Az ősbacilus

Móra Ferenc

„[Móra a]z ős-bacillus сímű novellájában éles szatírával fordul a malthusi tanok hirdetői ellen. Kikel azok ellen, akik a háborút isteni rendelésnek tartják.” (Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány)

szóelválasztás

Hát persze, hogy azoknak van igazuk, akik a háborút Isten rendelésének tartják és azon erősködnek, hogy kijön még abból valami jó, csak ki kell várni.

Íme, már ki is jött. Ha nincs világháború, H. S. Hopkins amerikai geológus nem öltözik angyalbőrbe, nem hajókázik át a belga frontra, nem mászik le a gochenée-i kőbányába és nem találja meg az ősbacilust, akitől erednek a föld minden lelkes állatai. Igenis, aki és nem ami. Ennyivel tartozunk a világháborún vett ősbacilusnak, becsületes nevén az archaeo bacillus bellicosus-nak. Ezt a nevet Hopkins úr adta neki, részben szolgálati ideje emlékére is. Különben pedig a baltimore-i akadémiában mutatta be pár nappal ezelőtt, egy darab százmillió éves palába belekövesedve és az akadémia elhatározta, hogy könyvet fog íratni a legősibb ősről, akivel az élet kezdődött a földön.

Így került bele ez a váratlan ősünk az Illustrated News-be, amelynek legutóbbi száma bölcsőstől együtt bemutatja. Azaz csak inkább a bölcsőt mutatja be, mert a csecsemő olyan kicsi, hogy nem lenne benne nagy tízezred magával se. Olyan a nevezetes paladarab, mint egy száraz mákos kalács, amelyben itt-ott meg lehet sejteni a mákot. A baltimore-i akadémia könyvéből bizonyosan majd többet megtudunk felőle. Talán azt is, hogy mit tudott csinálni ez az izé, aki se állat, se növény, mikor még nem volt ember. Bizonyosan nagyon unhatta magát, mint első munkanélküli s iránta való előzékenységből teremtette a jó isten az embert.

Így kellett lenni, mert ahogy ma áll a világ sora, talán nem is való az ember másra, mint hogy a bacilusoknak legyen kivel passziózniuk. Bölcsőtől a koporsón mindenütt ott vannak s volt már olyan tudós férfi is, persze élemedettebb korú, aki rájuk sütötte, hogy a szerelemben is ők a ludasok. Ami már magában is elegendő ok volna arra, hogy az ember meg ne bocsásson nekik. Kivéve természetesen azokat, akik mindenért rajonganak, ami mikroba, még a szerelemért is s kivéve mindenekelőtt H. S. Hopkins urat, akitől nem lehet kívánni, hogy haragudjon a bacilusokra. Hiszen ha bacilusok nem volnának, akkor nem találhatta volna meg az ős bacilust és nem hurcolhatta volna a baltimore-i akadémia elé, amely szeretettel ölelte keblére a kis lelencet. Úgy látszik, Amerikában is legalább is archaeo-bacilusnak kell valakinek lenni, hogy egy akadémia szívesen fogadja s akkor is meg kell neki előbb kövesedni. (Mintha valami magyar zamata is volna ennek a baltimore-i szenzációnak.)

Maradjunk azonban inkább az idegenben és próbáljuk magunkat belehelyezni az ős bacilus lelkiállapotába, aki százmillió esztendeig várta, hogy jöjjön a Hopkins és bevezesse őt a tudomány évkönyveibe. Egy Csipkerózsika a Világteremtés első napjaiból, aki a megkövesedett pokolgépben kuksolt annyi ideig, hogy az még a mai valutáris viszonyok mellett is imponál, hiszen koronákban kifejezve Beniczky Ödönt* tán még letétkönyv ellenében is szabadlábra helyeznék érte! Micsoda félelem szorongathatta, míg a szabadító amerikai királyfi hóna alatt fölért a bányából a napvilágra! Hátha visszaejti még százmillió esztendőre a névtelenség éjszakájába! De micsoda öröm lehetett idefönt kikukucskálni a palából, látni a fölrobbantott lövészárkokban a szétszaggatott tetemeket és elgondolni, hogy ez igazában mind az ő érdeme! Hiszen ha ő az élet kezdetén össze nem vegyíti magában a karbont, oxigént, hidrogént, nitrogént, akkor nincs Ludendorff!**

  • * Beniczky Ödön János Antal – (1878–1931) legitimista politikus, miniszter, Horthy Miklós elszánt politikai ellenfele. Több ízben bebörtönözték.
  • ** Erich Friedrich Wilhelm Ludendorff – (1865–1937) az első világháború kiemelkedő német tábornoka, a müncheni sörpuccs vezetője, a nemzetiszocialista párt képviselője a Reichstagban és zavaros elveket valló vallásalapító.

Ennél nagyobb büszkeség csak a mostani mikrobákat foghatja el, ha megtudják, hogy megkerült a nemesi diplomájuk, amely nemzetségük eredete minden egyéb teremtett állatokénál messzebb viszi vissza. Pedig minden bizonnyal megtudja, mert ki tudná megmondani, e percben is hányfajta bacilus tevékenykedik bennem, aki írom s benned, aki olvasod e sorokat, nyájas felebarátom! S az mind irigy lesz az ősére, akit még nem tenyésztettek zselatinban, nem öltek meg szérummal és nem raktak mikroszkópba mindenféle levek közé. Bizony a mai világban a bacilusoknak se fenékig tejföl az életük, mert mindenféle lest hány rájuk a civilizáció. S az ősbacilus örülhet neki, hogy már rég átesett a megkövesedésen, mert különben most merevedett volna kővé, mikor Hopkins úr ráfogta az ultramikroszkópot, amellyel nézegette és méregette a kicsikét. S addig méregette, míg rájött, hogy az egy kicsike tulajdonképp két kicsike. Talán férj és feleség voltak, de ez nem valószínű, mert akkor az egyik hamarább kövesedett volna meg, mint a másik. Különben az egyik ezerötszázad milliméter nagy, a másik két tízezred milliméter kicsi. Talán nem egészen pontosak e méretek, de hát egy-két tízezred milliméter miatt ne tegyünk szemrehányást Mr. Hopkinsnak, inkább köszönjük meg neki, amire tanított bennünket.

Hogy mire tanított? Arra, hogy a baktériumok nem az erkölcstelen újkor tudományának a szülöttei. Megvoltak már akkor is, mikor az emberek abszolút erkölcsösek voltak, mert még nem is voltak. A pala régibb az erkölcsnél, s ha a palát nem lehet szidni azért, mert bacilus van benne, mink is érjük be vele, hogy olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk.

A Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd zubbonya
© Heeresgeschichtliches Museum, Wien
Forrás

Móra Ferenc: Az ős-bacillus Délmagyarország, 1925. augusztus 23.