Bolyai János szakkifejezései gyökszavaink tükrében

Oláh Anna
nyelvészet, szakszó, szakkifejezés, gyökszó
szóelválasztás

Jelen írás szerzője – fizikusi képesítéssel – a Bolyaiak hőtani munkásságából írta disszertációját, tudományos témavezetője Erdély híres termodinamika professzora, Gábos Zoltán volt. Közel huszonöt éve foglalkozom a Bolyai kéziratok rendezésével, értékelésével, közreadásával, köztük a száz oldalas Kemence-tan című Bolyai tanulmánnyal. A Bolyai-hagyaték elektronikus megismertetésére létrehoztam a Bolyai Testamentum internetes portált, ahol sok kibetűzött Bolyai kéziratot is közreadtam azzal a szándékkal, hogy szakértők, egyetemisták, doktoranduszok gondolják tovább, értékeljék, és adott esetben publikáljanak Bolyai-tanulmányokat. Most már egy kisebb csapat alakult ki a Bolyai-kéziratok körül, akik talán pótolni fogják az egyre fogyatkozó Bolyai-kutatók sorát.

Szeretném azonban felhívni mindazok figyelmét, akik használják az internetes közléseimet, hogy a kutatói etika – a forráshely megjelölése tekintetében – itt is kötelező. Ellenkező esetben az avatott kutatók számára az adatok hiteltelenek, főként, ha olyan vitában kívánjuk felhasználni, ami szinte vérre megy: finn-ugor, vagy magyar gyökszó?

Varga Géza Bolyai kemencéje című írásában1 – a pontos forráshely megnevezése nélkül2 – egymás mellé állít jó néhány kutatói véleményt (köztük a sajátját is) Bolyai Jánosnak a kemence kifejezés nyelvészeti fejtegetései kapcsán. Benkő Samu, Molnos Angéla, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára és ő maga egymástól eltérő nézeteket vallanak. Csak Bolyai János „véleményét” nem derítették ki, mert akkor fölöslegessé váltak volna a nem túl szívderítő hangvételű írások. Ha a szerző elolvasta volna a folytatást is,3 akkor egy másik szövegkörnyezetben megismerhette volna Bolyai matematikai pontossággal levezetett elméletét a gyökszavak általa vélt jelenőségéről.

Ezennel szeretném közreadni azokat a kutatási eredményeket, amelyek a forráshellyel együtt Bolyai nyelvészeti fejtegetéseinek teljes szövegkörnyezetét megadják, és megvilágítják Bolyai eredeti nézetét is, ami szinte matematikai levezetésként tekinthető, és a gyökszó körüli akadémiai vitákban – cáfolati lehetőség hiányában – akár perdöntőnek tekinthető. Bízzuk az olvasóra, hogy ő kinek az érvrendszerét fogadja el.

Bolyai János, az egyetemes emberi tudás rendszerezésének tervezetében (a több ezer oldalnyi ÜDV-TAN címet viselő jegyzeteiben) a műszaki kérdésekkel foglalkozó ismereteket „szer-tan” nevű alosztályba sorolta. Az ő értelmezésében:

A kül- vagy anyag- vagy testi világ, vagy kül-természet vagy testek országa, egyeteme, öszvege tanja, vagy physika, legrövidebben és szebben magyarul a szertan. – szer = test = eszköz = materia lévén itt…4

A „testek-országa” a kemencét is magában foglalja, tehát egy szer, így a SZER-TAN fejezet keretében Bolyai János néhány kemencével kapcsolatos tudnivalót is összegzett. Ismereteinek alapjául apja kemencékkel kapcsolatos évtizedekig tartó elméleti és gyakorlat munkássága szolgált. Most már egyre biztosabbak lehetünk afelől, hogy az 1800-as évek közepén Bolyai Farkast tekinthetjük Európa-szerte az egyik legavatottabb kemencetervező, -építő, -öntő szakembernek. Kéziratainak tanúsága szerint vizsgálta a szobamelegítés, a főzés, sütés, katlanok, aszalók, kémények, kemencén keresztüli szellőztetés stb. leghatékonyabb módozatait. Kezdetben cserépből rakta a legváltozatosabb füstjáratú kemencéket, később Vajdahunyadon az ő famintái alapján öntötték a híres „Dániel” kemencéket – utalva a bibliai Dánielre.

Minden kétséget kizáróan Bolyai János kemencetani ismeretei apjától, Bolyai Farkastól származnak. Bolyai Farkasról egykori tanítványa, Horváth Farkas budapesti fővárosi főmérnök, azt állította egy 1875-ben megjelent nyomtatványban, hogy:

A légforgatás eszméjét helyesen keresztül víve és a füst melegét helyesen értékesítve csak Bolyai Farkas mennyiség-, természet- és vegytantanárnál láttam Erdélyben, Marosvásárhelyen és környékén, hol annak minden elképzelhető változatai, mint egy tárlaton találhatók voltak.5

Bolyai János pedig úgy ítélte meg, hogy apja:

Kemencemester is országszerte híres. Ugyanis egy bécsi fényes commissió munkálatja a fakímélő kemencék kigondolása, alkotása iránt kevés sikert mutatott, atyám pedig száz, meg száz variátiójú, mindennemű kemencéket gondolt s rakatott önfelügyelete, igazgatása alatt, s részint rakott maga is saját kezeivel, nagy szenvedéllyel, néha egy éjjel tán kettőt is, s azóta jöttek az országban, s úgy látszik másutt is divatba a Bolyai-kemencék, melyeket sokan dicsérnek.6

Ezek alapján nincs okunk kételkedni abban, hogy Bolyai Farkas szinte mindent tudott a gazdaságos kemencerakásról. Céhes mesterek, később a vajdahunyadi, munkácsi vasöntödék is az ő által készített minták alapján öntötték – immáron sorozatban – az önmaga által „Dániel kemencé”-nek elnevezett fűtőszerkezetet (Dániel próféta kemencéje, amelyik a kemence körül 4 singre is megégette). Dániel pedig nem más, mint Dániel próféta. A Bibliában alaposabban jártasak számára Dániel története jól ismert. A két társával Nabukadnezár babilóniai király fogságába került zsidó fiú – Dániel – nem volt hajlandó a király aranyszobrát imádni. A király ezért a három fiút tüzes vaskemencébe vettette. Idézzük a Bibliát:

A király szolgái […] egyre fűtötték a kemencét kőolajjal, gyantával, kóccal, és rőzsével […] a láng negyvenkilenc könyöknyire kicsapott a kemencéből. Elérte és elégette a kaldeusokat, akiket a kemence körül talált…7

Ilyen fűtőhatást tulajdonított Bolyai Farkas is a maga tervezte fűtőberendezéseknek. Egy zöld színű oszlopkemence és egy Vajdahunyadon öntött ipartörténeti ritkaságnak számító Dániel kemence a Bolyai Múzeumban ma is látható Marosvásárhelyen.

Mindezt azért bocsátottuk előre, hogy igazoljuk Bolyai Farkas szakértelmét a kemencerakás kérdésében. Ezek után idézzünk néhány gondolatot Bolyai Farkas kéziratban fennmaradt közel 100 oldalas KEMENCE-TAN-jából, ahol fény derül arra, hogy Bolyai Jánosnak a KEM-KEMEN-KEMENCE szótörténeti fejtegetései helytállóak, hiszen ezek az ismeretek apjától származnak:

Részletek Bolyai Farkas Kemence-tan-jából

§ 8. A mezei tűztől a mostani kemencékigi út kimutatása

1. A mezei tűz sugárzásán melegedtek, nála sütöttek, főztek, de hamar észrevévén, elsőben hogy hátul fáznak, másodszor, hogy egészen szabad tűznek sok ereje elszéledvén, nagyobbnak kell lenni a főzésre (mint most is nyárban fenn hiába lobogó szabad tűz mellé tesz némely gazdasszony a csuprot). Az elsőre nézve, hátul hideg légfolyása ellen valami védőt tettenek. A másodikra nézve, a földben találta, vagy csinált lyukba tették a tüzet s arra az edényt (katlan s tűz feletti főzés eredete).

2. További lépés volt a tüzet a kunyhó közepire tenni s körülkuporodni, s hogy a füstje kimenjen, felfogót tenni felibe, (szabad kémény eredete)

3. s csak fal mellé kellett vinni, hogy Camin szülessék.

4. De csakhamar észrevették a füst alkalmatlanságát ha a kémény szája igen fent volt, s alább szállították,

5. sőt végre csak a tűztételre hagyván nyílást, s a nem szabadon sugározható tűznek melege hiányát a kémény oldalai vékonyításával pótolták, s olyanból csinálták, amit melegebbnek éreztek, s itt a kemence eredete.

6. Továbbá hihetőleg a tűz kiégése után bé is dugták a kürtőt, mint a mezőségen történt két ott hált utazónak amiatti megfulladása, a csupa eleven szén is bédugott kürtővel halálos.

7. Inenn egy lépés volt nem dugva egészen bé kürtőt, valamit tenni a tűztevő nyílásra (az ajtó eredete).

8. Továbbá érezvén, hogy a füst ahol kimenyen is meleg, egy nagy lépés volt az útját megnyújtani és kiszabni.

9. Innen még egy lépés volt más szobákba is vinni, s végre észrevenni, hogy igen hosszan víve, szemnek, főnek, tüdőnek ártalmas gőzű kiütést, sőt csepegést okoz, amelyet más okok is hoznak elé. S úgy kezdették a tűzládának alakját, a nagyságát s ahhoz illő füst útat szabályozni.8

Bolyai János nyelvészeti érdeklődése és a Magyar Tudós Társaság törekvései

És most térjünk vissza Bolyai János nyelvtörténeti fejtegetéseihez a KEMENCE szó kialakulásról.

Miért volt fontos Bolyai Jánosnak, vagy Farkasnak, a természettudósoknak, hogy nyelvészeti fejtegetéseket is fűzzenek az általuk használt műszaki szakkifejezésekhez?

Erdélyben, ahol abban a korban a tudomány, oktatás, adminisztráció nyelve a latin volt, egyre sürgetőbbé vált a nemzeti nyelv használata, elterjesztése minél szélesebb körben. 1825-ben megalakult a Tudós Társaság, amely a kezdetektől fogva első és legfontosabb feladatának tekintette „a’ honni nyelv míveltetése czím alatt egy tökéletes magyar Grammatica ’s egy a’ lehetségig teljes szótár készítését”.

A Magyar Tudós Társaság nyelvtudományi és bölcsészeti osztálya 1834-ben a következő jutalomkérdést tette közzé:

Mellyek a magyar nyelvben a tiszta gyökök? Számláltassanak elő, mennyire lehet eredeti jelentéseikkel.9

A korabeli jegyzőkönyv megnevezte a bíráló bizottság tagjait is: Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály és Balogh Pál akadémiai rendes tagok:10 Ők ítélték oda a díjat a jelszavas pályamunkák elbírálása után. A jegyzőkönyv ezt rögzíti:

Feltörvén a szerzők neveit rejtő pecsétes levélkét, nyilvánossá lőn, hogy a jutalomra ítélt munka szerzője Engel József, orvosdoktor Marosvásárhelyet.11

Nos, az első díjat Engel József (1807–1870) marosvásárhelyi orvosdoktor nyerte el, amit a Magyar Tudós Társaság 100 arannyal jutalmazott. Engel József Bolyai Jánosnak jó barátja, egyben háziorvosa, mi több házasságkötésnél tanúja is volt. Minden okunk megvan feltételezni azt, hogy a két tudós sokat beszélgetett nyelvészeti témákról már csak azért is, mert figyelemmel kísérték a Tudós Társaság pályázatait, tudományos törekvéseit.

Az újonnan alakult akadémia első nyelvészeti kiadványa például a Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc által szerkesztett A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai című kiadvány volt, amely ugyanabban az évben jelent meg, amikor Bolyai Farkas Tentamen I. kötete is. (1832)

A társaság által kiírt pályázatok témáiból pontos képet kapunk a társaság által fontosnak vélt egyéb nyelvészeti kutatási területeiről. Ezek elsősorban arra irányultak, hogy a magyar nyelv használatát általánossá tegyék mind a köznyelvben, mind pedig a tudományok számára. Néhány részlet a Tudós Társaság közgyűlésein készült korabeli jegyzőkönyvekből:

A nagy szótárhoz készületek folytatása, »ajánlás« a táj-, elavult szavak, mesteremberek műszavai »elsődlegesen« is kiadatnának… a magyar szavak akármely más nyelv szavaihoz lévő hasonlóságai összekerestessenek…. Czuczor Gergely lev[elező] Tagtól elavult szavak, szólásmódok gyűjteménye adatott be….

Nem véletlenül fordult Bolyai János figyelme és munkássága élete második felében a magyar nyelvészeti kérdések – azon belül a gyökszavak felé. Mindkét Bolyai számára a többnyelvűség szinte magától értetődő jelenség volt. Szükség szerint használtak legalább négy nyelvet. A háromnemzetiségű erdélyi léttel ugyanis együtt járt egymás nyelvének ismerete, diákként, tudósként, tisztviselőként pedig ezekhez adódott a latin nyelv.

Külföldi tanulmányaikat, hivatalos vagy baráti levelezésüket – akár a kor jeles nemezközi szaktekintélyeivel, akár József főherceggel – ez a többnyelvűség megkönnyítette.

Mindketten tudatában voltak azonban annak, több helyen le is írták, hogy a magyar nyelvnek fontos szerepe van az anyanyelvi oktatásban, a köznép kiművelésében. Meggyőződésük volt az, hogy a magyar nemzet fennmaradásának alapfeltétele a magyar nyelv ismerete, helyes használata, gazdagítása. Mindketten a legnagyobb igényességgel művelték a magyar nyelvet szóban, írásban egyaránt. Lírai hangvételű Jánosnak a magyar nyelv iránt érzett elkötelezettségéről lejegyzett néhány sora, amit egyik kéziratában olvashatunk:

…a magyar nemzetet s nyelvet különösön szeretem, s épen javát kívánom eszközölni mint az is bizonyítja, hogy tanaimat magyarul írtam, s írom is.

…a tudományt komoljabban mívelni, nyújt is reményt arra, hogy a derék tehetségekket s (olj) sok eredetiséggel bíró magyar nemzet keze között az ép, jó mag nem vész el, hanem gyökeret vér(ve) s edj minden évben edj-edj karikával vastagodó élőfa válik belőlle. (Vajha) Bár úgy lenne!!

Meggyőződésünk, hogy mindkét Bolyai feladatának érezte gazdagítani a magyar nyelvű szaknyelvet akár új kifejezések bevezetésével, akár a népies kifejezések alkalmazásával. A kemence szó tekintetében is ez történt. Bolyai János matematikai pontossággal levezette, hogy a köznyelvben használt kifejezés alkalmasabb a műszaki fejlődéstörténeti állomások leírására, mint akár a latin, akár a német nyelvből átvett, esetleg erőltetett módon fordított kifejezések. Bolyai Jánosnak az volt a meggyőződése, hogy a magyar az egyik legősibb nyelv, mert az egész magyar fogalomkészlet értelmes egytagú gyökszók egybe forrasztása révén történik. Bárhogy fejlődik a tudomány, bármilyen új jelenségekhez kell új fogalmakat társítani, újabb gyököknek az előzőhöz történő ragasztásával a magyar fogalomrendszer a végtelenségig fejleszthető. A KEMENCE kifejezés nyelvtani elemzése ennek a nyelvi tulajdonságnak egyik ragyogó példája.

Bolyai János egyik feljegyzésében a magyar szaknyelv használatáról így nyilatkozik:

Magam pedig e tárgyban nagyobbára 1842 óta (mikor, addig németül írva) legelőbb fordítottam történetesen figyelmemet a magyarra s avval együtt a nyelvre komolyabban, midőn az alapokat még fiatal koromban megvetettem.12

Egyértelmű tehát Bolyai indítéka: az addig német nyelven írt munkái valamelyikét magyarra kívánta ültetni, és akkor – bizonyára megfelelő magyar kifejezések után kutatva– vette észre a magyar nyelvben rejlő kivételes adottságokat.

Bolyai magyar nyelvű kéziratainak egy másik jellegzetessége, ami gyakran nehézkessé teszi a tudományos szöveg megértését, hogy egy-egy tudományos kifejezés esetében a lehetséges összes szinonimát felsorolja, például: alkalmatlan, célszerűtlen, vagy jó kiégetés, okos kigyújtás, vagy égőszer kímélő kem lehetetlen, képtelen, vagy valamely természetes, vagyis szabad tűz.

Az ily módon nehézkessé vált szöveg olvasása azonban nyelvész szemével kifejezetten élvezetes, óriási forráskincs. Szinte úgy tűnik számunkra, hogy Bolyai ezzel az írásmóddal a Magyar Tudós Társaság azon felszólításának kívánt megfelelni, amelyben „a táj-, elavult szavak, mesteremberek műszavai” lejegyzésére buzdít. Ha elgondoljuk azt, hogy bármilyen tájon néha két szomszédos településen is különböző kifejezéseket használtak ugyanazon dolog leírására, akkor érthető Bolyai azon szándéka, hogy írását bárhol megértsék.

Bolyai János vélekedése a magyar gyökszavakról, azok jelentőségéről a magyar nyelv felépítésében

Maga Bolyai János így vall erről egyik kéziratában:

A magyar betűtár, vagy ÁBC, még pedig, az eddigi vagy jelen divatszerű magyar tehát az e célra mintegy teremtettnek látszó latinos, és így, amennyiben báris eddigelé nem némi eltérések nélkül, a művelt emberiség nagyobb része által ilyek használódnak földivilág/ban/ betűk kiművölése által, csaknem önként vagy természetesen, idom- vagy alakult, vagy képződött, ezennel, vagy egyszerre – még kevéssé járatosok által is – nagyon könnyön megszokható, sőt már csaknem minden értelmezvény nélkül is azonnal megismerhető, nagyon valószínűleg a legelső s egyetlen tökélyes, és tehát egyedül is üdvös a Földgömbön.

És magyar-hangzás-tan. Ezekrei vezér-tannal a megkedvelő számára. … nyelvünk gyökszavait kell kifürkészni: mit, ahhozi józan tapintattal többnyire ugyan nem is bajos elérni, ha szinte van is néha oly származatnak látszó szó is, melynek származását, s tehát értelmét, gyökét elég biztoson ma már nem tudhatni, vagyis melynek gyöke, eredeti, vagy hajdoni értelme homályos, és csak hozzávetőleg kísértődhetik meg annak jelentése kipuhatolása… még fiatal koromban valami tani eszméimet akarván, mégpedig lehető jól, tehát jó írásmóddal följegyezni, s csakhamar észrevévén a nyelv tökélyetlenségét, azonnal átláttam s meg is állítottam önszámomra a fő elveket is 1823-ban.13

Álljon most itt egy olyan – eddig kiadatlan – Bolyai János-kézirat, ami betekintést ad az egyetemes tudományok összefoglalójába, oda, ahol Bolyai Farkas legtehetségesebb tanítványa a KEMENCE szerrel kapcsolatos ismereteket lejegyezte.

Kemence-tan: Kemence csak minden azon szer, mely által valamely természetes, vagyis szabad tűznek melege is, füstje is más (annyiban már) mesterséges úton kényszeríttetik hatni, járni, terjedni. Így egy, a tűz mellé tett kő már-már a legegyszerűbb, noha még nem célszerű kemence… Sok kemence az ily füstkanyarodásnál is könnyű mutatót tenni. … A seprést, kivált a főző kemnél, hol a szétbontás bajosabb, s igen alkalmatlan, célszerűtlen volna, jó kiégetés, okos kigyújtás által például kevés zsír által végbe vinni, eszközölni. A főzőnél följül egy nagy kő teendő. A füstöt belül jó lesz minél síkabban, simábban tehát mázzal.

»Kemence« hihetőleg, vagyis úgy látszik a »kemen«-nek kicsidítője, vagyis = kis kemen akar lenni s a Camin-al is, a kéménnyel is rokonnak látszik, ugyanis az például olasz-honban divatos camin is egy kemence, s a kemence is egy darab füst út is, mint a kemen.

Kemence több féle van például legszükség[esebb], tehát legelőbb föltanálták (régi római), s nevezetes a) szobamelegítő –, a’ főző –, a’ kenyérsütő-, a’ tégla-, vagyis inkább amennyiben amint »kályha-kem«a alatt kályháboli kemt értünk. Természetesebb s könnyebb tégla-kem, s födő-cserép, vas-pléhet érteni, tégla-égető, mész-égető, olvasztó (kochofen), mina-kemence, ágyú-, vegy-, viltan- kísérletkemence. Itt szó csak a)-ról lesz.

Az újabb időkben érezni a fa szűkét. Komoly vizsga alá… s tanakodtak fényes […]. A hőre nézve fa-, s általán égőszer kímélő kem lehetetlen, képtelen, s olyról annyiban szó sem lehet; ha csak arról gondosk/odni/, hogy a füst igen melegen ne menjen ki; mivel akkor minden lehető meleg nyilván a szobában marad, tehát el nem vész, pazarlódik, célszerüleg fordul, s kész a Spar kemence. Másként van a dolog a főző kemnél. Ha csupán főző-, tehát nem hő is, hevítés is a cél, [a]mi eset például nyárban merőben minden kemencénél van szóban (ha csak nem oly hideg a hely, hogy nyárban is tűz kell éppen) s télben is a közeltűz főfájást s egyéb alkalmatlanságot okoz, s így a szabad tűz melege nagy része vagy haszontalanul, vagy a (főző)tűz körül járó, az egészségre káros befolyással ellobog. Kívánatos és célszerű, hogy a tűz minél szűkebb helyt égésre szoríttassék és úgy éretik cél, ha oly (vastag anyaggal, kőfallal legolcsóbban és könnyebben) móddal vétetik körös-körül, csak az égésre (fölül is) szükséges apró szelelőlyukakat hagyva, hogy az soha át ne melegedjék. Így meleg kárba nem menyen, nem alkalmatlan, csak ritkán, rövid ideig érezhető, sőt (mint némely sültsütőknél) a körös-körül bévitt meleg is ráhat a főzésre, sülésre, sülendőre. Ezt, úgy látszik, a legcélszerűbben, biztosabban lehet elérni.

  • aKályha=Kahle=cserép kályhakem=cserépkemence

Nemcsak mennyiségtani, műszaki, hanem nyelvészeti tekintetben is sokat tanult apjától, aki a magyar nyelvű mennyiségtani munkájának bevezetőjében részletesen ír a magyar nyelvű szakírások fontosságáról, hiszen az 1800-as évek első feléig az oktatás, és a tudományok nyelve a latin volt. János értékelte apja magyarító munkásságát, hiszen számos szakterületen, így pl. a mennyiségtan, természettan, vegytan, erdészet, műszaki ismeretek terén őt tekintik az első magyar nyelvű szaknyelv megalapozójának. Egy másik kéziratában arról vall, hogy:

1842 nyara óta némi apróbb tanulmányok után anyanyelvemre s annak kitűnő derék tulajdonaira közelebbről kezdettem figyelmemet… [fordítani] …a magyar nemzetet s nyelvet különösön szeretem, s épen javát kívánom eszközölni mint az is bizonyítja, hogy tanaimat magyarul írtam, s írom is.

uo.

Eddig a kutatók többnyire úgy vélték, hogy Bolyai János valamiféle gyorsírást, rövidítési módot, vagy egyéni műszókészletet használt szakírásaiban. A zseniális gondolkodású, logikájú Bolyai azonban nem véletlenszerűen választotta ki az általa használt szakkifejezéseket. A rövidítéseknek hitt karaktersorokról pedig kiderül, hogy magyar gyökszavak. Véleményünk alátámasztására álljon itt néhány érv.

Érthető, hogy ő maga igyekezett minél több gyökszót fellelni, és azokat írásaiban értelemszerűen alkalmazni. Amiről tehát eddig a kutatók azt hitték, hogy rövidítés, arról most talán kiderül, hogy gyök, vagy gyökszó. Mindez még hihetőbbé válik, ha további hasonló „gyökereket” is felkutatunk Bolyai János kézirataiban. Kiss Elemér idézett munkájában külön fejezetet szentel Bolyai János jelrendszerének Uo. 59–60. p., a Bolyai János által használt műszavaknak és jelöléseknek mint például: NYI [mennyiség] (ID)OM [alak] ÍZ [tag], BECS [érték], TERJ [terület]. Uo. 195–199 p. Úgy tűnik, hogy a Kiss Elemér által felsorolt műszavak tulajdonképpen gyökszavak. Az eddig közreadott Bolyai János kéziratok, mint például A TAN rendszerezését bemutató írások, vagy az egyéb közreadott hosszabb terjedelmű Bolyai iratok bővelkednek ehhez hasonló 2–3–4 betűs kifejezésekben. Néhányat kigyűjtöttünk ezekből:

ERŐ(tan), HÉV, ID(tan), JÓ(tan), KEM(tan), KÜL(ömbö)ző, MÁGNÁNY, MEL(tan), MÚL(tan), NYI(tan), NYÖLV, RA-(tan), SZÁM(tan), SZÉP(tan), SZER(tan), TAN, ŰR(tan), VIL, VILLÁNY

Jelen írás szerzője arra a meggyőződésre jutott, hogy Bolyai „rövidítései” vagy „műszavai” a magyar nyelv gyökszó készletéből származnak.

Nem róható fel egyetlen kutatónak sem, ha élete során nem tudja Bolyai János kézirat-hagyatékának mind a tizenöt ezer oldalnyi fóliánsát (ahol néha három féle szöveg is található: lapszélen, sorok között ceruzával stb.) átböngészni, amit ráadásul gyakran gyorsírással írt.

Aki a matematikai jegyzeteket szinte egy életen át betűzte, értékelte, közzé tette, annak talán eszébe sem jutott, hogy a NYELVÉSZET címszó alatti katalógus 781. sz. iratát is megnézze. Jelen tanulmány szerzőjének Marácz László Hollandiában élő nyelvész hívta fel a figyelmét a nyelvészeti iratokra, így talált a 781-es számú iraton a gyökszavakkal kapcsolatos fejtegetésekre.

És most elemezzük Bolyai János egyik mondatát, és ezen keresztül kövessük a benne lévő szakkifejezések felépítési sajátosságait:

Kemence hihetőleg, vagyis úgy látszik a »kemen«-nek kicsidítője, vagyis = kis kemen akar lenni s a Camin-al is, a kéménnyel is rokonnak látszik, ugyanis az például olasz-honban divatos camin is egy kemence, s a kemence is egy darab füst út is, mint a kemen.14

E sorok írója (Oláh Anna) aki szakképzését tekintve fizikus, rövid bepillantást nyert a magyar gyökszókutatásba is. Amikor kibetűzte Bolyai János KEMENCE-tanját, izgalmas felfedezést tett, nevezetesen azt, hogy a KEMENCE szó fejlődéstörténete tükrözi a kemence szer fejlődéstörténetét. Ugyanis legelőbb volt a TŰZ(HELY), a KEM. (lásd Bolyai Farkas 1.). A KEM gyökszó származhat a -ből, ezt is Bolyaitól tudjuk, amikor azt írja, hogy: „egy, a tűz mellé tett már-már a legegyszerűbb, noha még nem célszerű kemence”. Az egyiptomiak KEM-nek mondják például a fekete földet, az első tűzhelyeket pedig földbe ásták. Ebben a kérdésben csak gondolatokat kívánunk ébreszteni és jelezni, hogy sokféle lehetséges választ találhat a különböző szakterületek tudósa.

Zárt helységben a KEMEN (a „felfogó”, azaz a füstfogó) volt a következő építmény, amit a nyílt tűz fölé helyeztek és a kivágott mennyezeten keresztül a padlástérbe, vagy a szabadba vezettek a füst elvezetéséhez. (lásd Bolyai Farkas 2.) Miközben lent a tűz nyitott volt, a KEMEN-t a ház közepéről a fal mellé vitték, ez lett CAMIN. (lásd: Bolyai Farkas 3.) Aztán a füstfogót levitték a földig, így a KEMEN most már a padlózattól a ház tetején túl terjedt – ez a mai KÉMÉNY. A KEMEN-nek a házon belüli részét idővel el kellett határolni, mert a házon belüli KEMEN-szakaszon idő multával újabb tökéletesítéseket eszközöltek. (lásd Bolyai Farkas 4–9.) A házon belüli része kapta a KEMENCE nevet, ami Bolyai János értelmezésében „a „kemen”-nek kicsidítője, vagyis = kis kemen akar lenni… s a kemence is egy darab füst út is, mint a kemen.”

Tekintettel arra, hogy a kémény mind a mai napig méretre, terjedelemre nagyobb, hosszabb mint a kemence, Bolyai János nem tévedett abban, hogy a KEMENCE szóban a -CE végződés kicsinyítő képző.

A KEMENCE-szer tárgyalása során, akárcsak sok egyéb Bolyai János-kéziratban azt tapasztalhatjuk, hogy két törekvés van jelen:

1) az elsődleges az, hogy magyar nyelven, a közérthetőbb kifejezések használatával tudományos igazságokat fogalmazzon meg;

2) másodszor fontosnak tartotta kimutatni az adott magyar szakkifejezések kialakulásának fejlődéstörténetét ismerve a leírt tudományos fogalom kialakulásának kultúrtörténetét.

A kemencetanban jártas kutató, amikor nemcsak a tudományos mondanivalót vizsgálta, hanem a nyelvészeti vonatkozásokra is figyelt, elképesztő nyelvészeti „képletet” vett észre.

Arra a felismerésre jutott, hogy a magyar nyelvű kifejezések egy-egy műszaki alapállapothoz társított gyökszóból indulnak el. Ez az alapállapot az emberi tudás fejlődésének régmúltba vesző ismerete, jelensége, mint például az első tűzhely, a KEM. Ahogyan alakult, fejlődött, gazdagodott az adott gyakorlati ismeretkör, úgy a gyökszóhoz társított további gyökök segítségével újabb szakkifejezések születtek, amelyek ugyanakkor tökéletesen tükrözték az adott SZER fejlődéstörténeti állomásait. Mindenik gyökösszetétel, vagy gyökszó-fűzér, szóbokor, egy-egy fejlettebb műszaki állapotot tükröz.

A (KEM)(EN)(CE) kifejezésen keresztül Bolyai ezt szinte matematikai pontossággal vezeti le. Bolyai Farkas kéziratában aprólékosan, lépésről lépésre mutatja be a kemencének szinte az emberiséggel egyidős tüzeléstörténeti lépcsőfokait. Bolyai János szófejtegetéseiből pedig az derül ki, hogy három nagy ugrása volt ennek fejlődésnek, minden fejlettebb, később keletkezett műszaki állapotot jelölő szakkifejezésből vissza lehet „fejteni” az előző műszaki állapotokat is úgy, hogy jobbról balra haladva sorra elhagyunk egy-egy gyököt.

Ezek után már tudatosan végezte a fizikus a hasonló szóvisszafejtéseket a Bolyai szövegekben talált fogalmakra. Például az ID(OM)(UL) kifejezés egy természettanász számára akár értelmezhető úgy is, hogy legelőbb – akár a kezdetektől volt az ID (idő), majd keletkezett az (ID)(OM), az alakkal rendelkező test, amely folyamatosan egyik IDOM-ból egy másikba megy át, (ID)(OM)(UL), azaz átalakul, változik. Ebben a fogalomban benne van az egész természet.

Ugyanígy levezethetjük az ERŐ(TAN)(ÁSZ) kifejezés alakulását is: először volt az ERŐ, a természetben lévő „szerek” legáltalánosabb tulajdonsága, a testek közötti kölcsönhatás, ami a természet kezdeteitől fogva létezik. Majd a vele kapcsolatos emberi ismeret, tapasztalat, tudás– az (ERŐ)(TAN), végül az ismereteket gyakorlatban alkalmazó személy, az (ERŐ)(TAN)(ÁSZ).

Jelen írás szerzője megnyugvással olvasta e tárgykörben Varga András: Ősi magyar nyelvtan. A nyelvtan háttere: gondolkodási mód és szóépítés című elektronikus írását,15 amely szinte szóról szóra ugyanezt az elméletet támasztja alá. Megkönnyebbülést jelent, hogy fizikusként belekontárkodva egy ennyire ellentmondásos tárgyba, nem vagyok egyedül véleményemmel, annál is inkább, hogy az általam kifejtett elmélet a saját észrevételem volt még évekkel ezelőtt, utána kezdtem kutatni mások véleményét. Varga András ezt írja:

…Az egyetlen szó, amit »gyökszó«-nak nevezhetünk, egyszerre lehetett főnév is, ige is (ezt e két szófajt a hagyományos értelemben használjuk).

…Szótagként hozzácsatolva egy másik gyökszót – vagy jelentéssel bíró hangot –, az előállt, összetett szó új értelmet nyert, hiszen egyidőben hordozta mind a két jelentést. Az első volt az alap, amin módosított a második (gyök)szó…

Ezt a folyamatot többször, számtalanszor meg lehet ismételni. Az elv ugyanaz marad, úgy a szó gyártásánál – a végére illeszteni az új gyökszót –, mint az értelmezésnél – az eddigi szó jelentését, tartalmát kiegészíti, gazdagítja, vagy éppen szűkíti (mindig a megfelelő irányban) a hozzátoldott új gyökszó, és ezzel egy új szó áll elő.

Ebben a folyamatban van egy nagyon fontos mozzanat. Mégpedig a következő: a legutoljára álló, utoljára csatolt szógyök mindig az egész, eddig előtte álló jelentését módosítja. Teszi mindezt anélkül, hogy az előtte álló szó belső felépítését, összetételét ismerné, vagy foglakozna vele.

Ebben a felépítésben egyértelmű, hogy az alapszóként használt gyökszó a legfontosabb, a leghangsúlyosabb, az őt követő gyökök ezt az alapjelentést »torzítják«, módosítják, építik vagy rombolják a kívánt irányban.

A szó előlről haladva felépíthető, és visszafelé, hátulról haladva, lebontható. Az építés is, a lebontás is iteratív módon (lépésenként) történhet, például létezik nyelvtani elemzés, amely hátulról kezdve bontja e a szavakat. Az iteratív lebontás egyszerre mindig csak két résszel dolgozik: 1. meghatározza a hátsó toldalékot (gyökszót) 2. és mindazt, ami előtte van. Ezután a maradékot tekinti teljes szónak, és ugyanezt a módszert ismételve, meghatározza a következő toldalékot és szó maradékát. Mindezt hátulról kezdve, amíg végül megérkezik a gyökszóhoz.16

A Bolyai-kéziratok értelmezése ezen új szemlélet értelmében lényegesen módosulhat, ha több szakterületen szerencsésen találkozik egy tudományág szakértője, valamint a gyökszavakhoz értő nyelvész. A gyökszókutatók társadalma, akik elképesztő módon polemizálnak egymással az internet, vagy nyomtatott sajtó hasábjain, szerencsésebbek lennének, és főként nagyobb hasznot hajtanának a magyarságnak, ha a már meglévő hatalmas szókincsünkből, az abban elrejtett szinte matematikai pontosságú „nyelvi-képletekből” kifejtenék múltunkat.

A különböző tudományok szakemberei egymás tudását hasznosítva, egymás mellé rendezve a gyökszókutatást, valamint több egymástól eltérő, mégis egymást feltételező ismeretanyagot, talán felgyorsulna a Bolyai kéziratok értelmezése. Bolyai János számunkra eddig jóformán érthetetlen nyelvészeti fejtegetéseit gyökszóismeret hiányában az érdeklődők mindeddig vagy nem értettek, vagy értelmezhetetlen nyelvezetű szövegeknek tekintettek, vagy csak gigászi munka árán voltak képesek megfejteni. Egy tudós nyelvészcsapat azonban könnyebben megbirkózna azzal, amivel egy tudós önmagában nem tudott boldogulni az elmúlt másfél évszázad alatt, ezért feldolgozatlan a közel tizenöt ezer oldalnyi Bolyai János kézirathagyaték.

Óvakodunk Bolyai nyelvészete tekintetében bármiféle általánosítást tenni, vagy valamiféle szabályt kimutatni a Bolyai szövegekkel kapcsolatosan. Mindössze úgy látjuk, hogy ha a Bolyai kéziratok feltárásában egy gyökszavakat kutató nyelvész is részt vesz, talán gyorsabban haladna a kutatás mind az adott szakterületeken, mind a gyökszókutatásban.

Végezetül álljon itt Bolyai Jánosnak a magyarságról vallott, hitet, reményt adó ars poeticája a magyarságról:

Hiszem, (az) isten a magyart sem teremtette rossz kedvében (kedvel, kedvűleg) s mostoha indulattal, s nem ruházta föl azt (őt) alábbvaló tehetségekkel akár mely más nemzetbélinél; lak(ó)-földje, helye, (országa) sem tartozik… éppen a legszegényebbek közé…

Bolyai-szoba Marosvásárhelyen a Bolyai Múzeumban
A zöld oszlopkemence Marosvásárhelyen
a Bolyai Múzeumban
Zöld oszlopkemence magántulajdonban Marosvásárhelyen
Főzőlap a melegítő kemencén
Öntöttvaskemence a Bolyai Múzeumban

Füstút szabályozó
Füstút szabályozó
Bolyai kemence az aranyosgerendi református templomban

Bolyai Farkas kemenceszerkezet „szabásmintája” papírból, csirizzel összeragasztva
Bolyai Farkas kemenceszerkezet „szabásmintája” papírból, csirizzel összeragasztva
Dániel kemence fajanszból Marosvásárhelyen
Mai Dániel-kemence
Marosvásárhelyen
Élő Dániel kemence Marosvásárhelyen, a Bernády-házban
Dániel kemence öntvényből
(a szerző tulajdona)
Pléh-ből készült „sróf-út” szerkezetű kemence
Osztályterem és borospince szellőztetése a kemencén keresztül vezetett csőrendszeren

Irodalom

  1. Varga Géza: Bolyai kemencéje
  2. Új Idők. 2004. álom (december) havának 15 napján.
  3. Molnos Angéla–Oláh Anna: Bolyai János, a magyar gyökök és a kemence. Turán 2004. november–december. (XXXIV) VII. évf. 6. sz. 183–198. p.
  4. Lelőhelye: Marosvásárhely, Teleki–Bolyai Könyvtár, Bolyai János iratok, 517. sz. irat.
  5. Horváth Farkas: A szobafűtés elmélete. Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyének különlenyomata. Budapest, 1875.
  6. Koncz József: A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története. Marosvásárhely, 1896, 278. p.
  7. Dániel könyve, I. 3. 1–50. Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Budapest, 1979, 1011–1013. p.
  8. Lelőhelye: Marosvásárhely, Teleki–Bolyai Könyvtár, Bolyai iratok, Bolyai Farkas iratai, 119. sz. irat.
  9. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. II. 1835. Budán, 99. p.
  10. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. III. 1834–36, 153. p.
  11. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. III. 1834–36, 153. p.
  12. Kiss Elemér: Matematikai kincsek Bolyai János kéziratos hagyatékából. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.
  13. Lelőhelye: Marosvásárhely, Teleki–Bolyai Könyvtár, Bolyai János iratok, 781. sz. irat.
  14. Lelőhelye: Marosvásárhely, Teleki–Bolyai Könyvtár, Bolyai János iratok, 517. sz. irat
  15. Varga András: Ősi magyar nyelvtan.
  16. Varga András: Ősi magyar nyelvtan.
Bolyai Farkas
Bolyai János
Forrás

Elektronikus kézirat.