Lucretius Carus a természettörvényről

Nádor György
fizika, természetfilozófia

Nyári kikapcsolódásként, Nádor György A természettörvény fogalmának kialakulása című könyvéből választottam ki a Lucretius Carus a természettörvényről című alfejezetet. Miután a főfejezet témája Epikuros és iskolája, a bevezető alfejezet (Epikuros hatásáról) első részéből is idézek.

Némi szöveggondozást is indokoltnak éreztem. Nádor György könyvének írását 1955. nyarán fejezte be, míg maga a kötet 1957-ben jelent meg. Ugyanebben az évben jelent meg magyarul A természetről címen a teljes De rerum natura, Tóth Béla fordításában. Feltételezhető, hogy ha az új fordítás szövege Nádor György rendelkezésére áll, akkor ebből veszi az idézeteket, hiszen Fábián Gábor fordítása, már az 1870-es megjelenésekor, különösen formai tekintetben elavultnak volt tekinthető. Ezért mindenütt a Tóth Béla-féle fordítás szövegét közlöm (természetesen a jegyzetekben a Nádor által közölt szövegváltozat is megtalálható). A görög nevek esetében használt latinos írásmódot változatlanul hagytam (Epikuros = Epikurosz, Plutarchos = Plutarkhosz, Lukianos = Lukianosz, Empedoklés = Empedoklész).

A szerkesztő

szóelválasztás

12. Epikuros és iskolája

a) Epikuros hatásáról

Kevés filozófiai irányzat tett annyit a kauzális szemlélet és gondolkodás elterjesztéséért és megerősítéséért, mint Epikuros (341–220) és iskolája. Az epikureus iskola bámulatosan hosszú életű volt. A hellenizmus világában, majd Rómában a sztoikusokkal és a platonistákkal vívott győzelmes küzdelmeket, elutasítva és elítélve ezen iskolák vallásos-babonás tanításait. A kereszténység elterjedése után az új világvallással szemben kellett a tudomány, a racionális gondolkodás álláspontját képviselnie: „ezért áll (Epikuros) az összes egyházatyáknál, Plutarchostól Lutherig a par excellence istentelen filozófus, a disznó hírében, és ezért mondja alexandriai Kelemen is azt, hogy ha Szent Pál a filozófia ellen beszél, ezen csak az epikureus filozófiát érti”.1 Az epikureus irány, mint önálló filozófiai iskola túlélte az összes görög filozófiákat; még az Kr.u. IV. évszázadban is történik róla említés.2

Az epikureizmus szellemi hatása a középkorban sem szűnt meg: Itáliában a XII. században jelentékeny vallásellenes mozgalom támad, amely Epikuros nevét írja zászlajára. A középkori szabadgondolkodókat és materialistákat ellenfeleik általában az epikureus irányhoz számítják.3

A renaissance korától fogva az epikureus materializmus – elsősorban Lucretius közvetítésével – igen jelentős hatással volt a tudományos és a haladó filozófiai gondolkodásra (Galilei, Newton).4 Nem is beszélve arról a megtermékenyítő hatásról, amelyet az epikureus, világi erkölcstan a renaissance és a korai újkor etikai gondolkodására tett (Montaigne, Rabelais, Giordano Bruno, Vanin, Spinoza stb.). Az epikureizmusban rejlő tudományos lehetőségeket mutatja, hogy a XVII. században Descartes kortársa és barátja, Gassendi vállalkozott Epikuros tudományos örökének, atomizmusának újjáélesztésére.

  • 1 Marx–Engels: A német ideológia. Szikra, 1952. 71–72. p.
  • 2Vö. Joyau, Epicure. Paris 1910 2. p.
  • 3Az epikureizmus hatástörténetére nézve lásd Guyau, La morale d’Epicure et ses rapports avec les doctrines contemporaines. Paris 1904. 189 kk.
  • 4Vö. Vavilov, Lucretius fizikája. A Szovjet Tudományos Akadémia Lucretius-kiadásában. 1947.

Lucretius, a nagy római költő, Epikuros tanainak költői szócsöve, éppúgy, mint Lukianos, „az ókor Voltaire-je” évszázadok után is hallatlan rajongással beszélnek Epikurosról, mint szabadítóról, aki felszabadította az emberiséget a vallás és a babonák rabsága alól…

e) Lucretius Carus a természettörvényről

Az epikurosi filozófia későbbi képviselői közül külön is foglalkozunk Lucretiussal (94–51), akinek tankölteménye oly nagy szerepet játszott abban, hogy a haladó filozófiai gondolkodás utat talált az ókori Rómába. Ugyancsak jelentős szerepe van Lucretiusnak és nagyszerű költeményének a latin nyelvű filozófiai terminológia megteremtésében. – Kérdésfeltevésünknek megfelelően Lucretiusnak a természettörvényről vallott felfogását vizsgáljuk meg kissé részletesebben.

Lucretius – Epikuros tanításához ebben is híven – a természet legelső és legfőbb törvényének az anyag örökkévalósága és elpusztíthatatlansága törvényét tartja. Hangsúlyozza, hogy e törvény ismeretében megszabadulunk a vallási félelmektől és képessé válunk a természet ésszerű szemléletére:

Fontos hát, hogy a lélek rémét, elme homályát
Nemcsak a napsugarak, ragyogó dárdái a napnak
Kergessék, de a természetnek a képe s az ész [ratio] is.
Halld hát: minden e főelvből [principium] indul ki minálunk:
Isten sem kelthet soha semmit a semmi tövéről.5

  • 5 Lucretius, De rerum natura I. könyv. 140–144. kk.

    Űzzék hát az iszonyt és lelkünkből a sötétet
    Már ne a nappal csillámló dárdái s a napfény,
    Ámde a természet szemlélete s ésszerűsége! (ratio)
    S ebben az első és legfőbb számunkra e törvény: (principium)
    Nem születik soha semmi a semmiből istenszóra.

    Meller Péter fordítása
    De Rerum Natura Libri Sex. I–III. Edited with Prolegomena Critical Apparatus. Translation and Commentary by Cyril Baily. Oxford: Oxford University Press, 1950. · De Rerum Natura Libri VI. Recognovit versibusque Rossicis convertit Theodorus Petrovski. Ex Officina Academiae Scientiarium URSS. 1945.

Az objektív természet törvényt Lucretius olykor principiumnak (természeti elv)6, olykor rationak (természeti rend)7 nevezi, vagy egyszerűen a dolgok természetéről (natura rerum)8 beszél, többnyire azonban foedusa naturae-t mond (ami szó szerint a természettel kötött szerződést, szövetséget jelent).

  • 6 Lucretius: De rerum natura I. könyv. 148. I. könyv. 707. p. és más helyeken.
  • 7 Lucretius: De rerum natura II. könyv. 299. kk. és más helyeken.
  • 8Pl. Lucretius: De rerum natura II. könyv. 307. p. és köv. (neque in omne unde coorta queat nova vis irrumpere et omnem naturam rerum mutare et vertere motus)
  • afoedus – Róma és a nem latin közösségek kapcsolatát ezzel szemben alapvetően szövetségi szerződések (foedera) szabályozták. E szerződéseknek formailag két faja volt: a) az egyenlő szövetségi szerződés (foedus aequum), amely nem fosztotta meg a másik felet önálló szerződéskötési és hadüzeneti jogától; valamint b) az egyenlőtlen szerződés (foedus iniquum), amelynek keretében a szerződést kötő másik félnek formailag is el kellett ismernie „a római nép felségét”. (A római jog története és institúciói)

Mit értett Lucretius pontosabban a természeti törvény (foedus naturae) fogalmán? E fogalom tudományos tartalmát tekintve, természetesen még messze van a modern értelemben vett természeti törvény fogalmától: főleg azt a gondolatot juttatja kifejezésre, hogy a dolgok fejlődése bizonyos megszabott határok között folyik le.9 A költemény egy helyén ezt a gondolatot így fejti ki:

Végre, mivel minden kiszabott rendben növekedhet,
És aszerint képes fönntartani élete sorját,
Sőt szigorú természeti törvény dönti el azt is,
Hogy mire képes vagy nem képes akármi,10

  • 9Vö. Petrovszkij kommentárját (A Szovjet Tudományos Akadémia Lucretius-kiadásában II. kötet, 345. p.), valamint Baily kommentárját: Baily, i. m. 699. p.
  • 10 Lucretius, De rerum natura I. könyv. 578–581. kk. és köv.

    Denique iam, quoniam generatim reddita finis
    crescendi rebus constat vitamque tenendi,
    et quid quaeque queant per foedera naturai,
    quid porro nequeant, sancitum quandoquidem exstat
    nec commutatur quiquam, quin omnia constant.

    Hát miután bizonyos, hogy meg van szabva határa
    Mindennek, meddig növekedjék s tartsa meg éltét;
    Szintúgy az is, mire képes, avagy nem képes akármi,
    Meg van a természet törvényeiből alapítva;
    És mise változik el, sőt minden elannyira helytáll;

    Fábián Gábor fordítása

A természeti törvény logikai szerkezetét és módszertani jelentőségét Lucretius – kora tudományának színvonalán – még nem is ismerhette fel. Tudományos módszere nem különbözik Epikurosétól: megfigyelések és e megfigyelések logikai eszközökkel történő feldolgozása, általánosítása. Lucretiust nem maguk a jelenségek és azok konkrét sajátosságai, mozgásuk konkrét törvényszerűségei érdeklik elsősorban, hanem a jelenségek fizikai lényege, az általános fizikai törvények.11 Lucretius igazi nagysága – akárcsak Epikurosé – nem a tudományos részletekben van, hanem a természetfilozófiai általánosításokban.

Zilsel felhívja a figyelmet arra az érdekes jelenségre, hogy Lucretius egyáltalán nem használja a lex naturae (természeti törvény) kifejezést; maga a törvény (lex) szó is csak egészen elvétve fordul elő nála nem-jogi értelemben.12 Zilsel azonban csak regisztrálja a tényt, az okát nem kutatja. Pedig érdemes a kérdést közelebbről is megvizsgálni: hátha a terminológia mögött mélyebb, elvi megfontolások rejlenek.

  • 12Vö. Zilsel, The Genesis of Concept of Physical Law. The Philosophical Review (1942) 253. p. Lucretius mindössze néhány alkalommal használja a lex kifejezést a természetre vonatkozólag: III. 692. szerint az emberi lélek nem halhatatlan, hanem alá van vetve „a halál törvényének” (leti lege); V. 58. szerint minden dolog múlandó és nem szegheti meg az idő erős törvényét (aevi leges validas) stb.

A törvény-metaforát elsősorban a sztoikusok használták előszeretettel, akikkel Epikuros és Lucretius éles harcban állottak és akiknek babonás hiedelmeit, teleologikus világfelfogását Lucretius – többnyire nevük említése nélkül – erőteljesen ostorozta.13 Nem csodálatos, hogy Lucretius a sztoának nemcsak tanaitól, de sajátos terminológiájától is idegenkedett.14

  • 13Vö. Lucretius, De rerum natura II. könyv. 167. p. és Baily kommentárját a helyhez.
  • 14Ne felejtsük el, hogy Lucretius a filozófiai terminológia kérdését általában is igen fontosnak tartja: panaszkodik, hogy több görög filozófiai fogalomnak nincs latin nyelvű megfelelője. Lásd: Lucretius, De rerum natura I. könyv. 830. kk.

A római császárkorban, amikor az állami és jogi törvények érvényességi körének kérdése, az egyetemes és az egyes államokra korlátozódó törvények kérdése erősen problematikus hangsúllyal vetődik fel a filozófiában,15 a törvénymetafora már nem a legalkalmasabb az objektív természeti törvények egyetemes érvényességének, egyetemes kötelező voltának kifejezésére. Nem alkalmas rá azért sem, mert a római császárkor filozófusai közül sokan, akik a természet törvényei-ről beszéltek, lehetségesnek tartották, hogy az isteni törvényhozó – alkalmankint – felfüggessze a természeti törvények kötelező voltát és szabad utat engedjen a csodáknak. Ezt tanították a kor sztoikusai és ezt vallja kevéssel Lucretius után alexandriai Philón is.16

  • 15Vö. Bréhier, Les Idées Philosophiques et Religieuses de Philon d’Alexandrie. Paris 1950. 11. kk.
  • 16Vö. Grant, Miracle and Natural Law. Amsterdam, 1952. 23. p.

Lucretius tehát más metaforát keresett a természeti törvények „kötelező”, szükségszerű voltának kifejezésére, és így jutott el a „természeti szerződés” kifejezéshez. Hangsúlyozni kívánja a természeti törvények meghatározott, szilárd voltát:

…Sed res quaeque suo ritu procedit et omnes
foedere naturae certo discrimina servant17

  • 17 Lucretius, De rerum natura V. könyv. 910–911. kk.

    Mert kiszabott úton jár minden lény, s valamennyi
    Őrzi a természet rendjétől nyert külön útját

    Tóth Béla fordítása

    csak ha megy minden dolog a maga módján és
    minden dolog megőrzi saját megkülönböztető jegyeit
    a természet meghatározott törvénye szerint

    Nádor György nyersfordítása

valamint azt, hogy a természet törvényeit nem lehet áthágni:

S nem látod, köveken mint győz szintén az enyészet.
Büszke magas tornyok, sziklák mint omlanak össze,
S istenek oltárát, szobrát mint rontja a vénség,
S szent lényük hogy nem tud a végzettől szabadulni,
És nem tudja lerázni a természet kötelékét;18b

  • 18I.m. 305. kk. „nec santum numen fati protollere finis posse, neque adversus naturae foederea niti”.
  • b Lucretius, De rerum natura V. könyv. 296–300. kk.

    Nemde magas tornyok leomolnak, szirtek eláznak?
    Istenek oltárai s szobrai megevődve kidőlnek?
    S szentséges lényök nem képes – tolva a végzet
    korlátait tova, küzdeni le a természeti törvényt

    Fábián Gábor fordítása

Hogyan jutott Lucretius a szerződés-hasonlathoz? Epikuros társadalomfilozófiájában az emberek közötti szerződés (συνϑήκη) a természeti jog és erkölcs forrása.19 Ezt a társadalomfilozófiai elvet Lucretius is átvette: az őskor emberei szerződést, szövetséget kötöttek egymással, egymás kölcsönös megsegítésére. Enélkül a viszonyok mostohasága következtében az ősemberek elpusztultak volna.

Bár minden téren még nem született egyetértés.
Mégis a szerződést [foedera] tisztán érezte a legtöbb,
Másképpen már rég elpusztult volna az ember,
És ivadékai nem származtak volna le máig.20

  • 19„A természet Igazságossága: az összetartásra és közjóra vonatkozó szerződés avégből, hogy se ne ártsunk egymásnak, se ártalmat ne szenvedjünk.” (Epikuros, Alapelvek.)
  • 20 Lucretius, De rerum natura V. könyv. 1011–1014. kk.

    Nem jött létre ugyan mindenben még egyetértés,
    Ámde nagyobbik részük a szerződést híven állta [foedera]
    Mert hisz az emberiség elpusztult volna különben
    Már akkor s ivadékai nem származnak idáig.

    Meller Péter fordítása

Amikor Lucretius a szerződés kifejezést átviszi a társadalomfilozófia területéről a természetfilozófiába, ott többé nem az emberek egymás közötti szerződéséről, hanem az embernek a természettel kötött szerződéséről van szó. E gondolat gyökerei mélyre nyúlnak. Az állatokkal kötött szerződés gondolata ősi elképzelés és a mai primitív népek körében is igen elterjedt.21 Az antikvitás ismerte az ember és a természeti elemek közötti „társadalmi gondolat” gondolatát is:22 Empedoklés szerint pl. a természetes erkölcs ellen vétő embereken a természeti elemek bosszút állanak.23 A természettel kötött szerződés gondolata tehát ősi eszméket súrol: és a nyelvi finomságok iránt igen érzékeny Lucretius tudatosan választotta ezt a távoli asszociációkat keltő kifejezést. A foedus naturae kifejezéssel, a szerződés-metaforával nyilvánvalóan azt a gondolatot akarta kidomborítani, hogy a természet törvényei szilárdak és sérthetetlenek. A költői metafora nyelvén: a természet nem szegi meg a vele kötött szerződést, és e szerződést az emberek – vagy bármely más erő – sem sértheti meg.

  • 21Vö. Kelsen, Vergeltung und Kausalität. Eine soziologische Untersuchung. Haga 1941. 71. p.
  • 22Vö. i. m. 71. p.
  • 23Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy Lucretius igen nagyra becsülte Empedoklést, mint az atomizmus nagy előfutárát és mint költő-filozófust. Nemcsak jól ismerte Empedoklés művét, hanem mintha költeménye egyes helyein az empedoklési költemény szószerinti szövegét tudatosan ismételné, utánozná. Vö. Baily Lucretius-kommentárját. Oxford, 1947. I. köt. 28. kk.

Íme Lucretius a „szerződés” két irányban, kölcsönösen „kötelező” és változhatatlan vonatkozásait hangsúlyozza: az atomok örök időkig ugyanazon törvényszerűségek szerint fognak mozogni, amely törvényszerűségeket (ratio) a természeti szerződés megszabott számukra, (viszont) semmiféle erő (vis) nem képes ezt a rendet és törvényt megzavarni és a dolgok természetét megváltozatni:

Igy amilyen mozgásban vannak az őselemek ma,
Éppen olyanban voltak az elmúlt korszak alatt is,
És mozgásuk ilyenformán fog folyni örökre.
És mi születni szokott, ezután is az eddigi módon
Támad, jő a világra, a létre, növekszik, erősbül,
Mint megszabta a természet törvénye előre.
S nincsen erő, mely megváltoztatná az egészet
,
Mert hisz nincsen a mérhetetlenségből hova futni
Bárminek is, megbontva egészét, s nincsen ahonnan
Másik erő rárontson s összezavarja a dolgok
Biztos rendjét, s mozgását is másra cserélje.
24

  • 24 Lucretius, De rerum natura II. könyv. 297–307. kk.

    quapropter quo nunc in motu principiorum
    corpora sunt, in eodem ante acta aetate fuere
    et post haec semper simili ratione ferentur,
    et quae consuerint gigni gignentur eadem
    condicione et erunt et crescent vique valebunt,
    quantum cuique datum est per foedera naturai
    nec rerum summam commutare ulla potest vis;
    nam neque, quo possit genus ullum materiai
    effugere ex omni, quiquam est (extra),
    nequet in omne unde, coorta queat nova vis irrumpere et omnem
    naturam rerum mutare et vertere motus

    Amely mozgásban hát vannak a testelemek ma
    Szintugyabba valának az eltelt korszak alatt is
    És ezután is azonképp fognak mozogni mindig,
    S ami születni szokott, ezután is szinte hasonló
    Módon nemződik, jő létre, növekszik, erősbül,
    Ahogy a természet törvénye kiszabta előre;
    És az Egészen nem változtat semmi erő sem,
    Mert hely nincs olyan, hova része az őselemeknek,
    Bírna kifutni az összvégből, s honnét az egészre
    Bármi erő rárontani, a természetben a rendet
    Változtani, vagy a mozgást másítani tudná.

    Fábián Gábor fordítása

Epikuros és iskolája az ión filozófia és démokritosi materializmus tradíciójához híven fenntartotta és továbbvitte a determinizmus elvét és megvédelmezte a tudományos, kauzális világmagyarázati módszert a néphit és az idealista irányok (sztoá, platonizmus stb.) csodahitével és teleologikus felfogásával szemben. Epikuros kísérletet tett arra, hogy kiküszöbölje a determinizmus fatalisztikus értelmezését és olyan értelmezést adjon a determinizmusnak, amely lehetővé teszi a véletlen kategóriájának elfogadását, valamint az emberi szabadság elvi lehetőségének biztosítását – a tudományos, determinista világnézet talaján. Bár Epikuros és iskolája az egyes szaktudományok iránt kevéssé érdeklődött és konkrét eredményekkel nem gazdagította a természettudományok egyes ágait, nagyszerű megsejtéssel sikerült feltárnia néhány fizikai alapelvet, alaptörvényt (pl. anyagmegmaradás elve). A renaissance korában és az újkori tudomány további története során ezeknek az eszméknek is jelentékeny szerepük volt a tudományos és a materialista szellemű filozófiai gondolkodás megtermékenyítésében.

Források
  • Nádor György: Descartes módszertana és felfogása a természettörvényről. MTA III. Osztályának Közleményei VII (1957) 2, 219–238. p. 153–154, 163–168. p.
  • Lucretius (Titus Lucretius Carus): A természetről (De rerum natura). Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Tóth Béla. A fordítást ellenőrizte Szabó Árpád. Debrecen: Alföldi Magvető, 1957. (A fordítás Adolphus Briegernek a Bibliotheca Teubnerianában 1909-ben megjelent kritikai kiadása alapján készült.)
Szerző

Nádor György (1920–): filozófus, esztéta, vallástörténész. A budapesti Tudományegyetemen 1943-ban filozófiai doktorátust szerzett. Filozófiai és vallástörténeti tanulmányokkal foglalkozott. Közben a budapesti rabbiképzőben zsidó vallástant tanult. 1945-től a marxista ideológia befolyása alá került, és az MTA filozófiai bizottságának titkára lett. 1949-től 1957-ig docens a budapesti Tudományegyetem filozófiai tanszékén. Utána a gyermeklélektani intézet asszisztense. Feuerbachról írott könyvét dogmatikus marxisták hevesen bírálták és egyéb tanulmányai is éles kritikában részesültek. 1964-ben elhagyja Magyarországot. 1967–73-ban előadó volt a Heidelbergi Egyetemen. 1973-ban Londonban telepedett le. Zsidó vallási problémákkal és kultúrtörténettel foglalkozott. Németül publikált.