A magyarországi bronzleletek tanulmányozása közben nem kerülhette el érdeklődésemet a mesterek és műhelyek kérdése sem. Tanulmányoztam az egykorú vagy közel egykorú forrásokat akkor is, ha azok jóval későbbi leírásokban maradtak fenn. Az adatokat ki lehet egészíteni modern néprajzi analógiákkal, legalábbis ami a műhelyek berendezését, az öntést illeti.

Néhány általánosan ismert névre szeretném a figyelmet felhívni. A görög mondavilág rendkívül érdekes és színes egyéniségéhez, Hephaistoshoz, Wieland és Ilmarinen sok tekintetben hasonlítanak. A felsorolt nevek mögött olyan egyéniségek rejtőznek, akik rendkívül előkelő társadalmi rangot töltöttek be, akiknek származása isteni volt — a monda szerint — vagy maguk is istenek voltak. Ne vitassuk azt, hogy csak egy élő személyről vették-e a mondák és a hagyományok a mintát, vagy Hephaistos és a többiek — mint bronz- és aranyművesek — több mester tulajdonságait és képességeit egyesítik-e, amire meggyőző érveket lehetne felsorakoztatni.

Ha Hephaistos társadalmi rangját vizsgáljuk — az istenek között is — válogathatunk magasztaló jelzői között, amelyek előkelő származását, tudását és képességeit dicsérik. Devecseri Gábor kitűnő fordításából1 néhányat idézek: „széltében híres bicegő”, „híres-ügyes Hephaistos”, „nagyhírű bicegő”, „nagynevű sánta”, „jártas eszű”, „okos elméjű” stb. Képességeiben és tudásában nem kételkedhetünk Achilles fegyvereinek leírása alapján.

  • 1Ilias XVIII. ének, 368. skk. versek.

Hephaistos Hera és Zeus fia — Homeros szerint; a krétai monda szerint apja Talos.2 Az Olympus lakói közé tartozott, ahová később újból visszatért. Mindig egészen kiváltságos társaságban találjuk: testvére Athene, Dionysos kíséri vissza az Olympusra. Ő a tűz istene is. Az Olympustól való száműzetése után Thetis rejtegeti és itt még sok mindent lehetne felsorakoztatni, ami egészen kiváltságos társadalmi helyzetét megvilágítja.

  • 2Der kleine Pauly: Lexikon der Antike. Stuttgart 1973. 2. kötet, 1024—1031. p. Lásd itt további sánta kovácsok felsorolását.

A monda szerint isteni sarj volt Ilmarinen; Wieland, a kovács pedig a finn király fia. E három felsorolt tehát vagy isten vagy királyi sarj. És mindhármat — mesterségük azonos — összeköti egy közös tulajdonság: sánták.

Nézzük először Wieland sántaságát: Nidung király felesége adja a parancsot:3

„Durchschneidet ihm seiner Sehnen Kraft und laßt ihn so dann in Seestelle sitzen. Das ward ausgeführt: die Sehnen wurden ihm an den Kniekehlen durchgeschnitten […]

A térdhajlásnál vágták át Wieland inait.

  • 3Die Edda. Götter- und Heldenlieder. Leipzig, é. n. 218. p.

Hephaistos Homeros szerint sántán született és sántasága miatt, hogy ne lássák az istenek, távolították el az Olympusról; ahogyan az Iliasban mondta Hephaistos Kharisnak:4

[…] miután gyötrődve zuhantam
ebszemü édesanyám szándéka szerint, aki engem
rejteni óhajtott, mert sánta vagyok […]”.
  • 4Ilias XVIII. ének, 395. skk. versek.

Thetis és leánya Eurünomé rejtegették: Hephaistos mondja az Ilias 18. énekében:

„Hosszu kilenc évig remekeltem náluk az ékszert,
csattokat és hajló perecet, függőkkel a láncot,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
[…] senkise tudta,
hol vagyok én, se halandó ember, sem pedig isten,
csak megmentőim, Thetis és vele Eurünomé is.”

Napjainkban is a mozgásszervi betegek különféle eredetű betegségeiket (tbc, ideggyulladás stb.) baleseti eredetre vezetik vissza.

A másik verzió szerint Hephaistos anyja pártját fogta és ezért lábánál fogva az Olympus küszöbéről lehajította Zeus, egész nap zuhant Lemnos szigetére, ahol férfiak vették pártfogásba: a zuhanásnak és esésnek emlékeként sánta maradt. Már a régiek más magyarázatot is kerestek sántaságára. Hephaistos a tűz istene; egy latin auctor szerint

„claudius dicitur, quia per naturam nunquam rectus est ignis.”

[sántának mondják, mivel a tűz természeténél fogva sohasem egyenes.]

Ez a magyarázat a stoicusok körében is kedvelt volt.

Nézzük miben állt Hephaistos sántasága. Homeros szerint mindkét lábára sánta volt és így rendkívül nehéz volt a járása:

„Szólt, s üllőjétől fölkelt nagysebten az órjás
és bicegett, hitvány lábszárai lent karikáztak.

Továbbá:

[…] vastag botját fogta kezébe,
és bicegett kifelé: szolgálók gyámolitották;
drága aranyból vannak ezek, de akárcsak az élők.”5
  • 5Ilias XVIII. ének, 410. skk. versek.

A leírás szerint gyámolítás, segítség, vastag botja nélkül alig tudott járni. Az antik szerzők és a vázaképek nem egységesen írják le, illetve ábrázolják Hephaistos sántaságát. Athenben állt az Alkamenes faragta híres Hephaistos szobor, amelyről Valerius Flaccus a következőt jegyezte fel:

„mirantur, quod stat dissimulatae claudicationis sub veste leviter vestigium respraesentans”

[csodálkoznak, hogy öltözékével leplezi sántaságát — A szerk.].

Ezt sokan úgy értelmezik, hogy a két lába nem lévén egyenlő, bicegett járás közben. A vázaképeken és szobrokon egyaránt ábrázolják Hephaistost nagyon erős felsőtesttel. Ezt a leírást találjuk az Iliasban is:

[…] kezét letörölte szivaccsal,
és mellét, a bozontosat, és jóizmu nyakát is;”.

Ugyanakkor Homeros Hephaistos lábait hitványnak nevezi.

Hephaistos sántaságánál az a kérdés merül fel, hogy a betegség veleszületett vagy legalábbis a korai gyermekkorban lépett-e fel? Erre többféle adat van és ebből következne az eddigi elképzelés, hogy alkatilag erős felsőtest, satnya lábak miatt lett arany- és bronzműves. Azonban arra is vannak adatok, hogy sántasága későbbi korban keletkezik, hisz már közbelép anyja és apja civakodásánál és emiatt bűnhődnie kell és zuhanása közben sérült volna meg. A két egymásnak ellentmondó adatot úgy oldhatjuk fel, hogy felhasználjuk a valószínűsítésnél a Wieland-mondát, mert Wielandnál később lép fel a sántaság. Ha pedig ezt feltételezzük, szakíthatunk az eddigi elképzelésekkel, amely szerint testalkata tette volna alkalmassá őt fémművessé. Inkább gondolhatunk arra, nála és más hasonló mythológiai alaknál, sőt modern rézműveseknél is, hogy mestersége tette őt sántává. A veleszületett sántaságnak ellentmondani látszik Hephaistos társadalmi rangja az Olympuson is, ahonnan száműzetett, de ahová újból visszatért. Nehezen képzelhető el, hogy egy testi hibával született visszanyerhette volna régi helyét és rangját az olympusiak között, hisz az antik világban a közvélemény meglehetős tartózkodással viseltetett a szörnyszülöttek vagy hibás testalkatúakkal szemben. Hephaistosnál konkréten arra a betegségcsoportra gondolhatunk, amelyet ma munkaártalomnak nevezünk és ezen belül is leginkább arzénmérgezés jöhet számításba, mint sántaságának okozója.6

  • 6Franz Schubert régész (Frankfurt) irányította arra a figyelmemet, hogy Hephaistos sántasága arzén okozta munkaártalom lehet. E kérdéssel fordultam Pacséry doktorhoz, az Országos Munkavédelmi Intézet főorvosához, aki az ipari mérgek egyik legjobb ismerője hazánkban. A vázaképek és szövegek alapján Dr. Biró Tibor orthopédsebész főorvostól kaptam rendkívül értékes adatokat. Az arzénről mint mérgező fémről nyert adatokért pedig Hegedűs Zoltán mérnöknek és Pulay Péter tanársegédnek mondok köszönetet.

Azokat az adatokat szeretném előadni, amelyeket orvosoktól és kémikusoktól nyertem és amelyek egyöntetűen igazolni látszanak, hogy Hephaistos, illetve azok a réz- és bronzművesek, akikről Hephaistos képe Homeros előtt kialakult, ksőbb részben módosult, arzéngázos munkaártalomban szenvedtek.7 Egyúttal utalni szeretnék azokra a lehetőségekre, amit a természettudományok nyújtani tudnak mythológiai magyarázatokhoz.

  • 7Hasonló eredményre jutott Edwin Rosner, Forschungen u. Fortschritle 29 (1955) 362—363. p. E cikkre Némethy Ferenc hívta fel figyelmemet.

Az arzénről az alábbiakat kell tudnunk, hogy a további adatokat megértsük. Az elemi arzén nem mérgező. A rézércekben levő arzénszulfidok 400—600° között oxidálódnak, ekkor rögtön gázalakú arzéntrioxid (As2O3) keletkezik, amely nehezebb, mint a levegő. Ez hideg levegőn finom szállóporrá alakul. Pörkölésnél a rézércek az arzént messzemenően leadják. Erre egy érdekes példa: a Montana-i, az USA legnagyobb réztelepén, a nyers érc 0,5% As-t tartalmaz. A szulfid koncentrátum azonban már 1,6%-os arzéntartalmú. Pörkölésnél a szállópor (Flugstaub) 7,5—15,5 arzént tartalmaz, a maradék csak 0,25%-ot.

Több modern szerző felveti a kérdést, hogy az őskori bronztárgyak, főként a Földközi-tenger vidékén talált bronzok arzénjét a rézhez hozzáötvözték-e, mert mint mondottuk, a pörkölésnél nagyrészt mint gáz és szállópor eltávozik, vagy pedig az ércekből került beléjük. A Thermi-i, Alishari-i, Trója I—III, palesztinai, cyprusi, Gei-tengeri szigeteken talált bronztárgyak ugyanis sokszor feltűnően nagy mennyiségben tartalmaznak arzént: 1—2,2%-ig. A közép-európai bronztárgyakban talált arzén általában 1% alatt, vagy 1% körül van, ami valószínűleg az arzéntartalmú rézércekre vezethető vissza, ugyanis az arzén 1%-ig 700—800°-ig való hevítésnél normális körülmények között nem távozik el. A recski rézérc is arzéntartalmú, illetve alig van olyan rézérc, amely ne tartalmazna olyan mennyiségben arzént, amely megfelelő hevítésnél ne lenne káros az egészségre.8

  • 8Az arzénötvözésre egy érdekes modern példa: az 1950-es évek elején a magyar állam mozdonyokat szállított Indiának. A vörösréz mozdonykazán tűzszekrénylemezekbe az angol átvevő és az indiai fél kötelezően előírta 0,6—0,8% arzén ötvözését, mert az arzénes réz tűzállóbb és a hidrogén korrózióval szemben is ellenállóbb. Az ötvözés 7—10% arzéntartalmú rézzel történt.

A bronztárgyakban előforduló más anyagok között is vannak mérgező hatásúak, mint pl. az ólom is. Ez azonban a nervus radialist támadja meg, amitől a kéz feszítő izmainak bénulása jön létre. Ez volt a múlt század végén, sőt a század elején a fazekasok gyakori betegsége. Nagyon ritkán támadja meg az ólom a lábszáron levő feszítő izmokat beidegző nervus peroneust. Általában a rézzel dolgozóknál arzén az a fém, amely mérgező hatású.

A krónikus arzénmérgezés erős, fájdalmas ideggyulladással kezdődik, később kifejlődik az érzéstelenség, a lábizmok, ritkábban a kézizmok bénulása. Végül fulladásos rohamok és szellemi gyengeség áll be. Tehát az arzénmérgezés a légzőszerveket is megtámadja. Ki ne ismerne rá Hephaistosra, amint nehezen lélegezve, fújtatva, szinte mint vígjátékfigura biceg az olympusiak között. Valerius Flaccus szerint „alternos aegro conctantem poplile gressus” — tehát a térdhajlás alatt mozgatta nehezen lábait. A germán monda szerint is a térd alatt volt béna Wieland. A Valerius Flaccus-féle idézet is a nervus peroneus megbetegedését látszik igazolni. Dr. Pacséry főorvos szerint Hephaistos sántasága arzénmérgezés következménye lehet.

A vázaképekből a betegségre vonatkozólag természetesen biztos véleményt mondani nem lehet, az azonban megállapítható, hogy a művészek Hephaistost jól fejlett felsőtesttel és sorvadt lábszárral, általában deformált lábbal ábrázolják. A deformitás lólábtartásnak felel meg, néha túlzott fokon, amit művészi elrajzolásnak tudunk be.

Olyan jellegű ábrázolást, amely a veleszületett dongalábra utalna, nem talált Dr. Bíró Tibor főorvos. Amennyiben az ábrázolások hűen vagy megközelítően hűen adják vissza a Hephaistos betegségében kifejlődött lábdeformitást és a lábszáron látható izomatrophiát, legvalószínűbbnek látszik a nervus peroneusnak a növekedési kor utáni laesiója, ami toxicus hatásra következhetett be.

Hephaistos mondájának alakulását érdekes lenne egyszer a bronzművesség technológiájának alakulása szempontjából is vizsgálni. Több mondában inkább mint a tűz istene szerepel, egyes korokban és egyes vidékeken sántasága meglehetősen elmosódott, másokban jobban kidomborodik, máskor meg szerepe mint az isteni réz-bronzkovácsé és a tűz istenéé meglehetősen összevegyül, amikor kalapácsütései mennydörgésként hangzanak, a műhelyben élesztett tűz pedig a villám, az égi tűz szikrázásának hat. De még esését is magyarázzák, mint a villám cikázását. Mindenesetre ama tűz istene, amely a fémeket megolvasztja és tisztelete leginkább vulkanikus területeken és ahol földgáz volt, ott virágzott. Kultusza kisázsiai eredetű.

E helyen azonban csak sántaságával foglalkozunk.

A legérdekesebb adat annak igazolására, hogy Hephaistos sántasága arzéngáz okozta munkaártalomnak minősíthető, törökországi. Még ma is mondják, ha valaki sántikálva megy: „úgy jársz mint a sánta bakardzsian (bronzműves)”. Adataim a két világháború közötti időből származnak és állítólag ma már Törökországban is mindenütt modern technológiával dolgoznak. A rézművesek, ahogyan egy vasútépítő magyar mérnöktől értesültem, szinte mind sántítanak, legtöbbnyire csak egy lábra: nem lépnek a talpukra, amiből a nervus peroneus megbetegedésére lehet következtetni.

A műhelyekben, amelyek három oldalról zártak, kis mélyedésben helyezik el a kis űrtartalmú olvasztótégelyt, amelyet agyag és quarcos homokból készítenek. E tégelyek készítése külön iparág. Az olvasztó tégelyek 2—5 literes űrtartalmúak, tehát kb. akkorák, mint a bronzkoriak lehettek. A tégelyt faparázsba helyezik, vörösre izzítják. A tűzhöz csatlakozik két fújtató, amelyek között a mester felesége vagy gyermeke állva működteti azokat reggeltől estig. A réz olvadása után a kis mennyiségű rezet az előtte földre helyezett üllőn kezdi kiverni a rézműves, formálja és közben a parázsba is dugja, ha munkája úgy kívánja, azaz lágyítani akarja. A rézműves a földre helyezett üllő előtt kis gödörben térdel. Törökországban a rézművesek sántaságát több helyen a térdepléssel magyarázták. Ha ez lenne betegségük oka, akkor a térdeplés okozta sántaság a szerzetesek jellegzetes betegsége kellene hogy legyen, nem pedig az anatóliai rézműveseké. A térdelő helyzet legfeljebb a peroneus bénulás után kialakuló zsugorodásért felelős. A rézérc pörkölésekor, öntéshez való előkészítése közben a levegőnél jóval nehezebb arzéngáz lefelé terjed, tehát közvetlenül érinti a gödörben térdelő mestert, aki a tűz előtt tartózkodik, de nem érinti a munkatársat, aki a fújtatót működteti. Figyelembe veendő az is, hogy az arzén jóval kisebb hőmérsékleten olvad mint a réz és alig van rézérc, amelyben ne lenne arzén is. Ha ezekben a kis műhelyekben feldolgozott mennyiség kevés is, de mégis az arzéntartalmú rezet olvasztják, hevítik, formálják és ezt csinálják egy életen át mint a „jártas eszű Hephaistos”.

A törökországi műhelyek leírása kiegészíthető Hephaistos műhelyének leírásával annál inkább, mert kultusza is kisázsiai eredetű és a kis anatóliai műhelyek kb. háromezer éves hagyományt őriznek, ami a műhelyek berendezését és a mesterek sántaságát illeti.9

  • 9Ilias XVIII. ének, 468. skk. versek.