Három vers

matematika, geometria, nemeuklideszi geometria, Bolyai János, Bolyai Farkas
szóelválasztás

Tóth István

A Bolyaiak – János

1. (Példázatban)

Bolyai János,
a legteljesebben
te növelted az életünket,
mert te találtad,
s te veszítetted el
mindnyájunk között a legtöbbet.

Maradéktalan
János vitéz voltál;
Herkules oszlopain túlra
mentél fellelni
a legnagyobb kincset,
hogy visszatérj szegényen újra.

Krőzusénál is
nagyobb ékszerekre
találtál, Földnélküli János!
Hogy volt erőd,
te tiszta gyémántember,
ostobák sáros vigyorához?!

Próféta ember,
kit Háry Jánosként
hallgattak a tudákos bölcsek:
örök szentföldünk
lett a föld, hol lassan,
kuncogva, hümmögve megöltek.

2. (Két párhuzamos között)

Tenni vagy nem tenni? – örökös kérdés.
Ha már nem tőlünk függ az, hogy vagyunk,
bár e döntésben legyünk önmagunk.
Csakhogy itt a végtelen félreértés.

Mert a kéz folyton apellál az agyra,
hogy tetté váljék minden gondolat,
s milliókban ismerd fel arcodat.
De ráismersz-e bennük még magadra?

Sokasodjék hát millió alakban
e bűvös kockázattal, vagy pedig
emelkedj fel gyémántos egekig,
hol meddőn izzol végtelen magadban?

Mind rakom magam alá ezt a máglyát,
hogy önemésztő kétségemet látnák.

Kiss Jenő

A fiúhoz az apáért

A két Bolyai emlékére

Apádat ne, csak eszméit tagadd meg,
ha másként nem léphetsz tovább.
Csak hát számodra egy volt ember, eszme,
és megtagadtad őt is, az apát.

Kár volt! Hiszen kár egyedül maradni,
s semmivel! és megférni vele.
Még akkor is, ha oly semmi, amelyből
egy új világot hoztál létre te.

Apádat ne, csak eszméit tagadd meg –
hisz tőle volt az elméd, lángeszed!
a kisebb lángból a nagyobb! hisz ő volt
irányítód, varázslód, váteszed!

Csak hát számodra egy volt ember, eszme,
alkudni nem tudtál, mint annyian –
Inkább az ordas semmi, a kietlen,
mely hogyha ad, nem mondja vedd, fiam.

Kár volt! Hiszen kár egyedül maradni
s semmivel és megférni vele,
még akkor is, még akkor is, ha abból
egy új világot hoztál létre te.

Emőd Tamás

Bólyai

A könyvesház két ablakából látni,
hogy jön az est az országúton át –
ködöt füstölnek, párát eregetnek
künn a kémények és benn a pipák.
A polcokon ó könyvek díszelegnek,
sok titkos írás, ábra, jel, betű,
s a csillagok szigorú mesterének
arcára hull az alkonyi derű.

A hold kisüt. Kopernik barna képe
mosolyog most a homályos falon,
sárga pergamen, lúdtoll, lila ténta
pár tompa folt az íróasztalon.
A hold ragyog és bólong már a bölcs agg,
a kemencében is szunnyad a szén,
s a vén magyar szent lelke áthajózik
a csillagok és számok tengerén.

TÓTH István
(1923–)
erdélyi költő, műfordító
KISS Jenő
(1912–1996)
erdélyi költő, műfordító
EMŐD Tamás
(1888–1938)
költő, színpadi szerző
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár/Kézirattár: Levelestár
In memoriam Bolyai János
Márton A. András · 1992
Források
  • Emőd Tamás versei. [h.n.]: Magánkiadás, [é.n.]. 309. p.
  • Tóth István: Európa kövei között. Versek. Kolozsvár: Dacia Könyvkiadó, 1975. 91–95. p.
  • Kiss Jenő: Mérleg. Versek. Kolozsvár–Napoca: Dacia Könyvkiadó, 1976. 15–16. p.