Túl a varázshegyen

Lente Gábor
orvoslás, TBC
szóelválasztás
A varázshegy 1924-es, német kiadása

Az irodalomtudomány a XX. századi német irodalom egyik legnagyobb hatású művének Thomas Mann (1875–1955) 1924-ben megjelent, A varázshegy című, elég terjedelmes regényét tartja. A könyv eredeti német címe Der Zauberberg, s az író 1912-ben kezdte el írni. Eredetileg rövidebb elbeszélésnek szánta, de aztán közbeszólt az első világháború, így a mű témája alapjaiban megváltozott, terjedelme pedig jelentősen megnövekedett. 1924-re készült el végleges formában. Nem sokkal később, 1929-ben Thomas Mannt irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

A szanatórium korabeli képe

A regény színtere egy Svájcban lévő hegyi szanatórium, ahol tüdőbetegeket kezelnek. Thomas Mann ehhez az ihletet a valóságból merítette: 1912-ben háromhetes látogatást tett egy ilyen gyógyintézményben, ahol beteg feleségét (lánynevén Katia Pringsheim) ápolták. Az épület ma is áll, bár már nem szanatóriumként működik, hanem Davos Hotel Schatzalp néven várja a vendégeket, s internetes oldalán meg is említi, hogy A varázshegy elképzelt eseményei itt játszódtak.

Anders Celsius
Bernhard Riemann
Erwin Schrödinger
Simón Bolivar
Frederic Chopin
Franz Kafka
George Orwell
Richelieu bíboros
Tóth Árpád
Anton Csehov

A regény helyszíneként választott szanatóriumban elsősorban tuberkulózisos (TBC) betegeket kezelnek. A TBC az 1950-es évek előtt népbetegségnek számított. Jó pár híres ember, művész, politikus és tudós halálát okozta ez a betegség, néhányuk arcképét mutatja be a fenti ábra. Többek munkájára is jelentős hatással volt a kór: Csehov drámáiban a visszatérő betegségmotívum elsősorban saját TBC-s tapasztalatait írja le. Erwin Schrödinger híres kvantummechanikai egyenletét egy tüdőszanatóriumban fogalmazta meg először, bár a betegség csak jóval később, hetvenéves kora fölött súlyosbodott végzetessé. George Orwell leghíresebb művét, az 1984-et életének utolsó szakaszában írta, amikor már nagyon beteg volt.

Thomas Mann regénye természettudományos szempontból is rendkívül érdekes mű: számos részében találunk meglehetősen pontos leírást a TBC-ról, s annak a XX. század első évtizedeiben szokásos kezeléséről. Előfordul az is, hogy az író a gyógykezelésektől függetlenül is hosszabb természettudományos gondolatmeneteket oszt meg az olvasóval. A következőkben néhány idézethez fűzött magyarázat révén a betegség sajátságait, illetve mai kezelését mutatjuk be. Ehhez Szőllősy Klára fordítása használjuk fel, az oldalszámok az Európa Könyvkiadó gondozásában 1974-ben megjelent kötetre utalnak.

– Bizony, az idő! – mondta Joachim, és többször egymás után bólintott egyenesen maga elé, unokabátyja őszinte felháborodására nem is hederítve. – Ahogy ezek itt bánnak ez ember idejével, ha te azt tudnád! Három hét annyi nekik, mint egy nap. Majd meglátod. Majd kitanulod – mondta, és hozzátette: – Az ember fogalmai megváltoznak idefenn.

12. p.
Heinrich Hermann Robert Koch

Ebben a rövid részletben Thomas Mann a TBC igen lényeges sajátosságát érzékelteti. A tuberkulózis ugyanis lassú lefolyású betegség. Angolul egyik szokásos neve ’consumption’ ami magyarra „elfogyás”-ként fordítható leginkább, s ez szintén a fokozatos, általában hosszan elhúzódó jellegre utal. Ezen lassúság hátterében a betegség kórokozójának egyedi sajátságai állnak. A betegséget a Mycobacterium tuberculosis rendszertani nevű baktériumfaj okozza. Ezt Heinrich Hermann Robert Koch (1843–1910) német orvos írta le először, s még a felfedezés pontos napját is ismerjük: 1882. március 24. A tudós 1905-ben tuberkulózissal végzett munkájáért orvosi Nobel-díjat kapott, a tudománytörténet azóta is a mikrobiológia alapítójaként emlékezik rá. A baktériumfaj sajátságai közé tartozik, hogy igencsak lassan szaporodik. Tipikusan a baktériumok ideális körülmények között másfél-két óránként osztódnak, a Mycobacterium tuberculosis viszont legfeljebb 20 óránként. Így aztán maga a TBC is lassú, s kezelése hosszan elnyúlik: a XXI. században a legrövidebb gyógyszeres kezelés időtartama hat hónap. Ezt a német író A varázshegyben fel is használta mondanivalójának erősítésére. A könyv viszonylag részletesen beszámol Hans Castorp szanatóriumbeli látogatásának első három hetéről, majd amikor kiderül, hogy ő maga is beteg, s maradásra bírják, akkor egészen megváltozik a regény ritmusa: hét év eseményeiről olvashatunk közel hasonló terjedelemben, mint az első három hétről. A szanatórium lakói az általuk „síkföld”-ként emlegetett normális világ fölött állnak, s nem egyszer erkölcsi értelemben is fölülről néznek le rá: ők nem részei a lenti világ rohanásának. A kívül- és felülállás erkölcsi helyzetének érzését fokozza bennük a betegségtudat, illetve a svájci helyszín is, ugyanis Svájc nem volt hadviselő fél az első világháborúban (a másodikban sem, de ez már a regény megszületése utáni történet). Ilyen körülmények között van idő hosszasan töprengeni az élet kérdésein, van idő mérlegre tenni mások gondolatait, a magaslati nézőpontból és betegen könnyebb erkölcsi ítéletet mondani a világ felett.

Mycobacterium tuberculosis

– Ami az orvosi kezelést illeti – jegyezte meg –, azzal nem élek, de hát benne foglaltatik a napi ellátás árában, nem kívánhatom, hogy levonják, hogy is vonhatnák le? A fertőtlenítésnél alaposan megnyomták a tollat, mert tíz frank ára H2CO-t nem használhattak el, hogy kifüstöljék az amerikai lányt. De mindent összevéve azt kell mondanom, inkább jutányos, mint drága, ha azt nézzük, hogy mennyit nyújtanak. – így hát villásreggeli előtt lementek az »Igazgatóság«-ra, hogy kiegyenlítsék a számlát.

160. p.

A gyógyítás általában igen költséges dolog, ez már egy évszázada is így volt és ma is így van. Manapság Magyarországon az állam által megszervezett társadalombiztosítás gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhetővé teszi a gyógykezeléseket, s ez sokakban azt az érzetet kelti, hogy mindez ingyen van. Pedig valójában pusztán arról van szó, hogy a költségeket nem közvetlenül a beteg fizeti. Száz éve szociális szempontból még egészen más világ volt – nemcsak Magyarországon, máshol is. A TBC lényegében egyetlen kezelése akkoriban magashegyi szanatóriumokban történt, ahol tiszta levegőben, nagyon nyugalmas körülmények között éltek a betegek, s ápolóik külön figyelmet fordítottak a bőséges táplálkozásra. Nem véletlen, hogy A varázshegy eseményeinek jelentős része étkezés közben zajlik! A költségeket a betegeknek maguknak kellett fizetniük. Ebből az következik, hogy a TBC-kezelés csak a viszonylag gazdagok számára volt hozzáférhető. Így A varázshegy összes szereplője jómódban élő, iskolázott ember. Persze kezelésük költségét nem feltétlenül maguk teremtik elő, hanem általában a család már meglévő vagyona fedezi; így van ez Hans Castorp és unokatestvére, Joachim Ziemssen esetében is. Hans Castorpot a történet során egyszer nagybátyja meglátogatja azzal a céllal, hogy a síkföldre való visszatérésre bírja, de a fiatal mérnök ekkor már nem hajlandó feladni a betegség és a családi vagyon által garantált magaslati kényelmet. A fejezet címe is igen jellemző: „Visszavert támadás”.

– Kifüstölték? Remek. – fecsegte kissé összefüggéstelenül, mialatt megmosta, megtörülte a kezét. – Igen, metilaldehid, azt a legszívósabb baktérium sem bírja ki. H2CO, de a szaga orrfacsaró, nem? A szigorú tisztaság persze alapvető feltétel…

17. p.

A TBC fertőző betegség, s terjedését megfékezni legkönnyebben úgy lehet, ha a kórokozókat elpusztítják. A mai magyar kórházi gyakorlatban is alapkövetelmény, hogy a TBC-s betegeket el kell különíteni más betegektől, s ha egy TBC-s beteg távozik a kórteremből, akkor a szobát alaposan fertőtleníteni kell. Ehhez a fertőtlenítéshez ma már nem formaldehidet (ez a metilaldehid, vagyis a Thomas Mann által is a H2CO molekulaképlettel jelölt anyag elterjedtebb neve) használnak, hanem hatásosabb, ugyanakkor az emberi egészségre kevésbé ártalmas vegyszereket. Mindebből az is következik, hogy megfelelő higiéniás körülmények megteremtésével a baktériumfertőzés kockázata csökkenthető. Manapság a TBC jellegzetesen a rossz körülmények között élő, illetve a legyengült ellenálló-képességű, például HIV-fertőzött emberek betegsége.

– Amellett még köpetem is van – tette hozzá hanyag s egyben heves vállvonogatással, ami rosszul illett hozzá, s azzal megmutatott unokabátyjának valamit, amit ulszterkabátja feléje néző zsebéből félig kihúzott, és mindjárt megint visszadugott: egy fémzáras, lapos, ívelt alakú, kék üvegkulacsot. – Ezt a legtöbben hordjuk idefenn – magyarázta.

12. p.

A köpet (latinul sputum) ma is fontos a TBC diagnózisában. Ez alapjában véve köhögés során a tüdőből a szájba kerülő, nagyon nehezen folyó anyag. A TBC-baktériumok kimutatása elsősorban ebből, baktériumtenyésztéssel történik. Egy ilyen tenyésztés megfelelő táptalajon történik, s ha a Mycobacterium tuberculosis nagy telepei jelennek meg, akkor pozitívnak számít, vagyis a beteg bizonyítottan megfertőzhet másokat. Az ilyen betegeket általában arra kérik, hogy minél kevesebbet menjenek nyilvános helyekre. Magyarországon bizonyos esetekben kényszergyógykezelést is elrendelhet a megfelelő hatóság. A TBC-s betegekkel együtt élő családtagoknak is gyakran ajánlják gyógyszer szedését, pusztán megelőzés céljából. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a cseppfertőzéssel terjedő TBC-kórokozó nem tartozik a nagyon fertőzőképes baktériumok közé: egy fertőzőképes, kezeletlen beteg a WHO (World Health Organization, az ENSZ egészségügyi kérdésekre szakosodott szervezete) adatai szerint egy teljes év alatt várhatóan mindössze 10–15 embernek adja tovább a betegséget.

– …Milyen szag van itt tulajdonképpen?

– Oxigén – felelte Behrens. – Az oxigént érzi a levegőben. A szobazivatar mellékterméke, tetszik tudni… No, most nyissa ki a szemét! – mondta. – Kezdődik a boszorkányság.

Hans Castorp buzgón engedelmeskedett.

Fogantyú átkapcsolása hallatszott. Motor indult meg, hangja dühösen bőgve felszaladt, de újabb kapcsolással lefékezték, egyenletességre kényszerítették. A padló ütemesen remegett. A hosszúkás, függőleges piros lámpácska csendes fenyegetéssel nézett át a falról. Valahol villám sistergett. És a sötétségből lassan, teljesen, mint megvilágosodó ablak, kibukkant az ernyő halvány négyszöge, Behrens tanácsos előtte lovagolt suszterszékén, combját szétterpesztve, öklét combjára támasztva, tömpe orrával egészen közel hajolva az üveglaphoz, amely belátást nyújtott az emberi szervezet belsejébe.

265. p.

Ezekben a sorokban egy röntgenvizsgálatról van szó. Itt a figyelmes olvasó tudományos tévedésen kaphatja Thomas Mannt. Kémiai szempontból annyira súlyos a hiba, hogy akár a fordítót is meggyanúsíthatnánk természettudományos műveletlenséggel, de valójában az eredeti német szövegben is ugyanígy szerepel a hibás megnevezés: a jellegzetes szag, ami a levegőben érződik, nem lehet az oxigéné! Az oxigén eleve nagy mennyiségben van a levegőben (térfogatokat tekintve nagyjából 21%), s már csak azért sem lehet szaga, mert az állandó belégzésénél az ember szervezete nagyon hamar hozzászokna. A XX. század eleji röntgenkészülékek működésekor valószínűleg ózon keletkezett. Ez az oxigén háromatomos módosulata (egy ózonmolekula tehát három oxigénatom összekapcsolódásával jön létre, képlete O3; ezzel szemben a szokásos oxigéngáz kétatomos oxigénmolekulákat, O2-t tartalmaz), amely a közhiedelemmel ellentétben a legkevésbé sem barátságos anyag, hiszen súlyosan mérgező. Az ózon egy lehetséges keletkezési módja, ha a levegőn szikrák ütnek át; erre utalhat a szövegben az elég egyedi „szobazivatar” szó. Az ózon szaga elég jellegzetes és igen kellemetlen, még a nevét is erről kapta, mert görögül az ozein annyit tesz: bűzleni.

Amiben viszont nem téved Thomas Mann, az a röntgenkészülék használata. A tuberkulózis elsősorban a tüdő betegsége. A ma ismert esetek nagyjából háromnegyedében a tüdő TBC-jéről van szó, a maradék egynegyedben átterjed a kór más szervre, és ott fejti ki a hatását. Ezért aztán mind a mai napig a mellkasi röntgenfelvétel készítése a TBC kezdeti diagnózisának elsődleges módszere az orvostudományban. Ez az 1910-es években még elég kezdetleges lehetett, mert Konrad Röntgen a róla elnevezett sugarakat csak 1896-ban fedezte fel, s így az egészségügyi felhasználás is csak ezután kezdődhetett. A röntgenkészülékekkel kapcsolatos A Varázshegy egyik legelterjedtebb idézete: Hans Castorp átlát Madame Chauchat testén. Ennek a regénybeli háttere az, hogy az orosz hölgy a német mérnököt megajándékozza egy röntgenfelvétellel. Habár ilyen megfogalmazás valójában szó szerint nincs is a műben, a hozzá legközelebb lévő mondat „az emberi test átlátszó képe”-ként említi a Hans Castorpnál lévő felvételt. Mint említettük, a TBC felismerésének manapság a röntgenfelvétel-készítés az elsődleges módja, többek között ezért is kell Magyarországon rendszeresen tüdőszűrésekre járni.

Tudja-e, hogy a felvétel néha foltokat mutat, amelyekről azt hiszik, hogy kavernák, holott csak árnyékok, ezzel szemben ott, ahol csakugyan van valami, a felvételen akárhányszor nem látszik semmi? Madonna, a felvétel! Volt itt egy fiatal numizmatikus, láza volt, s mivel láza volt, tisztán látták a kavernákat a röntgenfelvételén. Állítólag még hallották is! Tébére kezelték, és ebbe belehalt. A boncolás kimutatta, hogy valami kokkuszok okozták a halálát.

240. p.

Ezek a sorok is arra utalnak, hogy akkoriban a mellkasröntgenes TBC-diagnózis még ugyancsak gyermekcipőben járhatott. Manapság már ennél sokkal jobb a helyzet, egyrészt mert a műszeres technika sokat javult, másrészt a felvételek értelmezésével kapcsolatban is rengeteg tapasztalat gyűlt össze. Mindezek ellenére a TBC röntgenfelvételeken látszó tünetei még ma sem egyértelműek, összekeverhetők más betegségekkel. Magyarországon a közelmúltban több megyében is rendeltek el kötelező TBC-szűrést, s ezt röntgenfelvételekkel végzik a tüdőszűrő állomások. Akit a felvétel alapján kiszűrnek, azt általában további vizsgálatokra küldik.

CT-felvétel egyik metszete

A mellkasröntgen továbbfejlesztett változatát CT-nek hívják; ez a rövidítés az angol computer tomography kifejezésből származik, amely magyarul számítógépes, rétegfelvételeken alapuló képalkotó eljárást jelent. Mellkasi CT-vizsgálat során lényegében röntgenképek sorozatát veszik fel a fekvő betegről egy mozgó röntgenkészülék segítségével, s ebből megfelelő számítástechnikai háttérrel a teljes tüdő háromdimenziós képe megalkotható. Ennek természetesen már lényegesen nagyobb az információtartalma, mint egyetlen kétdimenziós felvételnek, de persze jóval drágább is. Az ilyen CT-felvételek készítésénél kontrasztanyagot is szokás használni: ez a röntgensugárzást fokozottan elnyeli és így segíti a kép kontrasztjának növelését. Egy kontrasztanyagnak általában tartalmaznia kell olyan elemet, amelynek nagy a rendszáma; mellkasi CT esetén ez leggyakrabban jódtartalmú vegyület. Egy CT-felvétel egy metszetét mutatja be a fenti ábra.

Igen, a derék, türelmes, fejlett jogérzékű, szolgálatra és fegyelemre beállított Joachim pártütővé lett, fellázadt a »Gaffky-skála« ellen; ez volt a neve annak a vizsgálati módszernek, mellyel odalenn a laboratóriumban, vagy ahogy általában mondták: a »laborban«, megállapították és jelölték, hogy egy-egy páciens milyen mértékben van bacilusokkal megáldva: […]

– Megelégeltem, nem hagyom magam tovább az orromnál fogva vezetni – jelentette ki fennhangon, és vérhullám öntötte el napbarnított, sötét bronzszínű arcát. – Két hete kettes Gaffkym volt, bagatell, a legszebb kilátások, ma pedig kilenc, valósággal hemzsegnek, a síkföldről szó se lehet. Az ördög sem okosodik ki belőle, hogy is áll ez a dolog, az ember belebolondul. Fenn a Schatzalpon fekszik egy beteg, egy görög paraszt, Árkádiából jött, egy ügynök küldte fel: reménytelen eset, gyorstüdővész, akármelyik nap bekövetkezhet az exitus… de a köpetében sohasem volt bacilus. A kövér belga századosnak ellenben, aki gyógyultan távozott, amikor én feljöttem, tízes Gaffkyja volt, csak úgy nyüzsögtek a sputumában a bacilusok, pedig csak egyetlen kis kavernája volt. Fütyülök a Gaffkyra! Nem csinálom tovább, hazamegyek, még ha belehalok is!

426–427. p.
Georg Theodor August Gaffky

A röntgenvizsgálatok, ahogy már szó volt róla, nem teljesen egyértelműek a betegség azonosításánál. A TBC végső bizonyítéka a baktériumok tenyésztéses kimutatása a betegtől vett valamilyen mintában, amikor is laboratóriumban a kórokozók szaporodásához ideális körülményeket teremtenek, és megfigyelik a változásokat. A szövegben a Gaffky-szám a baktériumtenyésztés végeredményére utal, a név Georg Theodor August Gaffky (1850–1918) német bakteriológusról emlékezik meg, aki a már említett Robert Koch munkatársa volt. Mivel a Mycobacterium tuberculosis lassan szaporodik, az eljárás manapság is nagyon lassú: egy tenyésztés szokásos ideje hat hét. Minél nagyobb tenyészetet jön létre ennyi idő alatt, annál több baktérium volt eredetileg is a mintában. A hosszú tenyésztési idő ismeretében azt is könnyű megérteni, miért röntgenvizsgálatokkal végzik a szűréseket: ez utóbbi alig néhány perc alatt megvan.

Ezek a sorok egy másik, orvosi szempontból nagyon lényeges dologra is felhívják a figyelmet: a betegség sikeres kezeléséhez a beteg együttműködése manapság is fontos, és nem mindig vehető biztosra. A mai TBC-s betegek jelentős része hajléktalan vagy más, szociális szempontból hátrányos helyzetű ember. Náluk nem ritka, hogy nem mennek el a gyógykezelésekre, az egyébként ingyen kapott gyógyszert sem hajlandók bevenni, vagy nem úgy, ahogy azt az orvos előírja. A másik probléma az, hogy a betegség lassúsága miatt egy-egy beteg állapotának romlása is lassú, illetve a gyógyszeres kezelés elkezdésének hatására a javulás olyan lehet, hogy esetleg már nincs is a betegben betegségérzet, ezért elhanyagolja a tabletták nagyon is szükséges szedését. Az idézett sorokban is ilyesmit örökített meg Thomas Mann: Joachim Ziemssen nem érzi betegnek magát, az állandó gyógykezelésből pedig nagyon elege van. Ezért a regényben vissza is tér katonai foglalkozásához, ahonnan viszont néhány hónap múlva, egészségének fokozatos leromlása után úgy érkezik vissza, hogy már nem lehet rajta segíteni. „mint jó vitéz, jó katona” hal meg.

– Fütyül! – válaszolta Hans Castorp. – Fütyült a hasával, ahogy elment mellettem, mivel magyarázod ezt?

– Ennyi az egész? – nevetett Joachim megvetőn. – Nem a hasával fütyül, te szamár. Kleefeld kisasszony volt, Hermine Kleefeld. A pneumothoraxával fütyül.

– Mijével? – érdeklődött Hans Castorp. Rendkívül izgatott volt, maga sem tudta, milyen irányban. Sírás és nevetés közt ingadozott, amikor hozzátette: – Nem kívánhatod, hogy megértsem az abrakadabrátokat.

– Gyere már tovább! – sürgette Joachim. – Séta közben is elmagyarázhatom. Gyökeret vertél? A pneumothorax valamennyire sebészeti dolog, amint magad is kitalálhatod, ez egy műtét, amelyet gyakran végeznek idefenn. Behrensnek óriási gyakorlata van benne… Ha az egyik tüdő nagyon rossz állapotban van, tudod, a másik azonban egészséges vagy viszonylag egészséges, akkor a beteg tüdő működését egy időre kikapcsolják, nyugalomba helyezik, hogy kíméljék… Vagyis: itt fölvágják az embert, valahol itt oldalt, én persze nem tudom pontosan a helyet, de Behrensnek a kisujjában van az egész. És aztán gázt engednek az ember mellkasába, tudod, nitrogént, és így üzemen kívül helyezik az elsajtosodott tüdőlebenyt. A gáz persze nem tart sokáig, körülbelül kéthetenként meg kell újítani… az embert feltöltik, így képzeld el valahogyan.

63–64. p.

A pneumothorax (magyarul légmell, vagy rövidítve PTX) alapjában véve a mellkasban lévő, de a tüdőn kívülre szorult levegőt jelent. Ez alapjában véve egy betegség, amely annál súlyosabb, minél nagyobb mennyiségű a tüdőn kívülre záródott levegő. Kis méretű és más betegséggel nem társuló PTX esetén gyakran még kezelésre sincs szükség, nagyobb vagy egyéb egészségügyi problémák következményeként kialakuló légmell esetében viszont valamilyen módon el kell távolítani a benne lévő levegőt. Thomas Mann viszont arról a kicsit talán furcsának tűnő esetről ír, amikor az orvosok TBC-s betegek kezelése során szándékosan idéztek elő PTX-et. Ezt az eljárást Carlo Forlanini (1847–1918) olasz orvos vezette be 1888-ban, és a TBC-ellenes antibiotikumok bevezetéséig használták. Az eljárás lényege, hogy a légzésben játszott szerepét betölteni már lényegében képtelen tüdőlebeny méretét jelentősen lecsökkentették, így teljesen felfüggesztették a működését, „pihentették”. A légmellt persze jól meghatározott helyen kellett létrehozni, a tüdőn kívüli gáz utánpótlásáról pedig rendszeresen gondoskodni kellett. Ezért sebészeti úton egyfajta szelepet ültettek az ilyen betegek mellkasába. Az idézetben leírt fütyülő zaj akkor hallható, ha a szelepen át a PTX-ből távozik valamennyi gáz, tehát ha a PTX mérete csökken.

Manapság a TBC megelőzése és kezelése már egészen más. Gyermekek számára létezik hatásos védőoltás, a BCG (Bacillus Calmette–Guérin), s ezt Magyarországon kötelező beadatni. Szükség esetén az oltást akár többször meg is ismétlik az évek során. Felnőtt korban azonban már nem véd a fertőzéstől, ezért nagyjából 18 éves kor után már nem is ellenőrzik többé a hatékonyságát. Felnőttként a gyermekkorban kapott BCG-oltások ellenére is meg lehet fertőződni TBC-vel.

Hat TBC-gyógyszer hatóanyagának kémiai képlete

A TBC-s betegek kezelésében forradalmi változást hoztak az 1950-es évek. Ekkor fedezték fel ugyanis a az izoniazid nevű gyógyszert. Ezzel hatékonyan és a földrajzi adottságoktól függetlenül lehetett gyógyítani a kórt, ezért bevezetését követően a magashegyi TBC-szanatóriumok néhány éven belül sorra be is zártak, vagy más tevékenységbe kezdtek. A ma vagy korábban használt TBC-gyógyszerek közül hat hatóanyagának kémiai képletét mutatja be a fenti ábra. Ma Magyarországon ezek közül csak négy van forgalomban: az izoniazid (Isonicid), a rifampicin (Rifamed), a PZA és a Sural. Ezek hatásmechanizmusa eltérő, ezért TBC-kezeléseknél kezdetben mind a négyet egyszerre kell szednie a betegnek. A nagyon hatékony gyógyszerek létezése ellenére a TBC mind a mai napig tömeges betegségnek számít a kevésbé fejlett országokban: a WHO becslése szerint 2009-ben kb. 1,7 millió halálesetet okozott.