Tartalom

ELSŐ RÉSZ
Geológia a költészetben


Bányák és bányavárosok

Petőfi Sándor: Bányában (részletek)

Áprily Lajos: Néma kőbánya (részletek)

Versényi György: A tündérgyík (Selmecbánya mondája)

Versényi György: Vadászszerencse (Körmöcbánya mondája)


A geológus

Walther Gothan: Mi a geológus?

Nopcsa Ferenc: Konvenció


A Természet harmadik Országa

A földet biztos alapra helyezted… (részlet a Zsoltárok könyvéből)

Gotthold Ephraim Lessing: Die drei Reiche der Natur · Természetnek három Országa (részlet)

Weöres Sándor: Víz-torlasztó hegyfalak…

Juhász Ferenc: Templom Bulgáriában (részlet)


Ásványok

Kosztolányi Dezső: Smaragd

Martialis: Et latet et lucet… · Borostyánkő

Népköltés: Tessék


Kőzetek

Lucretius Carus: Az Etna

Johann Wolfgang Goethe: Basalt · Sötét bazalt…

Johann Wolfgang Goethe: Werner · Jó Werner…

Madách Imre: …széndarab

Reviczky Gyula: Meteorit


Ősmaradványok

Szent László pénze (részlet)

Balatoni kecskekörmök (részlet)

Dénes György: Hal a homokkőben

Joseph Victor von Scheffel: Az Ichtyosaurus

Felix Plater(?): Riese von Reiden · A luzerni óriás

Mammut zápfog

Áprily Lajos: Ma milyen szép vagy

Juhász Ferenc: A Mindenség szerelme (részlet)


Vizek

Lao-ce: Az Út és Erény könyve 66, 78

Csuka Zoltán: Szent Anna tó


MÁSODIK RÉSZ
Költészet a geológiában


Komoly versek

Aaro Hellaakoski: Szó

Vadász Elemér: A tudomány…

Horusitzky Ferenc: Hej, minden, minden egyremegy…

Papp Ferenc: Szombat este…

Balogh Ernő: Praefatio

Szilágyi Albert: Geológia

Hevesi Attila: „Ének” a kőzetlemezekről

Réthy Károly: Séta a pokolban


Geológusok versei geológusokhoz

Vadász Elemér: Szádeczky Elemérnek

Vadász Elemér: Vendl Aladárhoz


Geológus-humor

Buday György: Levél Arácsról

Horusitzky Ferenc: Velencei szerenád

Juhász Árpád et al: Szexuálvulkanológia

Andezit Géza

Goldschmidt előtt…

Papp Gábor: Gé-ológia

Buday György: Víg élet a Földtaniban (részlet)

Első rész

Geológia a költészetben

BÁNYÁK ÉS BÁNYAVÁROSOK

Petőfi Sándor


Bányában


(részletek)


Ezer ölre vagyok idelenn a
Föld ölében,
Hol az ősi örök éj tanyázik
Vadsötéten.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ezer ölre a virágoktól s a
Napvilágtól,
Ezer ölre! tán már a pokol sincs
Innen távol;
Vagy már benn is vagyok a pokolban?
Benne, mert a sátán háza ott van,
Ahol az arany terem.

Bányaszellem, sátán, kincs királya,
Mit adsz értem?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vártam, vártam és hiába, mert a
Kincs királya
Bennmaradt a sziklák tömegében,
Ki nem álla.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Áprily Lajos


Néma kőbánya


(részletek)


Vén sziklafal. De itt-ott már bozót:
vadrózsa, repkény, borbolya s szeder.
Félkatlanában hangot és echót
nagynéha mállott kő esése ver.

Ma szélkerülte enyhely, csendsziget.
Rég volt, hogy zúgott itt a munkazaj
és lenn a szürkés-kék andezitet
hajók várták, ringó dereglye-raj.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
De hogyha ősz jön s köd jön, áradó,
hang száll a ködből, hang, mely már zene.
Mintha egy rég eltűnt kőfaragó
finom fejtő csákánya csengene.
Áprily Lajos összes versei

Versényi György


A tündérgyík


(részletek)


Ki medvékkel birokra kelt
s remegni nem tanult,
beteg jó anyjáért remeg,
már eddig tán kimúlt.
Öreg bűbájos ott lakik
az erdő mélyiben,
segítni nem jő, míg neki
aranyat nem viszen.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hát ím egy óriási gyík,
nagyobb mint egy tehén,
előtte gyorsan elsuhan
s odább egy lyukba mén.
Felugrik és utána ront,
csak ássa a lyukat,
s uram-teremtőm, a dolog,
ni csak, hová lyukadt!
Pásztorgyerek tiszta csupa
aranybányát talált.
Beteg anyjához rögtön is
a bűbájos leszállt.
Meggyógyult és soká, soká
Éltek nagy boldogan.
S a helyen, hol az így esett,
ma Selmecbánya van.
Két gyíkot címerében épp
ma is azért visel.
Nézd meg saját szemeddel, ha
nekem tán nem hiszel.

Versényi György


Vadászszerencse


(részletek)


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szegény vadász, gazdag leány
Egymást szeretik.
Csak azt tudják, hogy boldogok,
Csupán ezt érezik.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
„Ezüst-juhász az én nevem,
Aranyos lészen az,
Kinek leányom od’adom,
Ez egyszer szent igaz”!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szegény vadásznak szíve fáj…
Rebben fogolycsapat.
Közéjük lő, egy szép darab
Találva ott marad.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Akaratlan felmetszi a
Meglőtt fogoly begyét
S aranylemezke tűn elé,
Kápráztatja szemét.
Egy gondolat, nagy és merész…
Hamar munkára kel.
Szegény vadász gazdag arany,
Ezüst-bányára lel.
Ezüst-juhász leányát is
De bezzeg megkapá,
Arany-vadász menyasszonyát
Lakába elhozá.
E helyt gazdag bányáival
Körmöc azóta áll.
S álljon soká! az égre fel
Szívünk imája száll.

Versényi György
(1852—1918)

Középiskolai tanár, író, költő, néprajzkutató 1852-ben született a Kolozs megyei Szucságon és egész életében ezer szállal kötődött Erdélyhez és a „kincses városhoz”. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdte, a gimnázium felsőbb osztályait a kolozsvári Református kollégiumban végezte. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1874), majd bölcsészdoktori (1877) oklevelet. 1875—1876-ban a lőcsei Királyi Főgimnáziumban, 1876-tól 1894-ig a körmöcbányai Állami Főreáliskolában, majd 1894-től 1907-ig a kolozsvári Állami Felsőbb Leányiskolában tanított magyar nyelvet és irodalmat. 1908-tól 1917-ig Budapesten élt, 1918-ban hunyt el Kolozsváron, ott is van eltemetve.


A GEOLÓGUS

Walther Gothan


Mi a geológus?


Követ kopogtató, sósavat csorgató
Hátizsák-cipelő, kövület-körmölő
Földre tekintő, hegyet épitő
Néha jól helyező, benne gyönyörködő
Kapával földtúró, kartárs-szidalmazó
Irígységgel fűtött, sörrel hűtött
Forrást kereső, ritkán meglelő
Ezt magyarázó, érc-nyomozó
Csizmában szörpintő, sok pénzt igényelő.
Mindenütt utazgat, sokat bizonygat
Többnyire füstölő, likakba betörő
Térképet rajzoló, gyakran kontárkodó
Gyüjtemény-bővítő, semmire tanító,
Szelvényt igényelő és eszményesítő,
Gyakran szégyent valló, sztratigrafizáló
Mikroszkopizáló, petrografizáló
Zavargást kedvelő, mindent áttoló
Megfúró, locsogó
Tintapocsékoló, véleményt rögzítő
Könyvmagoló, egész hihetetlen
Jövendő kövület.
Berlin, 1951; Vadász Elemér fordítása

Walther Gothan (1879—1954) német geológus és paleobotanikus.

Colez Marku
(báró Nopcsa Ferenc)


Konvenció


Akár bátor, akár gyáva,
Elvhű vagyok, kissé báva,
Merev legyek, engedékeny,
Egyre megyen, mindegy minden.
Halál után egyszerűen
Olyan kövület a nevem,
Mint a brachiopoda héj,
Vagy egy krinoidea nyél.
Vadász Elemér fordítása németből
1968. IV. 16

Nopcsa Ferenc élete

Csaplár Krisztián


Felsőszilvási báró Nopcsa Ferenc, Hunyadi Mátyás távoli rokona, Fatia Negra unokája az erdélyi Hátszeg melletti Szacsalon született 1877. május 3-án. Az ifjú tehetsége folytán a legjobb iskolákban tanulhatott, hallgatója volt többek között a bécsi Theresianumnak is, ahova Erzsébet királyné főudvarmestere — a szintén Nopcsa Ferenc nevet viselő keresztapa — jutatta be. Az öntudatos bárócska élete a Theresianumban eltöltött évek alatt érkezett el első fordulópontjához: nővére dinoszaurusz-csontokat talált a család birtokán (1895). Mivel a leleteket a világhírű bécsi paleontológus, Suess sem tudta besorolni, felszólította az ifjút, hogy tegye meg ezt ő maga. Az eredmény egy 1899-ben — a Bécsi Tudományos Akadémia ülésén — elhangzott előadás lett. Nopcsa Ferenc neve ettől kezdve szorosan összefonódott a paleontológiával, annak a mai napig egyik legnagyobb alakja lett.

Az egyetemen az őslénytan mellett geológiát tanult; 1903-ban doktorált.

1899-ben került először kapcsolatba a Balkánnal. Sikeres akadémiai előadása után — keresztapja jóvoltából — beutazta az egész félszigetet, amit 1903-ban megismételt. Ezeket az utakat tudatosan szervezte meg: olyan területet keresett, amelyet eddig még nem fedeztek fel az európai kutatók, de amely várhatóan nagy szakmai eredményekkel kecsegtet. A túráknak politikai haszna is volt: Korfutól Konstantinápolyig, Krétától Belgrádig a báró megismerkedett a Monarchia legtöbb külképviseletével. Nopcsa azonban nemcsak a Balkánon utazott: 1905-ig megfordult az összes jelentős nyugat-európai őslénytani gyűjteményben — Milánóban, Rómában, Brüsszelben, Párizsban, Londonban —, és megismerkedett a kor vezető őslénytanászaival. 1904-ben több hónapos ösztöndíjat kapott a British Museumba.

1903 őszén Koszovóban elhatározta, hogy hazafelé kitérőt tesz, és meglátogatja a rettegett albánok által lakott hegyeket. Jezercében csodálatos panoráma fogadta. Sorsának eme második fordulópontján elhatározta, hogy életét ezentúl ezeknek a hegyeknek a tanulmányozásával fogja tölteni. 1905-ben Bécsben jelent meg első Albániával foglalkozó geológiai tanulmánya.

Nopcsát érdeklődése korán Albániához kötötte. Ő maga eredetileg geológusként és paleontológusként —, illetve amatőr régészként és néprajzosként is — szerette volna kutatni az első pillanatra megszeretett vidéket, de Ausztria—Magyarország érdekei és saját vérmérséklete ennél jóval többre predestinálta.

A Monarchia a századfordulón a térség vezető nagyhatalma volt. A balkáni államok függetlenné válása után dominanciája egyre ingatagabb lett, mivel a török alól frissen felszabadultak nem kívántak a régi helyett egy új függőségbe kerülni. Szerbia, Montenegró és Románia ügyesen kihasználta a nagyhatalmak ellentéteit. Emiatt a bécsi külpolitika irányítóinak idővel nem maradt más lehetősége, mint a félsziget legelmaradottabb népének, az albánoknak a barátságát keresni. Ez több szempontból is célszerű volt. Egyrészt az albánok harciassága hasznosnak tűnt a dualista állammal ellenséges délszláv országokkal szemben, másrészt ennek geopolitikai vetülete is Bécs érdekeit szolgálta. Az Albánia feletti védnökség ugyanis állandó fenyegetést jelentett Szerbiával és Montenegróval szemben, ugyanakkor biztosította a császári és királyi hadi-, illetve kereskedelmi flotta szabad útját az Adrián a Földközi-tengerre. Ezt a stratégiai pozíciót a nagyhatalmak közül Olaszország fenyegette a leginkább.

A katolikus albánok feletti protektorátusi jogokat Bécs már a török háborúk óta gyakorolta, ennek ellenére a térség a századfordulón csaknem teljesen felfedezetlen volt, még térképek sem készültek róla. Éppen ezért a külügyminisztérium — a Katonaföldrajzi Intézet és a bécsi Földrajzi Társaság támogatásával — tudományos-felfedező utak finanszírozásában is részt vállalt. A térképészeti mérések mellett az infrastruktúrát is felmérték.

Nopcsa már 1903-ban felvette a kapcsolatot mind a katonai, mind a civil földrajzi intézetekkel, azoknak azonban csak 1905-ös útjától kezdve küldött rendszeresen adatokat, méréseket és fotókat. A térképészeti és geológiai méréseken túl információkat gyűjtött magukról az albánokról is. Született arisztokrataként hamar tekintélyt szerzett az egyedül a bátorságot tisztelő törzsek között. Életmódjuk mellett megismerte nyelvüket és mentalitásukat is. Tudományos munkái mellett kisebb diplomáciai feladatokat is ellátott, utóbbi miatt a török hatóságok többször nem kívánatos személynek nyilvánították, egy alkalommal még bérgyilkost is küldtek ellene. A báró azonban szerencsésen kibújt minden neki állított csapdából.

Az annexió híre az albán hegyek között érte. Miután tájékozódott a törzsek hangulatáról, felajánlotta szolgálatait a külügyminisztériumnak és a vezérkarnak.

A Monarchia katonai stratégái hamar felismerték, hogy Bosznia annexiójával megnőtt a háborús veszély Szerbiával és Montenegróval. Egy lehetséges háború forgatókönyveit végiggondolva úgy vélték, hogy a boszniai seregre nehezedne a legnagyobb nyomás. Ezt úgy lehetne csökkenteni, hogy felfegyverzik az albán törzseket, és ezzel katonai fenyegetést teremtenek az ellenség hátában. Az ún. „albán akció” lebonyolításához egy olyan férfit kerestek, aki a térséget jól ismeri, határozott és gyakorlatias; nem árt ha szót tud érteni a törzsek vezetőivel is. A feladatra az egyik albániai konzul Nopcsát ajánlotta.

A báró eddig is végzett diplomáciai tevékenységet, de titkosszolgálati akcióban először vett részt. A feladatot mintha rászabták volna, hiszen ő készítette a térség csaknem összes használható térképét, kitűnően ismerte a szállítás feltételeit, és nem utolsósorban személyesen ismerte a legtöbb törzsi vezetőt. Nopcsa alaposan kidolgozta a fegyvertranszport útját, és felkészítette a törzseket a harcra. Az akciót azonban végül lefújták, mivel a Monarchia diplomáciája elhárította a háború veszélyét.

Nopcsa Ferenc neve 1908—9-ben lett széles körben ismert a balkáni boszorkánykonyhában. Az észak-albániai törzsek körében befolyásos ember lett, Szerbiában és Montenegróban veszélyes emberként tartották számon, de a török hatóságok is a Monarchia ügynökét látták benne. Az akció lefújtával visszatért eredeti szakterületeihez, és folytatta kutatásait, illetve a frissen gyűjtött balkáni adatok feldolgozását, amikből több tucat geológiai, paleontológiai és néprajzi tanulmány született.

1910-ben a török csapatok kegyetlenkedései miatt felkelés tört ki Albániában, amit ez év végéig a hatóságok nem tudtak leverni. A következő évben Konstantinápoly nagy sereget küldött a helyszínre, amely brutalitásával kikényszeríttette számos törzs exodusát. A menekülők Montenegróban kaptak menedéket. A hírek hallatán Nopcsa a helyszínre sietett, és belevágott élete egyik legmerészebb akciójába: a bécsi külügyminisztérium teljhatalmú titkos ügynökének adva ki magát, saját szakállára próbálta megoldani ezt a nemzetközivé dagadó problémát. Blöffje sokáig nem derült ki: csaknem egy hónapig vezette a török tisztviselőket orruknál fogva, végül még Montenegróba is elment, hogy szeretett albánjai sorsát számukra kedvezően eligazítsa. 1911 júliusában aztán török nyomásra a bécsi külügyminisztérium hazarendelte, mielőtt egy újabb tartós nemzetközi válságot robbantana ki. A felháborodott báró látván, hogy Aehrental külügyminiszter a Monarchia érdekei „ellen” politizál, illetve hogy már másodszor árulta el 1908 óta, sajtóhadjáratba kezdett a külügyminisztérium ellen. Cikkeit a hazai közvéleménynek szánta, de még Oroszországból is reagáltak írásaira. Az albán-kérdés végül lekerült a nagyhatalmi politika aktuális kérdései közül, mivel Németország újabb válságot robbantott ki Marokkóban. Ily módon a sajtóhadjárat meddővé vált, ráadásul a magát agyonhajszoló báró is megbetegedett, ezért felhagyott kísérleteivel, és csalódottan visszavonult tudományos elefántcsonttornyába.

Az I. Balkán háborút (1912—13) követően a londoni nagyhatalmi konferencián elhatározták az önálló albán monarchia megteremtését. A trón betöltésére számos jelentkező akadt, köztük felsőszilvási báró Nopcsa Ferenc is. 1913-ban a trieszti albán kongresszuson a báró mint a Monarchia ügynöke vett részt. Amikor híre ment, hogy a trónt egy — a helyi viszonyokat nem ismerő — francia herceg kapja meg, a báró levelet írt Bécsbe Conrad vezérkari főnöknek, amiben bejelentette a trónigényét. Levelében kalandos tervet vázolt fel: a hatalmat fegyverek segítségével fogja megragadni, és így kész helyzet elé állítja a hatalmakat, ehhez kért segítséget. Nopcsa tervét a mérvadó bécsi körök elutasították, ezért visszavonta trónigényét, és visszatért tudományos kutatásaihoz.

A világháború alatt Albániában kezdte meg katonai szolgálatát. Rendkívül fegyelmezetlen tiszt volt: arra törekedett, hogy „saját” serege legyen, aminek az élén beveheti Tiranát, és király lehet. A vezérkar nem tűrte meg a magánakciókat, ezért kitiltották Albániából. Nopcsa ekkor visszatért Magyarországra, és szokása szerint ismét a tudományba vetette magát. 1916—17-ben több nagyszabású cikkben forradalmasította a dinoszaurusz-kutatást, és a paleofiziológiát önálló tudományággá emelte. Heves természete azonban nem hagyta, hogy sokáig távol legyen a fronttól. 1917 végétől néhány hónapig titkosügynökként működött Romániában.

Az őszirózsás forradalom idején azonban már Budapesten tartózkodott. Ittléte alatt segített előkészíteni a Párizsba készülő békedelegáció iratait: részt vett a nemzetiségi megoszlást ábrázoló térképek elkészítésében is. A Tanácsköztársaság kikiáltása után nem sokkal egy régi engedéllyel repülőt szerzett, és Bécsbe repült (a húzódozó pilótát Nopcsa revolvere győzte meg). A báró bécsi lakása hamarosan a Bethlen körül szerveződő Antibolsevista Comité találkozóhelye lett.

A román kormány 1920-ban felkínálta a bárónak a bukaresti Geológiai Intézet igazgatói posztját — amit ő elutasított —, illetve visszaadta szacsali birtokát. Nopcsa még ebben az évben meglátogatta kastélyát, ahol egykori parasztjai csaknem halálra verték. A támadás során komoly fejsebet szerzett (ezüstlemezzel kellett pótolni a szétzúzott koponyacsontot), aminek következményeként az amúgy is túlterhelt idegrendszere egyre gyakrabban sodródott az összeomlás szélére —évente átlag 3 hónapig munkaképtelenné vált: a magába roskadt, lefogyott báró ilyenkor teljesen elhanyagolt volt.

A trianoni sokk után többé nem avatkozott a politikai életbe, kizárólag a tudománynak élt. Pihenést nem tűrő, kegyetlen tempót diktált ilyenkor magának, amely azonban nem tudta vele elfelejtetni: az ő világa, a XIX. századi tudós polihisztor arisztokratáé — aki kopogás nélkül bement a bécsi külügyminiszterhez, és aki a világ bármely pontján úrként viselkedhetett — szereplőivel együtt elmúlt. Nopcsa nem tudott és nem is akart alkalmazkodni az új világhoz. Ezért amikor 1925-ben kinevezték a Földtani Intézet igazgatójának, folytatta a Monarchiában megindított nagyszabású kutatásokat, és ezeket pazar formában több nyelven publikáltatta. Így született meg az Észak-Albánia geológiáját feldolgozó monumentális munkája (1929) is. Emellett magára vállalta számos nemzetközi konferencia megszervezését. Célja egy nemzetközi műhely létrehozása volt. Nopcsa egyre gyakrabban került konfliktusba feletteseivel, akik nem tudták meggyőzni arról, hogy az ország anyagilag nem bír el ilyen nagy vállalkozásokat. A báró idegei végül nem bírták a többfrontos harcot: 1929-ben lemondott posztjáról; nem sokkal később idegösszeroppanást kapott. Megmaradt kevés barátja Ausztriába vitte gyógykezeltetni a friss akadémikust (1928-ban lett az Akadémia rendes tagja).

A báró lábadozása alatt ismerkedett meg az autózás és a motorozás örömeivel. Utóbbi különösen megtetszett neki, ugyanis rájött arra, hogy ily módon rendkívül nagy távolságokat tehet meg olcsón. Ekkor fogalmazódott meg benne az igény az Adria keletkezésének feltárására és tisztázására. Az Adria Balkán felőli része — Dalmácia, Montenegró, Albánia, Görögország — már ismert volt előtte, hiszen másfél évtized alatt (1903—16) több mint 4000 km-t tett meg gyalog a félszigeten. Útjai során mindenhol fotózott, kőzetmintákat gyűjtött, térképvázlatokat és földtani rajzokat készített. Diaképein megörökítette a különösebb földrajzi képződményeket is. Gyógyulása utolsó idejében aztán átnézte a Földközi-tenger melléki földrengésekről szóló szakirodalmat. Ezután határozta el, hogy motorral beutazza az Itáliai-félszigetet, és megírja az Adria történetét, amit 1932-ig meg is tett.

1933-ban Nopcsát súlyos anyagi gondok gyötörték. Ez időben már Bécsben élt, és szinte semmivel nem tudott foglalkozni. Súlyos idegrohamok gyötörték, amiből nem látott kiutat. A világéletében rendkívül agilis báró nem bírta elviselni tehetetlenségét állapotával szemben: 1933. április 24-n először fejbe lőtte — előzőleg elaltatott — hűséges titkárát, majd végzett magával is. Búcsúlevelében tettét idegi kimerültséggel indokolta meg.

„A régi világ”-ból megmaradt kevés ismerőse néhány nappal később vett tőle örök búcsút: „Április 28-án reggel 9 órakor szűk baráti köre állta körül kihűlt tetemét a bécsi központi temető krematóriumban … Amikor magunk előtt láttuk a kicsiny koporsót, amelyben teteme lángokba temetkezett, előttünk állott egy férfiélet, amely lehetett kalandvágyó és az is volt, de mindenesetre egyik legzseniálisabb vezére marad a modern paleontológiai kutatásnak. Ennek a törékeny testnek nem volt része harmóniában: szellemének fáklyája egyre magasabban lobogott és a Nopcsa név utolsó viselője túl korán esett áldozatul a lángoknak: szelleme a lángelme lobogásának, teste a krematórium tüzének.” (Lambrecht Kálmán: Báró Nopcsa Ferenc; Különnyomat a Budapesti Szemle 1933. évi szeptemberi füzetéből).

Nopcsa Ferenc öngyilkossága mind Ausztriában, mind Magyarországon óriási szenzáció volt. Még évekkel a halála után sem csökkent a közvélemény és a tudóstársak kíváncsisága az élete iránt. A báró egyik legközelebbi barátja, Lambrecht Kálmán 1936-ban meghalt, így tőle csupán egy hosszabb nekrológ maradt hátra Nopcsáról (Lambrecht Kálmán: Báró Nopcsa Ferenc. Budapesti Szemle, 1933, 361—372. p.). Az első könyvet Tasnádi Kubacska András írta róla Nopcsa Ferenc kalandos élete címmel (Budapest, 1937), amely népszerűsítő irodalomi eszközökkel mutatta be a báró életét és munkásságát. Tasnádi Kubacska munkájához Nopcsa visszaemlékezéseit használta forrásként. Nyolc évvel később a kötet német nyelven is megjelent (Budapest, 1945).

Az első tudományos igényű írás Gert Robel tollából jelent meg (Gert Robel: Franz Baron Nopcsa; Wiesbaden, 1966), amelyben a szerző a báró visszaemlékezéseinek adatait az Osztrák Állami Levéltár (ÖHHStA) forrásainak tükrében vizsgálta. Ebben az információgazdag monográfiában Robel elsősorban a politikai ambícióktól is fűtött paleontológust és Albánia-kutatót állítja középpontba, de nem felejti el a kor balkáni politikai viszonyait sem bemutatni.

1993-ban a néprajzos Hála József Nopcsa-emlékkonferenciát rendezett Budapesten, ahol elsősorban a báró természettudományi és néprajzi tevékenységéről emlékeztek meg. A konferencia kapcsán a Néprajzi Hírek ünnepi számában (1994) közzétettek egy teljes bibliográfiát Nopcsa műveiről, illetve a Nopcsáról szóló írásokról. A Nemzeti Múzeum paleontológusa és geológusa, dr. Főzy István is a magyar Nopcsa-kutatók szűk, ám lelkes körének a tagja. Számos publikációját követően megjelentette Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai című könyvét (Budapest, 2000), amely mind a szakembereknek, mind a laikusoknak élvezetes olvasmány. Főzy elsősorban a természettudós Nopcsát állította kutatásainak központjába, aki a paleontológia ma oly népszerű tudományának egyik legnagyobb alakja volt.

Nopcsa élete a tengerentúlon is figyelmet keltett. A John Hopkins University (Baltimore, USA) híres paleontológusa, David B. Weishampel professzor vállalta magára a báró tudományos eredményeinek népszerűsítését. Az amerikai professzor többek között angolra fordította Tasnádi Kubacska András Nopcsáról szóló könyvét.

A külföldieket illetően még három tudósról kell megemlékezni. A grazi Karl Kaser professzor (Abteilung für Südosteuropäische Geschichte, Karl-Franzensí Universität) az albán Fatos Baxhakuval publikálta Nopcsa Észak-Albánia törzseiről szóló kéziratát (Die Stammesgesellschaften Nordalbaniens; Graz, 1996). A Nopcsa-kutatásnak Robert Elsie adott újabb lendületet, aki számos újdonsággal állt elő levéltári kutatásait követően. Többek között ő publikálta a báró német nyelvű visszaemlékezéseit (Die Tagebücher Franz Baron Nopcsas; Pejë, 2001).

A magyar történettudomány ez irányú felelősségét e sorok szerzője próbálja pótolni, aki szintén levéltári forrásokon alapuló publikációkat közöl (pl. Csaplár Krisztián: Nopcsa Ferenc és a Monarchia albániai politikája 1911-ben. Kenyeres István—Sípos András (szerk.): FONS; Budapest, 2001/3).

A Nopcsa életéről és tevékenységéről szóló források és hagyatéktöredékek története éppen olyan kalandos volt, mint amilyen a báró élete. Nopcsának legkevesebb négy hagyatéktöredéke van: paleontológiai öröksége a londoni British Múzeumban található (Department of Paleontologie). Albán hagyatéka az Osztrák Nemzeti Könyvtár Kéziratgyűjteményébe került, egy jelentősebb rész pedig a budapesti Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményébe. Ezenkívül hét kötetre való útijegyzetet és feljegyzéseket hagyott hátra, amelyeket a tiranai Albán Nemzeti Múzeum őriz. Ez utóbbiakra Robert Elsie bukkant rá 1990-es kutatásai során. Ezek a kötetek — és feltehetőleg még sok egyéb kötet is — egy gazdag arisztokrata, Midhat Bej Frashëri magánkönyvtárából kerültek ide, akinek vagyonát 1944-et követően államosították, megvetve ezzel a Nemzeti Könyvtár alapjait. Frashërinek a Nopcsa-könyvtár egy részét valószínűleg a báró titkárának (Ismail Elmas Doda) bátyja adta el. Ezen kötetek értéke felbecsülhetetlen. Nopcsa ugyanis ezekre támaszkodva írta meg visszaemlékezéseit. A kötetekből már csak azok vannak meg, amiket Tiranában őriznek. Érdekesség, hogy az 1918-as résznek már az I. világháborút követően nyoma veszett; emiatt szakad meg hirtelen a visszaemlékezések sora 1917 végén.

Az Osztrák—Magyar Monarchia szétesését követően az őszirózsás forradalom Nopcsát Budapesten találta, gróf Teleki Pál palotájában, ahol térképek készítésével segítette a béketárgyalásokra utazó magyar küldöttséget. 1919 tavaszán proklamálták a Tanácsköztársaságot. Nopcsa ekkor egy korábbi engedéllyel repülőre ült Budapesten, és Bécsben szállt le. Az útra magával vitte a kéziratait; így kerültek a német nyelvű visszaemlékezések az osztrák fővárosba.

1933 után, miután Nopcsa öngyilkos lett, az albanológiai hagyatéka a híres albanológus, Norbert Jokl professzor birtokába került. A báró halála napján írt búcsúlevelében testálta örökségének ezen részét Joklra. Arra kérte, hogy Teleki Pál segítségével publikálják visszaemlékezéseit. Pénzhiány miatt azonban ez nem volt lehetséges. A II. világháborúban Teleki magyar miniszterelnökként lett öngyilkos (1941. április 3.); Jokl professzort a nácik ölték meg egy Minszk melletti haláltáborban (1942).

E két tudós halálát követően a náluk található Nopcsa-iratok az Osztrák Nemzeti Könyvtár Kéziratgyűjteményébe kerültek. Itt fedezte fel őket az 1940-es évek végén a müncheni Georg Stadtmüller professzor. Ezt a hagyatéktöredéket (illetve a teljes Jokl-hagyatékot is) a bécsi Robert Schwanke rendezte.

Ebből az albanológiai hagyatékból öt nagyobb kéziratot érdemes kiemelni: 1. Die Bergstämme Nordalbaniens und ihr Gewohnheitsrecht. Ser.Nr. 9392. (Észak-Albánia hegyi törzsei és szokásaik) — ezt 1996-ban publikálta Fatos Baxhaku és Karl Kaser. 2. Religiöse Anschauungen, Sitten und Gebräuche. Ser.Nr. 9393. (Vallási nézetek, szokások és hagyományok); 3. Colez Marku versei 1895—1932. Ser.Nr. 11.912 (ez Nopcsa albán írói álneve); 4. egy nyelvjárástanulmány töredék (Ser.Nr. 11.918); 5. Die Tagebücher von Franz Baron Nopcsa — Reisen in den Balkan. Ser.Nr. 9368. (Nopcsa Ferenc naplói — Utazások a Balkánon).

A Nopcsa név évtizedeken keresztül szinte ismeretlenül csengett Magyarországon. A magyar tudományos élet — néhány kivételtől eltekintve — csaknem teljesen elfelejtette őt. Ennek egyik oka, hogy személyes hagyatéka megsemmisült a Magyar Országos Levéltárban (1945 február). Életének mégsem tűnt el minden nyoma Magyarországon: a Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteménye két dobozban őrizte meg a báró természettudományi hagyatékának egy részét. Itt főleg levelezések és újságcikkek találhatóak az 1920-as évekből, amikor is Nopcsa a Magyar Geológiai Intézet főigazgatója volt; de néhány tucat oldal erejéig megmaradt a báró visszaemlékezéseinek magyar változata (69 töredékes oldal). Nopcsa annak idején Lambrecht Kálmánt bízta meg azzal, hogy a visszaemlékezéseket németből magyarra fordítsa. 1928-ban a Stadium Kiadónál (Budapest) tervbe vették a kézirat megjelentetését, de a báró számos változtatási igénnyel állt elő, így a kiadó végül elállt a publikálástól. Ma már sajnos nem lehet megállapítani, hova lett az önéletírás elveszett nagyobbik része. Csupán valószínű válaszokat lehet adni: részben a II. világháborúban pusztultak el, részben pedig az olyan tudósok magánkönyvtáraiban tűntek el, mint pl. Tasnádi Kubacska András. Tasnádi Kubacska ugyanis a visszaemlékezések egy részét magához véve írta meg könyvét a báróról, azonban azt már elfelejtette, hogy ezeket vissza is kéne juttatni a megfelelő levéltárba vagy gyűjteménybe.

Lambrecht halála után (1936), ez a két doboznyi hagyaték mindenesetre a Geológiai Intézetben maradt. Minden valószínűség szerint Lambrecht fia vagy Tasnádi Kubacska András volt az a személy, aki aztán ezeket valamikor 1937 és 1949 között a Természettudományi Múzeumba vitte.

Az 1990-es években megnőtt az érdeklődés Nopcsa élete iránt, különösen a természettudósok és a néprajzosok között. Utóbbiak közül Hála József tett a legtöbbet az ez irányú kutatások elindításáért. A magyar paleontológia és geológia számára Nopcsa nevét Főzy István és Kázmér Miklós fedezte fel újra. A hagyatékot a kutatók számára Horváth Csaba, a Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményének könyvtárosa rendezte modern szakmai szempontok alapján, és ő mentette meg az enyészettől egy költséges restauráltatással azt a 104 db fotót, amit még Nopcsa készített a Balkánon, főleg az albánok között.

Forrás


A TERMÉSZET HARMADIK ORSZÁGA

A földet biztos alapra helyezted…


5 A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán.

6 Vizek árjával vetted körül, a hegyeket is vizek borították.

7 De parancsodra visszafolytak, s megremegtek mennydörgő hangodra.

8 A hegyek kiemelkedtek, a völgyek leszorultak arra a helyre, amelyet nekik szántál.

9 Határt szabtál nekik, amit nem lépnek át, nem önthetik el többé a földet.


5 Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon.

6 Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz.

7 Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek.

8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik.

9 Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet.

G. E. Lessing


Die drei Reiche der Natur


Ich trink, und trinkend fällt mir bei,
Warum Naturreich dreifach sei.
Die Tier und Menschen trinken, lieben,
Ein jegliches nach seinen Trieben:
Delphin und Adler, Floh und Hund
Empfindet Lieb und netzt den Mund.
Was also trinkt und lieben kann,
Wird in das erste Reich getan.

Die Pflanze macht das zweite Reich,
Dem ersten nicht an Güte gleich:
Sie liebet nicht, doch kann sie trinken;
Wenn Wolken träufelnd niedersinken,
So trinkt die Zeder und der Klee,
Der Weinstock und die Aloe.
Drum, was nicht liebt, doch trinken kann,
Wird in das zweite Reich getan.

Das Steinreich macht das dritte Reich;
Und hier sind Sand und Demant gleich:
Kein Stein fühlt Durst und zarte Triebe,
Er wächset ohne Trunk und Liebe.
Drum, was nicht liebt noch trinken kann,
Wird in das letzte Reich getan.
Denn ohne Lieb und ohne Wein,
Sprich, Mensch, was bleibst du noch?

— — Ein Stein.

G. E. Lessing


Természetnek három Országa


(részlet)


Mi […] iddogál és szerelmeskedik
A legelső Ország abból kerekedik
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A Fák ’s Füvek tesznek második Országot,
Mert ámbátor isznak akkor, midőn esik,
De már Szerelemre egymást nem keresik.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A Kövek tsinálnak harmadik Országot,
Magokban foglalnak sok nagy drágaságot,
Semmiféle Kőnek nintsen Szomjúsága,
’S társához Szerelme vagy Hajlandósága,
A mi hát sem Italt sem Hajlandóságot
Nem esmér, az teszen harmadik Országot.
Mert a mi Szerelem ’s Bor nélkül él és nő,
Az, ha bár Ember is, nem egyéb, hanem Kő.
1799???; Sándor István fordítása

Gotthold Ephraim Lessing (1729—1781) német drámaíró, kritikus, esztéta, dramaturg, a felvilágosodás szellemi életének kiemelkedő alakja, a modern színházi kritika megteremtője.

Weöres Sándor


Víz-torlasztó hegyfalak…


Víz-torlasztó hegyfalak,
szél-botlasztó bércfalak
mit bánják, ha mállanak,
mit bánják, ha porlanak.

Csak az ember bánta meg,
hogy a múlás szállta meg:
búsan jön-megy, ténfereg,
temetőtől fél, remeg.

Foga hull, vagy ránca kel:
szíve mindig felesel.
A tudást, hogy halni kell,
mint nagy szégyent tűri el.

Víz-torlasztó hegyfalak,
szél-botlasztó bércfalak
mit bánják ha mállanak,
mit bánják ha porlanak.

Illusztráció John Playfair könyvéből, (Illustrations of the Huttonian Theory of the Earth, 1802), amely talán a legjobban mutatja be Hutton plutonista keletkezés-elméletét (Theory of the Earth, 1788)

Juhász Ferenc


Templom Bulgáriában


(részlet)


[…] a föld, a tojás-alakú termőtalaj,
amely pörög velünk, robog az űr izzó porában.
S mit őriz magában, mit hord magában,
akár az emberi szívbe, oda mi van betemetve,
mit hurcol magával kimondhatatlan
év-milliók óta szótlanúl, panasztalan?
Csontot, csigolyát, koponyát, önnön verejtékét,
páfrányokat, szenet és érceket
és ismeretlen rétegekbe kristályosúlt ősállatokat,
hajdani virágok, halak rajzát a kövekben,
régi himnuszokat és elfeledett époszok töredékét
és megint csak csontot, csigolyát, koponyát
és hány milliárd porhanyós szemet,
őshalak rothadékát, gázokat, olajokat,
leomlott városok szobrait, márvány-cirádáit,
avas és új rétegekben, hogy szinte már kiszúrnak a földből
és lávát, folyékony tüzet, amit kedve jön néha kiokádni.
Termeli, s leszárítja újra, mint gondolkodó fő
a verejtéket, roppant agy gondolatait,
határtalan időkig.

ÁSVÁNYOK

Kosztolányi Dezső


Smaragd


— Mi illik a te szép, vad kedvesedhez?
Mi hűti forró lázát? A smaragd.
Tedd gyűrűjébe e zöld, lanyha békét,
s hogy meg ne unja hűvös, tiszta ékét,
művész, kemény, fényes lánggá faragd.

M. Valerii Martialis


Et latet et lucet…


Et latet et lucet Phaethontide condita gutta,
Ut videatur apis nectare clusa suo.
Dignum tantorum pretium tulit illa laborum:
Credible est ipsam sic voluisse mori.

M. Valerius Martialis


Borostyánkő


Sétálván Phaeton hűs árnyán egy pici hangya,
gyantának ragadós csöppje ölelte körül.
S így, noha éltében mindig kicsinyelve, lenézve
járt, temetésében megbecsülésre talált.
Epigrammák IV. könyv XXXI.

Martialis, Marcus Valerius (Kr.u. 38—41 körül—104), római költő.

Népies dal töredéke


Tessék
Sohasem ettem olyan jót,
Mint szépanyám főzött vólt,
Mandruckőbül, tüzkűbül,
Büdöskűbül, menykűbül.
Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteményéből

KŐZETEK

Titus Lucretius Carus


Az Etna


Most azt tárom fel, hogy mint árasztja az Aetnaa
Szörnyü kohójából lángját oly hirtelenül szét.
Első az: hogy bent üregekből áll az egész hegy,
S szinte egészen barlangos sziklákon alapszik,
És valamennyi üreg tele van széllel s levegővel,
Mert ott szél támad, hol légvonat illan alá s fel.
Hogyha ez aztán fölmelegült és áthevitette
Mindazt, mit csak elért, sziklát, földet, s kebelükből
Fennlobogó lángú s izzó tüzeket szorított ki,
Felszökik, és egyenes kürtőin a hegynek előtör,
Szikrázó tüze messzire száll, s hamuját csak úgy ontja.
Sűrű sötét füstfelhők áradnak ki a torkán,
Közben roppant súlyú sziklákat hajigál ki,
Hidd el, hogy mindezt a viharzó szél, mi okozza.
És azután nagyrészt ottan törnek meg a tenger
Habjai éppen a hegy lábánál, s szűnik a mérgük.
S minthogy a tenger színétől fel a hegy tetejéig
Nyúlnak a barlangok, meg kell valljuk, hogy a járás
Nyitva a tenger előtt, s mivel így ő is behatolhat,
Nyilván ő is szítja a lángot, mely kifelé tör,
Szórja a sziklákat s a homok-felhőket az égre,
Minthogy a hegy tetején számos kráter van, amint ott
Hívják, míg nálunk torok és száj járja nevükként.
Lucretius: A Természetről VI, 673—695
Tóth Béla fordítása
  • aJellemző, hogy Lucretius, ahelyett, hogy a római olvasóhoz sokkal közelebb álló Vezúv működését magyarázná meg, ezt az Aetnával kapcsolatban teszi. Ennek oka az lehetett, hogy művében görög forrásokra támaszkodott, s mivel Szicília ősi görög népességű terület volt, forrásaiban az Aetnáról talált anyagot. — A fordító jegyzete

Lucretius (Kr.e. ~99—~55): De rerum natura (A természetről): a kor számos tudománynépszerűsítő munkáinak egyike (tanköltemény). Irodalmi műként is az ókor legjelentősebbjei közé tartozik. Forrásai nem az eredeti tudományos művek voltak, hanem az ismeretterjesztő munkák — és nem is mindig a legmodernebbek.


J. W. Goethe · A Vezúv kitörése · 1787

J. W. Goethe


Basalt…


Basalt, der schwarze Teufelsmohr,
Aus tiefster Hölle bricht hervor,
Zerspaltet Fels, Gestein und Erden,
Omega muss zum Alpha werden.

J. W. Goethe


Sötét bazalt…


Sötét bazalt, az ördögfajzat
Pokolmélyböl felszinre kaptat:
Hogy alsóból első lehessen
Áttör kőbástyán, sziklatesten,
S a tudomány bár rendbe rakta,
Az egész Földet felforgatja.

Bazaltkőzet

J. W. Goethe


Werner


Kaum wendet der edle Werner den Rücken,
Zerstört man das Poseidaonische Reich;
Wenn alle sich vor Hephästos bücken,
Ich kann es nicht sogleich;
Ich weiß nur in der Folge zu schätzen.
Schon hab’ ich manches Kredo verpasst;
Mir sind sie alle gleich verhasst,
Neue Götter und Götzen.
Zahme Xenien VI., 1823—28

J. W. Goethe


Jó Werner…


Jó Werner alig lehunyta szemét
Elömlik Poszeidón birodalma,
Új úr: Hefaisztosz már állja helyét.
De engem le nem bír hatalma.
Krédót előtte csak valljanak mások
Kik könnyebben kötélnek állnak,
De nekem biz’ nem imponálnak
Új istenek s ma lett bálványok.
VI., 1823—28

Abraham Gottlob Werner (1749—1817), was a German geologist who set out an early theory about the stratification of the Earth’s crust and coined the word Neptunism.


Forrás: Goethe im Streit zwischen Vulkanismus, Neptunismus und Plutonismus

Madách Imre


…széndarab


Tudós
.....................Ím ásványaink.
Nézzétek, milyen roppant széndarab:
Egész hegyek valának ily anyagból,
Az emberek már készen szedheték
Mit most a légből szűr a tudomány
Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt
Vasnak nevezé s míg el nem fogyott,
Az alumínért nem kellett kutatni.
Ez a darabka az arany, nagyon
Nevezetes s nagyon haszontalan.
Mert még midőn az ember, vak hitében,
Imádott felsőbb lényeket magánál,
Fölülállókat még a sorson is:
Ilyennek hitte az aranyat is,
Oltárain jólétet és jogot,
Mindent mi szent volt, áldozott, hogy egy
Bűvös darabját bírja megszerezni,
Melyért cserébe mindent kaphatott,
Csodálatos tény, még kenyeret is.
Az ember tragédiája, XII. szín

Reviczky Gyula


Meteorit


Hol ritkaságok vannak összehordva,
A múzeumban, hátul egy sarokba
Egy meteorkőt hosszú évek óta
Tünődve ér, tünődve hágy az óra.
„Bár kő vagyok csak, szemre mint a többi,
De bennem, érzem, ami mégse földi”.

Reviczky Gyula (1855—1889) magyar költő, író.


ŐSMARADVÁNYOK

Szent László pénze


(részlet)


[a menekülő kunok]
…tőnek úgy, amint Kapolcs elrendelé:
Mint a zápor hull arany
Tarsolyokból és tüszőkből hulla szét,
(Könnyen szórták, mert rablák, nem szerezék!)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
S Istenhez László buzgón fölesdekel,
Attól várva, hogy a bajt intézze el;
S ím, csodák csodája! ami most beáll..
Alig hisz szemének maga a király!
Tarsolyokból és tüszőkből egyre hull
Az arany még; de nincs, ki érte nyúl;
Úgy akarta Isten és a kidobott
Kerek arany mind kövekké változott…
Mondarészlet

Balatoni kecskekörmök


(részlet)


A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
S amily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szívét,
A rózsaláncot gőgje
Oly rögtön tépte szét.
Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
Ki érte elepedt.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A tónak ősz királya
Haragra gyúlt ezért,
A bércztől a leányra
S a nyájra átkot kért.
A bércz tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt,
Három nap, három éj, mint
Ítéletnapja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn veszett —
A tó máig kihányja
A kecskekörmöket.
A lányt pedig örökre
Bűbáj kötötte meg,
Foglyául tartja máig
Ki tudja mely üreg?
Szemmel nem látja senki,
Kézzel nem fogható —
De, bár ki megszólítja,
Visszhangja hallható.
Mondarészlet

Dénes György


Hal a homokkőben


A homokkőben a lét emléke él.
egy őskori hal finom művű váza.
Most fölsajog félmilliárdnyi év:
lét a nemlétet fennen magyarázza.

Dénes György (1923—2007) szlovákiai magyar szerkesztő, költő, műfordító

J. V. von Scheffel


Der Ichthyosaurus


Es rauscht in den Schachtelhalmen,
verdächtig leuchtet das Meer,
da schwimmt mit Tränen im Auge
ein Ichthyosaurus daher.

Ihn jammert der Zeiten Verderbnis,
denn ein sehr bedenklicher Ton
war neuerlich eingerissen
in der Liasformation.

„Der Plesiosaurus, der alte,
er jubelt in Saus und Braus,
der Pterodaktylus selber
flog neulich betrunken nach Haus.

Der Iguanodon, der Lümmel,
wird frecher zu jeglicher Frist,
schon hat er am hellen Tage
die Ichthyosaura geküßt.

Mir ahnt eine Weltkatastrophe,
so kann es länger nicht gehn;
was soll aus dem Lias noch werden,
wenn solche Dinge geschehn?“

So klagte der Ichthyosaurus,
da ward es ihm kreidig zu Mut,
sein letzter Seufzer verhallte
im Qualmen und Zischen der Flut.

Es starb zu derselbigen Stunde
die ganze Saurierei,
sie kamen zu tief in die Kreide,
da war es natürlich vorbei.

Und der uns hat gesungen
dies petrefaktische Lied,
der fand’s als fossiles Albumblatt
auf einem Koprolith.

J. V. von Scheffel


Az Ichthyosaurus siráma


Zörög a parti harasztos, sandán kivillog a tang.
A vízben egy Ichthyosaurus bánatos uszonya pang.

Kora romlottsága emészti, a régi júra letűnt.
Új hang, új stílus a jelszó, s ez betakarja a bűnt.

„No nézd a vén Plesiosaurus szemén a zöld karikákat!
Hát holtig fogja szeretni a Plesiosauricákat?

A Pterodactylus is, lám, bor mellett hajnalig ült.
Nem fizetett. Feliratta, s a kocsmából is kirepült.

Az Iguanodon se restell semmit, a kapcabetyárja!
Nyiltan puszilkodik a korzón, s az Ichthyosaura a párja.

Mi lesz a jurafiakból? Nem tudok kiokosodni!
Csak érzem, e nagyfokú züllés katasztrófát fog okozni!”

Így panaszolja a saurus, és krétafehér lesz az arca.
A Föld meginog. Dübörög már a tűznek s a víznek a harca.

A bomladozó elemeknek boszorkánytánca keringett.
Egy rövid óra se telt el, s új réteg temette be mindet.

Így pusztult el a júra, s a kréta ír új dalokat…
Csak a tudós tárja fel újra, s néha koprolitra akad.
1935; Matolay Tibor fordítása

J. V. von Scheffel


Az ichthyosaurus


Suhogva mozognak a zsúrlók,
gyanúsan fénylik az ár,
s egy ichthyosaurus úszik
a parta, ki sírdogál.

A romlott kort panaszolja,
s amaz aggasztó divatot,
mely a liaszformációban
újabban lábra kapott:

„Plesiosaurus apónál
egész napon áll a bál,
s a pterodactylus is már
haza részegen szálldogál.

Az iguanodon, e fatuskó
mindennap szemtelenebb,
az ichthyosaurát is
fényes nappal csókolta meg.

Világvégét gyanítok,
hisz ez így már nem mehet itt;
mi lesz még a liaszból,
ha ilyesmi megeshetik?”

Így sírt az ichthyosaurus,
mikor elkrétásodott;
végsóhaját zubogó víz
nyelte el s ködgomolyok.

Egy óra alatt kipusztult
az egész saurusnyaság,
hiba lehetett a kréta
körül a krétakoron át.

S aki eldalolta nékünk
ez ásatag éneket,
fosszilis kottalapját
egy kropoliton lelte meg.
Kálnoky László fordítása
Klasszikus német költők II. kötet

Ichthyosaurus

(Felix Plater ?)


Riese von Reiden


In der Statt Lucern Land da unden
Bey dem Dorf Reyden
hat man funden
schroecklich grosse Menschen Gebein
Under einer Eych auff dem Rein;
Die Oberkeit derselben Statt
Glehrten Leuthen die zugeschickt hat
Welche nach der Proportion,
geometrisch das Maess han gnon.
Hiemit erscheint unfaellbar gewiss
Wann aufrecht gstanden diser Riss
Sey er gsin der Laenge glych
Vierzehn mahlen disen Strich:
Beschah im 1577. Jahr.
Gott weiss wie lang Er vor da war.
[Was man gfunden noch bhalten werden
Was ubrig verbleybt in der Erden.]

(Felix Plater ?)


A luzerni óriás


Luzern városnak határában,
Reyden nevezetű falvában,
Vén tölgyfa gyökere alatt
Lelték e roppant csontokat.
Nevezett város urai
Tudóst küldének oda ki;
Nekifeküdt a tetemeknek
S róluk alapos méretet vett.
Így tűnt ki, hogy talpára állva
Minő nagy volt e csont gazdája.
Megtudod, hogy mekkora volt:
Vedd tizennégyszer ezt a sort.
Mindez 1577-ben esett;
Isten tudja, mikor is élhetett.
Jékely Zoltán fordítása
  • Egy 19 láb 6 hüvelykes (5m 97 cm) emberi csontvázat találtak 1577-ben egy kidőlt tölgyfa alatt a luzerni kantonban.

Jékely Zoltán
(1913—1982)

Író, költő, műfordító. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta.

Apja Jékely (Áprily) Lajos volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyenyeden, a Bethlen Kollégiumban kezdte, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta és Budapesten fejezte be. 1935-ben a budapesti egyetemen szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetből, művészettörténetből és művészetfilozófiából. 1935 és 1941 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1941-től 1944 őszéig a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban visszatért a Széchényi Könyvtárba. 1954 után szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott. A világirodalom nagyjai közül Jean Cocteau, Dante, Mihai Eminescu, Goethe, Alfred Jarry, Thomas Mann, Racine, Schiller, Shakespeare, Georg Trakl, Lucian Blaga műveit fordította.

Felix Plater (or Platter) (1536—1614) svájci orvos, egyetemi tanár Bázelben. Vizsgálja a pajzsmirigy alulműködését, a kreténizmust, amely értelmi fogyatékossággal párosul. Leírja ez utóbbi jellemzőit és orvosi eszközökkel kívánja gyógyítani.

Mammut zápfog


Lám, ekkora volt valaha
Óriás ősünk zápfoga!
Nekünk már, satnya nemzedéknek,
Apró fogacskáink sem épek.
Jékely Zoltán fordítása

Áprily Lajos


Ma milyen szép vagy


Ma milyen szép vagy és milyen meleg
A hervadástól féltve védelek.
Ne mondd, hogy puszta rém e félelem —:
a múzeumban voltál már velem?
Üveg alatt, a félhomályon át
nézted a pálma kő-bordázatát?
Hideg sírjába most is visszajár
káprázatul a lázas, ősi nyár.
Tollak ragyognak, napsugár zuhog,
visszalobognak izzó trópusok.
Élő pompája, láttad-e, mi lett?
Kőgyüjtemény-dísz. Pálmakövület.
Kihűlt világok múmiája csak.
Megölte észak: „Erdély, Kolcpatak.”
…Hiába óvlak, elrepül nyarad.
Világok térnek vissza nélküled.
Melegségedből ennyi sem marad:
„Sabal maior. — Pálmakövület.”

Juhász Ferenc


A Mindenség szerelme


(részletek)


Ó, hogy szeretlek emberi-szentség!
Én nem akartalak fölfedezni sem,
mint a tudós a dolgok lényegét,
a világ-űr szellemét, a tengerfenék vegetációját,
az ős-lények életét…
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ó, áldott, boldog élet, benépesülő világ!
ott élnek tebenned az idő álmai, csókok, amik lehullva újjászületnek,
a baktériumok, algák, gyürüs-férgek, szivacstűk, a csigák,
a medúzák, férgek, pörgekarúak, ízeltlábú Trilobiták,
háromkaréjú-ősrákok, óriásrákok, ős-kelyhek, szivacsok, tömlős-állatok,
tebenned minden leendő, s halandó ott forog,
akár a csillag-rend, a korallok, szélesszárnyú Euripteruszok,
a kopoltyúkkal lélekző skorpiók, tengeri almák, liliomok,
dús változatban a tüskésbőrű tengeri sünök és csillagok,
mélyvízi uborkák, csoportosan világító virág-alakzatok,
a fejlábúak, a puhatestűek, a tintahal, a polip,
az Egyenes-szarv tebenned a Selachiusokkal osztozkodik,
ott hemzsegnek az egyiptomi-napisten nevű Ammoniták,
a fedett-fejüek, gyökérlábúak, mészvázasok, Fusulinák,
lihegnek, sziszeregnek teknőcök, gyíkok, krokodilusok,
mint kardok kaszabolnak a vízben az Ichtiosaurusok,
izzanak egymáson, mint szerelmes gyárak, az óriásgyikok,
sütkéreznek arany-pocsolyában a huszonhatméteres Diplodocusok,
mennek meghalni óriás-léptekkel a sárga Dinosaurusok…
Tebenned ott kering az emberig-futó gyönyörű zene,
amelynek miden létező csak egy-egy üteme,
s így épül föl a nagyszerű harmónia-épület,
s mert összeomlik, nem hagyhatsz ki akár egy ütemet,
a hangból kinő a másik hang, nála-teljesebb,
és arra rá a soronlevő, a mindig-tökéletesebb,
tebenned ott vannak már az iszonyú ősállat-temetők,
egysejtűek kréta-halmazai, őskori állat-csontmezők,
tebenned ott vannak feloldva mind a kőzetek,
és sejtté, hallá, sárkánnyá, madárrá sürüsödve a csillag-tüzek!

Egy Archaeopteryx bavarica testfosszíliája a müncheni Őslénytani Múzeumban
Forrás

VIZEK

Lao-ce


Az Út és Erény könyve


(részletek)


78
Nincs lágyabb,mint a víz;
mégis a köveket kivájja,
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet;
az Ég alatt mindenki tudja,
mégsincs, aki valóban felfogja.

66
A folyam és a tenger
minden völgyi patak királya.
Mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Tao-te-king; Weöres Sándor fordítása

Csuka Zoltán


Szent Anna tó


(részlet)


A hegyperemről láttam meg először,
a fák közt sötétkék sejtelem,
tündéri tó, rejtelmesen kísért már,
gyermekkoromtól együtt jött velem.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A kihűlt krátert lombok koszorúzzák,
örvényes mélyén örök nyugalom,
s a körbefutó hegyen évről évre
friss éltet fakaszt a levélalom.
Tűz volt itt egykor, forró, parázsló láva?
Most végtelen csend, titkos szerelem.
Dallama fönn az égen s lenn a tóban
visszhangzik s zengőn eggyé forr velem.

Csuka Zoltán (1901—1984) vajdasági magyar költő, szerkesztő, műfordító.

MÁSODIK RÉSZ

Költészet a geológiában

KOMOLY VERSEK

Aaro Hellaakoski


Szó


Valaha, mikor a világ
semmiből teremtetett,
míg föld és ég
formát kapott, sok szó nem esett.
De ami esett, az a kevés,
az űrbe villámként behatolt,
és mindenség állott elő,

hol semmi se volt.

Elszaporodtak a szavak:
eget, földet megtöltenek —
De ismersz-e egyetlen-egyet
alkotó, mely csak a tied?
Képes Géza fordítása

Aaro Hellaakoski (1893—1952) finn költő. A megújult, modern finn költészet legeredetibb képviselője volt, aki pályája kezdetén, az 1920-as évek első felében expresszionista és szürrealista verseivel hívta fel a figyelmet magára.

Vadász Elemér


A tudomány…


A tudomány messzi fáklyafényét egy életen át lestem
Meddő sóvárgással, hogy idevezessem.
Most itt a földtannak nyílt útjain járunk,
Hogy minden újnak sarkig kaput tárjunk
Világító fáklyaként már nem loboghatok:
Mint hamvadó parázs is lángra lobbanthatok.
Földtani tüzeink, ha fölcsapnak az égnek,
Előnyére leszen dolgozó népünknek.
1955

Vadász Elemér
(1885—1970)

Geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1948, rendes 1954), Kossuth-díjas (1948, 1952), a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke. A budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult. Egyetemista korában főleg az állattan és az ásvány- és kőzettan érdekelte. Prinz Gyulával tett ázsiai utazása után doktori szigorlatot tett (1907). Gyakornok, majd tanársegéd (1911) és adjunktus (1913) lett az egyetem földtan-őslénytani tanszékén. Doktori értekezésében a budapest—rákosi vasúti bevágásban feltárt mediterrán rétegek gazdag faunáját dolgozta fel. 1909-ben a Földtani Intézet geológusi állására, 1911-ben magántanári habilitációra vonatkozó kérelmét elutasították. Mecsek-hegységi kutatásait Papp Károly mellett kezdte meg. Részletesen tanulmányozta Magyarország több szénlelőhelyét, a muraközi, tatabányai, felsőgallai, vértesi, dorog-tokodi és a borsodi szénmedencéket. — Az 1918-as polgári demokratikus forradalom hónapjaiban az elsők között szorgalmazta a természettudományos kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egyetemi tanárává nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről távoznia kellett, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK) geológusa a II. világháború végéig, amikor nyugdíjba vonult, majd gyári munkásként rejtőzni kényszerült. — 1946-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének professzora volt végleges nyugdíjba vonulásáig, 1965-ig. Közben a természettudományi kar első dékánja (1948—49) s a Pázmány Péter Tudományegyetem utolsó rektora (1949—50) volt. Kiterjedt irodalmi munkásságot folytatott. Kutatásai, publikációi 1919-ig főleg a földtan, őslénytan és a rétegtan problémáival foglalkoznak. Később e témák mellett a szén- és bauxitképződésnek a hegységképződéssel való kapcsolatát és a magyar szenek hamufajtáit is vizsgálta. 1920—1945 között foglalkozott bauxitkutatással, erről számos kisebb-nagyobb publikációban számolt be. A hazai bauxittelepeken kívül a bihari, dalmáciai, karinthiai, görögországi és franciaországi telepeket tanulmányozta. A szén- és bauxitkutatásban elért eredményeit két maradandó értékű monográfiában foglalta össze. Megbízásból Egyiptomban vasércet kutatott. Vizsgálatai kiterjedtek a hazai szénhidrogénkutatás lehetőségeinek átfogó vizsgálatára és a dunántúli karsztvíz földtani értékelésére is. A Mecsek hegységben végzett kutatásait 1935-ben megjelent monográfiájával zárta le. Munkái elvezették a tektonikai összesítésekhez: nyersanyagkérdések szerkezeti megközelítése, regionális tektonika és az ország szerkezetének ismételt vizsgálata több publikációjának témája. Jelentősek a földtan oktatására és általában a természettudományok felsőoktatására vonatkozó szakcikkei. — A Magyarhoni Földtani Társulatnak elnöke (1949—58), majd örökös díszelnöke. Magyarország földtana című összefoglaló kézikönyvét Szabó József-emlékéremmel jutalmazták (1954). Elnöke a Természetvédelmi Tanácsnak (1958—63) és a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak (1958—61). Tagja volt az MTA elnökségének (1949—64) és elnöke Földtani Bizottságának (1949—65). (Részlet a Magyar Életrajzi Lexikon szócikkéből)

Horusitzky Ferenc


Hej, minden, minden egyremegy…


Hej, minden, minden egyremegy.
A nap felkel, a nap lemegy.
Akár vagyunk, vagy nem vagyunk,
Akár bolond, vagy bölcs agyunk,
Hogy sírunk-e, vagy nevetünk,
Szeretnek-e, vagy szeretünk,
Akár teszünk, vagy nem teszünk,
Akár eszünk, vagy nem eszünk.
Ha nem eszünk, hát meghalunk,
Ha meghalunk, hát nem leszünk.
Alászolgája: mehetünk.
Szép álmaim, most csönd legyen.
Hisz minden, minden egyremegy,
A nap feljő, a nap lemegy.
1960

Horusitzky Ferenc
(1901—1971)

Geológus, egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1952). Apja Horusitzky Henrik, agrogeológus. 1919-ben iratkozott be a budapesti tudományegyetem természetrajz—vegytan szakára. Még hallgató korában megismerte több németországi egyetem földtani intézetét és a helyszínen tanulmányozta német területek földtanát. 1924-ben doktori szigorlatot tett, 1925-ben megkapta tanári oklevelét és tanársegédi kinevezését az egyetem Földtani Intézetébe, Papp Károly mellé. Ezután tanulmányúton volt Svájcban, majd két éven át a Sorbonne-on folytatott tanulmányokat Léon Bertrand tanszékén. Helyszíni tanulmányutakon volt ez idő alatt az Alpokban, a Pireneusokban és a Párizsi medencében. 1934-ben a Földtani Intézetben lett főgeológus. Magyarország geológiája tárgykörből a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta (1940), 1946-tól a szegedi tudományegyetem földtani tanszékének tanára volt a tanszék megszüntetéséig, utána a Bányászati Kutató és Mélyfúró Nemzeti Vállalathoz, majd a Földtani Intézethez osztották be (1950), 1952-ben Sopronba helyezték, a Nehézipari Műszaki Egyetem földtani és teleptani tanszékére egyetemi tanárnak. Közben az ELTE és a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen mint meghívott előadó oktatott. 1955-től nyugdíjazásáig (1961) ismét a Földtani Intézetben dolgozott. Őslénytannal, hidrogeológiával foglalkozott. Behatóan tanulmányozta a Budai-hegység szerkezetét. Kárpátalja földtani térképezésének eredményeit társszerzőjével Wein Györggyel adta közre. Legnagyobbrészt a földtörténeti időbeosztás elvi kérdéseivel, továbbá a harmadidőszak rétegtanával foglalkozott. Több mint félszáz közleménye jelent meg. A Magyarhoni Földtani Társulat elnöke (1958), emlékgyűrűjének tulajdonosa (1966) és tiszteleti tagja (1970) volt. (Részlet a Magyar Életrajzi Lexikon szócikkéből)

Papp Ferenc


Szombat este…


(részlet)


Ember akarok lenni, ki küzd, ki érez,
Ki tudja, mi a bánat, öröm, és az élet.
Nekem bánat más közönye, könnye,
nekem öröm a természet tarka köntöse,
mezőkre hintett sok virág, szálló madarak,
szökellő őzek, pillék, rezgő sugarak —
szememben a Teremtő megannyi másai:
megfogható lények, csodálatos szépek,
elsuhanó árnyak, elhaló emlékek.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
1947

Papp Ferenc
(1901—1969)

Geológus, hidrogeológus, egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1956). A budapesti tudományegyetemen természetrajz—földrajz szakos tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett s 1924-ben a műegyetemre került Schafarzik Ferenc mellé tanársegédnek. Itt 1929-ben adjunktus, 1935-ben magántanár, 1943-ban címzetes rendkívüli tanár lett. 1953-ban nevezték ki egyetemi tanárrá, s 1960-tól az ásvány- és földtani tanszéket vezette. Éveken át dékán volt. A Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának titkára, majd az ebből alakult Magyar Hidrológiai Társaság tisztségviselője; 1934-től a Hidrológiai Közlöny szerkesztője, 1952—54-ben szakosztályi elnök, 1959—60-ban a társaság elnöke. A Magyarhoni Földtani Társulatnak éveken át titkára; megalapítója s elnöke a Mérnökgeológiai-Építésföldtani Szakosztálynak. 1937-ben újra megindította a Földtani Értesítőt. Egy ideig elnöke volt a Barlangtani Társulatnak. — Ásvány- és kőzettani vizsgálatokkal kezdte pályáját. Vizsgálta a hazai dioritokat, a mórágyi gránitot és évtizedeken át a Börzsöny kőzeteit. A börzsönyi forrásokról írt tanulmányával kezdődött későbbi hidrogeológiai munkássága. Értekezett a hazai márványokról, a terméskövek előfordulásáról és hasznosíthatóságáról, az építőkövekről, kavics- és homoklelőhelyekről, kőbányákról. — A hidrogeológiában neve összeforrott a forráskutatással. Legtöbbet a budai gyógyforrásokkal foglalkozott, az MTA pályadíjjal jutalmazta Budapest langyos és meleg gyógyforrásai című munkáját. A mélységi vizek származására, a felszínközeli és felszíni vizekkel való érintkezésére, keveredésére vonatkozó megfigyelései és adatai igen értékesek. 1955-től részt vett a karsztkutatás szervezésében. Megalapította Jósvafőn a Karszt- és Barlangkutató Állomást, amely bázisává lett a hazai kutatásnak. — A mérnökgeológia új tudományágának hazánkban első tanára volt, számos nagy létesítménynél (pl. budapesti földalatti vasút) hasznosították szakismereteit. A mérnökgeológia oktatásához több jegyzetet írt, szerkesztője és társszerzője volt az első hazai mérnökgeológiai kézikönyvnek (Műszaki földtan, Budapest, 1959). Több mint 150 publikációja van. (Részlet a Magyar Életrajzi Lexikon szócikkéből)

Balogh Ernő


Praefatio


Amit néktek
Kristály pohárba töltök
Lelkem tiszta óbora!
Mennyi tavasz nyilt
És ősz viharzott el,
Míg éltem
Zavaros mustja
Kiforrott.
Titkos erők
Dobálóztak a mélyén,
Forrt, mint a láva.
Szilaj ifjúi kedv
Sistergett, mint a
Bűnös élet.
A mélyén kavargott
Méla lemondás,
Szárnyatlan szerelem,
Másokért síró szeretet,
De szebb jövőt sejtő
Csillogó hit
Gyöngyözött benne
Szüntelen.
Vegyétek! ez az én
Kiontott vérem,
Amit néktek
Kristály pohárba töltök.

Balogh Ernő
(1882—1969)

Geológus, egyetemi tanár. A kolozsvári egyetemen tanult. 1906-ban doktorált és 1907—14-ben az egyetem ásványföldtani intézetében tanársegéd. Az I. világháború idején a harctéren és a hadifogságban eltöltött négy év után a gyergyószentmiklósi gimnázium (1919), majd a kolozsvári leánygimnázium (1920—40) természetrajz és földrajz tanára. Egyidejűleg az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke és az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. A kolozsvári tudományegyetem Bolyai Tudományegyetemmé való átszervezése után (1945) az ásvány-kőzettani tanszék tanára nyugdíjazásáig (1959). A Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett tagja, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagja. Halálakor az erdélyi geológus társadalom nesztora volt. — Munkássága során az ásvány kőzettani kérdések foglalkoztatták, barlangtani vizsgálatokba kezdett. A barlangkutatás közben nyert földtani, ásvány-kőzettani, őslénytani, állattani és régészeti megfigyeléseit a barlangok ismertetésén túl külön tanulmányokban publikálta. Több mint 200 természettudományos ismeretterjesztő cikke és könyve jelent meg. Tudományos közleményeinek száma 46. (Magyar Életrajzi Lexikon)

Szilágyi Albert


Geológia


Évmilliárdokra pillant vissza időben,
Elemben, kövesült élőben és a „kő”-ben.
Feltárja kezdet-kezdetét a Gömbön,
Sejteti, honnan támadt élet a Földön.
Elemzi virágkorát trilobitáknak
Idézi tengeriségét Triász s Jurának.
Megfesti rémségét „sárkányos” időknek,
Hajnalkorát írja a ma is élőknek.
Beszáradó sóképződményre mutat rá,
(Perm, miocénben találná, ha kutatná.)
Tűzhányót, lávaömléseket mutat ki;
ércre, bentonitra ott kell kutatni.
Felhozza csapdájából az olajat, a gázt,
Kőszénlelőhelyre ad tudományos ukázt.
Jólétet teremt több tudománnyal karöltve.
Hasznos tana Földünknek — az Emberig kitöltve.
1982

Hevesi Attila


„Ének” a kőzetlemezekről


A szárazföldi talapzat
és az óceáni medence
határára vetetten
megbomlanak s egymásba kuszálódnak
a folyók szabályos rendben
lerakott kavics-, homok-, iszaphordalékai,
s egyensúlyuk veszítve
zagyárként zúdulnak le,
egymást szakítva, zúzva,
gyúrva és hömpölyögve
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
és kezdődik az óceáni medence.
Itt már alig van támpont.
Szétroppantak a gondosan őrzött csigaházak,
gyöngyházas kagylóhéjak,
sugaras tengersün-vázak;
koralljaid, ha voltak,
széttörtek, szétporlottak
s a hullámhajtotta kőtojások
iszapba-homokba fúltan
fekszenek eltemetve
jeltelen, víz alatti földcsuszamlások
behányta tömegsírban…
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lejjebb sötét homály van.
Vak halak tapogatják
törmelékét a fénynek,
s az óceáni lemez alábukó szegélyén
feltartóztathatatlanul vonszolódnak
a képlékenyen izzó lágyköpenybe.
Reményteljes ajánlás:
A mélytengeri árok szárazföld felőli peremén
az alátolódva megolvadó lemezszegélyből
friss gőzt, új lávát okádó-ontó tűzhányók támadnak,
s végig jelzik a partot,
és vörös izzásuk végig világítja éjszaka a kikötőket.

Réthy Károly


Séta a pokolban


A reggeli napfény elvész a ködben
s megdermedt vulkáni láva fölöttem.
Az ókortól cipelt munka oly komor,
s lyukas nadrágban fütyül a nyomor.
Még én lassan haladok a tárna kövén,
s falain a lámpámból kiszabadult fény.
A félelem mocorog reszketve csendben,
a szikláktól körülvett szívemben.
S a bányászok hada rohamra gyúlva,
a munka mérgét a sziklába fúrja.
S lelkükből oly nehéz sóhaj száll:
még sziklába zárva fészkel az aranymadár.
Így visz tovább két tudatlan lábam
az ősi pokolnak e kihalt templomában.
Nagybánya—Budapest

GEOLÓGUSOK VERSEI GEOLÓGUSOKHOZ

Vadász Elemér


Szádeczky Elemérnek


Köszöntünk Akadémiánk fő-Elemérje,
Kit folyton gyötör az anyagok miértje.
Elméd ionokkal telve
Vizsgálod melyiknek mi az elve
Újrarendezed az atomok világát
Keresed az elektronok párját.
Szeretettel nézünk föl Reád
S követni próbáljuk Geokémiád.
1955

Szádeczky-Kardoss Elemér
(1903—1984)

Geológus, geokémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1950), Kossuth-díjas (1949, 1952). Diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte (1926). Pályáját a soproni egyetemen kezdte mint tanársegéd, 1936-ban egyetemi tanár, 1948-ban dékán. Közben a budapesti egyetemen magántanár (1931). A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem első rektora (1948—50), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ásvány-kőzettani tanszékének professzora, ahol 1955-ben megszervezte az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumát, s annak igazgatójaként ment nyugdíjba. Az őslénytan kivételével a földtan minden ágát magas szinten művelte. Jelentős az üledékképződéssel kapcsolatos több felismerése, a mélységi vizek osztályozása, az első karsztvíz térkép összeállítása. Megalapította Magyarországon a szénkőzettant és a geokémiát; megalkotta a transzvaporizációs elv bevezetésével a magmás kőzetek új genetikus rendszerezési elvét, az univerzális ciklustörvény alapjait. Kidolgozta a metamorfit térképszerkesztés alapelveit, az ország természeti erőforrásainak kutatási és feltárási fő irányát. Nevéhez fűződik a lemeztektonika hazai bevezetése. Megszervezte az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályát (1965), amelynek titkára és 1976-ig elnöke. Hosszú ideig szerkesztette az Acta Geologicát. Monográfiáinak, tanulmányainak száma meghaladja a 200-at. A Magyarhoni Földtani Társaság Szabó József-emlékéremmel tüntette ki. Az osztrák akadémia levelező tagja, az ELTE tiszteleti doktora (1981), a Leopold von Buch-emlékérem (1983) tulajdonosa. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja, tiszteleti tagja volt. (Részletek a Magyar Életrajzi Lexikon szócikkéből)

Vadász Elemér


Vendl Aladárhoz


Nyugtalan életünk vészes változásán
Köszöntelek mégis születésed napján.
Szavaim, ha késve bár, kezeidbe jutnak
Igaz barátságról gyenge jelet adnak.
Hetven év multával csökken a szenvedély
Igazmondásunkban növekszik az esély
Megértőbbé enyhül kritikus hajlamunk,
Pusztába hangzott el jótakaró szavunk.
Szeretet és magány az életed útja,
Tudományművelés volt a kormányrúdja.
Minden tetted tiszteletet keltő
Sokáig kísérjen egészség és erő.
Anyagvizsgálatban a szabályt megláttad,
Hírverés nélkül, jól is alkalmaztad.
Szerénységre intett minden lépted-tetted,
Nemzedékek nőttek föl ebben melletted.
Zárom mondókámat magam rigmusával,
Téged megelőzött multévi szavammal.
Hetven év határán megszűnik a remény
Az élet már csak fájó érzemény,
Siker, eredmények multat jelentenek,
Tövis és borostyán egyforma értékek.
1956 november

Vendl Aladár
(1886—1971)

Geológus, egyetemi tanár az MTA tagja (levelező 1922, rendes 1931), Kossuth-díjas (1948). 1904-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen természetrajz—kémia szakra iratkozott be. 1906 után az ásványtant és a földtant a műegyetemen hallgatta Schafarzik Ferencnél. 1908-ban megkapta oklevelét és kisegítő tanársegéd lett a műegyetem ásvány-földtani intézetében, 1910-ben tanársegéd. Doktori értekezését a Duna homokjának ásványos összetételéről írta. 1912-ben a Földtani Intézet geológusa, 1921—27-ben osztálygeológus. A műegyetem 1914-ben technikai geológia tárgykörből magántanárrá habilitálta. Az I. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd három évet orosz fogságban töltött. 1918-ban tért haza és folytatta geológusi működését a Földtani Intézetben, előadásokat tartott a műegyetemen, a Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkás Egyetemen geológiát adott elő. 1922-ben műegyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet kapott, 1926-ban helyettes, 1927-ben rendes tanárrá nevezték ki apósa, Schafarzik Ferenc utódaként. 1960 szeptemberében vonult nyugalomba. A műegyetemen két ízben dékán (1933—34 és 1935—36), az 1940—41. tanévben rektor. Ő kezdte meg a hazai üledékes kőzetek kutatását. Homokvizsgálatait tovább is folytatta és vegyvizsgálatokkal egészítette ki. A Földtani Intézetben végezte Fejér megyei reambulációit, a Velencei-hegység térképezését, s ezeket több közleményben adta közre. Vizsgálta és leírta Stein Aurél Közép-Ázsiában gyűjtött homokmintáit. A Déli-Kárpátokban végzett térképező munkáját az I. világháború megszakította, de a begyűjtött anyagot folyamatosan dolgozta fel, eredményeit a Szebeni- és Szászvárosi-havasok kristályos kőzeteiről írt monográfiájában foglalta össze (1932). A háború után Budaörs környékén újratérképezett (reambulált), majd Böck Hugó vezette olajkutatásokba kapcsolódott be az Anglo-Persian Oil Company munkálatai keretében. Papp Simonnal és Pávai Vajna Ferenccel együtt a magyar szénhidrogénkutatás egyik úttörője. Zalában (1920—21), Baranyában (1922), Szabolcsban és Szatmárban (1923—26) végzett vizsgálatokat. Néhány éven át a Reuma- és Fürdőkutató Intézet forráskutató osztályát is vezette. — Kutatómunkája három fő téma köré csoportosul. Klasszikus kőzettani vizsgálatait részletes kőzettani, mikroszkopikus és gondos vegyi elemzés jellemzi; a hazai riolitokat, a Cserhát andezitjeit, a Déli-Kárpátok kristályos kőzeteit és a Velencei-hegység gránitját vizsgálta és írta le. A laza üledékes kőzetek vizsgálatát Magyarországon ő indította el. Homokvizsgálatai maradandó értékűek, löszvizsgálatai nemzetközi figyelmet keltettek. A kiscelli agyagról monográfiát írt. Hidrogeológiai vizsgálatait életének későbbi szakaszában végezte. A Lágymányos talajvizeit tanulmányozva jutott el más fővárosi ásvány- és gyógyvizek vizsgálatához is. Megalkotta Budapest gyógyforrásainak közös védőterületét. Foglalkozott a szulfátos talajvizek betonra ártalmas hatásával és az ellene való védekezéssel, a budapesti mélyfúrásokkal és melegfúrásokkal. Közel kétszáz értekezése jelent meg. 1944-ig tagja volt a felsőháznak. Az MTA-nak 1943—45-ben másodelnöke, az akadémiai Hidrológiai Bizottságának 1950-től elnöke volt. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, két ciklusban elnöke (1932—40), majd tiszteleti tagja. Tagja volt több angol, francia, német és finn földtani társulatnak. Tudományos eredményeit egyöntetű szakmai, társadalmi elismerés kísérte. Kitüntették a Szabó József-emlékéremmel (1936). (Részlet a Magyar Életrajzi Lexikon szócikkéből)


GEOLÓGUS-HUMOR

Buday György


Levél Arácsról


Pesten volt lakásom, kávém és kalácsom
Most egy lyukban lakom Balatonarácson,
Kívül repedezett, bent dohos és piszkos,
De mindez nem fontos, hiszen bombabiztos.
Ivóvíz, az nincsen, de hogy mégis legyen,
Füredre kell mászom egy meredek hegyen.
Az élelem ügyét többen vették kézbe,
Igy maradtam én az ellátatlan részbe’…
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A famíliák közt igen jó a viszony,
Dominál a pletyka, irigység és iszony.
Négyszemközt édesen beszélgetnek veled,
De a hátad megett kiszedik a beled.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A rengeteg munka mind nyakunkba szakadt,
Egyhangúlag szidni a Pesten maradtakat,
Kik nem jönnek ide, hanem ellenállnak,
És az óvóhelyen vígan szabotálnak.
A jó Gyula bátyánk, mindannyiunk atyja,
Aki a mögoldást sokszor halogatja,
Kihirdette nekünk a Csopaki högyön,
Az ember Harácson önellátó lögyön.
Bár többen megsúgták, hogy ő könnyen viccel,
Mert disznókat szállít köz — Opel Blitzcel.
Elhinni ilyesmit jó ízlésem gátol
Ámde észrevette őt egy Liberátor,
Megnyomott egy gombot, s utána nyomba’…
Elvitte mellőlem szobámat egy bomba.
Most egy rossz gatyában azonmódon állok
És a Balatonba be-evakuálok.
Amíg tart a meleg, elúszkálok itten,
Aztán pedig majd csak megsegít az Isten.
Visszamegyek Pestre, élve avagy halva,
Mert Arács részemről végleg le van…
1944 nyarán

Horusitzky Ferenc


Velencei szerenád


Van egy vers a szelencémben
Mit csináltunk Velencében?
Amit most már tisztán látok
Nekem minden telér átok.
Ide telér — oda telér,
Egy pohár bor minddel felér.
Mit nekem egy kis baritka,
Mikor ott a fröccs is ritka…
Szívem bús, a kedvem méla,
Ezt megbánod, Jantsky Béla!
Mit bánom én, mit szól Minka,
Szép-e ez a turmalinka?
Egyet megtanultam máris:
Mi az, hogy hidrotermális.
Együtt van itt tűz is, víz is,
Ez nem pneumatolízis.
S megtanultam rögtön már itt,
Hogy a hegység magja gránit,
S zöld a fű és kék az égbolt…
Biztos az, hogy már elég volt.
Sokkal szebb és jobb volt itt benn
Mint ott kint az andezitben.
Szívem azt zokogja egyre,
Mért másztam a Meleghegyre?!
Végül azzal teszek pontot,
Hogy „Miklós” kapott egy csontot!
Írta mérgében
a Magyar Földtani Társulat
102-ik évében
Hazaffy Horusitzky Ferenc
1950

Juhász Árpádb


Szexuálvulkanológia


Északkelet messzi Tállyán,
Hol a tokaji terem,
Ott született meg ez a szép
Földrengető szerelem.
Volt egyszer egy Lakko Litka,
Dundi riolitleány,
Nem ismerte a szerelmet,
Boldog is volt igazán.
Ám egyszer a szarmatában
Megjelent egy szép legény,
Forrófejű, hangos kedvű
Andezitláva lepény.
Nem adott ő szerenádot,
Esténként nem hegedült,
Hanem a kis Lakko Litra
Rögtön reátelepült.
Ettől kezdve állandóan
Nyitva volt a hasadék,
Be is nyomult rendszeresen
A híg láva-maradék.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lakkolitunk időközben
Erősen átalakult,
Domborodó belsejében
Vulkánembrió lapult.
Ám úgy határozott ekkor
A családi nagytanács:
Nem kell bébi, legyen inkább
Meg a magma-elhajtás.
De az idő gyorsan elszáll:
Megvénült a lakkolit,
Ráncos bőre alatt csupán
Kaolin van, s bentonit.
Andezit lepény barátunk
Róla lassan lekopott,
S meg-megtisztelt görgetegként
Egy-két pannon homokot.
Lakkolitunk szomorú lett,
Más megoldás nem maradt:
Oszloposan el is váltak
Néhány ezredév alatt.
Bús özvegyünk a negyedkort
Hévizekkel sírta át,
Könnyes szerelmüket őrzik
A végardói pocsolyák.
1961
  • bJuhász Árpád és az 1960/61. évi IV. és V. éves geológushallgatók

Andezit Géza


Alsó tor ton, Stájer utca, első emelet,
ott lakik az Andezit Géza, nagyszerű gyerek;
mint egy spanyol hidalgónak, annyi neve van,
nem Don és nem Pedró, hanem így hívják sokan
hogy
hemi — orto — meta — hipo — vulkanit,
hemi — orto — hipo — meta — vulkanit,
hemi — hipo — orto — meta — vulkanit,
néha pados, néha gömbös,
kalapálásra közömbös,
néha sárga, néha piros,
netalántán vitrofiros.

Goldschmidt előtt…


Goldschmidt előtt ezer évvel
miről mesél már a mult?
Hogy a Szaharán keresztül
egy kvarc-telér vonult.

Refrén:
Egy kvarctelér, benne sok az arany,
csak ment és mendegélt,
bús volt és boldogtalan,
bús volt és boldogtalan.


Nem is sejti senki sem,
hogy a célja mi lehet,
hogy ez a szegény telér
Transvaal felé sietett.
Refrén

Egyszer aztán, szörnyű vész,
jöttek ám vad arabok,
és a védtelen telérből
letörtek egy darabot.
Refrén

Végül mégis a telér
elérte Pretóriát,
és elment, hogy megkeresse
a nagy Great Dyke nagy fiát.
Refrén

Pardon, szólt egy gránit-aplit,
nincs még ötszáz éve sem,
hogy a kegyed vőlegényét
kitermelték teljesen.
Refrén

Papp Gábor


Gé-ológia


Még azt mondják egyesek: a földtudósok hanyagok.
Ajánlom, hogy nézzék meg a harmadéves anyagot.
Évvégére, azt hiszem, hogy nem leszünk már épeszűk,
illusztrációul csupán hallgassuk a gé betűt.
Gránit, gránát, granulit,
grauwacke és grammatit,
greizen, griott, greenockit,
gritsz, gipsz, gibbsit, gibbsitit.
Genus, gena, gemmula,
graptolita, Gryphea,
goethit, groutit, glaukonit,
glaukodot és glauberit.
Glossopteris, grosszulár, glaukofán,
gastrostyle, Gastropoda,
gélállapot, gehlenit,
gallit és a galenit.
Geddin, gröden, Gotida,
gneisz, Goniatitida,
gír, ganglia optica,meg globális-tektonika,
Gondwana, Gingko, gabbró…
Tanulunk mi 2Vt, gammát, epszilont és omegát,
subphylumot, hkl-et, bizony, keves kollegák!
Átböngészünk sok jegyzetet, telefonkönyv méretűt,
izelítőül hallgassuk újból meg a gé betűt…
  • Dallam: Offenbach Kánkán, illetve a Kazal László-féle telefonkönyv-polka

Buday György


Víg élet a Földtaniban


(részlet)


Ott, hol a vén Stefánia hinti báját szerte-széjjel
Építette a Földtanit Lechner Ödön enyhe kéjjel.
Falán sok a majolika, diszítése pirogránit
Ez okokból kifolyólag, mondják, magyar stílnek számit.
Geológusok vára az, itt élnek sok kisebb néppel
És furkálják egymást agyon, komoly tudományos képpel.
Bár némelykor kint is fúrnak, tavasszal és főleg nyáron
tekintve a nemes célra, igen kedvezményes áron.
1949

A Földtani Intézet épületének tetőrészlete