A tudomány és művészet találkozási pontján

Palló Gábor
MTA Filozófiai Intézete
Előadás a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésén, 1999. május 5.
Békésy György
szóelválasztás

A Hawaii egyetem egész történetének legkiemelkedőbb személyisége vitán felül Békésy György volt. Csakhogy ez nem olyan egyetem mint a többi. Kívülről a legkevésbé sem hasonlít az ELTE Természettudományi Karának régi Múzeum körúti épületéhez, sem pedig a Harvardhoz, a Charles River partján fekvő Cambridge komoly, vöröstéglás házaihoz. Sokkal inkább kellemes üdülőtelephez, szabadidő-központhoz. Hawaiiban a professzorok nem viselnek fontosságot jelképező öltönyöket divatos nyakkendőkkel. Sortban és trikóban járnak kitűnően felszerelt könyvtárukba és laboratóriumaikba. Barnára lesült diákjaikról soha nem kerülnek le a színes hátizsákok és a strandpapucs. Felfoghatatlan, hogyan jöhetett éppen ide dolgozni a régi vágású Budapestről az egyik legkülönösebb személyiségű magyar Nobel-díjas. Mi lehetett az oka és mit csinált itt?

A válasz kiváltképp nehéznek látszik, ha figyelembe vesszük, milyen kitűnően érezte magát Budapesten. Körülbelül húsz évet töltött a belső fül működését vizsgáló intenzív kísérleti munkával 1924-től a Posta Kísérleti Állomáson, 1940-től párhuzamosan a Tudományegyetem Gyakorlati Fizika tanszékén. Önéletrajzi visszaemlékezésében ezt írta:

Nagy tanszékem volt sok diákkal. Nagyon szerettem őket, sőt valamennyire még tanítani is szerettem és szintén nagyon szerettem a műhelyt, meg azt nézni, ahogy a diákok tanulnak. […] Két laboratóriumom volt, egy állami és egy egyetemi, sőt volt még egy amelyben egy orvos is dolgozott, aki segített olyan problémákat megoldani, amiket sem az egyetemen sem az állami laborban nem sikerült megoldanunk. Ez volt életem legproduktívabb korszaka. Reggeltől délig dolgoztam az egyik helyen, délután és este a két másikon. Sok munkatársam volt és a tudományon kívül szinte semmiről sem kellett beszélnünk.

Ebből a boldog állapotból taszította ki a háború. Magyarországról való eltávozásának ez volt az egyetlen és lényegi oka. Minthogy svéd kollégája, Holmgren professzor amúgy is meghívta, dolgozzon Stockholmban, nem kellett sokat töprengenie. Békésy persze egy percig sem gondolt végleges külföldi letelepedésre, éppen csak nem akarta, hogy éveket vegyen el pályájából az újjáépítés. De soha többé nem járt Magyarországon, még a Semmelweis Orvostudományi Egyetemről származó díszdoktori oklevelét is Amerikában vette át 1969-ben. Svédországból intenzíven levelezett kollégáival, mindenen rajta tartotta a szemét. Egy év múlva Svédországban lejárt az ösztöndíja. Tökéletesített audiométerének elkészítése hiába aratott kiugró sikert az ottani szakmai berkekben, az akkori svéd pénzügyi helyzet nem engedte hogy maradjon.

Nem vitás, hogy már ekkor abszolút tudatában volt munkája értékének. Az őt túlélő édesanyja, akivel Békésy egész életében levelezett, egyik levelében azt kérdezte tőle, hamarosan megkapja-e a remélt Nobel-díjat, és ezzel elárulta, Békésy már itthon elvárta, hogy kitüntessék. Édesanyja kérdésére egyébként azt válaszolta, onnan a tűz közeléből úgy látja, nagyon sok társadalmi összeköttetésre van szükség a dologhoz, úgy hogy várnia kell. Végül persze csak 1961-ben kapta meg, amikor már Amerikában élt. Ennek ellenére ez a díj alighanem még nagyobb mértékben köszönhető magyarországi kutatásnak, mint Szent-Györgyié, amelyet az egyetlen Magyarországon szerzett Nobel-díjként szoktak ünnepelni.

Itthonról baljós jelzéseket kapott. Testvére, Miklós, az anyarozs alkaloidák Kossuth-díjas kutatója, beszámolt Békésy tanszékének rohamszerű bevételéről. A kar hajlandónak mutatkozott állását meghosszabbítani, és levélben rendszeresen biztosította nagyrabecsüléséről. De egy idő múlva felelős vezetőt kellett találni. Faragó Pétert, az Egyesült Izzó fiatal kutatóját nevezték ki utódnak. 1948-ban, a fordulat évében a Minisztérium már nem hosszabbította meg Békésy állását, holott a kar kérelmezte, hogy valami bizonytalan státusa megmaradhasson, hátha egyszer mégis hazajön és sikerül új laboratóriumot szerveznie. Lassanként a Posta Kísérleti Állomáson is változtak a viszonyok. A nagy átszervezések idején, mint külföldön tartózkodót az Akadémiáról is kizárták. Nem maradt sok csáberő a Harvarddal szemben.

A Harvard Egyetemre S. Stevens professzor csábította, aki már a harmincas években meglátogatta a Posta Kísérleti Állomáson. Amikor kikocsizott a város szélére, amiről azt hitte már a világnak is a széle, alig hitt a szemének, micsoda színvonalú tudományt látott, amelyről Stevens el sem tudta képzelni, hogy ilyen Bostontól távol is kialakulhat. 1947-ben Békésy nem utasította vissza a Stevens által kínált ösztöndíjat. A Harvardon a Pszichoakusztikai Laboratóriumban dolgozott, egy idő múlva a pszichofizika főkutatójaként, mentesítve az oktatástól, teljes idejét a tudománynak szentelve. Itt aztán minden műszer rendelkezésre állt. Nem kellett, mint Budapesten, az anatómiai intézetből kicsempészni a fejeket és félni, hogy a rendőr a villamoson megkérdezi, mi dudorodik ki aktatáskájából, majd a laborban saját fúrójával és fűrészével kiszerelni a fejből a fül szükséges részeit. Sebészekkel, mérnökökkel, technikusokkal működhetett együtt, elsőrangú műszereket használhatott. Gyorsan futott alatta a szekér, mégis azt mondta, munkája mélyebb volt Budapesten. Így vélekedett:

Az Egyesült Államokban a vitákra mindig kutatói értekezleteken kerül sor. Az értekezletek sok, sok órát vesznek igénybe. […] A magyar stílus ezzel szemben kis laboratóriumokon alapult. Mindenkinek megvolt a maga kis birodalma, és ebben azt csinált, amit akart. Kapott egy darabot a költségvetésből, és senki se kérdezte mit tesz vele. […] Annak ellenére, hogy a magyarok általában kényelmesek és szeretnek jól élni, minden munkatárs rájött, hogy a kutatás nagy élvezet, és lassanként olyan lelkes kutatóvá vált, aki éjszakákat tölt a laboratóriumban anélkül, hogy, fizetésemelésben reménykedne.

A Harvardnál magasabb egyetemi pozíció persze nem létezik. Ez az ugyancsak rendkívül termékeny időszaka nem azért maradt abba, mert még többre vágyott, csupán azért, mert lassan eljárt felette az idő. Feljegyezései, írásai egyébként is nagyrészt egy tűzvész áldozataivá váltak, új labort kellett volna létesítenie, amihez már nem nagyon fűlt a foga Bostonban. 1966-ban inkább elfogadta a Hawaii Telefontársaság által a számára létrehozott laboratóriumot és elköltözött a paradicsomi szigetre. Magával vitte egyetlen hűséges társát, mindentudó technikusát, az osztrák származású Walter Karplust, aki még arra is hajlandónak bizonyult, hogy olykor eljátssza a kísérleti objektum szerepét. Munkássága lassanként általánosodott: a fülről átterjedt a többi érzékszervre, a bőrre és nyelvre, és irányt vett egy általános érzetpszichológiai-fiziológiai elmélet felé.

Döntésének indoka összefügg legfőbb kedvtelésével: az egész családját jellemző művészetimádattal. Öccse időtöltésből kitűnő szobrokat készített, a művészetek iránt ugyancsak fogékony nővére, Passuth Lászlóné lánya, Passuth Krisztina jelenleg az ELTE művészettörténeti tanszékének professzora. Békésy maga fiatal korában olyan ragyogóan zenélt, hogy sokak szerint nyitva állt előtte a zeneművészeti pálya.

Akárhova vetődött is a világban, a régiségüzleteket, kiállításokat, múzeumokat maximális odaadással nézte meg. Egészen fiatal korában alakult ki ez a szenvedélye és soha nem szűnt meg. Aztán elkezdett műtárgyakat vásárolni, és lassanként bámulatos gyűjteményre és abszolút professzionális szaktudásra tett szert. Minthogy a művészetet számára kiegészítette az archeológia, a körülbelül 300 mesebelien szép és értékes műtárgya, a katalogizálók szerint felölelte az emberiség egész kultúrtörténetét. Értéke a Nobel-díj többszörösét tette ki. Végrendeletében a Nobel-alapítványra hagyta az egész kollekciót, amely múzeumban helyezte el. A stockholmi Karolinska Intézet Nobel-részlegében két gyönyörű primitív szobor fogadja az embert, aláírva, hogy Békésy adománya.

De hogyan függ össze Honolulu és a művészetmánia? A nagy magányos, megrögzött agglegény Békésyhez közel állók közül Terrence Rogers, a honolului egyetem akkori dékánja magyarázta el nekem az okokat. Békésy művészetimádatán belül is kiemelkedő szerepet játszott a keleti művészet. Hihetetlen mély vonzalmat érzett minden iránt, ami Keletről, főleg Kínából származott. Bizonyára úgy érezte, Hawaii az Egyesült Államoknak az a pontja, ahol legközelebb kerülhet az ősi Kelet, a régi kultúrák egyik ihletőjéhez, a csodálatosan színes természethez. Leveleiben be is számolt a virágokkal, lepkékkel és hasonlókkal kapcsolatos nagyszerű élményeiről.

Mégis: Rogers elmondása szerint, ha nem dolgozott, szinte mindig állásához képest szerény otthonában ült, szigorúan egyedül. Elhelyezkedett kényelmes foteljában, töltött magának egy pohár vörös bort, és órákon keresztül nézett egy-egy szobrocskát vagy hasonlót. Számára ez maradt az igazi tevékenység a laboratórium mellett.

Miért? Rogers dékán kínai származású feleségének, aki Honoluluban a legközelebb állt az amúgy mindenben, de kivált tudományos ügyekben feltűnően zárkózott Békésyhez, Békésy elmagyarázta, hogy a rendkívül intenzív érzéki benyomások, a nagyon élénk színek, a meleg szél, a tenger hangja, a virágok ismeretlen illata, az égbolt sajnos olyan erős hatást. gyakorolnak rá, hogy nem képes munkáját megfelelően végezni. Úgy érzi, menthetetlenül összezavarják tiszta gondolkodását. Ha dolgozni akar, helyesebb, ha a szobájában marad.

A történet tragikuma és talán konklúziója tehát az, hogy a nagy nosztalgia hiába vitte el Békésyt minden érdeklődésének ősforrásához. Hiába jutott, olyan ingerek közé, ahol tobzódhattak a tudományos munkájának tárgyát képező érzékek, hiába élhette át kedvenc műtárgyainak természeti élményanyagát, fejében egyszerűen nem fért össze a tudományosan vagy művészileg feldolgozott észlelet az eredetivel. Fel kellett ismernie, igazából nem a természet, nem maguk a dolgok, ebben az esetben a benyomások forrásai érdeklik, hanem mindennek emberi reflexiója: a tudomány és a művészet.

Végezetül azt mondanám tehát, hogy Békésy életében megdöbbentő harmóniát alkotott a tudományos érdeklődés és a hobbi egy öröklött adottsággal. Azzal, hogy rendkívül kifinomult érzékekkel, hallással, látással tapintással született. Ez a genetikai adottság csaknem mindent meghatározott életében. Tudományos témáját, amely mintha önmaga pontos fizikai megértését szolgálta volna, és művészeti kifinomultságát, azt hogy, mint mondani szerette, az összehasonlítás módszerével halálos pontossággal tudta megkülönböztetni a hamisat a valóditól, az értékeset a bóvlitól.

Amikor az Amerikai Tudományos Akadémia tagja lett válaszolnia kellett egy kérdőívre. „Fő érdeklődési köre?” Válasz: „Művészet.” „Legfontosabb hatások, amelyek tudományterületének kiválasztását eldöntötték?” Válasz: „A vak véletlen.”