Dopping

Dr. fil. Halle Valter
Szemelvények a Nyugat című folyóirat természettudományos vonatkozású cikkeiből
biológia, kémia, biokémia, növényi alkaloidák, ajzószerek, dopping, Sigmund Fränkel
szóelválasztás

Az utóbbi hetekben a monarchia egyik legnagyobb versenyistállójának trénerjét megfegyelmezték, mert az ő keze alól kikerült egypár lóról tudományos vizsgálat állapította meg, hogy futtatás előtt doppingolták. Ez ügy kapcsán aztán úgy magyar, mint külföldi újságok annyi mindenféle meg nem állót s megmásítottat írtak össze a doppingról s az ezt kimutató eljárás értékéről, hogy a közönségnek igen hamis képe van most mindezekről. Hiszen igaz: nem könnyű s laikustól – s végre is az újságtudósító is az – nem várhatni, hogy kifogástalanul s megbízhatóan értesülhessen a doppingról. Noha a doppingolás meglehetős régen és sokfelé járja, kivált Amerikában: Magyarországon, Ausztriában s Németországban csak néhány éve jutottak, szélesen megalapozott tudományos vizsgáló módszer útján, olyan eredményekre, melyek a doppingolás technikájára s kimutatásának módjára kellőképp rávilágítanak. E kutatásokat azonban nem hozták nyilvánosságra – az újságírók tehát nem értesülhettek egyebünnen, minthogy megpróbálták interjúvolni a vizsgálattal megbízott szakembereket – viszont ezeknek tilos volt beszélniök, míg a vizsgálat be nem fejeződött. Tudnivaló, micsoda változásokon megy át a tudományos tény, míg forrásától eljut a tudósítónak megfésülő s gyakran megdolgozott értelmén át az újságba, innen pedig az olvasóhoz. A pár adatmorzsát, amit a hivatott ember elhullatott, úgy fel kell fújni és néha, érdekelt utasítás szerint, át is gyúrni, hogy kiadós rágnivalót tálaljanak a közönség elé. A doppingos esetben kivált a doppingra szolgáló vegyszerek kimutatásának módszerét támadták igen hevesen és legkevésbé sem objektívan. A szakférfiról, ki az osztrák zsokéklub hivatalos véleményadója gyanánt hónapokon át bajlódott a dopping kimutatására szolgáló vegyelemző vizsgálatokkal – személyéről is, módszeréről is olyan tapasztalatlanul olyan hamis dolgokat híreszteltek néhol, amiket már mégiscsak vissza kell utasítani és helyre kell igazítani. Persze: így is marad imitt-amott egy és más, amivel az ember egyszerűen nem áll szóba, mert a tisztességének áll méltóságán alul.

Csak annyit gondoljunk meg, hogy a szóban forgó szakférfi, Fränkel Zsigmond doktor, a bécsi egyetemen tanára az orvosi kémiának s nemcsak Ausztriában és Magyarországon, de az egész világon szakának legkiválóbb képviselői közt tesz számot. Bőven ömlő és jelentős tudományos munkássága – a fiziológiai s a tiszta kémia terén kifejtett – ritka eredeti gondolkodásra vall, óriási tudásra s a vegytudományi munkatechnikán való teljes uralomra. Akinek, mint nekem, megvolt az a szerencséje, hogy elébb mint tanítványa, majd mint asszisztense éveken át együtt dolgozhatott vele, minden kívülállóknál jobban megítélheti bíráló elméjének élességét s lelkiismeretességét, munkáinak szabatosságát s pontosságát s a felelősségtudást, mely minden tudományos és gyakorlati munkájában áthatja. Irodalmi munkásságából kivált már harmadik kiadásban megjelent Orvosszer-szintézise emelkedik ki – testes könyv, mely roppant eredetien és páratlanul kimerítően tárgyalja az orvosszerek mesterséges felépítését, az anyagok vegyi összetétele s testi hatása viszonyának elméleti átgondolásából indulván ki. Magyarországon talán még nem méltányolhatják jelentősége szerint e könyvet, mely kivált Németországban s Angliában ritka sikert ért el. Mert itt csak kezdetei vannak meg a vegyiparnak, mely szoros érintkezésben a vegyi és orvosi elméleti tudománnyal, Németországban nem sejtett diadalokat ül. Fränkel könyve, a maga fajtájában első, töltötte be úgy az elméletnek mint a gyakorlatnak egy nagy hézagát, s kivált az összetett alkaloidok s ezeknek helyettesítő szerei körül vannak gazdag megpendítései s jutott jelentős eredményekre. Egyéb munkái közül csak még a Leíró biokémiát s a Dinamikus biokémiát említem, mind a kettőt kimerítő munkát, melyet a szakkörök ellenkezés nélkül ismernek el. Nem sorolhatom itt fel Fränkel tanárnak mind a többi – irodalmi és kísérleti – munkáját. Csak orvosszer-szintézisének apróbbra vevésével akartam rámutatni, hogy keresve sem találhatni különben elhivatottat doppingnak megvizsgálására s megállapítására, mert a dopping körül éppen növényi alkaloidok hattatásáról van szó, s ő ezekben sokat tapasztalt s megvan bennük a munkatechnikája. Az osztrák zsokéklub választása ezért is esett őrá s ennek igazgatósága iránta, mint hivatalos véleményadó iránt, teljes bizalommal viseltetik.

Ami már most a doppingolást illeti: tulajdonképpen miben is áll ez? Vegyi szerek alkalmazásában, melyek futtatáskor a ló teljesítőképességét növeljék vagy csökkentsék. Közepes tehetségű lovak ettől nagy dolgokra képesek s futtatáson megverhetnek kipróbáltan kitűnő s elsőrendű paripákat. Mondom: a doppingnál növényi alkaloidokat hattatnak. (Ezek, tegyük hozzá zárójelben, sok növényben található s nagyon bonyolult vegyületek. Mindnek alkalikus a természete – ezért alkaloid – s szén, hidrogén és nitrogén gyűrűformában kötik benne egymást. Nagyban erős mérgek, kicsiben értékes testi és gyógyító hatásuk van s az orvosszerek tudománya sokat is foglalkozik velük.) A dopping az alkaloidok közül kivált a morfinfajtákat alkalmazza – magát ezt, de éteri és észteri származékait is, teszem a heroint. (Diacetil morfin.) Ám nem veti meg a kokaint sem s használja az ezzel rokon természetes és mesterséges tropa-alkaloidokat is. Aztán számba jönnek a strihnoszalkaloidok, teszem a sztrihnin. Egyéb ilyen hatású szubsztanciák közül meg lehet nevezni a purinsorba tartozó koffeint és teobromint, továbbá a glicerinnek salétromsavas észterét, a nitroglicerint. Fordulhatnak brómvegyületekhez is, de kivált a heroinnak vannak oly erős hatásai, amik a doppingoló kezére járnak. Mind e szereket a lóval el lehet nyeletni, etetés közben, vagy hátul lehet bele adni, zselatingolyóban, vagy feloldva bőre alá lehet fecskendeni. Az ilyen doppingolt állat színre-szemre alig változik – még leginkább a heroin jelentkezik a szem fénylésében, pupillameredésben s a mozgási innerváció fokozódásában. Mikor gyanúja kelt és kelhetett, hogy osztrák és magyar futtatótereken doppingolt lovak futhatnak, arra jogosultak természetesen egész sor kísérletet tétettek, hogy kifogástalanul kimutathassák, ha egy bizonyos doppingszert használtak. E célra házi futtatásokat rendeztek, melyeknél a lovak egy részét szándékosan doppingolták, különböző szerekkel. Szakemberek végezték e kísérleteket, tudományosan is, gyakorlatilag is teljesen kifogástalanul, s ezek rendjén kitűnt, hogy külső jeleken nem állapíthatni meg, történt-e dopping vagy sem. Futás előtt a nem doppingolt lovak is olyan izgatottak, hogy ez izgalom kisebb vagy nagyobb voltából nem lehet doppingra következtetni. Vegyi vizsgálatra kellett hát rátérni, mégpedig ürülékére, vizeletére és nyáléra – vért nem lehet venni, mert több kéne belőle, mint amennyinek lecsapolása a lónak ne ártana, izzadságot sem, mert ez poros, nem tiszta, lova is válogatja, hogy elég kiadós-e, sőt a doppingszer is csökkentheti az izzadást. A doppingolt lovak ürülékén és vizeletén végzendő vizsgálat, aminőt Fränkel tanár laboratóriumában próbáltak legelőször, a megvizsgálandó anyag túlságos bőségénél fogva igen körülményes. Könnyebb, gyorsabb és pontosabb a nyállal való, s azért is kilátásosabb, mert a nyál s a benne találtató alkaloid (vagy egyéb doppingoló szer) töménységének arányszáma nagyobb, mint akár az ürüléknél, akár a vizeletnél. Egyéb okokból is ajánlatosabb a nyál vizsgálata – több külön kísérlettel megállapították, hogy a rendes nyálban soha sincs alkaloid vagy egyéb alj, mely a doppingszer kimutatását megnehezíthetné, míg ürülékben és vizeletben mindig vannak aljak, melyek, ha a munka nem elég óvatos, árthatnak a csoportreakciónak s az azonossági reakciónak. (Reakció: a kémiai kísérletben olyan vegyi vagy színbeli stb. jelenségnek előidézése, melyről bizonyos fajta és, ha azonosságról van szó: egy bizonyos anyag ottlétére lehet következtetni.) Hogy minden tévedést elkerüljenek, számolnak még azzal a sokfelől tett ellenvetéssel is, hogy tán a ló szájában mindig előforduló s részben aljtartalmú rothadási termékek vagy az abrakban természet szerint bennlevő alkaloidok elhomályosíthatják vagy lehetetlenné tehetik a nyál doppingpróbáját. E körül is pontos kísérleteket tettek, s egy ellenvetés sem mutatkozott helytállónak. A doppingolt lovak nyálánál minden körülmények közt határozottan megmutatkozott az alkaloid-reakció, nem doppingolt lovak nyálpróbája mindig negatívan ütött ki. Csak mikor a most leírt kísérleti sorok rendjén meggyőződtek arról, hogy a nyál elemzésével kifogástalanul biztosan ki lehet mutatni a doppingot: akkor fordították e rendszert – mégpedig hivatott szakférfiak – csalások leleplezésére.

Egy orosz vegyész, futtató vezetőségek megbízásából, már évekkel ezelőtt csinált ilyen nyálelemzéseket. Vizsgálatai következtében egy egész sor emberre rábizonyíthatták a doppingot s kizárták őket az ottani futtatásokból. Ilyenformán sikerült is Oroszországban végét vetni a doppingvisszaéléseknek. Ennek megemlítésével csak a nagyközönséget szeretném figyelmessé tenni a nyálpróba teljesen megbízható voltára. Fränkel professzor az ő elemző módszerét egészen függetlenül dolgozta ki az orosz vegyésztől, ki néhány év előtt járt ugyan Bécsben, de eljárását senkivel sem közölte. Fränkel az ő vizsgálatát az osztrák zsokéklub kértére és megbízásából végezte – a magyar zsokéklub méltányolta az ilyen elemzések fontosságát s Lengyel tanár udvari tanácsos urat küldte ki Bécsbe, ki Fränkellel együtt nyolc nyálmintát vizsgált meg. A negatívokat menten meg lehetett ismerni, a pozitívokban pedig nemcsak ki lehetett mutatni az alkaloidokat, de specifikus reakció útján identifikálhatták is azokat, vagyis pontosan megállapíthatták, melyik alkaloiddal történt a dopping.

A magyar közvélemény s a futtatásiakban érdekelt közönség bizonnyal megnyugvással veszi a közlést, hogy egyik első szakemberük a Fränkel tanár megállapította eljárást kifogástalannak és használhatónak ítélte. Párizsból Kaufmann tanár jött le a Fränkel intézetébe, hogy később Franciaországba vigye ki e vizsgáló módot. A német Unió-klub múlt esztendőben a berlini birodalmi egészségügyi hivatal egy emberét küldte Bécsbe, ki Fränkel tanárral együtt egész sor elemzést csinált végig. Magam is ott voltam e munkálatok egy részénél s hallottam az illető uraknak a módszer értékéről formált kedvező véleményét. Ha most birodalmi német részről azt vetik a Fränkel gyakorlata ellen, hogy bizonyos körülmények közt minden próba pozitívnak mutatkozik, úgy, hogy a doppingot nem lehet kimutatni, erre azt lehet felelni, hogy vagy mind a vett nyálminta valóban doppingolt lovaktól is származik, vagy a nyálat nem úgy vették s nem úgy próbálták ki, mint Bécsben és Budapesten elő van írva. Én a magam szemével olvastam a berlini szakértőnek a Fränkel tanár munkálati könyvébe tett bejegyzéseit, melyek egy-egy elemzésnek negatív eredményét jegyzik föl. Egy harmadik eshetőséget, hogy e módszernek mért kellhetett Berlinben oly hirtelen csütörtököt mondania, itt nem akarnék szóba foglalni.

Az újságokban azt is meg lehetett olvasni, hogy egy osztrák állami hatóság annak végleges megállapítására, hogy a szóban forgó célra ér-e hát valamit a vegyi nyálelemzés: bécsi főiskolák vegyészeit kérte föl, s ezek más eredményre jutottak volna. E hírt nyilván érdekelt félről juttatták az újságokba, mert annak a vizsgálatnak eredménye még ma sem ismeretes egészen. Bizonyos, hogy a négy úriember közül három ugyanazon eredményre jutott, úgyhogy, ha még a negyedik mást találna is, a vegyi nyálvizsgálat alkalmas volta máris be van bizonyítva. Az az ellenvetés végre, amit szintén hallani, hogy a nyál vételéhez szükségeltető anyagok, teszem a vatta, nem lehetnek abszolúte tiszták s ezzel hiba csúszhatik a vizsgálatba: ez az ellenvetés éppoly nevetséges, mint az a másik, hogy a vizsgáló összecserélheti a nyálmintákat s így ártatlant juttathat bajba. Nem kell külön rámutatni, hogy a zsokéklubok igazgatóságai a minták szedésének és számozásának föltétlenül biztos, lelkiismeretes és tévedhetetlen módját tették renddé – viszont a véleményadó vegyész sem a lovak nevét nem tudja, amelyeknek nyálát vizsgálja, sem nem tudja, hogy az egyes minták ugyanazon lótól származnak-e vagy több állattól. Mindig csak számozás szerint vizsgál.

Ami már most magát a Fränkel módszerét illeti, azt mondhatni, hogy az nem egyéb, mint a Stas-Otto híres alkaloid-kimutatása, hozzáalkalmazva kis mennyiségekhez és nyálhoz. Röviden úgy lehetne leírni, hogy a nyálból mindenekelőtt eltávolítanak minden zsiradékot s minden fehérjét s fehérjeszármazékot, azután az alkaloidokat a savi és alkalikus oldatokból különféle szerves oldószerek segítségével kirázzák. Nem minden szerves oldószer alkalmas erre – legjobb a kloroform s a tiofénmentes benzol. Amilalkohol, melyet vegyi elemzésnél szintén szívesen használnak oldószerül, a mondott céloknak nem felel meg. Az alkalikus részek kirázásával keletkezett oldatokat az oldószer elpárologtatásával megszabadítják ettől, s így vizsgálják meg az üledéket, nincs-e benne alkaloid. Ha van, akkor mikrokémikus úton specifikus reagáltatás útján identifikálják azokat, vagyis megállapítják mivoltukat. E módszerhez nagy technikus tudás kell, mert roppant kis mennyiségek kimutatásáról van szó, s ez lehet egyik oka, ha nem szabatosan s nem ügyesen dolgozó vegyészek ki nem elégítő eredményre jutottak. Sokkal inkább lehetséges egy doppingolást észre nem venni, mint egy doppingolt lovat pozitívnak találni. A módszer egészen bizonyosan kifogástalan, s biztos vagyok benne, hogy rövidesen s minden fenntartás nélkül elfogadja minden szakember, akinek dolga lehet vele.

A dopping témáját, mint előrebocsátottam, egy tréner megfegyelmezése tette aktuálissá, s a közönség többnyire hajlik rá, hogy a társadalmilag erősebb részéről igazságtalanságot tegyen fel. Pszichologice is meg lehet érteni, hogy az emberek az ő pénzüket a fogadásoknál nyugodtan akarják elveszíteni, míg valamely doppingcsalás felderítése nyugtalanná s bizonytalanná teszi annak személyes mérlegelését, hogy melyik ló futhat jobban vagy rosszabbul, s a megtörténhető veszteség érzéséhez a kiszolgáltatottságnak még egyéb kelletlen érzéseit vegyíti. Ezenfelül a sajtó egy része nem találta magához nem valónak – s némelyik újságnak nyilván haszna is volt belőle – hogy az ítélettől sújtott fél ügyét tiltakozás formájában tegye a magáévá. Így kelt a nagy lárma a vegyi vizsgálat értéktelenségéről és egyebekről. Valójában, amint tán meg tudtam láttatni, a csalások leleplezéséhez vezető út mindenképpen végig volt gondolva és ki volt építve, s igazán semmit nem lehet ellene vetni. Igaz: a vegyi vizsgálat azt nem állapíthatja meg, hogy tréner vagy zsoké vagy ki volt, ki a lovat megétette. Ez aztán külön vizsgálat dolga, s ezt is minden módon megteszik. Ha a tettesre nem lehet ráakadni, csakugyan a tréner adja meg az árát, mert végre is ő felel mindenért. Egy pozitív lelet különben nem sokat bizonyít, csak éppen gyanút kelt, s a vezető körök ilyenkor még nem is tesznek semmit a tréner ellen. Csak ha ugyanazon istállóban vagy ugyanazon tréner keze alól, kinek több istálló van keze alatt, több pozitív lelet kerül ki, akkor lépnek közbe a stewardok (igazgatósági tagok) s akkor is még egy egész sor ellenőrző vizsgálatot ejtenek meg.

Hogy ismételjem: a ló rendes nyálában nincsenek alkaloidok, de még a pozitívnak talált lovak nyála sem mutat alkaloidreakciót, ha a nyálat nem maga a futtatás alkalmával veszik el a lótól, hanem például reggeli munkánál – mert említsük meg ezt is: annak az ellenvetésnek megelőzésére, hogy valamely pozitívnak talált ló nyálában bármely oknál fogva rendes, vagyis doppingolatlan állapotban is megmutatkozhatik az alkaloidreakció: ugyanazon állatnak nemcsak futtatáskor, de más időben is hirtelen nyálát vették, s ennek elemzése aztán mindig negatívot mutatott. Sőt ha hat lónak nyálát vegyítették s együtt dolgozták fel, akkor is az eredmény negatív volt. Fränkel tanár egy reakciónak kétséges eredményére semmi súlyt nem vet – pozitívoknak csak olyan lovakat jelez, melyeknek nyála világosan több különböző alkaloidreakciót pozitíve mutatott, s legtöbb esetben még azt is meg tudta tenni, hogy a használt alkaloidot identifikálja, vagyis megmondja, mi volt az a szer, amit a doppinghoz használtak. Ugyanezen lónak ellenpróbánál (vagyis nyálának, amit a tréner tudtán kívül tetszés szerint való időben vettek) nem szabad pozitív alkaloidreakciót mutatnia. Igen feltűnő volt, s magában erős gyanúok, hogy csak egy istállóban, egy tréner keze alatt s csak futtatáskor mutatkoztak pozitív eredmények.

Azt hiszem, eléggé kifejtettem a doppingnak s kimutatásának dolgát – csak az még a kérdés: lehet-e elejét venni. Azt merném mondani, hogy igen, de csak ha a közönség, amely a megcsalatott, a stewardokat keményen figyelmezteti kötelességeikre, tekintet nélkül személyekre s előkelő összeköttetésekre. Persze: megint csak kiderült, e doppingügy kapcsán is, hogy a felelősségüket tudó újságokkal szemben némely újság mily felületesen, de annál kérlelhetetlenebbül s nem túlságos finoman tárgyalja az ilyesmit, s mennyire nem érzi azt a kötelességét, hogy ne tegyen többet, minthogy tudomásul vegye a valóságos tényállást, ha annak megálló voltáról a legmesszebbre menően meggyőződött. S hogy, kivált, ne siessen az ítélettel olyan dolgokban, melyekről nem lehet gyökeres tudás és teljes értesültség nélkül ítélni, s ne tekintse s ne is tekintesse magát a kultúra egyetlen terjesztőjének – s a közönségnek is egy kissé fel kéne lázadnia azok ellen, akik kétséges és célzatosan megválogatott tudományos hulladékot löknek elébe táplálékul. És sajtónak és közönségnek össze kéne fognia, itt, ezen a szép és nagy hivatású Magyarországon, hogy szakadatlan és ernyedetlen addig követeljen közkönyvtárakat, melyekben mindennek komolyan és teljesen utána járhat, míg az állami hatóságok meg nem érzik e körül való kötelességeiket. Svájcban s az északi országokban a nép széles rétegei elértek már e szükség érzéséhez – mikor ér el Magyarország, mely annyira előtör a kultúrában, e kultúrszükség érzésének akkora feszültségéhez, melytől a kielégítést nem lehet megtagadni?

A Springer-istálló körül nagy port vert dopping-ügy mivoltáról s személyi és tudományos vonatkozásairól az ügyben szakértő gyanánt szerepelt dr. Fränkel Zsigmond bécsi egyetemi tanárnak most itt Budapesten élő s egy nagy vegyi vállalatot vezető volt első asszisztensétől, dr. fil. Halle Valter úrtól kértük s közöljük ez igen érdekes felvilágosításokat. Szerk.