Mikszáth és a telefon

Alvári Csaba
technika, telefon, Mikszáth Kálmán
szóelválasztás

A telefonról egy szépirodalmi pályára készülő újságíró írt először. Hol vásárolhatott Mikszáth Kálmán telefont? Egyáltalán, megengedhette-e magának ezt a luxust, miközben anyagi nehézségeik miatt még a felesége is el akart válni tőle?

Egy orosz bagariabőrbe kompingált kis könyvecske ez; valószínűleg Posner Károly Lajos ajándéka. Az Ellenőr harctéri levelezőjének, ki itt, Budapesten foglalta el figyelő állását, sikerült egy javított telefon segélyével meghallani a cár tollának percegését, midőn esténkint feljegyzi napi élményeit, gondolatait és töprengéseit

– olvashatjuk Mikszáth Kálmán feljegyzését a Budapesti Napilap 1877. november 13-i számában. A lehallgatott orosz cár II. Sándor, aki 1877 áprilisában üzent hadat Törökországnak. Bár az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország a háború kitörése előtt semlegességben állapodott meg azzal a feltétellel, hogy Oroszország nem terjeszti ki a katonai műveleteket a Balkánra, a magyar közvélemény a törökök oldalán állt. A lapok naponta beszámoltak a harctéri eseményekről. A Budapesti Napilap igen részletesen foglalkozott a hadi eseményekkel és a törökpárti tüntetésekkel. Mikszáth ezért választhatta írása tárgyául az orosz cárt, másrészt pedig azért, mert a telefon, újdonsága révén jó téma volt egy napilap számára.

Igen érdekes, amit a telefonról ír. Ennek alapján az a benyomásunk támad, hogy Mikszáth, aki osztrák és német lapokat is olvasott, vagy az akkoriban ott megjelenő ismertetések és leírások alapján, vagy a gyakorlatból ismerhette a telefont. Németországban ekkor már nagy lendülettel folyik a telefonkészülék-gyártás, és november közepén Ausztriában is megjelennek a telefonkereskedők. Az osztrák lapok november közepén kezdenek beszámolni a telefonnal kapcsolatos eseményekről.

Elképzelhető, hogy Mikszáth a lapok ismertetései és ábrái alapján el tudta képzelni a telefon működését, használatát. Az is lehetséges, hogy a cikk írásakor már kipróbálta a telefont, és személyes élményei alapján született meg az írás.

Ha ez igaz, feltételezhetjük, hogy Mikszáth volt az első magyar telefontulajdonos.

Hol vehetett Mikszáth telefont?

Magyarországon a legvalószínűbb helyszín Budapest. A magyar lapok azonban két héttel később kezdenek foglalkozni a telefonnal, és az első ilyen témájú írások a bécsi eseményekről szólnak. Az első telefonbemutatókra november végén kerül sor. November végén jelennek meg a lapokban az első telefonhirdetések, és december elején érkeznek az első telefonkereskedők Budapestre.

Egger Béla, akinek ekkor Bécsben van gyára, szintén november végén kezd telefont hirdetni a lapokban. Lehetséges azonban, hogy budapesti, Dorottya út 9. szám alatti filiáléjában már a hónap elején is árusított készülékeket.

A másik lehetőség a németországi vagy ausztriai vásárlás. A magyarok ebben az időszakban könnyen és gyakran eljuthattak Bécsbe. 1877 novemberének végétől a bécsi utazás egyik fontos célja a telefonvásárlás.

Az Egger-cég hirdetése 1895-ből

Melyik megoldást választhatta a fenti lehetőségek közül Mikszáth?

Ha megnézzük az életével foglalkozó irodalomtörténeti munkákat, a kérdésre azt a válaszolhatjuk, hogy egyiket sem. Az 1875–1877 közötti időszak pályájának legnehezebb szakasza, mélypontja volt. Napi anyagi gondokkal küzdött. Emiatt feleségének válást ajánlott, aki azonban ezt nem fogadta el, így csak 1877-ben került sor a válásra. Ilyen körülmények között Mikszáth nem vásárolhatott telefont.

Annak lehetősége ellenben megvan, hogy valamelyik ismerősének volt telefonja, vagy pedig Egger Dorottya úti filiáléjában próbálta ki a készüléket. Az idézett leírás alapján az embernek az a benyomása, hogy személyesen megtapasztalhatta, milyen gyenge a telefon hangereje.

Ha nem Mikszáth volt is az első magyar telefontulajdonos, az eddigi adatok alapján megállapíthatjuk, hogy ő írt először magyar nyelven, nyomtatásban a telefonról. Az viszont elég érdekes, hogy a találmányról először nem távírász vagy mérnök, nem egyetemi tanár vagy mérnökhallgató, hanem egy szépirodalmi pályára készülő újságíró ír. Igaz, az ő írása különbözik a későbbiekben megjelenő írásoktól. A lapok általában adnak valamilyen magyarázatot a telefon működéséről. Egyes cikkek megírják az előtörténetét is, magyarázó ábrákat közölnek a készülékről, esetleg részletesen leírják a működési elvet, vagy beszámolnak a külföldi – elsősorban amerikai és német –, telefonnal kapcsolatos eseményekről.

Mikszáthnak egészen más célja volt írásával. Ironikus mondanivalója kifejtéséhez éppen elég volt annyi, amennyit a telefonról írt.

Képes lett volna-e Mikszáth megírni egy ismertetőt a telefonról?

Ha jogászi képzettségére gondolunk, nemmel válaszolhatunk. A jogi iskolázottság önmagában még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy volt benne műszaki érdeklődés, így valamilyen szinten képes volt technikai kérdéseket megérteni. Az emberekben azonban inkább az a kép él Mikszáthról, hogy főleg a parlamenti események, a dzsentrik világa, a politikai küzdelmek, vagy az egyszerű emberek életének eseményei érdekelték. Ennek ellenére ő is képes lett volna megírni egy telefonismertetőt, ha ez a célja, csak azt az eléggé elterjedt újságírói gyakorlatot kellett volna követnie, hogy lefordít egy cikket valamelyik külföldi lapból, és egy kicsit átszerkeszti.

A cikk olvasásakor felmerül a kérdés, ki értette meg Mikszáth írását, hiszen olyan hangon ír a telefonról, mintha már évek, évtizedek óta hozzátartozna az emberek mindennapi életéhez. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Budapest lakóinak egy jelentős része ekkor még jobban beszélte a németet, mint a magyart, és a magyar anyanyelvűek jelentős része is jól beszélt németül, azt mondhatjuk: talán voltak néhányan, akik pontosan értették a telefonról szóló sorokat, az olvasók többsége viszont bizonyára nem tudta, miről is van szó. (Azt mondhatjuk tehát, hogy Mikszáth írása ebből a szempontból rossz, legalábbis a telefont illetően.)

Mikortól telefon a telefon?

Mikszáth nem veszi át a telefon elnevezésének német mintájú írásmódját (sok lap tudósításában telephonként szerepel), a szót magát viszont igen. Ez azért érdekes, mert néhány héttel később a lapok sokat írnak arról, mi legyen a telefon helyes elnevezése.

A Vasárnapi Ujság erre a vitára utalva megemlít néhány javaslatot: távbeszélő, hangvivő, távmondó, messzebeszélő, messzeszóló, messzemondó. Egyes lapok egyenesen Szarvas Gábor nyelvészt szólítják fel, hogy javasoljon megfelelő nevet az új találmánynak, mielőtt valamilyen helytelen alak gyökeret verne.

Szarvas Gábor a felszólításoknak eleget téve a Magyar Nyelvőrben, kisebb tanulmányban foglalkozott a telefon elnevezésével. Elemzi a javaslatokat nyelvészeti szempontból – szóképzési, mondatalkotási lehetőségek –, és végül arra a megállapításra jut, hogy a nyelvtudományi szempontok lényegében nem számítanak, az a fontos, mi terjed el majd széles körben.

Mikszáth választása szerencsésnek bizonyult. A magyarban kétféle elnevezés honosodott meg: a telefon (amit Mikszáth is használt) és a távbeszélő. A telefon a Mikszáth által is használt írásmódban.

Hol marad a telefonbemutató?

Érdekes, hogy noha Mikszáth elsőként ír a telefonról, az első, hivatalos telefonbemutatóról mégsem tudósít. Ennek egyik oka az lehet, hogy a téma nem a Mikszáth szerkesztette rovatba tartozott. A telefonnal kapcsolatos, szinte napi rendszerességgel megjelenő tudósítások vagy a helyi hírek, vagy az újdonságok között jelentek meg a Budapesti Napilapban. Ezeket az ismertetőket, beszámolókat azonban más írja. Bár a cikkek nincsenek aláírva, ez mégis szinte teljes valószínűséggel kijelenthető. Erre utal a telephon íráskép, amit Mikszáth nem használt, és az olykor egy íráson belül felváltva használt telefon és messzeszóló kifejezés is.

Másrészt a lapnak volt egy szakértőnek tekinthető munkatársa – Szűts Emil az Északkeleti Vasút felügyelője –, aki december 16-án délelőtt 11 órakor, az Északkeleti Vasút épületében előadást is tartott a telefonról, amelyre az igazgatóság meghívta a központi hivatalnoki kart. Feltételezhetjük tehát, hogy a Budapesti Napilap telefonnal kapcsolatos írásait Szűts Emil készítette.

Telefon a szerkesztőségben

Írásom elején feltételezésből indultam ki: nem voltak adatok arra, hogy Mikszáth november közepe táján használhatott telefont. Egy hónappal később viszont ezt már sokkal nagyobb biztonsággal állíthatjuk.

A Budapesti Napilap arról számol be, hogy a szerkesztőség vásárolt egypár készüléket, amivel a földszinti szerkesztőségi szobát és egy második emeleti helyiséget kötnek össze. A lap sikeresnek tekinti a kísérletet.

Mikszáth, a szerkesztőség tagjaként, minden valószínűség szerint ott volt a készülék kipróbálásakor. Erre utal az is, hogy hamarosan ismét felbukkan egy írásában a telefon, és ismét a készülék gyenge hangerejére utal:

és ezt a szót ne a szegény magyar kormány fülébe kiáltsuk, mely olyan, mint a rossz telefon: csak gyöngén, halványan viszi át az Andrássyéba.

Az első lehallgatás?

Mikszáth november 13-i írásának van egy másik érdekessége is. Az orosz cár lehallgatását említi. Ez azt mutatja, hogy Mikszáth egy nagyon fontos dolgot megértett a telefonból. Napjainkig ez az egyik legjobb eszköz a hírszerzésre.

Igaz, Mikszáth itt inkább a képzeletére bízta magát, és nem a műszaki ismeretekre, vagy a külföldi lapok írásaira.

Ekkor talán még külföldön sem foglalkoznak a szakemberek a lehallgatás lehetőségével. Az ezzel kapcsolatos, az osztrák és német sajtóból átvett hírek a magyar lapokban december elején és az azt követő időszakban kezdenek megjelenni.

Mikszáth ötlete után három héttel a telefon helyet kap az orosz–török háborúban is. A Pesti Napló december 8-i száma a Timesra hivatkozva azt írja, hogy Németországban a távíró és a telefon párosításával készítenek egy távírókészüléket az orosz hadsereg számára.

Az újságcikk jelentősége

Mikszáth írásaiban a későbbiek során is szerepel a telefon. A Budapesti Napilap Még újabb fény és árnyképek rovatában, 1878-ban Pulszky Ferenc fiának, Pulszky Ágoston portréjának megrajzolásához használja.

Mikszáth írásai ismerősek lehetnek bárki számára. Nemcsak újságban, hanem könyv alakban is megjelentek. A kritikai kiadás szerkesztői – Bisztray Gyula és Király István – több magyarázatot is fűz ehhez az íráshoz, melyek valóban segítenek a karcolat jobb megértésében, de a telefonnal kapcsolatban nincs megjegyzésük, pedig az egész cikknek ez a legérdekesebb része. Bisztray és Király irodalomtörténészként vizsgálták Mikszáth írását, a telefon magyarországi történetében valószínűleg nem voltak járatosak, ezért érthető, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkoztak.

Az olvasók nagy része is így lehet ezzel. Az emberek többségét jobban érdeklik Mikszáth szépirodalmi munkái, mint az újságcikkek, ezért elképzelhető, hogy csak kevesen olvasták őket. Az irodalomtörténészek biztos ismerik ezt az írást, de nem vehették észre, milyen jelentősége van a telefon magyarországi történetében. A telefon történetével foglalkozó szakemberek pedig általában Puskás Tivadar munkásságával kezdik tárgyalni a telefon hazai történetét, így arra általában nem is gondolnak, hogy Mikszáth Kálmán a telefonról is írt.

Ha Mikszáth újságcikkének hatását próbáljuk értékelni, nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy nem ez az írás indította el a telefon iránt hamarosan megmutatkozó rendkívüli érdeklődést.

A dolgoknak megvolt a maguk mozgása. November végén, amikor megtörténnek az első telefonbemutatók, az emberek özönleni kezdenek minden olyan helyre, ahol ki lehet próbálni a készüléket, sokan pedig vásárolnak is.

Az újságok – látva a rendkívüli érdeklődést – naponta közölnek telefonnal foglalkozó írásokat. Pár hónapig az orosz–török háború eseményei foglalkoztatták az embereket, most emellett kicsit előtérbe került a telefon is.

Mikszáth érdeme az, hogy jó érzékkel ismerte fel egy technikai újdonság jelentőségét, és a maga módján hozzájárult az emberek telefon iránti érdeklődésének felkeltéséhez. Írása az első volt ebben a témában magyar nyelven.

Függelék

A hazai ipar kezdetei XX.

Bartolits István

Ezt megelőző számunkban a telefonkészülékek fejlődésének első lépéseivel foglalkoztunk. Természetesen ez a folyamat hazánktól távol zajlott, azonban meglepően hamar kialakult az itthoni híradástechnikai ipar is. Nagyot lendített ezen Puskás Tivadar, aki Amerikából szinte egyenesen hazahozta a telefonközpont gondolatát, de a gyökerek még ennél is korábbra nyúlnak vissza.

A monarchia elég korán kezdett el távíró berendezéseket használni, ezek javítására, karbantartására már az 1860-as években felvetették egy komolyabb javítóműhely létrehozását. Először két osztrák műszerészmestert hívott meg a Posta Bécsből a profil kialakítására, akik műhelyt is létesítettek. 1868-ban Weirich Ágost, 1872-ben Weimer Vilmos költözött Bécsből Budapestre, s ezzel megindult a magyar távírókészülék-gyártás és ezzel párhuzamosan a hazai műszerészek kiképzése.

Az első önálló magyar híradástechnikai iparos Egger Béla Bernát volt, aki eredetileg lakatosnak tanult, majd egészen fiatalon került ki Bécsbe dolgozni. A nyílt eszű fiatalembernek hamar az érdeklődési körébe kerültek azok az elektrotechnikai készülékek, melyekkel Bécsben találkozott, s bár nem mérnöknek tanult, de megfigyeléseit ügyesen ötvözve gyakorlatias tudásával, pár év alatt otthonosan mozgott az elektrotechnika világában. 1862-ben önálló céget is alapított, melynek profilja távírógépek és kiegészítő berendezések gyártása volt. Egger Magyarországra is szállított, így pontosan látta, hogyan fut fel a hazai piac, mire van leginkább szükség. Tíz évvel később, 1872-ben elérkezettnek látta az időt, hogy kilenc alkalmazottal Budapesten is nyisson egy távírdaszerelő műhelyt. A Dorottya u. 9. alatt létesült kis műhely hamarosan átköltözött a Rudolf rakpartra (ma Széchenyi rakpart), s oly mértékben megnőtt, hogy 1874 decemberében Egger Béla önálló gyár létesítésére kapott iparjegyet.

A gyár igen jól prosperált, a Magyar Posta mellett a Magyar Államvasutak is felvette Eggert a szállítók listájára. A távírók mellett 1884-ben megszületett az első Egger-féle telefonkészülék is. 1888-ban újabb termékkel, a szénszálas izzólámpával gazdagodott a kínálat. A gyár ebből naponta ezer darabot állított elő. Ehhez azonban már kicsi volt a Rudolf rakparton lévő gyár és Egger új gyárat épített a Huszár utca 7. alatt. Ez a gyár már exportot is bonyolított Oroszország, Szerbia és Románia felé, termékpalettáján megjelentek a fali, majd az asztali távbeszélő készülékek is. 1892-ben megszerezték a Berliner-féle mikrofon szabadalmát és gyártási jogát, ezzel jelentősen megjavult a készülékek beszédminősége. Nem véletlen tehát, hogy ettől kezdve hosszú időn keresztül az egyetlen készülékszállítója volt a postának. Egger a készülékgyártás mellett a postával együttműködve megindította távbeszélő-kapcsolók és távbeszélő-központok hazai fejlesztését és gyártását is, melyet előtte a Bell Manufacturing Co.-tól importáltak.

1876-ban Neuhold János távírda-építészeti kisiparos és mérnök is iparengedélyt kapott egy műhely létesítésére. Neuhold a kezdetben tíz műszerészt foglalkoztató kis üzemet a Stáció utca 22. szám alatt (ma Baross utca) rendezte be. A cég nagyrészt vasúti távírdagépek javításával, majd később gyártásával is foglalkozott. A soproni születésű Neuhold a katonai pályát 1866-ban, 26 évesen hagyta el a porosz–osztrák háborúban szerzett sebesülése miatt, ő is ezután tanult bele az elektrotechnika rejtelmeibe. A váltás azonban olyannyira sikeres volt, hogy 1879-ben már a Dohány utca. 80 alatti telken épített 150 munkást foglalkoztató gyárat. Ez a telephely már nem csak távírókkal, hanem vasútbiztosító berendezések gyártásával is foglalkozott. A skála igen széles volt, a karos védjelzők, toronyművek, jelfogók, állomási ébresztők és állomási kikapcsolók mind itt készültek. Neuhold azonban hamar felismerte a telefonnak nevezett újdonság fontosságát, s az 50 állomásos pécsi telefonközpontot 1881-ben már az ő irányításával szerelték fel. Az alapvető profil azonban a jövedelmező és biztos piacot jelentő vasútbiztosító berendezésgyártás maradt olyannyira, hogy 1885-ben a Damjanich utcába – még nagyobb területre – települt át a gyár. A cég „Neuhold János Vasúti Szerelvények és Elektrotechnikai Gépgyár Rt.” néven részvénytársasággá alakult s egészen 1891-ig fényesen üzemelt. Ekkor azonban megtört a jó üzletmenet, megcsappantak a rendelések, s 1894-ben a részvénytársaság átalakult, a részvénytöbbséget egy belga társaság szerezte meg. Neuhold ugyan kereskedelmi igazgató maradt, de csak fél évig, ekkor ugyanis a belgák alapvetően megváltozatták a gyártmányprofilt. Ezzel Neuhold nem értett egyet és kivált a cégből. A történetnek azonban ezzel nincsen vége, mert fél évvel később a Szilágyi utca 3. alatt megkezdte tevékenységét a „Neuhold és Társa Vasútfelszerelési és Villamossági Gépgyár”, mely több száz munkást foglalkoztatott. Egyik legfőbb gyártmánya az Agar-féle harangjelző volt, ami alapvetően egy vezetékes váltóáramú távolsági figyelmeztetőrendszer volt, de vezetékén a pályaőrök és az állomások között telefonálni is lehetett.

A harmadik szereplő a piacon a Deckert és Homolka cég volt. Deckert és Homolka 1872-ben alapította meg vállalatát Bécsben. A sikeresen induló cég a magyar piacra is be akart jutni, ehhez 1888-ban fióküzletet nyitott Budapesten. Állami megbízásokat azonban továbbra sem kapott, mert annak feltétele volt a hazai gyártás. Ezért megvették a Weimer-féle Izabella utcai, 12 főt foglalkoztató kis üzemet, s ettől kezdve már sikerrel szerepeltek a magyar piacon. A három céggel még találkozni fogunk a sorozatban, hiszen jogutódaik később is meghatározó szerepet játszottak a magyar hírközlés történetében.

www.modemido.hu