Pedagógiai mozaik: részekből az egész

Fükéné Walter Mária
tanár, tehetséggondozó koordinátor
Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
természettudomány
szóelválasztás

Nem felejthetem
hogy csupán egy rész vagyok
sok rész között

Simon J. Ortiz: Szélre táruló szárnyak1

Az iskolai tudás megalkotásában, felépítésében, a tanítás/tanulás folyamatában, a problémamegoldás során, a gondolkodási képességek fejlődésében, a kreativitás kibontakozásában meghatározó szerepe van az összefüggések felfedezésének, felismerésének.

Az iskolai munkára jellemző tudásépítés folyamatában az ismeretek a tantárgyi tudás elemeiként jelennek meg. Az elemek felfűzésével, a tanári, tanulói gondolatmenetek kialakításával el lehet jutni valameddig, de mielőtt az összefüggések rendszere kialakulna, gyakran szétesni, darabjaira hullani látszik az egésznek hitt tudás, a késznek, befejezettnek gondolt világ.

A részekben – fogalmakban, gondolatokban, képzetekben, szövegekben felfedezhető ismereteknek nem feltétlenül kell azt a sorsot szánni, hogy kirostálódjanak az emlékezetből, hogy a felejtés szűrőjén akadálytalanul átáramolva nyomtalanul eltűnjenek. Ha tudatosan építjük az egészet, annak mintázatai fontos felismerésekhez vezetnek. (Nagy, 2007)

A „mi marad meg legtovább?” kérdésre adható válaszok azokhoz a szokatlan, ugyanakkor mélyen bevésődő élményekhez kötődnek, amelyek a mozaiklapocskákból egy teljes képet is létrehozhatnak.

A fiatal képzőművész Ciubuc Carla (Antal) Malvina alkotómunkájában nincsenek „falak”, amelyek a tudományt a létrehozott műtől elválasztanák, a témaválasztásában megjelenő fogalmak visszavezetik a mű szemlélőjét a természet anyagaihoz, jelenségeihez. A tanítási órák megszokott tankönyvi ábrái mellett (vagy helyett) választott képek nem csupán gondolat ébresztőek, de egy-egy téma iránti érdeklődés felkeltéséhez is jól használhatók:

E-948 = Oxigén
Antal Malvina · 2006 · fa, drót, szalma / wood, wire, straw · 200 × 60 × 15 cm
Rész–egész / Part and Whole
Antal Malvina · 2008 · drót / wire · 1,2 × 1,7 cm
  • 1 Részlet a Medvefelhő a város felett Észak-amerikai indián költők antológiája című kötetből, 68. p. Fordította Gyukics Gábor. Scolar Kiadó, 2015.

A következő munkájáról összeállított gondolatai is hitelesen alátámasztják a tudománytól nem idegen gondolkodás megjelenését a mű létrehozásának folyamatában:

A Párhuzamos kiterjedések esetében meghatározó összetevő volt a gravitációval való játék. A munkám két darabból áll: egy homorú plasztikából, amin a gravitáció ’munkája’ erősen érezhető, és egy domború plasztikából, ami próbál ellenállni ennek a törvénynek. Mindkét plasztika teste egyforma színű, szabályos hasáb, mindkettő posztamens, mégis a megmunkálásuk révén, majdnem végtermékeknek nevezhetném őket. Szinte semmiben sem különböznek egy hagyományos posztamenstől, kivéve a tetejüket, aminek a lapja alakítható, nyújtható textilből van.

Ezekbe a posztamensekbe koncepciózusan olyan nyersanyagokat helyeztem bele, amik egymással szemben két ellentétes tézist fogalmaznak meg. Vagyis az egyikük negatív formát kialakítva enged a gravitációnak, miközben a másik ellenáll és felfelé domborodó formát vesz föl. A homorú plasztikához natúr paraffint választottam, amit önteni tudtam, így alakítottam ki a befelé húzódó formát. A függőleges plasztikába pedig purhabot öntöttem, mert ez az anyag volt alkalmas arra, hogy a posztamens felső lapját kifelé domborítsa. A két nyersanyag abban hasonló, hogy mindkettő folyékony halmazállapotból szilárddá alakult át, így illeszkedhetett szervesen a posztamens rideg formájához.

Szintén fontosnak tartottam a Párhuzamos kiterjedések munkafolyamata során, hogy a lehető legkevésbé látsszon a kezem nyoma a posztamensek összeállítása után, mivel a koncepcióm a gravitáció kérdéseit kívánja firtatni.

A két munka tehát olyan egész jelenségként mutatkozik, aminek a megértéséhez a formai modor és az anyagok filozófiája ad irányt.

Párhuzamos kiterjedések / Parallel extensions
Antal Malvina · farost, textil, viasz, műbőr, poliuretán hab · 100 × 100 × 60 cm
Párhuzamos kiterjedések / Parallel extensions
Antal Malvina · 2012 · farost, textil, viasz

A természetművészként (tájművészként) alkotó Pokorny Attila szobrászművész így ír a természettel való kapcsolatáról:

…eszembe jutott, hogy annak idején anyám sokat varrt nekem meg magának is, s gondoltam, mi lenne, ha ezeket a varratokat, gombolásokat elkészíteném a tájban. A varrás valaminek a helyrehozásáról, összeépítéséről szól, ha elszakad egy ruha, megvarrjuk, műtét után egy sebet is összevarrnak az orvosok, így elkezdtem töprengeni, saját magamból kiindulva, mit tudnék hozzátenni a tájművészethez.

Varrt víz
Pokorny Attila · 2007

A kő – az egyszerű kő – is műalkotássá nemesedik munkájában, a részekből kialakított felületen kialakított út – a művész kiállítását méltató írás szerint – azt a sokszor feltett kérdést idézi fel: „kik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk”.

Kő-szőnyeg / Stone Carpet
Pokorny Attila · 2011 · mészkő, gyökerek / limestone, roots · 450 × 300 × 10 cm

A részekben, részletekben megjelenő tudás fontosságát támasztja alá Nemes Nagy Ágnes Rózsa, rózsa című esszéjében olvasható gondolat:

Mi marad meg a versből legtovább? Úgy hiszem, minden versolvasó memóriája nyílegyenesen válaszolja, hogy ami a versből a legtovább él, az a részlet. Mindnyájunk tudata tele van nem is tudjuk, honnan való versfoszlányokkal, nagyon messziről visszhangzó rímekkel, nagy költői művek széttördelt, szemcsés gondolatdarabjaival. És ez nemcsak azért van így, mert emlékezőtehetségünk korlátozott, hanem azért is, mert mindenki megtalálja a versben a személyesen neki szólót, s leginkább azért, mert minden jó versben van valami még jobb, van egy félmondat, egy jelző, egy szókapcsolat, ami olyan, mint a görögdinnye szíve: szükségszerű és váratlan rész-az-egész-helyett. Mindenesetre, azt hiszem, nyugodtan felvázolhatnánk a költészet kvantumelméletét, hogy tudniillik a vers kvantumokban terjed, és kvantumokban is keletkezik. Nem az egészet ragadjuk meg egyszerre, és nem az egészet írjuk meg egyszerre; egymástól mintegy független versszemcsék gurulnak be a gondolataink közé, amelyeknek azonban megvan a meghatározott súlyuk és kiterjedésük. A vers részecsketermészetű.

Mi történik azonban akkor, ha szenvedélyes olvasóként sem emlékszünk egyetlen szóra sem a versből, és mégis hat ránk, mégis körülvesz bennünket mint atmoszféra, mint arctalan tudomás? Nos, a vershatásnak ezt a másik módját nevezhetném hullámtermészetűnek. Mert a vers, úgy gondolom, részecske- és hullámtermészetű egyszerre, mint a fizikában a fény. Korpuszkulái olyan kemény hátúak, olyan ellenállók, hogy a felejtés ellengócaiként maradnak meg emlékezetünkben, hullámtermészete pedig észrevétlenül jár át minket, mint egy jó értelmű sugárhatás.

Nemes Nagy, 1989

A fizikatanár gondolataiban megjelenő asszociáció Werner Heisenberghez vezet, A rész és az egész című, klasszikussá vált kötetéhez. Munkásságának középpontjában az atomfizika áll, a fizikának az a nagyon fontos területe, amely talán nem is annyira a matematikai szálakkal, sokkal inkább a klasszikus kultúra, a filozófia kérdésein keresztül közelíthető meg mindenki számára. Heisenberg így ír erről:

Én sokkal derűlátóbb voltam. »Fontos és szükséges a részletek iránt érdeklődni – mondtam –, elvégre tudnunk kell, hogyan ’működnek’ a dolgok. Emlékezzünk csak továbbá Niels (Bohr) sokat emlegetett idézetére: ’A tágassággal világosságot nyerünk.’ […] Mindig lesz éppen elég fiatal, aki a tágabb összefüggéseken gondolkozzék, ha másért nem, hát azért, mert maradéktalanul őszinte akar lenni.«

Heisenberg, 1975, 337. p.

…a zenében öltött formát számomra a bizonyosság, hogy – emberi időmértékkel mérve – az élet, a zene, a tudomány örökké fennmarad, jóllehet mi magunk csak rövid ideig vagyunk vendégek, vagy másként, Niels szavaival, nézők és szereplők az élet nagy színjátékában.

Heisenberg, 1975, 338. p.

Talán nem tűnik erőszakoltnak a folytatás, Matuz János Egytől négyig című írásának részletével:

Négy

Ha egy színházi estén váratlanul valóban elér bennünket valami varázs, sosem elszigetelt egyes jelenségekre emlékezünk. Nem a díszlet, a jelmezek, a rendezés, a zene vagy a tánc nagyszerűségét emeljük ki önmagában, hanem mindezt együtt, valami elementáris, ünnepélyes, kibeszélhetetlen, torokszorító gomolygásban éljük meg; és néha, de csak igazán kivételes színházi pillanatokban, mintha felsejlene az élmény mögött a tenger vagy az olajfák borította hegyvonulat, és akkor a ruhatárból szótlanul kivesszük kabátunkat, és csöndesen elvisszük haza ezt az érzést. Összhangba kerülünk valamivel, ami mi vagyunk, és mégsem mi vagyunk, nálunk kevesebb is és több is nálunk – és rövid időre kicsit szebbnek, jobbnak, igazabbnak érezzük magunk… emlékezünk

Matuz, 2000

Az idézett alkotások, írások a tudásnak, a kultúrának azokat a mintázatait jelenthetik, amelyekből körvonalazódhat a saját teremtett vagy megismert világunk struktúrája. Ugyanakkor a felismert „alakzatai” a maguk – talán rejtett – dinamizmusával az útkeresésben, a tudásépítésben feltétlenül olyan építőkövek, amelyek felhasználásával kifejeződik: a mintázatfelismerő képesség a túlélés záloga az ismeretek tengerében.

A képzőművészeti alkotások, az irodalmi vagy ismeretterjesztő szövegek feladatok alapját jelenthetik: az érdeklődés felkeltésére, problémamegoldásra, összehasonlításra, véleményalkotásra.

Heisenberg idézett művéhez visszanyúlva:

Ha az ifjúság a szépséget választja, szebb lesz a világ; ha a célszerűséget: több hasznos dolog születik. Minden egyes emberi döntés az egész emberiséget is érinti.

A szépség és célszerűség fogalmak nem zárják ki egymást, a pedagógiában különösen nem, a tanári döntések – a felhasznált eszközökkel, módszerekkel – mindkettőt erősíthetik.

Irodalom

Forrás

Elektronikus kézirat.