Betegségábrázolások bizánci (egyházi) műalkotásokon

Józsa László
orvoslás

Az ortodox egyházi művészet (és ezen belül első sorban a festészet, faliképfestés, miniatúrakészítés) ikonográfiája Konstantinápolyban alakult ki (FLORENSZKIJ 1988, POPOVA 1996). Az egyház művészi nyelvének kidolgozása során elfogadta és magába olvasztotta a görög, római, egyiptomi, szír és más művészetek elemeit és krisztianizálta azokat (HOLY MONASTERY 2001, LAZAREV 1979, USZPENSZKIJ 2003). Az 5–6. századig a téma annyiban szabad, hogy az Ó- és Újszövetség történeteinek, vértanúk, egyházatyák tetteinek kiválasztása a festő, vagy megrendelő joga, ám voltak olyan bibliai események, történetek (Ábrahám birkózása az angyallal, Lóth és lányainak története stb.) és személyek (Betshabé, Zsuzsanna stb.) akik és amelyek nem szerepelhettek az ortodox alkotásokon. Konstantinápolyban alakultak ki azok a követendő irányelvek, amelyek a technikát, ornamentikát, színhasználatot meghatározták (KITZINGER 1954, 1977). A trulloszi (ötödik-hatodik) zsinat 692-ben a képekre vonatkozó elveket állapította meg. A zsinat 82. kánonja arra adott utasítást, hogy a képnek milyennek kell lennie. A 100. kánonban olvasható:

…megparancsoljuk, hogy ezentúl olyan, akár deszkapallón, akár másképpen készített képeket, amelyek elbájolják a látást és megrontják az értelmet és élesztik a tisztátalan gyönyörök tüzeit, semmiképpen sem szabad rajzolni, ha pedig valaki ezt mégis megkísérli, közösíttessék ki.

A VII. Egyetemes Zsinat (787-ben, Nikaiában) kimondta, hogy az ikon (= kép) lehet fatáblákon, házakon, ruhákon, edényeken festett, vagy mozaik. A szoborkészítés szabályairól nem szólnak a zsinati határozatok, mert a szobrászat sohasem játszott jelentős szerepet a bizánci szakrális művészetben. Az 1054-ben bekövetkezett egyházszakadással a nyugati (római) és keleti (bizánci) egyházművészet is egyre távolabb kerültek egymástól. A keleti egyház művészetét az ikonrombolást követő periódusban, a 9–10. században újjászervezték. A fennmaradt alkotások döntő többsége az ikonoklasztia utáni évszázadokban keletkezett. A bizánci egyházi művészetben több korszakot különböztetnek meg, ám ezekre a mesterségesen megteremtett korokra nem leszek tekintettel, annak tudatában, hogy a stílus, a színek használata stb. az ikonrombolást követően nem változott. Tanulmányomban kizárólag a bizánci (egyházi) képekkel foglalkozom, figyelmen kívül hagyva más ortodox hitű népek (országok) alkotásait.

Az ortodox egyház szerint az ikonfestészet a szent atyáktól függ és az ikonfestőre csupán a kivitelezés hárul (SCHÖNBORN 1997). Az ortodox egyház sohasem engedélyezte, hogy az ikont a művész képzelete alapján, vagy élő modellről fessék meg – mondja USZPENSZKIJ (2003). Éppen emiatt, az ikonkészítők gyakran az egyházi hatóságok által jóváhagyott, képes és magyarázatos festőkönyveket használtak, amelyek közük a szentek sematikus ikonográfiáját és bemutatják az alapvető színeket (FLORENSZKIJ 1988). A különböző útmutatók közül leggyakrabban az Athosz-hegyi festőkönyvet és a Dionüsziosz Phurnographiotisz által összeállított Erminiát (= Festészeti útmutató) használták, amelyet többször megújítottak, módosítottak. Az Athosz-hegyi festőkönyv a 10. század végén, vagy a 11. században keletkezett. A bizánci festőkön kívül az orosz ikonfestők is többnyire ezt használták a 19. századig (PANOFSKY 1976). A rendkívül részletes segédeszköz nemcsak az ábrázoltak főbb testarányait (fej, törzs, végtagok), hanem a kisebb részek (ujjak hossza, relációjuk az alkarhoz, karhoz, orr hossza, homlok magassága stb.) is előírja. A festőkönyvek előírásai csak a személyek megjelenítésére (testarányokra, ruházatra, esetleges ékszerviseletre stb.) terjedtek ki, nem foglalkoznak az állatok, különösen nem a mondabéli állatok alakjának, megfestésének szabályaival. Az alkotások elemzése némileg ellent mond USZPENSZKIJ (2003) kijelentéseinek. A festményeket, miniatúrákat, falképeket készítők művészeti anatómiai ismeretei (többnyire) kiválóak. Bonctani tájékozottságukra utal a (ritkán megörökített) csontvázak, csontok helyes feltüntetése (JÓZSA 2010). Pontosan adják vissza az alkati sajátosságokat. A férfiak izomzatát éppen olyan élethűen ábrázolták, mint a nők kerekded kontúrjait (sőt a vizsgálódásom körébe nem tartozó egyik 18. századi képen a mezítelen női testet is [Ioannisz Kornarosz 1770, Davvathiani kolostor, Kréta]).

A (hírből sem teljesen) felsoroltak látszólag eléggé megkötötték a művészek kezét, szűkre szabott határokat engedélyeztek az alkotói fantáziának. Ezért tűnik úgy (az ikonokat nem ismerő szemlélő számára), hogy az alkotások monotonak, hasonlóak. Kétségtelen, a téma, az alakok elrendezése, a testtartás, a színhasználat, a növények, állatok, építmények bemutatása stb. kötött. Az azonos témájú ikonok sokfélesége, egyedisége az apró részletekből tűnik ki. Példaként említem, hogy az anyagomban szereplő hét Szent György és a sárkány című ikonon két egyforma, vagy két hasonló habitusú szörny nincsen. POPOVA és mtsai (1996) bár hangsúlyozzák az egyházi szabályokat, mégis az ikonfestészet több stílusirányzatáról, az ábrázolt személyek egyediségéről, a közöttük látható markáns különbségekről szólnak. Miután nem művészettörténeti szempontok szerint vizsgálódok, kizárólag a felismerhető kóros állapotokra koncentrálok, függetlenül az alkotások művészi értékeitől.

Vizsgálati anyag és módszerek

Vizsgálataimat (húsz kivételével) az ikonrombolást követő, 10–15. századi 500 bizánci alkotáson (212 ikon, 20 mozaik, 209 falfestmény, 59 miniatúra) végeztem. A műtárgyak több mint felét (357 darab) személyesen, a helyszínen (kolostorok, templomok, múzeumok) vizsgáltam, azokról fényképfelvételt készítettem. A maradék részt kiadványokban szereplő színes reprodukciókon (ACHEMIOSTOU-POTAMIANOU 1993, BUCKTON 1994, FALUDY 1982, FORSYTH 1976, PSILAKIS 1994, SPATHARAKIS 1998, VASSILAKI 2005), 2–4-szeres nagyításban elemeztem. A testarányokat, az egyes testrészek méretét ±1 mm pontossággal meghatároztam. Regisztráltam a (szereplő személyek) egyéni sajátosságait (hajszín, frizura [JÓZSA 2012], lábbeli és ékszer viselet stb.). A megállapítható kóros eltérések megítélésében arra a négy évtizedes őskórtani munkásságomra támaszkodhattam, amelyet csontvázakon és múmiákon végeztem. Ezeket az eredményeket a 2006-ban megjelent Paleopathologia című könyvemben foglaltam össze.

Megállapítás

A kórképek 90%-a nem eredményez olyan eltérést, amely a beteg küllemét megváltoztatja. A fennmaradó egytized többsége a mozgásszervek, vagy a felszínközeli képletek (pajzsmirigy, emlő stb.) alaki, nagyságbeli eltérését okozza. Az alkotó a betegségeknek mindössze töredékét ábrázolhatta. Jóllehet USZPENSZKIJ (2003) szerint

A realista művészet szabályai (perspektíva, anatómia, fény-árnyék ábrázolása, kompozíció stb.) nem vonatkoznak az ikonfestészetre, az ikonfestészeti kánon ilyen szabályokat nem ismer, hanem még ehhez hasonló fogalmakat sem.

Ennek ellenére, az anatómiai-morfológiai eltérések minduntalan feltűnnek a bizánci szakrális alkotásokon (is). A félezernyi műalkotás közel egy negyedén 124 alkalommal, 168 személyen (ugyanis néhányukon többféle is megállapítható) ismertem fel kórosat. A műtárgyakon több mint harmincféle élettani (terhesség, szülés) és kóros állapotot (bénulás), megbetegedést (ízületi gyulladás, golyva stb.), veleszületett rendellenességet, vagy anatómiai variációt tudtam kimutatni (1. Táblázat):

1. Táblázat
Fiziológiás
állapotok
Személyek
száma
Alkotások
száma
Graviditas 6 6
Szülés 11 11
Összes élettani állapot 17 17
Kóros eltérések
Golyva 50
Nő 14
Férfi 12
Gyermek 6
Angyal 18
19
Osteoarthritis 31
Nő 2
Férfi 22
Angyal 7
20
Paralysis (ismeretlen eredetű)
Heine–Medin-kór
4
1
3
1
Pes equinovarus 2 2
Osteoporosis 6 3
Kancsalság 9 9
Vakság 2 2
Szemhéjak ptosisa 1 1
Dupuytren contractura 7 4
Izomsérv 6 6
Cachexia 7 5
Obesitas 4 4
Manu cornuta 3 3
Chondrodystrophia 1 1
Kyphoscoliosis 1 1
Pes excavatus 1 1
Koponyadeformitás 1 1
Hydrocephalus 1 1
Virchow–Seckel–kór 1 1
Gynecomasthia 2 2
Madelung deformitás 2 2
Triphalangealis hüvelykujj 1 1
Alsó végtag amputatio 1 1
Heg az arcon 1 1
Ascites 1 1
Herpes labialis 1 1
Varicositas 1 1
Hallux valgus 12 9
Összes kóros állapot 151 107
Élettani és kóros állapotok
együttes száma
168 124

Az egyedi sajátosságok azokban az apró megfogalmazásokban tűnnek ki, amelyeket az ikon egészét és mondandóját szemlélő gyakran észre sem vesz. A teljesség igénye nélkül megemlítem, a képeken látható személyek által viselt lábbelik sokféleségét. A mezítlábas szereplők mellett sarut, papucsot, bocskort, cipőt, csizmát hordók is feltűnnek. A hadfiak eltérő formájú és mintázatú sisakot viselnek (JÓZSA és FARKAS 2006). A haj, bajusz, szakáll viseletre vonatkozóan ugyanezen 500 alkotáson végeztem felmérésemet. Az értékelhető 1450 személy (712 férfi, 212 nő, 73 gyermek és 383 angyal) közül a nők frizurája a legváltozatosabb, mintegy tizenkilenc féle formát mutat. A férfiakon „mindössze” nyolcfajta haj formát különböztethetünk meg, (a kopaszságon kívül), ám ugyanolyan változatos az arcszőrzetük, mint a hölgyek frizurája. A sima, borotvált arctól a többféle bajusz- és szakállábrázolásig sokféle variáció előfordul (JÓZSA 2012). POPOVA és mtsai (1996) arra hívják fel a figyelmet, hogy a szemrés alakja (vágása) milyen eltérő a Szűz Mária képeken.

Ezek (az itt bővebben nem részletezendő) megfigyelések vezettek arra a megállapításra, hogy – minden tiltás ellenére – az alkotók élő modellekről készítették műveiket. Megerősíti ezt a feltételezésemet a sokféle arckifejezés (öröm, bánat, kétségbeesés, depresszió stb.), tekintet. Nem gondolok olyasfajta modellekre, mint ami a reneszánsz óta megszokott, de a környezetükben látott személyek vonásait, jellegzetességeit emlékezetükből (esetleg vázlataik alapján) örökítették meg.

A testalkat megjelenítése. Az ábrázolt személyek nagyjából azonos termetűek, sem erősen kimagasló, sem törpenövésű nem fordul elő anyagomban egy eset, (a madárfejű törpeség) kivételével. A férfiak több mint fele (a remeték harmada) zömök, rövid nyakú, nagy, domború mellkasú, széles vállú, piknikus habitusú. Viszonylag kevesen vannak az atléta testalkatú férfiak (a nők között ilyen nem fordult elő), akiknek magas, arányos testet, fejlett izomzatot festettek. Gyakori az átmeneti atléto-piknikus habitus. A remeték többsége sovány, szikár, lapos, keskeny mellkasú, keskeny csípőjű, vékony izomzatú aszténiás küllemű. Több 14. századi festményen színes bőrűek (feketék) látszanak. A miniatúrákból, táblaképekből stb. az is kihámozható, hogy a férfiak 90%-a jobbkezes lehetett, az írnokok, evangélisták jobb kezükben fogják a tollat, más eszközöket.

Az anatómiai variációk közül legtöbbször az öregujjon („nagylábujj”) túlnövekedő, II. és III. lábujj figyelhető meg. Ez a variáció napjainkban kb. 10% gyakoriságú. Feltűnő, hogy a II. és III. lábujj túlnövekedését többnyire Krisztus lábán szemlélhetjük. Hasonló mértékű az a variáció, amikor a gyűrűsujj rövidebb mint a mutatóujj. Igen változatos a koponyaforma. Hosszú (dolichocephal), közepes (mesocephal) és rövidfejű (brachycephal) nagyjából egyenlő számban látszik. Az agykoponya kvalitatív morfológiai jellegei (felülnézeti forma) mindössze néhány alkotáson vizsgálhatók. A leggyakoribb ötféle alakzatból négy (elliptoid, ovoid, spheroid, pentagonoid) ismerhető fel.

Az élettani állapotok közül a terhesség és szülés igen ritka téma az ortodox művészetben. Mária előrehaladott viselősségét mindössze öt falfestményen, valamint egy freskón figyeltem meg. A Cipruson található Mária és Erzsébet találkozása című falképen a két asszony méhében helyet foglaló magzatokat ábrázolták – nem anatómiai, hanem képzeletbeli helyzetben (1. ábra).

1. ábra. Mária és Erzsébet találkozása
Az asszonyok méhében feltüntetett magzatok
képzeletbeli elhelyezkedést mutatnak
14. századi freskó · Ciprus

A magzat világrahozatalának testhelyzetét – ótestamentumi környezetbe helyezve, – tizenegy (fennmaradt) miniatúrán, lényegében azonos módon ábrázolva festették meg (2. ábra). Ezek az ábrák fontos orvostörténeti dokumentumok a konstantinápolyi asszonyok szülésére vonatkozóan (JÓZSA 2007).

2. ábra. Rebeka szülésének ábrázolása
11. századi Biblia miniatúra · Konstantinápoly · Vat.gr.747 · digi.vatlib.it

Kóros állapotok. Amikor negyed századdal ezelőtt behatóbban kezdtem foglalkozni a táblaképekkel, feltűnt, hogy egyiken kirívóan nagy, torz fejű gyermeknek ábrázolták a kisdedet. Az arc és agykoponya méreteinek és arányainak összehasonlítása más ikonokon láthatókkal, arra engedett következtetni, hogy a művész gyermek modellje vízfejűségben szenvedett (JÓZSA 2006). Ezek után kezdtem el szisztematikusan felderíteni az ortodox ikonokon felismerhető betegségeket.

1. A szemek kóros eltérései közül leggyakrabban a kancsalságot, annak mindkét formáját, t.i. az összetérő és széttérő szemtengelyferdülést ábrázolták. A szentek (3. ábra), egyházatyák, de olykor Krisztus arcmásán is kancsalság ismerhető fel.

3. ábra. Assisi Szent Ferenc
Összetérő kancsalság
13. századi freskó · Kera (Kréta)

Vak személy megörökítését mindössze két alkalommal (A vak meggyógyítása, Müsztrasz 1310–1322 között készült freskón, valamint A béna és vak meggyógyítása című 12. századi mozaikon), félszeműt egyetlen alkotáson sem találtam. A pupillák eltérő tágassága (átmérője) lehet az alkotó „hibája”, de jelenthet olyan idegrendszeri megbetegedést is, amelynek ez az egyik tünete. A kép alapján nem dönthető el, hogy véletlen, vagy valódi kóros eltérésről van-e szó, ezzel a továbbiakban nem foglalkozom. A lecsüngő (bénult) szemhéjat (ptosis) és az az alól a fej hátradöntésével történő kipillantást egyetlen ikonon láttam.

2. A jódhiányos golyva mészkőhegyekben, homokos vidékeken gyakori. A Balkán, Kis-Ázsia, görög szigetek nagy része golyva-endémiás, ezért nem csodálkozhatunk, ha a strúmát 14 nőn, 12 férfin, 18 angyalon és 6 gyermeken lehet felismerni (JÓZSA 2010). Találtam olyan freskót, amelyen a tizenkét ábrázolt személy közül négyet golyvásnak festettek meg (A frigyláda Jeruzsálembe vitele, Sztavronikita kolostor, Athosz-hegy). Olykor diffúz, közepes nagyságú, máskor jól kivehetően göbös strúmát ábrázolt az alkotó (4., 5. és 6. ábra).

4. ábra. Születés
Mária nyakát körbeölelő diffúz strúma
12. századi ikon · Konstantinápoly
5. ábra. Krisztus pantokrátor
Krisztusnak diffúz golyvát festettek
4. századi ikon · Szent Katalin kolostor, Sinai-hegy
6. ábra. Krisztus pantokrátor
Krisztus nyakán jókora göbös strúma látható
14. századi ikon · Pantokrator kolostor, Athosz-hegy

Némely ikonon veleszületett golyvát figyelhetünk meg az anyja ölében ülő kisded képén (7. ábra), más alkalommal egy gyermeken a kreténizmus jeleit adta vissza a festő.

7. ábra. Virgo Hodegetria
Jódhiányos golyva.
A Kisded nyakán feltehetően veleszületett golyva látszik
13. századi ikon · Pantokrator kolostor, Athosz-hegy

3. Női emlőjűség (= gynecomasthia) a férfiak különböző eredetű hormonzavarában, leggyakrabban májcirrhosis alkalmával alakul ki. Az emlők megduzzadnak, méretük elérheti a közepes nagyságú női mellekét. Néhány alkotáson szokatlan nagyságú emlőket tüntettek fel férfiakon, olykor magán Krisztuson is (8. ábra), ám a hormonzavar okára nem lehet következtetni.

8. ábra. Krisztus siratása
Gynecomastia (Krisztus mindkét, de főként jobb mellének
hyperplasiája). A jobb csuklón posttraumás Madelung deformitás (nyíl)
falfestmény · 1164 · Szent Pantaleon kolostor, Gorno Nerezi (Macedónia)

4. A csontritkulás a 20. században öltött járványos méreteket, de évezredekkel ezelőtt is előfordult. Abban a korban szinte kizárólag az elégtelenül táplálkozó, mozgásszegény életmódot folytató idős személyeken alakult ki a gerinc osteoporosisa, ami a nyak megrövidülését, a „vállakon ülő” fejet, hajlott háti gerincet eredményezett. A művészek kiváló megfigyelő képességét mutatja, hogy a csontritkulást (és következményeit) kizárólag pusztai remetéken ábrázolták (9. ábra), kielégítően táplálkozó egyházatyákon, szenteken sohasem.

9. ábra. Szent Ephraim temetése a pusztában
Ikon · 1437 · Bizánci és Keresztény Múzeum, Athén
Több idős remetének háti gerince meggörbült,
nyakuk megrövidült, a fej a váltak közé süppedt
(jellegzetes kép csigolya-osteoporosisban)

5. A bénulások feltűntetésére bőséges alapot szolgáltatott az újszövetségi csodák képi megjelenítése. A Krisztushoz kézi lépegetővel közeledő béna lábszárizmainak sorvadtsága szembetűnő (10. ábra):

10. ábra. A vak és paralitikus meggyógyítása
A paralitikus fából készült „lépegetővel” közelít Krisztushoz
12. századi bizánci stílusú mozaik · Chiesa della Martorana, Palermo

Más alkotásokon a láb fejlődési rendellenessége (dongaláb) következtében kialakult járásképtelenség állapítható meg (11. ábra):

11. ábra. A paralitikus meggyógyítása Bethesdában
A háttérben ülő mellékalaknak dongalába van
13. századi ikon · Nibe, Ikonion

Olykor valószínűsíthető, hogy gyermekparalízis miatt bénult meg az egyik alsó végtag és alakult ki a láb deformitása (12. ábra). A műalkotások többségén azonban csak a végállapot (t. i. a bénulás) konstatálható, de annak oka nem.

12. ábra. Deesis (Trimorphon)
A Krisztus balján álló férfi jobb alsó végtagja sorvadt,
lába deformált (pes excavatus), feltehetően gyermekparalízis miatt
15. századi ikon · Lefkada sziget · Bizánci és Keresztény Múzeum, Athén

6. A vázrendszer fejlődési zavarai közül számos veleszületett és szerzett rendellenességet figyelhetünk meg. A leggyakoribb öröklődő fejlődési anomália a porcos csontképződés zavara (achondroplasia, vagy chondrodystrophia). A kórképre jellemző a rövid, vaskos végtagok, aránytalanul hosszú törzs és a testméretekhez viszonyítva nagy fej. A chondrodystrophiát egy ikonon sikerült felfedeznem, a testrészek és testarányok mérésével bizonyítani. A korábban említett vízfejűség (= hydrocephalus) a szakembernek feltűnő, a laikusnak legfeljebb szokatlan (13. ábra):

13. ábra. Mindkét kép a Virgin Hodegetria viseli címet
A Kisded Mária ölében ül
Az A képen hydrocephalus látszik.
A B kép az előbbivel közel azonos időben készült,
azonos nagyságú ikon.
A nyilak a kóros (A ábra) és szabályos fej (B ábra) méreteit és arányait mutatják
A ábra. 14. század végi ikon · Messina (Szicília)
B ábra. Ikon · 1400 · Messina (Szicília) Wikipedia

A hatalmas agykoponya boltozatszerűen terpeszkedik a viszonylag kicsiny arckoponya fölé. A testarányokból, a testtartásból a gyermekkorban kialakult kóros gerincgörbületre (= kyphoscoliosis) következtetek egy (János apostolt megörökítő) miniatúrán. Egyik falfestményen ritka fejlődési zavart, három ujjpercű hüvelykujjat ismerhetünk fel. A 14. század elején festett Biblia miniatúrán ritka kézfejlődési rendellenesség az olygodaktylia látszik. A négyujjúság, a szintén ritka megalodaktyliával társult (14. ábra):

14. ábra. Márk evangélista
Kézfejlődési rendellenesség, olygodaktylia
és az ulnaris oldal ujjának megalodaktyliája (nyíl)
Biblia miniatúra · 1304 · Nahiscseván

7. Idült ízületi gyulladás (= osteoarthritis) következtében kialakult ízületi duzzanatot és az ujj(ak) deformitását szentek, arkangyalok, de még Krisztus kezén is feltüntették (15. és 16. ábra). A kóros eltérés férfiak kezén 22 alkalommal, nőkön mindössze kétszer látható. (Napjainkban ez a megbetegedés férfiakon négyszer gyakoribb mint nőkön, s az ásatási leletek tanúsága szerint ez évezredekkel korábban is gyakoribb volt férfiakon).

15. ábra. Mihály arkangyal
Az arkangyalnak jókora golyvát festett a művész.
Mindkét kéz ízületei duzzadtak, deformáltak.
Alsó ajkának bal oldalán fel sem tűnik a herpeses elváltozás,
ami a kinagyított képen jól felismerhető
14. századi ikon · Chora monostor, Konstantinápoly (Isztambul)
16. ábra. Szent György
A szenten jókora diffúz strúmát és a jobb kéz ujjain
a PIP ízületek osteoarthrosisát ábrázolta a művész
14. századi ikon · Kappadokia · Bizánci és Keresztény Múzeum, Athén

8. A Virchow–Seckel kórt (madárfejű törpeség) a 19. század végén, Virchow írta le (éppen egy magyar kisfiú, Dobos Jancsika vizsgálata kapcsán), majd fél évszázaddal később Seckel tisztázta kóreredetét. Olyan rendellenesség, amikor az agy hiányos fejlődése miatt nemcsak gyengeelméjű, hanem a rendkívül apró agykoponya miatt a fej kicsiny, a homlok alacsony, a koponyaboltozat szinte hiányzik. Mindezek ellenére, a ritka betegségben szenvedők (napjainkig kb. 30 eset ismert) vegetatív életre képesek. Ezt a 19. században leírt anomáliát egy kolostori templom falfestményén (hat évszázaddal korábban) örökítették meg (17. ábra), olyan pontosan, hogy az arckifejezése is azonos a napjainkban előforduló mikrokefálokéval.

17. ábra. Krisztus keresztre feszítése
13. századi falfestmény · Panagia Mavriotissa kolostor, Kastoria
Virchow–Seckel kór („madárfejű törpeség”); a beteg gyermeknek alig van agykoponyája

9. Szarvat mutató kéz (= manu cornuta) akkor alakul ki, ha a közös ujjfeszítő izom, vagy annak ina sérül, s emiatt a beteg nem tudja kinyújtani III. és IV. ujját, de a mutató és kisujj nyújtható, mert ezeknek másik feszítő izmuk is van. Ezt a nem ritka elváltozást főként szicíliai mozaikokon, olykor falfestményeken szemlélhetjük (18. ábra). Pál apostol (a felirat szerint) mozaikján a sérült kezet nyakába kötve láthatjuk (éppen úgy amint kézsérülteknél napjainkban is teszik).

18. ábra. Péter apostol
12. századi mozaik · Chiesa della Martorana, Palermo
Szarvat mutató kéz (manu cornuta)

10. A sérülések gyakran tűnnek fel a bizánci alkotásokon. Egy miniatúrán a térd alatt amputált lábú férfi mankójára támaszkodik (19. ábra). Márk evangélista bal arcfelén a fültől a szájzugig húzódó heget (feltehetően kardvágás nyoma) tüntet fel egy krétai falfestmény. A comb oldalsó részének izomsérvét több Születés című ikon egyik mellékalakján (pásztoron) szemlélhetjük. A nerezi kolostor freskóján bajonettállású (orvosi nevén traumás Madelung-féle) deformitás látszik (8. ábra).

19. ábra. Orvosi rendelő
Az amputált végtagú beteg mankójára támaszkodva lép be a rendelőbe
Lábszár csonkját kötés fedi, ami arra utal, hogy amputációs sebe még nem gyógyult meg
Bizánci kódex miniatúra a 14. századból · British Múzeum, London

11. A Dupuytren betegség a tenyéri bönye heges zsugorodása, aminek következtében az ujj(ak) behajlítva a tenyér közelében rögzülnek (nem nyújthatók). Az öröklődő betegség a vikingek körében alakult ki a 7–8. században (JÓZSA és mtsa 1990), s valószínűleg a normann zsoldosok hurcolták be és terjesztették Konstantinápolyban és a Birodalom más vidékein. A 10 század előtt készült alkotásokon alig-alig, az ezt követően festetteken viszont szép számban mutatkozik a (rendszerint) IV. ujj hajlításos zsugorodása. A Dupuytren-kóros mai betegek 80%-án a gyűrűsujj elváltozása észlelhető (SALAMON 2003), éppen úgy mint a 11–15. századi alkotások többségén.

12. Hasvízkór (= ascites) képződésekor nagy, „pókhas” keletkezik. Ilyet láttam egy megfeszített Krisztus képen (Nagy Meteoron kolostor 1483-ban készült freskója). János evangéliuma leírásának megfelelően az ábrázolás szerint (20. ábra) a dárda a bordaív alatt sértette a hasat, amiből sugárban ömlik a sárga színű hasi folyadékgyülem (a valóságban is ilyen az ascites). Bizáncban a hetedik század óta végeztek has- illetve mellkascsapolást folyadékgyülem miatt. A festő ismerhette a beavatkozást, bár nem tudjuk, hogy a bizánci orvosok a has melyik pontján végezték a csapolást.

20. ábra. Keresztre feszítés
Hasvízkór; a kiömlő hasi folyadék szalmasárga (mint a valóságban is)
falkép a Nagy Meteora kolostorban · 1483

13. Herpesz (= herpes labialis) Szent György egyik ikonján, az alsó ajkon, a külső szájzugban, a típusos helyen tűnik fel (15. ábra). A festő minuciózus munkáját dicséri a herpeszes hólyagocskák pontos ábrázolása.

14. A lepra megjelenítése elsősorban a római katolikus egyházi művészetben gyakori, az ortodox alkotásokon alig fordul elő. Mai ismereteink szerint a leprabetegség sokkal ritkább volt, amint azt a középkori feljegyzésekből gondolni lehet. A „leprásnak” tartott betegek többsége nem bélpoklosságban, hanem valamilyen gyógyíthatatlan, de nem fertőző bőrbajban szenvedett. Erre utal a Monreale katedrális (Palermo) 12. századi mozaikja, amely a „leprást” az egész testet ellepő apró kiütésekkel mutatja, noha a kiütések nem feltétlen velejárói a betegségnek, s főként nem az egész testen jelentkeznek. Sokkal inkább gyanakodhatunk pikkelysömörre (psoriasis vulgaris), amiben az is megerősít bennünket, hogy a térdet duzzadtnak ábrázolták (21. ábra), márpedig psoriasisban gyakori a térdízületi gyulladás (JÓZSA 2006).

21. ábra. Krisztus meggyógyítja a bélpoklost
A beteg bőrkiütései nem leprának, sokkal inkább pikkelysömörnek (psoriasis) látszanak;
a térd jelentős duzzanata arthropathia psoriaticat jelezhet
12. századi mozaik · Chiesa della Martorana, Palermo

15. Kóros soványság általában a pusztai remetéket és Keresztelő Szent Jánost ábrázoló alkotásokon figyelhető meg. Ismerve a remeték mennyiségileg és minőségileg elégtelen, (olykor már önkéntes éhezésbe hajló) táplálkozását, nem csodálkozhatunk, ha testileg leromlottnak ábrázolták őket. A szentképek remetéi mindig aszténiás alkatúak, csontjaik (bordák, csípőlapát) áttűnnek a bőrön.

Jóval ritkábban találkozunk elhízott személyekkel. A krétai Glouvemiotissa kolostor templomának 14. századi falképén Szent Barbarát meglehetősen kövér, testes hölgynek képzelte el festője. A Tortellon szigeti (Velence mellett) templom 11. században készült bizánci mozaikja az elkárhozottak pokolbéli szenvedéseit mutatja. A hat mezítelen alak közül az egyiknek a férfiakra jellegzetes kerek pocakja (hétköznapi elnevezéssel „sörhasa”) van.

Megbeszélés

A művészek egy része előszeretettel örökítette meg a beteg, szenvedő embert. Az alkotásokon felismerhető kórképekkel foglalkozó – napjainkra hatalmassá terebélyesedett, – tudományt a művészettörténész POLAKOWSKY és a patológus VIRCHOW teremtette meg 1897-ben. Korunkban tanulmányok százai, monográfiák tucatjai elemzik a festményeken, szobrokon, kerámiákon stb. diagnosztizálható betegségeket (DASEN 1988, GIAMPOLO 1994, JOBBA 1987, JÓZSA 2006, 2008, KUNZE 1980, VIDA 1994). A kutatók jó része a reneszánsz és azt követő időszakok festményeivel, kisebb részük az egyiptomi, ógörög, prekolumbián indián alkotásokkal foglalkozik. A vizsgálódásokból szinte teljesen kimaradtak a bizánci (és általában az ortodox) alkotások orvosi értékelése. Jól lehet a bizánciak növény- és állat-ábrázolásait többen elemezték (KÁDÁR 1968, és 1978, KÁDÁR és TÓTH 2000, LAVIN 1963, TOUWAIDE 1991 stb.). Mindössze az Athosz-hegyi kolostorok egy részének, valamint a szerbiai Dekani kolostor képanyagáról készült rövid ismertetés (CHARLIER 2003, JOVIĆ és mtsa 1999). Ennek okát abban látom, hogy a nyugat-európai és amerikai orvos kutatóktól távol áll az ikonok világa, másfelől az ortodox egyházi alkotásokkal foglalkozó művészettörténészeknek nincsenek orvosi ismereteik.

Az ikonok témája, szerkesztése, az ábrázoltak testtartása stb. kötött. Alkotóik nagy, feltűnő eltéréseket nem örökíthettek meg, az apró kóros eltérések csak szisztematikus elemzéssel deríthetők fel. Szükségesnek tartom a további elemzést, hiszen a jelen tanulmányba felvett félezernyi alkotás „csepp a tengerben” a bizánci műalkotások tömegében. Természetesen nem minden festőiskola alkotásán és valamennyi korban készült terméken fordul elő egyforma gyakorisággal a betegségábrázolás. Tapasztalatom szerint a krétai festőiskolák, a szicíliai mozaikkészítők, a konstantinápolyi ikonfestők művein a leggyakoribbak, de csaknem teljesen hiányoznak az észak-orosz ikonkészítők alkotásairól.

Jelenlegi és korábbi tanulmányaim a betegségábrázolás mennyiségét veszik számba. Számos kérdés megválaszolatlan maradt. Nem tudjuk mi volt az alkotók célja azzal, hogy beteg embereket (is) festettek szentképeikre? (Kivételt képeznek a csodás gyógyításokat bemutató alkotások). Miért pont ezeket a kórképeket örökítették meg és másokat miért nem? Észrevette-e az egyházi felsőbbség, s ha igen mit szólt ezekhez? A felmerülő kérdéseket hosszan sorolhatnám. A jövő kutatásainak feladata azok (és a későbbiekben felbukkanok) megválaszolása.

Irodalom

  • ABRAHAMSE, D.: Images of childhood in early Byzantine hagiography. = The Journal of Psychohistory 6 (1979) 31–70. p.
  • ACHEIMASTOU-POTAMIANOU, M.: Icons of the Byzantine Museum of Athen. Athen. Archeological Receipts Fund Direction of Publications. 1993.
  • ACHEIMASTOU-POTAMIANOU, M.: Byzantine wall-paintings. Athen, Ekdotike, 1994.
  • BUCKTON, D.: Byzantium. Tresaures of Byzantine art and culture. London, British Museum Press, 1994.
  • CHARLIER, P.: The Greek illustrations of the human diseases: Mount Athos. = Histoire des sciences médicales 37 (2003) 105–122. p.
  • DASEN, V.: Dwarfism in Egypt and classical antiquity: Iconography and medical history. = Medical History 33 (1988) 253–276. p.
  • FALUDY A.: Bizánc festészete és mozaikművészete. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadója, 1982.
  • FLORENSZKIJ, P.: Az ikonosztáz. Budapest, Corvina, 1988.
  • FORSYTH, H.: Children in early medieval art: ninth through twelft centuries. = The Journal of Psychohistory 4 (1976), 31–70. p.
  • GIAMPOLO, A.: Traces and evidence of pathology in figurative art. = Patologica 86 (1994) 3–29. p.
  • HOLY MONASTERY. What do you know about Byzantine icons? Attiki, Etoimasia Publications. Holy Community of Saint John the Baptist Kareas Monastery, 2001.
  • JAKOBOVITS Á. – JAKOBOVITS A.: A kóros emlő ábrázolása a művészetben. = Orvosi Hetilap 144 (2003) 1499–1502. p.
  • JOBBA GY.: A mozgásszervi betegségek és fizioterápia a képzőművészetben és a népköltészetben. = Balneológia, Rehabilitáció, Gyógyfürdőügy 5 (1987) 291–302. p.
  • JOVIĆ, N. – JANCIĆ-STEFANOVIĆ, J.: Miraculous recovery in the frescoes of the Decani Monastery. = Srpski arhiv za celokupno lekarstvo 127 (1999) 291–296. p. (Szerb nyelven, angol összefoglalóval.)
  • JÓZSA L. – RENNER A.: A manu cornuta az ókori és középkori művészeti alkotásokon. = Magyar Traumatológia, Ortopédia… 33 (1990) 129–132. p.
  • JÓZSA L. – RENNER A. – SALAMON A.: A Dupuytren betegség története. = Magyar Traumatológia, Ortopédia… 40 (1997) 110–114. p.
  • JÓZSA L.: Balesetsebészet Bizáncban. = Magyar Traumatológia, Ortopédia… 47 (2004) 239–246. p.
  • JÓZSA L.: Mozgásszervi kóros állapotok ábrázolása a bizánci művészetben. = Osteológiai Közlemények 14 (2006A), 62–73. p.
  • JÓZSA L.: Paleopathologia. Elődeink betegségei. Budapest, Semmelweis Kiadó, 2006B,
  • JÓZSA L. – FARKAS GY.: A fej védelme és a koponyasérülések a középkorban. = Orvosi Hetilap 147 (2006) 1519–1521. p.
  • JÓZSA L.: A szülés és csecsemőgondozás ábrázolása a bizánci szakrális alkotásokon. = Orvosi Hetilap 148 (2007) 2483–2490. p.
  • JÓZSA L.: A koponya és vázcsontok ábrázolása a szakrális művészetben. = Osteológiai Közlemények 18 (2010) 200–207. p.
  • JÓZSA L. G.: Goiter depicted on byzantine artworks. = Hormones 9 (2010) 343–346. p.
  • JÓZSA L. G.: Hair styles, hair colouring, and beard and moustache in Byzantium as portrayed on icons and frescoes. = Byzantina Symmeikta. Közlés alatt (2012)
  • KÁDÁR Z.: Philia ton zoon. = Acta Antiqua 16 (1968) 257–270. p.
  • KÁDÁR Z.: Survival of Greek illuminations in Byzantine manuscripts. Budapest. 1978.
  • KÁDÁR Z. – TÓTH A.: Az egyszarvú és egyéb állatfajták Bizáncban. Budapest. Typotext Kiadó, 2000.
  • KITZINGER, E.: The cult of images in the art before iconoclasm. = Dumbarton Oaks Papers 8 (1954) 83–150. p.
  • KITZINGER, E.: Byzantine art in the marking. Main lines of stylistic development in Meditarrean art, 3d–7th century. London, Penguin. 1977.
  • KUNZE, J.: Genetics and malformations in art. Berlin, Gresse Veri, 1986.
  • LAVIN, L: The hunting mosaics of Antioch and their sources. = Dumbarton Oaks Papers 17 (1963) 181–282. p.
  • LAZAREV, V.: Bizánci festészet. Budapest, Magyar Helikon Kiadó, 1979.
  • PANOFSKY, E.: Az emberi arányok stílustörténete. Budapest, Magvető Kiadó, 1976.
  • POLAKOWSKY, G. – VIRCHOW, R.: Discussion über präkolumbischen Aussatz und Verstümmelten Tonfiguren. = Verhandlungen der Berliner Gesellschaft für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte. Berlin. 1897. 612–643. p.
  • POPOVA, O. – SZMIRNOVA, J. – Cortesi, P.: Az ikon. Budapest, Officina’96, 1996.
  • PSILAKIS, N.: Kloster Byzantinischer Zeit auf Kreta. Heraklion. Kormanor, 1994.
  • SALAMON, A.: Dupuytren-contractura. Budapest, Medicina, 2004.
  • SCHÖNBORN, C.: Krisztus ikonja. Budapest, Holnap Kiadó, 1997.
  • SPATHARAKIS, L.: Byzantine wall-paintings in Rethymnon. Rethymnon, Mitos Publ., 1998.
  • THÉODORIDÈS, J.: L’intérêt scientifique des miniatures zoologiques d’un manuscrit byzantin de la ‘matière médicale’ de Dioscoride (Codex M 652, Pierpont Morgan Library, New York). = Acta Biologica Debrecina 7/8 (1969/1970) 265–270. p.
  • TOUWAIDE, A.: Les poidons le monde antique et byzantine: introduction a une analyse systematique. = Revue d’Histoire de la Pharmacie 290 (1991) 165–281. p.
  • USZPENSZKIJ, I. A.: Az ikon teológiája az ortodox egyházban. Budapest. Kairosz Kiadó – Paulus Hungarus Kiadó, 2003.
  • VASSILAKI, M. (szerkesztő): Images of the Mother of God. Burlington, Ashgate Co. 2005.
  • VIDA M.: Művészet és orvostudomány a történelmi Magyarországon. Budapest, Magyar Képek Kiadó, 1994.
Forrás

Orvostörténeti Közlemények / Communicationes de Historia Artis Medicinae 218–221 (2012) 23–47. p.

Summary

The sacral works of western civilisation are widely studied, while those of the similarly important and rich Byzantine art, especially those of Byzantine sacral art have been yet mostly disregarded. Author has found only one single publication analysing human diseases of Byzantine illustrations. Only a small part of diseases (ca. 10 percent) could be identified on Byzantine pictures, e.g. alterations of musculoskeletal system, overweight, facial palsy, goitre, etc. since the Byzantine artists had no intention to illustrate pathological conditions–they focused exclusively on the personality and/or sancticity of their objects. Author of the present article collected and analysed 500 Byzantine pictures (212 icons, 209 frescoes, 59 miniatures and 20 mosaics). The main body of artworks (480 samples) originate from the posticonoclastic period, i.e. 10-15th century. Only on 124 pictures could be identified 36 different physiological (gravidity, labour) or pathological (goitre, joint diseases, palsy etc.) conditions. The most frequently illustrated pathological condition were the goitre (on 50 persons), the osteoarthritis (on 31 persons) and the anomalies of eyes (on 12 persons), while palsy, traumatic alterations, osteoporosis, developmental anomalies and other pathologies emerged in smaller number. On Byzantine pieces of arts altogether 151 pathological and 17 physiological conditions (gravidity, childbirth) could be identified by the author.