Fizika a színpadon III.

Jéki László
Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
fizika, Stephen Hawking
szóelválasztás

Stephen Hawking (*1942) élete már régóta színpadra, filmre kívánkozott. Tudományos eredményei (általános relativitáselmélet, fekete lyukak, ősrobbanás), a világegyetem története érdekli a nagyközönséget. Az érdeklődés kielégítéséért ő maga is sokat tett: Az idő rövid története című könyve minden bestseller rekordot megdöntött. Mindössze 32 éves volt, amikor a brit Royal Society tagjává választotta, 1977-től egyetemi professzor Cambridge-ben, 1979 óta a matematika Lucas-professzora, ezt a posztot töltötte be valaha Isaac Newton is. A hatvanas évek elején egy gyógyíthatatlan, degeneratív idegrendszeri betegség támadta meg, a betegség fokozatosan teljesen rokkanttá tette, de Hawking dolgozik tovább.

Tavaly megszületett a darab. Az angliai Bath-ban mutatták be, majd Londonban is játszották Robin Hawdon God and Stephen Hawking (Isten és Stephen Hawking) című színművét. Hawdon ismert szerző, irodalmi ügynökének weblapja 13 színművét, 2 tévéjátékát és 3 filmjét sorolja fel. A drámaíró olvasta Hawking bestsellerét és az annyira megragadta képzeletét, hogy azonnal dramatizálni akarta. A megoldást jóval később találta csak meg, a darabírás előtt elolvasott még több mint húsz tudományos ismeretterjesztő könyvet és beásta magát a természettudomány és a vallás közti viták irodalmába.

A darab Hawking életével és tudományos problémákkal, elsősorban a relativitáselmélettel és az ősrobbanással foglalkozik, a modern tudományos felfedezéseknek a hagyományos vallási felfogásra gyakorolt hatását vizsgálja. Hawdon a darab első változatát megküldte a címszereplő Hawkingnak és együttműködését, hozzájárulását kérte. Hawking már az első változatot is képtelennek és zavarba ejtőnek találta. A drámaíró azzal nyugtatta Hawkingot, hogy a darab nem elsősorban őróla, nem a magánéletéről akar szólni, Hawkingot a tudomány szimbólumaként szerepelteti. Hawking nem törődött a darabbal és abban reménykedett, hogy nem kerül közönség elé. Időközben megjelent Hawking volt feleségének, Jane-nek a könyve (Music to Move the Stars) házasságukról, közös életükről. Hawdon a könyv alapján sok részlettel egészített ki a darabot. Hawking ezt a magánélete elleni támadásként értékelte. Úgy vélte, hogy bírósági végzéssel megakadályoztathatná a darab bemutatását. Végül nem tette meg ezt a lépést, mert nem tartja helyesnek, ha közszereplők jogi úton keresik igazukat. Egyébként is ezzel nagyobb figyelmet keltett volna az „ostoba és értéktelen” darab iránt.

A színházjegyhez adott programfüzetben a szerző bevallja, tudatában van annak, hogy sokfelől várhat kemény kritikát, így ledorongolást vár a természettudósok, a teológusok és a filozófusok oldaláról. A darab fizikus kritikusa szerint viszont a legkeményebb bírálat a színikritikusoktól várható. Szerinte a darab valójában nem színjáték, hanem Hawking életrajzi dokumentumok, tudományos ismeretterjesztő előadások és filozófiai viták elegye.

A szerző, szándéka szerint, magasztalni akarta Hawking rendkívüli életét, pályáját. A darabból nem hagyhatta ki Hawking magánéletét, de igyekezett a tolakodást mellőzni. Szimbolikus alakként szerepeltette, aki szóvivőként fogalmazta meg a tudósok álláspontját a modern tudomány fejleményeiről valamint a természettudományok és a vallás közti érzékeny kapcsolatról. Jane Hawking könyvéből bepillantást nyert Hawking magánéletébe, de intim részleteket még akkor sem használt fel, ha azok egyébként szervesen kapcsolódtak volna a darabhoz. A tudomány és vallás vitájához azonban az is hozzátartozik, hogy Jane hívő keresztény, míg Hawking agnosztikus.

A pontosság érdekében a szerző egy kozmológus professzor segítségét is igénybe vette. A szakértő szigorúan csak a tudománnyal foglalkozott, igyekezett a szerző elképzeléseit jobban közelíteni a valósághoz és felhívta a figyelmet egyes szakkifejezések téves használatára. A szakértő egyetért a szerzővel a művészi szabadság kérdésében. Hawking élete már régóta a nyilvánosság előtt zajlik, rengetegen látták televíziós műsorokban, olvasták könyveit. Megítélésén nem sokat változtat ez a darab, véli a fizikus szakértő.

A közönségcsalogató reklámszöveg szerint a darab különleges bepillantást enged „bolygónk egyik leghíresebb és legtiszteltebb emberének életébe és látomásába”. A szerző szerint ez volt az egyik leglebilincselőbb munkája. A darab elején Hawking diák Oxfordban. Tanára rászól, hogy jegyzeteljen, mire Hawking: „a tankönyvből csak azt érdemes kimásolni, aminek igazságában biztosak vagyunk”. A Cambridge-ben kozmológiai témájú doktori értekezésen dolgozó Hawking bizonytalan a témaválasztásban, mert a korábbi nagyok már mindent végiggondoltak. Később már biztos önmagában, amikor a hallgatóságnak elmagyarázza elméleti eredményeit. Végül vitába száll Istennel. Tudományos meggyőződése szerint nincs szükség Teremtőre, optimistán szól a Nagy Egyesítés Elméletének lehetőségéről. Hawking és Isten vitáját a háttérre vetített színes képek kísérik: űrfelvételek a Földről, spirál-galaxisok, matematikai egyenletek.

A címszereplőkön, Istenen és Stephen Hawkingon kívül a darabban fellép még Jane, az első feleség, Einstein, Newton, II. János Pál pápa és többek mellett Roger Penrose is. A szerepeket négyen alakítják, az Istent is alakító színész összesen 12 szerepet játszik, az övé a Királynő (!) szerepe is. Időnként kirohan a színpadról jelmezt és ezzel szerepet váltani, majd siet vissza. Az egyik kritikust az egyetlen színész által játszott szerepek sokasága a Nagy Egyesítés Elméletére emlékeztette.

A szerző Istent tartja a főszereplőnek. Isten a darabban életteli és szórakoztató jellem, aki tudatában van annak, hogy önazonossága és léte forog kockán. A tudomány és a Hawking által képviselt tudósok azzal fenyegetik, hogy felesleges. Isten már a darab elején felteszi a kérdést: létezik-e Ő maga, az Isten? Van akit a figura Goethe Faustjának Mefisztójára emlékeztet. A fizikus szakértő is Istent látta a darab központi figurájának, őt különösen azok a részletek ragadták meg, amikor Isten a kvantummechanika és a relativitáselmélet misztériumain elmélkedik. Egy másik fizikus kiegyenlítettnek ítélte Hawking és az Isten párbeszédét, mindkét oldal, hivők és hitetlenek érvei teret kaptak. A The London Times kritikusának Isten és Hawking párbeszédei segítettek a fekete lyukak jobb megértésében, de helytelenítette az ISTEN szájába adott frivol szövegeket. A Playhouse kritikusnőjének kétségei voltak, vajon Istent öltönyben és nyakkendőben kell-e megjeleníteni, de a szerep „működött” a darabban, távolságtartás nélkül is érezhető volt ISTEN mindenhatósága.

Érdekes egybeesés, hogy az egyik korábban ismertetett, szintén tavaly bemutatott darabban, az atombombával kísérletező fizikus tragédiájában (Paul Mulin: Louis Slotin Sonata, lásd Fizikai Szemle 2001/8) is színre lépett Isten és a társaságában Einstein is. A közelmúlt évek fizikus témájú sikerdarabjáról (Michael Frayn: Copenhagen, lásd Fizikai Szemle 1999/7) Stephen Hawking is elismerően nyilatkozott. Kedvelte azt a darabot, de a róla szóló mű az ő megítélése szerint más súlycsoportba esik. Egy elméleti fizikus szerint ez a darab gyengébb, mint A fizikusok (Dürrenmatt) és a Copenhagen. Színházi kritikus szerint viszont keveseknek sikerült eddig ilyen jól elegyíteni tudományt és művészetet.

Stephen Hawking