Széchenyi betegségei naplója tükrében

Ein Blick
Gazda István
orvoslás, malária
szóelválasztás

Széchenyi naplóit az Akadémiai Könyvtár Kézirattára őrzi. A gróf halála után – korábbi kívánságának megfelelően – a naplókból a másokra nézve kompromittálónak gondolt részeket titkára törölte, részben kivágta, részben tus segítségével olvashatatlanná tette. A megmaradt, olvasható részeket Viszota Gyula teljes egészében sajtó alá rendezte, s az nyomtatásban 1925 és 1939 között látott napvilágot, hat vaskos kötetben.1 1978-ban a teljes anyagból Oltványi Ambrus készített értő és gondos válogatást, majd az eredetileg idegen nyelven írt részeket lefordították, s így egy nagyon értékes kötetet nyújtottak át az olvasóknak.2

  • 1 Gróf Széchenyi István naplói. 1–6. köt. Szerk., bev.: Viszota Gyula. Budapest, 1925–1939. Magyar Történelmi Társulat. CLX, 927 p.; CL, [2], 823 p.; LXXVIII, 810 p.; LXXII, 754 p.; XCI, 840, [1] p.; CVII, 810 p.
  • 2 Széchenyi István: Napló. Vál.: Oltványi Ambrus, ford.: Jékely Zoltán, Györffy Miklós. Budapest, 1978. Gondolat. 1534 p.

A naplókból kitűnik, hogy Széchenyi jó néhányszor jegyzett fel egy-egy gondolatot, tényt, panaszt valós vagy hitt betegségével kapcsolatosan, s nemcsak a katonaéveiben szerzett sérüléseivel voltak gondjai, hanem az őt megtámadó fertőző betegségekkel is. Leírásait néhányan egy érzékeny idegzetű hipochonder megnyilvánulásainak vélik, ez azonban nem felel meg a valóságnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy mivel kezelőorvosai sem tudták mindig orvosolni panaszait, s azok okát sem tudták pontosan megállapítani, ezért a gróf maga próbált következtetni panaszaiból betegségére. Ezek a következtetések többnyire nem voltak helytállóak, a panaszok azonban valósak voltak. Kezelőorvosai nem értették, hogy honnan erednek az egymással nehezen kapcsolatba hozható panaszai. Honnan?

1830. június 24-én 11-en elindultak egy al-dunai tanulmányútra (köztük említendő Waldstein János gróf és Beszédes József, utóbbi vízügyekkel, vízszabályozással foglalkozó mérnök) Az expedíció célja a folyó hajózhatóságának vizsgálata volt. Az utazást egy nagyon egyszerű evezős bárkán és egy ahhoz kapcsolódó evezős csónakkal igyekeztek megtenni, s megpróbálták minél gyorsabban felmérni a hajózást bénító akadályokat. 24 nap alatt értek Galacba, onnan vitorlás hajón utaztak Konstantinápolyba. A magyar expedíció lényegében minden tagja megbetegedett, valószínűleg maláriában és tífuszban, az utazás során olasz inasa el is hunyt, s ekkor jegyzi fel a gróf: „ki tudja, nem volt-e pestises”.

Széchenyi útközben maga is lázas lett, sokat szenvedett, Konstantinápolyban másfél hónapon át feküdt. Október 5-én tíz napra vesztegzárba voltak kénytelenek vonulni. Az expedíció csak október 19-én tért vissza Pestre.

Hogy hova kívánjuk visszavezetni a gróf által az 1830-as években és az 1840-es években az egészségi állapotára vonatkozó, folyamatosan feljegyzett panaszait? Ehhez az expedícióhoz. Íme néhány naplórészlet:

1830. 07. 01.: „Július 1-én napkeltekor elindultunk Zimonyból. A rovarok valósággal felfaltak szúnyoghálós angol ágyamban.”

1830. 07. 11.: „Lázas lettem, – nyomorú éjszakám volt, és a lehető legbetegebben kezdettem”

1830. 07. 13.: „13-án. Jó éjszakám volt – 11 óra tájban azonban megint rám támadt a láz és teljes 16 óra hosszat gyötört hol hideggel, hol forrósággal. [ . . . ] A szúnyogok egész éjjel csaknem agyongyötörtek.”

1830. 07. 15.: „E pillanatban, amikor ezt írom . . . ismét megrohan a láz. Életunt voltam már akkor is, amikor Budapestet elhagytam . . . 4 napja láz gyötör . . . a Duna közepén . . . Ma 3 hete, hogy Pestet elhagytuk.”

1830. 07. 11.: „reggel 1/2 9-kor megérkeztünk az iszlasi vesztegzárhoz . . . s néhány perc múltán Bulgáriában voltunk. Találtunk mindenféle élelmiszert . . . Hogy pestis pusztít-e, nem tudom, minthogy egyikünk sem tud beszélni (velük).”

1830. 07. 18.: „Meglátogatott egy orosz orvos, – nem sokat tudtam vele beszélni, – valami orvosságot akart adni nekem, – köszöntem szépen. Lázam továbbra sem múlik.”

1830. 07. 19.: „Hihetetlen, mit szenvedtem; és Beszédestől egy nyomtatott vény alapján – Magnesia Meteoricát kaptam, ami meglepően jót tett és lecsillapított. Tudtam valamit aludni az éjszaka.”

1830. 07. 21.-én: „Néhány napig láztalan voltam, de mindvégig szerfölött rosszul. Míg végre 24-én ismét kitört rajtam a láz – Nem alszom és nem eszem, idegeim végtelenül ingerültek, erőim végképp elhagynak, – ám a fejem teljesen tiszta.”

1830. 07. 26.: „ma egy patikus „bécsi oldat”-ot adott be nekem. 6-szor hatott és halálosan gyenge vagyok –. Betegségem egész lefolyása jelentékeny esemény életemben; mert vagy meghalok, – vagy gyökeresen meg kell változtatni egész életmódomat.”

1830. 07. 27.: „ . . . valamivel tűrhetőbb.”

1830. 07. 29.: „Úgy vélem, kicsit jobban vagyok – láztalan vagyok – egyáltalán nem fáj a fejem – de a szívem összeszorulva, és a gyomromban egy kő. Oly kedélytelenül, oly nem jól érzem magam! Embereim rosszabbul vannak. Beszédes epét hány jócskán.”

1830. 08. 01.: „Mindig meglehetősen beteg vagyok, a betegség azonban hullámzik. 26-a óta nem volt székem – minden reggel hollandi teát iszom tojássárgájával, tej helyett, ebédre pedig levest eszem és szilvát. Tele vagyok, mint egy zsák. Ha meghalok, fél véka szilvát találnak majd bennem, vagy pedig valami rettenetes robbanás történik. [ . . . ]”3

1830. 09. 01.: „Szept. 1. 43 nap óta tegnap először tudtam ismét természetesen kiürülni! Milyen nyomorult az ember! [ . . . ] nálam a természet nagyon sűrű vizelettel és nagyon kiadós verejtékkel segített magán. [ . . . ] – Különösen a lábaim jelentették számomra a signum mortis approximantis-t [halál közeledtének jelzését – A szerk.] – mert mindig hidegek voltak, körmeim kékek és úgy éreztem, hogy egy csepp [vér] sem kering bennük.”

1831. 01. 01.: „Reggel afféle lázam volt – Vérhányás, egészen bűzös.”4

1831. 01. 02.: „ . . . hihetetlenül szenvedtem a gyomrom, mellkasom és fejem miatt – semmit sem tudtam csinálni – szinte egyfolytában feküdtem –, Hirsch csillapítószereket adott, – majd este hánytatót – Nagyon sok nyálkát és romlott epét hánytam. Fölöttébb megkönnyebbültem.”

1831. 01. 03.: „Sokkal jobban vagyok.”

  • 3 Ezt követően Széchenyi – betegsége miatt – egy hónapig nem vezetett naplót. Lásd e korszakról bővebben az alábbi művet: Gazda István: Széchenyi napjai. Budapest, 1991. TKME. 167 p.
  • 4 Bár október 19-én visszatértek, még néhány naplóbejegyzés mindenképpen az expedíció során szerzett betegséghez kötődik.

Széchenyi később is felkeresi ezt a területet,5 de akkor már óvatosabb: gőzhajóval utazik. Második al-dunai útjára 1833. július 8. és október 14-e között kerül sor, ekkor a Franz I. nevű gőzhajón indult útjára Bécsből, s 7 nap alatt tették meg az utat Galacig, s további két és fél nap alatt Konstantinápolyig. Visszafelé a Tiszán keresztül ellátogatott Szegedre, ez volt az első alkalom amikor gőzhajó járt a Tiszán. Harmadik al-dunai útjára 1834. június 10. és július 12-e között került sor, negyedik útjára pedig 1834. augusztus 30. és december 19-e között. Ötödik útját 1835. szeptember 27. és október 4-e között teszi meg. Hatodik útjára felesége is elkíséri, erre 1836. június 23-tól került sor, ez egy egyhónapos út volt.

  • 5 A sok egészségügyi gonddal terhelt első al-dunai utazás szakmai eredményét Beszédes József több publikációjához is felhasználta, köztük említjük a Tudományos Gyűjtemény 1831-es évfolyamában megjelent A Duna világkereskedési és mocsárkiszárítási tekintetben című írását.

Feltehetjük a kérdést: kapott-e megfelelő kezelést, gyógyszereket? Nyilván nem, de az eddigi életrajzírók ezeken a tényeken átsiklottak, s úgy vélték, ha egy súlyos fertőzés ér valakit, s azt átvészeli, akkor ezzel az illetőt gyógyultnak tekinthetjük. Véleményünk szerint ez nem szerencsés álláspont, hiszen mondjuk egy nem kellőképpen kezelt maláriás beteg – még ha panaszmentes is lesz jó ideig –, nem tekinthető gyógyultnak, s valószínűsíthető, hogy betegségének tünetei, mellékhatásai később újra jelentkeznek. Úgy véljük, hogy ez történt a gróf esetében is.

Ne feledjük, hogy pl. a malaria quartana esetében, amikor a betegség aktív időszakában negyednapos láz alakul ki, a kórokozó (jelen esetben valamilyen vegyes Plasmodium malariae) megmarad a szervezetben. Az Orvosi Lexikon szerint ez a fajta kórokozó makacs, recidivára hajlamos, s akár 45 éven át is életben maradhat az emberi szervezetben.6

Széchenyi az 1836 és 1848 közötti időszakban számos esetben jegyez fel egészségi állapotával kapcsolatban panaszokat naplójába, a visszatérő panaszok mögött akár régi fertőzései is meghúzódhatnak.

  • 6 Vö. Füzi Miklós szócikkével. Orvosi Lexikon. 3. köt. Budapest, 1972. Akadémiai Kiadó. 348. p.

Az első feljegyzés hatodik al-dunai útjára vonatkozik.

1836. 08. 07.: Meglehetős jól voltam útközben; egyébiránt gyakorta úgy éreztem, mintha a láz készülne kitörni rajtam; sokat szenvedtem a hőségtől, szúnyogoktól s bolháktól. Keveset aludtam. Körülöttem a kolera.

Íme néhány adat a későbbi évekből:

1837. június 21-től három héten át beteg.

1838. február 17-től majdnem egy hónapon át beteg: máj-, gyomor- és lépfájdalmai vannak.

1838. április 5-től két hónapon át beteg.

1839. január 27-től mintegy 2 hónapon át beteg.

1841. december 23-án rosszul lett, vért hányt.

1843. január 1. rosszul lett, epebántalmai vannak, még február közepén is lábadozó beteg.

1844 decemberétől legalább két hónapon át epebántalmai vannak, többször lázas.

1845. március 8-án epegörcs gyötri.

1845. szeptember 17-től több napon át erős fogfájása van.

1846. május 28-tól fogfájás és ínygyulladás kínozza.

1846. november 18-án és 19-én feljegyzi, hogy lázas, nagyon rosszul érzi magát, s azt követő napokban is nyomottságáról panaszkodik.

1846. december közepétől 1847. január közepéig betegeskedik, lázas.

Nem szeretnénk semmi olyat belemagyarázni a naplófeljegyzésekbe, ami nincs bennük, ezért hadd soroljuk fel aktív közéleti korszaka utolsó két évének betegségtüneteit, naplói alapján:

1847. 01. 14.: „Köszvényes fájdalmak egész testemben . . . ”

1847. 01. 15.: „Egészen szétmállva! Fájdalmak a lábamban etc.”

1847. 01. 16.: „Jobban . . . de a májtól!”

1847. 03. 04.: „Májam – jaj!”

1847. 03. 20.: „Nyomorultul. Alig tudok felkelni.”

1847. 04. 01.: „Soká, azt hiszem, már nem húzhatom! – Teljességgel enervált vagyok.”

1847. 04. 04.: „Csüggedten. Fogak, torok etc.”

1847. 04. 05.: „Fogaim etc. tönkre.”

1847. 04. 06.: „Tűrhetően, de mélységes mélabú.”

1847. 06. 27.: „Fejem, májam, mindenem gyalázatosan. – Nagyon csüggedt vagyok.”

1847. 06. 29.: „Mélységes mélabú.”

1847. 07. 08.: „Különös! A hideg mosás, kivált a hátamon, mely azelőtt oly jót tett nekem szabályszerűn fáj most!”

1847. 08. 02.: „Mélabúsan – a fogaim oda; – egyáltalában nem tudok már harapni.”

1847. 08. 04.: „Siralmas éjszaka. Enerváltság! Micsoda vég! Oda az egészségem, vagyonom, tisztességem! – Elrothadva, elátkozva testileg, szellemileg!”

1847. 08. 06.: „Fejem és májam tönkre!”

1847. 08. 15.: „Szúrás az oldalamban.”

1847. 08. 16.: „Szúrás az oldalamban jobb.”

1847. 08. 18.: „A fejem . . . a fejem.”

1847. 09. 21.: „Komisz, de hosszú éjszaka.”

1847. 10. 09.: „Nem tudok aludni. Hajlandóságom azt mondja . . . vonulj egészen vissza . . . kötelességérzetem . . . állj egészen az élre. Lázas vagyok.”

1847. 10. 10.: „Halotti álomban aludtam, nem tudok felkelni.”

1847. 11. 05.: „Komisz éjszaka.”

1847. 11. 10.: „Halotti álom. A fejem, a fejem!”

1847. 11. 13.: „A fejem egészen oda!”

1847. 11. 21.: „Nagyon rosszul.”

1847. 11. 22.: „Nyomorultul.”

1847. 12. 02.: „Fogaim tönkre”

1847. 12. 30.: „Alig tudok felkelni!”

1848. 01. 04.: „A fejem teljesen zilált.”

1848. 01. 06.: „Komisz éjszaka . . .”

1848. 01. 21–22.: „Szemem, hál' Istennek, egészen jól; egyedül a májam etc. tönkre.”

1848. 02. 04.: „Nyomás etc. gyomor. – Akármi keveset eszem, nem esik jól.”

1848. 02. 05.: „Betegségem a derekamban van – elhalás!”

1848. 02. 09.: „Sokkal jobban. Tűrhetőn aludtam. Gyomornyomás csökkent etc. de sokkal ingerlékenyebb; minden bosszant; – epés vagyok.”

1848. 02. 10.: „Sokkal jobban – csak a fejem fáj!”

1848. 02. 25.: „Megint egész éjszaka lázasan. – Nappal jobban.”

1848. 02. 28.: „Jól s mégsem egészségesen! Gerincbántalmak!”

1848. 03. 01.: „Mélabúsan keltem fel.”

1848. 03. 12.: „Soványan, ernyedten, kihűlve etc. etc.”

1848. 03. 15.: „Májam . . . gyalázatos.”

1848. 03. 18.: „Komisz éj.”

1848. 04. 18.: „Nyomasztó álmok. Fáradt vagyok. Csüggedt.”

1848. 04. 20.: „Halotti álomban hevertem! Teljességgel elcsüggedve . . .”

1848. 04. 24.: „Nagyon rosszul.”

1848. 04. 29.: „Láz. Egész éjjel! Már nem bírom el azt a kevéske lovaglást sem. Súlyos álmok.”

1848. 04. 30.: „Nyomasztó álmok. Csordultig vagyok méreggel. Nincs egyetlen reménysugár sem . . . – Nő a láz!”

1848. 05. 06.: „Jobb szemem tönkre.”

1848. 05. 13.: „Igen rosszul. Nagyon erős főfájás. Most kezdek álmatlan és étvágytalan lenni.”

1848. 05. 14.: „Tegnap igen beteg voltam – ma jobban.”

1848. 05. 15.: „Fejem etc. tönkre!”

1848. 05. 17.: „Tompa, halotti álom. Rémülettel ébredek!”

1848. 05. 19.: „Nyomasztó álmok!”

1848. 05. 20.: „Nyomasztó álmok.”

1848. 05. 21.: „Súlyos éjszaka. Lelkiösmeretfurdalások!”

1848. 05. 29.: „Álmatlanul. Túl sok bort iszom! Túl sokat eszem! ”

1848. 06. 03.: „Igen rosszul. A keresztcsontomban van a hiba! – Nyomorúság lesz a végem.”

1848. 06. 05.: „Nyomorultul. A keresztcsontomban van a baj!”

1848. 06. 10.: „Az agyam tönkre. [ . . . ] Micsoda álmok!”

1848. 06. 11.: „Több óra hosszat teljes halotti álomban feküdtem . . . ”

1848. 06. 18.: „Rosszul.”

1848. 06. 19.: „Nem jön rám többé álom. [ . . . ] Nagyon izgatott vagyok. – Májam tönkre . . . ”

1848. 06. 25.: „Májam erősen megtámadva!”

1848. 07. 04.: „Alig aludtam az éjjel.”

1848. 07. 12.: „Komisz éjszaka. 122 font a súlyom.”

1848. 07. 13.: „Keserves éjszakám volt. Májam nagyon izgatott.”

1848. 07. 14.: „Nem tudok már aludni.”

1848. 07. 15.: „Egészen ki vagyok merülve! Gerincsorvadásom van.”

1848. 07. 18.: „Hajnali 2 órától fogva nem tudok aludni többé!”

1848. 07. 25.: „Nyomorultul érzem magam. Csípőbénulás.”

1848. 07. 28.: „Rossz éjszaka! Elvesztem az eszem! Hátgerincsorvadás!”

1848. 07. 29.: „Nem tudok aludni, egyik eszme a másikat űzi-hajtja.”

1848. 07. 30.: „Végtére is eddig 50 százalékkal rosszabbul képzeltem mindent, ahogy lett! Úgy alszom, mint egy zsák.”

1848. 08. 02.: „Tegnap egész nap szúrás a májamban. Ma szintén.”

1848. 08. 03.: „Hátgerincsorvadás. Fejem összezavarodva. Májam etc. tönkre.”

1848. 08. 04.: „Micsoda éjszaka. Én [ . . . ] Hátgerincsorvadásom van.”

1848. 08. 06.: „Micsoda éjszaka! Egyik gondolat a másik sarkában.” „Igen rosszul.”

1848. 08. 07.: „Rémületes éjszaka! Ébren félrebeszéltem.”

1848. 08. 08.: „Micsoda éjszaka!”

1848. 08. 11.: „Nyugalmas éjszaka. 3–4 napja – mióta pezsgőport iszom – [olvashatatlan szó] pisilek. – Azt hiszem: itt a vízkór.”

1848. 08. 12.: „Folyton [olvashatatlan szó] pisilek. – Alszom és nyugodtabb vagyok!”

1848. 08. 20.: „Nyomorultul telt az éjszakám.”

1848. 08. 29.: „Semmi alvás, csak szorongás! Átkozottul telt az éjszakám.”

1848. 08. 30.: „Egy percet sem aludtam!”

1848. 08. 31.: „Szörnyű éjszaka. A poklot érzem a szívemben!”

1848. 09. 04.: „4 órát aludtam.”7

[ . . . ]

1848. szeptember 4. – egészségi állapotára hivatkozva a minisztertanácstól szabadságot kér és kap.

1848. szeptember 5. – elhagyja Pestet, szeptember 7-én beszállítják a döblingi Goergen-elmegyógyintézetbe.8

  • 7 Tóth András doktor, orvostörténész – Széchenyi naplójának orvosi vonatkozásait elemezve – írja: „Szeptember elején naplójának írását abbahagyja . . . Döblingi elszigeteltségében izgatott rohamai hamarosan megszűntek, és látszólag éveken át tartó csendes magábamélyedésben vezekelt.” Lásd: Tóth András: Orvosok Széchenyi naplójában. Orvosi Hetilap 122 (1981) No. 22. 1336. p.
  • 8 Ez az intézet 1831 májusában kezdte meg működését, Bruno Goergen vezetésével, a Széchenyit kezelő Gustav Goergen 1842-től kezdve vezette az intézményt.

Vajon mire lehet következtetni az egyre sűrűsödő, ismétlődő panaszokból? Nézzük még egyszer, melyek is a gróf legfőbb panaszai 1847–48-ban:

  • fogfájás
  • lábfájdalmak
  • derékbántalmak
  • gerincbántalmak
  • hátfájás
  • májpanaszok
  • gyomorpanaszok
  • lázas állapotok
  • sűrű vizelési inger
  • szempanasz
  • pszichés panaszai:
  • csüggedtség
  • enerváltság
  • mélabússág
  • „halotti álmok”, nyomasztó álmok
  • súlyos alvászavarok

A történészkedő visszaemlékezések sokak előtt Széchenyit egy 1848 szeptemberére elmebetegségben szenvedő emberként igyekeztek megrajzolni, a fenti tények, továbbá az akkor megkezdett ideggyógyintézeti kezelés tényéből. Az a véleményünk, hogy a felsorolt panaszokból elmebetegségre következtetni merész, sőt talán téves dolog. Nem véletlen, hogy Schaffer Károly professzor igyekezett e témakörben keményen fellépni szakmája színeiben.9

Széchenyi patográfiáját két korszakra bontja: az aktív közéleti időszakára, és a döblingi évekre. Az elsőről ezt írja:

Széchenyi sohasem volt elmebeteg, amint azt róla Béla fia, Kacskovics Lajos, később pedig maga Kossuth Lajos mondta . . . a 48 előtti időre nézve a Grünwald Béla állította búskomorság felvételét én . . . megcáfoltam, úgy hogy ez az időszak tisztázottnak tekinthető.10

Széchenyi világéletében nem volt melancholiás vagy mániás egyéniség, hanem egy szerfeletti hangulati labilitás képviselője, aki pillanatnyi hangulati adottságok szerint külső viselkedésében tudott depressiv, illetőleg hypomániás lenni.11

  • 9 Ezt több írása, s a kortársak azokra adott válaszai is igazolják:
    Angyal Dávid: Gróf Széchenyi István döblingi évei. Századok 56 (1922) No. 6–8. 465–498. p.
    Schaffer Károly: Gróf Széchenyi István idegrendszere szakorvosi megvilágításban. Budapest, 1923. MTA. 24 p.
    Schaffer Károly: Gróf Széchenyi István idegrendszere. Orvosi Hetilap 70 (1926) No. 4. 94–95. p.
    Viszota Gyula: Széchenyi elmebaja. = Budapesti Szemle Vol. 219. (1930) 321–362. p.
    Schaffer Károly: Gróf Széchenyi István lelki világa orvos-lélektani szempontból. Magyar Szemle 18 (1933) No. 4. 297–310. p.
    Viszota Gyula: Egykoru iratok Széchenyi elmeállapotáról és haláláról. Irodalomtörténeti Közlemények 44 (1934) No. 1. 51–68. p., No. 2. 144–152. p., No. 3. 261–266. p.
  • 10 Valamennyi idézet a következő tanulmányból való: Schaffer Károly: Széchenyi Döblingben. Budapest, 1934. MTA. 13 p. (Különlenyomat Budapesti Szemle, 1934. jan.)
  • 11 Ezt Környei István néhány évvel később így fogalmazza meg: „Időtállónak tartjuk Schaffer véleményét: »Széchenyi orvosi lélektani szempontból az ún. cykloid temperamentumok közé tartozott«, illetve »keverék konstitúció megtestesítője volt, igaz cykloid túlsúllyal.« [ . . . ] Cykloid jellegű Széchenyi asszociációs menete. Mind a mániás, mind a depresszív irány befolyása felismerhető kifejezésmódjában. Az első az eszmegazdagságban és gyorsaságban.”

Széchenyi egyénisége végletekben hányódó volt, rendkívüli lelki túlérzékenységénél fogva, s ez adja magyarázatát un. »elmebajának« vitathatatlanul ép állapotában is . . . A mai elmekórtan Széchenyi bizarr lelki reactibilitásában még semmiképpen sem lát elmebajt, hanem csupán egy sajátos egyéni, az átlagon felül, illetőleg kívül álló lelki típust, melyre nézve az érzések polaris ellentétessége, túlzott érzékenység talaján a gondolkodás és érzés szilaj ugrándozása, tehát a féktelen fantázia volt jellemző, kísérve rendkívüli értelmi mozgékonyság- és szatirikus, humorizáló írói vénától.

Széchenyinek ezt a psychopathiáját kiegészíti neuropathiája oly értelemben, hogy hajlott ideges tünetekre, milyenek az időnként mutatkozó szívtáji szorongó érzések, szívműködésének pillanatos kihagyása beidegzési zavar következtében, bél működési zavarok stb.; persze ő ezeket psychopathiája következtében túlértékelte és olyan merőben téves megállapításokra jutott, mint pl. hogy ő tabesben szenved.

Az évtizedek során számos esetben gyötörte súlyos fejfájás, s ilyenkor írta naplójába, nem egyszer: „Főbe lövöm magam.” Ebből azonban még nem lehet elmebeli állapotának súlyos zavaraira következtetni, mint tették többen is. 1848 szeptemberében Széchenyi valóban majdnem öngyilkos lett, de ebben titkára, Tasner megakadályozta. Ekkor nagyon súlyos pszichés állapotban volt, jogos volt elmegyógyintézetbe történő szállítása.

Az ezt követő évekről, tehát a döblingi időszakról ezt írja Schaffer:

Nem úgy a második szakasz, vagyis a döblingi, melyre nézve két vélemény alakult ki. Az egyik, amelyet Károlyi Árpád mint történész, én magam pedig mint elme-idegorvos képviselünk, 1856-tól fogva lelkileg rendezettnek tekinti Széchenyit. Ezzel szemben áll Viszota Gyula felfogása . . . aki főleg doktor Goldbergnek, a döblingi intézet alorvosának véleményére támaszkodik, aki szerint Széchenyi az egész döblingi tartózkodása alatt elmebeteg volt.

Ezek után azt kell mondanom, hogy Széchenyi magaviseletében és elmebeli állapotában én 1857-től fogva egyénileg semmi betegeset nem látok . . . Öngyilkossága kizárólag szerencsétlen környezethatás következménye volt.

. . . nyomatékkal mondjuk, hogy Széchenyi sohasem volt melancholiás, tehát e jelző használata szakszempontból mellőzendő. Széchenyi életének utolsó három évében eredeti kedélyvilágának minden vonását mutatta és így 1857-től fogva nem volt elmebajos erőszakos haláláig, mely utóbbinak felidézője túlságosan nagy hullámokat verő kétségbe esése és nem elmebaja volt.

Schaffer megállapításai rendkívül korrektek. Így már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt, hogy akkor a jelen sorok szerzője mire vezeti vissza Széchenyi panaszait, amelyek szerencsére nem egy elmebetegség tünetei voltak.

Ha egy pillantást vetünk (ez más jellegű, mint az 'Ein Blick . . .') Széchenyi naplójára, gondosan átolvasva az 1830-ban történteket, valamint későbbi panaszait, nem kizárt, hogy a két évtized alatt ismétlődő panaszai az 1830-ban elszenvedett maláriájára, illetve annak újbóli felerősödésére utalnak. Sajnos ez a betegsége lényegében kezeletlen maradt, s a későbbi években sem merült fel gyógyszeres kezelésének szükségessége, holott erre 1831 elejétől kezdődően mindenképpen szükség lett volna.

A Škoda professzor által vezetett bécsi belklinika tapasztalatai alapján Fürst Lajos az Orvosi Hetilap 1858-as évfolyamában több tapasztalatot is leírt a maláriásokkal kapcsolatosan. Néhány gondolat e nagy közlésből:

A váltó láz [malária] gyógyszerelésére nézve igen kedvező viszonyokkal bírunk, mert több sajátszert ismerünk ellene, és jelenleg ezekre nézve meglehetős tisztában vagyunk. A váltó láz elleni sajátszereink gátolják azon mozgalmat, mely a rohamokat okozza, ennél fogva az utóbajokat is, melyek a rohamokból származnak, megakadályozzák, vagy mindazt előidézik, mi arra szükséges, hogy a rendellenes mozgalom elmaradjon. Minél tovább terjedtek a rohamok utóbajai, annál kevésbé valószínű és bizonyos az ismétlődések elkerülése, és tartós gyógyulás csak hosszabb idő után az által eszközölhető, ha, mint már említve volt, az összes szerves állományok üdvös átváltozása létre hozatik . . . Szükséges a kül levegő behatását eszközölni, az elválasztásokat elősegítni, az emésztést erősítni, és egyszersmind az idegrendszerben azon rendellenes izgatást, mely a rohamok által külölni fognak, magát meggátolni.12

Tehát nem szenved kétséget, miszerint az idegrendszer rendellenes izgatottsága majd kisebb, majd nagyobb terjelmet mutat, és ha átalán létezik rendellenes izgatottságnak bizonyos foka, állíthatjuk, miszerint lázmozgalom vagyis roham lépett föl, még akkor is, ha a roham egyes tünetei hiányoznának.13

  • 12 Fürst Lajos: Váltó láz. Orvosi Hetilap 2 (1858) No. 40. 628. has.
  • 13 Fürst Lajos: Váltó láz. Orvosi Hetilap 2 (1858) No. 39. 612. has.

Fürst leírja azt is, hogy milyen lép-, máj- és vesepanaszokat tapasztaltak maláriások esetében.

Széchenyi kezelőorvosai közül senki sem gondolt arra, hogy a grófnál fellépett, és 1848-ban igencsak felerősödött, hasonló panaszok mögött esetleg egy ki nem kezelt, újra felerősödött malária húzódhat meg, miközben annak szakirodalmi forrásai már magyar nyelven is kezdtek hozzáférhetővé válni.14 Valószínűsíthető, hogy Széchenyi súlyos pszichés zavarai nem egy elmebetegséghez vezető út állomásai, sokkal inkább egy maláriás fertőzés egyre erősödő tünetei voltak. E tüneteket azonban nem külön-külön, hanem együttesen kellett volna szemlélni, s akkor talán rájöttek volna a helyes ok-okozati kapcsolatra.15 És fel kellett volna tételezni azt is, hogy valós panaszokat soroló személlyel, s nem egy hipochonderrel állnak szemben.

  • 14 Néhány, Széchenyi életében magyar nyelven megjelent szakkönyv, publikáció: Haiszler György orvosi munkája. 1. darab. A főbb hideglelésekről, a pestistről és a hideglelős kiütésekről. Weszprémben, 1801. Ny. Számmer Mihály bet. 14, 460 p.
    Arejula János Emanuel: A malagai járvány hideglelésről s orvosolhatásáról. Irta Truxilló Péternek parancsolattyából. Magyarázta Bérczy János. Pesten, 1805. Trattner Mátyás bet. 51 p.
    Thótt József: A' megmegszünő hidegleléseknek hamar, bizonyosan és kellemetesen való gyógyitások' módjáról. Tudományos Gyüjtemény 10 (1826) Vol. 2. 33. p.
    Eckstein Fridrik: A Magyarországban 1826-túl fogva uralkodó váltólázrúl. Orvosi Tár 2 (1832) No. 9. 180–206. p., No. 10. 12–32. p., No. 11. 99–166. p.
    Kúthy Lajos. Az 1842-ik évi váltólázjárványról, Szarvason. Orvosi Tár. Harmadik folyamat. (1843) Vol. 3. No. 5. 97–107. p.
    Joachim: A járványos váltolázakrúl, okfürkészeti viszonyaikrul s gyógymódukról. Orvosi Tár. Harmadik folyamat. Vol. 3. (1843) No. 22. 505–514. p.
    Meskó Pál: Váltóláz görcsök eszméletlenség hűdés és más ideges tünetekkel. Orvosi Hetilap 2 (1858) No. 2. 23. has.
    Fürst Lajos: Váltó láz. Orvosi Hetilap 2 (1858) No. 37. 581–584. has., No. 39. 611–615. has., No. 40. 628–632. has.
    Stoy Jakab: A váltóláz (febris intermittens) gyógyszereléséhez. Orvosi Hetilap 4 (1860) No. 10. 185–190. has., No. 11. 201–205. has.
  • 15 Az új szemléletmódra vonatkozóan lásd: Schneider, W. (Hrsg.): Malaria – Neue Aspekte in Diagnostik, Therapie und Prophylaxe. Basel, 1989. Roche

Az esetében feltehetően malária okozta súlyos pszichés tüneteket szerencsére Döblingben megfelelő módon kezelték, bár az azt kiváltó, több évtizede fennálló okra valószínűleg ők sem gondoltak. 1848 szeptembere előtti kezelőorvosai nem éppen üdvözítő tanácsai és „gondossága” ellenére talpra tudott állni, lényegében panaszmentes lett, újra elkezdett alkotni (részben asztalfiókjának) – nem is keveset, nem is akármilyen színvonalon.

A „legnagyobb magyar” még erre is képes volt.

Széchenyi István
hungarikum.hu
Forrás

Három orvostörténész köszöntése. Tanulmánykötet. Birtalan Győző, Karasszon Dénes és Szállási Árpád tiszteletére. Piliscsaba: Magyar Tudománytörténeti Intézet, 2010. (A Magyar Tudománytörténeti Szemle könyvtára, 86.)