A biológiai-orvosi könyvillusztráció születése

Kádár Zoltán
biológia, növénytan, orvoslás, Constantinopolitanus

Kádár Zoltán cikke a Magyar Könyvszemle című könyvtörténeti szakfolyóirat hasábjain jelent meg 1969-ben. Miután a terminológiáját tekintve kissé nehézkes cikk a nem szakmabeliek számára is érdekesnek mutatkozott, elgondolkodtam, hogyan lehetne kicsit közelebb hozni a témában kevésbé jártas olvasókhoz. Ehhez azt a megoldást választottam, hogy szükség szerint, az alábbi gombra való kattintással válthatunk az ún. ismeretterjesztő változat és a teljes szöveg között:



Betöltéskor, az ismeretterjesztő változat jelenik meg, melynek jellemzői a következők:

1. A görög személynevek a kiejtés szerinti átiratban szerepelnek (pl. Plutarchos helyett Plutarkhosz).

2. A német és latin nyelvű idézetek, továbbá a forrásokat tartalmazó részletes lábjegyzetek nem jelennek meg.

Mindkét változatra vonatkozó változtatások a következők:

1. Kb. féltucat latinos írásmódú szót a magyar megfelelőjére cseréltem (pl. typus helyett típus).

2. Az idegen nyelvű idézeteket – Horváth J. József segítségével – kiegészítettem a magyar fordításukkal.

3. A hivatkozott foliánsok többségének képét beillesztettem a szövegbe.

Az illusztrációk keresgélése közben számos oldal képét találtam meg a tárgyalt kódexből. Ezek galériába rendezve itt tekinthetők meg. Nem tagadom, hogy az ábrázolt növények latin nevét szerettem volna feloldani, de ez számomra túl nehéz feladatnak bizonyult. Azoknak, akiket érdekel a Bécsi Dioszkoridész teljes növényvilága a Purdue University Herbal Images: Synteny of Images in Three Illustrated Dioscoridean Herbals oldalát ajánlom. Sajnos, a kódex jelenleg nem található meg a hálón, viszont a Nápolyi Dioszkoridész végiglapozható. A teljes Bécsi Dioszkoridész, melyet az UNESCO 1998-ban felvette a világ szellemi kulturális örökség listájára, hasonmás kiadásban is hozzáférhető.

szóelválasztás

Az antik nevelés módszertanának nagy forradalma a hellenizmus idején következett be, midőn a görög kultúra áttörte az egyes poliszok kereteit, s megindult az antik világ új gazdasági-társadalmi fejlődése, amelyet a korábbihoz képes, a szó klasszikus értelmében vett oikumenizmusökumenizmus jellemzett. Kétségtelen, hogy ennek a fejlődésnek – amely a római birodalom kultúrájának keretében teljesedik ki –, alapjait AlexandrosAlekszandrosz politikája alapozta meg. AlexandrosAlekszandrosz keletre irányuló expedíciói tágították ki az antik ember horizontját a természet világának szélesebb körű megismerése irányába, kiteljesítvén a görög empirikus biológiai kutatásokat, amelyeket AristotelesArisztotelész alapozott meg.

Több mint félszázaddal ezelőtt mutatott rá a nagy klasszikus filológus Werner Jaeger arra, hogy AristotelesArisztotelész tanítási módszere PlatonPlatón-nal szemben milyen forradalmi jelentőségű újítást jelent nemcsak a biológiai kutatás módszertana szempontjából, hanem pedagógiailag is. AristotelesArisztotelész ugyanis a Peri zóón historias = Historia animaliumban két ízben is hivatkozik az Anatomi című művének képeire mondván: ……θεωρείσθω ἐκ τῆς διαγραφῆς τῆς ἐν ταῖς ἀνατομαῖς (I. 7.497 a32, cf. IV. I. 525 a9). Tehát a nagy stagiritásztagiritának volt egy olyan műve, amely szemléltető táblákban – mintegy anatómiai atlaszszerűen – mutatta be az egyes állatok bonctanát (a hivatkozott szövegek további sorai szerint főként a belső nemi szerveket). Helyesen jegyzi meg ezért W. Jaeger:

Aus der Notwendigkeit solchen Lehrmaterials für den Anschauungsunterricht folgt, daß ein reguläres Vorlesungswesen für die Anatomie und Physiologie bestand, was für die platonische Akademie noch nicht gilt… Auch hier ist Aristoteles der eigentliche Organisator und derjenige der die Empirie schließlich als Selbstzweck einführt.1

Az efféle tananyag szemléltető oktatása szükségességéből következik, hogy anatómiából és fiziológiából létezett egy rendszeres előadási mód, ami a platóni akadémiában még nem volt… Ezen a téren is Arisztotelész volt a tulajdonképpeni szervező és aki a tapasztalati tudás (elsajátítását) végül is, mint öncélt bevezette.

Horváth J. József fordítása
  • 1 W. Jäger: Aristoteles, Berlin 1923. 359. p. Az aristotelesi diagram rekonstrukcióját W. D’Arcy Thompson kísérelte meg a Historia Animalium angol nyelvű kiadásában (London, 1910), e diagramot átvette H. Blass: Aristoteles biologische Schriften. Griechisch und deutsch (München 1943, 98. p. vö. még 282. p. Az antik orvosi-biológiai illusztráció rekonstrukciójával kapcsolatban a leginkább felhasználható eddigi kísérletek: S. J. Gąsiorowski: Malarstwo minjaturowe grecko-rzymskie i jego tradycje w średniowieczu, Kraków 1928., passim, főként 134, 176, 70–84. képek. E. Bethe: Buch und Bild im Altertum. Leipzig und Wien 1945. 22–40, 116–122, 1–17. képek. K. Weitzmann: Ancient book illumination. Cambridge, Massachusetts 1959, 11–30. p. főként V–XVI. táblák, D. Diringer: The illuminated book. London 1958, főként 40–62. p. I. 17c–28a–b. képek.

Sajnos, az aristotelesiarisztotelészi mű ábrái, amelyek valószínűleg a lényegre szorítkozó, szinte diagramszerű kontúros rajzok lehettek, jórészt nyomtalanul elpusztultak. De a görög biológiai tudományok fejlődése nem állhatott meg AlexandrosAlekszandrosz és mestere, AristotelesArisztotelész kora után sem, hanem szükségszerűen továbbfejlődött a diadochosdiadokhosz uralkodók birodalmaiban.

A források tanúsága szerint II. Ptolemaios PhiladelphosPtolemaiosz Philadelphosz (uralkodott: 283–247) volt az első hellenisztikus uralkodó, aki komolyan érdeklődött a zoológia iránt: nemcsak Ptolemaia ünnepségeken vonultatta fel Afrika legkülönbözőbb állatait (Athenaeus II. 201 b), hanem jelentős összegeket áldozott ritka állatok gyűjtésére is (Diodoros III. 36. 3. sqq). Ezáltal lehetővé tette, hogy alexandriai udvarában zoológiai kutatások indulhassanak meg: udvari költője – egyes nézetek szerint a Bibliotheka igazgatója – KallimachosKallimakhosz könyvet írt a madarakról, amely sajnos elveszett.2 KallimachosKallimakhosz tanítványa, a byzantioni származású AristophanesArisztophanész Peri zóón historias című művét, Konstantinos PorphyrogenetosBíborbanszületett Kónsztantinosz excerpta-ja őrizte meg, arról viszont nem tudunk, hogy AristophanesArisztophanész könyve illusztrált volt-e vagy sem. II. EumenesEumenész (197–159) kísérletet tett arra, hogy AristophanesArisztophanész-t a hellenisztikus kultúra másik nagy központjába, Pergamonba csábítsa. Itt különösen III. AttalosAttalosz (uralkodott 138–133) érdeklődött a biológiai tudományok iránt. PlutarchosPlutarkhosz említi (Vit. par. Demetrios, 20), hogy Attalos PhilométorAttalosz Philométór

mérges növényeket tenyésztett… a királyi kertekben saját maga vetette és plántálta a gyógynövényeket, nagy gonddal tanulmányozta termésüket és nedvüket, hogy idejében begyűjtse őket.

  • 2 O. Schneider: Kallimacheia II. Leipzig, 1873. 290. skk. p.

A pergamoni uralkodó által létrehozott gyógynövénykert alkalmas lehetett arra, hogy a tudósok tanulmányozhassák a különböző gyógynövények fejlődését, kitermelhessék a drogokat és kikísérletezzék azok hatását. Éppen ezért valószínű az a feltevés, hogy a hellenisztikus kor népszerű orvos költője, a Pergamon közelében levő Kolophonból származó NikandrosNikandrosz III. AttalosAttalosz udvarában élt.3 NikandrosNikandrosz munkásságával kapcsolatosan igen fontos megjegyzést tesz Tertullianus a Scorpiace című könyve elején, (I. 1.):

Magnum de modico malum scorpio terre suppurat. Tot venena quot et genera, tot pernicies quot et species, tot dolores (qu)ot et colores. Nicander scribit et pingit.4

Az aprócska skorpió nagy bajt hoz a földre. Ahány fajtája, annyiféle mérge van, ahány alakja, annyiféle veszélye, ahány színe, annyi fájdalom forrása. Nikandrosz leírja és lefesti.

Horváth J. József fordítása
  • 3 O. Schneider: Nicandrea, Theriaca et Alexipharca. Lipsiae, 1856. W. Kroll: Nikandros II. Pauly–Wissowa: Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft XVIII. 250–258. p. (további irodalommal), C. Bertelli: Nicandro Enciclopedia dell’Arte Antica V. Roma, 1963. 448. p. (további irodalommal.)
  • 4 Lásd: S. J. Gąsiorowski: i. m. 13. p.

NikandrosNikandrosz főműve a Theriaka a kígyó- és skorpiófajták tenyésztésével és a marásuk elleni növényi és egyéb gyógyszerekkel foglalkozik (ezek illusztrációit bizánci másolatokból ismerjük), hasonló jellegű az Alexipharmaka című könyve.

III. AttalosAttalosz-hoz hasonlóan VI. Mithradates EupatorMithridatész Eupatór pontosi király – aki 88-ban Pergamont is elfoglalta –, különleges érdeklődést árult el a mérgek, különösen a növényi mérgek és ellenmérgek iránt. Udvari orvosa, KrateuasKrateuasz, aki több növényt nevezett el tiszteletére,5 alapvető farmakó-botanikai művet írt, Rhyzotomikon címmel, melyet mint Plinius írja (Naturalis historia XXV, 4.) – illusztrációk ékesítettek:

Praeter hos Graeci auctores prodidere, quos suis locis diximus, ex his Crateuas, Dionysius, Metrodorus ratione blandissima, sed qua nihil paene aliud quam difficultas rei intelligatur. Pinxere namque effigies herbarum atque ita subscripsere effectus. Verum et pictura fallax est coloribus tam numerosis, praesertim in aemulationem nature, multumque degenrat transcribendiurn socordia. Praeterea parum est singulas earum aetates pingi, cumn quadripertitis varietatibus anni faciem mutent.

Rajtuk kívül görög szerzők is írtak, akikről a megfelelő helyen szóltunk, közülük CrateuasKrateuasz, DionysiusDionüsziosz, MetrodorusMétrodórosz igen népszerű módon, de abból szinte semmit sem lehet megérteni, kivéve a kérdés nehézségét. A gyógynövények képét le is festették, és így írták alá a hatásokat. Azonban a festmény megtévesztő, és főként a természet utánzásában annyira sok a szín, továbbá sokat ront a fordítók gondatlansága. Azonkívül kevésbé értelmes azokat (t.i. a növényeket) lefesteni egyes életkorokban, ugyanis az év négy különböző szakában változik a küllemük.

Hoffmann Zsuzsanna fordítása. C. Plinius Secundus: Naturalis Historia. Természetrajz. Quintus Kiadó, Szeged, 2012. 199–200. p.
  • 5 M. Wellmann: Krateuas. Abhandlungen der Königlichen Gesellschaft der Wissenschaften zu Göttingen, Philologisch-Historische Klasse. N. F. Bd. 2. Nr. 1. Berlin 1897, 1. skk.

Nem sokkal KrateuasKrateuasz utáni időkben működött, az afrikai DionysusDionüsziosz, aki i. e. 88-ban praetori tisztséget viselt. Későbbi MetrodorusMétrodórosz, aki valószínűleg Augustus uralkodása idején tevékenykedett. Jellemző a nagy római tudós szigorú kritikájára, hogy az illusztrációk hibáira is rámutat a természethűség szempontjából. Wellmann valószínűnek tartja, hogy ez a bírálat KrateuasKrateuasz alapvető művét másoló DionysiusDionüsziosz és MetrodorusMétrodórosz műveire vonatkozik.6

  • 6 M. Wellmann: i. m. 20. Kind: Krateuas 2 Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft XI, 1644. skk. nem tartja bizonyítottnak, hogy Metrodoros Augustus korában élt, a krateuasi mű illusztrációi szempontjából alapvető: Ch. Singer: The Herbal in Antiquity. The Journal of Roman Studies 47 (1927). 5. skk.

Plinius kortársa volt a kilikiai születésű Pedanios DioskoridésPedainosz Dioszkoridész, a klasszikus ókor legnagyobb hatású farmakológusa és botanikusa, akinek jelentőségéről még alább részletesebben szólunk. Az ő illusztrált botanikai munkáját ajánlja Cassiodorus, Theodorik szenátora, a VI. században a „Vivarium” orvostudományokkal foglalkozó szerzeteseinek figyelmébe mondván:

Quod si vobis non fuerit Graecarum literarum nota facundia, imprimis habetis herbarium Dioscoridis, qui herbas agrorum mirabili proprietate disseruit, atque depinxit.

De inst. divin. lect. c. XXXI.: De medicis

Ha hiányzik belőletek a görög irodalomban való szükséges jártasság, vegyétek elő DioskoridésDioszkoridész HerbariumHerbáriumát, amelyben a föld növényeit csodálatos módon ismerteti és lefesti.

Horváth J. József fordítása

A szövegből az is kiderül, hogy ez a mű – HippokratesHippokratész és GalenosGalénosz műveinek latin fordításával együtt – a szenátor adományából az általa alapított kolostor könyvtárban tanulmányozható volt.7

Antik növényábrázolásokkal kapcsolatosan még egy – nagyon problematikus – irodalmi adatot idézhetünk. A reneszánsz természettudós, Ulysses Aldovrandi, az Ornithologia című művében, a szavakkal való leírás hiányosságairól szólva, a tudományos munkában az „icones”a képi ábrázolás szerepét hangsúlyozza, s humanista szokáshoz illően antik példára hivatkozik:

cuius rei difficultatem olim Euax rex forte secum reputans plantas, non tantum descripsit, sed pingi etiam curavit, quas ita depictas, et descriptas Neroni Caesari mittit honoris gratia.8

„…aminek a nehézségét felismerve Euax király nemcsak leíratta, hanem le is festtette a növényeket, és ezeket a festményeket és leírásokat Nero császárnak is elküldte tisztelete jeléül.”

Horváth J. József fordítása
  • 7 M. Wellmann: Dioskorides 2 Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft V.
  • 8 U. Aldovrandi: Ornithologiae I. Francoforti, 1610. praefatio, 3v.

Max Wellmann egy párizsi kéziratban (Bibl. Nat. cod. 7418, 14. század) megőrzött Euax rex Arabum-nak tulajdonított Peri lithon című műről ír, melynek ajánlása Tiberius-Nero-nak szól, de botanikai művét nem említi9. A szóban forgó mű mintaképei szempontjából figyelemre méltó, hogy az Euax rex Arabum neve alatt ismert könyv tulajdonképpen egy DamigeronDamigerón nevű – először az i. u. II. században említett – görög szerző művének késői latin nyelvű kivonata. Ez a görög mű Rose szerint10 az ún. Pseudo-Apuleius Hossa dynastai rhyzai, tossai lithoi című kéziratának párja lehetett, tehát botanikai és minerológiai anyagot mutatott be gyógyászati szempontokból feldolgozva. Feltételezhető, hogy a nagy olasz humanista természettudós az Euax rex Arabum neve alatt szereplő olyan latin kéziratot ismert, amely a középkori Pseudo-Apulieus-kéziratokhoz hasonlóan, növényképekkel volt díszítve.

  • 9 M. Wellmann: Euax, rex Arabum Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft 849. skk.
  • 10 V. Rose: Damigeron, de lapidibus. Hermes 9 (1874) 478 skk.

Sajnos, azoknak az antik biológiai-orvosi műveknek, amelyek illusztrált szövegéről a felsorolt források szólnak – eredeti kéziratai mind elpusztultak, a legkorábbi ismert biológiai vonatkozású illusztrált papirusztöredék, az egyiptomi Antinoëban talált ún. Johnson-papirusz sem korábbi a Keletrómai Birodalom kezdeténél (ezen is mindössze csak két növény ábrázolása szerepel görög neveikkel). Éppen ezért a klasszikus ókor biológiai-orvosi illusztrációit csak akkor tudjuk elképzelni, ha az említett írott források felhasználásával az antik világ, illetőleg az Imperium RomanumRómai Birodalom örökségét folytató Keletrómai Birodalom ilyen tárgyú illusztrált kéziratai között megkeressük az antik hagyományok továbbélését.

A megsemmisült antik orvosi-biológiai illusztrációk rekonstruálásánál azonban alapvető módszertani kérdés: vajon ezek a maguk eredeti formájában (alakjukban, színezésükben) hagyományozódtak-e át a keletrómai kultúrába – a bizánci kéziratok segítségével – vagy pedig bizonyos módosulásokkal? Nyilvánvaló, hogy történetileg adva volt a szerves folyamatosság a bizánci műveltség területén, a Földközi-tenger keleti felében, ahol a hellenizált római tartományok műveltsége töretlenül folytatódhatott, míg Nyugaton új államok keletkeztek a Római Birodalom helyén. Ezért is megbízhatóbb támpontot nyújtanak az antik tudományos illusztráció rekonstruálásához a görög kéziratok, mint a latin nyelvűek, az utóbbiak különben is csak a IX. századtól ismeretesek számunkra. A hellenisztikus kor kezdetéig visszanyúló archetípusok rekonstruálását azonban nagymértékben megnehezíti, hogy a hellenisztikus monumentális festészet eredeti alkotásai is jórészt megsemmisültek, tehát e kor murális festményeire is csak Pompeiben előkerült másolataik s a Római Birodalom hellenizált tartományainak művészetéből következtethetünk.

Az is bizonyos, hogy a késő ókori művészet átalakulása a kialakuló feudális keresztény bizánci kultúra formanyelve szerint nem forradalmi változások árán történt meg, hanem lassú, fokozatos fejlődés eredményeként. A bizánci természettudomány szigorú ragaszkodása az antik hagyományokhoz nem kevésbé erős Konstantinos PorphyrogenetosBíborbanszületett Kónsztantinosz idején a X. században (aki többek közt, mint említettük, a természettudós AristophanesArisztophanész zoológiai művét is kivonatolja), mint Justinianus idején a VI. században. Mindez lehetőséget nyújthatott az antik orvosi-biológiai illusztráció továbbélésére is.

Ámde mégsem lehet az Imperium RomanumRómai és a Keletrómai Birodalom műveltsége között töretlen kontinuitásról beszélni, hiszen a keresztény ideológia kizárólagos uralomra jutása az antik tudomány továbbélését is befolyásolta, mégpedig kedvezőtlenül, hiszen az ortodoxia szemlélete nem immanens, hanem transzcendens igazodású. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a bizánci kultúra közel ezeréves periódusa alatt egy-egy antik eredetű illusztrált kéziratot több ízben lemásoltak, tehát lehetőség nyílott az eredeti típus eltorzulására vagy megváltozására. Éppen ezért az ősi antik ábrázolások rekonstrukciója kapcsán szükségszerűen meg kell különböztetnünk az adott, a vizsgálandó kódexben szereplő természettudományi illusztrációk közvetlen megelőző bizánci prototípusát, illetve prototípusait, a feltételezett antik eredetitől az archetípustól!

Az egyetlen biológiai vonatkozású késő antik papirusztöredék, az említett ún. Johnson-papirusz meglehetősen stilizált illusztrációi – a publikáló Charles Singer szerint – a Herbarium Apulei néven ismert mű nyomán készülhettek11 (fentebb említettük a Pseudo-Apuleius-féle munka kapcsolatát a DamigeronDamigerón, illetve Euax rex Arabum-nak tulajdonított kéziratokkal.)

  • 11 Ch. Singer: i. m. 33., I–II. t.

A Johnson-papirusz után mintegy 100 évvel a VI. század elején keletkezett a legrégibb ránk maradt bizánci illusztrált farmakológiai-biológiai mű, a Bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzött Cod. Vindob. med. graec. l., az ún. „bécsi DioskoridesDioszkoridész”. Az említett kódex több antik farmakológiai-biológiai munka együttesét tartalmazza, amelyeket 512-ben Anikia Juliana bizánci császári hercegnő – Olybrius ellencsászár lánya – számára készítettek a császári székhely Honoratae nevű elővárosának hívei, hálából azért, hogy az uralkodónő templomot építtetett számukra. A kódex szövegének és illusztrációinak legjelentősebb része (fol. 12v–387r) DioskoridésDioszkoridész Peri hylés hiatrikés (lat. De materia medica) című művének ún. alfabetikus változatát őrizte meg számunkra, róla kapta a kódex a szakirodalomban ismert nevét.12

  • 12 A Cod. Vindob. med. graec. 1. fac simile publikációja A. V. PremersteinJ. K. WesselyI. Mantuani: Dioskorides … Codex Aniciae Julianae … picturis illustratus, Leida, 1906. P. Buberl: Die illuminierten Handschriften in Österreich, Die Byzantinischen Handschriften VIII. B. Wien, 1937. 1. skk, új színes facsimile kiadás folyamatban F. Unterkircher szerkesztésében: Akademische Druck und Verlagsanstalt Graz kiadásában. P. Buberl, i. m. 7 sk. 1. C. Bertelli: Dioskourides Enciclopedia dell’Arte Antica II. Roma, 1960, 129. sk, 131. p.

DioskoridésDioszkoridész az i. u. I. század elején a kilikiai Anazarban (lat. Anazarvus, ma Anazarva) született. E város – mint A. B. Ranovics hangsúlyozta, TarsosTarszosz vetélytársa volt13 közelében épült Aigaiai (lat. Aegeae) városa, ahol AsklépiosAszklépiosz-nak általános tiszteletnek örvendő szentélye állott. Tudvalevő, hogy AsklépiosAszklépiosz szentélyeiben nemcsak mágikus gyógyítás folyt, de az empirikus kutatás elől sem volt elzárva a lehetőség. DioskoridésDioszkoridész művét egy Lekanios AreiosLukianosz Areiosz nevű tarsosi férfinak ajánlja, az i. u. 64-es év egyik konzuljának: a mű tehát Nero császár idején íródott (AreiosAreiosz szintén foglalkozott orvostudományokkal).14 A műben DioskoridésDioszkoridész szövegét egy növénynév-index előzi meg (f. 8r–10r). A DioskoridésDioszkoridész-féle alfabetikus illusztrált herbáriumot egy ismeretlen szerzőnek a növények gyógyító erejéről szóló műve követi egy képpel (f. 388r–392r), majd EutekniosEutekniosz szofistának a NikandrosNikandrosz Theriaka című művéhez írt illusztrált parafrázisa következik (fol. 392r–437v), majd u.e. szerzőnek NikandrosNikandrosz Alexipharmaka című munkájához írt magyarázatai következnek (fol. 383v–459v), utána egy ismeretlen szerző OppianosOppianosz Halieutikajához írt parafrázisát olvashatjuk (fol. 460r–473r), végül DionysiosDionüsziosz poéta Ornithiaka című művének parafrázisa található benne számos madárképpel (fol. 486r–491v), (a kódexet jelenlegi formájában egy XI. századi bizánci menológium zárja le).

  • 13 A. B. Ranovics: A római birodalom keleti tartományai. Budapest, 1954, 127. p.
  • 14 M. Wellmann: Dioskorides. Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft V, 1131. skk.
Páva
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 1v
Híres orvosok
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 2v
12 órától indulva, az óramutató járásával megegyező irányban: KHEIRÓN, bölcs kentaur a görög mitológiában; Sextius NIGER (i. sz. 1. század), római farmakológus; Tarentumi HÉRAKLEIDÉSZ (i. e. 3. század), görög farmakológus; MANTIASZ (i. e. 3. század), görög orvos; XENOKRATÉSZ (i. e. 1. század), görög orvos; PAMPHILOSZ Migmatopolész (i. sz. 1. század), görög orvos; MAKHÁÓN, orvos a görög mitológiában
Híres orvosok
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 3v
12 órától indulva, az óramutató járásával megegyező irányban: GALÉNOSZ (kb. 130–kb. 200), görög orvos és filozófus; DIOSZKORIDÉSZ (i. sz. 1. század), orvos, farmakológus és botanikus; NIKANDROSZ (i. e. 2. század), görög költő, orvos és nyelvész; RUFUSZ EPHESZIOSZ (1. század vége–2. század eleje), görög farmakológus, orvos és író; ANDREAS (kb. 217), Ptolemaiosz IV. Eupatór orvosa; APOLLÓNIOSZ (kb. 50), görög orvos; KRATEUASZ (i. e. 120–63), görög orvos és farmakológus

Látható, hogy a Cod. Vindob. med. graec. 1. gazdag tárházát nyújtja az antik természettudományi ismereteknek, pontosabban az élővilágra vonatkozó római kori hellenista tudósok nézeteinek. A mű tudomány- és művészettörténeti jelentősége szempontjából fontos, hogy a kódexben szereplő miniatúrák arche- és prototípusainak kérdését – először a miniatúrák sorrendjében megvizsgáljuk, – majd pedig megkíséreljük a miniatúrák előképeinek keletkezési sorrendjéből a kódex illusztrációinak helyét az antik tudományos illusztráció történetében megállapítani. Sajnos a kódex értékét csökkenti, hogy – mint a szövegből is megállapítható – egyes lapjai elvesztek, azt is tudjuk, hogy a kódexet már 1406-ban Konstantinápolyban Johannes Chortasmenos újra bekötötte, egyes lapjait átrendezte – mielőtt 1569-ben Busbeck osztrák követ II. Szulejmán-tól a bécsi udvar számára megvásárolta.15 A mű jelenlegi állapotában egy – sajnos nagyon megrongált – hatalmas pávaképpel kezdődik (fol. 1v). A képet korábban egyes kutatók – mint Diez16 és Wulff17 – mint díszlapot vagy jelképet tárgyalták, míg Premerstein nézete szerint ez a miniatúra eredetileg az Ornithiaka címlapja lehetett. Buberl szerint a kódex 1406-os bekötésekor került a mű legelejére, az azóta elveszett sas-ábrázolással együtt, a két kiemelt madár Junót illetve Juppitert jelképezték.18 Ezt követőleg (fol. 2v és fol. 3v) díszes négyzet alakú keretbe foglalt kompozícióban 7–7 orvos görög felirattal ellátott egészalakos ábrázolása látható. A fol 2v-n három-három orvos közt fent főalakként CheironKheirón kentaur, a mitikus orvos-zenész (AchilleüsAkhilleusz tanítómestere), a fol 3v-n viszont KrateuasKrateuasz és DioskoridésDioszkoridész közt a legfelső sorban főalakként GalenosGalénosz szerepel. Már Premerstein rámutatott arra, hogy a Cod. Vindob. med. graec. 1. indexének egyik ősét az az i. u. 200 körül keletkezett „herbáriumgyűjtemény” képezte, amely – KrateuasKrateuasz műve mellett – más herbárium között – GalenosGalénosz Peri kraseos kai dynameós tón haplón pharmakón című gyógynövénytani művét is magában foglalta.19 Buberl szerint20 ennek a második miniatúrának archetípusa talán az említett GalenosGalénosz-mű elején szerepelt. A két miniatúra keretelése eltérő, a CheironKheirón-központú miniatúrán ábrázolt orvosok korábban működtek, mint a GalenosGalénosz-központún szereplők, éppen ezért elfogadható Burerl nézete,21 aki szerint az első miniatúra archetípusa legkorábban i. u. 100 körül, de mindenesetre GalenosGalénosz működése előtt keletkezett. Másrészt az is bizonyos, hogy a két orvos-csoport tagjai közül egyik sem élt GalenosGalénosz idejénél (139–199) később, – tehát ezek a miniatúrák korhatározó jellegűek a szóban forgó kódexben szereplő miniatúrák előképeinek keletkezési időpontjai szempontjából. Tudvalevő, hogy GalenosGalénosz DioskoridésDioszkoridész műveit buzgón tanulmányozta, azt is tőle tudjuk, hogy DioskoridésDioszkoridész Anazarababan született (Gal. XIII. 589.). Kérdés, hogy GalenosGalénosz-alakja a mester életében került-e az egyik archetípusként használt mű címlapjára, vagy később?

  • 15 P. Buberl: i. m. 125 skk.
  • 16 O. Diez: Die Miniaturen des Wiener Dioskorides. Wien, 1903.
  • 17 O. Wulff: Altchristliche und byzantinische Kunst. Berlin–Neubabelsberg, I. 289. skk. p.
  • 18 P. Buberl: i. m. 13. p.
  • 19 A. V. Premerstein: i. m. újabb magyarázata P. Buberl: Die antike Grundlagen der Miniaturen des Wiener Dioskorides. Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts 51 (1936) 117–121. p.
  • 20 P. Buberl: Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts 51 (1936) 127. p.
  • 21 P. Buberl: i. m. 126 skk.

Tudvalevő, hogy GalenosGalénosz életideje egybeesik Pergamon római kori felvirágzásával A pergamoni AsklépiosAszklépiosz-szentély, nem csupán a mitikus gyógyítás helye volt, hanem – akárcsak az aigaiabeli – a tudományos kutatásé is: a szentélyhez könyvtár is csatlakozott.22 Pergamon utolsó felvirágzása a római császárkorban – a IV. századi keresztény püspökség szervezése előtt – a Severusok idejére, pontosabban Caracalla uralkodásának idejére esik. A császár 215-ben – elhagyva a dunai frontszakaszt – Keletre utazott s Pergamonban is időzött –, a helyi pénzveretek tanúsága szerint – AsklépiosAszklépiosznak is áldozott. Pergamon ekkor nyeri el harmadízben a császárkultusz szempontjából különlegesen szent város – a neokoros kitüntető címet, továbbá a metropolis rangot.23 Valószínűnek látszik, hogy a szóban forgó miniatúra archetípusa ebben az időben készült, sőt talán a teljes bécsi kódex jelentős részének közvetlen előképeit is ekkor festették – a krateuaskrateuaszi herbárium hellenisztikus növényképeinek felhasználásával a pergamoni könyvművészek.24

  • 22 C. WendelW. Göber: Geschichte der Bibliotheken. Das griechisch-römische Altertum. Hb. d. Biblwiss. III. Wiesbaden 1955. 100. A legkorábbi orvosi könyvtárat a fentebb említett Mithradates Euptaror-Krateuas mecénása szervezte meg Sinopéhan C. WendelW. Göber: i. m. 95. skk.
  • 23 D. Magie: Roman Rule in Asia Minor II. Princeton, 1950. 1527, 62. j., 1151. 41. j. (további irodalommal).
  • 24 V. ö. L. Laurenzi: Pergamo. Enciclopedia dell’Arte Antica VI, 1965, 50. sk. (további irodalommal).
Dioskoridés
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 4v
Dioszkoridész jobbjával a mandragórára mutat, amelyet a felfedezés szimbolikus nőalakja tart. Előttük, a növény mérgének hatásától görcsökben fetrengő kutya látható
Dioskoridés
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 5v
Dioszkoridész, amint leírja a megismerés jelképes alakja által tartott mandragórát, míg rajzolója festményt készít a csodálatos növényről

Érdekes datálási problémákat vetnek fel a következő egészlapos miniatúrák is. A fol. 4v-n ΔΙΟΣΚΟPΊΔΗΣ (Dioszkoridész) felirat alatt baloldalt karosszékben (sella) ülő robusztus, ruhás szakállas férfi látható, aki jobbjával előre mutat a középütt levő ember alakú mandragórára, amelyet egy sárga chitonba öltözött vörös köpenyű nőalak – a felirat szerint az ΕΥΡΕCΙC, a felfedezés szimbolikus nőalakja tart, lent a két alak közt a növény mérgének hatásától görcsökben fetrengő kutya látható. A következő miniatúrán (fol. 5v) újra megjelenik – gazdag hellenisztikus architektúra előtt – DioskoridésDioszkoridész, amint leírja a kép közepén álló ΕΠΙΝΟΙΑ (a megismerés jelképes alakja) által tartott mandragórát, míg a kép bal oldalán ülő rajzolója festményt készít a csodálatos növényről. A két miniatúra DioskoridésDioszkoridész-portréja azonban határozottan különbözik egymástól, s összehasonlítva a fol. 3-on szereplő DioskoridésDioszkoridész-ábrázolással, kitűnik, hogy csak a második mandragóra-kép ábrázolta DioskoridésDioszkoridész-t,25 az elsőn KrateuasKrateuasz szerepelt (megjegyzendő, hogy a kép keretelése is eltérő). Éppen ezért a kutatás az első mandragóra képet a krateuaskrateuaszi mű címlapjaként tartja számon, csak a második archetípusa származhat DioskoridésDioszkoridész könyvéből. Az előző archetípusát tehát valószínűleg az i. e. I. század közepén fogalmazták meg, a másodiké pedig az i. u. I. század közepe és az i. u. II. század eleje közt készülhetett.

  • 25 V. ö. P. Buberl: Jahrb. d. deutsch. Arch. Inst. 51 (1936) 3., 7.. 9., 11. képek.

Áttérve a DioskoridésDioszkoridész szövegéhez kapcsolódó növényábrázolásokra – a kutatás már korábban megállapította, hogy a Konstantinápolyból származó bécsi kódex 383 növényképének mintegy fele nem bizánci eredetű, hanem archetípusaik antik képes herbáriumokból származnak. Köztük a legfontosabb, mint ezt már Wellmann is kimutatta, a KrateuasKrateuasz-féle herbárium lehetett.26 Ezek a késő pergamoni hellenisztikus jellegű növényábrázolások a növények szárát és gyökerét plasztikus természethűséggel ábrázolják, finom tonalitásuk – a halványzöldtől a zöldeskékig – az olíva zöldtől a zöldes barnáig, a növények térbeli elrendezése, mind-mind olyan vonások, amelyek a hellenisztikus realizmus legjobb alkotásaira jellemzőek, s a növényvilág beható, pontos tanulmányozását árulják el.

  • 26 M. Wellmann: Abhandlungen der Königlich Preussischen Akademie der Wissenschaften 21. skk., Ch. Singer: The Journal of Hellistic Studies 47 (1927) 5. skk.
Aegilops
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 56v
Aegilops
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 128r
Anchusa
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 61v
Anchusa
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 70v
Korall
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 391v
A tengeri fauna állatai
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 391v (részlet)

Másrészt viszont az előbbi háromdimenziós jellegű ábrázolásokkal szemben a Cod. Vindob. med. graec. 1. (avagy rövidítve: Constantinopolitanus) növényábrázolásainak másik későbbi csoportjába tartozó növényábrázolások laposak, a természetes arányok és színek gyakran eltorzulnak, kétdimenziós, monoton sablonos képpé válnak. A kutatók azt is megfigyelték, hogy az Index-csoportban ábrázolt egyes növények, később leegyszerűsített formában újra megjelennek (így pl. az Aigylops: fol. 128v és fol. 56v – utóbbi sematikusabb, hasonlóan a fol. 70v szereplő Anchusaval szemben a fol. 61v a leegyszerűsítettebb). Ez utóbbiakat valószínűleg a III. század elején készült herbáriumból másolhatták.

Az utóbbi – tehát valószínűleg Severus-kori – csoporttal egy időben készülhettek az EutekniosEutekniosz-féle NikandrosNikandrosz-parafrázis növény- és állatábrázolásai is. 52 növény- és állatkép díszíti NikandrosNikandrosz szövegének ezt a prózai változatát, a szereplő állatok jórészt hüllők (kígyók), kétéltűek: fol. 398v sqq, továbbá skorpiók és más rovarok: (fol. 416v sqq). A sematikus ábrázolásoknál az egyes állatok és növények fajtáinak meghatározása legfeljebb csak a színeik, főként pedig felirataik alapján történhetik. Hasonló ábrák ékesíthették azt NikandrosNikandrosz-kéziratot is, amelyet Tertullianus látott, midőn a fentebb említett sorait írta, a subscriptumként szereplő cím egyébként arra utal, hogy a prototípust még pergamentekercsre írták. Különleges helyet foglal el a Constantinopolitanus illusztrációi közt az ismeretlen antik szerzőnek a növények hatásáról írott művét díszítő egyetlen miniatúra: a korall görögül: enalyadrys ábrázolása (fol. 391v). A korall finom ábrázolása, a tövében a tengeri fauna egyéb állataival és ThetisThetisz istennő alakjával – mint már Aĭnalov is kimutatta – jó klasszikus mintakép után készült.27

  • 27 D. V. Aĭnalov: The Hellenistic Origins of Byzantine Art, New Brunswick – New Jersey 1961, 64. 32. kép.
Madarak
Cod. Vindob. med. graec. 1. Folio 483v

A zoológiai illusztráció kezdetei szempontjából nézve a Constantinopolitanus legértékesebb miniatúrái a philadelphiai DionysiosDionüsziosz Ornithiaka című műve nyomán ismeretlen késő antik szerzőtől írott parafrázist ékesítik. Bár a kódexnek ez a része hiányos, a megmaradt 23 különálló és az utolsó illusztrált oldalon egy hálószerű négyzetes rácsba foglalt 24 madárkép tudományos és művészi szempontból kiemelkedő jelentőségű. Említettük, hogy a bécsi kódex legelején szereplő pávakép – a feltevések szerint – szintén az Ornithiaka-hoz tartozhatott. A parafrázis és miniatúrái zoológiai tankönyvként szolgáltak, az utolsó miniatúra talán egy falitábla másolata.28 Bizonyos stilizálások (pl. a pelikán ábrázolása) azt a feltevést engedik meg, hogy a Constantinopolitanusban szereplő madárábrázolások közvetlen prototípusa nem korábbi a III. századnál, jóllehet az archetípusaik hellenisztikus eredetűek lehettek.

  • 28 Cl. Nissen szíves levélbeli közlése.

Összefoglalva a Cod. Vindob. med. graec. 1. = Constantinopolitanus jelentőségét az antik orvosi-biológiai illusztráció rekonstruálásában, mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a kódex miniatúráinak archetípusai a klasszikus ókor különböző periódusainak tudományos illusztrációit őrizték meg számunkra. Kétségtelen a legkorább periódus, az i. u. I. század emléke a KrateuasKrateuasz-kép ΕΠΙΘΕΣΙΣ (Eipecis) alakjával, továbbá az ún. Index-csoporthoz csatlakozó növényképek. A NikandrosNikandrosz-parafrázis állat- és növényképei, bár a nikandrosnikandroszi mű még újhellenisztikus, de a Constantinopolitanusban szereplő ábrázolások prototípusai nem korábbiak az i. u. III. századnál. A KrateuasKrateuasz-képpel egyidejű lehet a korall ábrázolása, ez esetben a prototípus úgy látszik megőrizte az archetípus hellenisztikus jellegét. Az i. u. I. század közepe és az i. u. II. század közepe közé helyezhetjük a DioskoridésDioszkoridész ΕΠΙΝΟΙΑ (Epinoia)-kép, a CheironKheirón-központú orvoskép archetípusait, továbbá az Ornithiaka-ban szereplő madárképek őstípusait. Valószínű azonban, hogy az utóbbi prototípusai, a herbárium későbbi részével, a NikandrosNikandrosz-parafrázis képeinek prototípusával, továbbá a GalenosGalénosz-központú orvoskép archetípusával a III. századi pergameni könyvfestészet nyomán készültek. Az egész műben tehát csak az „ajánlási kép” Anikia Juliana-t a Phronesis (Bölcsesség) és a Megalopsychia (Nagylelkűség) közt jobbjánál szárnyas puttó = ΠΟΘΣ[Τ]ΗΣΦΙΛΟΚΤΙΣΤΟΥ felirattal ábrázoló miniatúra. VI. századi bizánci alkotás, bár e miniatúra készítője is felhasználhatott alexandriai, illetve antiocheiai mintaképet, gondoljunk főként az újabb antiocheiai ásatásokból előkerült jelképes nőalakokat ábrázoló mozaikra.

Bár a Constantinopolitanus az összes ránk maradt bizánci kódexek közül a legszebben mutatja az antik orvosi-biológiai illusztráció átöröklődését a Keletrómai Birodalom műveltségébe – mégis a kódexek egyes részeinek időközben történt megcsonkulása miatt meg kell vizsgálnunk a többi természetrajzi vonatkozású bizánci kódexet is, abból a szempontból, hogy miként egészíthetjük ki a bennük levő miniatúrák alapján a Constantinopolitanus hiányosságait.

A Constantinopolitanuson kívül az egyetlen olyan ismert kódex, amelyben Anikia Juliana megjelenik, a bolognai egyetemi könyvtárban található (Bibl. Univ. Bon. Nr. 3632). A kódexet, amely több orvosi-biológiai mű kolligátuma, a Buda 1686-os felszabadításában is részt vett s a hazai természeti és régészeti emlékek publikálásában is nagy érdemeket szerzett Luigi Marsigli ajándékozta a bolognai egyetemnek, számos más kódexszel együtt. Ezeket részben Magyarországon, – a budai palota romjai közül mentette ki (az sincs kizárva, hogy ez a könyv is Mátyás királyé volt) – részben pedig a Balkánon szerezte.29 Capparoni véleménye szerint ennek a kódexnek miniatúrái nem közvetlenül a Constantinopolitanus nyomán készültek, hanem az alább ismertetendő vatikáni ún. Chigianus-szal együtt, a Bécsbe került kora bizánci kódex egy azóta elveszett másolata nyomán készültek – a Bononiensis a XV. század II. felében.30 A kódex a Constantinopolitanusban is szereplő illusztrált művek közül a DioskoridésDioszkoridész-en kívül, az orvosképeket, a korall-ábrázolását (fol. 381v), továbbá a NikandrosNikandrosz-parafrázis állatképeit is bemutatja.

  • 29 P. Capparoni: Intorno ad una copia delle scene raffiguranti l’estrazione della mandragora, che ornavano il Codice cosi detto „Dioscoride di Anicia” da lungo tempo scomparso. Atti del V Congresso Internazionale di Studi Bizantini Roma, 1940, 65. p. j. A budai könyvtár sorsáról: Csapodi Cs.: A MTA Közleményei 24. Budapest, 1961. 15. skk.
  • 30 P. Capparoni: i. m. 66. skk, X–XXI. t.

A Bononiensis miniatúrái közül – az antik hagyományok továbbélése szempontjából, de a Constantinopolitanus vonatkozásában is – az a miniatúra a legjelentősebb, amelyen DioskoridésDioszkoridész utasítást ad a mandragóra megkeresésére (fol. 377v, illetőleg rajzos mása: fol. 426v), s az ő útmutatása nyomán – fekete kutya segítségével (vö. Flavius Iosephus: De bello IudaicoFlavius Josephus: A zsidó háború VII. 6, 3) kirántják a földből ezt a csodálatos hatású növényt. A bolognai kódex a mezítelen emberi testet is bemutatja három nézetben – ez a kép sincsen meg a Constantinopolitanusban, de megvan (két nézetben) a Chigianus végén. A Bononiensis végén orvostörténeti szempontból igen jelentős miniatúrákat találunk: a fol. 419v–434 közt DioskoridésDioszkoridész kortársának, a kitioni ApolloniosApollóniosz-nak HippokratesHippokratész: Peri arthrón című művéhez írott kommentárjait, továbbá az i. u. II. század első harmadában működött ephesosi születésű orvos, SoranosSzóranosz, Peri epidesmón című könyvét ékesítő miniatúrákat. A különböző sebészeti eljárásokat bemutató képek, korábbi – művészileg jelentősebb – prototípusait találjuk a firenzei Biblioteca Laurenzianaban (Cod. Laurent. LXXIV, 7. fol. 180v–225v),31 ez utóbbiak feltűnően nagy formátuma (37 × 27 cm!) arra utal, hogy ezek orvosi előadásokon szemléltetésül is szolgálhattak. Megjegyzendő azonban, hogy az alakok stilizálása (a nemi szervek elhagyásával) tipikusan bizánci átalakításai a klasszikus hagyományoknak.

  • 31 J. KollelschFr. Kudlien: Apollonios von Kition, Berlin 1965, Tabulae Soranos gynaikologiai főművének illusztrációit csak a VI. századi Mustio latin művének Karoling-kori kézirata őrizte meg számunkra; v. ö.: K. Weitzmann, i. m. 19. XI. t. 13. kép (Bruxelles, Bibl. Roy. Cod. 3714) az egyik miniált lap képét Regöly-Mérei Gy. is közli: Akik, legyőzték a betegségeket, II. Budapest 1966. 14. ábra.

Az antik biológiai illusztráció hagyományainak továbbélése szempontjából még a Constantinopolitanusnál is gazdagabb anyagot őrzött meg számunkra32 a futólag már említett Chigianus (Roma, Bibl. Apost. Vat. F. VII. 159). A XV. században készített kézirat 239 pergament lapja az első biológiai képes atlasz, ami a bizánci kéziratos hagyományból ismert, a növények és állatok görög neveihez egy ismeretlen humanista a megfelelő latin neveket is hozzáírta. Ugyanazoknak a műveknek illusztrációi találhatók benne, mint a Constantinopolitanusban, de hiányok nélkül. A fol. 1–10 olvasható indexet követően fol. 13r–219v oldalain DioskoridesDioszkoridész növényábrázolásaival találkozunk, a fol. 198 (=210)-en a korall látható, a fol 221r–224v-n viszont a Constantinopolitanusból dioskoridésdioszkoridészi fejezet, a peri zóón patoión-t illusztráló állatábrázolások díszítik. A mintegy 70 állatfaj ábrázolása túlnyomó többségében megegyezik a más, korábbi DioskoridésDioszkoridész-kódexekben szereplő állatábrázolásokkal (így a New York-i Morgan-Libraryben levőben (M. 652), amely valószínűleg VII. Konstantinos PorphyrogennetosBíborbanszületett Kónsztantinosz (ur. 913–959) számára készült, továbbá a Vat. gr. 284-ben (ugyancsak a X. századból)33 és a velencei Biblioteca Marciana nr. XCII. kódexében34 (XIII. századból), csak még teljesebb anyaggal, bár a felkantározott ló ábrázolása arra utal, hogy egyetlen bizonyítható esetben eltér a miniátor az antik mintaképtől. Különleges érdekessége a fol. 224v miniatúrái, amelyen az egyes növényekből, illetve ásványokból készült „decoctum”-ok láthatók üvegekben, mellettük az alapanyagul szolgáló növény, illetve ásvány kisméretű képével.

  • 32 P. Franchi de Cavalieri: Codices Graeci Chisiani et Borgiani. Romae, 1927. nr. 53. 104–106. p., tudománytörténeti értékükről: O. Penzig: Contribuzioni allo storia della botanica. Milano, 1905. 241–282. p., további irodalom: E. Mioni: Un ignoto Dioscoride miniato, Padova. 1959, 353, 12. p. (Mioni az általa felfedezett padovai Dioscoridés-kódexszel kapcsolatban foglalkozik vele), a miniatúrák zoológiai vonatkozásai feldolgozatlanok.
  • 33 A két kódex zoológiai illusztrációinak összehasonlítását J. Théodorides-nek köszönhetjük, aki eredményeit az 1965-ben Londonban tartott XIII. nemzetközi bizantinológiai kongresszuson ismertette.
  • 34 A velencei kódex állatábrázolásai azonban sajnos teljesen stilizáltak, úgy hogy az eredeti antik típusok rekonstrukciója szempontjából teljesen értéktelenek.
  • 35 Facsimile kiadása: Pedanii Dioscoridis Anazarbei. De Materia Medica, Lutetia Parisiorum 1935.
  • 36 J. PorcrerM. L. Concasty: Byzance et la France Médiévale. Paris, 1958, 2. sk. p.

A dioskoridésdioszkoridészi illusztrációkat a Theriaka parafrázisának képei követik (fol. 225r–227r). A több mint félszáz mérges állat (illetve az áspiskígyóval harcoló ichneumon) képe szintén a leggazdagabb Theriaka illusztrációs anyagot tartalmazza, összevetve a Morgan-Library35 és a párizsi Nemzeti Könyvtár (Suppl. gr. 247) X. századi,36 továbbá az említett bolognai kódex – a Chigianusnál valamivel későbbi – illusztrációival. A Chigianus fol. 228v–232v őrizte meg számunkra a leggazdagabb anyagát az Ornithiaka-illusztrációknak is, hisz említettük, hogy a Constantinopolitanus e téren is hiányos, a X. századi Cod. Athos Laura XXX. 75(1885)-ben pedig, bár az Ornithiaka kéziratának írója helyet hagyott számukra, a miniatúrák – sajnos – mégsem készültek el. A Constantinopolitanusban található 48 madárképpel szemben a Chigianusban 60 szerepel. A meglevő képek – az egyetlen pávakép eltérésével – mutatják, hogy a VI. századi Constantinopolitanus és a XV. századi Chigianus miniátorai mennyire azonos antik mintákat követtek. Mindent összevéve a Chigianus tehát több mint 100 görög–latin névvel megnevezett állatképet tartalmaz, amelyek legnagyobb része megőrzi az antik mintaképek realizmusát, hasonlóan gazdag zoológiai illusztrációs anyag az egész kódexanyagban – tudomásunk szerint – csak egyetlenegy maradt ránk: Petrus Candidus 1460-ban írott állattani könyvének XVI. századi vatikáni kézirata (Cod. Vat. Urb. lat. 276).37

  • 37 V. ö. S. Killermann: Das Tierbuch des Petrus Candidus 1460 Zoologische Annalen VI (1914) 113. skk. p.

Összefoglalva a mondottakat megállapíthatjuk, hogy a hellenisztikus orvosi-biológiai illusztráció rekonstruálásához a bizánci kódexek nagy segítséget nyújthatnak. Ez különösképpen érvényes a kimondottan tudományos jellegű antik botanikai-zoológiai művekre, mivel ezek bizánci másolatainak készítői évszázadokon keresztül szigorú pontossággal igyekeztek lemásolni a mintaképeiket, éppen ezért feltételezhetőleg egy-egy késői kódex, számos prototípus közvetítésével is megőrzi az ősi archetípust. Jellegzetes példa erre a korallábrázolások: a VI. századi Constantinopolitanus, a XV. századi Chigianus és a bizánci birodalom bukása utáni időben készült Bononiensis – úgy látszik – szinte változtatás nélkül őrizte meg a hellenisztikus jellegű archetípust: de hasonló egység mutatkozik a három kódex „Theriaka”-ábrázolásaiban is. A növényábrázolásokban ugyan már a VIII. századi Napoletanus leegyszerűsíti az antik formákat, sőt említettük, hogy magában a Constantinopolitanusban is kimutatható egy korai hellenisztikus s egy késői, római kori, csoport, ez utóbbiak a pergamoni művészet körében keletkeztek, e városnak jelentős szerep jutott a hellenisztikus orvos-természetrajzi illusztrációk átörökítésében a hellenizmusból a késői császárkorba. Ennek ellenére a bizánci kódexek általánosságban többé-kevésbé megőrizték az antik botanikai szemléletet.

Nehezebb a kutatás helyzete a kimondottan sebészeti-anatómiai ábrázolásoknál, mint amilyen pl. a kitioni ApolloniosApollóniosz két említett illusztrált bizánci kézirata. A bizánci ortodoxiának a mezítelen emberi testtel szemben az antiktól diametrálisan különböző felfogása, a meztelen test bűnös, akathartos voltának teológiai hangsúlyozása megakadályozta, hogy az antik aktok klasszikus szépsége maradéktalanul átöröklődjék Bizáncba, nem beszélve a nemi jelleg hangsúlyozásának tilalmáról. Ám ennek ellenére is – a bizánci sebészeti kódexek aktábrázolásai, a középkori latin kódexekéhez mérve, – még mindig hűségesebben megőrzik az élő emberi test arányait, izomstruktúráját, mint nyugati rokonaik.

Mindezek alapján tehát úgy látszik, hogy az elveszett antik orvosi-biológiai kéziratok illusztrációinak egy része a bizánci kódexek segítségével rekonstruálható.

A Magyar Könyvszemle egyik korabeli borítója
vienna-dioscorides-illuminated-manuscript-facsimile
Summary

The birth of the book-illustrations in medical and biological works

Zoltán Kádár

The nearly complete destruction of the original manuscripts of the biological works of Greek origin is for the history of biological sciences an irretrievable loss. The only possibility of their reconstruction is that we trace the survival of antique traditions in the manuscript legacy of the Middle Ages.

The earliest illustrated biological work of which we know is Aristotle’s Anatomai, its illustrations are referred to also in other works of the great scientist. The author of this study succeeded in finding out that certain Dioskorides codices of Byzantine origin contain illustrations that lastly may be traced back to the illustrations of the great anatomical work of Aristotle, as e. g. the illustration of the anatomy of the echinus in the 9th and 10th century codices preserved in Washington (Morgan Library M 652) and in the 15th century codex preserved in the Vatican (Chig. F. VII. 159).

Nikandros, scientist and poet lived presumably in the Court of Attalos III King of Pergamon. The Christian Tertullianus wrote of him the following: „Magnum de modico malum scorpio terra suppurat. Tot venena quot et genera, tot pernicies quot ot species, tot dolores (qu)ot et colores. Nicander scribit et pingit” (Scorpiace, I, 1). This work of Nikandros is also known from Byzantine copies: in addition to the two codices mentioned also the so called Viennese Dioskorides (Wien, Nationalbibliothek, cod. med. Graec. 1.) prepared about 512 contain animal illustrations of Nikandros, moreover the Nikandros codex2 of the Bibliothèque Nationale in Paris (Suppl. Gr. 247) dating back to the 10th century and one of the medical colligations (MS 3632) from the 15th-16th century preserved in the Bibliotheca Universitaria in Bologna contain Nikandros illustrations. In the latter pictures prepared to the medical works of Apollonios and Soranos of Kition are also included and these are known also from one of the codices (Plut. LXXIV/7) of the Bibliotheca Laurenziana in Florence. The earliest illustrated manuscript of Soranos’ gynaecological work has been preserved for the posterity in a 9th century Latin manuscript (MS 3714) to be found in the Bibliothèque Royale in Brussels.

It is from the antique botanical literature that the most have come down to us; several Greek and Latin manuscripts of the Middle Ages have survived from the illustrated botanical works of Krateuas and major contemporary of Plinius, Dioskorides from the 1st century B. C. Out of these manuscripts the above mentioned Viennese Dioskorides is the earliest.

In conclusion: among the manuscripts of the Middle Ages and of Byzantine origin there are several that preserved with more or less accuracy the illustrations of the antique zoological and botanical works through the centuries. The case is much more difficult in the field of definitely surgical-anatomical illustrations, considering that in the Middle Ages both the Oriental and the Western Church took the nude illustration of the human body for a sin and objected to the autopsy too. In spite of this fact some codices of the Middle Ages preserved more or less truly the traditions of the antique medical illustration and it is noteworthy that the nude illustrations in the Byzantine surgical codices reflected much more truly the proportions, the musculature of the human body than the Latin codices of the Middle Ages did.

Forrás

Magyar Könyvszemle 85 (1969) 4. 362–372. p.