„A művészet és a tudomány a fény kettős természete”

matematika, nemeuklideszi geometria, Bolyai János, fizika, idő, tér, relativitáselmélet, kvantumelmélet, Márton A. András, Surányi László, Andrási Gábor

A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon CD-változatának előkészítésében kaptam részfeladatot. A második kötet anyagának szerkesztése során figyeltem fel néhány a természettudományokhoz is vonzódó művész életrajzára. Elsőként Márton A. András grafikusművészt kerestem meg. Érdekes témaválasztásain (Bolyai, gravitációs tér stb.) kívül az is motivált, hogy első kiállítása az MTA Számítástechnikai Kutató Intézetében (Budapest, 1979), míg az – általam ismert – utolsó a berlini Max Planck Institut für Gravitationphysik-ben (2000) volt. Személyes találkozásunk egy igen kellemes beszélgetést eredményezett, a képekről pedig többen állították: olyanok, mintha a folyóirat megrendelésére készültek volna. – A szerk.

Tartalom

Galéria · Fitz Péter (művészettörténész): Márton A. András. A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szócikke · Andrási Gábor (művészettörténész): Festett példázatok. Márton A. András festményeihez · Márton A. András: „Egy festő, aki szereti a Bolyaiakat”. Az ELTE Bolyai Kollégiumának rendezvénysorozatán elhangzott előadás szerkesztett változata · Andrási Gábor: Bolyai szekszeppilje. Márton A. András kiállítása · Surányi László (matematikus): Márton A. András képei elé / László Surányi (mathematician): To András A. Márton’s paintings

szóelválasztás

Galéria

Bolyai-témák

Akrobaták a „Villa A” előtt · Acrobats in front of the „Villa A” · 1996 · 53,5 × 37,5 cm · akril, fém, vászon, fa · acrylic, metal on canvas, mounted on board
Álom · Dream · 1997 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Bolyai álma · Bolyai’s Dream · 1996 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Bolyai és Van Gogh univerzuma 1 · Universe of Bolyai and Van Gogh 1 · 1996 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Bolyai és Van Gogh univerzuma 2 · Universe of Bolyai and Van Gogh 2 · 1996 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Bolyai univerzuma · Univers of Bolyai · 1995 · 46 × 39 cm · akril, vászon, fa · acrylic on canvas, mounted on board
In memoriam Bolyai János · In Memoriam János Bolyai · 1992 · 70 × 70 cm · akril, vászon, fa · acrylic, wood on canvas
J-nak · To J · 1996 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Kozmikus barlang · Cosmical Cave · 1996 · 60 × 40 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Paraszférák · Paraspheres · 1996 · 70 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Senta balladája · Ballade of Senta · 1993 · 80 × 80 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Séta a paraszférában · Walk in the Parasphere · 1995 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Traktrix · Traktrix · 2000 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
More geometrico · More Geometrico · 2000 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Egy geometria misztériuma · Mistery of a Geometry · 1995 · 50 × 50 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Hoffmann meséi · Hoffmann’s Tales · 1997 · 90 × 70 cm · akril, vászon · acrilyc on canvas
Vázlat két zseni kísérletéhez · Sketch of Two Geniuses · 1995 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas

Fizikai témák

A nagy robbanás · The Big Bang · 1991 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Anakrobaták · Anacrobats · 1994 · 37 × 19 cm · akril, fém, vászon, fa · acrylic, metal on canvas, mounted on board
Az első ötmilliárd év · The First Five Thousand Years · 1998 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Találkozások · Encounters · 2000 · 60 × 50 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Bűvös vadász · Freischütz · 1997 · 49 × 35 cm · akril, fa, vászon · acrylic on canvas, mounted on board
Egy Van Gogh-téma parafrázisa · Paraphrase of a Van Gogh’s Theme · 1981 · 70 × 70 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Fuvolás az ablak mögött · Flutist behind the window · 1992 · 50 × 40 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Gaia · Gaia · 1997 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Határátmenet · Limiting Transition · 1997 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Idő · Time · 1986 · 150 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Jelen idő · Present time · 1990 · 70 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Külső megfigyelő I · Outer Observer I · 1990 · 70 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Külső szemlélő · Outer Observer · 1986 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Variációk · Variations · 1998 · 90 × 90 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Yorick · Yorick · 1993 · 18 × 16 cm · akril, vászon · acrylic on canvas
Zenekar a fénysebesség közelében · Orchestra near the speed of light · 1992 · 60 × 60 cm · akril, vászon · acrylic on canvas

„Egy festő, aki szereti a Bolyaiakat”

Márton A. András az ELTE Bolyai Kollégiumának rendezvénysorozatán 1999. november 18-án elhangzott előadásának szerkesztett változata. A rendezvény címe Beszélgetés egy festővel, aki szereti a Bolyaiakat volt.


1991-ben egy tévés ismerősöm rávett egy Stúdió-beli beszélgetésre. Kezdetben ellenálltam, de a bennem lévő csekély reflexióra-vágyás is elég volt ahhoz, hogy igent mondjak. Meghívtam egy művészettörténész barátomat és egy biológus professzor kedves ismerősömet, aki első budapesti kiállításomat megnyitotta úgy 13 éve, hogy ők majd mondanak valamit a képeimről, amíg én sütöm a rengeteg pogácsát a stábnak. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, jó pár órát töltöttek nálunk. A riportertől ígéretet kaptam, hogy leadás előtt megnézhetem a filmet. Nem szóltak, és lement a 10 perces film. A képernyőn nem jelent meg sem a művészettörténész, sem a biológus. A képekről így – szerencsére – egy szó sem esett, csak egypár részletet mutattak be némán, miközben magam – szelektáltan – azokkal a megjegyzéseimmel szerepeltem, amelyeket, ha leadás előtt láthattam volna az összeállítást, tiltakozom.

Ekkor határoztam el, hogy soha többé nagyobb nyilvánosság előtt nem szerepelek. Ezt a mai napig meg is tartottam.

Amikor Galácz András professzor úr – akihez katalógusom közvetett úton jutott el – felhívott, röstellem, de még nem hallottam a Bolyai kollégiumról. Úgy gondoltam, hogy egy diákkör néhány résztvevővel, megmutatok pár képet és elbeszélgetünk mindenféléről. Amikor postán megkaptam a programot és megláttam, hogy milyen rangos előadók, tudósok sorozatába kerültem, megrémültem. De a kedves, közvetlen invitálás és az én igenem után már nem volt visszaút. Így hát ahhoz a cselhez folyamodtam, hogy mondandómat papírral biztosítom, igyekezvén, hogy ez minél kevésbé látszódjon meg. Amiről beszélni szeretnék, az inkább az utat írja le, amelyen jelenlegi tevékenységemig eljutottam, és találkozásomat a Bolyaiakkal. Így hát stílusosan, Bolyai János 1846 körül írt önéletrajzának címe után:

Márton A. András · Önarckép

„Némi fővonalak egy ember életéből”

Villamosmérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, és valamivel több, mint 20 évig dolgoztam egy fejlesztőlaboratóriumban, majd annak vezetőjeként. Eközben képzőművészeti tanulmányokat is folytattam a főiskola egyik előiskolájában, de hogy felvételizek-e, a stúdióvezető kérdésére nemmel válaszoltam.

1978-ban saját elhatározásomból végleg elhagytam a mérnöki pályát, majd egy kiállítási anyag bemutatása során felvettek a Művészeti Alap tagjai közé.

Hogy a természettudományos érdeklődésem korábbi szakmám folyománya-e, már nem tudom eldönteni, mivel a fizikán kívül ennek más ágazatai is igen érdekelnek. Mindig is erősen foglalkoztattak bizonyos analógiák, amelyekkel „humán törvényszerűségekre” gondoltam következtetni. Ma már kissé naivnak tartom az 1970-es években készített képeim és kollázsaim1 jórészét, de ezek is beletartoznak a sorba, így ezekből párat megmutatok.

Még az 1960-as évek elején hivatalosan Párizsban jártam. Akkor még gyakran látogattam a múzeumokat. Van Goghot nagyon szerettem, sok festményét ismertem, de leginkább az Auversi katedrális ragadott meg. Egy napon a Tuileriák kertjében sétálva látom, hogy a Jeu de Paume2 előtt a múlt századi francia festőket hirdeti a transzparens. Belépek, majd egyik termébe befordulva megpillantom az Auversi katedrálist. Jóval később, 1981-ben festettem meg ezt a képet, amellyel annak a pillanatnak élményét akartam kifejezni.

  • 1kollázs, collagefrancia, művészetek formalista festészeti irányzat, amely az ábrázoláshoz festéken kívül képre a ragasztott textildarabokat, papírszeleteket és más kisebb tárgyakat is alkalmaz.
  • 2Jeu de Paume – korábban a pavilon a világ egyik legteljesebb impresszionista gyűjteményének adott otthont. Mostanság az egész gyűjtemény a Musée d’Orsay-ban található.

Ami leginkább foglalkoztatott, az a tér és az idő. (Modjanak bárkit, akit ez a két dolog nem foglalkoztat…) Nagy kedvet éreztem ahhoz, hogy nekiálljak egy 60×150 cm-es kép megfestésének, amin összefoglalom az időről alkotott addigi elképzeléseimet. És ez az első képem, ahol megjelenik a „humanizált” ×-figura, karjai pontosan szerkesztett ellipszis-szakaszként fókuszban a fejkörrel, az egész; mint egy kozmikus történés pillanatfelvétele. Vagy tíz évre rá kezembe került Heidegger3 1924-ben, Marburgban az időről tartott előadása. Hosszú és számomra bonyolult eszmefuttatása végén megváltoztatja a kérdést a „mi az idő”-ről „ki az idő”-re, vajon „mi magunk vagyunk az idő?” vagy még közelebbről: „én vagyok a saját időm?”. Hát meg voltam elégedve magammal, hogy egy ilyen korszakos jelentőségű filozófus gondolatmenetéhez járok közel mindössze 60 év késéssel. (Itt jegyzem meg, hogy ugyanilyen büszke voltam magamra, amikor Cusanusról4 olvasva egyik – úgymond – filozofikus grafikámban felismertem egyik tételét, mindössze 500 év késéssel, és ez így ismétlődött sokszor egészen a görögökig. Ezek persze lehettek véletlenek is.)

  • 3Martin Heidegger (1889–1976) – német filozófus. Heidegger: Az idő fogalma (Der begriff der Zeit)
  • 4Cusanus (Nicolaus von Kues) (N. Krebs) (1401–1464) – német származású teológus és filozófus.

Elég sokat dolgoztam ezekben az években, és közben néha megkérdeztem magamtól, hogy „mivel is foglalkozol te?”. Egy művészettörténész barátom azt állította, hogy a Tudomány és Művészet kapcsolatát keresem, és ezt le is írta valahol. Egészen beleéltem magam és azon igyekeztem, hogy mások véleményét is megtudjam, ami a Tudomány és Művészet összefüggéseit illeti (nem értekezésekről van szó, csak rövid meghatározásokról). Egy festő írja:

A Tudomány és Művészet mint a bal kéz és a jobb kéz egyszerre ragadja meg a valóságot.

Egy esztéta:

A nagy természettudományos problémák mögött mindig életkérdések rejlenek.

De sokkal inkább érdekeltek nem szakmabeliek megnyilatkozásai a kérdésben. Heisenberg5 így ír a Válogatott tanulmányok-ban erről:

A művészet és a tudomány eljárásai nem különböznek túlságosan egymástól. A művészet és a tudomány az évszázadok folyamán kialakította azt a nyelvet, amelyen a valóság távolabbi részeiről beszélhetünk.

Tetszett ez az átgondolt, szinte axiomatikus megfogalmazás. Elgondolásaim fontos részének igazolását láttam a fizikus Feynmann6 véleményében, a Mai fizika-sorozat első kötetében:

Milyen fantáziadús emberek a költők, ha a Jupiterről, mint hús-vér férfialakról tudnak dalolni, de ha kiderül róla, hogy metánból és ammóniából álló óriási forgó gömb, akkor már hallgat a Múzsa.

  • 5Werner Karl Heisenberg (1901–1976) – Nobel-díjas (1932) német elméleti fizikus.
  • 6Richard Feynmann (1918–1988) – Nobel-díjas (1965) amerikai fizikus.

Az a műkritikus, akiről most teszek említést, kizárólag a művészetről nyilatkozott, de nem tudom megállni, hogy ne idézzem:

Egy jelentős magyar festő ül a Hortobágyon, közel a »Kilenclyukú hídhoz«. Előtte a »stafeláj«7 a megkezdett képpel, mögötte a juhász és nézi. A magyar paraszt szokásos bőbeszédűségével jó félóra múlva megszólal: Mindenre van ember.

  • 7stafelájnémet festőállvány

Ezek után én is elegendő bátorságot éreztem ahhoz, hogy megfogalmazzam a magam tudomány és művészet kapcsolatát illető magvas meghatározását, amit pár év múlva, rengeteg grafomániás kísérlet után egy fénytani dolgot olvasva véglegesítettem, és így hangzott: „A művészet és tudomány a fény kettős természete” (Hacsak más már az ókorban agyagtáblára nem véste.).

Óva intenék bárkit, hogy ennek mélyebb igazságtartalmát vizsgálja, de mindenesetre nagyon jól hangzott, és ezzel meg voltam elégedve. Ezek után igyekeztem többet nem foglalkozni evvel a kapcsolattal, hanem jó témákat találni, amelyek újabb képek megfestésére ösztönöznek.

1990 és 1995 között – egyebek mellett – készítettem egy kb. 60 darabból álló kisméretű szériát nepáli rizspapírra. Ezeket Jegyzeteknek neveztem, és ilyen darabok vannak benne, mint: Maxwell démona89 tusrajzon: a hőtartályt elválasztó lemez résén egy figura ül, és bizonyos szempontok szerint szelektálja a tartályban nyüzsgő figurákat. Vagy: Gyenge és erős kölcsönhatás,10 vagy: Chandrasekhar-határ,1112 Gödel-tétel,1314 Sajátidők,15 Schrödinger macskája1617 stb. Ezeket csak a kép teljessége miatt említem meg.

  • 8James Clerk Maxwell (1831–1879) – skót elméleti fizikus.
  • 9Maxwell-féle démon – A statisztikus fizikában igen fontos személy a Maxwell-féle „démon”, a tudomány e területét oly nagy mértékben fejlesztő James Clerk Maxwell képzeletének a szülötte. Képzeljünk el egy parányi és igen tevékeny démont, aki az egyes molekulákat is látja, és elég gyors ahhoz, hogy azokkal úgy bánjon, mint egy teniszbajnok a labdákkal. Egy ilyen démon segítségünkre lehet a növekvő entrópia törvényének megdöntésében azzal, hogy az A és B dobozt elválasztó falban egy kis ablakot nyit és zár. Az ablakot elzáró lemezről feltételezzük, hogy súrlódás nélkül nyílik. A démon kinyitja, ha azt látja, hogy egy különösen gyors molekula tart az ablak felé, és bezárja, ha lassú molekula közeledik. Így a gyors molekulák valamennyien a B dobozba kerülnek, és csak a lassúak maradnak A-ban. B forróbb lesz, A pedig hidegebb, vagyis, a termodinamika második főtételével ellentétben, a hő fordított irányban áramlik. (A fizika története, 120–121. p.)
  • 10gyenge és erős kölcsönhatások – A természetben négy alapvető kölcsönhatás van: a gravitávió, az elektromágneses erő, a gyenge magerők, és az erős magerők. Erős kölcsönhatás: az atommagok alkotóelemeit összetartó igen nagy erők. Gyenge kölcsönhatás: a legtöbb elemi részecske között ható, átalakulásukban közvetítő szerepet játszó kölcsönhatás.
  • 11Subrahmanyan Chandrasekhar (1910–1995) – Nobel-díjas (1983) indiai származású brit elméleti asztrofizikus.
  • 12Chandrasekhar-határ – Egy stabil hideg csillag lehetséges tömegének felső határa, amely fölött a csillag fekete lyukká roskad (részletesebben lásd pl.: Az idő rövid története, 90–93 p.)
  • 13Kurt Gödel (1906–1978) – német matematikus.
  • 14Gödel első tétele – Egy „valamirevaló” axiómarendszerben, ha ellentmondástalan, mindig meg lehet fogalmazni egy eldönthetetlen állítást, amelyet az axiómákból sem bizonyítani, sem cáfolni (azaz a tagadását bizonyítani) nem lehet. Másképp: „valamirevaló” és ellentmondástalan axiómarendszertől mindig lehet olyat „kérdezni”, amit a rendszer ugyan „ért”, de nem tud rá „válaszolni”. (A matematika és filozófia határán, 388. p.)
  • 15sajátidő – A speciális relativitás elmélet módosította newtoni „abszolút-idő” fogalmat. Ezek szerint minden esemény a négydimenziós tér-időben zajlik. A négydimenziós világtérben utazó ideje az utazási sebesség függvénye, minél nagyobb a sebessége annál lassabban telik az idő. Így minden kitüntetett helyzetű utas „sajátidővel” rendelkezik.
  • 16Erwin Schrödinger (1887–1961) – Nobel-díjas (1933) osztrák elméleti fizikus.
  • 17Schrödinger macskája – Schrödinger bizonyítani kívánta, hogy a kvantummechanikai folyamatokat nem lehet pontosan leírni. Gondolatkísérletében egy macskát helyezett el zárt dobozban, amelyben egy radioaktív elem egy óra alatt 50%-os valószínűséggel elbomlik, és bizonyos áttételekkel megöli a macskát. Kérdés: egy óra múlva a doboz kinyitásakor élő vagy holt macskát találunk-e a dobozban.

Röviden pár szót Kleehez18 fűződő kapcsolatomról, aki egyben legfontosabb számomra. Az 1980-as években festett egypár képem láttán többen megkérdezték: „Ugye szereted Klee-t?”. A nem egyenesen feltett kérdés egyáltalán nem sértett, ellenkezőleg. Reprodukciókról, külföldi kiállításokról sok képét ismertem, de ez a töredékek töredéke volt ahhoz képest, amennyit élete során festett: több mint 700 festményt, kb. 3000 színes lapot és kb. 5000 grafikát. Naplója részleteivel nem túl régen ismerkedtem meg. Néha megdöbbentett a figurális találkozás – addig nem látott kép-elemek – sőt, nemrégiben kaptam egy reprodukciót, amit nem ismertem, a címe Hoffmanneske Geschichte – és bizonyos elemek-gesztusok megtalálhatók az én Hoffmann meséi sorozatom egyikében-másikában. De leginkább megdöbbentett egyik megjelölése a Naplóban:

Az én művem embere nem »faj« hanem kozmikus pont. Földi szemem túlságosan távollátó, és többnyire túlnéz a legszebb dolgokon.

  • 18Paul Klee (1879–1940) – svájci festő és grafikus, a Bauhaus tanára.

Szinte szóról-szóra így definiáltam alapfiguráim jelenlétét a munkáimban. Félreértés ne essék, semmiféle nagyságokhoz való hasonlítgatásról nincs szó, hiszen alig van valaki, aki ne fogalmazott volna meg, számára ismeretlen tekintélyektől szentenciákat. Csak arról van szó, hogy erőteljesebben láttam igazolódni az utat, amin járok. Le tudom mérni időben visszafele haladva, hogy vannak-e feltalálásaim. De kíváncsivá tesz, hogy előrehaladva vannak-e. Ez persze lehetetlen. És hányan tennék le az ecsetet, tollat, filmkamerát stb., ha ez lehetséges lenne…

A tudós–festő Klee iránti tiszteletemet igyekeztem úgy kifejezni, hogy pár vásznon háttérül felidéztem bizonyos munkáit, és egybefestettem saját mondanivalómmal, vagy csak úgy, kedvtelésből.

Ma már ösztönös megérzésnek tulajdonítom, hogy a hetvenes évek közepén Erdélyben járva megvettem Benkő Samu19 Bolyai János vallomásai című könyvét, és az évtized végén Az Appendix-et. Nagyon röstellem bevallani, hogy rövid, felületes betekintés után mindkettőt bedugtam a könyveim közé, és sokáig nem vettem elő azokat. Persze, hogy tudtam a Bolyaiakról – bár egyetemi tanulmányaim anyagában nem szerepeltek. Az Appendixet nehéznek találtam, Benkő Samu könyvéről azt hittem, hogy regényes életrajz, amiket nem tudok elviselni. Különben is a „pályamódosítás” nehéz időszakát éltem.

  • 19Benkő Samu (1928), – művelődéstörténész, esszéista.

Az 1990-es évek jóformán végig abban teltek, hogy begyűjtöttem a Gondolat Kiadó kitűnő Válogatott tanulmányok sorozatának majd mindegyik darabját, és a számomra érthető részekkel foglalkoztam. A kvantumfizika születése, a relativitáselmélet, amiről egyik nap azt hittem, hogy értem, de a másikon már nem…, a Térfogalom fejlődése, az Idő problémái, de első helyen a kozmológiai problémák álltak. Ez forrásává vált olyan töprengéseknek, amelyeknek a kiváltó okhoz már semmi közük nem volt. Úgy éreztem, megérett az idő világszemléletem korrigálására saját univerzumomban – vagy divatos szóhasználattal: „paradigmaváltásra”. Elvégzett kísérleteim azt mutatták, hogy univerzumom nem tágul, de még csak nem is fluktuál, hanem egyenesen szűkül. (Végtelen korlátossága megmaradt.) Dolgaimban fel-feltűntek bizonyos részletek az olvasottak nyomán, de nagyon elégedetlen voltam a geometriából vett, relatíve kisszámú alakzataim ismétlődésével, szűkszavúságával. Véletlenül kezembe került egy matematikus cikke a Bolyai geometriáról, amit nagy érdeklődéssel olvastam el, és úgy éreztem, hogy itt valami történni fog, ami befolyással lesz a dolgaimra. Hirtelen többet akartam tudni a Bolyaiakról, és most vettem elő az Appendixet és Benkő Samu könyvét. Az elsőbe hamar beletörött a bicskám, de nem is kívántam túl sok időt szánni rá. De a második kitűnő, történeti hűségű leírása, eredeti dokumentumai, a Bolyaiak levelezésbeli megszólaltatása rendkívüli hatást tettek rám. Nehéz beszélni arról a mögöttesről, ami ebben a rendkívüli történetben máig ható, és éppen ezért erről nem kívánok beszélni. Azért annyit elmondhatok, hogy az 1820 tavaszán kelt apai intelem, „A parallelákat azon az úton ne próbáld” kezdetű levél gyönyörű nyelvezetű, megrázó, tragikus, idődimenzió-nélküli sorai után hosszú időre nem tudtam szabadulni a Bolyaiaktól. Mind többet és többet akartam tudni róluk, megérinteni a Tárgyat, amelyről Kárteszi Ferenc20 professzor úr azt írja az Appendix előszavában, hogy a „térfogalom, a térelméletek egyre gyorsuló fejlődésének egyik elindítója Bolyai János volt.” Bementem a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába, és átnéztem az ott lévő anyag egy részét ismertető katalógust. Kikértem, és legnagyobb meglepetésemre meg is kaptam Bolyai János saját kezűleg készített, nagyméretű ábra-mellékletét, amelyik megegyezik az Appendixben közölt eredetivel. Ez különleges pillanat volt. A könyvtáros észrevehette megilletődésemet, elmosolyodott. Talán ennek köszönhettem, hogy két másolatot is kaptam róla. Ez a gyönyörű, nagy esztétikai élvezetet nyújtó lap hosszú ideig munkáim középpontjában állt. Ha az Univerzumban egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy melyik geometria érvényes, hát teremtsek egy „új világot” a hiperbolikus geometriát leíró elemekkel a festővásznon, és népesítsem be jelekkel, szimbólumokkal, ahogy nevezem: az Univerzum matériáival. Ehhez volt nagy kedvem. Megtörtént a „Paradigmaváltás”, az univerzum méretei is kezdtek kialakulni, általában 50×50 és 90×90 cm között mozgott, és csak néha tért el a négyzetformától, ami alapformám, érthető okokból. Nekiláttam az ábragyűjtemény feldolgozásának. Természetesen nem csak akkor, ha már meg volt a kellő „ideológia” a kép többi elemével való összekapcsoláshoz, hanem néha ettől függetlenül is, csak azért, mert tetszett.

  • 20Kárteszi Ferenc (1907–1989) – matematikus, egyetemi tanár.

Amikor a képek címét adtam – és amelyeket nélkülözhetetlennek tartok – ügyeltem arra, hogy azok kapcsolatban legyenek a Bolyai által megadott paragrafus-számmal és a latin szöveg is ahhoz kapcsolódjon. Nem voltam latinos, de megnéztem a fordítást a Kárteszi-magyarázatban. (A latin szövegeknek inkább képi funkciójuk van, bár kamasz koromban sokat olvastam latin költőket anélkül, hogy egyetlen szót is értettem volna belőlük, pusztán a zeneiség kedvéért.)

A Paraszférák című képem láttán valaki a két zseni sorstragédiájáról beszélt: „…ugye, evvel azt akarod kifejezni, hogy…” stb. Nem hiszem, hogy ez tudatos lett volna, hiszen akkor sok mással is össze lehetett volna kapcsolni a hat Bolyai ábrát, elég sok sorstragédiával rendelkezik az emberiség és a tudomány története. Inkább más felől közelíthettem őket. De a megjegyzés után hirtelen elképzeltem egy kiállítás-megnyitót, ahol a képzelt esztéta a következőket mondja erre a képre utalva: „Van Gogh megrendült egyenesei és Bolyai hiperbolikus geometriájának egyenesei felismerésük extázisában találkoznak ezen a képen”. Szeretek néha így játszani, sok gondot okozva a környezetemnek.

Az ábrák néha építészeti elemekké válnak, teret adva a bennük lévő mozgásnak. Valahol azt olvastam, hogy Bolyai takarékossági okokból nem sorszámozás szerint rendezte az ábrákat ezen a lapon, hanem a helykihasználás volt a szempontja. Így a lap maga egy gyönyörű grafikai alkotássá is vált. A 23 ábrából 16-ot építettem be a dolgaimba. Nagyon szeretem a durvaszövésű vásznakat, tartalmilag is jobban megy a témáimhoz a „szemcsés” szerkezet.

Sok helyütt szerepel képeim sarkában – ahogy nevezem – a Püthagorasz-madár. Egyik szárnya szabályos négyzet, a másik homorú-oldalú, kispárna-forma. Ez a madár a két geometriát szimbolizáló szárnyakkal repül. Minden képemen megjelenik az ×-forma valamilyen vonatkozásban. Sokféle jelentéssel ruháztam fel őket – amire most nem térek ki, hiszen merőben szubjektívek – de még mindig nem tartok ott, ahol Marcel Duchamp.21 Híres Nagy Üveg-ének egyik részlete 45-féle különböző értelmezéssel bír – megszámoltam. De találkoztam egy gyönyörű Vas István22 költeménnyel – Simonyi Károly23 professzor úr idézi a Fizika kultúrtörténeté-ben (3. kiadás, 157. p.), Nicolaus Cusanus sírja a címe, és így kezdődik:

Ellentétek keresztezési pontja
Ez az egész világ, a végtelen sok
– Lényeiben, és mégis oszthatatlan
Egység […]

Ez nagyon tetszett.

  • 21Marcel Duchamp (1887–1968) – francia festő, filmrendező, író.
  • 22Vas István (1910–1991) – költő, műfordító.
  • 23Simonyi Károly (1916–2001) – mérnök, fizikus.

Az ábrák képekbe való befestése apró ecsettel készül, arányos nagyításban. Nem lehet nem gondolni arra, hogy valamikor Bolyai is ezeket az utakat követte rajzolás közben. (Itt eszembe jut Esterházy Péter24 ajándéka Ottlik Géza25 valamelyik születésnapjára, amikor is egyetlen lapra, egymást fedve lemásolta az egész Iskola a határon-t amely végül egy fekete lappá vált).

  • 24Esterházy Péter (1950) – író.
  • 25Ottlik Géza (1912–1990) – író, műfordító.

Számomra az ábrákkal képviselt Geometria a vágyott, de soha el nem érhető Kitekintés, Kiút helyettesítő képévé vált. A legtöbb festő számára életfontosságú látható-fény tartományán kívüli „fények” felhasználásával.

A zseniális teljesítmény csodálatra készteti az embert. Szingularitás,26 amely bármilyen – művész nem művész – alkotói tevékenység nagyenergiájú forrásává válhat és válik is egész kultúrtörténetünkben. Belépni Mozart szülőházába, kézbe venni Gauss és Bolyai Farkas levelezésének darabjait – amit magam is megtettem –, vagy belépni a Blegdamsvej27 régi, szürke, komor intézetébe, amire Koppenhágában pár éve módom nyílt és megállni a katedrán, ahol Bohr28 és mások előadásokat tartottak a kvantumfizika29 forradalmának éveiben, és a sorokban egykor ott ült Fermi,30 Dirac,31 Schrödinger, Einstein,32 és a híres magyar fizikusok. (Az szerencsésebb helyzet volt, mint a mostani, mert üres sorok előtt álltam… másféle izgalom fogott el….) Ezek egész életre szóló, meghatározó élmények.

  • 26szingularitáslatin szinguláris hely a tér-időnek olyan pontja, amelyben nem a szabályos törvényszerűségek érvényesek
  • 27Blegdamsvej 17 – a Niels Bohr Intézet (NBI) Koppenhágában.
  • 28Niels Henrik Abel Bohr (1885–1962) – Nobel-díjas (1922) dán fizikus.
  • 29kvantumfizika – a fizika azon ága, amely az anyag mikrorészecskéinek, és az azokból felépült rendszerek viselkedését, törvényszerűségeit kutatja, és amely területen a klasszikus fizika érvényessége megszűnik.
  • 30Enrico Fermi (1901–1954) – Nobel-díjas (1938): olasz atomfizikus.
  • 31Paul Adrien Maurice Dirac (1902–1984) – Nobel-díjas (1933) angol elméleti fizikus.
  • 32Albert Einstein (1879–1955) – Nobel-díjas (1921) német fizikus.

Végezetül, túl azokon, amiket elmondtam és nem mondtam el: számomra a mai, nem túl lelkesítő világban az elmondottakkal való foglalatoskodás egyedül adja meg a stabilitás érzését. Az Arkhimédészi pontot, bár senkit és semmit nem akarnék kimozdítania helyükből. (Megjegyzendő, hogy erre a Glóbuszra már ráférne egy kis kimozdítás, legalább egy pár centivel a hűvösebb pályák felé.) Ezen kívül a természettudományokkal való bármilyen szintű foglalkozás támpontot nyújt az igazság keresésében még akkor is, ha jelentéktelennek tűnő, lokális igazságokról van szó.

El kell, hogy jöjjön mindenki számára az az idő, amikor az ember nem hadakozik a dolgokkal, csakhogy kissé közhelyes legyek – kérdéseket tesz fel, és örül, ha a visszhangot néha egy-egy jó válasz szakítja meg.

Festett példázatok33

Andrási Gábor

Teljesen szokatlan dolog egy festő munkáinak reprodukcióival kapcsolatban kijelenteni: a folyóirat lapjain megjelenő képek (természetesen a méretektől eltekintve) fekete-fehér fénykép-létük ellenére maradéktalanul hűek az eredeti festményekhez. Márton A. András ugyanis kizárólag e két színnel: a feketével és a fehérrel dolgozik. Képeiről száműzött minden „festőiséget”: a lokálszíneket, a tónusokat és az ecsetkezelésnek a gesztusokból eredő személyességét is. Egyetlen eszköze a kontraszthatás: ám nem pusztán optikai jelenségként él vele, hanem a feketével és a fehérrel két egymásnak feszülő metafizikai pólus módjára ütköztet két teljes világot. Kandinszkij34 megfogalmazásában a fehér olyan életteljes, „lehetőségekkel telített” világ szimbóluma „amelyből minden szín, mint materiális tulajdonság és szubsztancia35 eltűnt” – tehát élő szellemi feszültséggel terhes; míg a fekete „lehetőség nélküli, a Nap kihunyása utáni halott semmiként, mint jövő és remény nélküli csend” üres-süketen örvénylik magában.

  • 33Márton A. András festményeihez
  • 34Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij (1866–1944) – orosz festő, a Bauhaus tanára.
  • 35szubsztancialatin filozófia minden létező legáltalánosabb és legbensőbb lényege, amelynek oka önmagában van és amely minden átalakulásnál megmarad. | régies, kémia anyag

Márton A. András festményein a fekete űrbe fehér vonalak – önmagukban is eleven szellemi létezők – hasítanak, s kontúrrá formálódva hol hullámzó arabeszk36 módján, hol mértani szigorral kerítik körbe a képen kibontakozó alakzatokat. Bizonyos, hogy munkáival kapcsolatban kulcsszó a fegyelmezettség, mely abból a meggyőződésből táplálkozik, miszerint a festészet mindenekelőtt – és „kézműves” jellege ellenére is – alapjában szellemi tevékenység. Apró ceruza-vázlatokon hosszasan (olykor évekig) érleli egy-egy mű koncepcióját s mikor önmaga számára minden szempontból csaknem akkurátusan átgondolt és képi tisztázottsággal megjeleníthetőnek mutatkozik, határozottan „végigfesti” a képet. E szellemi érlelés következtében a festmények szűkszavúak; „mondandójuk” rendszerint aforisztikus tömörséggel megfogalmazott. Márton András művei a legegyszerűbb hétköznapi jelenségek – fény- árnyékhatások, banális használati tárgyak tér- és formaviszonyai – útján és elméleti-fizikai megfontolások képi metaforikai alakításával is; tehát két végpontból: a magukban-nyugvó tárgyak közegéből és az elvont teóriák síkjáról elrugaszkodva is rokon törvényszerűségek felismerésére nyújtanak lehetőséget.

  • 36arabeszkolasz–francia művészetek stilizált levelekből és virágokból álló, szeszélyes síkdíszítés; az arab–mór művészet népszerű motívuma. | zene játékos hangulatú, kecsesen formált kisebb zenemű. | fél lábon állva, a másik lábat hátranyújtva bemutatott balettfigura.

A különféle léthelyzetek vizsgálata révén a helyzetekre utaló, ezeket értelmező festett példázatok sora születik Márton A. András műtermében. A képek egyszer „figurális” motívumokból, máskor „absztrakt” formákból épülnek fel – de mindez csaknem közömbös a végeredmény szempontjából, mivel e művek gondolati atmoszférájában rendre jellé lényegül át, szimbolikus dimenziókkal telítődik minden formaelem. Annak ellenére, hogy e jelek mindenekelőtt fogalmakra utaló ideogrammák,37 elképzelhető pusztán érzéki szemszögből közelíteni hozzájuk. A szellemi tisztázottság formai oldalról is megmutatkozhat anélkül, hogy ehhez meg kellene keresnünk a sifre38 „egyedül helyes” megfejtését. Nem véletlenül vonzódik Márton A. András Paul Klee festészetéhez és gondolatvilágához; utóbbiban „egzakt tudományosság” és „színtiszta költészet” szinte pedáns egységben talál egymásra.

  • 37ideogrammagörög elemekből, tudományos nyelv olyan írásjel, amely (a betűktől eltérően) nem valamely hangot, hanem fogalmat jelöl (pl. a kínai és az óegyiptomi írásban).
  • 38sifrefrancia titkosírás, rejtjel

A Van Gogh-parafrázisok [1, 2, 3] más oldalról világítják meg ezt a problémát. Az Auvers-i templom a kanyargó-tekergő vékony fehér görbék lángnyelvei között feloldódik, eggyé válik a vonalak mozgásával – pontosabban mintha egy különös villanófény hatására bontakoznának ki az eredeti mű kompozíciójában feszülő idegszálak; a Csendéleten (valójában Napraforgók, 1888) pedig a homogén fekete és fehér felületek és a határukon lobogó pozitív-negatív szirom-lángok ritmusa váltja fel Van Gogh meleg, anyagszerű föld-sárgáit. Márton A. András parafrázisai Van Gogh festészetének azt a jellegzetességét hangsúlyozzák, mely révén a festő „az adott világ legegyszerűbb tárgyainak megformálásába viszi bele sűrített erejét, megfogalmazhatatlan – nevezzük így – vallásosságát, világnézetiségét.” (Karl Jaspers)39

  • 39Karl Jaspers (1883–1969) – német filozófus, az egzisztencializmus egyik vezető alakja.

Ez a zárt, fegyelmezett, fekete-fehér képi világ persze a gondolati és az érzéki-indulati tartományok összefonódottságát nem kizárólag reduktív módon képes megjeleníteni. Márton A. András festészete mentes az aszkézistől. Képei között akad olyan is, melyen a semleges, személytelen felületet képző akril-technikát40 egy szabadabb, az ecsetnyomok irányát és lendületét is feltáró, szaggatott-karcolt faktúrát41 is megengedő festésmóddal cseréli fel (Elfordulás, Produkció, 1983). A hűvösséget és állapotszerűséget e műveken szubjektív mozgalmasság váltja fel a megszokott színek mellett szürke tónusok is megjelennek.

Legutóbbi munkáján (Idő, 1986) mintha sajátos módján még közelebb kerülne Klee szelleméhez. Az egymást metsző egyenesekből és körből álló, érzékeny ingát idéző „figura” teste egy, a kép fekete síkját határozott szürke tónusával és durva szövésével megbontó, az eredeti vászonra felragasztott zsákdarabon át húzódik. Így a légies, fehér vonalakból szerkesztett alak elvont egyensúlyhelyzete egy tapinthatóan érzéki-fizikai dimenzió révén nyer megerősítést. Ezzel a gesztussal Márton feloldja művének ideogramma-jellegű fogalmi zártságát anélkül, hogy formai fegyelmezettségén „lazítana”; Klee felismerése – „Túlságosan intellektuális vagyok, és emiatt szűkre szabott” – analóg módon, talán tudat alatti mélységből tör felszínre ezen a képen. Egy új „szólam” hangzására kell felfigyelnünk, mely bensőségesen-átélhetővé alakítja viszonyunkat a művel s egyidejűleg enyhíti a racionális birtokbavétel – a „megfejtés” – kényszerét is. Márton A. András művészetében megjelent ez a poézis.

  • 40akril-technika – műanyag bázisú, gyorsan száradó festék alkalmazása, melynek segítségével könnyebb homogén felületek kialakítása.
  • 41faktúralatin, művészetek technikai kivitelezés, ecsetkezelés

1986. november

Bolyai szekszeppilje42

Andrási Gábor

Az első igazi feltaláló, akivel személyesen találkoztam, Márton A. András volt. Persze én a festményeit mentem megnézni – tíz éve ennek –, és ezért csak utóbb, későbbi beszélgetéseinkből tudtam meg egyet-mást „előző” életéről. Megtudtam, hogy – akárcsak Ottlik Géza varázslatos hangjátékának, a Valencia-rejtélynek egyik szereplője, a hangszalagra-rögzítés feltalálója, Kovács Péter –, Márton András is, aki egyébként egy azóta világszerte alkalmazott számítógépes orvosi berendezés elvét dolgozta ki még a hatvanas években, szóval, mint ez a bizonyos Ottlik-féle Kovács, aki csak nevetett, ha a találmánya jövőjéről kérdenék, végül Márton András is „pályát módosított”, és a mérnöki karriert sikerágazatnak a legjobb indulattal sem nevezhető képzőművészettel cserélte fel. Úgy mondanám inkább, hogy „félfordulatot” vett, hiszen munkáin a nyolcvanas évek eleje óta felismerhető a természettudományok iránti folyamatos érdeklődés. De azt a szót, hogy „természettudományok”, máris idézőjelbe teszem, mert ami Márton Andrást foglalkoztatja, az éppen a tudományok (elsősorban a fizika és a matematika) és a művészet határterülete; egy olyan övezet vagy mezsgye, ahol a két entitás43 között átjárók nyílnak, ahol közöttük élő kapcsolat van, ahol rendre „átszivárgások” keletkeznek.

  • 42Márton A. András kiállítása. Vörösmarty Színház Galériája, Székesfehérvár 1996. február 1–25. · Új Művészet 1996/5.
  • 43entitáslatin, filozófia valamely dolog tulajdonságainak összessége.

Néhány hete – nem minden célzatosság nélkül – kaptam egy cikket Márton Andrástól, amelynek szerzője, Robert S. Root-Bernstein44 példák sorával bizonyítja az alkotó képzelet, az intuíció, a személyes megismerés döntő szerepét a tudományos megértésben.

A jelek szerint – mondja Root-Bernstein – a legszínvonalasabb tudomány az analitikus gondolkodás és az esztétikai érzékenység kombinációjából születik; s ezt a kombinációt érzéki tudománynak nevezhetnénk.

  • 44 R. S. Root-Bernstein: Sensual Education The Sciences 30 (1990) 5, 12–14 pp.

Az „érzéki tudomány” koncepciója persze nem újdonság; Root-Bernstein felismerése – minden erénye ellenére – Bulgakovval szólva „másodlagos frissességű”. Nem véletlenül hivatkoztam az imént Ottlikra. A Valencia-rejtély kísérleti matematikus főhőse, Cholnoky is a végső nagy talánnyal szembesül: a létezés misztériumára döbben rá, arra, amire nincsen szó, ami nem-materiális, ám mégis minden elébünk kerülő dolognál igazabb és maradandóbb:

[…] amit látsz, hallasz, tapintasz – minden érzékelésünk –, több: mindegyik tele van (sokféle módon) nem mérhető, pontatlan, de a tapasztalat mérhető velejáróinál hitelesebb, valóságosabb, lényegesebb érzelmi tartalmakkal. […] a déli harangszó… Bimbamm: pontosan mérni tudjuk a két hang hullámhosszát, a levegő által közvetített rezgésszámokat. De ezenkívül, ami nem mérhető, van ennek a harangszónak egy független ráadás-közlése, egy kicsike, kicsike kis szekszeppilje […] Ha minden összeomlik, ez nem, ez megmarad akkor is. Amit érzel, nem hipotézis.

De most veszem észre, hogy amiről eddig írtam – az „érzéki tudomány” –, az csupán az egyik oldal; a dolog egyik oldala, s talán nem is a nekünk itt-és-most legmegfelelőbbik. Mert Márton András alapvetően a művészet, a festészet felől közelít a tudományhoz. A kérdés tehát az, hogy vajon megfordítható-e az „érzéki tudomány” jelensége; létezik-e (nem elvben, hanem ténylegesen) „kognitív-tudományos művészet”? Nem concept art,45 hanem a tudomány elvi struktúráival áthatott, analitikus gondolkodásra épülő művészet? A régi mesterek, Leonardo idejében még nem jelentett nehézséget, hogy

művészet és tudomány, mint a jobb és a bal kéz, egyszerre ragadják meg ugyanazt a valóságot.

Karátson Gábor46

A művészet és a tudomány között később támadt és ma egyre mélyülő szakadékot áthidalni olyan feladat, ami a „levegőben van”. Egyre közkeletűbb a felismerés, hogy

a nagy természettudományos problémák mögött mindig életkérdések rejlenek.

Balassa Péter47
  • 45concept art – Az 1960-as évek közepe táján kialakuló nemzetközi tendencia, mely szakít a művészi kommunikáció hagyományos tárgyias formáival, és a gondolati tényezőt helyezi előtérbe: olyan művészet, melynek anyagát fogalmak képezik, mint például a zenéét a hangok.
  • 46Karátson Gábor (1935) – festő, író
  • 47Balassa Péter (1947) – esztéta.

A művészet felől közelített a tudományhoz a frivolan szellemes Marcel Duchamp, és hogy hazai példát is mondjak, a Riemann-geometria,4849 a Gödel-tétel, a Heisenberg és Max Born50 elméletei iránt szenvedélyesen érdeklődő Erdély Miklós51 is.

Márton A. András legújabb festményein két világ-idézet vetül egymásra: Paul Klee forma-univerzuma és Bolyai János imaginatív52 geometriája; Klee mágikus emblémái (a Villa R és társai) és a Bolyai által saját kezűleg elvégzett csodaszép szerkesztések tér-interpretációi.

A „kétféle”, de talán mégis egy közös pontra mutató igazság interferenciájára építő festői módszer akkor vezet eredményre, amikor ezek az érzékivé tett „kétféle rezgések” felerősítik, segítik egymást. Segítik egymást; segítik egymás felé, hogy egy új, egyetlen valóságot alkotva találkozzanak. S ez a régi-új „harmadik valóság” nem más, mint a Kép.

  • 48Georg Friedrich Bernhard Riemann (1826–1866) – német matematikus.
  • 49Riemann-geometria – A térfogalom fejlődése Bolyai-Lobacsevszkij nemeuklideszi geometriájának megalkotásával vette kezdetét. A következő döntő lépést Riemann tette meg, melynek nyomán a matematika többféle és többdimenziós geometriákkal operál.
  • 50Max Born (1882–1970) – Nobel-díjas (1954) német elméleti fizikus.
  • 51Erdély Miklós (1928–1986) – építész, író, képzőművész, filmrendező.
  • 52imaginatívlatin képzeleti
Püthagorasz-madár

Márton A. András képei elé53

Surányi László54

Márton A. András képein először a halk, de érzelemtelített színek visszafogott harmóniája tűnik fel. Ennek ellentéteként gyakoriak az univerzum szigorú geometriai törvényeit megjelenítő szikár ábrák. Újabb vásznaira Bolyai fő művének egy-egy ábráját másolja. Az a Bolyai vonzza őt, aki, szakítva a párhuzamossági axióma bizonyítására tett meddő kísérletekkel, az európai szemlélet egyik alappillérét jelentő axióma tagadásából indult ki, hogy egy új, ismeretlen világot fedezzen fel. Amilyen pontosan lemásolja ezeket a (nem csak) számára képzőművészeti élményt is nyújtó ábrákat, amelyek forradalmasították a geometriai szemléletet, ugyanolyan híven idézi fel a századforduló művészeti forradalmának egy-egy immár klasszikussá vált művét is, amelyek viszont a festészeti szemléletet forradalmasították. Az embert, aki ezeket a forradalmakat végbevitte, Márton egy ×-szerű, megnyúlt alakkal jeleníti meg, amely talán busman sziklarajzok emberalakjaira emlékeztet. Keze szinte mindig ölelésre tárva: mintha ebben az emblematikus figurában is az érzelem és a szikár geometria egyensúlyát keresné Márton. Amikor Van Gogh, Klee, Bolyai a szemlélet addig ismeretlen vidékeit kutatták, egyben saját belső világuk törvényeit is kutatták és láttatták meg. Márton ×-alakjai már részben nagyonis otthonosan érzik magukat Klee-ék világában, részben idegenül állnak azokkal a feszültségekkel szemben, amelyeket egy-egy Van Gogh-kép vagy Bolyai-ábra felidéz. Ezt számomra legjobban az a jelenet fejezi ki, ahol egy ilyen ×-alak egy szikár, összetartó, de össze nem érő párhuzamos egyenespár egyik szárán Sziszüphoszként55 görget felfelé egy kereket. Hogy mi ez a kerék, ez egy a sok sejtésszerűen megfogalmazott kérdés közül, amelyeket a művész elrejt a képek visszafogott színharmóniájában.

1998. szeptember

  • 53Kiállítási katalógus bevezető. Vörösmarty Színház Galériája, Székesfehérvár, 1999. február 1–25.
  • 54matematikus.
  • 55Sziszüphosz (latin Sisyphus) – a görög mitológiában Korinthosz királya és alapítója. Mint főkópénak, aki az isteneket nem tiszteli, az Alvilágban kellett vezekelnie tetteiért, úgy, hogy egy súlyos sziklatömböt görgetett hegynek fölfelé, mely a csúcsról visszagurult a völgybe. Innen a sziszüphoszi munka, a nehéz, soha célt nem érő munka elnevezése.

To András A. Márton’s paintings56

László Surányi57

What first meets the eye in the paintings of András Márton is the quiet harmony of subdued, emotionally charged colors. Their antithesis appears in the form of austere figures representing the rigorous scientific laws of the universe. In his most recent Works, for example, Márton replicates geometrical illustrations from János Bolyai’s58 magnum opus. He is drawn to the mathematician who, instead of continuing the abortive efforts of his contemporaries to demonstrate the THEOREM OF PARALLELS, took the denial of what had been an incontestable cornerstone of European mathematics for his point of departure in exploring a new, hitherto unknown universe. These figures, which have not only revolutionized geometry but also continued to offer aesthetic pleasure to the very few who share Márton’s sensibilities, are replicated in exact form and juxtaposed with Márton’s faithful evocations of paintings from the turn of the century, classics which in their turn participated in the modern revolution of aesthetic perception. Márton represents the human being which accomplished these feats in the form of an ×-shaped figure reminiscent of prehistoric cave paintings. The arms of this figure always appear flung open for an embrace, as if even in this figure Márton sought to formulate a precarious balance between emotion and austere geometry. As Van Gogh, Klee59 and Bolyai explored the uncharted landscapes of geometrical intuition, their pursuit also aimed at defining and representing the laws of their inner life. While Márton’s ×-figures already appear quite at home in the newly discovered cosmos of these innovators, to some extent they still feel out of place in the field of tensions evoked by a Van Gogh painting or a geometrical figure of Bolyai. Perhaps the most striking reflection of this ambivalence appears in the scene which features an ×-figure pushing a wheel uphill, like some abstract Sisyphus, on one of two convergent lines that never meet. What is the exact nature of that wheel? This is just one of the countless questions intimated and hidden in Márton’s quiet harmony of colors.

September, 1998

  • 56Introduction to the Exhibition Catalogue. Vörösmarty Teather’s Gallery, Székesfehérvár (Hungary). February 1–25, 1999
  • 57mathematician.
  • 58János Bolyai (1802–1860) – mathematician, wrote supplement to your father’s work entitled Appendix Scientiam Spatii Absolute Veram Exhibens, fundamental essay on non-Euclidean geometry.
  • 59Paul Klee (1879–1940) – Swiss modernist painter and pictorial artist.
Szerző

MÁRTON A. András grafikus (Debrecen, 1930. január 18.)

1954: Budapesti Műszaki Egyetem, villamosmérnök diploma. Autodidakta, képzőművészeti tanulmányokat 1955 óta folytat, 1978-tól szabadfoglalkozású grafikus.

Korai munkái: sötét, fekete alapon egy-egy vonalból felépített, mélyen filozofikus és szimbolikus kompozíciókat készít. A 80-as évek végétől fest. Elsősorban a természettudományok – különösen a fizika – a zene és a térgeometria inspirálják (pl.: Bolyai-ciklus), s e tételekkel analóg módon „humán törvényszerűségek” felismerésére törekszik. Kompozíciói szűkszavúak, szürrealizmusba hajlók. Művészeti csoportosulásokhoz nem tartozik.


Egyéni kiállítások:


1979: MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet

1980: Tábornokház, Kőszeg (katalógus)

1981: Kemenesaljai Művelődési Ház, Celldömölk

1982: Cowi-Consult, Koppenhága

1986: Óbudai Pincegaléria (katalógus)

1990: Galerie Siemens, München-Perlach (katalógus)

1990: Stadtgalerie Siemens, München

1991: Mozarteum, Schloss Mittersill, Salzburg

1995: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

1996: Palais des Congres, Royan (Franciaország)

1999: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (katalógus)

2000: Albert Einstein Institut, Berlin/Golm (katalógus)


Válogatott csoportos kiállítások:


1996: 10eme Salon International de Peinture et de Sculpture, Albigny sur Saone (Franciaország)


Irodalom:


Márton A. András. Könyvtáros 1987/3.

Bemutatjuk Márton A. András grafikáit. Élet és Irodalom, 1995. július

Andrási G.: Bolyai szekszeppilje. Új Művészet, 1996/5.

Andrási G.: Schrödinger macskája. Műértő, 2000/5.

Fitz Péter
művészettörténész

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon
Forrás

Elektronikus kézirat.