A gyógyító

Németh László univerzuma
két kultúra, természettudományok, matematika, fizika, Bolyai János, Galileo Galilei, orvoslás stb.

Tartalom

Ifj. Sipka Sándor: Az „orvos” szerepe Németh László életében
Bóna Endre: Művészet és orvostörténet. Centenáriumi találkozás Németh Lászlóval
Szállási Árpád: Az iskolaorvos

szóelválasztás

Elme és szervezet közt örök az összjáték

Az „orvos” szerepe Németh László életében

ifj. Sipka Sándor

Írói pályája legelején Németh László a „magyar szellemi erők organizátora” szerepét választotta magának, és ehhez az elkötelezettségéhez hű maradt betegsége legvégső szakaszában is. Orvosi diplomája, enciklopédikus műveltsége alapján magát „természettudományi képzettségű és történeti érdeklődésű írónak” tartotta. Ugyanakkor életének egy-egy szakaszában dolgozott „fehér köpenyes” orvosként is, és „katedrára álló” tanárként is. Az orvosi és tanári hivatás értékeinek vállalása személyiségének és írói munkásságának kivételes színét és éltető erejét adta. Ezek feltárása nélkül gondolkodásának, reakcióinak lényege sem érthető meg igazán.

Az orvosi diploma

A nagyszülői kertben, Szilason, a háború tragikus végét érző kamasz fiú arról ábrándozott, hogy a „magyar szabadság bajnokaként”, fiatalon fog elvonulni egy magányos szigetre. Az érettségiző ifjút mélyen megérintette a társadalmi változás égető kényszere, a forradalmak és az országcsonkítás sokkja. Ekkor a tehetségét és küldetését még pontosan fel nem ismerő, eminens tanárgyerek két szemeszternyi bölcsészet után, váratlannak tűnő elhatározással, beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára, amit később élete egyik legszerencsésebb választásának tartott. Miért? A döntésben már megnyilvánult „tervhalmozó” egyéniségének több, markáns eleme. A nemzete fájdalmával érzelmileg mélyen azonosuló, messianisztikus alkatú fiatalember szenvedélyes szomjazója és éles szemű leképezője lehetett már ekkor a mindennapi valóságnak, ami leíró prózája ámítóan eleven részleteiben tükröződik majd pár év múlva vissza. A választás másik lökését az enciklopédikus műveltségre való törekvés adhatta. Ezen az egyetemen valóban nagyon is „számára való” világot ismert meg. A modern, magyar orvostudomány legnagyobb alakjait, Korányi Sándort és Verebélÿ Tibort, akik személyiségként, gondolkodóként is mély nyomot hagytak benne. Maga az orvosi stúdium volt azonban az, ami a későbbi író formálódásába meghatározó erőket vitt. Az orvosi egyetem előnye a kivételes szemlélet és személyiségformálás. Az itt oktatott tárgyak és ismeretek, az ezekből adódó, valósághoz kötődő, de azonnali problémamegoldást parancsoló gondolkodás csak itt sajátítható el, autodidakta módon nem. Egy író számára pedig stimulálóan izgalmas megismerni az emberi test és lélek egészségének és betegségének részleteit.

Talán ennél is fontosabb lehetett számára a felismerés, hogy az emberi és társadalmi gondok személyes mélységei orvosi szemszögből tárhatók fel leghatékonyabban. Az orvosi egyetemi évek formálták ki benne az emberi és társadalmi bajok „viviszekciós, elevenen boncoló” igényességét, keménységét, felelősségét és érzékeny, okos irgalmát. Ugyanakkor azt a be- és felismerést is, hogy ő nem a beteg pácienseket gyógyító orvos típusa. „Fehér köpenyes” orvosként mégis dolgozott, nagyon rövid ideig fogorvosként, később a Medve utcai polgári iskola orvosaként, már az aktív irodalmi szerepvállalása idején. Magán és családi életében az orvosi diplomát azonban valami biztos, egzisztenciális alapnak tekintette még az iskolaorvosi nyugdíjaztatása után is. Erre utal, hogy 1955-ben, mikor az írói pálya elhagyásának gondolatával foglalkozott a kilátástalannak ítélt helyzete miatt, Vekerdi Lászlónak és Kodolányi Jánosnak azt írta, „mint orvos, igyekszem elhelyezkedni majd”. A Hódmezővásárhelyre kerülés alapja is az volt 1945-ben, hogy a Gimnázium elsődlegesen egészségtan tanárnak hívta meg, és csak később alakult ki itt az ismert pedagógiai kísérlet lehetősége.

A Gödről ismerhetett Huzella Tivadar, az első hazai sejttenyésztő hatása lehetett nála, hogy 1942-ben egy ideig gondolkozott azon, hogy elfogadja Törő Imre anatómus professzor meghívását egy adjunktusi állásra Debrecenbe, amely végül is nem valósult meg.

Az Ő orvosképe

A Negyven év a hiteles forrás. A legelső tanulmánya, a friss diplomás orvos első munkája, az Új szempontok a status presens felvételében, kísérlet arra, hogy megvilágítsa az alkattan fogalmainak használhatóságát a különböző betegek leírásában. A „minőség forradalmának” eszméi megfogalmazásához a Tanuban olyan tanulmányok adják a hátteret, mint az új fizikáról, alkattanról, belgyógyászatról, Korányi Sándorról írottak. Ez utóbbihoz hasonlót egykori medikus professzoráról valószínűleg soha nem írt: „Ő mutatta meg nekem először, hogy a szerkesztés a művészeten kívül is mennyire elárulja a szellem előkelőségét, és hogy hasonló szellemi alkatú emberek hogy találnak rá rokon szerkesztési formákra hihetetlen távolságokon át”. A Medve utcai polgári úttörő jellegű, műfajában tudományos korszakot nyitó, orvosszociológiai összefoglalás „a szülővilág szociográfiáján át az orvosi részig” egy budai iskola tanulóiról, de sajátságos személyiségformáló is az író életében. Azt írja: „S ha az iskolaorvosi munkával néhány év múlva föl is hagytam, ettől fogva virtusomat helyeztem belé, hogy mindazt, amit az élet, nemcsak mint kenyérkereső robotot, de mint terhet, kötelességet vagy épp csapást mért rám, a Medve utcában megkóstolt kísérletező kedvvel laboratóriummá, huizingai értelemben vett játékká alakítsam.”

A Villámfénynél főhőse szociográfiát író falusi orvos, aki ingyen rendelést kezd a szegényeknek, a szívbetegeknek kis kórházi osztályt akar, és akit egy váratlan szerelem „villámfénye” döbbent rá tarthatatlan magánéletére, és tényleges hivatása felismerésére, arra, hogy a „szegények orvosává legyen”. A Lányaim kapcsán írja: „Ahogy az iskolaorvos kezében ott van egy ifjú tizenöt éven át vezetett törzslapja, úgy foghatja be az orvos és író apa följegyzéseibe, sokkal több részlettel, három-négy gyerek teljes fejlődését.”

A legbüszkébben vállalt műve a Levelek a hipertóniáról. Saját felfedezésének tartotta, „hogy a hipertonia az egyes agykéregrészek, illetőleg a hozzájuk vezető kis erek betegsége”, és hogy „agydiétéval”, gyógyszerek nélkül korlátok között tartható. Kimérte, hogy milyen tevékenységek váltanak ki vérnyomás-emelkedést vagy -csökkenést nála. Számára a fogalmazás volt az elsődleges presszor inger. Az „agydiéta” olyan napirend kialakítását jelentette, hogy a vérnyomásfokozó tevékenységek közé vérnyomáscsökkentőt iktatott.

A büszkeség mellett fájdalommal írja azonban azt is: „…semmi sem értette meg velem jobban a Pest utcáin futkosó, állapotos nőket megszólító Semmelweis szenvedéseit, mint az a tudat, hogy a nagy áron szerzett tapasztalatom én sem tehetem betegtársaim áldásává…” Ez az írás eredeti, orvosi megfigyelései és részletes önéletrajzi adatai miatt is nagyon érdekes. Pontos betegségnaplójának szánta a művet, ez a betegségének története.

Az Irgalomban Kertész Ágnes, a „négy nőszobros Medici kápolna… leghajnalibb alakja”, orvostanhallgató. Az Apa és a hallgatótárs, Feri közt a „hősnő irgalomra beérő szíve a rászorulóbb felé hajlik”, és számára az elfekvő kórház is, a „világot elfekvőfélének néző irgalomnak lesz a felsőbb iskolája”.

Az 1965-ben írt Negyven év a Certosa résszel ér véget „…éljünk, mint a karthauziak, fölfele alkotva meg egy-egy napunk… A mű volt az egyetlen nyelv, melyet még beszéltem, most hogy ez is megszűnik a közlés szerve lenni: a Certosa teljesen bezárult, s az írás, ha gyakorlom, olyan lesz, mint az imádkozás.” Mégsem ez történt. Az írás ördöge dráma ezután született 1969-ben. Szólott a szeretve tisztelt, és egyre mélyebben megértett, legnagyobb magyar orvosról, Semmelweisről, és az igazi író megtagadhatatlan életösztönéről, az íráskényszerről.

Az Orvosi Hetilap 1965-ben közölte Németh László tanulmányát, a Levél egy negyedéveshez címmel, amit az íróban az élete során kiformált, a maga orvosságát legszebben és leghitelesebben összegezni akaró, idős „kolléga” címzett a magyar orvosifjúságnak. Beszél az elméleti kutatások szépségéről, a beteg embert gyógyító hivatás nehézségeket kárpótoló nagyszerűségéről. „Nincs pálya, amely az erkölcs ormaira észrevétlenebb szerpentint kínálna, mint az orvosi” – írja. Példaképnek Albert Schweizert állítja. „Az életszínvonalnál fontosabb az erkölcsi színvonal. A jövedelemnek az a rendeltetése, hogy az orvos erkölcsi szabadságát biztosítsa, a nélkülözéstől megóvja; a pénz azért kell a gyógyítónak, hogy ne kelljen pénzért gyógyítania” – üzeni a mának. Albert Schweizert Gandhi val együtt a század erkölcsi zsenijének tartotta, Bach-könyvét pedig annak a műnek, aminek Isten gondolata végigkísérte egész életét, és betöltötte utolsó éveit.

Orvos kortársai közül még nagy hatással volt rá Szent-Györgyi Albert mint biokémikus, mint kiváló stílusban írni és fogalmazni tudó gondolkodó, mint igazi demokrata, a szárszói konferencia résztvevője. Szent-Györgyi Az élet tudománya című könyvét forrásként használta a biológia és egészségtan tanításakor.

Egy mostani, lehetséges értelmezés Németh László orvosképéről

Két mű, a Villámfénynél és az Irgalom, újragondolásra serkent. Mindkettőben a főhős orvosi hivatása, illetve orvostanhallgató volta talán tágabb jelentésű. Az író kiált: „Beteg a társadalom!” Ki próbálhat akutan, mai kifejezést használva, „sürgősséggel” segíteni? Lehet egy példa a szegények sorsát őszintén felvállaló orvos, vagy az a jövőbeli orvosnő, akinek finom, de lelkileg nagyon erős alakjában testet ölt a lányaiban gyönyörködő apai szeretet, és talán a csodált, lengyel diáklány, Maria Skłodowska, a későbbi madame Curie. Ágnesben az élettől búcsúzó író egy reménysugarat küld a menthetetlenül beteg világ fájdalmainak csökkentésére. Elhisszük, hogy Ágnes érintése a társadalmi feszültségekkel teli, de indulataiban, kultúrájában és testében torz Feriből az elesettek ügyének méltó orvosát formálja majd. Mert Feri útja is csak ez lehet. Ahogyan a negyedéveshez írt cikkben olvashatjuk: „…Az orvos jobban idegeiben hordja az igazságot….”

Sok példa hozható fel az orvosi szemlélet előnyének remek kihasználására az író szinte minden jelentős művében. A Proust- tanulmány egyik telitalálata, ahogy Marcel asztmás alkatából vezeti le annak emlékezési technikáját: „Ha ő egy tájra emlkezik, nemcsak agykérgével emlékezik, hanem a lélegző-izmaival és szívdobogásával. Az asztmásnak minden sejtje egy szem és közérzete a környező világnak mintegy biológiai analízise” – írja.

Megkérdezhető az is ugyanakkor, hogy ennek az orvosi determináltságnak miben lehet szűkítő hatása a művek befogadására. „Szerettem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot, ezért halok meg száműzetésben”, ez az életmű egyik kulcsmondata a VII. Gergelyből. A halálos betegséget diagnosztizáló és betegének elmondó orvos is a fájdalmas igazságot közli. A hiteles író, a jó társadalmi orvos ugyanúgy megrajzolta művei egyik részében a „keresztet a világ elfekvőjében”, mint ahogy azt Verebélÿ professzor tette a kezével egy-egy menthetetlen, halálos beteg ágya mellett a sebészeti viziteken az Irgalomban. Ez az etikai kötöttség és tisztesség teszi Németh László életművet „csak keményeknek” valónak. De elviselhetetlen lenne ez a világ, ha az író nem lenne vérbeli tanár is. Ha nem űzte volna maga is a „pedagógia varázslatát”. Ha nem írta volna meg Az én katedrám, Az óraadók királysága tanulmányait. Ha nem népfőiskolákban gondolkodott volna, és a jövő társadalmát nem az értelmiség társadalmaként képzelte volna el. Ha nem mondta volna ki a hitvallását az Iskola Kakaskúton írásában a tanításnak ifjúságot, tanárt és a romjaiból újraépülő országot nemesítő, derűs szépségéről. A tanárt tartotta magában is és kollégáiban is a bajok megelőzőjének, a remény és egészség karbantartójának, „közegészségügyesének” a nemzet számára. Az ő „orvosa” meghallja a társadalom beteg szívhangjait is, és a lehetőségei szerint megpróbálja közvetlenül adni a gyors segélyt. Az ő „tanára” az örök emberi értékek és a jobb jövő reményét védi a társadalomban. Ezek elválaszthatatlanok az ő írói alkatában. Az árulóban Görgey így búcsúzik: „De a rejtett, hazugságokkal elborított igazságnak, akármilyen bonyolult az, mint ebben az esetben is, mindig van valami serkentő hatása a legkülönb elmékre. Úgy, hogy egy ilyen eset, mint az enyém: lassan a belátás, igazságszeretet kicsiny szektáját választhatja le egy szószátyár nemzetből. S ez nem utolsó szerep: a nemzetet szerencsétlenségünkkel gondolkodásra s önismeretre tanítani.” Ki tudja szétválasztani, hogy ebben a gondolatsorban mennyi a drámaírói, mennyi a tanári, és mennyi az orvosdiagnoszta elem?

Több évtized távolába visszatekintve talán nem túlzás azt mondani, hogy a fiatal Németh László magatartása a magyar irodalmi életbe való berobbanásakor képviselt valamit a vészhelyzetben cselekedni akaró, intenzív osztályos orvoséból, sebészéből. „Gyorsan, a vérzésforráshoz hatolva, meg kell oldani a nagy bajt, ha szükséges, bizonyos ép szövetek átvágásával is!” Egy ilyen cselekedet erkölcsi indokoltságának a példáját az orvosi szakmából meríthette. Ugyanakkor természetes lehetett az értetlenség és sértettség is az irodalom világában, ahogy erre reagáltak az ezt az érzést nem ismerők. Ha a fiatal író reflexeiben a nagy veszélyben cselekvő, mentőorvos stílusa ismerhető fel, később, már a gyakorló pedagógia derűjével beoltottan, a krónikus betegségekkel foglalkozó belgyógyászé, elmegyógyászé, és a megelőzésen dolgozó higiénikusé. Édesapámnak mondta egyszer, 54-ben vagy 55-ben, hogy az életművét szívesen bocsátja összehasonlításra bármikor, bármelyik kortársáéval olyan szempontból is, hogy ki, hány nehéz kérdés megválaszolására vállalkozott, és ebből az ítéletei, gondolatai hány százalékban bizonyultak később helyesnek vagy helytelennek. Maradva az orvosi terminológiánál, azt hiszem, hogy az utókornak Németh László „műhibáit”, ha voltak ilyenek, a „nagy gyógyítások” számának és színvonalának kimondásával és a korrigálási gesztusok felismerésével együtt illik csak felemlegetni. Ez így igazságos, és csak így nem méltatlan hozzá.

A klinikánk jelenleg a „minőségbiztosítás, minőségtanúsítás, minőség-ellenőrzés” szavaktól hangos. Most tanuljuk és vesszük át a napi munkaszervezés Európai Közösségben kidolgozott szempontjait és gyakorlatát, amely a civilizációs fejlettség mércéje és mindenütt megkövetelt feltétele lett. Nem megy könnyen. Mi adhat mégis egy kis önbizalmat nekünk? Gondolhatunk arra például, mi jelenlegi és több szokásunkban ezer éve javíthatatlan „Vazul utódok”, hogy az egyéni és társadalmi élet egészét átható minőségeszmének, „minőségvallásnak” első, talán legnagyobb formátumú, de biztosan legeredetibb „szentjét” a mi nemzetünk szülte a világnak száz évvel ezelőtt.

Debrecen, 2001. május 04.

Művészet és orvostörténet

Bóna Endre

Centenáriumi találkozás Németh Lászlóval

Az orvos és író szellemi műhelyével Borsos Miklós szobrászművész még a harmincas évek elején ismerkedett meg. A pesti Széchenyi téri Wolff könyvkereskedés kirakatában pillantotta meg „a fehér táblájú, szép, tiszta, saffírozott, latin duktusú, szürke betűs Tanut, Németh László kritikai folyóiratának (1932–37) első számát. Tartalmában „a magyar szellemi élet sok-sok képviselője között olyat árult el: mellyel ablakot nyitott nemcsak nyugat felé, hanem az ókori görög tragédiák és írói megismerésére is”. E szellemi légkör „a könyvből merítő művésznek” rangot jelentett. A fővárosba Vásárhelyről visszatérő író családjával állandó vendége lett Buba (Borsos Miklós felesége) tihanyi kertjének. Ott találkoztak „a pannon szellem” jeles képviselői. A Tanu első számának bevezető soraiból az erkölcs és a magatartás szavak, amelyeket Borsos gyakran idézett, hagyománnyá magasodtak.

Németh László 50. születésnapjára készítette Borsos Miklós a 68 mm átmérőjű, „Sziklasziget” hátlapú öntött bronz érmét. Ezt 1952-ben római számosra, 1975-ben a VII. Gergely című dráma bemutatásakor kétoldalas két éremváltozatba véste arcképét. 1970-ben készült el a művész örökbecsű 34 cm nagyságú, Németh Lászlót ábrázoló vörösmárvány szoborfeje. „Büsztjét” Ferenczy Béni is megmintázta. A tihanyi érzelemvilág 1955-től Sajkódon Némethék nyaralójában folytatódott, mely termékeny és szép éveket adott az írónak, örömet lányainak, férjeiknek és az unokáknak.

Az íróról alkotott érmék száma egyre gyarapodott: Ács József, Horváth Sándor, Tőrös Gábor (nagybányai), Knaupfl József (két változat), Hetés György, Szabó Iván (Cseresnyés díjérem) alkotásaival. Ágh Fábián Sándor alkotását 1992-ben a művelődési és közoktatási miniszter A magyar kultúra napjához, az állami elismerést az oktató-nevelő munkát végző tanároknak, a gyermekek személyiségformálásának érdemeihez kötötte. A Németh László Társaság (1987) az író szellemi hagyatékának gondozásáért kétévenként pályázattal Borsos Miklós által 1952-ben készített, 80 mm átmérőjű kétoldalas öntött bronz díjérmet ad. A föntieken kívül a centenáriumra emlékeztetően a Fűz Veronika alkotta 130 mm öntött bronzérmet (mely vert érem készítésére is alkalmas) mutatjuk be. Rajta olvasható: SZERETTEM AZ IGAZSÁGOT (előlap) AZ ÉN SZÁRNYAM / A BETŰ VOLT / EBBEN BOMLOTTAK KI / GONDOLATAIM (hátlap) fölirattal.

Az iskolaorvos

Szállási Árpád

Nagy írónk iskolaorvosi múltját A Medve-utcai polgári vitte a köztudatba. Az akkor divatos alkattan, a hormonok forradalma, a szociálpszichológia és egy lírikus naplóíró sajátos szintézise ez, szépirodalmi szociológia, amely azóta a hatalmas életmű kezdő szakaszának szinte szinonim fogalmát illeti. E fura nevű utca topográfiai fekvését kevesen ismerik, ám a Németh László életműben a kevésbé járatosak is el tudják helyezni. Valahol az „íróvá avatás” és az első regények köré, amikor még kenyérkereseti gondok nyomasztották, s vállalkozó kedvét a sablonmunka igájába fogva bizonyította be, hogy a Medve-utcai polgári is lehet kísérleti telep, mikroszociológiai műhely, osztályszempontból rendkívül heterogén összetételű pubertásos ifjak starthelye, olyan kaleidoszkóp, amelyet orvos végzettségű tanárnak feltétlenül érdemes figyelemmel kísérni.

Fogasabb a kérdés, ha az író iskolaorvosi ténykedését időben akarjuk pontosítani, hiszen a Medve-utcai polgári csak egy (igaz, a legfontosabb) volt az iskolák közül Németh László életében. Első iskolaorvos helye a Toldy reál, ahol apja tanított és négy elemit ő maga is elvégzett. A „Volt iskolatársak egyesületé”-nek 1930. évi tagnévsorában a választmányi póttagok közt megtaláljuk Németh László orvost, a tiszteletbeli elnökök között Kürschák Józsefet, a világhírű matematikus professzort, a választmányi tagok között pedig Horthy István gépészmérnököt. Hogy a Toldynak milyen rangja volt, aligha szükséges bizonygatni. Németh László 1928–1931 között az Egressy úti Polgári iskolaorvosa lett, amelynek ihlető hatásáról nincs írásbeli bizonyítékunk. Nyilván szerepe volt benne tuberkulotikus megbetegedésének, továbbá a Babits Mihály szerkesztette Nyugat nagy reményekre jogosító munkatársa, akkor születik első nagyobb lélegzetű műve, a kétkötetes Emberi színjáték, végül 1931-ben megtalálta leghosszabb és legtermékenyebb iskolaorvosi ténykedésének színhelyét, a Medve-utcai polgárit. A magyar irodalom és a magyar iskolaorvosi ügy kivételes pillanata volt, amikor Németh László 1933-ban először kapott fórumot az Iskola és Egészség című lap hasábjain. Az első évfolyamba írott cikkei nem kerültek A Medve-utcai polgári című kötetébe, sem a második kiadásba, sem A kísérletező ember összegzésébe. A Brauenhoffer Jenő szerkesztésében megjelent Iskola és Egészség viszont annyira ritka higiéniai periodika, hogy megéri ismertetni, ami A Medve-utcai polgáriból kimaradt. Az Iskola és Egészség lelke tulajdonképpen Csordás Elemér budapesti tisztifőorvos volt, akinek az író a következőképpen mondott köszönetet: „Tizenöt éve négyszáz pályázó előtt egy kétoldalas magánlevélre ebbe az állásba protekciótlan behozott, tizenöt év alatt csak a szív kamatos kamatszámításával számontartható összeget gyűjtött magának figyelmével és melegségével hálámban.” Amiből az is kiderül, hogy iskolaorvosi kirándulása 15 évig tartott, ami nem kevés idő egy alkotó életében. Hogy Csordás Elemér főorvos folyóiratát jegyezték a szakmában, elég a szerzők névsorán végignézni: Miskolczy Dezső, Móricz Dénes, Parassin József, Waltner Károly és természetesen Németh László, hogy csak a legismertebbeket említsük.

A Medve-utcai polgári iskolaorvosa korán felfigyelt az Országos Közegészségügyi Intézet, annak keretében Johan Béla professzor munkásságára: az intézmény VI. évi, közel 200 oldalas kötetéről írt recenziót. Igaza van Johan Bélának, amikor azt írja, hogy a megelőzésre szánt összeg fordított arányban áll a gyógyítás költségeivel, vagyis a költségvetés a kórházi rovatban feltétlenül megtérül. Az intézetműködése négyirányú, tanít, laboratóriumi vizsgálatokat végez, járványtani osztályt tart fent és a mintajárások munkáját irányítja. Adott körülmények között többet aligha lehetett volna tenni. Jelentős volt a szérumtermelés és mind nagyobb figyelem fordult az elhanyagolt falvak felé. Johan Béla professzor hangsúlyozta, nem egészséges annak a városnak a lakossága, amelynek környezetében a lakosságot betegségek tizedelik. Éppen az irodalom ismeretében nem fogadhatjuk tehát el azon állítást, mintha a falvak rossz közegészségügyi viszonyaira a falukutató írók hívták volna fel először a figyelmet. Elég a Népegészségügy 1920-as évfolyamainak második felét átlapozni. Fekete Sándor, Gortvay György, Johan Béla, Szénásy József és Kerbolt László, ahány cikk, annyi felhívás elmaradottságunk felszámolására. Kerbolt László könyve: A beteg falu előbb jelent meg, mint a Puszták népe, vagy A tardi helyzet.

Az Iskola és Egészség ugyanazon számában írt Németh László Torday Ferenc tanár A csecsemő és a kisgyerek lelkivilága című tanulmányáról, amely a Budapesti Orvosi Újságban jelent meg. Torday Ferenc tanár szerint az újszülött lényegében reflexszervezet, erre épülnek majd rá a nagyagy működésével kapcsolatos lelki működések. Németh László recenzióiból kiderül, hogy Proust mellett a „reflex-lélektan” is érdekelte: megértjük, hogyan tudott szintetizálni A Medve-utcai polgári kötetébe annyi irányzatot.

Az Állami Gyógypedagógiai, Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó három éves működését is Németh László ismerteti, külön a mentálhigiéné fontosságát, mert a megelőzés itt sem mellőzhető. Ennek híján fegyházak és elmegyógyintézetek már valóban „csak a romokat takarítják e.” A „pszichoszomatikus paralelizmus” olyan irányzat, amely a jellembeli elváltozások okaként finomabb strukturális módosulásokat keres, amely sokkal bonyolultabb kérdés, semhogy gyógypedagógiai laboratórium képes volna megoldani, felmerülése mindenképp érdekes optimizmusra vall.

Johan Béla jelentőségét Német László is felismerte. Miként a kor legnagyobb hazai orvosa, Korányi Sándor, aki a híres felsőházi beszédében kifejtette: „legnagyobb megnyugvásomra szolgál az, hogy a miniszter úr ő excellenciája Johan Bélában kipróbált szakembert állított maga mellé, akinek élete a tudományban folyt le. Hogy pedig ez a tudomány nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány, azt mutatják példának okáért azok a bámulatos eredmények, amelyeket Magyarországon az Országos Közegészségügyi Intézet elért, például a diphteria leküzdésében.” Hogy mi köze Korányi Sándornak az iskolaorvos Németh Lászlóhoz? Először is: orvostanárai közül Korányi Sándor gyakorolta rá a legnagyobb hatást. Másodszor: amikor Johan Béla professzort dicséri, egyben azt az embert is méltatja, aki az l930-as évek elejének nagy leépítései idején nem engedte szanálni ezt a látszólag improduktív munkát: az iskolaorvosit.

A második évfolyamban (ekkor már az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója is a szerkesztőség sorába tartozott) jelent meg az Orvostörténet és szellemtudomány című 20 oldalas eszmefuttatása, amelyet később a Tanu, illetve a Minőség forradalma is közölt. Az orvostörténetnek, mint általában a tudománytörténeteknek, az a baja, hogy sem az orvosok, sem a történészek nem érzik magukénak. Pedig segédtudományként nagy szolgálatot tehetne, hiszen a nyelvészet, zene és gazdaságtörténet mellett a medicina históriája egyben nemcsak műveltség-, hanem lélektantörténet is. Az orvostörténet az embert a járványok pánikhangulatában és a harcterek kötözőhelyein mutatja be, igazi válságos pillanatok, néha logikátlan reakciókkal. A kutatástörténet viszont egyszerre a tévedések tárháza és a logika öntisztuló szelekciója, amely az alkémiától eljutott a benzolgyűrűkig. Hogy a járványok mellett a medicinának mennyi kapcsolata van a joggal és más társadalomtudományokkal, aligha kell bizonygatni.

Németh Lászlónak a görög orvostudomány az ideálja. „Hippokrates úgy állt századok orvosai fölött, mint Sophokles a jövő drámaírók fölött, ő volt, de attól azok nem tanultak meg drámát írni. Jellemző, hogy egész a tizenhatodik századig nem ő, hanem a tanítványok számára hozzáférhetőbb Galenus volt az orvosok mintaképe.” Talán ez kissé túlzás, hiszen Hippokratest a róla elnevezett esküszöveg, a „Facies hippokratica” és a Hippokrates-i „loccsanás” legalább annyira megőrizte napjainkig, mint Galenust a galenicumok. Csak elevenebbé, és valamennyi orvostörténeti munka kihangsúlyozta Hippokrates mindenekfölötti eredetiségét.

A tanulmány írásának idején kitűnő orvostörténészek voltak hazánkban: Magyari-Kossa Gyula, Győri Tibor, Korbuly György, Herczeg Árpád, Puder Sándor, Elekes György, hogy csak a legnevesebbeket említsük. Stúdium mégsem lett belőle.

A tudománytörténeti kérdések sohasem voltak idegenek Németh Lászlótól. A Medve-utcai polgári lapjaira persze fontosabb kérdések kerültek. Pl. hogy „a tisztviselő-polgár gyerekek hossznövekedésben átlag egy évvel, súlyban másfél évvel járnak a proletár gyerek előtt.” „Szellemileg is hátrányos helyzetben vannak a keltetőházi egykés gyermekekkel szemben, ám ezeknél az indulási plusz soha nincs arányban a végeredménnyel.”

Nem feladatunk A Medve utcai polgári (az első kiadásban az utcanév közt kötőjel szerepel) ismertetése, hiszen az 1957-es, illetve 1943-as, már valóban ritkaságszámba menő köteteken kívül megjelent A kísérletező emberben (1963), illetve az életmű-sorozatban is.

Cikkünk alcíme tehát az lehetne: ami A Medve-utcai polgáriból kimaradt. Vértes László kitűnő tanulmányában mutatta be az orvos Németh Lászlót. Ő az egyik legnagyobb kortárs magyar drámaírót tiszteli személyében. Hozzátehetjük: a pubertás biológiai drámáját senki nem írta meg igényesebben. A medicinában is születtek maradandó írásai, amit nem lehet, pl. minden tanszékvezetőről állítani. Az iskolaorvosról ugyanezt mondhatjuk, A Medve-utcai polgári ismertetésétől függetlenül. A minőség elve, ha úgy tetszik, a mániája volt, akár Korányi Sándor, akár Johan Béla, akár Proust kiválasztásában. Bebizonyította, hogy nincs méltatlan munka, csak méltatlan kivitelezés. Egy iskolaorvos naplójától Galilei eget kémlelő távcsövéig. Kivételes kvalitásait kötetek méltatják. Mi ezúttal iskolaorvosi ténykedésének csak a kezdeti szakaszát kívántuk felidézni, születésének 85. évfordulóján és attól függetlenül.

Vallomások Németh Lászlóról, 81–85. p.

Vallomások Németh Lászlóról

1985-ben Mezőszilason, ahová nagy írónk annyi szállal kötődött, születésnapja alkalmával a hagyományoknak megfelelően nagyszabású születésnapi ünnepséget rendeztünk. Ekkor, orvosi tevékenységét méltatva Dr. Vértes Lászlóval tartott előadásainkban igyekeztünk feltárni, hogy ezen a területen is maradandót alkotott. A család akkor jelenlevő tagjaival elhatároztuk, hogy egy év múlva, a 85. születésnapjára, mindazoktól kérünk megemlékezést, akiknek valamilyen kapcsolata volt Németh Lászlóval, és ezt ezen alkalomra egy sokszorosított jegyzet formájában kiadjuk. A levelekre Borsos Miklós, Illyés Gyula, Nagy Attila színművész, Ádám Ottó igazgató-főrendező és mások figyelemre méltó írásokat bocsátottak rendelkezésünkre.

Amikor ez az értékes anyag összegyűlt, a szerzők névsora szerint megszerkesztettük, és a Községi Tanács, valamint a termelőszövetkezet hathatós támogatásával kétszáz példányban akkor még stencil géppel sokszorosítottuk.

Ez a példányszám, százötven oldal terjedelemben, szerény lehetőségeinket figyelembe véve, akkor igen nagynak számított. Úgy gondoltuk, hogy helyi kezdeményezésünk sokat tehet Németh László üzenetéhez, melyet a „választott szülőföldről” adott.

A korszak azonban akkor még nem kedvezett színtiszta törekvésünknek. Az összegyűlt tanulmányokat az illetékes területi pártszervezet kultúrreferense megjelentetésre alkalmatlannak minősítette. Egészen pontosan azt közölte, hogy jelenleg Németh László nem aktuális. Az elkészült jegyzet minden példányát meg kell semmisíteni, el kell égetni.

Kiss Géza, a község akkori tanácselnöke – jelenleg polgármestere – természetesen nem tett eleget az utasításnak. Az anyagot elrejtette, előrelátóan felmérte, hogy milyen értékes szellemi termékek, irodalomtörténeti jelentőségű tanulmányok sorsa pecsételődött volna meg.

Így vált lehetővé, hogy a 101. születésnapra könyv formájában – némi módosítással, pl. Vekerdi László hányatott sorsú könyvének egy igen tanulságos részletével gazdagítva – mégis megjelenjen ez az összeállítás, újabb igazolásául annak, hogy Németh László életműve minden akadályon áttörve kultúránk örökéletű kincse.