Az ösztön sötét örvényében

Mandics György
Részletek egy ciklusból
természettudományok, fizika, biológia, matematika
szóelválasztás

II. Repedések

A Föld a Bika órájában
(éjfél után kettőkor) született.
(Innokentyij)

Felnéztem. Hát igen:
van rend elég.
Vetület, Merkátor-
ábra az ég.

És mint egy abrosz,
alant a Föld.
Kés, pohár, tányér.
Ki mondta: öld?

*

A sötét gyújtópontjai
a vermek: ájult csúszdák.
A cosinus páros függvény.
A sinus – öreg lúdláb.

Az eszmélet meg-megreped,
Vak tükrön korcsolyázik.
Vajon hol tartotta Van Gogh
Arles-ban borotváit?

*

A szekrény-méh tárul
mennydörögve némán.
A szekrényben senki.
Ne nézz úgy, Freud, énrám.

A Hold-látcső füstjét
növeli a titkár.
Zokogok. A remény fénye
majdnem megvakít már.

*

A folyosó, az zárva volt
(a legjobb így neveznem)
e jaj-halmazállapotú
régi égitesten.

Volt antifény? Én nem tudom.
Nem voltam ott a táncán.
De János véres feje ott van
levágva, egy tálcán.

*

Fonálalagúton átüt
az elektronhuzat.
Spirális csőben hegyek.
Távoli eb ugat.

Milyen furcsa. Vérzik
a semmi, mint a seb.
S minél nagyobb rend van,
annál félelmesebb.

Caravaggio (eredetileg: Michelangelo da Merisi vagy Amerighi (1573–1610) itáliai festő): Salome Keresztelő Szent János fejével, a művész utolsó korszakából

VIII. Térmetszet

Kihúzok egy fiókot, belenyúlok,
és tapogatózással keresek egy ollót.
Hirtelen úgy érzem, hogy pontosan ez,
pontosan így, pontosan itt
már megtörtént velem.
Nem tudom, mikor.
Valamikor.
(Mérei F.–V. Binét Á.)

Keresgélek önmagamban
mint folyófenéken –
Visszafojtott lélegzettel
merülök le mélyen –
Mintha itt már jártam volna
nem-tudom koromban –
Szétosztódom kontinensnek
sűrűsödöm pontba –
Hallgatózom – buborék száll
Nincs kiterjedésem –
Elvágtam a köldökzsinórt
Úszom a nincs-térben –
Érzik nyelvemen az idő-
erek vérsavója –
és elúszik lapáttalan
Ozirisz hajója –
Mint raszterkép pontokból áll
össze ami szétment –
mégis dagad egyre jobban
nő emlékezésem –
Mint akin az elmebaj
vett tartós hatalmat
látom lüktetéseit
a csillag-anyagnak –
a Lét minden Ciklusát s a
Világkezdő Káoszt –
az Aranyfejű sáskát s az
árt mely fulladást hoz
a Nap végső perceit míg
kollapszusba robban
és az élet szertefutó
magvát érc-tokokban –
és tátogott és verdesett
mint fürjfiók kezemben
e Jelenési látomás
egyre sebesebben
míg megláttam azt az apró
vérrögöt alattam
mely úgy ötven év felé majd
megszorul agyamban –
és rám szökött a félelem
mely erre várt a lesben
és széthullt az emlék-köd és
újra testre leltem –
Feküdtem az ágyamon sár-
hideg verítékben
tapintottam hallottam és
megdöbbenve néztem
hogyan indul el az idő
megy anizotrópon:
múltirányban fehéredő
kis hajszálrugókon – –

Mandics György
Forrás

Mandics György: A megtalált anyaföld. Bukarest: Kriterion, 1976. (Magyar Elektronikus Könyvtár.)

Szerző

Mandics György (született 1943-ban, Temesvárott) 1966-ban matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Pár évig vidéki tanár, majd 1972-ben a temesvári Facla kiadó magyar szerkesztője. 1985-től lapszerkesztő, jelenleg a Temesvári Új szó című hetilap belső munkatársa. Mind lírai, mind prózai munkái jelentősek. Az utóbbi időben a tudományos–fantasztikus irodalom felé fordult. Regénytrilógiában dolgozta fel az 1989-es temesvári forradalmat. Ciklusának részletei A megtalált anyaföld című, 1976-ban a bukaresti Kriterionnál megjelent kötetéből valók.