti fratelli
In me satis admirari
Qualis bona inventio
Est Medici Professio.

Virtuosus fő doctorok
Medicinae Professorok
Kik concurráltatok itt,
S ti más rendü uraságok
Kik a facultás praescriptumit
Hiven exequáljátok,
Borbélyok, patikárosok,
S egész tudós frequentia!
Sok becsületet, sok
Jó napot, jó appetitust!
Nem tudok bölcs compania,
Eléggé bámulni rajta
Milyen finom inventio
Az orvosi Professio.

Az eredeti versformájának szabad és játékos változatossága fölöttébb vonzó lehetett Csokonai számára, ki nemcsak Himfyben, de még Petrarcánál is unta a versforma egyhangúan szabályszerű zártságát. Itt kellőképpen érvényesülhetett a tőle annyira kedvelt „kellemetes poétái pongyolaság”.20 Az alapszövedékben leggyakoribb a Csokonainak is kedves és sokat használt hetes és nyolcas sorok váltakozó visszatérése, de sűrűn tarkítják könnyed játszisággal hol rövidebb, főképp hatos, hol hosszabb, kilences, tizenegyes, tizenkettes, sőt tizennégyes sorok is. Az egész trochaikus lejtésű, de mint Csokonainál nagyon gyakran, itt is nagyobbára megvan az ütemezés lehetősége. Megtartotta a rímelés gazdag változatosságát is, mely párrímtől és keresztrímtől kezdve az ölelkező és visszatérő rímig minden lehetőséget kiaknáz és összefon.

  • 20 Elek István: Csokonai versművészete. Budapest, é. n.

Ekkora formai és tartalmi hűség mellett az egész mégis olyan, mintha „magyaroknak magyarul irattatott volna”. Épp ebben van Csokonai virtuozitása. Egyrészt az idegen vonatkozásokat magyarokkal helyettesíti:

Non passavit suam vitam ludendo in sbaraglino
Nec in pigliando del Tabacco

nem töltötte idejét ostáblával
Sem billiárddal és pipával

vagy

Et ex illis quatuor rebus
Medici faciunt Filippos, Doppias & Quartos di Scudi.

És hogy ezen négy dolgokból kaparhat
Minden doctor elég tallért s körmöci aranyat.

A példákat még szaporíthatnók. De Csokonai ezen a „honosításon” kívül is páratlan nyelvművészettel éri el az egésznek természetes, magyaros jellegét. Így mindjárt a kezdő sorban mesteri a „Virtuosissimi Doctores” magyar fordítása „Virtuosus fő doctorok”. Ezzel megkerülte a magyar felsőfok hosszadalmas nehézkességét. S az eredetinél is kifejezőbb Csokonai magyarosan ízes szövege, amikor így fordít:

Et nostris ordinibus
Principes et reges summissos videtis

A királyok és a princek
A mi facultásunk fékjére kerülnek.

Pedig a burleszk doktoravatás fordítása szerfölött nehéz feladat. Ezt misem mutatja jobban, mint az, hogy irodalmunkban eddig Csokonaié az egyetlen használható fordítás, s az egyetlen, amely ma is él a magyar színpadon, mert nem tudták újabbal és jobbal helyettesíteni. Illyés Gyula legújabban megjelent fordítása,21 kegyelettel követi Csokonai szövegét. A fordítás legnehezebb problémája a makaróni latin–francia–olasz nyelvkeverék helyes visszaadása. Ezt nálunk eddig csak Csokonai tudta kielégítően megoldani, kitűnő tapintattal és nagy történeti érzékkel.

  • 21 Molière Válogatott Vígjátékai. Budapest, 1954. II. köt. 538–542. p.

A francia Molière-kutatásban olyan nézetek is merültek fel – elsőnek Magnin képviselte ezt az álláspontot,22 – hogy a burleszk doktoravatásnak az a bővebb formája, mely Csokonai fordításának is alapja, ugyancsak Molière-től származik és Boileau közreműködésével poharazás közben keletkezett. Ezzel szemben a legfőbb ellenérv az, hogy a betoldott részek kevesebb ügyességet mutatnak a makaróni latin kezelésében. Mert ez nem önkényes, heterogén nyelvkeverék, ennek a makaróni latinnak megvannak az íratlan törvényei s ezt Molière finom füle megérezte.23 Ez a finom belső hallása megvolt Csokonainak is. Nem esett abba a csapdába, mint a későbbi fordítók, hogy a magyar szavakat latin módra ragozza, mert megérezte, hogy a rokon francia és olasz nyelv megbírja ezt, de a más tőről fakadt magyar semmiképpen; így nála a latin tövek illeszkednek be a magyar nyelvrendszerbe. Az ő keveréknyelve élő realitás, korának konyha latinnal kevert tudákos stílusa, amint azzal a kollégiumban s a magyar közéletben találkozott. Irodalmi hagyományát Bessenyei Pontyijában jelölhetjük meg s később Kisfaludy Károly Perföldije népszerűsíti, legismertebb változata Petőfi verse, a Diligenter frequentáltam.

  • 22 Revue des deux mondes. 1846. XV. köt. 172. s köv. p.
  • 23lásd Molière kiadás IX. köt. 231–232. p.

Ezek között bőven halljuk Csokonai drámáiban is. Ezen a nyelven ír a Tempefőiben a ferences gvárdián:

A te hozzánk bocsájtott esedező leveledet ezelőtt circiter félórával vettük, olvastuk és attentissime percurrálván, belőle megértettük, qualiter Nemes Betrieger Gottlieb Fridrik, ide Pestre való typographus úr bizonyos rigmusaidnak kinyomtatásáért obtingens 30 azaz harminc körmöci aranyokat kérvén tőled, minthogy tenéked ob tenuem conditionem nincs in posse hogy őtet excontentálhasd, tehát már most ő kegyelme feljebb említett Betrieger uram exccutióval, és poena aresti kíván ellened procedalni és hogy te, minekutána a secularisoknál, vagy az úgynevezett laicusoknál, ut Ecclesia loquitur, minden subsidiumot hiába kerestél volna, e szent társasághoz igazi fiúi bizodalommal s töredelmes keresztyéni ájtatossággal kívánsz a megnevezett summának kifizetéséért folyamodni.24

  • 24HG. III. 214. p.

Míg Csokonai itt az egyházi keveréknyelvet mutatja be, Porházi a Gers’on du Malheureuxben a kollégiumi latinos magyart beszéli:

Pium et religiosum virum! Én is tanultam ám valamit!: theologiam, didacticam, Propheticam, emblematicam, aesteticam, typicam, symbolicam et ceteram absolvatam. Pariter et diabolica multa. Adódott énnékem olyan hatalom, hogy ördögöket űzhessek. Ide fogok állni in tota massa az ajtó elibe. Kár lesz az ajtót bezárni; nec foribus pessulum obdet.25

  • 25Uo. 243. p.

Végre a Cultura Firkásza a jogászi keveréknyelv példáját adja:

Consequenter a jön ki a species factiból, hogy ked Pofók az edictum tolerantiale, te pedig Kanakuz a Jus dominale ellen excedáltál, vagy világosabban szólván kend a zsidón dehonestatiót tett, te pedig actus maiori potentiát-no s denique, a pedig edgyik se szabados dolog. Ugyé kend goromba volt, te pedig malitiosus?26

  • 26Uo. 338. p.

Csokonai mind a három esetben komikus alak szájába adja a latin-magyar nyelvkeveréket, de túlmegy a puszta komikai szándékon: szatirikus éle van, nyelvvédő szándéka, éspedig két irányban. Nemcsak a magyar nyelv tisztaságát védi, hanem a latinét, is amint ezt ki is fejezi a Tempefőiben. Tempefői a gvárdián levelének elolvasása után így kiált fel:

Boldog Isten! mit modjak erre a levélre először is? Hol ebbe a magyar nyelv?

Mire Musai így felel:

Bár a deák nyelv se volna, mert ugyan annak is meg van adva! Csak így van az, amikor az ember se deákul, se magyarul nem tud. Már e köz hiba volt, kivált csak ez előtt kevéssel is az egész Magyarországban; a politicusok szégyenlettek magyarul beszélni, s a deák nyelvet tették közönségessé, amelyre azt mondotta volna Cicero: Bizony mondom néktek nem esmérlek titeket, a ti szavaitok elárul benneteket, hogy ti nem az én juhaim közül valók vagytok. Troqueamus Pattingusionem contra istos Marodiones demastigandos a canis ebugattas domine perillustris.27

Ez a magyar nyelvvédő szándék és a latin nyelv klasszikus tisztaságát féltő antibarbarus magatartás egyaránt ihletője volt a Doctorandus fordításának is.

  • 27Uo. 215. p.

A Képzelt beteg magyar fordítói Molière szatirikus élű keveréknyelvének fordításában nem követik Csokonait. Első magyar fordítója, Harsányi Pál28 egyszerűen megkerüli a problémát azzal, hogy nem fordítja le a darab közjátékait, mint ahogy valószínűleg lefordítatlanul hagyta őket az a német forrás is, amelynek nyomán dolgozott. Ez természetesen a darab megcsonkítása. A közjátékok nem szervetlenül odaaggatott függelékek, hanem a darab szerves részei. Molière ezekkel akart derűsebb befejezést, hatást biztosítani ennek a keserű komédiának. Ez ugyan csak részben sikerült neki; a beteg költő epébe mártott tolla már nem tud gátlásmentes jókedvet ébreszteni.

  • 28 A képzeletben beteg. Vígjáték három felvonásban Molièretől. Mulattató Szépliteraturai Gyűjtemény V. köt. Pest, Landerer, 1832. – V. ö. erről Bayer József: Molière Képzelt betegének első magyar fordítása. Irodalomtörténeti Közlemények 1896. és Vasshegyi Margit: A magyar Molière fordítások. Budapest, 1926.

Csokonai után a burleszk doktoravatás első magyar fordítását csak a Kisfaludy Társaság teljes Molière fordítása hozza.29 Ez egyben a hitelesnek elfogadott molière-i szöveg első magyar fordítása is. A fordító, Bérezik Árpád előszavában jelzi, hogy a közjátékokat előtte Rákosi Jenő lefordította, s ezt a kéziratban maradt szöveget a fordító rendelkezésére bocsátotta; ő ebből a fordításból több részletet felhasznált. A szövegből kitűnik azonban, hogy Bérezik, vagy talán inkább Rákosi, Csokonai fordítását is ismerte, s ebből át is vesz néhány sort, a praeses avató beszédének csattanóját. De a makaróni latin fordítási elveiben Berczik és valószínűleg előtte Rákosi is, sajnálatosan eltér Csokonai helyes és eredeti magyar hagyományától és az akkorig legjobbnak elismert német fordítást, Baudissin grófét veszi mintául,30 versformában és a makaronikus latin kezelésében egyaránt. Baudissinnak magának is kétségei voltak saját fordítási módszerének helyességével szemben, aminek kifejezést is ad fordításához csatolt jegyzeteiben.31 Kifejti itt, hogy Molière a konyha latint bámulatos kecsességgel kezeli, s elismeri, hogy ez a németben sosem érhető el, mert a német szavak kirínak a szövegből, s ebben valóban igaza van:

Quam wie vom Himmel geschickta
Medicina illa benedicta,
Quae, suo nomine solo,
Wunderbari miraculo
Seit also longo tempore
Facit in Schmausibus vivere
Soviel confratres omni genere.

  • 29 Molière vígjátékai. Kiadta a Kisfaludy Társaság VI. kötet. A képzelt beteg. Fordította Berczik Árpád. Budapest, 1884. Athenaeum.
  • 30 Molières Lustspiele. Übersetzt von Wolf Grafen Baudissin. Dritter Band. Leipzig, 1866.
  • 31Uo. 527. p. 17. jegyzet.

A német szavaknál még sokkalta jobban rikítanak a magyarok Bérczik fordításában. Csodálatosképpen és teljesen oda nem illően, Bercziknél német szavak is keverednek a már amúgy is zagyva szövegbe:

Rogo, praeses, si pardonum das-ne,
Et vos, dragae doctores mihasznae,
Tota frequentia facultasve,
Quaerire nostrum fiatal barátum
Doctum, stockdumm baccalaureatum
Causa et ratio est qualis
Quod per opium szundikálisz?

Berczik Molière „cérémonie burlesque”-jét „bohókás szertartás”-nak fordítja. Szövege teljesen fedi azt a fogalmat, amely ehhez a magyar szóhoz fűződik, de egyáltalában nem fejezi ki azt, amit Molière itt a burleszk szóval jelöl. Molière szövege, de még a bővített szöveg sem feledteti egy percre sem, hogy itt egy komoly szertartás paródiájáról van szó. Molière annyira követte az eredeti doktoravatás szertartását, hogy orvos barátját, Mauvillaint perbe fogták a formulák állítólagos kiszolgáltatásáért.32 Molière ragaszkodik a formulákhoz, olykor csupán ritmizálja, úgy, hogy itt a szöveg tisztább latinságú. A fordító számára két járható út van: vagy nem fordítja le a formulákat, mint Baudissin, vagy úgy fordítja le, mint Csokonai.

Jól van, jól van, jól van megfelelve,
Méltó, méltó, méltó őkegyelme
Ebbe a mi tudós rendünkbe.

  • 32lásd Molière kiadás IX. köt. 233–234. p.

Csokonai megtartja az eredeti ritmusát, rímeit s a formula latinságát, formula voltát érezteti az első mondat participiumos szerkezete, de latinizmusát ellensúlyozza a második sor magyaros „őkegyelmé”-je. Ezzel szemben Bérczik megrontja az eredeti ritmusát, rímelését, és itt is a maga gyártotta stílustalan és történetietlen keveréknyelvet használja.

Váradi Antal33 még továbbmegy a Berczik megkezdette úton. Az ő fordítása tiszta halandzsa, aminővel a Barokaldi cirkusz Jancsi bohóca mulattatta közönségét. Ennek szemléltetésére álljon itt egy rész:

Quartus doctor
Super illas nyavalias
Látó sum, scis bene: mi az!
Ám, in coeteris, orrontom,
Hátha nescit, rontom, bontom!?
Ergo illi elmondábó:
venit tegnap sánta lábó
Homo nyavigans bundábó-
Coram tota facultate
Interrogo illum: lát-e?
Orditávit: me curate!
Irtóztató potestate.
Kérdem illum: fáj a corpus?
S hol bujávit belé morbus?
Dixit: tökfejum fájáre
Hideg által rázatáre
Quare questo csináláre?
Tapinto: pulsusa jár-e?
In oldalibus nyilalávit,
Szuszogávit, nyafogávit,
Majd hogy meg nem gebedávit.
Mondasz mihi Laureate
Oculusod belé lát-e?
S medicinát néki ád-e?
Baccalaures
Clysterium ago
Oszt eret vágó
Mig vére csurgo
Denique: purgo.
Quintus doctor
Ám ha veszett morbus illa
Neque jobb, se csillapilla,
Akkor mi az istennyilla
Rendelendum, mily pilulla?
Chorus
Bene, bene megfelelt bene
Hallávit ifja, véne,
In nostro docto corpore
Csak gyere
Bene, bene respondere.

  • 33Molière: A képzelt beteg. Énekes táncos vígjáték 3 felvonásban. Fordította Váradi Antal. Budapest, 1903. Magyar Könyvtár. 356–357. p

A burleszk doktorráavatás első magyar nyelvű színpadi előadása 1875. október 29-én volt a pesti Népszínházban Rákosi Jenő szövege szerint. Molnár György revüszerű kiállításában. Molnár György Kolozsvárra kerülve, ott is megismételte a pesti sikert.34

  • 34 Verő György: Blaha Lujza és a Népszínház Budapest zenei életében. Budapest, é. n. 98. p. – Nagy Péter: A francia klasszikus dráma fogadtatása Magyarországon. Budapest, 1943. 81. p. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. 497. p.

Természetes, hogy Bérezik Árpád szövegével a Nemzeti Színház kitűnő stílusérzékkel rendelkező igazgatója, Paulay Ede nem vállalta a burleszk doktoravatás színpadi előadását. Így a Képzelt beteg a közjátékok nélkül került színre a Nemzeti Színházban 1894. május 11-én. Ambrus Zoltán már ekkor hangsúlyozza,35 hogy csak a teljes épségű szöveg előadásának van értelme. Tóth Imre 1912-ben kísérletet is tesz a burleszk doktorráavatás előadására, alkalmasint a rossz szöveg okozta sikertelenséggel.36 Hevesi Sándor ismét a közjátékok nélkül adatja elő 1930 tavaszán.37 A darabot magát újrafordította, de a burleszk doktoravatás fordításának különleges nehézségeivel nem tudott, vagy nem mert megbirkózni. A burleszk doktoravatás a Képzelt beteg utójátékaként 1942 decemberében került újra színpadra a Madách Színházban, éspedig Csokonai fordításában, Dávid Gyulának Csokonai eleven ritmikájától ihletett szép kísérő zenéjével. A zeneszerző szerint Csokonai fordítása nyelvi és prozódiai szempontból egyaránt eszményi szöveg a komponista számára: vonzza és diktálja a zenét úgyannyira, hogy a burleszk doktoravatás zenéje egyetlen nap alatt készült.38 Csokonai szövegé töretlen frissességgel, elevenen perdült a színészek ajkáról, régiessége csak emelte a játék szertartásosságát és parodisztikus jellegét.39 Ezt a bevált gyakorlatot tartotta meg a Katona József Színház is a darab legutóbbi, 1954. december 10-i felújításakor, igazolva Csokonai fordításának ma is eleven erejét.

  • 35 Színházi esték Budapest, é. n. 70–72. p.
  • 36 Nagy Péter i. m. 87. p.
  • 37 Napkelet 1930. 494. p.
  • 38 Dávid Gyula szíves szóbeli közlése.
  • 39 Népszava 1942. december 4.

Pukánszkyné Kádár Jolán (Temesvár, 1892. október 21.–Budapest, 1989. augusztus. 11.), színháztörténész, az irodalomtudományok doktora (1983), Pukánszky Béla felesége. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett doktorátusa után, 1914-től a Nemzeti Múzeum könyvtárosa, majd az Országos Levéltár levéltárnoka volt, nyugdíjba vonulásáig (1944). 1914-ben jelent meg első munkája, a hazai színháztörténet egyik alapműve: A budai és pesti német színház története 1812-ig, ezt követte 1923-ban A pesti és budai német színház története 1812–1847 című könyve. Többéves levéltári kutatás eredménye A Nemzeti Színház százéves története című kétkötetes munkája, olyan anyagot tartalmaz, amelynek eredetije az Országos Levéltár 1945-ös és 1956-os égésekor elpusztult. Könyvet írt a drámaíró Csokonai Vitéz Mihályról. Túl kilencvenedik évén lektorálta a Csokonai kritikai kiadás drámai kötetét. Számos szakcikke jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban, évkönyvekben és lexikonokban.

Művei: A budai és pesti német színészet története 1812-ig (Budapest, 1914); A pesti és budai német színészet története 1812–1847 (Budapest, 1923); A magyar népszínmű bécsi gyökerei (Budapest, 1930); Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn I. (München, 1933); Goethes Faust auf der ungarischen Bühne (Berlin–Leipzig, 1934); Nemzeti Színházunk és a közvélemény a XIX. században (Budapest, 1934); A Nemzeti Színház százéves története II. Iratok a Nemzeti Színház történetéhez (Budapest, 1938); A Nemzeti Színház százéves története I. (Budapest, 1940); A drámaíró Csokonai Vitéz Mihály (Budapest, 1956); A színfalak között (Hegedüs Gézával és Staud Gézával, Budapest, 1967); A Budai Népszínház története (Budapest, 1978).

Irodalom: Staud Géza: A kilencvenéves Pukánszkyné Kádár Jolán köszöntése (Irodalomtörténeti Közlemények, 1982. 4. sz.); Cenner Mihály: A történész halála (Film, Színház, Muzsika 1989. október 21.); Kerényi Ferenc: Pukánszkyné Kádár Jolán (Irodalomtörténeti Közlemények 1989. 5–6. sz.).

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990.