A „régi, jó Gvadányi” [József] — ahogyan Petőfi nevezte a verselő lovas-generálist — 1786-ban írt Peleskei nótáriusában olvashatjuk:

De mivel tanultam az astronómiát,
Gondoltam, hogy mostan vehetem én hasznát, …
----------------------------------------------
Balra megy Jupiter satelleseivel,
Fiastyúk is úgy megy maga csirkéivel.
Vénus is arra tart pávás szekerével,
Saturnus is siet sebes lépésével.
A Három kaszások, látom balra térnek,
Balra áll a rúdja a Gönczölszekérnek1
  • 1Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak budai utazása. Pozsony—Komárom, 1790.

Bár Gvadányi József (1725—1801) nem volt a népi ismeretek tudatos gyűjtője, meglehetősen jól ismerte kora népszokásait, hiedelmeit. Hitelesnek tekinthetjük, hogy a ma (hivatalosan) Orion öveként ismert három, egyvonalban sorakozó csillagot, a δ, ε és ζ Orionist a magyar nép Három kaszásnak (is) nevezte.

Ifjabb kortársa, Pálóczi Horváth Ádám (1760—1820), a népköltészet első tudatos gyűjtője azonban már így ír ugyanabban az évben összeállított égbolt-ismertető tankölteményében:

Órion, mivel vadászó társa vólt Diánának,
’S többször a’ vadakkal küszködvén, erős izmos markának
(Mert Órion Óriás vólt) Diána hasznát vette,
Őtet olly különösen szép tsillagzattá tette,
Hogy az égen egy sints mássa; mi nevezzük Kaszásnak, …2
  • 2Horváth Ádám: Legrövidebb nyári éjtszaka. Pozsony, 1791.

Tehát az egész csillagképet tekinti egyetlen Kaszásnak. Kérdés, melyik a korábbi, illetve eredeti „Kaszás” megnevezés: csak az öv három csillaga-e, vagy a teljes Orion-alak? Ennél is érdekesebb a név eredete. A magyar (és közép-, illetve kelet-európai) megnevezések eltérnek a csillagképnek a mediterrán térségben és Nyugat-Európában elterjedt nevétől. A következőkben a görög hagyományt követve Orionnak az egész csillagképet nevezzük, amelyet négy fényes csillag alkot (α, γ, κ és δ Orionis), középen három csillag egyvonalban az „Orion öve”, ezektől délre, majdnem merőlegesen elhelyezkedő, három halványabb az „Orion kardja” (η, ι Orionis). Utóbb csatolták hozzá a tőle nyugatra ívet alkotó nyolc halvány csillagot (o1,2, π1—6), az északkeletre látható ξ, ν, χ1—2 (a felemelt bunkót), és a „fejet” alkotó λ, φ1—2 csillagocskákat. A csillagképről égi objektumként szólva a nevet rövid O betűvel, a mitológiát említve hosszú Ó-val írjuk.

Az ég óriása

Az Orion kétségtelenül az égbolt legfeltűnőbb — és Horváth Ádám szavaival: különösen szép — csillagképe, és talán az első konstelláció, amelyet az emberiség (a Föld különböző tájain, egymástól függetlenül) felismert és megkülönböztetett a többi csillagtól. (A másik önálló „csillagkép”, amelyet már korán külön számon tartottak, alighanem a Bikához tartozó Fiastyúk, vagyis a Plejádok.)

A csillagos ég ismeretének és beosztásának, leírásának (az ún. uranográfiának) kezdetén többnyire csak egyes fényes és jellegzetes csillagokat jegyeztek meg, amelyek valamilyen módon az év felosztására voltak alkalmasak. Időszámításunk kezdete előtt egy évezreddel az ókori görögségnél az Arcturus feltűnése a hajnali szürkületben a tengeri viharok és a tavaszi munkák kezdetét mutatta. Csak utóbb kapcsolták az egyes fényesebb „naptár-csillagokhoz” környezetük halványabb csillagalt, kialakítva az egyes csillagképeket.

Az ókori kultúrnépeknél kezdetben a több csillagból álló „körvonal csillagképek” alakítására csak akkor került sor, ha azok jellegzetes alakot formáztak (pl. Szekér — Nagy Medve), vagy feltűnő fényes csillagokból álltak. Az utóbbiak közé tartozik az Orion is, amelynek legalább is az Övet alkotó három csillagát már korán megkülönböztették, Egyiptomtól Indián át Kínáig.

Az ősi Mezopotámiában az Oriont a Kr.e. 14. évszázadban Papszukkalnak, másként Nuszkunak nevezték. Nannar holdistennek és feleségének, Ningalnak hírnökeként, az istenek és az emberek közti összekötőként tisztelték.3 Mivel Mezopotámiában a holdnaptárt használták, a holdisten futára fontos személyiség lehetett.

  • 3J. H. Rogers: Origins of the Ancient Constellations, I. Journal of the British Astronomy Association 1998/2.

Az Orion megkülönböztetése az ókori Mezopotámiában figyelemre méltó, mert — éppen a holdnaptár kialakítása következtében — elsősorban a Hold és a Nap égi útjára, lényegében az ekliptikára fordítottak figyelmet. Az Orion azonban már kívül esik az ekliptika csillagképein. Sőt, a precesszió következtében csillagai az égi egyenlítőtől délebbre helyezkedtek el, mint napjainkban. Ezért a csillagkép a Kr.e. 3—4. évezredben deleléskor is alacsonyabban állt a mai helyzeténél. Lehet, hogy éppen ezért lett az égi istenek futára: a látóhatárhoz közel járt, mintegy „az ég és a Föld között” helyezkedett el.

A nevezetes babiloni MUL.APIN táblákon, amelyeknek ránk maradt korai példánya Kr.e. 687-re keltezhető, a következő megnevezést találjuk:4 SIPA.ZI.AN.NA „Az Ég Igaz Pásztora, Anu és Istar hírnöke, Papszukkal”. (Anu az égbolt ura, Istar az ő leánya, az akkádoknál harci isten, sumerben a szerelem istennője.) Látható, hogy az Orion itt már harciasabb alakot ölt. Az ókori mezopotámiai pásztoroknak nem csak terelni kellett a nyájat, de megvédeni a ragadozóktól, sőt szükség esetén harcba kellett szállniuk a hegyvidékről előtörő rabló törzsekkel.

  • 4Rogers, i. m.

Egyiptomban, talán már a dinasztiák előtti korban (Kr.e. IV. évezred) megfigyelték a hajnali feltűnését. Amikor ui. az Orion már jól látható volt a hajnali szürkületben, tudták, hogy hamarosan bekövetkezik a Sirius felkelte is a kora hajnali égen, ami egybeesett a Nílus áradásával. Az Orion övének három csillaga délkelet felé meghosszabbítva a Siriushoz vezet: megfigyelésük azt is megmutatta, hol bukkan fel a Sirius. Sah néven Osiris jelképének tartották, akit felesége, Isis kísér. Isist az égen Sothis elnevezéssel a Sirius jelképezte.5 Osiris a Nílus, a termékenység meghaló és feltámadó istene, aki harcolt a természet pusztító erőit képviselő Széth-tel. Sah és Sothis egyúttal az éggömb felosztását szolgáló ún. dekán-csillagok is voltak.

  • 5Kákosy László: Egyiptomi és antik csillaghit. Budapest, 1978.

A korai görögség égboltismeretében is az első megkülönböztetett csillagkép lehetett. Homérosz a Kr.e. 8. században négy csillagképet sorol fel név szerint, köztük az Oriont. Hésziodosz tankölteményéből Kr.e. 700 körül már azt is tudjuk, hogy a görög földművesek és tengeri hajósok számára fontos „naptárcsillagkép” volt. A tavaszi szántás idejét például ekként határozta meg:

Ám ha erős Órion s Pléjaszok Hüaszokkal
eltűnnek, ne feledd felszántani jókor a földet:
így fejezd be a szántóföldön rendben az évet.6
  • 6Hésziodosz: Munkák és napok 616—618. versszak. Fordította Trencsényi-Waldapfel Imre

Az Orion kora esti lenyugta a mediterrán térségben, a Kr.e. I. évezred közepén április derekára esett. A görög világban az Orion felkelte, delelése és lenyugvása már az év fontos időszakait jelezte. (Hüaszok = Hyadok az Aldebaran körül.)

A görög mítoszokban ezután végleg kiformálódik az óriás égi vadász (vagy harcos) alakja. A töredékesen, talán nem is összefüggően fennmaradt mítosz szerint a föld legszebb férfiúja volt, a vadállatok és szörnyek legyőzője, akit azonban fékezhetetlen, kéjvágyó természete többször is bajba sodort. Éosz, a hajnalistennő szerelmével ajándékozta meg, Artemisznek is (latin nevén Dianának) — a vadászat, a ligetek istennőjének — megtetszett. A monda egyik változata szerint Artemisz egyszer messziről nem ismerte fel a sebezhetetlen skorpió elől menekülő Óriont, és egy nyíllövéssel megölte. Amikor rádöbbent tévedésére, a csillagok közé helyezte a skorpióval együtt. Egy másik, elterjedtebb változatban viszont éppen Artemisz szabadította rá a gyilkos szúrású skorpiót, mivel szerelmével üldözte társnőit, a hét nővért, a Plejádokat.7 Meglehet, hogy kissé ellentmondásos kapcsolata Artemiszhez jelképesen itt is a holdnaptárra vonatkozik. Artemiszt ui. holdistennőként is tisztelték! Az utóbbi változat arra utal, hogy a Skorpió csillagkép majdnem az éggömbnek az Orionnal átellenes pontján van. Amikor a Skorpió felkel, az Orion éppen lenyugszik, mintegy menekül előle. Ez a tény feltehetően szerepet játszotta mitológiai változat kialakulásában.

  • 7R. Graves: Görög mítoszok. I. köt. 41. fejezet. Budapest, 1970.

De megtaláljuk az első változatot is, egy indiai csillagmondában. Órion neve itt Praja-pâti, és üldözi saját leányát, a szépséges őzet, Rohinit, akit a fényes Aldebaran (α Tauri) személyesít meg. Ám Sirius, a bosszúálló vadász lenyilazza. A testébe fúródó nyílvesszőt az Öv három csillaga mutatja.8

  • 8R. H. Allen: Star Names, their Lore and Meaning. London 1899, 1963, 305— p.

Az égi óriás vadász végleges képét — valószínűleg Eudoxus Kr.e. 370 körüli uranográfiája alapján — a szolói Aratosz rögzítette Kr.e. 275—250 között Phainomenon (Jelenségek) című verses leírásában. Ptolemaiosz nagy műve pedig évszázadokra mintegy kanonizálta e csillagképeket. Ezt az elnevezésrendszert vették át, kisebb-nagyobb módosításokkal, a mohamedán csillagászok is a középkorban. Szíriában „Gabbârâ”-nak az Arab-félszigeten „Al Jabbâr”-nak nevezték. Jelentése: Az Óriás. Az Orion övének azonban külön arab neve volt: a „Három Aranydió”, vagy „boglár”, az Öv három dísze.9 A késői ókorban Hyginus és mások alaktották ki a konstelláció máig ábrázolt képét: Orion jobbjában felemelt bunkóval, bal kezében egy trófeát tartva mintegy fenyegeti a nyugatról feléje száguldó Bikát (Taurust). Valójában a két csillagkép közt eredetileg nincsen mitológiai kapcsolat.

A szegényes héber csillagmitológiában a Keszilnek említett „csillag” (csillagkép) feltehetően az Orionra vonatkozik. A megnevezés értelme talán „testes, kövér”.10

  • 9Allen i. m. 327. p.
  • 10Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliában. 124—129. p. Budapest, 1993.
Az Orion ábrázolása Hell Miksa térképén (1789)

Európa korai történetében, az Alpoktól északra is, a ránk maradt mondák általában nagy erejű óriást, legendabeli uralkodókat, félisteneket láttak az Orionban. A szász törzsek Ebioring, más néven Irminsulnak, a harcias istennek nevezték; a normann mondákban a harcos Orwandil (Ortvin) képmása. A 19. században feljegyzett finn monda az Orion övét Väinämöinen övének, vagy az egész csillagkép Väinämöinen kaszájának mondja. Ez az utóbbi azonban kétes. Ha van is ilyen elnevezés, azt talán a svéd parasztságtól vették át. Az Urál-vidéki népeknél az Öv csillagai inkább vízzel kapcsolatosak: pl. Vízhordó rúdnak nevezték (erza-mordvin, csuvas), talán orosz átvételből.11 A lappoknál Galla vagy Kalla három fia, akik a Jávorszarvasra vadásznak.

  • 11Erdődi József: Uráli csillagnevek és mitológiai magyarázatuk. Budapest, 1970. 50. p.
A Kaszás csillagkép egyes részleteinek magyar népi elnevezései

A kaszások

Közép- és Kelet-Európában az előbbiektől egészen eltérő név bukkan fel a korai középkorban, a Kaszás, Kaszások, Három kaszás csillagkép. Ezt találjuk a legkorábbi magyar írásos emlékekben is. A földművelők és a pásztorok között még a 19. század végén is általánosan ismert volt, többnyire megmutatták a néprajzkutatóknak a csillagképet. Manapság inkább csak a megnevezést tudják, a konstellációt már nem ismerik fel. De az ország keleti részén, továbbá a moldvai csángók már „Pálcá”-nak, „Bot”-nak is mondják.

A Kaszások, Kaszás, néha csak Kasza elnevezés — amint arra Mándoki László fél évszázada rámutatott — Közép-Európában általánosan használatos. Az egész magyar nyelvterületen ismerik. Régiségét mutatja, hogy a 15. század elején már, mint közismertet említi az ún. Schlägli szójegyzék: „Kaza hug” (Kasza-hugy, a „hugy” vagy „hógy” a régi magyar nyelvben megfelel a ma használt — a „csillogás”-ból származó — csillagnak). Melius Juhász Péter biblia-fordítása 1565-ből „kasa hug”-nak ismeri. A „Kaszahugyja” (Kaszacsillag) megnevezést még a 19/20. század fordulóján is ismerték a maros-tordai Kibéden. (A következőkben nem soroljuk fel külön a nyelvjárásokban különböző ejtésű, de azonos jelentésű neveket.)

A 18. században, mint láttuk, már helyenként eltérően említették egyes és többes számban. A 19. század végén azok a néprajzi gyűjtők, akik azonosítani is tudták az elmondott csillagképeket (Herman Ottó, Kálmány Lajos) eléggé egyöntetűen azt állították, hogy legtöbbször az Orion övének három csillaga a Három kaszás, vagy Kaszások. C. Králik Vilma meg is jegyzi, hogy „a nép közt ez az elterjedtebb”.12 Másutt viszont az Orion egészét tekintik Kaszásnak. Az első változatban az Öv három csillaga egy-egy kaszáló. A másodikban az Orion a kaszáló ember, két felső csillaga a vállai, az alsók a lábai. Újabb fejleménynek látszik, hogy az Öv — a Három kaszás — alatti három halványabb csillag (c, ϑ, ι) néhol a Marokszedők, vagy Gyűjtögetők, illetve Oláh kaszások, Tót-Kovácsházán Tót Kaszásoknak mondják őket. Az utóbbi két név talán arra utal, hogy a csillagok helyzete közel merőleges az Övre, vagyis eltérők a „rendes” kaszásoktól. Lehetséges azonban, hogy a Marokszedők a régi sarlós kaszálás emlékét őrzik. A gabonát sokhelyütt még a 18. században is sarlóval aratták. Elöl ment az asszony, aki sarlóval vágta a gabonát, amit mögötte a férfi gyűjtött kévébe.

  • 12Mesélnek a csillagok. Búvár 1936/2.

A címben feltett kérdésre tehát azt válaszolhatjuk, hogy a kaszások legalább hárman vannak, de meglehet hogy hatan is az égre kerültek (a Marokszedőkkel együtt). Fazekas Mihály (1766—1828), a népi hiedelmek ismerője, a Debreceni Kalendárium 1826. évre szóló kötetében egyértelműen megállapítja, hogy az Orion öve „amelyet Kaszásnak hívunk”.

Egyedülálló az „Illés kaszája” név (a Veszprém megyei Sümegprágán), amelyhez elbeszélője ezt a magyarázatot fűzte: „Illés kaszált, de az Úr felszólította, hogy menjen prédikálni. A próféta ment is, kaszáját pedig csak ledobta, amelyet azután az Úr az égre emelt”. Ez a monda eléggé kiagyalt „tanmesének” látszik, bár vitathatatlan, hogy Illés névünnepe július 20-ra, az aratási időszakra esik.13 A monda hátterében talán az áll, hogy a néphit szerint „nem jó aratást kezdeni Illés napján”. Ezért „dobja el” a próféta a kaszát, vagyis abbahagyja az aratást.

Néhány mai kutató arra gondolt, hogy az elnevezések „a kaszához hasonlításról árulkodnak”. Ez azonban félreértés, illetve későbbi belemagyarázás. A csillagkép nevét nem az alakja, hanem az aratás időpontjára eső felkelése sugallta. Alaptalan annak a nyelvésznek a nézete is, aki sarlót próbál felismerni az Orionban.14

  • 13Magyar Néprajzi Lexikon. III. 96. p.
  • 14Erdődi József: Uráli csillagnevek és mitológiai magyarázatuk. Budapest 1970.

Valójában a Kaszás jellegzetes naptárcsillag(kép). Amikor feltűnik a hajnali égen, elérkezett a gabona betakarításának ideje. Az őszi búzát októberben vetik, júliusban aratják, a tavaszi búzát valamivel később. A honfoglalás idején július 20. körül, 1500-ban 22-én volt az egész „Kaszás” heliákus felkelte, vagyis a napfelkelte előtt látható volt a keleti égen (jelenleg ez az időpont már augusztus első napjaira esik, mivel a naptárreform további tíz napos eltolódást hozott). Július 10—12. körül már az Övcsillagok, a „Három kaszás” látható volt a hajnali szürkületben. A Kaszások az aratási előkészületek, illetve a munka idejét mutatták, innen ered az elnevezés is, amint azt Ipolyi Arnold már a 19. század derekán leírta.15 Az aratás jelzésére utal a palócföldi monda, amely szerint „Isten azért alkotta a Kaszás-csillagot, hogy megörökítse az apostolok kaszálását, fáradozását”.16

  • 15Magyar mythologia. Pest 1854, IX. fejezet
  • 16Zsigmond Győző: Az erdélyi magyarság csillagnév-használatáról. Csíkszereda, 1999. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. 83. p.

Erre utal az is, hogy Közép-Európa más népei előtt sem ismeretlenek a Kaszások. Bajorföldön, Stájerországban a régi népies nevük „A három kaszáló”, vagy „Aratók”, a Rajna-vidéken „Gereblye”, a litvánoknál „Széna-csillag”. Az utóbbi két elnevezés egyébként nem a gabona aratására, hanem a réti takarmány kaszálására utal. A környező szlávoknál is „Koszi”, vagyis kaszák a neve, a bolgároknál „Aratók”. A magyar elnevezés ezek szerint átvétel, amint azt Mándoki László tanulmánya is megállapítja, bár népünk a kaszát ismerte a honfoglalás előtt is.17 Az enyhén görbült sarlót, amely hasonlít a középkori kaszához, már honfoglalás-kori sírokban megtalálni. A sarló nevét a 15. században váltja fel a kasza szó. A 11. századi krónikás sarló-kaszásokat említ. A Kaszálók csillagait, és azok hajnali felkeltének mezőgazdasági jelentőségét ezért már a honfoglalók számon tarthatták, mint naptár-csillagot más népektől függetlenül is felismerték. A ridegpásztorok körében a 19. században is ún. „óracsillag(kép)” volt: „Mikor a kaszás csillag feljött, akkor már indul a gulya” magyarázta a pusztaangyalházi számadó.18 Ez kétségtelenül magyar lelemény. Későbbi magyar eredetűnek látszik azonban az Öv alatti csillagok megnevezése. Mindenképpen ősi csillagképnek mondhatjuk.

  • 17Néprajzi Értesítő 40 (1958).
  • 18Herman Ottó: i. m.

Egyik-másik folklorista úgy véli, hogy a Kaszások egy részét — talán az Öv alatti három csillagot — néhol Félkenyér elnevezéssel ismerik (Csongrád, Szabolcs, Alsó-Fejér megye) A név magyarázata azonban nem ismert. Azonosítása is kétséges, akárcsak az Egész kenyéré.

A sántikáló Sirius

Általában a nép körében a Kaszással együtt emlegették a Siriust mint Sánta Katát, Sánta lyányt. Az elnevezés az egész magyar nyelvterületen elterjedt. Kiskunhalason úgy mondták a Siriusra: „Viszi mán a Sánta Kata az etet az ő kaszássa után”. Ezért Kandra Kabos szerint néhol Szilkehordónak mondják.19 Ebben a megnevezésben nem esik szó a sántításról, de a legtöbb helyen biceg a Sánta Kata. Sőt, a baranyai Bánfán csupán a „sántikálás” alapján nevezik Pilának.

  • 19Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. Budapest, 1914.

A monda szerint Kata belehágott az egyik arató kaszájába, azóta sánta. Nálunk a Sirius még deleléskor is közel áll a látóhatárhoz, ezért a légköri nyugtalanság folytán feltűnően pislog, ingadozik a fénye (szcintilláció!), és ez a jelenség kelti a sántítás képzetét. Kiskunhalason ezt pontosan megmagyarázták: „mert ujan billegve mén az égön, mintha sántítana”.

A Sirius tehát az újkorban is gyakran összekapcsolódik a Kaszásokkal. A magyarság korábban talán önállóan is ismerte. Erre utal az aratóktól független Pila megnevezés. Ugyanilyen szempontból figyelmet érdemel, hogy még a 19. század végén is több helyen ismert csillagként nevezték meg, ugyanott a Kaszásokat nem említették.20

  • 20Magyar Nyelvőr 1901/4.

Különösnek tűnhet, hogy az ég legfényesebb, feltűnő csillagának nincsen különösebb jelentősége, még égi rangja sem a népi csillagismeretben. Ennek nehéz magyarázatát adni, hiszen alacsony égi helyzete ellenére Magyarország egész területéről jól látható. Emellett felbukkanása és eltűnése nem fűződik valamely jeles naphoz.

Kié az égi pálca?

Az Orion övének másik, elterjedt népies neve az egyenes bot, rúd képzetéhez kapcsolódik. Ennek a képnek a kialakulásához nem szükséges külön magyarázat. A három, sorban álló fényes csillag szinte minden szemlélőnek valamilyen egyenes tárgy benyomását kelti.

Magyarországon a 16. században már ismert, eléggé elterjedt volt a három csillag említése valamilyen botként vagy rúdként. Leggyakoribb volt a Szent Péter pálcája (Szämpéterpácája, Szempétörpálca). Apáczai Csere Jánosnál, 1653-ban: „A sisakos Óriás, kinek neve Szent Péter pálcájának mondatik”. Itt-ott a Dunántúlon is feltűnik ez a név, de az Alföldön és Kelet-Magyarországon gyakoribb. Zsigmond Győző példamutató feldolgozása szerint Erdélyben általánosan ismert.21 Ismert mint Aranypálca is. Szabó T. Attila gyűjtése azt mutatja, hogy a moldvai csángók már csak ezt ismerik az Orion csillagképből: az Övet 26 helyen nevezték Szempéterpácának, egy helyen Szent Péter kulcsának.22 (Érdemes megjegyezni, hogy a csángók közt a „pálca” megnevezést a botra alkalmazták, a bottal járó ember „pácikál”.)

  • 21Zsigmond Győző: i. m.
  • 22Magyar Nyelvőr 1957/4

Az alföldi pásztorok körében világiasabb nevek is felbukkannak: Juhászkampó, Pásztorbot, Bírópálca. Mándoki László szerint a bot alak a környező népek, főleg a németség körében gyakori (Márton botja, Jakab botja, Szent Péter botja.) Mégsem kell idegen név átvételére gondolnunk. (Zsigmond Győző egyik szó szerint leírt adatközlése, és Mikszáth Kálmán egy kis tárcájában arra utal, hogy néhol a nyári égen a Sas [Aquila] fejének három, egyvonalban levő csillagát is nevezték Juhászbotnak, Szent Péter botjának.)

A csillagok közé helyezett bot pedig csakis uralkodói vagy szakrális tárgy (pl. jogar) lehet. Erre utalhat, hogy jobbára Szent Péterhez — a vallásos népi mondákban Krisztus mellett a legfőbb szereplő — nevéhez kapcsolják. Lehetségesnek tartom, hogy már a honfoglalás előtt is ismert volt, mint valamilyen fontos személy — uralkodó? vezér? nagy hatalmú sámán? — jelvénye. (A kevéssé ismert Szt. Ilona vagy Püspökpálca valóban lehet az itt élő németség hagyománya.)

A társadalmi—műszaki fejlődés során azután érdekes fejlődésen ment át az égi bot. A 18—19. századi birtokfelmérések és tagosítások emléke élhet a Rónakirály, Rónaőrző, Rónapallér megnevezésekben. A 19. század nagyszabású folyamszabályozó, vízrendező munkálatainak benyomása élhet az „Inzsellérpózna” névben. Puszta-angyalházán az egész Orion-négyszöget Inzsellérasztalnak (térképészfelmérő-asztalnak) látták.

A csillagkép alakjának, értelmezésének fejlődését a magyar néphitben talán a következő módon feltételezhetjük:

  • A legkorábbi elképzelés, esetleg még a honfoglalás előtti időben, az Orion övére vonatkozhatott, és azt talán méltóság-jelvénynek, vagy szakrális jelképnek tartották. A honfoglalás után, a kereszténység felvételével a pogány jelkép is keresztény nevet kapott. Ezt a nézetet támasztja alá, hogy az elnevezést az ősi szokásokat, hiedelmeket legtovább megőrző, a határok védelmére telepített népcsoportok (székelyek) őrzik.
  • A gabonatermesztés jelentőségének növekedésével kezdett elterjedni az Orion övének Kaszások, vagy Három kaszás megnevezése. (Lehetséges, hogy kezdetben az Aratók elnevezés sem volt ismeretlen, amire németföldi példák is vannak.) A megnevezés már a 15. században elterjedt volt. Bizonyára kezdettől mezőgazdasági naptárcsillag volt, az aratás kezdetének jelzője. A Kaszás fogalom önállóan kialakulhatott, de átvétel is lehet, a szlávok hasonló csillag-megnevezése megerősítette a mezőgazdasági nevet.
  • Későbbi lehet a teljes Orion konstelláció összekapcsolása Kaszás csillagképpé. Talán ekkor hozták összefüggésbe a Siriust — mint Sánta Katát — az Orion-Kaszásokkal. A Cigány- és Oláh kaszások megkülönböztetés ugyancsak késői fejlemény. Valószínűleg a 18. századtól, miután a kaszás aratás felváltotta a sarlós gabonabegyűjtést, a parasztság körében a Kaszás-kép kiszorította a Bot, vagy Pálca elképzelst. Az Orion csillagkép egyéb nevei, mint pl. Óriás, sehol sem volt általánosan használatos. A tényleges adaggyűjtést végző néprajzkutatók (Kálmány, Herman Ottó, Mándoki, újabban Erdélyben Szabó T. A., Zsigmond Győző és mások) ezt a nevet és kapcsolatait nem jegyezték fel. Esetleges régebbi felbukkanásában Apáczai Csere Enciklopédiájának hatását kell látnunk.

Az Orion fényes csillagai egyébként ma is alkalmat adnak a képzelet játékához. Néhány éve egy szép kora tavaszi estén megmutattam egyik ismerősömnek a csillagképet. „Nem olyan mint egy pillangó”? — lelkendezett. Valóban: a lepke törzse az Orion öve, a két vállát, illetve két lábát jelző csillagok a szárnyakat mutatják. (Tuzi Kriszta leleménye.)

Sajnos ma már egyre kevesebben ismerik vidéken is a csillagképet. Többnyire csak a nevét tudják, de nem találják meg az égi helyét. Érdekes, hogy Erdélyben itt-ott még felismerik az Orion övét, a Sánta Katát azonban elnevezés szerint sem említik.