Megnyitó szavak F. Farkas Tamás kiállításain

matematika, geometria, hiperkocka, Penrose, Penrose-háromszög, A. F. Möbius, Möbius-szalag, M. C. Escher
szóelválasztás

F. Farkas Tamás geometrikus alkotásai egyedi stílust képviselnek a XX. és XXI. századi egyetemes művészetben. Nem sorolható egyetlen egy irányzathoz, művészeti mozgalomhoz sem. Önálló formavilágot alakított ki, amelyet a jó érzékkel alkalmazott arányok, a fény-árnyék viszonyok és színvilága még jobban kiemelnek.

F. Farkas Tamás egyedi művészetét egy sajátos látásmód tette lehetővé, amellyel a tudósok között egyetlen geométer sem rendelkezik. Ezért egy olyan geometriai világot sikerült kialakítania és kutatásai révén folyamatosan továbbfejlesztenie, amire a matematika tudománya önmaga soha nem lett volna képes.

Grafikái és festményei egy olyan világba vezetnek el bennünket, ahol érzékelhetővé, a hétköznapi ember számára felfoghatóvá válnak absztrakt fogalmak, mint például a többdimenziós terek. Megjelenít a valós térben elő nem állítható lehetetlen formákat, amelyek azonban a természettudósok elvont világában nagyon is realitással bírnak, például az elemi részecskék nem-geometriai terekben leírható tulajdonságainak jellemzésére alkalmasak. A művészi látásmód, az esztétikailag magas színvonalú ábárzolás, kivitelezés a tudósok számára is új tulajdonságok előrejelzését tette lehetővé munkái alapján.

Művészet és tudomány kapcsolatát új területekre sikerült kiterjesztenie, a geometrián kívül az anyagtudomány, a fizika, a kristálytan területére. A lehetetlen terek grafikai formálásának először M. C. Escher által megrajzolt kvázi-építészeti megfogalmazásait sikerült alkotó módon továbbfejlesztenie, az absztrakció magasabb szintjére jutnia; a lehetetlen építészeti téralkotásokról lehámozni a járulékos elemeket és még jobban hangsúlyozni a geometriai formák szerveződését. Szabályszerűségeket ismert fel és rajzolt meg, amelyek sikeresen kapcsolnak egybe két lehetséges továbbfejlesztési irányt, egyrészt a lehetetlen formák, másrészt a többdimenziós térszerveződés felé. Egyes munkáin a geometria egy viszonylag új irányzata, a fraktálok irányába tett kirándulás nyomai érződnek.

Műalkotásai olyasmikre hívják fel a tudósok figyelmét, amire egyetlen más művész munkái sem inspirálták őket. Munkáinak térszervező formáival olyan magaslatokig jutott el, ahová a tudományos anyagszerveződés kutatói korábban nem értek fel, illetve csak az ő műalkotásai segítségével jutottak el. Innovatív erővel bírnak, hiszen maguk is szívós kutatómunka eredményei, amelyet egy egyedi térlátású művész végzett el a tudomány szigorú módszereivel, de a maga művészi eszközeivel. Másrészről a legszárazabbnak tartott matematikát tudja úgy megjeleníteni, hogy élménnyé váljon azok számára is, akik korábban csak érzelem- és esztétikummentes tiszta racionalitást tulajdonítottak a geometriának és a sok tankönyvben matematikai összefüggésekre csupaszított természettudományoknak. Mi más lehet, ha nem épp ez a művészet igazi értelme, amely összekapcsolja a szép láttatását, a gyönyörködtetést, a hétköznapok praktikumával, a hasznos ismeretekkel, a világ megismerésével? Nem véletlen, hogy mostanában éppen a Tankönyvkiadó számára készít könyvet grafikái alkalmazásairól. Tudományos konferenciákat kísérő kiállításai vitákat indukálnak a résztvevők között. Ami pedig a se nem tudós, se nem avatott művész, laikus nézőket illeti, őket megállásra késztetik kiállításainak képei, elidőznek előttük beszélnek róluk. Ennél többet egy művész aligha kívánhat.

Munkássága szinte szimbóluma a XXI. századi tudomány és művészet korábbiakhoz viszonyítva új jellegű, egyre szorosabbá fonódó kapcsolatának. Ezt jól jelzik például a L’Oreal japán székhelyű Tudomány és Művészet alapítványának, illetve a Szimmetria Fesztivál 2003 című művészeti-tudományos rendezvénysorozatnak az általa tervezett logói.

Munkáit a magas művészi színvonal, a kivitelezés igényessége, az ábrázolt formák, a színek, a fényhatások, a háttér és a felhasznált anyagok összhangja jellemzik. Különösen kiemelendő képeinek síkján a grafikus térszervezés ábrázolása által lefedett és a háttér számára köztük fennmaradó felület arányának, illetve a formaelemek mérete és távolságuk arányának optimális megszervezése is. Összhangban tartja az ábrázolt tér és a megjelenítésére használt sík térkihasználását. Az összefüggő felületek maximális harmóniára törekvő távolság-, terület- és színarányai, az éles kontúrok kivételesen alkalmassá teszik különböző méretű hordozókon (papír, vászon, elektronikus monitor, vetítőernyő) való áttekinthető, egyúttal esztétikai élményt nyújtó megjelenítésére.

Darvas György

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Tamás,

Megtisztelő feladat megnyitni ezt a kiállítást, amely Farkas Tamás egyéni hangvételű és mégis oly sokunkhoz szóló újabb munkáit sorakoztatja fel. Többet ezek közül a képek közül már ismertem, de mégis, így együtt látva őket szinte újabb dimenziót fedezhetünk fel bennük és a gyűjtemény egésze el is gondolkoztat.

Nemrég elhunyt kiváló azeri krisztallográfus barátom, Khudu Mamedov kidolgozott egy elképzelést, amely a művészek alkotásai és környezetük jellegzetességeinek kapcsolatára vonatkozott. Mamedov nemcsak kiváló tudós volt, hanem a kulturális emlékek gyűjtője és értelmezője is. Szerinte a nomád népek művészetében azért találkozunk olyan gyakran geometriai elemekkel, mert a nomádok telítődnek a természet görbe vonalaival és keresik az azt kiegészítő geometriai szabályosságot. Ugyanakkor a városi ember, aki kockákra és téglatestekre hasonlító épületek között tölti napjait, szeretne ebből kilépni és ezt a kiszabadulást a természet görbe vonalaiban találja meg, tehát azokat jeleníti meg művészetében előszeretettel.

Ezek az elképzelések akkor jutottak eszembe, amikor a minap Tamás alkotásainak megtekintése után végig sétáltam a Rózsa utcán és feltűnt, hogy mennyi omladozó fal, rozsdás vaspánt, málladozó eresz látható ezeken a jobb sorsot érdemlő, egykor bizonyosan elegánsnak épült házakon. Ha egyáltalán elfogult lehetek a Rózsa utca iránt, az csak a féltés és szeretet elfogultsága, mert családi emlék köt hozzá, tehát megfigyelésem nem ellene irányul, de a tények azok tények. Viszont Tamás geometriai alakzatai, tiszta vonalai, világos megfogalmazása mintha ellenpontozná azt a meghatározatlanságot, amit fizikai környezete sugallna.

Végigtekintve Tamás képein, amelyek több mint 30 év következetességét és a változásban és fejlődésükben is állandóságot és megbízhatóságot árasztanak, feltűnő, hogy mennyire modernek és a mai kor szellemét fejezik ki. A következetességet Tamás művészetében azért hangsúlyozom, mert Tamás ezt a művészetet vitte már több mint 30 évvel ezelőtt is, amikor pedig ez a művészeti irány túlságosan is modernnek volt kikiáltva és távolról sem kaphatta meg azt a támogatást és bátorítást, amely megillette volna. Az elismerés lassan és sokszor kerülő utakon jött. Jómagam is először Farkas Tamás művészetéről nem itthon, hanem amerikai kollégáimtól hallottam, akkor viszont rögtön olyan elismeréssel, amely kötelezővé tette számomra, hogy késlekedés nélkül megismerkedjek vele.

Az alkotó művészet és a természettudományos szemlélet Tamás munkáiban minden erőltetés nélkül kapcsolódik össze. Ez késztet engem arra, hogy egy természettudományos analógiával éljek jellemzésére. A kvázikristályokat nem rég fedezték fel, nagyjából abban az időben, amikor Tamás munkássága kiteljesedett. A kvázikristályok az anyagnak egy olyan új, korábban nem ismert szerkezeti elveken alapuló formája, amely a természetben régóta jelen van, de az ember nem ismerte fel, mert sokáig olyan elméleteket hittünk mindenhatónak, amelyek szerint ilyen szerkezetek nem létezhettek. Ismertek voltak a kristályok, amelyek szerkezete szabályos és periodikus, és ismertek voltak az amorf anyagok, amelyek szerkezete semmiféle szabályosságot nem követ és akkor természetesen periodikusak sem lehetnek. A kvázikristályok viszont olyan anyagok, amelyek szerkezete szabályos, tehát jól körülhatárolható az a mód, amely szerint felépülnek, de ezek a szerkezetek nem ismétlődnek periodikusan. Ezért is nehéz felismerni azokat a szabályokat, amelyeket felépítésük követ.

Tamás művészetéhez itt annyiban kapcsolódnék, hogy ahhoz is idő kell, hogy befogadjuk, hogy megértsük és hogy megszeressük. Aki azonban egyszer eljut erre a fokra, attól kezdve már nem tud hatásuk alól kikerülni, és még azt is megkockáztatom, hogy más stílusok iránt is fogékonyabb lesz.

Az előbb említett összehasonlításban azt is érzékeltettem, hogy miért tekintem Tamás munkásságát hídépítésnek a két kultúra között és most minden jelenlevőt felkérek arra, hogy használjuk ki az alkalmat és sétáljunk keresztül ezen a hídon Tamás nagyszerű művészetének segítségével.

Hölgyeim és Uraim, köszönöm a figyelmüket, Tamásnak pedig gratulálok.

Hargittai István

Megnyitó szavak F. Farkas Tamás kiállításán, Budapest, 2003

My impression is that Tamás F. Farkas has composed the visual structures so much of his own for almost two decades as a result of a deep drive or obsession. His works have certainly changed over time along with the alterations and evolution of his personality and environment. The paintings coming from the late 1960s and from the 1970s suggest the spirit of structural, geometric and systematic efforts culminating at the time. They show perfect synchronism with that approach, and the same feature can be traced also in his present pictures.

The changes of the 1980s have modified both the social and the technical approach of F. Farkas, enriched his stereoscopic structures and rendered his colours and surfaces more playful, improvised and less stringent. The effect of computer-graphics, electronic design, new expressionism and postmodernism can all be positively felt in his works, and the integration of these trends in the melting pot of the author’s personality boils down to a novel composition of geometric structures.

The taking of purely geometric formations as a starting-point results in organic structures and in the composition of individualistic forms. In search of synonyms, nature has already created these individualistic structures in some form, even if the aim and purpose of their evolution have been utterly different. Let us just think of the formation of crystals or the building up of molecules. The analogy is unquestionable, and microbiologists have duly been interested in the art of F. Farkas, which interest has created a good basis for mutually fruitful co-operation for a long time. This fact also confirms that the studying of and research into the organisation of structures are a comprehensive artistic, scientific and human matter.

The works of Tamás F. Farkas, transposed into two dimensions, are in reality organic configurations of three or more dimensions, which sometimes introduce the fourth dimension to the spectator, taking him by the hand and starting out on an imaginary journey where, traveling along a set route, one encounters a series of new form and space, broadening his horizont and enriching his concept of the world.

Tamás F. Farkas assigns an important part to chance and to the colours which, as a result of light and shadow effects and the spectator’s movement, change their characteristics and by that, enhance the dynamism, richness of information as well as the unity of time and space in the pictures.

Tamás F. Farkas has recognized the importance of and taken as a starting point for his pictures the Einstein theory of the unity of time and space (unfortunately, our current world concept is still static and one-sided), offering his invaluable help in the perception and understanding of more than three-dimensional spaces.

The artist regards his own pictures as an experiment, which in terms of approach and substance can be qualified as progressive, demanding mental reprocessing and development.

András Mengyán

Tamás F. Farkas creates the visual effect, generally referred to in experimental psychology as the Thiéry-diagram, by means of stereoscopic configurations which are logical in parts but form an irrational system of relations when viewed as a whole. After some seconds, apparently positive forms transform into negative ones before the eyes, with the figures placed at different planes merging into one another, and spiral curves recurring to themselves. The “creator”, no matter if in Ancient Rome or in the Hungary of the 1980s, or if working with mosaic stones or with a video-camera, can successfully encourage the taste of his audience for this irrational and and imaginary order of forms if he has the right talent to combine human imagination that overcomes the limitations of geometry and the law of gravity, with a stereoscopic configuration that suggests the ordination power of rationality and yet offers unlimited freedom. Tamás F. Farkas, who graduated from the School of Applied Arts in 1980, does have the determination and gift to make people enter his world of Strange Configurations and New Dimensional Forms. The Hermann Room exhibition presented his paintings from the past few years, with the works being an organic addition to the questions set up by the artist in his earlier pictures, but at the same time they represents shift in the direction of the postmodern efforts of the 1980s. “Postgeometry”–this was the title of an exhibition organized at “Fészek” Gallery some years ago, where F. Farkas also exposed some of his works; and these paintings truly reflect a special state superseding modernism, and suggesting that the ways of expression and form analysis of the artist, referring back to faraway strata of art history too, would find adequate forms of expression also in the spheres of computer-graphics and video.

Ernő P. Szabó

Megnyitó szavak F. Farkas Tamás kiállításán, Budapest, 1989

Forrás

Farkas F. Tamás festményei. Kiállítási katalógus. Budapest: Fészek Klub, 1989.