Fizika a színpadon IV.

Jéki László
MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
fizika, fizikus, atomfizika
szóelválasztás

Molnár Gál Péter (M.G.P.) Népszabadságban megjelent színikritikájából értesültem arról, hogy a Nobel-díjas olasz Dario Fo Nyitott házasság című darabjában a „féltékennyé tétel tárgya” egy atomfizikus, akit Nobel-díjra terjesztettek fel. Kíváncsi voltam, milyennek ír le az a drámaíró egy elképzelt Nobel-díjra jelölt fizikust, aki néhány évvel később maga is Nobel-díjat kapott. M.G.P. szerint egyébként Dario Fo ugyanolyan joggal kaphatott volna fizikai Nobel-díjat, mint az „elírás következtében elnyert irodalmi díjat.” Tény, hogy Fo 1997-ben történt kitüntetése világszerte nagy meglepetést és értetlenséget váltott ki, de irodalmi nagyságának, a díj megérdemelt voltának megítélése itt nem feladatunk.

M.G.P. szerint a színdarab rettenetes, bár dicséri Fo mesteri színházismeretét, hogy mindvégig bírja ötletekkel.

Beszélnek a szereplők. Főleg az asszony. A szerző színésznő feleségének írhatta ajándékba. Harmincévi házasság után a férj rendszeresen félrelép. Az asszonyt bántja a hűtlenség. S mivel divatos a nyílt házasság kifejezés, belekezdenek. Vagyis a kétrészes, kétszemélyes azt tárgyazza: miként teszi féltékennyé a nő az urát.

A Nobel-díjasok hivatalos svéd internet-lapjain Foról kiderül, hogy drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező, időnként zenét is ír darabjaihoz. Felesége Franca Rame színésznő, aki időnként besegít a darabírásba is, a Rame családban már a 17. század vége óta vannak színészek, bábosok. Fo büszkélkedhet a legtöbb fordítással az olasz írók közül az 1970-es évek végén, darabjait több mint 30 nyelven, több mint 50 országban játsszák. Dario és Franca 1982-ben együtt írta a Coppia aperta (magyarul Nyitott házasság, angolul Open Couple) című darabot, Stockholmban volt az ősbemutató, jelentős kritikai és közönségsikerrel, legalábbis a Fo vagy megbízottai által összeállított honlap szerint. 1983–84-ben Milánóban játszották, a feleség hálás szerepében az író társszerző felesége lépett fel. A minisztériumi cenzorbizottság csak 18 éven felülieknek engedélyezte a darabot, a tiltást később a sajtó és a közvélemény nyomására visszavonták. 1985-ben német városokban szerepelt az olasz társulat. Később bemutatták Edinburgh-ban, majd átdolgozva ismét Milánóban, San Franciscóban. 1990-ben szintén Franca Rama főszereplésével film készül belőle a svájci televízióban. Magyarországon a darabot a soproni Petőfi Színház adta elő Sopronban és Budapesten 1998–99-ben. Kérésemre a színház készségesen megküldte a szövegkönyvet. A részleteket Romhányi Ágnes fordításában idézzük.

Ennyi bevezetés után ideje rátérni a számunkra érdekes kérdésre, milyennek láttatnak egy Nobel-díjra jelölt fizikust a darabban. Antonia, a feleség mondja el, hogy szeretője fizikát tanít, tanszékvezető a Pisai Egyetemen, ezenkívül az EURATOM-nál dolgozik, mint atomkutató. A központban nélkülözhetetlen,

de nehogy azt hidd, hogy megjátssza az eszét… érzékeny, intelligens! Néha olyanokat mond, csupa aranyigazság, azonnal márványba kellene vésni… Találó, szellemes, ironikus, politikus… megörülök érte! Csodálatos napokat élek át! … megtudtam, hogy Nobel-díjra javasolták…

Antoniát a professzor Euréniának hívja:

…az a plutónium egyik aktív részecskéje! Fizikus, istenem, hát mit vársz tőle, tán szivinek hívjon, mint a vízvezetékszerelő?

A férj a sok jó tulajdonság hallatán megjegyzi:

Uramisten! Még csak az hiányzik, hogy gyönyörűen gitározzon, vagy mindjárt rock-sztár legyen!

A férj „hülyeségből” mondta, de a feleség szerint igaz, és

szó sincs róla, hogy Mick Jagger stílusában énekelne… van neki saját stílusa! zongorázik is, mint egy angyal! Sőt, zenét is szerez… a szöveget is ő írja! Néhány közülük igazi sláger lett… Írt egyet hozzám is.

Foglaljuk össze a lényeget: az érzékeny, intelligens, szellemes, ironikus, politikus férfiú fizikát tanít, tanszéket vezet, gitározik, énekel, zongorázik, sláger zenét és szöveget szerez. (Emlékeztetőül: a szerző drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező, továbbá zeneszerző!) A férj a darab végére nagy nehezen rájön, hogy a feleség találta ki az egészet, hogy az ő félrelépéseiért bosszút álljon, őt féltékennyé tegye.

Ez a csodaférfiú persze lehetne a kémiai, orvosi, közgazdasági vagy akár a béke Nobel-díj jelöltje is. Nagyon kevés jel utal fizikus voltára, azok pedig tévesek, hamisak. Az Eurénia = plutónium részecske marhaságot már idéztük. A másik témát a férj veti fel:

hiszen akkor te biztosan mindent tudsz már atomközpontjaink biztonságosságáról, előnyeiről… Alighanem már arról is sikerült meggyőznie, hogy a legideálisabb hely egy új atomközpont felállítására nem lehet más, mint Pouzzoli…

Mire Antonia, a feleség:

Jó humor! Ahol minden negyed órában földrengés van… Nem! Ő elvből ellenez minden atomközpontot, amit nálunk telepíteni akarnak. Azt mondja, hogy ezek régi, elavult tervek alapján készülnek, olyan veszélyes anyagokból, amelyeket az amcsik már réges-rég lerágtak…

Lehet, hogy ennek a néhány mondatnak akkor olasz belpolitikai aktualitása volt, az atomközpont bizonyára atomerőművet jelent. Atomerőmű építését tervezhették, ami ellen egy írónak, de egy író által elképzelt igazságszerető atomfizikusnak is tiltakoznia illett.

A feleség által kitalált szerető alakja kifejezetten karikatúra-szerűen jelenik meg. Reálisabb lehetett volna a professzor alakja, ha valami kiderül a munkájáról is. Vajon miért nem esik szó érdemben fizikáról? A kérdésre több válasz adható. Dario Fo nyilvánvalóan semminemű erőfeszítést sem tett azért, hogy értelmes fizikai szakszöveget másoljon be a darabba. Szerintem ez a legvalószínűbb. Ugyanis a további lehetséges megoldásokhoz azt kellene feltételezni, hogy Dario Fo igenis tud valamit a fizikáról és a tudatosan választott rossz mondatokkal azt akarja érzékeltetni, hogy Antonia nem készült fel rendesen az általa kitalált szereplő leírására. Antonia pedig vagy azért nem készült fizikából, mert buta hozzá, vagy feleslegesnek tartotta, férjének a szakszerűtlen szöveg is jó lesz, hiszen fogalma sincs a fizikáról. Ezekhez az áttételes, finom megoldásoknak viszont csak akkor van értelme, ha a közönségről feltételezhető, hogy észreveszi és értékeli őket, vagyis a közönségnek kellene értenie a fizikához. Ez annyira abszurd feltételezés, hogy még a szerzőnek sem juthatott eszébe. Marad az első variáció: a szerző a legkisebb erőfeszítést sem tette egy reálisabb (képzeletbeli) szereplő megalkotása érdekében.

A sorozatunkban eddig bemutatott színdarabok többségében szerepelt Hirosima. Ha fizikus van a darabban, akkor az megnyilatkozik az atombomba létrehozásáról, bevetéséről. Itt is elmond Antonia egy „márványba vésendő aranyigazságot”, a professzor mondását egyelőre csak notesza őrzi:

A legalacsonyabb intellektuális szintet nálunk kétségtelenül a politikusok képviselik, de rögtön ezután jövünk mi, tudósok. És így együtt sikerült kiokumulálnunk Hirosimát.

A nagyközönségben a fizikusokról kialakult képhez ez a darab semmi újat sem adott, reményeink szerint nem is rontott rajta. Nehéz lenne vitatni M. G. P. sommás véleményét: rossz, rettenetes színdarab.

Berlinben mutatják be az ősszel Rolf Hochhuth új darabját, címe: Hitler Dr. Faustja. A dokumentumdráma részleteit az író a nyáron már felolvasta a cselekmény helyszínén Usedom szigetén, Zinnowitz üdülő-fürdővárosban. A tényleges helyszín a városka mellett van, ott volt egykor a nácik peenemündei rakétakísérleti telepe. Az előzetes bemutatóról Dunai Péter tudósított a Népszabadságban, az ő sorait idézzük.

– Eladta volna-e lelkét akár Hitlernek is, ha a diktátor lehetővé teszi álma, a német űrkutatási program megvalósítását? – teszi fel Hochhuth a kulcskérdést a darabban, amely a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején játszódik. A dráma főszereplője, a tudós zseni, Hermann Oberth, a német rakéta- és űrkutatás pionírja, aki szellemi fiává fogadja Wernher von Braunt, a hitleri katonai rakétaprogram egyik műszaki vezetőjét, később az amerikaiak 1969-es Holdra szállásának egyik legfontosabb előkészítőjét. Oberth 1943-ban azon a napon ünnepli ötvenedik születésnapját a több mint ötszáz koncentrációstábor-lakót megölő, Peenemündét lebombázó, tragikus végű angol légi akció után, amikor Londonra lecsap a náci terrorfegyver, a V–2 rakéta első hulláma.

Oberth az űrrepülést, a rakétatechnikát megalapozó nagy hármas egyik tagja, Ciolkovszkij és Goddard mellett. 1894-ben Nagyszebenben született, ezért időnként magyarként is emlegetik, ha a tudományos eredményeiről van szó. A darab kapcsán ezt nyilván most nem hozzák majd itthon szóba. Hochhuth (*1931) német drámaíró 1966-ban írt, A helytartó című darabjával vált világhírűvé, a drámában vádat emelt XII. Pius pápa ellen, amiért az a zsidóüldözések idején is kitartott a német állammal kötött vatikáni konkordátum mellett. Az új darab nyilván a tudós felelősségét, tudomány és politika kapcsolatát elemzi. Ezt a témát az atombomba megalkotása és bevetése kapcsán már többször körüljárták. Most a II. világháború másik oldalának főszereplője és egy másik tudományág kerül terítékre. Érdeklődéssel várjuk a darabot.