A valóban jó orvos filozófus is egyben

Klaudiosz Galénosz (129–199)
A fordítás a következő mű alapján készült: Quod optimus medicus sit quoque philosophus In. Claudii Galeni: Opera omnia. (ed. C. G. Kühn) Lipsiae, Vol. I. 53–63. (Egyéb kiadás. Claudii Galeni: Scripta Minora (ed. J. Marquard, I. Müller und G. Helmreich) Lipsiae, 1884–1893 (Reprint Amsterdam, 1967, II. 2 :4, 3–7.)
orvoslás, orvos
szóelválasztás

Sok atléta olimpiai bajnokságra vágyakozva, mindenfélére képes, csak éppen azt nem hajlandó megtenni, ami célja eléréséhez szükséges. Ugyanez áll a legtöbb orvosra is. Mert magasztalják ugyan Hippokratészt és valamennyijük közt az elsőnek tartják, ám inkább megtesznek mindent, csak őt ne kelljen utánozniuk. Hiszen Hippokratész szerint például az asztronómia, nem is beszélve az asztronómiánál is természetesen fontosabb geometriáról, lényeges része az orvostudománynak. Az orvosok ezzel szemben nem csupán e tudományokat vették üldözőbe, hanem még azok művelőit is ócsárolják.

Azután: Hippokratész szerint a szervezet működésének pontos ismerete az egész orvostudomány alapja – az orvosok nagy része viszont evvel a kérdéssel is olymódon foglalkozik, hogy a szervek közül nem csak semminek a szubsztanciáját, szerkezetét vagy alakját, nagyságát, környezetével való kapcsolatát, hanem még helyzetét sem ismeri.

Ugyancsak Hippokratész szerint, az az orvos, aki nem tudja osztályozni a betegségeket nemük és fajuk szerint, szükségképpen rossz irányba viszi a gyógyítást, ezért ösztönöz bennünket ő a logikus elméletalkotás gyakorlására. A mai orvosok viszont erősen ódzkodnak ettől a foglalatosságtól, azokat pedig, akik a fejüket elméletre adják, haszontalansággal bíbelődőknek csúfolják.

Hasonlóképpen figyelmeztet arra is Hippokratész, milyen nagy előrelátásra van szükségünk ahhoz, hogy megítéljük, milyen betegség támadta meg a beteg testét, milyen e kór jelen állapotában s milyenné fejlik később. Ezek a mai orvosok azonban az orvostudomány eme területén is annyira „járatosak”, hogy ha valaki megpróbálná előre jelezni az orrvérzést, vagy az izzadást, rögtön jósnak és fecsegőnek gúnyolnák, ha pedig még egyebet is előre megmondana, csöppet sem hinnének neki.

Még kevésbé szabnák a diéta rendjét a betegség várható alakulásához, holott Hippokratész éppen efféle diétára utasít. Mi marad hát, amiben ezt a férfiút a maiak utánozzák? Legföljebb a fennkölt tudományos stílus, mert Hippokratész ebben is jeleskedett. Csakhogy ezek itt ebben a mesterségben is oly kontárok, hogy némelyikük, úgy tûnik, egyetlen szóval kettőt is képes tévedni: még érteni is alig lehet amit mond.

Mindennél fogva úgy gondoltam, meg kell keresnem, mi az oka annak, hogy ezek – jóllehet mindannyian nagy csodálói Hippokratésznek – egyáltalán nem ismerkednek meg írásaival, ha pedig mégis akad köztük, amelyik olvassa ezeket a műveket, az meg nem azt érti belőlük, amit a szerzőjük mondani akart. Ha viszont netán-tán mégis megérti, az elméletet nem ülteti a gyakorlatba, hogy tudományát megerősítse s képességgé tegye, tudván tudva, hogy a dicsőséget, mely minden dologban a legfőbb, akarat és képesség együtt szerezheti csak meg: így tehát az, akiben e kettő valamelyike hibádzik, célját is szükségképpen elhibázza majd.

De hogy ne térjek el a sportoló-példától: Az atléták vagy a testi adottság, vagy a gyakorlás híján szoktak kudarcot vallani. Ha, viszont testi adottságuk is megvan és a gyakorlás sem hiányzik, ugyan mi akadályozhatja meg őket abban, hogy a versenyen a koszorút megszerezzék? A kérdés az tehát, hogy a mai orvosok esetében ez a két föltétel hiányzik-e vajon, azaz sem a tudományukhoz méltó erőt sem az akaratot nem birtokolják-e? Vagy az egyik megvan bennük, s csak a másik nincsen? Számomra képtelenségnek látszik, hogy manapság ne születne senki, aki erre az olyannyira emberszerető mesterségre alkalmas lenne, hiszen a világ ugyanaz, mint, korábban, az évszakok rendje is azonos, a Nap az ő köreit változatlan módon futja be, s egyetlen álló vagy mozgó csillag sem mutat változást. Ám annál valószínűbb, hogy részint a hitvány ételek, amelyekkel az emberek manapság táplálkoznak, részint pedig az erénynél többre tartott gazdagság okozza, hogy sem olyan szobrász, mint Pheidiász, sem olyan festő, mint Apellész, sem olyan orvos, mint Hippokratész korunkban nem születik, jóllehet jelentős előnnyel rendelkezünk, hiszenmie régiek után születhettünk, s hála nekik egy jórészt már fejlett mesterséget vehettük át. Így hát könnyű nekünk a Hippokratész által annyi év munkájával fölfedett tudást pár év alatt elsajátítva, életünk maradék idejét azoknak a dolgoknak a kitalálására fordítani, amelyek még fölfedetlenek.

Hanem aki a gazdagságot többre becsüli az erénynél, s a mesterségét nem az emberek érdekében, hanem anyagi nyereség végett műveli, nem képes céljára önmagáért vágyni, mert ha így tesz, előbb gazdagszanak meg mások, mintsem ő céljához jutna. Nem lehet ugyanis egyszerre meggazdagodni és e nagyszerű tudománnyal is foglalkozni: aki az egyikre hevesen vágyik, az szükségképpen meg kell vesse a másikat. S vajon említhető-e a mostani emberek közt bárki is, aki a javakból csak annyit vágyna birtokolni, amennyi teste alapvető szükségleteire elég? Avagy akad-e olyan, aki nem csak szép szavakkal, hanem cselekedeteivel is tanít arra, hogy a gazdagságnak határt kell szabni, mivel természettől fogva nem kell több, mint hogy éhség, szomjúság, hideg ne érje az embert? Ha pedig mégis akad ilyen ember, az vesse meg Artaxerxészt és Perdikkaszt is, soha ne menjen hozzájuk pofafürdőre, ám ha az uralkodó úgy megbetegszik, hogy egyedül Hippokratész tudománya segíthet rajta, gyógyítsa ugyan meg, de ne akarjon állandóan körötte sündörögni, hanem inkább Kranón, Thaszosz és más kisvárosok szűkölködői gyógyítsa. Hagyja a kósziakra, polgártársaira Polüboszt és többi tanítványát, maga bejárva Görögországot minden helyet keressen föl, hiszen az egyes helyek tulajdonságairól akar írni egy könyvet, s ahogyan elméletben megismer valamit, tapasztalattal is támassza alá. Mindent a saját szemével vizsgáljon tehát meg: egyszer azt, ami dél felé található, másszor azt, ami északon, azt is ami keleten s azt is ami napnyugaton: nézze meg mi fekszik alant s mi magasan, vizsgálja meg mi színezi a tengerek, a források, a zivatarok, a lápok és a folyamok vizét. Kutassa föl, mikor van szükség igen hideg vizekre, mikor melegek használatára, mikor nitrátosokra, mikor timsósokra, vagy más effélékre, látogassa meg a nagy folyamok mentén fekvő városokat, a mocsár mentieket, a hegyvidékieket, a tengermellékieket, s minden effélét jól ismerjen, mert Hippokratész mindezekről tudósított bennünket.

Ezért hát, ha valaki olyan akar lenni mint ő, annak nem csak a gazdagságot kell megvetnie, hanem a lehető legszorgosabbnak is kell lennie, az viszont nem lehet szorgalmas, aki részeges, haspók, vagy kéjsóvár, magyarán aki a lágyékának vagy gyomrának rabszolgája. A valódi orvos tehát a mértékletességnek és az igazságnak legyen barátja. Foglalkozzék sokat az elmélettel, tudja, nem és faj szerint pontosan hány betegség létezik, s hogy melyikben mikor s milyen orvosság alkalmazható. Hippokratész ugyanevvel a módszerrel tanít meg a szervezet mûködésére is: az egymással egészet alkotó elemi részecskékből álló testekére s a másodlagos részekből állókéra is, melyek érzékelésre képesek s egyformaságukról kapták nevüket, továbbá a harmadik fajtájú test, az emberi test működésére is, mely szervekből áll össze. Ugyanevvel az elméleti módszerrel tudhatjuk meg azt is, hogyan használja az élőlény az említett elemeket, s mi „működésének” lényege, hiszen ezeket a dolgokat sem szabad kifürkészetlenül hagyni, hanem föl kell fedni és meg kell érteni őket.

Mi indokolná hát eztán, hogy az az orvos, aki Hippokratészhez méltó módon gyakorolja mesterségét, ne legyen egyben filozófus is? Ha ugyanis ahhoz, hogy a szervezet működését, a betegségfajtákat és a megfelelő gyógyeljárásokat ismerje, a racionális elméletben kell magát gyakorolnia, ahhoz viszont, hogy e gyakorlatban elmélyülhessen, meg kell vetnie a gazdagságot, és mértékletesnek kell lennie, vagyis a filozófia minden lényeges elemét birtokolnia kell: mind a logikát, mind a fizikát, mind az etikát beleértve. S attól sem kell tartani, hogy az, aki megveti a pénzt és mértékletes, valami aljasságot követ el, vagy kárt okoz: Mindazt a jogtalanságot ugyanis, amit az emberek el merészelnek követni, kapzsiságtól űzve, vagy kéjvágytól bűvölten teszik. Ily módon az egyben erényes orvos szükségképpen másban is erényes, mert az erények egymással össze vannak kapcsolva, s lehetetlen, hogy az, aki egy erényt a magáénak mondhat, a többit ne birtokolja, olyan ez, mintha valamennyi erény kötéllel lenne egybekötve.

Így tehát, ahhoz, hogy először is megértsék szakmájukat, majd hogy gyakorolni tudják, az orvosoknak kétségtelenül szükségük van a filozófiára, sőt ahhoz, hogy valaki orvos legyen, egyben filozófusnak is kell lennie. Hiszen, úgy vélem, annak bizonyítása fölösleges, hogy a jó orvossá váláshoz filozófiára van szükség, mert sajnos elég gazembert láthatunk, aki oly pénzsóvár, hogy inkább méregkeverőnek, mint orvosnak tartható, s aki ekképpen a feje tetejére állítja az orvostudományt. És ha mosta szavakon kezdesz lovagolni, s azon viccelődsz, hogy az orvosnak valóban mértéktartónak, önmegtartóztatónak, a pénzt semmibe vevőnek és igaznak kell lennie, ám azért filozófusnak mégsem? S hogy ismernie kell ugyan a testek természetét, a szervek funkcióit, a testrészek hasznait, a betegségek fajtáit, a gyógymódok javallatait, de nem kell törődnie mégsem az elmélettel? Hát a tényekbe beleegyezel, hogy a puszta neveken vitatkozhass? Beszéljünk komolyan: jobb, ha összeszeded magad, és nem csóka vagy varjú módjára szószátyárkodsz, hanem inkább a tényekre alapozott igazságot próbálod kideríteni. Tagadhatatlan ugyanis, hogy sem varga, sem takács nem lesz tanulás és gyakorlat nélkül senkiből. Az viszont, aki igazságos, mértékletes, logikus gondolkodású és ismeri a természetet, rögtön kitűnik a többi közül, még akkor is, ha sem képzettséggel sem gyakorlattal nem rendelkezik. Így hát, amíg más szemtelenkedik és nem a tárgyról, hanem a puszta névről vitázik, nekünk ha valóban Hippokratésszal akarunk versenyre kelni, mindenek előtt a filozófiával kell foglalkoznunk: ha pedig ezt tesszük, semmi nem akadályozhat meg abban, hogy vele nemhogy egyenértékűekké, de nála is jobbakká váljunk, elsajátítva azt, amit bölcsen megírt már, s tovább kutatva azt, amit még ő sem említ.

Dr. Magyar László András

  • * A fordítás a következő mű alapján készült: Quod optimus medicus sit quoque philosophus. Claudii Galeni: Opera omnia. (ed. C.G. Kühn) Lipsiae, Vol. I. 53–63. p. (Egyéb kiadás. Claudii Galeni: Scripta Minora (ed. J. Marquard, I. Müller und G. Helmreich) Lipsiae, 1884–1893. (Reprint Amsterdam, 1967, II. 2:4, 3–7. p.)
Forrás

MedicalOnline 2008. december 15.

Jegyzet

Részben megjelent: Orvosi Hetilap 135 (1994) 44. 2437–2438. p.