Interjúk

Németh László univerzuma
két kultúra, természettudományok, matematika, fizika, Bolyai János, Galileo Galilei, orvoslás stb.

Tartalom

„Gondolatait apja nem tudja elfogadni”. Beszélgetés Borsányi Jánossal A két Bolyai című drámáról
„Elsősorban a mozgás érdekelte”. Beszélgetés Borsányi Jánossal a Galilei című drámáról
„Megtalálták a másikban azt, akikké ők lehettek volna”. Beszélgetés dr. Márki-Zay Jánossal Németh László és Bay Zoltán kapcsolatáról
A minőség forradalmára. Interjú Marx Györggyel
„Szívesen beszélgetek el azzal, aki hozzám szegődik”. Beszélgetés Mészáros Emma művésztanárral, a hódmezővásárhelyi „drága jó nyolcadik” egykori tanulójával, Németh László tanítványával

szóelválasztás

Minden párbeszéd menete ugyanaz:
bemutatás, kikérdezés, költői előhívás…

„Gondolatait apja nem tudja elfogadni”

Beszélgetés Borsányi Jánossal A két Bolyai című drámáról

Mi volt az alapja annak a tudományos nézetkülönbségnek, amely feszültséget okozott a két Bolyai, apa és fiú, Farkas és János között?

Euklidész V. posztulátumáról van szó, amelyet Bolyai Farkas (és néhány korabeli matematikus) megpróbált nem önálló axiómaként kezelni, hanem az előző négy posztulátumból levezetni. A nevezetes tétel egyszerűen fogalmazva úgy szól, hogy egy adott pontból mindig húzható olyan egyenes, amely egy adott másik egyenessel párhuzamos (vagyis nem metszi azt). Bolyai Farkas megoldását barátja, a híres Gauss hibásnak találta, sőt az újabb elküldött próbálkozásokat válasz nélkül hagyta. A sikertelenség miatt Bolyai Farkas meggyűlölte a témát, és a bécsi hadmérnöki akadémián tanuló fiát is igyekezett megóvni a „paralelláktól”. „Az Istenre kérlek, hagyj békét a paralelláknak” írta fiának egyik levelében. János nem fogadta meg az atyai tanácsot, és három év elteltével jelenti be apjának: „A semmiből egy új, más világot teremtettem.” A képzett matematikaprofesszor, de hagyományosan gondolkodó apa nem juthatott fel arra a csúcsra, amelyre a forradalmian újat és merészet hozó fia feljutott. A fiú pedig, akinek apja matematikus példaképe is volt, fájdalommal és csalódottan látta, hogy gondolatait apja sem tudja elfogadni.

Melyik tudományos munka „függeléke” volt az Appendix?

1832-ben jelent meg Bolyai Farkas fő művének, a Tentamennek első kötete. Ez tulajdonképpen matematika tankönyv, de szokatlanná teszi, hogy a megtanulandó tananyagon kívül a szerző saját gondolatait, elmélkedéseinek eredményeit is tartalmazza. A Tentamen alig keltett visszhangot, a matematikus-világ jóformán nem vett róla tudomást. A mű három függeléket (latinul appendix-et) tartalmazott, melyek közül az egyik volt Bolyai János híressé vált tanulmánya (a tudománytörténet ma ezt nevezi „azAppendixnek).

Németh László drámájában többször történik utalás a göttingeni egyetem nagytekintélyű matematikusára, Gaussra. Gaussnak mi volt a véleménye az Appendixben közöltekről?

Az Appendix egy különnyomatát Bolyai Farkas azonnal elküldte Gaussnak, kíváncsi volt a nagy tudós, a hajdani barát véleményére. Gauss véleménye felháborítóan lekezelő volt; dicséret és elismerés helyett azt közölte, hogy ő már 30 évvel ezelőtt ugyanarra a következtetésre jutott, mint Bolyai János, de nem közölte, mert kevesen értenék meg azokat… „Ha fiad dicsérném, azt jelentené, magamat dicsérem.” A kései méltatók szerint Gaussnak erkölcsi kötelessége lett volna felhívni a tudományos világ figyelmét a fiatal Bolyai felfedezésére. Bolyai János keserűen csalódott Gaussban, és iránta érzett haragja élete végéig megmaradt.

Mi volt a tudományos jelentősége Bolyai János Appendix című művének?

Az Appendix jelentősége, hogy a fiatal Bolyai János megfogalmazta benne az úgynevezett „abszolút geometria” alapjait. Elvetette a nevezetes V. posztulátumot, és a párhuzamosság fogalmát Euklidésznél általánosabban értelmezte. Ő – és a kortárs orosz Lobacsevszkij – munkája nyomán a geometriát euklideszi és nemeuklideszi geometriára oszthatjuk. Bolyai János új térszemléletet vezetett be, mely szerint a tér hiperbolikus szerkezetű, s ennek csak határesete a görbületnélküli – számunkra megszokott – euklideszi tér. A felfedezés azért is nagy jelentőségű, mert a fizikai terek nemeuklideszi szerkezetűek.

Erdélyi Erzsébet, Nobel Iván

„Elsősorban a mozgás érdekelte”

Beszélgetés Borsányi Jánossal a Galilei című drámáról

A tudománytörténet, közelebbről a fizika története melyik Galileit emelné az első helyre: a fizikust, a csillagászt, a mechanikust, esetleg tudományos esszék alkotóját?

Nem tudok róla, hogy a fizikatörténet a kérdés megfogalmazása szerint sorrendiséget állapítana meg. Az egyes részterületek Galilei idejében különben sem váltak el olyan élesen, mint ma. Galilei akkor lett csillagász, miután Galilei az optikus megalkotta a távcsövet. Bármelyik működési területét nézzük, nagyságát elsősorban abban látom, hogy szakított az ókori téves nézetekkel. Kidolgozta az egyenletesen gyorsuló mozgások (szabadesés, lejtőmozgás) helyes elméletét, úgy, hogy kísérleti úton bebizonyította az arisztotelészi fizika téves voltát (ez utóbbi azt tanította, hogy a súlyosabb testek gyorsabban esnek). Érdekes, hogy elsősorban maga a mozgás érdekelte, vagyis a mechanikán belül a kibernetikával foglalkozott; a mozgás okának magyarázatát (dinamikát) figyelmen kívül hagyta. A dinamikai törvények felállítása a másik fizikus óriásra, Newtonra várt, aki éppen Galilei halálának évében született. A mechanikus Galilei egyik legjelentősebb megállapítása, hogy lehetetlen egy zárt kabinban végzett kísérlettel megállapítani, hogy a hajó áll-e, vagy egyenletesen mozog a tengeren. Ezzel a nyugalmi helyzet viszonylagosságát jelentette ki, és a tudomány „Galilei-féle relativitási elv”-nek nevezi. Háromszáz évnek kellett eltelni, hogy Einstein ezt kiterjessze optikai és elektromágneses jelenségekre is.

Galileinek, a csillagásznak nevéhez sok jelentős felismerés fűződik. Ő figyelte meg először, hogy a Holdon hegyek vannak, felismerve, hogy a Hold a fényét a Naptól kapja, s hogy a bolygóknak nincs saját fényük, szemben az állócsillagokkal. Új csillagot (ma azt mondanánk: novát) fedezett fel az égbolton, amelyről addig azt tanították, hogy változatlan. Észrevette a napfoltokat, melyeknek helyváltoztatását a Nap tengely körüli forgásával magyarázta. Csillagászati tevékenysége alatt mind erősebbé vált benne a meggyőződés, hogy a ptolemaioszi geocentrikus (földközpontú) világkép helytelen és tarthatatlan, s hogy a Föld kering a Nap körül és forog saját tengelye körül.

Felfedezéseit leírta, közreadta. Az így született tudományos esszék közül a csillagászati felfedezéseket tartalmazó Sidereus Nuntius valóságos sikerkönyv lett. A két világrendszerről szóló Párbeszéd viszont kivívta a korabeli katolikus egyház felháborodását, és elindítója lett az 1633-as Galilei-pernek, mely Németh László színművének drámai magvát képezi.

Milyen jelentősége volt a fizika történetében Galilei Párbeszéd a két világegyetemről című művének?

A Párbeszéd… olasz címén Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo jelentős mű. Jelentőségét abban látom, hogy didaktikusan szerkesztve összefoglalja a két világrendszerhez fűződő ismeretanyagot úgy, hogy a kor tekintélyes és népszerű fizikusa idős korában hitet tesz a kopernikuszi világkép mellett. Igaz, hogy tanait az inkvizíció bírósága előtt a beteges, megkínzott öregember visszavonja, de mind saját kora, mind az utókor számára sokkal lényegesebb, hogy leírta azokat. A mű formai érdekessége, hogy a régi görög írók hagyományait követve három szereplő beszélgetésének formájában közli gondolatait. Az egyik szereplő magát Galileit reprezentálja, a másik egy elfogulatlan laikus, a harmadik az ókori iskola nem túl éles eszű követője, akit meg kell győzni. A beszélgetés négy napon át folyik, tehát a mű négy napra tagolható. Erre találunk célzást Németh László színművében, amikor az inkvizíció bíróságának ügyvivője egy tárgyalás előtt magánbeszélgetés alkalmával kijelenti, hogy eltekintenének a bíróság előtti megjelenéstől, ha Galilei egy ötödik napot írna művéhez, amelyben tisztázná az előzőekben leírt „félreérthető kijelentéseit”.

A Párbeszéd… jelentőségén nem csorbít, hogy téves állítást is tartalmaz: az árapály jelenségét ugyanis Galilei a Nap és nem a Hold hatásának tulajdonítja.

Jelentett-e megtorpanást a tudományos gondolkodásban az a tény, hogy Galilei az inkvizíció előtt visszavonta a Párbeszédben kifejtett nézeteit?

Nem, legalább is mai szemmel nézve nem jelentősen. Az igazi tudósok tisztában voltak vele, hogy Galilei ezt kényszer hatása alatt tette. Németh László kiemeli, hogy Galilei beteges öregember volt, aki megtört a kínzás alatt. Egyik holland méltatója szerint senkinek sincs joga, hogy ezért utólag is szemrehányást tegyen neki. „A természettudományos meggyőződés sokkal kevésbé inspirál heroizmusra, mint a hitbeli.” Galilei életműve olyan jelentős és hatalmas, hogy elfedi a szerencsétlen kimenetelű pert, melynek áldozata volt. A per sokkal inkább Galilei belső drámája volt, mint a tudományé. S ne felejtsük, hogy néhány évtizeddel később Newton többek között Galilei felfedezésein indulva jut el az égi és földi mechanikai jelenségek közös okának magyarázatáig, az általános tömegvonzás gondolatáig.

Németh László a drámához két befejezést írt: az egyik változatban a lelkileg-testileg megtört tudós fiatalos lendülettel új tudományos mű megírását tervezi, a másikban szomorú beletörődéssel veszi tudomásul, hogy a tudomány nélküle is megy a maga útján. Melyik megoldás áll közelebb a valósághoz?

Véleményem szerint mind a két verziónak volt valamelyes valóságtartalma. A színházban előadott második változat áll közelebb a dráma logikájához. Nem lett volna következetes és motivált „happy end”-es befejezést írni. Azért ez a befejezés is tükröz bizonyos optimizmust; Torricelli látogatása meggyőzte, és reménnyel töltötte el, hogy a fizikai fejlődés halad tovább. Lényegesnek tartom, hogy Torricelli újat tudott mondani, és fel tudta kelteni az idős tudós érdeklődését, amikor az üvegcsőben felkúszó higanyoszlop magasságát a légnyomás nagyságával magyarázta. A hetvenéves, testileg-lelkileg megtört ember nem valószínű, hogy azonnal ifjúi lendülettel eltelve új mű megírásába kezd. Az viszont tény, hogy az arcetri „házi őrizetben” töltött évek még igen gyümölcsözőek voltak a tudomány számára is. Az a valószínű, hogy lassú megbékélés és a testét egyre gyötrőbben kínzó betegség mellett, de töretlen szellemi frissességgel fogott hozzá újabb művének írásához, melyet 1638-ban – tehát öt évvel a per után – adtak ki Matematikai érvelések és bizonyítások két új tudományág, a mechanika és a mozgások köréből címmel. Ezt egyes fizikatörténészek olyan fontos műnek tartják, hogy ennek megjelenésétől számítják a fizikának, mint tudománynak a kezdetét.

Erdélyi Erzsébet, Nobel Iván

Galileo Galilei
IMSS, Firenze

„Megtalálták a másikban azt, akikké ők lehettek volna”

Beszélgetés dr. Márki-Zay Jánossal Németh László és Bay Zoltán kapcsolatáról

Márki-Zay János hódmezővásárhelyi tanár Németh László és Bay Zoltán kapcsolatát kutatja, és több publikációja is megjelent e témából. Hogyan került Tanár úr látókörébe a tudós és az író?

Matematika–fizika szakos tanárként kerültem kapcsolatba Bay Zoltánnal, Németh Lászlóval pedig hódmezővásárhelyi lakosként. Bay Zoltánnal közös a szülőhelyünk: én is Gyulán születtem, akárcsak ő, bár Gyulavári volt a szülőhelye, de ez a település ma már Gyulához tartozik. Bay Zoltán 1900-ban született, Németh László 1901-ben, egy év sem volt köztük. Először a bátyám került kapcsolatba vele, aki Gyulán tanított, és jelenleg a sarkadi Bay–Ady Gimnázium igazgatója. A sógoromtól, aki bemutatott Németh Magdának, tudtam meg azt, hogy Bay Zoltán valamikor már nyilatkozott arról, hogy kapcsolatba került Németh Lászlóval. 1993-ban, egy fizikatanári ankéton az egyik téma Bay Zoltán és Németh László kapcsolata volt. Még 1992-ben kértük meg Bay Zoltánt, hogy tartson előadást ezen az ankéton kapcsolatukról, barátságukról. Az előadásra azonban sajnos már nem került sor. Komolyan készült a visszaemlékezésre, de halála ebben megakadályozta. Így módosult a tervünk, és közös megemlékezést tartottunk Bay Zoltánról és Németh Lászlóról, a tudósról és az íróról. A tanácskozás anyagát kibővítve közreadtam.

Tulajdonképpen mi volt Bay Zoltán kutatási területe?

Nagyon sokoldalú ember volt, és talán ez volt az egyik kapocs, ami kettejüket összekötötte. Túl sok ismeret, tudás szorult belé, hogy mindazt megélhesse, megmutathassa. A rokonság azt akarta, hogy orvos legyen – ez is érdekes, hiszen Németh László is orvosként kezdte pályáját –, de ő inkább a fizikához vonzódott, bár nagy tehetsége volt a zenéhez is. Németh László – mint tudjuk – itt Vásárhelyen fizikát is tanított, tehát ez is közös vonásuk volt. Valószínűleg az hozta őket össze, hogy megtalálták a másikban azt, akikké ők lehettek volna. Tisztelték, becsülték egymás tudását, jól kiegészítették egymást. Bay Zoltán irodalmár is volt, ezt bizonyítja Az élet erősebb című önéletrajzi visszaemlékezése azokról a nehéz időkről, amikor arra kényszerült, hogy elhagyja Magyarországot. De bizonyítja az is, hogy előadásai nyomdakész tanulmányok voltak. Nagyszerűen tudott fogalmazni, és olyan környezetben nőtt fel, ahol közel került az irodalomhoz. Debrecenben diáktársa volt Szabó Lőrinc és Gulyás Pál. Valószínűleg Szabó Lőrinc révén ismerkedett meg Németh Lászlóval 1936-ban, de barátságban volt Kodolányi Jánossal és Móricz Zsigmonddal is. Amikor Németh László Kata lánya megszületett, akkor Móriczot kérték keresztapának, és Bay Zoltán első felesége lett a keresztanya. Sajnos a kislány hamar meghalt és a keresztapa is, de ez a családi kötelék is erősítette kapcsolatukat. Mikor Bay Zoltán elhagyta Magyarországot, Amerikában kapcsolatba került az író lányával, Németh Magdával, aki a köteléket tartotta a két család között. Nyomon követte a magyarországi eseményeket, az irodalmat is. Németh László elküldte neki munkáit. Többször meg is hívta Amerikába, de az utazásra nem került sor, Németh László ragaszkodott Magyarországhoz.

Lehetséges az, hogy Németh László természettudományos témájú darabjainak is köze van Bay Zoltánhoz? Elsősorban a Galileire, A két Bolyaira gondolunk. Ezek nyilván nem közvetlenül a tudós ihletésére íródtak, de talán ez a kapcsolat is közrejátszott e darabok megírásában.

Erről nem tudok, de azt tudom, hogy Bay Zoltán olvasta ezeket a darabokat, és őszinte csodálattal adózott annak, hogy Németh László bár irodalmárként volt ismert, mégis milyen mélyreható ismeretekkel rendelkezett mind a fizikában, mind a matematikában. Bay Zoltánnak példaképe volt Bolyai János, aki nemcsak matematikus volt, hanem azt is megsejtette, hogy felfedezése a gravitáció elméletében is nagy szerepet játszott, és Einstein relativitáselmélete meg sem született volna a Bolyai-geometria nélkül. Bay másik példaképe Eötvös Loránd volt. Marx György magyar fizikus szerint akár négy Nobel-díjat is kaphatott volna a felfedezéseiért. Erre nem került sor, de azt elmondhatjuk, hogy Bay Zoltán a huszadik század egyik legnagyobb magyar fizikusa volt. Kísérletező fizikus volt, otthon minden kísérletet megcsinált, ami érdekelte. Egyszer hajítógépet fabrikált, és az eredményt a Darabos utca néhány házának teteje meg is sínylette. Az egyetem után Németországba került, ahonnan Klebersberg Kunó meghívta a szegedi egyetemre, ahol aztán hat évig tanított. Itt orvosi műszereket szerkesztett Ezután a budapesti egyetemre került, majd az Egyesült Izzóba. Itt kezdett foglalkozni a radarral is, amelyet a második világháborúban fejlesztettek ki. Ő ezt természettudományos célokra akarta felhasználni. A Hold meghódításának gondolata is foglalkoztatta.

Ezek szerint azt is mondhatjuk, hogy Bay Zoltán igazi hőse lehetett volna egy Németh László-drámának, gondoljunk csak Galilei alakjára, aki sokoldalúságával, tudományos kísérleteinek és felfedezéseinek jelentőségével erősen hasonlított rá.

Bay Zoltán jellegzetesen huszadik századi tudós volt. Atomfizikai tanszék megalakítását javasolta az egyetemen. Amikor ez megalakult az Egyesült Izzó támogatásával, ő tanította először Közép-Európában az atomfizikát. Amikor úgy érezte, hogy élete is veszélybe került – sokat és fontos dolgokat tudott –, 1948-ban elhagyta Magyarországot. Nagyon nehezen döntött így, és mindvégig megmaradt magyarnak.

Azt írja a két egyéniség életének párhuzamait kutatva, hogy mindketten nagyhatású pedagógusok voltak. Ki is tér arra, hogy miként nyilvánult ez meg Németh László esetében. Őt idézi: „Mint vásárhelyi tanár, a természettudományos tárgyakat mindig mint az egyes tudományágak történetét tanítottam”. És ön teszi hozzá: „elve volt az, hogy játszva kell tanítani.” Miben nyilvánult meg a játszva tanítás?

A hódmezővásárhelyi évek alatt kezdett pedagógiával foglalkozni, és nagyon nagyra becsülte ezt a tevékenységet. Azt állította, hogy a pedagógus is lehet olyan nagyhatású, mint az író. Erre a véleményre az is sarkallta, hogy édesapja is pedagógus volt, mégpedig igen jó pedagógus. Négy-öt nyelven beszélt, de még több nyelven értett és olvasott. Tehát volt példa előtte. Itt minden tárgyat történeti folyamatában tanított. Arra törekedett, hogy a viszonylag rövid idő alatt minél messzebbre jusson e folyamatokban. Híve volt annak, hogy a tanulók maguk is kísérletezzenek, tehát itt valósult meg a játszva tanulás gondolata. De gondolt az irodalomtanításban például a dramatizálás, a szerepjátszás fontosságára. Ezek a módszerek egy mai tanár számára is például szolgálhatnak.

Lehet-e folytatni egy mai vásárhelyi tanárnak azt az utat, amelyet Németh László és Bay Zoltán taposott ki?

A saját példámmal szeretnék válaszolni. Olyan iskolában tanítottam, ahol nem volt fizikaszertár. Mit csinálhat ilyenkor a tanár? Keres olyan eszközöket, amelyeket fel tud használni a kísérletekhez. Találtam is ilyeneket, például szívószálakból alakítható modelleket csináltam a matematika és a fizika tanításához. Kicsit kényszerített az élet arra, hogy magam csináljam az eszközöket. Tehát a kísérletező ember elvét a magaménak is vallottam.

Tudjuk, hogy Németh László kiterjedt levelezést folytatott közeli és távoli környezetével. Vannak-e ilyen dokumentumok Bay Zoltánnal kapcsolatban is?

Én egy megjelent levélről tudok, amelyre Bay Zoltán is válaszolt. A két család azonban többször találkozott. Ebben arról ír, hogy elolvasta a Kocsik szeptemberben című Németh László-művet, valamint a többit is, amelyeket meg tudott szerezni: az Égető Esztert, az Irgalom című regényt, A kísérletező embert, a Bolyai-drámát. Azt is megírja, hogy csodálattal töltötte el az a tudományos hitelesség, amellyel a Bolyai-problémát olyan mélyen tudja látni és láttatni az író, ahogyan a matematikusok közül is csak kevesen. De ugyanezt állapítja meg a Gandhi-drámáról és az ószövetségi témáról is. Kibogozta a problémák velejét, és azokat tárta az olvasók és a nézők elé. Ahogy a Bolyaiakat megértette, ugyanúgy felismerte az alapkérdéseket Galilei vagy Széchenyi és a többi dráma hősének életében. Szeretné, ha vendégül láthatná, és reméli, hogy egyszer ez is megvalósul.

Hogyan őrzi Hódmezővásárhely Németh László szellemiségét? Érződik-e annak a néhány évnek, annak a sok-sok törődésnek az emléke, amely az íróból, a pedagógusból sugárzott?

Ennek az emlékmegőrzésnek egyik bizonyítéka éppen az, hogy a Németh Lászlóról elnevezett könyvtár egyik szobájában beszélgetünk. Korábban ez abban a leánygimnáziumban volt, ahol az író is lakott egy ideig. Volt ott egy emlékszoba, ami most ide került át, azután itt, a könyvtár előtt áll a szobra. A leánygimnáziumban emléktábla őrzi az emlékét, és a Bethlen Gábor Gimnáziumban ott a könyvtár, amelynek Kossuth-díját adományozta. Ezeken kívül most már egy vásárhelyi iskola nevében is őrzi Németh László emlékét.

Hódmezővásárhely, 2001. augusztus 7.

Erdélyi Erzsébet, Nobel Iván

Németh László
a sajkodi kertben
Bay Zoltán
(aki „megtapogatta” a Holdat)

A minőség forradalmára

Interjú Marx Györgygyel

Németh László azt mondta, hogy egy új kor Homérosza volt Galilei, aki ott áll a maga kereső szenvedélyével és elképzeléseivel az újkor kezdetén. Most, néhány évszázad után a tudomány művelése néhány ember vagy legalábbis kevesek ügyéből tömegfoglalkozás lett. Az író problémája is az volt, hogy nem fenyeget-e éppen a tudomány minősége szempontjából valamifajta eltömegesedés.

Galilei még csaknem egyedül volt, és örömmel fogadta a drámában – legalábbis az egyik verzió szerint –, hogy akadt egy tanítványa, aki megérti gondolatait, sőt új gondolatokat hoz. Manapság a természettudomány is kissé dogmatikus struktúrává vált. Van matematika, fizika, kémia, biológia, földtudomány, csillagászat, és az idős urak ezt tanulják, ezt adják tovább. De az idős urak iskolázottsága nem mindig elegendő, mert például a huszonegyedik században a molekuláris genetikához alaposan tudni kell a fizikát, a biológiát. Viszont a biológusoknak azt tanították, hogy a fajok változatlanok, a fizikusoknak meg azt, hogy a vegyérték változása hogyan vezet mutációkra. Vannak viszont olyanok, akik ezt nem tisztelik, és Németh László példáját követve átlépik a határokat. Az ő sokoldalú, orvosi képzettsége segítette abban, hogy diagnózist állítson fel a magyar társadalomról, és gyógymódot is javasoljon.

Domokos Mátyás

Marx György

„Szívesen beszélgetek el azzal, aki hozzám szegődik”

Beszélgetés Mészáros Emma művésztanárral, a hódmezővásárhelyi „drága jó nyolcadik” egykori tanulójával, Németh László tanítványával

Mészáros Emma a „drága jó nyolcadik” egyik tagja. Hogyan indult, hogyan alakult a sorsa, hogyan került kapcsolatba Németh Lászlóval?

Hódmezővásárhelyen születtem, a lánygimnáziumba jártam. Nagyon jó társaságba kerültem, nyolc évfolyamos osztályban végeztem el a gimnáziumot. Szerencsés voltam. Az a társaság, amely a majdani drága jó nyolcadik lett, az elsőtől kezdve végig, érettségiig megmaradt. Abban is szerencsém volt, hogy az előző magyartanárom Szabó Magda volt, az írónő. Szerettük Magda nénit, meglehetősen szigorú volt, igyekezett megszerettetni velünk az irodalmat, de az osztály csintalan volt, sokszor olyanokat is csináltunk, ami talán méltatlan volt az orvos-, ügyvédgyerekekhez, a jólszituált családok gyerekeihez. Az iskola akkor református gimnázium volt, bár a tanulók fele katolikus hitre hallgatott. Akkor még nem a Bethlen Gábor Gimnázium épületében működött, hanem a Szent István téren, ahol most az ének-zenei általános iskola van. A hatodik osztály befejezése után Magda néni elment, és mi kétségbe voltunk esve, hogy vajon ki lesz az utóda. Hallottuk, hogy egy férfi jön helyette, Németh László. Tudtuk róla, hogy író, de nem tudtuk azt, hogy ilyen nagy ember. Megjelent Laci bácsi, bejött az osztályba, és miután a lányok kíváncsiságát kénytelen volt kielégíteni, bemutatkozott, mondta, hogy „író vagyok, Budapestről jövök, és Vásárhely az a város, amelyik hányattatásomban nekem kenyeret ad, hogy meg tudjak élni. Itt fogok tanítani óraadóként. Fogadjanak szeretettel, mert én is szeretettel jöttem.” Végtelenül szerényen és csendesen mondta ezeket.

A többiekre is ilyen hatást gyakorolt, vagy ez csupán személyes szimpátia volt?

Amikor Laci bácsi bemutatkozott, ez a csintalan osztály 180 fokos fordulattal megváltozott.

Milyen volt az első benyomás a külsejéről, a hangjáról, a megszólalásáról?

Végtelenül egyszerűen öltözött, kissé vasalatlan volt a nadrágja, de tudtuk, hogy háborús évek voltak, a családja is távol volt. Nem volt lányszemmel férfiideál, de az arcáról olyan végtelen jóság áradt, és olyan közvetlen volt, halk szavú, amit mi a többi tanárnál nem tapasztaltunk. Azok meg akarták fegyelmezni ezt a jó képességű, de éppen ezért kissé zabolátlan osztályt.

Más módszert alkalmazott, mint az előző magyartanár? Könnyű volt alkalmazkodni hozzá rövid idő alatt?

Nagyon könnyű volt. Magda néni nagyon szigorú volt, leadta az anyagot és feleltetett, ahogyan ezt a középiskolában szokták csinálni. Laci bácsi nem ezt csinálta. Az ő pedagógiai módszerének lényege az volt, hogy bevezette az integrált oktatást Vásárhelyen. Irodalom órán történelmet magyarázott, történelem órán képzőművészetet, tehát nem elszigetelten egy tárgyat, hanem megpróbálta összefogni az adott kort. Így ha valaki bement egy órájára, akkor nem tudta, hogy az irodalom- vagy történelemóra. Egy költőt, írót vagy egy művet annak a kornak a történelmébe vagy képzőművészetébe ágyazva tárgyalta. Tehát tulajdonképpen művelődéstörténetet tanított.

Németh Ágnes megmutatta nekünk a drága jó nyolcadik egyik tanulójának jegyzetfüzetét: ebben valóban nagyon szisztematikusan rendszerbe volt szedve filozófia, világirodalom, pszichológia, művészettörténet. Hogyan tudott egy tizenhat éves gyerek ennek a nagy tudású, rendkívül intelligens tanárnak a módszeréhez alkalmazkodni? Hogyan lehetett ebből felelni? Milyen volt egy úgynevezett számonkérés?

Két évig tanított minket magyarra és történelemre, ezért volt időnk megszokni a módszerét. Nem úgy feleltetett, mint a többi tanár, hanem leadott egy anyagot, és utána mintha egyetemi vizsga lett volna a számonkérés. Témazáró dolgozatokat íratott, vagy valakinek kiadott egy témát, amiből referátumot kellett írnia, a többieknek pedig korreferátumot.

Milyen osztályzatok születtek ebből a módszerből?

Nagyon jó átlagot ért el az osztály, négyesnél nem volt rosszabb jegy. Laci bácsi megbízott bennünk. Nem kellett retorziókat alkalmaznia, mert megszerettette velünk a tantárgyakat, és mi szívesen tanultunk.

Mit szólt ehhez a szokatlan pedagógiai gyakorlathoz a tanfelügyelet, vagy olyan tanári szabadság volt ebben az iskolában, hogy minden tanár a saját pedagógiai elképzelése szerint taníthatott?

Ezt nem tudom, mert Laci bácsi nem mondta el nekünk a felügyelők véleményét, de azt tudom, hogy ahány tanár volt, annyiféleképpen tanított. Magda néni a hagyományos módszert követte, Laci bácsi pedig ezt a szokatlant és merőben újat. Sajnos a jegyzetfüzeteimet elkérték, és máig sem adták vissza. De rengeteg magánlevelem volt Laci bácsitól, ezeket is mind elkérték, így csak egyetlen levél maradt meg, meg ez a füzet, amit nem adtam ki a kezemből.

A humán tárgyak összekapcsolásáról beszéltünk eddig, de tudjuk, hogy Németh László a reáliákban is otthonosan mozgott. Belekerültek-e olyan kapcsolódási pontok is a tananyagba, amelyek nem humán jellegűek voltak?

Nálunk nem, de volt olyan osztály, amelyikben matematikát, fizikát tanított, kémiát is, és ott humán ismereteket épített be a tananyagba, mert azt hiszem, hogy azok álltak közelebb hozzá. De tudtuk, hogy ért mindenhez. Két iskolában tanított akkor, nálunk és a Bethlen Gábor Gimnáziumban. Ha valaki beteg lett a tanárok közül, akkor másnaptól ő helyettesítette, és ott folytatta, ahol a kollégája abbahagyta. És ez így volt szinte bármelyik tárgy esetében. Mi ezután úgy hívtuk, hogy az ügyeletes helyettesítő. Mindenhol helyt tudott állni.

Abban az időben még sok tudós tanár működött, különösen az egyházi iskolákban, de azért ez akkoriban már nem volt jellemző. Bizonyára kuriózumnak számított ezzel a polihisztorságával.

Így van. Mi például Molière-darabot is előadtunk, és Laci bácsi készített fel bennünket. Ő rendezte, elmondta elképzeléseit. A többi tanár azt mondta, hogy minek vállalkozunk ilyesmire. Nagyon szerette ezt az osztályt, nagyon is kötődött hozzánk, nekünk többet adott, mint a többieknek.

Ezt a kötődést az elnevezés is bizonyítja. Hogyan kapta az osztály ezt az „állandó jelzőt”?

Laci bácsi minket hiperintelligens osztálynak tartott, és mi rajongásig szerettük őt. Például megtettük, hogy fiákert fogadtunk neki a kis zsebpénzünkből, hogy az egyik iskolából kényelmesen jusson el a másikba, mert említettem, hogy két helyen tanított, és csak futva érte el időben az óráját. Ő ezt először nem akarta elfogadni, de azután sikerült rábeszélnünk. Később már olyan volt az órabeosztása, hogy sétálva is odaért. És Laci bácsi imádott sétálni. Nos, visszatérve a kérdésre: egy alkalommal egyik magyar órájára meghívta Rácz Miklós igazgató urat azzal, hogy szeretne bemutatót tartani a nyolcadik osztályban, bizonyítandó a mi intelligenciánkat és szorgalmunkat. És mi nem készültünk. Hiába kérdezett a tanár úr, a lányok nem tudtak semmit. Laci bácsi nagyon szomorúan, szó nélkül elment Rácz Miklóssal együtt, félbehagyva az órát. Mi lányok nagyon megbántuk ezt, és vártuk a következményeket, a retorziót. Ekkor valamelyikünknek eszébe jutott, hogy írjunk egy levelet, és egy szép virágcsokor kíséretében vigyük el neki. Írjuk meg azt, hogy drága jó Laci bácsi, bocsásson meg, soha többet nem fogunk ilyet csinálni, felejtse el, és mentsen ki minket az igazgatónál is. És a küldöttség elment a Bercsényi utcai lakására, az „Égető Eszter-házba”. A háziasszony volt csak otthon, aki azt mondta, hogy Laci bácsi nagyon szomorúan elment, és nem tudja, hogy hol van. Mi ott hagytuk a levelet és a virágot, és vártuk a következő órát. Én egész éjszaka nem aludtam. Másnap bejött az osztályba, mi pedig kővé meredve álltunk. Laci bácsi – soha nem fogom elfelejteni, akárcsak a bemutatkozását – fölállt a katedrára, szembe velünk, és azt mondta: Megbocsátok a drága jó nyolcadiknak. És ezentúl önök az én drága jó nyolcadikom lesz.” Nos, ekkor kaptuk ezt a nevet. Laci bácsi elkísért minket az érettségiig. A bankett után, amit a mi családi házunkban rendeztünk, elmentünk szerenádot adni a tanároknak, és Laci bácsi egész éjjel velünk volt, elkísért minket mindenhova, velünk ballagott, a drága jó nyolcadikkal.

Milyen volt a kettőjük kapcsolata, a tanáré és a tanítványé?

Azt el kell mondanom, hogy akkor Vásárhelyen voltam gimnazista, és egyidejűleg zeneakadémista Budapesten. Hetenként utaztam föl két napra, Pestre, és egyes egyedül Laci bácsi állt mellém a tanári karból hogy engedjék el ezt a lányt. Sikerült aztán a tanárokat is meggyőznie. Neki köszönhetem, hogy a gimnázium mellett a Zeneakadémiát is el tudtam végezni. Úgy, hogy én 1951-ben a Zeneakadémia művésztanári diplomájával a zsebemben 21 éves koromban megkaptam Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a tanársegédi állás, és egészen nyugdíjazásomig itt dolgoztam, később már docensként.

Németh László sem a megszokott módon búcsúzott a drága jó nyolcadiktól. Itt ez a könyvecske, ami azt tanúsítja, hogy ez egészen különleges búcsú volt.

Én ezen a búcsún nem voltam ott, mert éppen Pesten vizsgáztam. Rendhagyó búcsú volt valóban: az utolsó irodalomórán mindenkinek adott egy barna könyvecskét, hogy majd ebbe minden évben, ha találkozunk – mert ez volt az elképzelése –, mindig ír bele valamit. Ebből annyi valósult meg, hogy kinek-kinek a könyvébe írt egy nyolcsoros és egy négysoros verset. Az egyik a Varázslat, a másik az Ujj és szív.

Mindenkinek személyre szóló verset írt?

Igen, de azt hiszem, egyik sem ilyen szép, mint ezek.

Hány vers született ebből az alkalomból?

Huszonnégy. Huszonnégy lány volt, ugyanannyi verspár született. Én szerencsésebb voltam, mert nem lehettem ugyan ott a búcsún, ezért írtam Laci bácsinak egy levelet László napra, és bocsánatot kértem tőle, hogy nem lehettem ott a füzet átadásán. Ő a következőt válaszolta: „Nagyon köszönöm, hogy nem zárt ki a szívéből. Küldöm ezt a könyvecskét annak bizonyítékául, hogy én sem. Az első két verset akkor másoltam bele, amikor azt hittem, hogy neheztel rám. Azt mondtam a lányoknak, ha megbékél, itt van nálam, épp úgy, mint a barátság, bármikor átvehető. A harmadikat ma írtam azon melegében, hogy virágait és levelét megkaptam. A második vers végén a tréfát, remélem, megbocsátja, hisz enyelegtünk mi azon, s ezért adtam mindenkinek külön könyvecskét, hogy mások elől eldughassa. Magának is megírtam, hogy este hat után, szokott sétámon szívesen beszélgetek el azzal, aki hozzám szegődik. Ha kedve van hozzá, tiszteljen meg egyszer. Régi barátja, Németh László.”

A tízéves érettségi találkozón ezt írta ebbe a füzetbe: „Egy szép estéről, amelyről kiderült, hogy tíz év csak tíz perc. Laci bácsi”. 1968-ban, a Cseresnyés Kollégium 30 éves évfordulóján, amikor én is a város vendége voltam, ezt írta a könyvecskébe: „1968. október 12-én, a Cseresnyés Kollégium megalakulásának 30 éves évfordulóján örömmel és szeretettel látom viszont a régi füzetet és tulajdonosát. Őrizze meg szeretete emlékét új 21 éven át. Laci bácsi.” És van még egy, ami életemben a legszebb, és ami ars poétikámmá vált:

Aki Bachhal és Beethovennel beszélget,
E földön már nem lesz baráttalan.
Forgassa ki mindenből az élet:
Amíg zene van, birodalma van.

Hódmezővásárhely, 2001. augusztus 1.

Erdélyi Erzsébet, Nobel Iván