A két arany

Victor Hugo
Részlet A nyomorultakból
orvoslás, fogászat, fogpótlás, implantáció, Plenk József Jakab
szóelválasztás

Plenk József Jakab (1739–1807) 1777-ben adta ki az első magyarországi fogászati tankönyvet Doctrina de morbis dentium ae gingivarum, melyben a fogászatot önállóan tárgyalja és a fogászat minden ágára: az anatómiára, fejlődéstanra, protetikára, konzervatív kezelésre, szájsebészetre, sőt orthodontiára is kiterjed. A négy fejezete: morbi dentium, gingivarum, alveolarum és morbi sinuum maxillarum. A mű tudományos alapossággal készült, megelőzve korát, orvosi szemlélettel: indikációs és kontraindikációs rendszerbe foglalva. Plenk a klasszikus képzettségű orvosokat akarta a fogászat művelésére megnyerni. Ennek érdekében a tárgyat a tudományos világ nyelvén, az orvosok képzettségéhez méltó alapossággal, részletességgel és rendszerességgel tanította.a

  • a Hübner Béla: Irodalmi emlékeink a fogászat újkorából 1830-ig. Fogorvosi Szemle 1935. 107–111. p.

Az újkori fogászat megalapítója Pierre Fauchard 1728-ban jelentette meg a fogászati tudomány kétkötetes alapművét (Le chirurgien dentiste ou traité des dents), melyet 1733-ban németre fordítottak, majd több kiadást ért meg. Bár korszerű tudományos szemlélettel alapvető európai művet írt, melyet sok nyelvre fordítottak le és alkalmazták az egyetemi oktatásban, Plenk mégis szakított ezzel a gyakorlattal és önállóan írta meg fogászati könyvét. A francia tudós könyvéhez képest ez egy kisebb lélegzetű mű volt, és tudományos értéke sem volt azonos. Hogy ebben politikai, vagy szakmapolitikai érdekek vezérelték-e Plenket pontosan nem tudjuk, de érdeme, hogy megírta és magyarra fordították az első, egyetemi engedéllyel rendelkező tankönyvet. Plenk orvosi szemlélete, irodalmi tájékozottsága messze meghaladta korát, munkáiból egyértelműen kitűnik, hogy valóban ő volt az első hazai stomatológus.b

  • bLásd még: Salamon H.: A magyar stomatologia (fogászat) története a legrégibb időtől napjainkig. Budapest, 1942. 752 p.

Most nézzük a könyv újszerűségét és tudományos értékét! Az első fejezet a fogak kialakulásával, fejlődéstanával foglalkozik. Az előtörés oka a »vis vitalis« vagyis az életerő, amely elindítja a fogakat a szájüreg felé. Ha nagy ez az erő, előbb jönnek ki a fogak, ha kisebb akkor időben később indul el a fogzás. Helyük meghatározott, de akadhat olyan rendellenes helyen növő fog is, amelyik a szájpadláson tör utat magának, vagy más nem a megszokott helyen. Lehetnek szám felettiek és hiányosak is.

A protetikának nagy szerepet tulajdonít, mert szerinte minden foghiány megköveteli a fogak pótlását. Tehát a helyreállító protetika híve, melynek segítségével a rágóképességet kell optimalizálni. A hiányzó fogakat elefántcsontból vagy víziló csontjából faragták ki. Az így elkészült fogakat pecsétviasszal és fonalakkal rögzítették a szomszédos fogakhoz. Emberi hullák fogát is felhasználták, valamint az élő emberek – főleg szegények – kihúzott fogával pótolták a hiányt.c Ezek az első hazai implantációk. A donor kora nem lehetett több negyven évnél, a befogadó pedig 24 évnél. Ezt a kort tartották optimálisnak ahhoz, hogy sikeres legyen a beültetés. A beültetett fognak azonosnak kellett lenni a kihúzottal.”

  • c Victor Hugo A nyomorultak című könyvében plasztikusan írja le a kis Cosette anyjának nyomorát. Ahhoz, hogy kislányát ellátni tudja először a haját vágatja le és adja el parókának, majd a felső első ép metszőfogait, hogy gazdag embernek beültessék az ép, egészséges, frissen húzott fogakat.

„Fantine imádta gyermekét.

Minél lejjebb züllött, annál komorabbá lett körülötte a világ, de annál fényesebben tündökölt lelke mélyén az édes kis angyal. Biztatta magát: »Ha gazdag leszek, Cosette velem fog élni.« És nevetett. Köhögése nem enyhült, hátát izzadság verte ki.

Egy nap levelet kapott Thénardier-éktól. Az írták: »Cosette beteg, elkapta a környéken pusztító ragályt. Köleshimlőnekde mondják. Drága gyógyszerekre van szüksége. Tönkremegyünk belé, nem győzzük pénzzel. Ha egy héten belül nem küld negyven frankot, a kicsikének vége van.« Fantine eszelősen fölkacagott, és odaszólt öreg szomszédnőjének:

– Na, ezek jól adják! Negyven frank! Két arany! Honnan vegyem? Mit gondolnak azok a buta parasztok!

Kiment a folyosóra egy keskeny ablakhoz, és újból elolvasta a levelet. Aztán lement a lépcsőn, ki az utcára, futott, ugrált, kacagott.

Valaki szembejött vele, és megkérdezte:

– Mitől van olyan virágos jókedve?

– Egy ostoba levelet kaptam faluról – válaszolt. – Negyven frankot kérnek tőlem a buta parasztok!

Ahogy kiért a piactérre, nagy csődületet látott egy furcsa formájú kocsi körül. A kocsi tetején nagyban szónokolt egy vörös ruhás ember. Vándor fogműves volt, aki a vásárokat járta, és teljes fogsorokat, bódítószereket, holmi porokat meg elixíreket árult.

Fantine a tömeg közé vegyült, és a többiekkel együtt nevetett a handabandázáson, melyben a csőcselék szavajárása és az úrinép kifejezésmódja keveredett. A fogműves meglátta a nevető arcú, szép lányt, és rákiáltott:

– De szép foga van! Magának, aki ott nevet. Ha nekem adja a két metszőjét, egy-egy aranyat kap értük.

– Mik azok a metszők? – kérdezte Fantine.

– Fölül a két középső foga – felelte a fogműves.

– Borzasztó! – kiáltott Fantine.

– Két arany! – dörmögte egy fogatlan vénasszony. – Ez aztán a szerencse!

Fantine elrohant, és befogta a fülét, hogy ne hallja a fogműves rekedt hangját, ahogy utána kiabált:

– Gondolja meg, szép kisasszony! Két aranynak jó hasznát veheti. Ha rászánja magát, jöjjön el ma este az Ezüst Hajóba, ott megtalál.

Fantine hazament, és dühösen elmondta a dolgot Marguerite-nek, derék szomszédnőjének:

– Hallott már ilyet, hát nem gyalázatos ember? Hogy is engedhetik szabadon járni az ilyet! Hogy én kihúzassam a két első fogamat! Borzalmasan megcsúnyulnék! A haj kinő, de a fogak! Ó, a vadállat! Inkább fejest ugrom, le az ötödik emeletről! Azt mondta, hogy ma este az Ezüst Hajó fogadóban lesz.

– S mennyit kínált? – kérdezte Marguerite.

– Két aranyat.

– Az annyi mint negyven frank.

– Igen – szólt Fantine –, negyven frank.

Elgondolkozva ült le a munkájához. Negyedóra múlva abbahagyta a varrást, és kiment a folyosóra, hogy még egyszer elolvassa Thénardier-ék levelét.

Mikor visszament, megkérdezte Marguerite-től, aki mellette dolgozott:

– Mi lehet az a köleshimlő? Nem tudja?

– Tudom hát – felelte az öreglány –, betegség.

– Sok orvosság kell a gyógyításhoz?

– Rengeteg.

– És hogy kapja el az ember?

– Hát csakúgy, mint más betegséget.

– Gyerekek is megkaphatják?

– Azok különösen.

– És bele lehet halni?

– Nagyon is – mondta Marguerite.

Fantine kiment, és megint elolvasta a levelet.

Este elment hazulról, és a Párizs utca felé tartott, ahol vendégfogadók vannak.

Marguerite másnap, ahogy napkelte előtt belépett Fantine szobájába – mert mindig együtt dolgoztak, hogy ne kelljen két gyertyát égetniük –, Fantine-t az ágy szélén ülve találta, sápadtan, dermedten. Le se feküdt este óta. Főkötőjét a térdére ejtette. A gyertya egész éjjel égett, alig maradt belőle valami.

A szörnyű rendetlenség láttára Marguerite megállt a küszöbön, és fölkiáltott:

– Szent Isten! A gyertya csonkig égett! Mi lelte magát?

Aztán ránézett Fantine-ra, aki feléje fordította megnyírt fejét.

Fantine este óta tíz évet öregedett.

– Jézusom, mi baja van, Fantine?

– Semmi bajom – válaszolt Fantine. – Ellenkezőleg. Boldog vagyok, mert a gyermekem nem fog meghalni segítség híján abban a borzalmas betegségben.

A két aranyra mutatott, ami ott fénylett az asztalon.

– Úrjézus! – szólt Marguerite. – Hiszen az egész vagyon! Honnét ez a két arany?

– Szereztem.

És elmosolyodott. A gyertyafény megvilágított az arcát. Vérző mosoly volt. Vöröses nyál szivárgott a szája szögletéből, és a szájában fekete lyuk sötétlett.

Elülső fogai hiányoztak.

A negyven frankot elküldte Montfermeilbe.”

A nyomorultak. I. kötet V. könyv X. fejezet; Lányi Viktor fordítása

  • d köleshimlő – A francia nyelvű szövegben a fièvre miliaire megnevezés szerepel. – A szerk.
  • eköleshimlő (miliaria, friesel) – Olyan betegség, melynél a bőrt kölesnyi, ritkán lencsenagyságu hólyagocskák lepik el. Aszerint, amint az egyes hólyagocskák közül a bőr vörös vagy rendes fehér, megkülönböztetünk vörös és fehér köleshimlőt. Mindkettőnél a hólyagocskák tartalma eleinte viztiszta, később zavarosodó folyadék. A bántalom magától múlik el oly módon, hogy a hólyagocskák részben felrepednek, részben beszáradnak s a bőr felületes rétegei azután lehámlanak. A köleshimlő ezen két alakja különböző okból származó bő izzadás után felléphet és a vele járó viszketés folytán bekövetkező vakarózás elég gyakori okát képzi egy belőle keletkező bőrbántalomnak, az ekzémának. A köleshimlő harmadik alakja a miliaria crystallina, melynél a hólyagocskák a bőr felületét harmatcseppekhez hasonlóan ellepik, tartalmuk tiszta átlátszó folyadék. A miliaria crystallina az angol izzadás elnevezéssel önálló fertőző bántalomképen volt ismeretes, de kísérője lehet ízületi csúz, kanyaró, vörheny, tüdőgyulladás, gyermekágyi láz és egyéb fertőző bántalom súlyosabb alakjainak is. Régente gyermekágyasoknál gyakran fordult elő s oka az volt, hogy a gyermekágyasokat takarókkal, dunnákkal annyira betakarták, hogy folytonos izzadás következtében kifejlődött a köleshimlő. Ezen életveszélyes bántalmak okai annak, hogy a köleshimlőt oly súlyos betegségnek tartották. Maga a köleshimlő tisztántartáson kivül egyéb kezelést nem kíván. A hólyagocskák maguktól megrepednek s a bőr 2–3 heti hámlás után teljesen megtisztul. – A Pallas nagy lexikona alapján.
Plenk József Jakab
(1739–1807)
Victor Hugo
1868 · François-Nicolas Chifflart francia festő (1825–1901)
Auguste Rodin Victor Hugo-t ábrázoló szobraiból

Képek A nyomorultak különféle kiadásaiból és feldolgozásaiból