Dürrenmattról

Németh László
Részlet
fizika
szóelválasztás

Van valami vadság ebben az emberben. Mi ez? Egyik korai darabjának a visszaütése? Vagy az írói anyag túlterjedése? Újra elolvastam A fizikusokat – mintha vad túlcsavartsága már abban is feltűnt volna. Nos, A fizikusok még közelebb áll a nagy Dürrenmatt-darabokhoz, mint A meteorhoz. A fizikusok története egy felfedezéssel kezdődik. Möbius nevű fizikus valami világképletet fedez fel, amelyben az összes lehetséges felfedezések bennefoglaltatnak. Heisenberg világképlete sugallta ezt a képtelen kiindulópontot, vagy csak az elméleti fizika egyre hatalmasabb s veszélyesebb következményei? Möbius lelkiismeretes ember, érzi tudása következményeit, kijelenti, hogy Salamon király megjelent neki, s titkával, mint legbiztosabb helyre, egy elmegyógyintézetbe vonul: ott építi tovább elméletét. De első közleményeire már ketten is felfigyeltek, egy nyugati s egy keleti fizikus mint politikai hatóságuk képviselői, akik utánajönnek Zahnd kisasszony intézetébe: az egyik elmebajában Newton szerepét vállalja, a másik még hegedülni is megtanul, csak hogy Einstein lehessen. Az osztályon tartott három tudós három gyilkosságot követ el; ápolónőiket fojtják meg, akik a szerelem szimatával titkuk közelébe férkőznek. A harmadik gyilkosság után férfi ápolókat, atlétákat, bokszbajnokokat rendelnek melléjük, s rácsot szerelnek az ablakokra. A két nyomozó fizikus, az életfogytiglani elzárástól megrettenve, fölfedi Möbius és egy más előtt a kilétét. Össze kell fogniok, ha menekülni akarnak. A nyugati s a keleti előbb Möbiust kapacitálja, csábítja a maga rendszere szolgálatára, de végül is Möbius győzi meg őket, hogy mind a hármuknak itt kell maradniok, ezt kívánja felelősségük s az emberiség fönnmaradása. S ekkor következik, amire nem számítottak. Kiderül, hogy ha ők hárman nem is bolondok, gazdájuk, a púpos doktorkisasszony azonban, aki utolsó sarja egy államférfinak, csakugyan őrült, neki valóban megjelent Salamon király, de olyan őrült, aki megszerzi s föl is tudja használni a titkokat. Möbius feljegyzései már a birtokában vannak, a kilétüket eláruló beszélgetést most hallgattatta le. A felfedezések kiaknázására konszernek alakulnak, a három tudós pedig szigorú lakat alatt a trezorrá lett bolondházban marad. Azaz, amit a tudomány elgondol, hiába a felelősségérzet, az kikerülhetetlenül az őrültség kezére jut.

A kétségbeesés hőfoka a régibb Dürrenmatt-darabokhoz képest bizonyára emelkedett – de a tartály, a történet falát nem tudja átrágni, s a részleteket, az alakokat, a három gyilkosságot vagy Zahnd kisasszony őrültségének a megnyilatkozását milyen dramaturgia illeszti ebbe a kétségbeesett vígjátékba? Az a jelenet, ahol a három tudós az atléta őrök közt magára marad, s kiadják titkukat, Pirandello egyik legszebb jelenetével, a gyilkossá lett IV. Henrik önleleplezésével, végleges őrültség-vállalásával vetekszik. De Dürrenmatt is érezhette, hogy A fizikusokban határhoz ért: s erre vall, hogy dramaturgiáját, inkább csak ennek a darabjának a dramaturgiáját huszonegy pontban igazolja. E pontok közül a legfontosabb a nyolcadik: „Minél tervszerűbben cselekszenek az emberek, annál nagyobb erővel ütköznek a véletlenbe.” Akkor legnagyobb a csapás, ha e véletlen következtében, mint Oidipusz is, céljuk ellentétéhez érnek el. Logika és véletlen párbajának Dürrenmatt már szentelt egy regényt, az anti-detektívregényt, Az ígéretet. Itt a logika képviselői a fizikusok, a véletlen: Zahnd kisasszony őrülete. Minél következetesebben menekszik szegény Möbius felfedezése következményétől, annál biztosabban játssza át az emberi őrültség furfangja; paradoxon, ami Dürrenmatt szerint a drámának a lényege.

Ezt a paradoxon szót kapja fel Dürrenmatt dramaturgiájának másik magyarázata, az utószó írójáé, Ungvári Tamásé, s ezzel kapcsolja Shaw-hoz Dürrenmattot. Shaw valóban egyik őse a XX. századi drámának. Csaknem olyan fontos, mint Pirandello, s vannak is drámái, mint Az ördög cimborája, amelynek a tétele paradoxon: az események során a szent bizonyul gyávának s a haszontalan hősnek – ez azonban még nem létesít a két író közt apa-fiúi viszonyt, legföllebb távoli rokonságot. Még kevesebbet mond a másik két név, bármily kedves is az utószóírónak. Kafkának volt hatása az induló Dürrenmattra, A város című elbeszéléskötetet az tette számomra olyan rejtélyessé, hogy a kafkai árnyakat nem vettem akkor észre. Ezt a hatást azonban Dürrenmatt kinőtte, véget ér az Alagúttal. Brechttel pedig, azonkívül, hogy parabolákat visz sokszor több képben színpadra, alig találunk valami analógiát. Molnár Ferencnek pedig az említése is bántalom.

Ungvári általában kissé fölényesen bánik Dürrenmatt-tal. Szerinte azok közé tartozik, „aki bátran merít a mesterekből és nem tagadja forrásait”. Én viszont úgy érzem, hogy az irodalmi vasfüggöny felvonódása után különös szerencsével nyúltam a két, nagy esszémben szemügyre vett nyugati drámaíróhoz: Lorcához és Dürrenmatthoz. Lorca nagy tanulmány volt, hogy a modernizmus és a költészet kísérlete mint torkolltak egy, a régieknél gazdagabb, realista remekműbe, a Bernarda házába; Dürrenmatt pedig a legmeggyőzőbb példa, hogy a protestáns ősök kétségbeesett mordizmusa mint tör ki, az új színpad eszközeit felhasználva, egy pompás ötletekkel s mesteri dramaturgiával előkészített s adagolt kacagásba.

A meteor című darab kritikája



F. DÜRRENMATT: 21 PONT A FIZIKUSOKHOZ


1. A kiindulópontom sohasem holmi tétel, hanem egy történet.

2. A kiindulópontként szolgáló történetet következetesen végig kell gondolnunk.

3. Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be.

4. Ez a lehetőség szerinti legrosszabb fordulat sohasem látható előre. Véletlenül következik be.

5. A drámaíró művészete nem más, mint hogy ezt a véletlent a lehető leghatásosabban juttassa érvényre a cselekményben.

6. A drámai cselekmény megtestesítői: emberek.

7. A drámai cselekmény véletlene nem más: ki, mikor, hol, kivel találkozik.

8. Minél tervszerűbben cselekszenek az emberek, annál nagyobb erővel ütköznek a véletlenbe.

9. A tervszerűen cselekvő emberek meghatározott célra törnek. A véletlen akkor sújtja le őket a legnagyobb csapással, ha e véletlen következtében éppen a céljuk ellentétéhez érnek el: ahhoz, amitől rettegtek, ahhoz, amit el akartak kerülni (pl. Oidipusz).

10. Az ilyen történet, bár groteszk, mégsem abszurd (azaz nem ésszerűtlen).

11. Hanem paradox.

12. A drámaíró éppúgy nem kerülheti el a paradoxont, mint a filozófus.

13. A fizikus éppúgy nem kerülheti el a paradoxont, mint a filozófus.

14. Egy fizikusokról szóló dráma természetszerűleg paradox.

15. A dráma a fizika tartalmi kérdéseiről nem szólhat, csupán a hatásáról.

16. A fizika tartalmi kérdése a fizikusok ügye. A fizika hatása mindnyájunk ügye.

17. Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg.

18. A közös ügyek egyéni megoldására minden kísérlet hiábavaló.

19. A paradoxonban a valóság tükröződik.

20. Aki elutasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak.

21. A dramaturgia elhitetheti a nézővel, hogy kiszolgáltatja magát a valóságnak, de arra nem kényszerítheti, hogy helytálljon a valósággal szemben, vagy azt meg is változtassa.

Ungvári Tamás fordítása

Friedrich Dürrenmatt
Friedrich Dürrenmatt, 1963
Bildnis Varlin · olaj · 200 × 140 cm · Svájci Nemzeti Könyvtár, Bern
Jelenet a dráma Vígszínházbeli előadásából. Balról jobbra: Tomanek Nándor (Einstein), Várkonyi Zoltán (Möbius), Darvas Iván (Newton)
Források
  • Németh László: Utolsó széttekintés. Életrajzi írások. Esszék. Drámák. Műhelyvallomások. Budapest: Magvető Könyvkiadó–Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980. 271–273. p. (Németh László munkái.)
  • Friedrich Dürrenmatt: Drámák I–II. Fordította Bereczky Erzsébet, Eörsi István, Fáy Árpád, Gera György, Görgey Gábor, Nemes Nagy Ágnes, Ungvári Tamás, Vajda Miklós. Utószó Benedek András. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1977. 2. kötet, 69–71. p.