Tér és idő a néphitben1

Pócs Éva
fizika, tér, idő, kozmogónia, rendezettség, rendezetlenség, káosz, térátmenet, időátmenet, folytonosság

A tanulmány szerzője (1936-ban született Budapesten) néprajzkutató az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett 1960-ban muzeológusi és magyartanári diplomát. Öt évi szolnoki muzeológusi tevékenység után Pestre került aspiránsnak az ELTE Folklór Tanszékére, majd az MTA Néprajzi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, később osztályvezetője. Időközben a Pécsi Tudományegyetem 1990-ben létesült Néprajz Tanszékén kezdett tanítani, ahol 1999 óta egyetemi tanár. 2004-ben Herder-díjas.

A magyar néphit tér- és időszerkezetét a „természetfeletti lényekre” vonatkozó hiedelmekre és a velük kapcsolatos védekező-elhárító és kapcsolatteremtő rítusokra vonatkozó adatok alapján vizsgáltam.2

  • 1A szöveg néhány kisebb stiláris és külső formai átalakítás mellett hű az eredeti, 1983-ban azonos címen megjelent cikkhez (PÓCS Éva 1983). A cikket vállalom ma is, a fent leírtak több adat fényében, tágabb európai kontextus ismeretében is érvényesnek látszanak. Amit ma finomítanék a leírtakon: a mondai motívumok és a rituális technikák különválasztása, annak vizsgálata, hogy a valóságos rituális avatási, áldozati, divinációs technikákban milyen meghatározó szerepe volt a tér—idő szerkezetnek, illetve fordítva: hogyan működött ez mint modell — milyen érvényességi köre volt — a valóságos rituális gyakorlatban (ha ugyan ezt még a modern európai néphitadatokból le lehet írni). Az utolsó jegyzetpontban feltett kérdésre a későbbiek során pozitívabb választ adtam: lásd e kötet Samanizmus… cikkének, valamint mediátori technikákról szóló könyvemnek (PÓCS Éva 1997a) erre vonatkozó részeit, ahol a lucaszékes technikát a középkori Európa kvázi-samanisztikus avatási technikájának minősítem.
  • 2Nagy mennyiségű adatanyag áttekintésével, amely saját gyűjtéseim illetve a Néprajzi Kutatóintézet folyamatosan épülő néphit-archívumának adatai révén állt rendelkezésemre. Ebből a tanulmányban terjedelmi okokból csak az adattípusokat reprezentáló néhány példát tudom közölni és referálni.

1

Az ember természetfeletti lényekkel való találkozásairól szóló hiedelemmondákból és bizonyos időpontokra, helyekre vonatkozó védekező-elhárító mágiára, valamint tilalmakra vonatkozó adatokból egy horizontális térszerkezet rajzolható meg:

A kettős tagolású tér egy emberi (A) és egy természetfölötti (B) térfélből áll. A két térfél létező földrajzi térségek, a természeti környezet és kulturális létesítmények szimbolikus tartalommal való megtöltése vagy szimbolikus határhúzás által jön létre. Bármilyen földrajzi koordinátáik legyenek is, egymással való szembenállásukban és kapcsolataikban manifesztálódnak; a két térfél a védekezés, elhárítás vagy kapcsolatteremtés céljából létrehozott határok révén létezik. Az A és B térfél jelentését hordozó térségek és létesítmények a következők:


a) Falu = emberek lakhelye — falu környéke = természetfeletti lények, halottak tartózkodási, megjelenési helye (határ, rét, liget, erdő, sziget, domb stb.); például:

Bicskén … van egy Boszorkányrét nevű terület, hova nem terelik a nyájat, mert oda szellemek járnak. DÖMÖTÖR Sándor 1939, 211. p.


…kikötött a szigeten, … egy tisztás felől nagy dobogást, lónyerítést hallott … hát látja, hogy egy fekete meg egy fehér csődör verekedett egymással… TIMAFFY László 1959, 239. p.


[A sárkányok] … főleg mocsárban tartózkodnak … posványos rétben… GÖNCZI Ferenc 1914, 173—174. p.


Éjjel az erdőbe menő asszony halott férjével találkozik — a kísértetek fogva tartják. BIHARI Anna 1980a, 36. p.

b) Saját falu határa, saját falurész, saját porta = emberi tulajdon — senkiföldje = természetfeletti lények, halottak tartózkodási, megjelenési helye, tulajdona (szomszéd falu határától, szomszéd földtulajdontól, szomszéd portától elválasztó mezsgye, töltés, árok, híd, út, keresztút); például:

…Jő, jő alább, s hát egy gödörbe annyi nép táncol, úgy mulatnak ott… Aztán eljött onnet, jött az útjába, s a szépasszonyokat otthagyta… SALAMON Anikó 1975, 111. p.


…a táros. A tőtésen szokott menni. FEHÉR Zoltán 1975, 78. p.


A miskei híd felé aki jön éjszaka, az eltéved, mert a lúdvérc uralkodik ott. FEHÉR Zoltán 1975, 91. p.


Somoskőújfalun van egy híd, melyen félve lép át a falu apraja-nagyja, mert boszorkányok járnak alája… DÖMÖTÖR Sándor 1939, 211. p.


Karácsonykor a keresztúton kísértetek játnak. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 9, Tököl, Pest megye

c) Ház = emberi lakóhely — házon kívül szabadban = természetfeletti lények, halottak tartózkodási, megjelenési helye, rontás helye; például:

Napáldozat után nem szabad vizet kivinni, mert akkor a halottakat öntjük le. Mert a halottak mindig velünk vannak. A család halottai. Saját gyűjtés, Verpelét, Heves megye


Boszorkányról nem szabad beszélni az eresz alá kilépve, mert azt már hallják. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 27, Drávasztára, Baranya megye


A „szépasszony tálja” a színcsurgásban van, ebbe belelépni veszélyes. KÁLMÁNY Lajos 1971, 349. p.


Pelenkát nem szabad este kint hagyni, mert megronthatnák vele a gyereket. Saját gyűjtés, Tiszaszentimre, Szolnok megye


Éjjel a szabadban, üres telken, istállóban fekvő embert az arra vonuló, vagy ott tanyázó szellemek elküldik, mert útjukban van. BIHARI Anna 1980a, 39. p.

d) Lakott ház/helyiség = emberek lakhelye — lakatlan ház/helyiség = természet-feletti lények lakhelye, megjelenési helye; például:

Volt egy ház … onnet kihaltak. Ahhoz a házhoz minden este hazajártak a halottak, nagy csörömpölést csináltak…” BOSNYÁK Sándor 1977, 103. p.


A kamrába működtek a rosszak. Az ajtót beköttük éjjelre, oda nem jöhettek [a szobába]. Saját gyűjtés, Tibolddaróc, Borsod megye

A két térfél határát jelentő küszöbre, ajtóra, ablakba helyezett tárgyakkal megelőző-elhárító cselekmények szokásosak; például:

A boszorkány ellen a kilincsre gatyamadzagot kötnek. Saját gyűjtés, Mezőkövesd, Borsod megye


Luca estéjén fokhagyrnával „keresztezik” az ablakot, hogy a boszorkány be ne hatolhasson. Saját gyűjtés, Nagybajcs, Győr-Sopron megye

Hasonló céllal: a ház védelme a két térfél határát kijelölő körrel; például:

Szent Györgykor kölest szórnak a porta körül, hogy a boszorkány be ne jusson a tehenet megrontani. Saját gyűjtés, Kunhegyes, Szolnok megye

A két térfél lakóinak illetékessége csak saját térfelére terjed; például:


ad a):

Az emberek kocsijára telepedő disznó alakú kísértet az útszéli keresztnél eltűnik. Saját gyűjtés, Nógrádsipek, Nógrád megye


…bejött … egy gazda, hogy a falu szélin megálltak a lovai. Nem akartak továbbmenni … (a faluból kifelé ment. Csak az ördöngős kocsis tudta őket elindítani). TIMAFFY László 1959, 250. p.

ad b):

A két falu határát elválasztó hídnál megálltak a lovak (csak az ördöngős kocsisnak sikerült átvinni a kocsit). Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 23, Kám, Vas megye


Hármashíd környékén … a Záhony felé vezető úton van egy olyan rész, ahol Szent György éjszakáján éjféli 12 óráig nem lehet elmenni … mert a boszorkányok nem engedik. Kincset őriznek ott. DÖMÖTÖR Sándor 1939, 211. p.


Ahol boszorkány van a keresztúton, a ló nem megy tovább. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 9, Abaújszántó, Borsod-Abauj-Zemplén megye


Lagzis nép ment egy másik községbe. A keresztútnál a lovak megbokrosodtak, és nem mentek tovább. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 9, Jászjákóhalma, Szolnok megye

ad c):

Egy hazatérő embert a lámpás, lófej stb. alakú kísértet a küszöbig elkísért. FEHÉR Zoltán 1975, 87. p.


…egyedül mentem, hát oszt egy nagy bozontos kutya ment előttem a kapuig… Mikor bementem a kapun, azt mondta a kutya: szerencséd, hogy bejutottál. PÓCS Éva 1964, 158. p.


[Éjjel hazatérőt kotlóstyúk kísértet kísér csirkékkel] … a kotlós visszakísérte a kapuba, amég bé nem jött az udvarba. BOSNYÁK Sándor 1980, 89. p.


Némely hiedelem az illetékességi terület megjelölésére és az illetéktelenül behatolók büntetésére utal; például:


A keresztúton ment a boszorkány; fejszét vitt magával. Azt bevágta a keresztútba. Ott aztán nem ment más senki, míg ő azt ki nem vette. P. MADAR Ilona gyűjtse, Sárrétudvari, Bihar megye


A keresztúton lelhető ló és ökörköröm a „szépasszony tálja” — aki belelép, megsántul. KÁLMÁNY Lajos 1971, 346. p.


Sem kertben, sem erdőn, sem mezőn nem jó a gyereket a mezsgyére fektetni. Egy kislányt oda-fektettek, megnémult. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 34, Borsfa, Zala megye


Este nem szabad a patakban mosni, mert a boszorkányok mosnak velünk együtt. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Szuhahuta, Nógrád megye


Ki ne menj az eresz alól, mert akkor megrontanak. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 27, Nagylóc, Nógrád megye

A két térfél szimbolikus tartalmait kifejező legfontosabb oppozíciók:

A (emberi)
bent
közel
központ
ismert
lakott
tulajdon
védett
rendezett
emberi tevékenység
kultúra
B (természetfölötti, halotti)
kint
távol
periféria
ismeretlen
lakatlan
senkiföldje
veszélyes
kaotikus
emberi tevékenység hiánya/tilalma
natura.

Bemutatott adataink a magyar néphitet képviselik. Ennél archaikusabb szinten a fenti oppozíciók, a rossz hely — jó hely, tiszta hely — nem tiszta hely ellentétek tudatos megfogalmazása, rendező elvként való számontartása is megfigyelhető. Például egy román adat:

Ha a föld rossz hely, amelyen éjjel 12-kor jársz, meglátod az ördögöt… CRISTESCU-GOLOPENŢJA, S. 1944 (kéziratos fordítás), 60. p.

Egy másik román adat a ház — külső világ ellentét explicit meghatározását tartalmazza:

…nem jó éjszakára sem az ajtót, sem az ablakot nyitva hagyni teljesen, mert a külső világ bejáratain át éjszaka 12 óráig bejöhetnek az ördögök és a rossz szelek, és magukkal hozhatnak valamilyen rontást. CRISTESCU-GOLOPENŢJA, S. 1944 (kéziratos fordítás), 54. p.

A fenti oppozíciók változó dominanciával jellemzőek a példákkal bemutatott jelenségekre. Bármely oppozíciókkal jellemezhető elsőrendűen a két térfél, mindenképpen jellemző rá a lakott/szervezett/rendezett tér — lakatlan/szervezetlen/rendezetlen káosz ellentéte. A tér határai annak ember általi megszervezéséig terjednek. Az ember térfoglaló-megművelő okkupációja által el nem ért, nem birtokolt tér = káosz, nem-tér amely ismeretlen, idegen volta révén nyer „természetfölötti/halotti” jelentést. Mint Takács Lajos írja a határról, illetőleg a mezsgyéről: „ide, a földiek illetékességéből kiesett területre szorultak vissza a gonosz, ártó szellemek.” TAKÁCS Lajos 1980. Egy elsődleges, a magyar néphit (és a közelmúlt Európájának hiedelmei) által már nem reprezentált, archaikus fokon a káosz az elsődleges, amelyben kialakul „a tér megélt és domesztikált része”. Leroi-Gourhan kifejezése (Legeste et la parole. Paris 1964—65). K. A. Melik-Simonjan az afrikai boszorkányságot összefoglaló tanulmányában írja: az erdő-bozót, tehát „a szociális téren túli világ” a boszorkány, erdei démon, vadállatok lakhelye, a falu a szociális aktivitás és rend szférája. Az erdő az emberi lakhelyen túli, idegen tér. A kettő szimbolikus határvonala élesen meghúzott, s világosan megmutatkozik a rítusok egész sorában. MELIK-SIMONJAN, K. A. 1978, 42—43. p. [Istvánovits Márton fordítása.] A közelmúltbeli európai hiedelemrendszerekben nyilvánvalóan csak másodlagosan nyertek bizonyos térségek „senkiföldje” jelentést. Ezt a másodlagosságot szemléletesen illusztrálják a természetfeletti lények térromboló tevékenységére utaló hiedelmek:

…Azt hiszik, hogy ahol boszorkánygyűlés volt, ott nem nő többé fű, vagy ha sarjadzik is ott növényzet, azt mérgessé teszi a boszorkányok lehellete. DÖMÖTÖR Sándor 1939, 213. p.


A boszorkány eltünteti a kaput, kerítést, és az út elé árkot húz. P. MADAR Ilona gyűjtése, Sárrétudvari, Bihar megye

E senkiföldjék többnyire valóságos térelválasztók: két (lakott, rendszerezett, művelt, birtokolt) tér közti átmeneti zónák, a két falu közti határ—hegy—erdő—rét nagyságrendjétől egészen a folyó—út—mezsgye—árok keskeny sávjáig. A két portát elválasztó mezsgye adott esetben már valójában igen keskeny sávként telítődik a nem-tér a természetfeletti térfél szimbolikus tartalmával. Leopold Schmidt Niemandsland című tanulmányában az erdő, folyó és híd ilyen funkcióit elemezvén részint rámutat ezek azonos szerepére, részint olyan középkori példákat mutat be, amelyekben ezek a térségek még tényleges senkiföldjeként állnak előttünk. SCHMIDT, Leopold 1980a.

A B térfél lakói sajátos, egyedi attribútumaikon3 kívül rendelkeznek bizonyos általános, többé-kevésbé közös jellemvonásokkal, amelyekben az emberi tulajdonságok ellentéte, a másik világhoz tartozás fejeződik ki: teljes vagy részleges állatalak, hiányos emberalak, tüzes alak, az alakváltoztatás, láthatatlanság, vagy a láthatatlanná válás képessége, gyorsaság, repülés képessége, valamint a fordítottság jegyei. Mint Bihari Anna és Szuhay Péter írják a démonikus lényekről: „A különböző alakokhoz más és más értékek rendeződnek, de ezek egységesen elkülöníthetők az emberi világhoz rendelt értékektől”. „…attól a perctől kezdve, hogy az ember boszorkánnyá válik, már olyan tulajdonságokkal fog rendelkezni, amelyek megkülönböztetik őt a reális lényektől… Jellemzőjük a gyorsaság, csaknem mindig repülve közlekednek. Szinte végtelen azoknak a transzfigurációknak a száma, melyre képesek; ember, állat, tárgy természeti jelenség (pl. forgószél) alakjában, vagy láthatatlanul tűnhetnek fel.” BIHARI Anna—SZUHAY Péter 1978, 174. p. Közismert a kísértet, boszorkány, táltos állatalakja, a lidérc, kísértet tüzes alakja és mindeme lények láthatatlanná válási képessége. Jellemző lehet az emberi méretnél kisebb vagy nagyobb termet is, továbbá a meghatározatlan, folyton változó — hol kisebbnek, hol nagyobbnak tűnő — alak.4 Példák a kevésbé közismert fordítottság jegyére:

  • 3Pl. bizonyos helyek sajátosan — de nem kizárólagosan — egy-egy lény „megjelenési helyei”. Pl. szépasszony: keskeny gyalogösvény, eresz alja; tüzes ember: gát, töltés; a tüzes alak elsősorban a kísértet és a lidérc jellemzője stb.
  • 4Pl.: Egy eltévedő ember kísértetet lát: „Nagyobb volt mint egy ember. Nagynak is láttam, kicsinek is láttam…” (DÖMÖTÖR Sándor 1981, 91. p.)

A küldött farkas háta alul, hasa felül van. GÖNCZI Ferenc 1914, 179. p.


A boszorkány bal kézzel dolgozik, fordított seprűn repül a mulatságra. Saját gyűjtés, Zagyvarékas, Tiszasüly, Szolnok megye


Azt beszélték, hogy aki boszorkány, az a gúnyát fonálag veszi magára, s a fejkendőt és a kicsi felivel köti a fejire. BOSNYÁK Sándor 1977, 61. p.


Az emberi térfélben ezek az attribútumok a másik térfélhez tartozásra vallanak; ilyen tulajdonságok, képességek észlelése esetén felmerül az „odatartozás” gyanúja:


Az éjjel emberré váló lidérccsirkének gazdája fordítva kavart kását főz. Saját gyűjtés, Tiszaszöllős


[lidérc-szerető] …az öregasszony megragadta és előrántotta a világosságra. Akkor meglátta, hogy az egyik lába lúdláb, a másik meg lóláb. Akkor megijedt, hogy nem tiszta lélek… BOSNYÁK Sándor 1977, 131. p.


[Szépasszonyok el akartak váltani egy gyereket; észrevették, hogy a] sarokban a gyermek fejre van állítva, mert el akarják vinni. BOSNYÁK Sándor 1977, 150. p.

A repülés, a láthatatlanság és a tüzesség attribútuma egyértelműen a nem emberi, másik világhoz tartozásra vall.5 Melik-Simonjan említett tanulmányában a boszorkány „fordítottságát” a „tisztátalanság egyetemes jelének” minősíti, amely mind a boszorkányokat, mind a halottakat jellemzi. A boszorkány fordítottságának jegyei általános érvényűnek látszanak; vannak olyan társadalmak, ahol ki lehet mondani: „A boszorkányság kifejezetten a balhoz (a fonákhoz) kötődik. LITTLEJOHN, J. 1972, 293. p. Melik-Simonjan számos afrikai néptől, törzstől hoz példákat, ahol a fejjel lefelé fordítottság a boszorkány általános attribútuma. MELIK-SIMONJAN. K. A. 1978, 45—46. p. Az európai néphitben a fordítottság fellelhető mindenfajta természetfölötti, démoni lény vonatkozásában Lásd például RÓHEIM Géza közép- és nyugat-európai adatait [1920, 46—47. p.] ezenkívül pedig a halállal—halottal kapcsolatos dolgok jele.6

  • 5ELIADE, M. 1957, 144, 441—442. p.; MELIK-SIMONJAN, K. A. 1978; „A repülés képessége, szárnyak birtoklása az emberi állapot túllépésének szimbolikus formulája lesz” (ELIADE, M. 1958, 108. p.).
  • 6NEEDHAM, R. (1973), LITTLEJOHN, J. (1972), valamint G. H. GOSSEN (1972) tanulmányaiból nyilvánvaló a halál/halott és a fordítottság közti kapcsolat Ázsia és Amerika számos, különböző kultúrfokon élő népénél. Ez számtalan gesztusban megnyilvánul, egészen a gyászidőben fejjel lefelé fordított ruha viseléséig (a nyoroknál — NEEDHAM, R. i. m. 308. p.). Hasonló a helyzet több finnugor népnél, pl. Uno HARVA (1952, 98. p.) a mordvinoktól közöl hasonló adatokat. Ugyane népeknél — ezzel összefüggésben — a túlvilág is „fordított”. Például a chamula indiánoknál: „Az alvilág a halottak lakóhelye és különféle inverziók jellemzik” (GOSSEN, G. H. i. m. 137. p.). R. NEEDHAM írja (i. m. 307) — sok délkelet-ázsiai példa kíséretben: „más társadalmakból sok jelentés szól arról a hitről, hogy a halott állapota különböző részletekben életének folytatása, csak fordított jelben”. Vö. az ősmagyar sírok fordítottságával és az ezzel kapcsolatos túlvilág-hipotézisekkel (DÖMÖTÖR Sándor 1981, 38. p.); illetve a bináris oppozíciók felcserélődésével gyász esetén (VERES Péter 1975, 89. p.)

A B-lakók eltérő alakja, fordítottsága, láthatatlansága, gyorsasága nemcsak az emberi világgal való szembenállásukat, hanem a B térfél más minőségét: téren kívüliségét is jelzi. A B-lakók az A-térfélbe jutva — és viszont — alakváltozáson mennek át. Mint Zentai Tünde írja: „A magyar hiedelemanyagot vizsgálva azt látjuk, hogy szinte valamennyi szereplője alakváltozó”, továbbá: „az átváltozás körülményeiről elmondható még, hogy a hiedelemszereplők tevékenységéhez hasonlóan kötődik meghatározott időpontokhoz (Geisterstunde), helyekhez (Gespensterort)… A táltos viaskodása idejére változik át, a boszorkány rontáshoz vagy a boszorkányok gyülekezetébe menet…” stb.7 Az alakváltozás mindig a tér törvényeinek megváltozását jelenti: törvényszerűen kíséri a határ átlépését, illetőleg önmagában képes létrehozni a nem-teret. A metamorfózisra vonatkozó számtalan adatból néhány jellemző:

  • 7ZENTAI Tünde 1971, 208—209. p. Az átváltozásokra vonatkozó leggazdagabb adatanyagot lásd e tanulmányban, valamint: ERDÉSZ Sándor 1958; DÖMÖTÖR Sándor 1981, 75—77. p.

Hát jött fent egy csillag, hosszú farkat hagyott hátul, szállott le, vállott emberré… BOSNYÁK Sándor 1980, 97. p.


…Az éjszakai idő az mind a boszorkányé. Aminek akar, olyannak változik át. Ha akarja kutya, ha akarja, macska… P. MADAR Ilona gyűjtése, Abádszalók, Szolnok megye


Macskává változott tudós emberek a falu szélén eltűnnek, visszaváltoznak emberré. BIHARI Sándor 1980a, 117. p.

Nyilazással „boszorkánylövést” okozó boszorkány
Ulrich Molitor De Lamiis et phitonicis mulieribus című művéből (1489)

Az emberi alakot öltött B-lakók gyakori jellemzője — ideiglenes itt-tartózkodásuk idején — a rajtuk maradó, B-térfélre utaló áruló jegy: állati testrész vagy más állati maradvány, vagy az „odaát” beszerzett sérülések nyomai. Közismert például az emberalakot öltött lidércszerető ló/lúd lába, az állatalakban bántalmazott boszorkányon, werwolfon rajta maradó jelek:

…a nagyapám apja … odament télen a kis erdészházba … begyön egy asszony… Az öregapám meg … láti ám, hogy lólába van, de megijedt ám, gondolta, ez nem lesz jó, nem is mert megszólalni. ZENTAI Tünde 1971, 213. p.


Egy macska farkát levágják. Mikor visszaváltozik asszonnyá, kiderül, hogy le van vágva a karja. ERDÉSZ Sándor 1958, 219. p.


Az éjjel purkulics voltam, s úgy megvertek, hogy a lábam csupa kék. BOSNYÁK Sándor 1977, 92. p.

Az eltévedés, csakúgy mint az alakváltozás a térviszonyok megváltozását, a téren-kívüliségbe jutást, a nem-tér létrejöttét szimbolizálja. Az illetéktelenül a B-térfélbe hatoló embereket a lidércfény, kísértet, szépasszony, boszorkány tévútra vezeti. A jó utat csak azok idejének lejártakor találják meg:

Valaki karácsony böjtjén fáért ment, és mindig eltévedt az „esti harangszóig”, illetve míg a csizmáit fel nem cserélte. Saját gyűjtés, Nógrádsipek, Nógrád megye


A szépasszonyok a keresztútba akkor álltak meg, ha valakinek el akarták állni az útját, zavart okozni. Eltévesztették az ember útját, nem kapta meg sok ideig, hogy hova akar menni. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Hidas, Baranya megye (Andrásfalva, Bukovina)


Valaki a vízparton legeltet, a sötétben eltéved: hétszer keresztülmegy a vízen, de mind a hétszer az innenső parton találja magát. Egyszerre eszébe jutott, hogy őt most megkísértették. BOSNYÁK Sándor 1980, 121—122. p.


Hajtok, hajtok, besötétedett … megtévesztettem az utat. Hát egyebet nem láttam, egyik lámpás-val ide szalad egy ember, egyik oda szalad, mint amikor mérik a földet… [Kocsik jönnek] … annyi ment, hogy az ördögök se tudták, hány, egyik jött erre, a másik arra, de senkivel se tudtam esszetalálkozni… BOSNYÁK Sándor 1980, 123. p.

A természetfeletti térfél a normális tértől eltérő minőségű, az emberi lét/tevékenység számára tilos „nem-tér”. De ez csak bizonyos időpontokban, időszakokban érvényes: az emberi idő szüneteiben, az időn-kívüliségben, a nem-időben. A tér duális rendszere az idő e duális rendszerével (emberi tevékenységgel kitöltött idő = idő — emberi tevékenység szünetei = időszünetek, időnkívülíség, nem-idő) korrelációban működik. E hiedelmekben konkrét, meghatározott tartalmakra utaló időszemlélet manifesztálódik, amelyet Gurevics — középkori, archaikus időszemléletet őrző példákra hivatkozva — így jellemez: „Az idő nem absztrakt, a priori fogalom, hanem valóságos és dologi, nem létezik a tapasztalaton kívül; a korszakok váltakozása az emberek viselkedésétől függ.”8 A tevékenység időtartama szabja meg az „időtartamot” — az új tevékenység kezdetével „új idő” kezdődik. A kettő közti időszünetek = nem-idő. A mai magyar (és európai) néphitben bizonyos kezdő illetőleg átmeneti időpontok, időszakok telítődnek meg másodlagosan a nem-idő szimbolikus tartalmával: Az éjszaka mint átmeneti időszünet két emberi tevékenységgel kitöltött nap között; minden évkezdő nap, amely egyszerre a régi év vége és az új év eleje: Luca, karácsony és újév,9 de a naptár változásai következtében ismétlődő évkezdő napok közti időszakok is, a Luca és karácsony közti időszak, vagy a karácsony és vízkereszt közti tizenketted A tizenkettedről: PÓCS Éva 1965, 134. p. időszünetek. Ismert olyan hiedelem, amely szerint karácsony és vízkereszt között nem rövidülnek még az éjszakák, mintegy „áll az idő”. Saját gyűjtés, Páty, Pest megye Az éjfél — a régi nap vége, az új nap kezdete is a „rosszak órája”. Tulajdonképpeni okától függetlenül frappánsan szimbolizálja az ilyenkor „átmenetileg szünetelő időt” az a tény, hogy az éjszaka óráit kikiabáló bakterek az éjfél kikiáltását általában kihagyták.10 Az átmenet időnkívüliségének bizonytalanságára és az ezáltal a modern emberben is implikált bizonytalan „rossz” érzésre legyen szabad egy irodalmi idézetet hozni, amely e rendszer egyetemességére vall: „Bizonytalan, furcsa perc, mikor az éjjel véget ér: a sátán ilyenkor szövi terveit.”11 Vannak ilyen vonásai a déli időszaknak, tizenkét óra közének is nevezett délnek is,12 továbbá az újhold napjának (a holdhónap kezdetének), és minden egyéb kezdetet, átmenetet jelentő jeles napnak.

  • 8Közismertek bizonyos archaikus — konkrét állapotokra, tevékenységekre utaló — időmeghatározások, erre pl. A. J. GUREVICS (1974, 81) sok példát közöl. E. E. EVANS-PRITCHARD Time is not a continuum című, a nuerek időrendszerét vizsgáló tanulmányában írja (1973, 76. p.): „A rendszer alapját maguk a tevékenységek, főként a gazdasági jellegűek adják, ezek szolgáltatják legtöbb egységét és megjelölését. Az idő múlását tevékenységeknek más tevékenységekhez való viszonyában érzékelik.” K. VILKUNA a kelet-európai nap-elnevezésekkel kapcsolatban jegyzi meg (1975, 396—97. p.), hogy a sorszámnévvel megnevezett hétköznapokkal szemben a vasárnapnak sok helyen tabu-neve van. „Mikor a hétfő az első és szombat a hét utolsó napja, közbül hézag keletkezik: tabu-nap. Egyes osztják és vogul nyelvjárásokban ez az ünnepnap szemléletes módon a ’hét hasadása’ nevet viseli.”
  • 9Luca, karácsony és újév mint évkezdő napok: DÖMÖTÖR Tekla 1964, 153—154. p.; PÓCS Éva 1965, 129—132. p.
  • 10SZOMJAS-SCHIFFERT György 1972, 108—109. p. Az ehhez fűződő magyarázatok megegyeznek abban, hogy az éjfél a kísértetek órája. „Egyszer egy bakter elkiáltotta az éjfélt, és a szellemek széttépték. Azóta egy se meri.” „Éjfélkor nem szólt semmit, mert azt mondják, hogy akkor még a fű sem nő.”
  • 11GIDE, André: A pénzhamisítók. Budapest 1981, 58. p.
  • 12A déli kísértet (daemonium meridianum) eredetére vonatkozó feltételezésektől függetlenül (GRAU, D. 1966; KÁKOSY László 1978, 66. p.: a zeniten álló nap erős fénye), annak, hogy a dél „rossz óra”, egyik oka bizonyára az, hogy a nap egyik szakasza véget ér és újra 1-től számolt „új idő” kezdődik.

Néhány jellemző adat a B-térfél lakóinak a tevékenységére az említett időpontokban-időszakokban:

Lucától karácsonyig minden rossz lélek szabadon van… Saját gyűjtés, Nógrádsipek, Nógrád megye


[Este, naplemente után] járkálnak a rossz lelkek, boszorkák… Saját gyűjtés, Nógrádsipek, Nógrád megye


…tizenkettőtől háromig van erejük… mikor a kakas harmadszor szólott, akkor neki menekülni kellett, akkor már nincs ereje neki. BOSNYÁK Sándor 1977, 86. p.


[A szépasszony] tizenkét óra közibe… elveti a rontást. KÁLMÁNY Lajos gyűjtése, Egyházaskér, Torontál megye, Ethnológiai Adattár 2813, 164. p.


…gyütt a déli időszak, elkezdett a forgószél menni … ez a szépasszony szele: vüszi az ebédet a boszorkány. GRYNAEUS Tamás gyűjtése, Dávod, Bács-Kiskun megye


…mikor újul a hold, akkor nem szabad ezekrű [szépasszony] beszégetni, mert nagy erejük van nekik úgy, mikor kezdődik az újhold, hogy megújul, akkor nagyon kő vigyázni… GRYNAEUS Tamás gyűjtése, Dávod, Bács-Kiskun megye

A rossz óra, jó óra, rosszak ideje, halottak ideje kifejezések e kettősség tudatos rendezőelvként való működésére vallanak. Az idő szünetelését a normális emberi tevékenység átmeneti felfüggesztése is jelzi, továbbá az ezzel kapcsolatos tilalmak, amelyek megszegése szankciókat von maga után (csakúgy, mint a B-térfélre való illetéktelen behatolások):

Ha valaki délben fejfájással vagy gyomorfájással jött haza, azt mondták, azért van, mert pont délben jött, és megzavarta a szépasszonyokat, és ezek ártottak neki. ZENTAI Tünde 1972—73, 234. p.


A boszorkányok a patakban mosnak éjjel kakasszóig. Akkor nem szabad ott mosni — ha arra megy valaki, megölik, befojtják a vízbe. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Mezőkövesd, Borsod megye


Olyankor ne menjenek sehova, karácsony böjtjén. Az eltévedéssel kapcsolatban idézett adat „tanulsága”. Saját gyűjtés, Nógrádsipek, Nógrád megye

Alakváltozásra és eltévedésre vonatkozó adataink szintén világosan jelzik a térenkívüliség időszünetekben való érvényesülését: az eltévedő a „rosszak idejének” lejártakor jó útra talál; az emberalakban megjelenő rossz lényeknek idejük leteltével vissza kell változniuk:

Akkor már, mikor a kakas harmadszor szólott, akkor neki menekülni kellett, akkor már nincs ereje neki. Ha át es van változva a kutya képbe, vissza kell, hogy változzon a rendes itteni formájába. BOSNYÁK Sándor 1977, 86. p.


Az átmeneti időpontok, időszakok öntörvényű, az idő menetéből kikapcsolódó folyamatossága is jelzi, hogy ezekre a normális idő törvényei nem érvényesek:


…hogyha valamelyiket (boszorkány) a kakasszó ott érte, akkor az ott maradott a másik éjfél utánig. BOSNYÁK Sándor 1977, 82. p.


A mezsgyén elalvó lábszárcsontját szent Györgykor kiveszik a boszorkányok — következő év szent György napján teszik vissza. Saját gyűjtés, Tiszaszentimre, Szolnok megye


[Ha kakasszóig nem ment el a lüdérc, marhaböndővé változott.] Amíg el nem jött az üdő megint, mikor neki hatalma van, hogy hát mehet, addig ott kellett neki lenni. BOSNYÁK Sándor 1977, 130. p.

A nem-térbe jutás tehát egyúttal időnkívüliségbe jutást jelent és viszont; a nem-tér + nem-idő = káosz egynemű egységként működik. A tér elvesztése, megszűnése meghatározott ideig érvényes; az időszünetek, az idő elvesztése egyúttal a tér elvesztését-megszűnését jelenti: a B-lakók az ember térszervező tevékenységével mintegy ellentétes, regresszív okkupációval ideiglenes, az emberi idő szüneteiben érvényes „nem-tereket” hoznak létre. A térnek és időnek ez az egysége Mihail Bahtyin művészi kronotoposz meghatározásával jellemezhető: „Az idő tulajdonságait a tér tárja föl, a tér viszont az időn méretik fel tartalommal. E kereszteződések, a tér- és időbeli ismérveknek ez az összeolvadása határozza meg a művészi kronotoposz jellegét.” BAHTYIN, M. M. 1976, 258. p.

A tér és idő e szoros összefonódottsága elsősorban a „találkozások”, a kapcsolatteremtés szimbolikus módozataiban manifesztálódik: a térenkívüliségbe jutás, vagy annak létrehozása „időszünetek” létrehozásával történhet és viszont; tehát azonos/hasonló módszerekkel lehet a téren/időn-kívüliség állapotába jutni.

A már több vonatkozásban említett véletlen, illetéktelen behatolások (az A-lakó rossz órában a B-térfél tiltott területére megy eltéved stb.) mellett lehetséges az A-lakók büntetlen behatolása is a B-szférába: a másik térfelet szimbolizáló valamely jel, tárgy alkalmazásával. E gesztusok és mágikus tárgyak használata megfelel a másik trfélből „idejövők” alakváltozásának: ezek is — mint az — a tér—idő viszonyok megváltozását jelzik, önmagukban elégségesek a nem-teret, nem-időt létrehozni.13 A közelmúlt magyar néphitében legelterjedtebb a fordítottság jele. Alkalmazója illetékes behatoló lesz a fordított világba;14 illetve mintegy létrehozza azt. A téren kívül kerül, mintegy a B-térfélen is van: illetékessége védelmet nyújt a B-lakókkal szemben:

  • 13Ahogy K. A. MELIK-SIMONJAN említett tanulmányában írja: „a megfordítottság együtt jár az egyik világból a másikba való átmenettel” (1978, 45—46. p.).
  • 14Alkalmazása a mai napig — a tényleges gyakorlatban is — fellelhető. Széles körű elterjedtsége valószínűleg azzal is összefügg, hogy a B-térfél jelei közül a legegyszerűbben ez alkalmazható: nem kell hozzá eszköz (bal kéz, „visszakézből” végzett mozdulatok, két láb felcserélése, ruhadarab kifordítása).

Az a szerencséd fiam, hogy fordítva van az ing rajtad, másképp el se tudtál volna jönni idáig. DÖMÖTÖR Sándor 1981, 132. p.


Éjfélkor a keresztútnál a lovak megálltak, nem mentek tovább … megfogta az ostort bal kézvel, s kezdte a lovak előtt a földet verni … [erre tovább tudtak menni]. BOSNYÁK Sándor 1977, 121. p.


Egy férfit fehér kutya kísért éjfélkor, ráugrott. Mikor átcserélte a csizmáját, abban a pillanatban eltűnt. Damjanich János Múzeum lidérc-kérdőíve, Legénd, Nógrád megye


Kísértet megjelenésekor kifordították a kucsmát. BOSNYÁK Sándor 1977, 118. p.


Ha jön a garabonciás okozta vihar, mindent felforgatnak. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése.

Éjjel nyomó lidérc ellen a lábakat keresztbe kell tenni. Saját gyűjtés, Vanyola, Veszprém megye


…bal kézvel keresztet kell vetni, s akkor elmegy a boszorkány. BOSNYÁK Sándor 1977, 83. p.


A boszorkányt bal kézzel lehet elkapni. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 27.


…elment a szomszédba, ott meg vótak gyerekek, azok meg már tudták, hogy ez boszorka. A söprűt … a gyerekek felállították az ajtóba… Oszt az az asszon, míg a söprűt le nem fordították, nem tudott kimennyi. Saját gyűjtés, Nógrádsipek, Nógrád megye


Ugyanilyen szerepe van a szintén a B-szférát reprezentáló mágikus tárgyaknak, amelyek olykor eredetük, anyaguk, formájuk révén is utalhatnak a B-szférára — így a toll, szőr az állatalakra, a talált, „keresetlen” tárgyak a térenkívüliségre, az új, „kezdetlen”, vagyis az időszünetekben szerzett tárgyak az időnkívüliségre:


Luca napkor akinek menni kellett valahova éjszaka, és a hátán nem volt toll egy kis zacskóba, azt a boszorkány elvitte egy mély verembe. Ott egy hétig mindig verte… FEHÉR Zoltán 1975, 72. p.


[A falu szélén megálltak a lovak:] Kérte az öreget, hogy indítsa el őket, mert tudja, hogy neki van ilyen tudománya… Kimentek a kocsihoz. Ott egy fejszével háromszor megkerülte a kocsit, s mindannyiszor nagyot vágott fejszéjével a rúd elejére … rendben megindultak hazafelé. TIMAFFY László 1959, 250. p.


A boszorkányok újhold első péntekjén szokták a tehenet megrontani. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy napkelte előtt vizet kell vinni a patakból, s ezzel kell a fazekakat kiforrázni. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 27, Nagylóc, Nógrád megye

Az A- és B-térfél közt illetékesként közlekedő mediátorok gyakori jellemzője, hogy a másik térfelet reprezentáló mágikus tárgy állandó birtokosai (mint az idézett adat tudós kocsisa); a téren-időn kívüliségre vonatkozó tudásukat — többek között — az azt reprezentáló eszköznek köszönhetik. E hiedelemmotívumok körébe tartozik a boszorkány és más tudósok tudományszerzése vagy tudományátadása mágikus tárgy segítségével:

Úgy adja át a boszorkány a tudományt, hogy valamijét odaadja saját ruhájából. Saját gyűjtés, Tiszasüly, Szolnok megye


Tudós pásztor botja átadásával adja át a tudományt. BIHARI Anna 1980a, 83. p.


Tudományszerzés Szent György nap előtt kiásott béka megevésével: Öregasszony cselédje eszi meg a béka felét, ezután megérti az állatok nyelvét, láthatatlanná tud válni. BIHARI Anna 1980a, 55. p.

Hogy a mágikus tárgy a B-térfelet reprezentálja, „létrehozza”, ezáltal védelmet és tudást nyújt, jól megvilágítja W. Bogoras egy csukcs adata. Eszerint szabadban aludni veszélyes, csak egy bizonyos kőamulettel lehet, amelyre elalváskor viselője ráolvas: Én nem vagyok itt, ebben a kőben vagyok. És ez a kő hatalmas szikla, éppen a tenger közepén. A szikla oldala meredek és csúszós. Ha egy szellem föl akar mászni rá, kitörik a körme és visszacsúszik a vízbe. BOGORAS, W. 1925, 237. p. Tehát itt is van, és nincs is itt: az emberi tér törvényei nem érvényesek rá — a mágikus tárgy révén a másik térben: a téren kívül is van.

2

A leírt duális rendszer horizontális térszerkezetre utal, ahol valóságos lineáris haladással elérhető a másik térfél, amelynek létező, reális terei, objektumai a nem-teret, a káoszt szimbolizálják. Az ide behatoló egy reális, földi másvilágba juthat, amely elsődlegesen az ember térfoglaló-megművelő okkupációja által el nem ért, nem birtokolt, ismeretlen, idegen volta révén nyert kaotikus/természetfölötti/halotti jelentést. Ez a másvilág nem a túlvilág, a halottak végleges tartózkodási helye, de különböző démonikus lények tartózkodnak, jelennek meg itt, és itt bolyonganak, egy végleges túlvilágra kerülésük előtti átmeneti időszakban a halottak is, mint visszajárók, vezeklők, az emberrel még közvetlen, személyes kapcsolatot tartó átmeneti lények.

De a B-térfélre jutva egy „szellemi” túlvilággal is kapcsolatba lehet kerülni — innen indulhat az odavezető út. Ismeretlenségéből és valóságos átmeneti helyzetéből következik halál/túlvilág kapuja jelentése. A B-térfél térségei-objektumai határhelyek, két emberi települést elválasztó senkiföldjék. A falu — falu környéke oppozíció is magában foglalja ezt a jelentést: a falu határa a szomszéd emberi településtől elválasztó átmeneti hely, de egyúttal ismeretlen periféria is. Leopold Schmidt középkori példáiban a világ még kicsi; az ember saját faluja, kis szántófölddel a világ közepe, amelyet ismeretlen, félelmetes, az ember által még meghódíthatatlan erdőségek vesznek körül. A szomszéd falutól elválasztó hatalmas terület még valóban ismeretlen világ. „Valami »egészen más«-ról van szó, egy olyan övezetről, amely egyrészt itt a földön két darab földet egymástól elválaszt, amely azonban éppígy elválaszthatja ezt a pogány földet az ismeretlen »odaáttól« is. Az erdő kapu volt a külső világhoz, egyfajta átjáró…” SCHMIDT, L. 1980a, 59. p. A saját/emberi világtól való idegenségéből következik természetfölötti/halotti aspektusa, sőt, a valahol messze, a periféria külső határán, a világ peremén elképzelt túlvilág is: egy horizontális túlvilág-elképzelés, melyet igen sok mitológia, kozmogónia ismer, általában párhuzamosan az ég—föld—alvilág, illetőleg menny—föld—pokol hármasságával (kettősségével). A halottak lakta túlvilág is lehet egyszerre különböző helyeken. A görög Hadész a föld alatt, ugyanakkor messze nyugaton volt. Vagy például az észt néphit a „halottak birodalmát” különböző helyekre: föld alá, föld fölé, földre helyezi; ennek felel meg a sokféle elnevezés: alsó/túlsó/túloldali világ, másvilág; PAULSON, I. 1971, 191—196. p. és sorolhatnánk tovább az európai, ázsiai példákat e párhuzamosságokra. A magyar néphitben is valószínűleg eltérő túlvilág-elképzelésekre utalnak a másvilág és túlvilág, alvilág/felvilág szavak.15

„A földi vándorlás egy más világba vezethetett; Dante ismeretlen földi tájakon eltévedve jutott a pokolba” — állapítja meg Gurevics a középkori térszemlélet taglalása során. GUREVICS, A. J. 1974, 65. p. A senkiföldjén túli világ a valóságban egy másik emberi világ. Az archaikus térszemlélet azonban nem ismer másik emberi világot: ELIADE, M. 1957, 154. p. a Lévi-Strauss, Ivanov, Toporov által megállapított univerzális centrum—periféria, saját—idegen stb. oppozíciók egyetlen emberi világra utalnak. A „saját” lakóhely a centrum az idegen perifériával szemben, de egyúttal az univerzum centruma is: „…minden emberi hajlék a »világ« közepére van rávetítve”.16 „Ezen felfogás szerint — írja Veres Péter a fent említett szerzőkre hivatkozva — az ember mint olyan, egyike a kozmológiai rendszer produktumainak, a saját etnikai csoport pedig … a szomszédos közösségektől eltérően a teremtés célja, a világ közepe.” VERES Péter 1976, 348. p.

A világ közepén én vagyok…

…a világ közepe ott van, ahol állok. BOSNYÁK Sándor 1977, 26. p.

  • 15Az uráli népek túlvilág és alvilág elképzeléseiről: HOPPÁL Mihály 1980, 276—277. p. A finn túlvilág a világ északi határa mögött messze északon van (HONKO, L. 1980, 212. p.). Párhuzamos túlvilág és alvilág-elképzelések a voguloknál és osztjákoknál: KARJALAINEN, K. F. 1931, 183—191. p.
  • 16Archaikusabb szinten a lakóház és házi élet reális és szimbolikus tér- és időbeosztására vonatkozó konkrét vizsgálatok alapján lehet kimondani: (a chamula indiánok) „…azt [a lakóházat] továbbra is »a föld köldökének«, »az erkölcsi világegyetem központjának« tekintik” (GOSSEN, G. H. 1972, 13. p.).

Az archaikus tudat e magyar adatokkal is reprezentálható „centrumból szemlélt világa” a periférián már csak mást/idegent/nem emberit tételez fel.

A periféria „túlvilág kapuja/szent” jelentését a határhelyeken létesített szent helyek is dokumentálják, mint ezt szemléletesen elemzi Takács Lajos tanulmánya: a határ mint senkiföldje gonosz, ártó szellemek tanyája, erőszakos halállal meghaltak, kereszteletlenek, koraszülöttek temetőhelye — másrészt különleges, szent hely (római, etruszk, kelta adatokig visszavezethetően egész Európában); ezt az ott emelt keresztek, kápolnák, templomok, valamint ezek asylum-jellege bizonyítja. TAKÁCS Lajos 1980.

Így a senkiföldje mint két emberi tulajdont összekötő/elválasztó átmenet törvényszerűen lett az evilág és túlvilág közti átmenet egyetemes szimbólumává. A nagy kiterjedésű átmeneti térségek esetében természetszerűleg az „ismeretlen periféria” jelentés dominál, míg a — recens magyar, illetőleg európai — hiedelmek által reprezentált — „keskeny” térelválasztók/összekötők (híd, folyó, töltés, mezsgye) esetében elsősorban az „átmenet” jelentés. Közismert a híd és folyó egyetemes „evilág—túlvilág határa”, „út a túlvilágra” jelentése.17 A keresztút egész Európa hiedelmeiben a halottak/démonok/boszorkányok földi tartózkodási-megjelenési helye, de egyúttal a halálba-másvilágba vezető út.18

  • 17Például halottak túlvilágra vezető útja: ELIADE, M. 1957, 378—379. p.; KARJALAINEN 1921, 183—191; LOORITS, O. 1980, 212. p.; a sámán túlvilági utazása hídon át: ELIADE, M. 1957, 445—47. p.
  • 18A hármasút Hekaté kultuszhelye, az alvilágba/halálba vezető út volt (KERÉNYI Károly 1977, 31—32. p.; SZEPES Erika 1975). Mint halottak/démonok/ ördögök megjelenési helye — a boszorkányhiedelmekkel kapcsolatban — az egész európai középkort végigkíséri (CARO BAROJA, J. 1971, 97, 111, 115. p.).

Az eredeti „senkiföldje” jelentésből vezeti le Leopold Schmidt e területek „másvilág” jelentésének „saját közösségtől idegen, társadalmon kívüli” aspektusát: „A száműzött nyomorúsága, hazájának elvesztése egy olyan külvilágba való kitaszítottságot jelentett, ami idegennek, ellenségesnek, sőt »túlvilágnak« fogtak föl. A kitaszított társadalmilag halott volt, úgy is kellett ezért viselkednie, mint egy halottnak.” SCHMIDT, L. 1980a, 56. p. A „másvilág” jelentésnek ebből az aspektusából következik, hogy az átmeneti rítusokban manifesztálódó státusváltás liminális szakaszában a „társadalmilag halott” személy a senkiföldjére, perifériára rekesztődik ki; valóságosan is kiesik a szociális térből és időből: a státus nélküli, átmeneti lény az átmeneti térbe kerül. LEACH, E. 1972, 113—115. p.; TURNER, V. W. 1972. Anna-Leena Siikala — a sámánavatást elemezvén — a szamojéd sámánnal kapcsolatban írja: A sámánjelölt az erdőben, távol a közösségtől, barangolva veszti el először eszméletét, kerül kapcsolatba tanító szellemével. SIIKALA, A.-L. 1978, 187—191. p. De e jelenség — túl a sámánavatás körén — általános érvényű a beavatási rítusok vonatkozásában. TURNER, V. W. 1969, 95. p.; FEJŐS Zoltán 1979, 410. Egyúttal a periféria — a B-térfél — „túlvilág kapuja/istenséggel, halottakkal való találkozás helye” jelentése is manifesztálódik az avatási rítusok liminális szakaszában (amikor az egyén „szent” állapotban van),19 illetőleg az egyén szimbolikus halálában és újjászületésében vagy álomban, extázisban „túlvilági utazásként” megélt „valóságos halálában”.20 De hivatkozhatunk a pusztába, erdőbe, bozótba vonuló remetékre, akik a szentség állapotába a világtól távol kívántak eljutni, vagy a zarándokokra, akik ismeretlen helyekre vándoroltak: „Krisztust … megtalálhatták mindenhol, ehhez csupán az kellett, hogy eljussanak a szentség állapotába”. GUREVICS, A. J. 1974, 64—65. p.

  • 19LEACH, E. 1972, 115. p.: „Az erkölcsi személyiség szent állapotban van, egyfajta tetszhalottként. A közönséges társadalmi idő megállt.”
  • 20LEACH, E. 1972, 115. p.: „Az erkölcsi személyiség áthelyeződik a szekuláris profán világból a szent világba. Meghal.”

A közelmúlt magyar néphitének adatai is utalnak — hiedelemmondai motívum-ként — a B-térfél ilyen jelentésére: A tudós, táltos, halottlátó tudománynyerése, a szimbolikus halált jelentő alvás vagy extázis a periférián megy végbe. Például:

A foggal született gyerek eltűnt, három napig az erdőben kóborolt, nem evett. Mikor visszajött, tudott jósolni. Saját gyűjtés, Galgamácsa, Pest megye


Gyenge Maris [tudósasszony] megzavarodott, elment az erdőbe. …három napig mindig keresték. …éjjel a fa tetején hált, nappal megint kóborgott tovább… DIÓSZEGI Vilmos 1967, 102. p.


A leendő táltos „elkóborol”, istállóban alszik. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése.


A foggal született „rejtett helyen nő fel” — garabonciás lesz belőle. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése.


A tápai halottlátó külön kis házikóban lakott egyedül, mikor álmában megtudott minden imádságot. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése.

A magyar néphit tudományszerzésre, valamint elragadásra vonatkozó hiedelem-mondai adatai az átmeneti térségek—objektumok „átmenet a halálba/túlvilágra” jelentését is képviselik (utóbbiak — pl. boszorkánymulatságra ragadás, vagy a táltos és garabonciás-jelölt elvitele — is beavatásként értékelhetők); például:

Ha nem vigyázol a kislányra, elviszi a tátos. A tőtésen szokott menni. FEHÉR Zoltán 1975, 78. p.


Aki születéskor két sor foggal születik és kislány, abból jósnő lesz. Hogy elérje célját, nagy viharban át kell mennie valamivel egy nagy folyón. Aztán el kell mennie egy vagy két évre szolgálnia, és tizenöt éves korában megkezdheti a jóslást. FEHÉR Zoltán 1975, 82—83. p.


[Valaki éjszaka a keresztúton átment] … a boszorkány a mocsolyába csapkodta be. Reggelig két menyecske táncoltatta, csapkodta be. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Nagybátony, Heves megye


…Mikor kimegy oda az árokhoz, há ott annyira zenélnek, … azok a zenészek mentek elöl, és ő táncolt utánuk. Vitték, addig vitték, ameddig a kakasok nem szóltak… Akkor megebredt, hát az erdő szélin van egy árok partján, csupa víz, ki vót merülve, megtáncoltatták az ördögök. BOSNYÁK Sándor 1980, 103. p.


[Egy gyerek] egy hídon vagy olyan helyen szokott sírni, ahol az emberek már a halál küszöbén szoktak állni … felvették a járókelők, a gyerek átváltozott asszonnyá vagy férfivé. Át kellett adni a lelkét a boszorkánynak, mert ha nem, akkor megrontották és meghalt. FEHÉR Zoltán 1975, 67. p.


Az esküvői muzsikusokat keresztúton megjelenő kocsi viszi a túlvilágra. BIHARI Anna 1980a, 37. p.


Hasonló értelemben lehet „szent hely” jelentése a temetőnek, ahol a „túlvilág kapuja” jelentést erősíti az ott eltemetett halottak tényleges jelenléte: az élő holttest mintegy közvetítő a valódi, szellemi túlvilág felé:


A garabonciás hétéves korában, egy sírra feküdve megtudja a füvek titkait. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése.


Halottmondó az lesz, aki pár napig feküdt a földben [tetszhalott volt]. FEJŐS Zoltán 1981, 23. p.

Mint [utóbbi esetében — A szerk.] a szerző megvilágítja: „A képzet arra utal, hogy a meghalt ember lelke kapcsolatba került a halottak világával, és onnan visszatérve már elnyert ismeretekkel tud érintkezésbe lépni a halottakkal.

… van aki … 3 nap és 3 éjjel aludt a halottak között, miközben hatalmát a szűzanyától kapta” Uo. 23—24. p.

A temető, mint „halottak lakhelye, halottak, természetfeletti lények megjelenési helye” szintén B-térfél az „emberi” A-térféllel szemben. Nemcsak a sírjukból „kikelő” (misére, körmenetre járó) halottak, hanem lidérc, boszorkány stb. is megjelenik itt a „rossz órákban”:

A halottaknak minden éjszaka 12 órakor búcsú van. 12 órától 1 óráig nem jó a temetőbe menni. Saját gyűjtés, Verpelét, Heves megye

Mindezek az adatok természetesen nem egyfajta ténylegesen működő avatási szisztéma részeiként, sem azok hiedelmekben fennmaradt töredékeiként értékelendők, pusztán e marginális helyek egyetemes, a magyar (és hasonlóan az egész európai) néphit által is tükrözött „szent/túlvilági” jelentésére utalnak, attól függetlenül, hogy a boszorkány, táltos, garabonciás és egyéb tudósok és mediátorok beavatására vonatkozó hiedelmeknek milyen — térben-időben hova köthető — történeti gyökerei vannak.

3

Tehát a B-térfélnek — a perifériának — „szent hely” jelentése is lehet — mintegy potenciálisan szent hely. A „szent/túlvilági kapuja” jelentést azonban az A-térfél is magában hordozza.

A magyar lakóházra vonatkozó kutatás a ház reális és szimbolikus térbeosztásával összefüggésben próbálta a lakóhely ambivalens (profán és szent) funkcióit kimutatni. Ami a magyar néphit idevonatkozó adatait illeti: a lakóház duális térbeosztáshoz, amit a kutatás a nemek elkülönülése, munkamegosztása szempontjából (férfi és női térfél) kellően bizonyított, RÄNK, G. 1949—1951; CSILLÉRY Klára 1982; VERES Péter 1975. nem kapcsolódnak — legalábbis az adatokkal elérhető közelmúlt vonatkozásában nem — a profán és szent tér fenti szimbolikus tartalmai. A lakóház bizonyos objektumai azonban szent funkciót tölthetnek be („kapcsolatteremtés a túlvilággal-halottakkal” értelemben). Ezek: az eddigi kutatás által is hangsúlyozott asztal, de ennél, és a szent sarokban elhelyezett egyéb tárgyaknál sokkal inkább a tűz/tűzhely/kemence. Az asztal „tisztaságára”, becsben tartására valóban sok adat hozható,21 csakúgy, mint bizonyos kvázi-áldozati cselekményekre.22 De hasonló értelemben a tűzhely is lehet szent hely. A tüzet egy főleg tilalmakban megnyilvánuló, kvázi-tűztiszteletnek nevezhető magatartásforma övezi,23 de a halotti áldozat egy fajtájaként értékelhető gesztusok révén van „túlvilág kapuja” jelentése is. Szórványosan ismert az a hiedelem, hogy „a tűzben hazajáró lelkek jelennek meg”, Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 20, Boldogkőújfalu, Borsod megye és meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy ha a halottnak hiányzik valami (a halottlátó tudósítása szerint), a tűzbe dobva lehet utána küldeni. PÓCS Éva 1982, 187. p. Hasonló értelme van a szintén elterjedt nézetnek:

Ha a tészta elesik a spórhelten, az angyaloknak belevetem a tűzbe. PÓCS Éva 1964, 136. p.

  • 21Például: „Asztalon pólyázni nem szabad a gyereket, mert nem lesz szófogadó. Ott a patka, be lehet ottan pólyálni kedvedre” (PÓCS Éva 1964, 99. p.).
  • 22Például kenyér és só asztalra helyezése az új házban, halottaknak odahelyezett ételek. Például: (új házba) „Először egész kenyeret. Egyik őrzi az asztalt, másik ráteszi a kenyeret az asztalra, hogy áldja meg az Isten, legyen kenyér a háznál.” (FEHÉR Zoltán 1975. 35. p.)
  • 23Például: „Egyszer a patkalyukba akartam ültetni a kotlót. De jött Csirke Örzsi néni és rám szólt: Még odahasonlítod a tyúkot, ahol az Isten testje sült? Hogy gondolod odaültetni a kotlót?” (PÓCS Éva 1964, 47. p.) A „tűztiszteletre” vonatkozó leggazdagabb adatanyagot lásd: GÖNCZI Ferenc 1914, 192—193. p.

Némely adat arra vall, hogy a kémény/kürtő mintegy „bejárat” a házba a B-lakók számára. Gondoljunk pl. a váltott gyerek, sőt mint alábbi adatunk mutatja, váltott macska el- és visszacserélésére a kéményen át; például:

A szépasszonyok a kürtőn kicserélik a gyereket. GUNDA Béla 1947, 281. p.


Elsoványodott a macska, akkor azt szokták mondani, hogy a szépasszonyok hordják ki a kürtőn. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Mekényes, Baranya megye (Lészped, Moldva).


A családi halottak-ősök ellátása a karácsonyi tizenketted idején sem kötődik speciálisan a szent sarokhoz, ebben az időszakban az egész ház az övék. PÓCS Éva 1965, 53. p.


A halotti tor után visszalátogató halott számára is lehet az asztalra, de éppúgy a kémény alá készíteni éjszakára az ennivalót.

Például kémény alá: FEHÉR Zoltán 1975, 62.

„Nálunk az a szokás, mikor a halottat eltemetik, akkor az asztalra tesznek kenyeret, s mellé vizet” BOSNYÁK Sándor 1977, 105. p.

Az A-térfél, vagyis a lakóhely szent profán jelentéseinek kettőssége a konkrét térbeosztásban megnyilvánuló kettősség helyett elsősorban időbeli relációban jelentkezik: az emberek ideje — halottak ideje váltakozással írható le.24 A halottak ideje a közelmúlt magyar néphitében a már más vonatkozásban említett éjszakán kívül elsősorban a téli napforduló körüli időszak: a karácsonyi tizenketted, továbbá a halottak napja/hete, valamint a konkrét halálesethez kapcsolódó hagyományos visszajárási napok, egy 30—40 napos időszakon belül, amíg a halott még nem távozott véglegesen, és ha valami oka van rá, visszajöhet családjához. RANKE, K. 1959. A magyar „dátumokat” lásd: PÓCS Éva 1980. A halottak idejének rendszabályai — az erre vonatkozó magyar adatokban meglehetősen csökevényes, áttételes formában elsősorban a házba látogató halottak vendégül látására vonatkoznak.

  • 24Európa minden népénél a téli napforduló, az újév körüli ünnepek, ünnepi időszakok valamint a halottak napja/hete és a szent Mihály napja körüli idő a „halottak ideje” — ortodox területeken ezen kívül a húsvét és pünkösd is halotti ünnep. Mindezen ünnepekre-időszakokra, de különösen a karácsony—újév körüli időre jellemző a családi halottak, ősök vendégül látása a házban, Észak- és Északkelet-Európában különösen a ház „szent sarkában”. Lásd például PAULSON 1971, 193—201; VILKUNA 1956, 118—126; összefoglalóan: PÓCS Éva 1965.

Aki nyugodtan hal meg, nem jár haza, csak halottak napján jön haza… PÓCS Éva 1964, 105. p.


Halottak napján a halottak mind hon vannak, mindenkit hazaengednek… Akkor hazamennek mindenki oda a tartozóihoz, s akkor szoktak csinálni ennivalót, italt is adnak… BOSNYÁK Sándor 1980, 125. p.


[Karácsonykor] a mákos gubából vagy mákos barátfüléből a kemence vállára is tesznek: hátha a halott hazajön. PÓCS Éva 1975, 19. p.


A mákos tészta maradékát reggelig a kemencepadkára vagy a szekrény tetejére teszik a házat éjjel látogató angyalok számára. PÓCS Éva 1965, 46. p.


A karácsonyi vacsora ételmaradékait vízkeresztig az asztalon hagyják. PÓCS Éva 1965, 63—70. p.


Egyidejűleg tilalmak vannak érvényben, amelyek bizonyos emberi tevékenységekre vonatkoznak:


Halottak hetében nem jó mosni, vasalni, eljegyzést tartani, vagy házasságot kötni. DÖMÖTÖR Sándor gyűjtése, Ethnológiai Adattár 2488. 11. p.


Répát, krumplit azon a héten, amelyen a halottak napja esik, verembe eltenni nem jó, mert elrohad. NAGY József 1896, 100. p.


A karácsonyi tizenketted idején tilos kenyeret sütni, szemes ételt enni, diót törni, mosni, ruhát, bőrholmit felteregetni. PÓCS Éva 1965, 30, 39, 240—41, 249—50. p.

A tizenketted idején tiltották a házból való „kiadást”, kölcsönadást és ugyancsak jellemző volt a kifelé seprés, szemét kihordásának tilalma.25 Utóbbi tiltás az éjszakával kapcsolatban is ismert,26 és feltehető, hogy azonos értelm jelenség a tizenketted idején érvényes asztalleszedési tilalommal: a halottak idején a ház minden terméke a halottaké. PÓCS Éva 1965, 165—175. p.

  • 25Seprés és szemét kihordásának a tilalma a tizenketted idején pl. saját gyűjtés, Mezőkövesd, Borsod megye Kiadás, kölcsönadás tilalma: RÓHEIM Géza 1920, 127. p. — adatai Európa sok helyéről származnak.
  • 26Például: Aki naplemente után kihányja a szemetet, annak megfájdul a feje (RÓHEIM Géza 1920, 127. p.). Halál esetén nem szabad a házból semmit kiadni: K. KOVÁCS László 1944, 134. p.

Minden emberi berendezkedés bizonyos értelemben a világ rekonstrukciója. Mint Veres Péter előbb idézett tanulmányában összefoglalja: „…a társadalmi fejlődés alacsonyabb szintjein álló archaikus kultúrájú népeknek a távolabbi és közelebbi környezetükről alkotott felfogását sajátos, úgynevezett mitikus-kozmogónikus szemlélet jellemzi. Ezen jellegzetes világnézet a mikro- és makrokozmosz azonosságának feltételezéséből indul ki.” VERES Péter 1976. 348. p. A mikro- és makrokozmosz azonosságát Gurevics a középkori világképben és természetfelfogásban még számos konkrét példával igazolja, a skandináv mitológiából vett példákkal illusztrálva írja le: A majorság magába foglalta a „világmindenség” modelljét. Az emberi világ Midgard (’bekerített közép’), az istenek és emberek lakta hely, amelyet óriások és szörnyek ellenséges világa vesz körül: Utgard (’ami a kerítésen túl van’). Ez a világ megműveletlen, kaotikusnak megmaradt része. A valóságos településeket is centrumnak képzelték, amelynek perifériáján helyezkedik el a külvilág. Az emberi világot — a majorságot, a paraszti udvart, amelynek tökéletes analógiája s egyszersmind felső jóváhagyása Aszgard, az ászistenek tanyája — mindenfelől a rettegés és veszedelem titokzatos, sötét világa veszi körül. Tehát: „A mikrokozmosz nem egyszerűen egy kis része az egésznek, nem egyik eleme a világmindenségnek, hanem inkább a világegyetem kicsinyített és az egészet reprodukáló mása. Hittudósok és költők egyaránt kimondták azt a gondolatot, hogy a mikrokozmosz éppoly egész és teljes, mint a nagy világ.” GUREVICS, A. J. 1974, 40—41. p.

A lakóházra vonatkozó modern antropológiai vizsgálatok is számos helyen — Európában is — kimutattak egy olyan archaikus szintet, ahol a ház a kozmosz modellje. [Az európai lakóház vonatkozásában: SCHMIDT, L. 1980b, 84—85. p. C. E. Cunningham az atoni (Indonézia) házzal kapcsolatos elemzésében írja: „Bizonyos értelemben … az atoni ház a világmindenség modellje. De több, mint a mindenség egyszerű analógiája, mivel integrált része is annak. …a ház alkotóelemeivel, beosztásával, formájával, jelképeivel és a rendre, berendezésre, valamint a beletartozók és a kirekesztettek viselkedésére vonatkozó előírásokkal szinte olyan, mint a kozmosz mechanikus modellje…” CUNNINGHAM, C. E. 1972, 134. p.

Az 1. alatt közölt hiedelmekből a világ a lakóhely/emberi tevékenység/profán — lakóhely környéke/ember tevékenység hiánya/szent oppozíciókkal írható le. A világ reprodukciója is tartalmazza e jelentéseket, tehát a leírt térrendszer A és B térfelének jelentéseit egyaránt. Ezért lehetséges, hogy a lakóház, és minden emberi berendezkedés egyrészt oppozícióban legyen mint emberi/profán/rendezett hely az őt körülvevő természetfeletti/halotti/kaotikus szférával, másrészt duális szimbolikus tartalma legyen és ambivalens funkciókat töltsön be. Számos (a magyar lakóházénál) archaikusabb szintű példa mutatja a lakóhelynek nemcsak duális szimbolikus tartalmait, hanem reális és szimbolikus duális térbeosztását. Például Pierre Bourdieu berber házzal kapcsolatos vizsgálata szerint a ház berendezése, a házi élet megszervezése a következő oppozíciókkal jellemezhető: tűz—víz, főtt—nyers, nappal—éjjel, férfi—nő, kultúra—natura stb. De ugyanezeket az oppozíciókat mutatja ki a ház mint egész és az univerzum többi része közt is. BOURDIEU, P. 1973, 102—103. p. „Ezért egyszerre igaz is és téves is olyasmit állítani, hogy a külső világ a házzal oppozícióban van, mint férfi a nővel, vagy a nappal az éjszakával, vagy a tűz a vízzel stb., mivel ezeknek az ellentét-pároknak a második tagja (= a ház) minden esetben megoszlik magára és saját ellentétére.” BOURDIEU, P. 1973, 104. p. „A ház is kettős jelentéssel van felruházva: ha igaz is, hogy úgy áll szemben a közösségi, nyilvános világgal [public world], mint a natura a kultúrával, más tekintetben viszont kultúra…” BOURDIEU, P. 1973, 105. p.

4

A magyar néphit bizonyos tudományszerzésre, halottak/természetfeletti lények „kilesésére”, illetve a túlvilágra való behatolásra/betekintésre vonatkozó adataiból az 1. alatt leírt tér-idő szerkezetet mintegy magasabb szinten magában foglaló duális rendszer írható le. Az 1. horizontális térrendszer „valóságos” találkozásaival, „behatolásaival” szemben ezek az adatok szimbolikus túlvilágra jutásra vonatkoznak: Az ember szimbolikus haladással a „szent közepet” megtestesítő térségekbe/objektumokhoz jut, illetve szimbolikus cselekményekkel létrehozza őket. Ezáltal a halottakra-túlvilágra, távoli, elrejtett dolgokra, a múltra és a jövőre vonatkozó tudást szerez, e tudás letéteményese lesz = beavatódik.

Az ide vonatkozó adatcsoportokat reprezentáló adatok:

a) A ház tűzhelyében, tüzében, kör húzásával megláthatók a halottak / boszorkányok / jövő, beavatás nyerhető:

Aki éjféli mise alatt meztelenre vetkőzik, „szentelt körből” láthatja kürtőből macska képében lejövő boszorkányokat. Mindent megadnak neki, de nem szabad elárulnia. RÓHEIM Géza 1920.


Ha szent György nap éjszakáján az eladó lány háromszor megkerüli a házat és lába közt benéz a kemencébe, ott meglátja, milyen lesz a vőlegénye. KÓSA Árpád gyűjtése, Szamosszeg, Szatmár megye, Ethnológiai Adattár 3143.


Mikor esteledik, a tüzes fűtőn egy gömböc mindig ott táncol. De a jányba egy csepp csontot se hagyott. Tudománya volt, és az volt az ára a tudománynak. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Tiszacsécse, Szatmár megye

b) A ház körüljárása után láthatók a házban a halottak, a jövő:

Szilveszter éjjelén a lány üres szobában terít, körülfut háromszor a házon, majd benéz az ablakon: a terített asztalnál a halál vagy leendő férje ül. RÓHEIM Géza 1920, 175. p.


A lány háromszor körülfutja a házat, majd belép, és meglátja önmagát, hogy lesz kiterítve. RÓHEIM Géza 1920, 177. p.

c) Keresztúton kör húzásával és/vagy lucaszéken ülve meglátható a jövő, a halottak; belátható a tér; beavatás nyerhető:

A Lucától karácsonyig készített lucaszékre ülve a keresztúton tüzes lovakat, csúf állatokat, gonosz lelkeket lehet látni. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 9, Diósjenő, Nógrád megye


Éjjel tizenkettőkor a keresztúton rajzolt bűvös körből visszanéznek, és meglátják jövendőjüket. RÓHEIM Géza 1920, 51. p.


Keresztútra tett lucaszéken ülve meglátható, hol az elásott pénz. RÓHEIM Géza 1920, 103. p.


Aki boszorka akar lenni, másik boszorka keresztútra viszi, körbe állítja. Felszólítja, hogy tagadja meg az Istent. Nem vállalja — erre szét akarják tépni, vagy a folyóba dobni. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Ipolytölgyes, Hont megye


Aki boszorkánnyá akar lenni, karácsony éjjelén kört húz maga köré a keresztúton. Tüzes bikák jönnek és nem tudnak a körön behatolni. Ha kimenne a körből, széttépnék. Ha kibírja, boszorkánnyá lesz. Saját gyűjtés, Nyúl, Győr megye

d) Templomban (a küszöbön) lucaszékről (és bűvös körben) meglátható a boszorkány/halottak/jövő; beavatás nyerhető:

Az éjféli misére elvitt lucaszékre a templomajtóba ülve a misére bejövők közt meglátja a boszorkányokat: olyan nagy ökörszarvval jönnek be a templomba, hogy félre kell hajtaniuk fejüket. Úrfelmutatás után sietnie kell haza, mert olyan dühösek rá, hogy szét akarják tépni. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve 9, Nagyberki, Somogy megye


A lány az éjféli mise alatt az oltár előtt lucaszéken állva látja jövendőbeli férjét. RÓHEIM Géza 1920, 43. p.


A templomban a lucaszéken ülő „rossz lelkeket” lát. RÓHEIM Géza 1920, 55. p.


Aki lucaszéket visz a templomba az éjféli misére, „látást nyer”. BOSNYÁK Sándor 1977, 82. p.


Aki nem visz mákot a lucaszékre üléshez, boszorkák kezébe kerül. Elaltatják, tagjait szétszedik, úgy táncolnak vele kakasszóig, mikor hirtelen összerakják. Magyar Néphit Topográfia kérdőíve Karancskeszi, Nógrád megye

e) Tükörben meglátható a jövő, a halottak, belátható a tér:

Szilveszter éjfélkor a lányok gyertyával a kezükben belenéznek a tükörbe és meglátják szeretőjük képmását. KOCSMÁROS László gyűjtése, Ethnológiai Adattár 2449. 11. Bernecebaráti, Hont megye


A hetedik gyerek/foggal született gyerek acéltükörben/kristályos üveggel látja meg a kincset szent György éjfelén vagy karácsony éjszakáján. BIHARI Anna 1980a, 94. p.

f) Templomban a pap az oltáriszentségen keresztül látja a boszorkányokat:

…a plébános kitette az oltáriszentséget, és azt mondta, hogy a Mária-lányok között kettő van, aki bűbájos. GRYNAEUS Tamás gyűjtése, Dávod, Bács-Kiskun megye


Karácsony éjfelén a pap átnéz az oltáriszentségen, ő is meglátja a boszorkányt. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Galgamácsa, Pest megye


A pap újhold vasárnapján felemeli az oltáriszentséget, és az összes boszorkányt látja benne. FEHÉR Zoltán 1975.

g) Szitán át láthatók a boszorkányok és a jövő:

A boszorkány forgószélben is szokott járni, ahol szalmaszálon ül. Aki ilyet lát, szaladjon be egy rostáért, s ha azon keresztül néz a forgószélbe, megismeri, ki ül benne. BERZE NAGY János 1910.


Mikor a csorda jön hazafelé szent Györgykor, ki kell állni a kapufélfához egy rostával, azon át meg lehet látni, hogy ki a boszorkány. Saját gyűjtés, Nagyiván, Szolnok megye


Ha a lány éjféli mise alatt kiáll a kapuba, rostán át megláthatja leendő vőlegényét. Saját gyűjtés, Tiszaszöllős, Szolnok megye

h) Egyéb lyukas tárgyakon át a boszorkányok, ördögök, jövő látható:

…ha a tő fülin át akar látni, meglátja a templomban a boszorkányt. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Galgamácsa, Pest megye


Ne nézz be éjfélkor a templom kulcslyukán, mert az ördögök nem bocsájtanak el a kulcslyuktól. RÓHEIM Géza 1920, 118. p.


A lány a fán lévő lyukon át meglátja jövendőbeli férjét. RÓHEIM Géza 1920.


Aki a padláson napkeltekor új kerék agyán keresztül néz a padlásrésen ki, úgy figyeli meg reggel a tehénhajtást, meglátja a boszorkányt. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Szuhahuta, Nógrád megye

i) A fordítottság jelének alkalmazásával megláthatók az ördögök, beavatás nyerhető:

Ha valaki a templomban megfordítja a kapcáját, meglátja az ördögöket. RÓHEIM Géza 1920, 118. p.


Egy halottlátó úgy kapta tudományát, hogy nagy betegsége után elvitték a templomba, a pap a miseruhát rátette és megfordította rajta, s attól kezdve tudott mondani. TAMÁS Ferenc 1980, 60. p.


Egy gulyás egy cimboráját tudományra akarja tanítani. Két szalmaszálat kilencszer megfordítva letesz a földre, arra kell ráállni. Mindent lehet látni róla. DIÓSZEGI Vilmos gyűjtése, Tiszacsécse, Szatmár megye

A tudományszerzés hiedelemmondai adatai és a jósló rítusok egyaránt a túlvilággal való szimbolikus kapcsolat létesítésére utalnak. Közös elemük a túlvilágra behatolás/betekintés képességének megszerzése, illetve e képesség birtokában a behatolás, betekintés. A tudomány nyerése (tudóssá, boszorkánnyá válás) fiktív beavatási rítus mondai megfogalmazása, a betekintés, behatolás pedig mediátori funkció. A kapcsolatteremtés e módszerei a valódi funkciójukban működő beavatási rítusokhoz képest mintegy kvázi-avatási technikának tekinthetők: e szájhagyományozott motívumok nem alkotnak egymással logikusan összefüggő, gyakorlati funkciójában működő rendszert. Nem köthetők egy speciális beavatott személyhez — létező vagy létezett mediátorhoz — annak ellenére, hogy a néphit e módszereket, az így szerzett tudást — hiedelemmondai attribútumként — olykor specialistákhoz kapcsolja: a tudós, ördöngös, hetedik gyerek, a boszorkány kvázi-mediátori alakjához. Ugyane mediátori funkcióval ruházza fel a néphit — alkalomszerűen — a hivatalos egyház papját (mint ahogy a hivatalos egyházi kultusz „szent helyei” is beépültek a rendszerbe). E személyek heterogén, egymással kontaminálódó attribútumaiban közös, hogy a halálra/túlvilágra vonatkozó tudás megszerzői, illetve birtokosai látják a halottakat; a térés idő törvényei alól kikerülve belátják a teret: távoli, elrejtett dolgokat; látják a múltat és jövőt, „az egész világot”; a „totális tudás birtokosai” (Mircea Eliade kifejezése a sámán túlvilági utazásával kapcsolatban). Tehát ugyanazon képességek birtokában vannak, amelyekhez a beavatás „rejtezéssel” kapcsolatos módszerei („túlvilági utazás” álomban, extázisban) köthetők, vagy amelyekkel a különleges születésüknél fogva tudósak rendelkeznek (mint ahogy már a néző, jós, halottlátó terminusok is e képességekre utalnak).27

  • 27Pl. a látó és néző távoli dolgokat, személyeket, rejtett kincset, halottakat lát, megjósolja a halált, az időjárást (FERENCZI Imre 1959). „A táltosok … tudnak annyi mindent, hogy hol mi van eltéve, vagy mik jőnek, mik történnek” (BOSNYÁK Sándor 1977, 154. p.).

Veres Péter írja az archaikus-mitikus világkép V I. Toporov TOPOROV, V. I. 1972, 50—58. p. által leírt jellemzőinek összefoglalásaképpen: „E szemléletmód csak azt tartja lényegesnek, ami szakrális jellegű… az a ’szent’, ami a kozmosz része, illetőleg aminek eredete levezethető a kozmoszból. Maximális szakralitású a térnek az a része, ahol a teremtés létrejött, és amikor az alkotás befejeződött. Ebből következően e világnak, illetve legfontosabb részének, a közepének kialakulását,28 a létezés kezdetét ruházzák fel különleges jelentőséggel.”

  • 28Számos nép teremtési hagyományai vonatkoznak a teremtés középről, a föld köldökénél való kezdetére: ELIADE, M. 1958, 373. p.; HOPPÁL Mihály 1978, 305. p.

VERES Péter 1976, 348—349. p. A „teremtésismétlő rítusok” felidézik, folytatólag is állandó működésben tartják a teremtés aktusát. Így a kezdet nagy jelentőségű szituációja újra megismétlődik az ünnep alkalmával, amely strukturálisan újrateremti azt a fontos határhelyzetet, amelyben a káoszból kozmosz alakult.” VERES Péter 1976, 49. p.

Adataink a szent közép szimbolikus létrehozására utalnak. A túlvilággal/istenséggel való kapcsolatteremtés helye = szent közép, amely bármely hely lehet, ahol — Eliade szavaival — túlvilági/természetfölötti erők manifesztálódnak;29 lehet a hivatalos kultusz szent épülete, de szimbolikus gesztusokkal bárhol létrehozható: ha valaki rituális kapcsolatot létesít a túlvilággal (a kultusz bármilyen formájában), szent közepet hoz létre. Az adataink képviselte kvázi-beavatási módszerek kapcsolatteremtési rítusok, amelyek — mint teremtésismétlés — a világ kezdetét/közepét rekonstruálják, ahol/amikor a teremtés lezajlott, és kapcsolat volt lehetséges a két világ között. A szent közép mint mikrokozmosz tükrözheti a létrehozásával/megújításával rekonstruált makrokozmoszt szerkezetében, konkrét tér-elemeiben, objektumaiban is;30 de — szimbolikus tartalmai révén — mindenképpen mintegy magába sűríti az egész univerzumot. A bemutatott módszerek tér- és időelemeire egyaránt jellemző ez a szimbolikus sűrítés:

  • 29„A középnek ez a szimbolikája … városok építésénél épp úgy szerepet játszik mint házakénál: minden megszentelt hely valójában egy ’közép’, minden hely, ahol a szent és az isteni láthatóvá válik és ahol megvan a lehetőség, hogy a föld szintjét áttörjék a menny szintje felé” (ELIADE, M. 1957, 333. p.).
  • 30Mint pl. a samanizmus világ közepét/köldökét/ tengelyét szimbolizáló objektumai: ELIADE, M. 1958, 107—108; 1954, 225—252; PAULSON, I. 1962.

A kör az 1. rendszerben az emberi tér határait jelölte ki a káoszban: térfoglaló okkupációval létrehozta az A-térfelet. A körüljárással, körhúzással létrehozott szentközép nemcsak egy horizontális univerzum (korong alakúnak elképzelt Föld) modellje lehet, hanem egy háromdimenziós világé is: a föld köldöke síkbeli közép, amely egyúttal a vertikális — az univerzum három rétegét felfelé és lefelé összekötő — világtengely kiindulópontja; legalábbis a világköldök/világtengely elképzelést tartalmazó kozmogóniákban. (És ugyanott a sámán — vertikális irányú — túlvilági utazásának kiindulópontja.) ELIADE, M. 1957, 263—68. p.; VERES Péter 1976, 351. p. Tehát a kör vertikálisan is kiterjedő világot, valamint a fent és lent elhelyezkedő túlvilágokba való szimbolikus behatolás helyét is reprezentálhatja. W. Bogoras csukcs rajzokról ír, amelyek a háromrétegű univerzumot három koncentrikus körrel ábrázolják: a legfelső réteget középen, legközepén a világtengely csúcsával, a sarkcsillaggal. BOGORAS, W. 1925, 212. p. Ugyanezeken a rajzokon a fent—lent irányok síkbeli megfelelője a keleti és nyugati irány (jobb és bal: ezt összevethetjük az archaikus világnézeti oppozíciók fent—lent, kelet—nyugat megfeleléseivel). Utóbbi ténnyel hozza kapcsolatba a sámán felfelé repülését spirál-alakban. BOGORAS, W. 1925, 213—214. p. (Ez pedig eszünkbe juttatja a spirál-alakban ábrázolt labirintusokat, mint az alvilágba/pokolba hatolás horizontális szimbólumait. KERÉNYI Károly 1950. A keresztút mitikus elődjét, a hármasutat a „térbeli világhármasság kétdimenziós változatának” tekintik31 — tehát ez is a háromdimenziós világ horizontális vetülete.)

  • 31„…amelynek elvont képlete feltehetően a Föld korong alakú elképzelésének megfelelő osztás-lehetőség (3 × 1200) révén. jöhetett létre, s ha a térbeli hármasság egyik összetevőjében az orphikus elképzelés szerint az alvilágot látjuk, érthetővé válik, hogy a hármasút egyik ága a halálba vezet” (SZEPES Erika 1975, 112—113. p.).

A körhúzás, körüljárás gyakori velejárója — közölt adatainkban is — a háromszori ismétlés. A hármas számot, mint a teljesség szimbólumát, a világrétegek hármasságával (hasonlóképpen a hetes számot a sok kozmogóniában hétrétegűnek elképzelt világegyetemmel) szokták összefüggésbe hozni, de a három ugyanígy az időbeli teljesség megnyilvánulása is, „továbbá a teljesség bírásával létrejövő bölcsesség kifejezése”. Így szinte törvényszerű, hogy éppen az avatási rítusok gyakori velejárója a hármas fokozatosság.32 A hármas és hetes számok — sokoldalú jelentéseiktől függetlenül — vagyis éppen azokból eredően — a „szent idő” elvont szimbólumává lettek; erre a magyar néphitből is számos adat hozható. Az e dolgozatban nem tárgyalt, rejtezéssel való beavatáshoz például szabályszerűen ezek kapcsolódnak: a halottlátó, tudós három/hét napig alszik, „hal meg”; a táltost, garabonciást hét évre „viszik el” tanulni; tehát a három/hét nap az emberi időből való kiszakadást, a szent idő (és tér) birtoklását jelenti. Például:

[egy leendő tudósasszony] „…hét napig volt meghalva, de annak az olyan volt, mintha hét évig csak ment volna. Az bejárta az egész mennyországot, látott mindent.” Saját gyűjtés, Mezőkövesd, Borsod megye

  • 32SZEPES Erika 1975, 112. p.: „…összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az indoeurópai, de különösen a görög és római, sőt az egyiptomi képzetekben is a hármas számnak ember által el nem érhető tökéletesség, teljesség és örökkévalóság jelentése van…” Uo. 110. p.: „…leszögezhető, hogy a mitikus tudat a fejlődés meghatározott szakaszában a térbeli és időbeli tökéletességet, illetve a teljességet a hármas számban látta megnyilvánulni. Tükröződik ez a kultuszok elengedhetetlen hármasságaiban: így a misztériumvallások hármas beavatási fokozataiban…”

A szent közép létrehozása mint világteremtés egyúttal a szent/mitikus idő „visszaállítását” is jelenti:33 a teremtés idejét, amikor a „kapcsolatok” lehetségesek voltak. A kapcsolatot létrehozó személy a teljes tér mellett a teljes idő — a totális világ — birtokosa lesz. A rítus ismétlése a szent és profán idő váltakozását hozza létre, amely nem egyszerű váltakozás, hanem két különböző minőségű idő párhuzamossága: a „szent idő” saját, öntörvényű folyamatosságával. ELIADE, M. 1958, 391. p. A bemutatott rítusok az 1. alatt időszünetekként értelmezett időpontokhoz-időszakokhoz kapcsolódnak (kezdő, halotti ünnepek, időszakok: téli napforduló, éjjel, éjfél, újhold, szent György). Az időszünetet, az átmeneti időt a kapcsolatteremtés szent idővé teszi. Ahogy a szent közép mint szimbolikus univerzum a totális teret, a szent idő magába sűríti a totális időt. E tény szemléletes képviselője példáink lucaszéke, amelyet a Luca és karácsony közti időszünetben készítenek el. Karácsonykor ráülve „mindent” látnak és tudnak. Az idő szimbolikus kiterjedését még az is érzékelteti, hogy a Luca és karácsony közti tizenkét nap — számos itt nem említett jósló eljárásból nyilvánvalóan — az év tizenkét hónapját szimbolizálja.

  • 33„Minden érintkezés egy »középpel« a profán idő felfüggesztésével jár — és belépéssel a teremtés mitikus illud tempusába” (ELIADE, M. 1958, 378. p.).

A beavatott a totális világ, a szent/mitikus tér és idő (az emberi téren/időn kívüliség) egységének a birtokosa; természetes, hogy tudása egyaránt vonatkozik a térre és időre. Ezért a kapcsolatteremtés módszerei is kronotopikus jellegűek: a szent térbe jutás egyúttal a szent időbe jutást jelenti. A rítusok tér-elemekkel jelenítik meg az időt: a szimbolikus térelválasztók átlépése, a másik térfél jelének alkalmazása, a rituális „lesőhelyeken” való betekintés mindig egyúttal a szent időbe való belépést (= szimbolikus halál) jelenti.

A „szent közép” mint a makrokozmoszt magába sűrítő mikrokozmosz duális szimbolikus tartalmakkal rendelkezik. Adatainkból nyilvánvaló mind a közepet megtestesítő térségek-objektumok, mind az ezeket létrehozó szimbolikus gesztusok ambivalens jelentése. A lakóház mint emberi létesítmény — mint A-térfél — védelem a természetfeletti lényektől, halottaktól: az ajtó, küszöb a B-térfél és a B-lakók illetékességének határa. A ház ugyanakkor — B jelentése révén — szent középpé lehet: aki belép, beles a házba, a halottakra, halálra vonatkozó tudást szerez. A templomban megláthatók a túlvilágot képviselő halottak, ördögök, boszorkányok, akiktől védelmet is nyújthat:

Megkísírtett egy ló, a templomig jött velem. Bal kézzel ütöttem felé, akkor eltűnt. Saját gyűjtés, Mezőkövesd, Borsod megye


Éjfélkor jöttek haza … temetőben láttak világosságot, mert kápolna volt a temetőjükbe. S azt mondja, hogy mikor be akar menni … egy másik megrándította, hogy: jaj, ne menj bé, mert halottak ülnek a padokba, ezek — azt mondja — most mondják a misét BOSNYÁK Sándor 1977, 105. p.

Körhúzással a szent közép létrehozható, de lehet egyúttal védelem is a B-szférától. A jelölt a körben állva kerül kapcsolatba a túlvilággal, egyúttal a kör nyújt védelmet számára a túlvilágtól. E védelmi jelleget hangsúlyozza a kör vár megnevezése is:

Éjfékor aztán gyüttek ám a boszorkányok, de állat formájában … ki akarták ijeszteni üket a várból, mert ott ugye nem bánthatták, azon nem volt hatalmuk. ZENTAI Tünde 1971, 210. p.

A városalapító körhúzás: helyfoglalás, az ember okkupációja a káoszban, védelem kifelé, egyúttal azonban a szent közép, a kapcsolatok létrehozása is.34

  • 34„Egy szent helyet körülvevő kerítés, fal vagy kő-ház — ezek az ember készítette szentélyek legősibb ismert formái közé tartoznak… Ugyanez a helyzet a városfalakkal: jóval azelőtt, hogy katonai létesítményekké váltak volna, mágikus védelmet jelentettek, mivel egy démonok és kísértetek lakta »kaotikus« térből kitűztek … egy elkerített részt, egy szervezett, kozmikussá tett, más szóval: középpel ellátott helyet” (ELIADE, M. 1958, 370, 371. p.).

A fordítottság jele is ambivalens jelentésű: Az 1. alatt leírt találkozásokban, mint a B-térfél jele védelmet nyújt a B-lakókkal szemben; a szent közép létrehozásával a találkozás lehetőségét hozza létre. Ambivalens alkalmazásával az a tény is összefügg, hogy a fordítottság szimmetrikus: az A-térfél is fordított a B-térfélhez képest; fordítottsága B-aspektusát, halotti/túlvilági jelentését képviseli: a halottakat, jövőt stb. az ablakon át meglesők is mintegy fordított világba tekintenek be. Ez egybevág Pierre Bourdieu feltételezésével, aki említett, berber házzal kapcsolatos vizsgálatában megállapította, hogy a lakóhely mint univerzum kettős szimbolikus tartalmait kifejező oppozíciók állnak fenn a lakóház, mint egész, és az univerzum többi része között. A ház a külvilág irányait fordítva tartalmazza (a tájolási irányoknak megfelelő száraz—nedves, világos—sötét, férfi-női oldalt), mintha a házból be- vagy kilépő a küszöbön 90°-os fordulatot tett volna. Ez a ház duális szimbolikus tartalmainak fenti rendszerével függ össze: a berber ház elsősorban „női” létesítmény; olyan hely, ahova a nő bemegy; de másodsorban — ennek alárendelve — „férfi” létesítmény is: olyan hely, ahonnan (az elsődlegesen a „perifriához” tartozó) férfi kimegy. A férfi tehát be is megy, és ki is — és mindig jobb lábbal indulhat a küszöbről, és kelet mindig jobbra van, nyugat mindig balra — mindkét térfélnek megvan a saját keleti és nyugati iránya. A tér „megfordul” a küszöbnél — az innen kiinduló kétirányú azonos mozgás teszi a küszöböt, mint mágikus térelválasztót oly jelentőssé. BOURDIEU, P. 1973, 108—109. p. A B-térfél fordítottsága és egyúttal a küszöb és egyéb térelválasztók ambivalens szerepe tehát az A-térfél szimbolikus univerzum voltának — és ezáltal ambivalens jelentésének — törvényszerű következménye.

Tükörbe nézve vagy lyukas tárgyakon átnézve is betekintés nyerhető a túlvilágra — tehát mintegy a „szent közép” létrehozható e tárgyakkal is. A tükörben egyéb hozzáfűződő hiedelmek szerint is egyértelműen a halál, túlvilág látható:

A lányát sirató anya tükörben látja meg, hogyan élnek a túlvilágon lévők. KÖRNER Tamás 1970, 62. p.


[Egy halottlátó asztalra tett tükörből mondott. Letette az asztalra a tükröt és mondta], majd mikor ő beszélt, akkor fogjuk meg a tükröt, és nézzünk bele. DIÓSZEGI Vilmos 1967, 97—98.

Hasonló hiedelmek a halálesettel (háznál levő halottal) kapcsolatban; pl. aki tükörbe néz, meghal stb. K. Kovács 1944, 341—42. p.

A tükör e szerepének egyik oka bizonyára az, hogy megfordítva látjuk benne önmagunkat. A fordítottság a halál jele: fordított önmagunkat nézve halott önmagunkat látjuk; a tükörben fordítva tükröződő világ: a túlvilág. A szita (és más lyukas tárgyak) szerepe más szempontból érdekes. Igen kis résen átnézve jóval nagyobb teret tudunk áttekinteni, mint amekkora a lyuk nagyságából következnék (a fénysugarak terjedési iránya megváltozik vö. hószemüveg). A szita nyílásán átnézve mintegy valóságosan is — fizikai értelemben is — koncentrálódik a világ a szent középen.35

  • 35A kis nyílásoknak ezt a természetét a tényleges látás javítására is felhasználták: „Akinek farkassötétje van, este rostán át néz ki az utcára a kapuból” (Saját gyűjtés, Tiszaszöllős, Szolnok megye); illetve kissé homályos megfogalmazásban: „Aki tikvakságban szenved, sűrű szitán át nézi a hazatérő szellemeket” (VISKI Károly 1942, 368. p.).

A szent közép — mint szimbolikus univerzum — az univerzum szimbolikus tartalmait mintegy „magasabb szinten” tartalmazza: az 1. rendszer A-térfele: a ház (és minden emberi létesítmény) a makrokozmosz modelljeként annak A és B jelentését egyaránt hordozza. Az 1. rendszer B-térfeléhez képest a szent közép a „világ közepe” többletjelentéssel rendelkezik: az univerzum középpontja, ahol a túlvilággal kapcsolat teremthető. Mint a kapcsolatteremtés, beavatás helye, a B-térfél „halotti/szent/túlvilág kapuja” jelentéseire, mint emberi létesítmény, létrehozott kapcsolat az A-térfél „központi/védett” jelentéseire utal. Egyúttal — mint minden emberi létesítmény (A-térfél) — oppozícióban van az univerzum többi részével, a perifériával. A szent közép — periféria szembenállás az archaikus tudat világnézeti oppozíciói közül elsősorban a központi periférikus, szent—profán, bent—kint, fent—lent, lent—fent párokkal jellemezhető. Az 1. rendszer B-térfele földi másvilág, amelynek periferikus túlvilágába valóságos lineáris haladással el lehet jutni. A kapcsolatteremtő rítusok révén, a mitológiai idő visszaállításával a szent középen, illetve annak létrehozásával a jelölt a totális világra vonatkozó tudás birtokosa lesz: belátja a teret, látja a halottakat, jósolni tud; szimbolikusan egy bárhol elhelyezkedő, bármilyen topográfiájú túlvilággal kerülhet kapcsolatba. E kapcsolatteremtő rítusok tér-elemei jelenthetik egyúttal egy háromdimenziós univerzum kétdimenziós mozgásban való „létrehozását”; egy háromrétegű univerzum konkrétan fent és lent elképzelt túlvilágára való „behatolás” helyét is. Ez a magyar néphitadatok képviselte szinten nem valósul meg. Többek között azért nem, mert a magyar népi kozmogónia nemigen rendelkezik adatokkal a világmindenség szerkezetére nézve. A néphit túlvilága lényegében a keresztény túlvilág („színezve” néhány, a halott túlvilági útjára vonatkozó elképzeléssel: híd, folyó). A keresztény menny—föld—pokol hármassága nem mutatja egy hármas rétegzettségű univerzum képét, bár a menny kétségkívül „fent”, a pokol pedig „lent” van (megfelelően a középkori egyház Isten—Sátán, Menny—Pokol, fent—lent stb. oppozícióinak). GUREVICS A. J. 1974, 62—64. p.

A magyar néphit bemutatott kvázi-avatási technikái nyilvánvalóan nem feltételezett eredeti jelentésükben használják a kapcsolatteremtés tér-szimbólumait. E funkciójukat-jelentésüket vesztett módszerek a hiedelemadatoknak egy olyan heterogén konglomerátumában jelennek meg, ahol bizonyos állandó összetevőt jelentenek a kapcsolatteremtés e szimbolikus módozatai. Ezek valószínűleg nem egy valamikor, valahol megvalósult tényleges gyakorlatra utalnak, hanem mindig is a rítusok és a szimbólumok szövegfolklór-műfajokban megjelenő elemei voltak.

Adataink kontextusa — eltekintve a „kapcsolatteremtés” vizsgált rítusaitól — rendkívül heterogén; akár a beavatás, túlvilágba tekintés itt nem tárgyalt mozzanatait (pl. magának a lucaszéknek a kérdését, továbbá az avatási rítusok bizonyos általános — adatainkban is megjelenő — vonásait, mint ijesztés, titoktartás, szimbolikus halál feldarabolással-összetépéssel) TURNER V. W. 1972, 341—344. p.; ELIADE, M. 1957, 73—76. p. illetően, akár a kvázi-mediátorok személyét illetően, akár a módszerek kapcsolatait tekintve a magyar néphit egyéb „beavatási” módszereivel (pl. az elsősorban a halottlátóhoz kötődő rejtezéssel). BARNA Gábor 1982; DIÓSZEGI Vilmos 1958. Mindezt történeti meghatározottságában, az eredet szempontjából vizsgálva sokfelé ágazó szálakon kellene elindulnunk, ami most természetesen nem fér e dolgozat kereteibe.36

  • 36Ezzel kapcsolatban csak néhány kérdés: Miért kapcsolódnak e módszerek elsősorban a téli napforduló körüli időpontokhoz? Van-e valami összefüggése ennek azzal a ténnyel, hogy Európa nagy részén — csökevényesen a magyar néphitben is — ezek az időpontok-időszakok a családjukat meglátogató „halottak ideje”? Miért kapcsolódnak ezek a módszerek nagymértékben a boszorkány hiedelemalakjához? (Ami a „meglesett” boszorkányokat illeti — azok, már csak a RÓHEIM Géza közölte nagyszámú európai párhuzamból is nyilvánvalóan a halottak — vö. ISTVÁNOVITS Márton 1982, 129. p.; de a „beavatott személy”, a mediátor is gyakran boszorkány, e módszerek mint boszorkányavatási módszerek Európa nagy részén, nagy múlttal ismertek.) E kvázi-mediátori személyek mögött létezett-e mégiscsak valamilyen valóságos mediátor-alak? És ha igen, mi volt a szerepe? Van-e tevékenysége, valamint a halottkultusz, termékenységkultusz és a télközépi ünnepek közt olyasféle összefüggés, amilyet ISTVÁNOVITS Márton (1982, 129. p.) sejtett egy feltételezett mediátori tevékenységgel kapcsolatban?

Irodalom

  • BAHTYIN, M. M. 1976: A tér és idő a regényben. A szó esztétikája. Válogatott tanulmányok. Budapest. 257—302. p.
  • BARNA Gábor 1982: Halottlátók a magyar néphitben. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 10. Budapest. 199—212. p.
  • BERZE NAGY János 1910: Babonák, babonás alakok és szokások Besenyőteleken. Ethnographia XXI. 24—30. p.
  • BIHARI Anna 1980a: Magyar Hiedelemmonda Katalógus. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 6. Budapest.
  • __ __ 1980b: Symbolic Representation of Time and Space in Hungarian Folktales. Kézirat (Előadás a III. finn—magyar folklorisztikai szimpóziumon).
  • BIHARI Anna—SZUHAY Péter 1978: Mítosz és hiedelemmonda. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 3. Budapest. 167—178. p.
  • BOGORAS, W. 1925: Ideas of Space and Time in the Conception of Primitive Religion. American Anthropologist 27. 205—266. p.
  • BOSNYÁK Sándor 1977: A bukovinai magyarok hitvilága I. Folklór Archívum 6.
  • __ __ 1980: A moldvai magyarok hitvilága. Folklór Archívum 12.
  • BOURDIEU, Pierre 1973: The Berber House. DOUGLAS, Mary (ed.) 1973. 98—110. p.
  • CARO BAROJA, Julio 1961: Die Hexen und ihre Welt. Stuttgart.
  • CRISTESCU-GOLOPENŢIA, S. 1944: Drăguş: Un sat din ţara Oltului (Făgăraş). Manifestări spirituale. Bukarest.
  • CUNNINGHAM, C. E. 1972: Order in the Atoni House. LESSA, W. A.—VOGT, E. Z. (eds.) 1972. 116—135. p.
  • CSILLÉRY Klára 1982: A magyar népi lakáskultúra kialakulásának kezdetei. Budapest.
  • DIÓSZEGI Vilmos 1958: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Budapest.
  • __ __ 1967: A pogány magyarok hitvilága. Budapest.
  • __ __ 1973: A táltos alakjának földrajzi elterjedéséhez. Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv. 189—204. p.
  • DIÓSZEGI Vilmos (szerk.) 1971: Az ősi magyar hitvilág. Válogatás a magyar mitológiával foglalkozó XVIII—XIX. századi művekből. Budapest.
  • DOUGLAS, Mary (ed) 1973: Rules and Meanings. Harmondsworth.
  • DÖMÖTÖR Sándor 1939: A boszorkányok gyűlése a magyar néphitben. Ethnographia L. 210—221. p.
  • DÖMÖTÖR Tekla 1964: Naptári ünnepek—népi színjátszás. Budapest.
  • __ __ 1981: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest.
  • ELLADE, Mircea 1954: Schamanismus und archaische Extasetechnik. Zürich und Stuttgart.
  • __ __ 1958: Patterns in Comparative Religion. Cleveland and New York.
  • ERDÉSZ Sándor 1958: Állattá változások a nyírségi nép hiedelmeiben. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve. I. 215. p.
  • EVANS-PRITCHARD, E. E. 1973: Time is not a Continuum. DOUGLAS, Mary (ed.) 1973. 75—79. p.
  • FEHÉR Zoltán 1975: Bátya néphite. Folklór Archivum 3.
  • FEJŐS Zoltán 1979: Az átmeneti rítusok. Arnold van Gennep elméletének vázlata. Ethnographia XC. 406—414. p.
  • __ __ 1981: Mitikus lények Karancskeszi hiedelemrendszerében. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 9. 88—118. p.
  • FERENCZI Imre 1957: Az ördöngös kocsis alakjának néhány kérdése. Ethnographia LXVIII. 56—86. p.
  • __ __ 1959: Adatok a látó (néző) alakjához. Ethnographia LXX. 435. p.
  • FOX, J. J. 1973: On Bad Death and the Left Hand: A Study of Rotinese Symbolic Inversions. NEEDHAM, R. (ed.) 1973. 342—368. p.
  • GÖNZCI Ferenc 1914: Göcsej, s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár.
  • GOSSEN, G. H. 1972: Temporal and Spatial Equivalents in Chamula Ritual. LESSA, W. A.—VOGT, E. Z. (eds.) 1972. 135—149. p.
  • GRAMBO, R. 1975: Traces of Shamanism in Norwegian Folktales and Popular Beliefs. Fabula 16. 20—46. p.
  • __ __ 1982: Shamanism in Norwegian Popular Legends. Kézirat. (Előadás a „Shamanism in Eurasia” konferencián, Sárospatak)
  • GRAD, D. 1966: Das Mittagsgespenst [daemonium meridianum]. Siegburg.
  • GUNDA Béla 1961: A társadalmi szervezet, a kultusz és a magyar parasztszoba térbeosztása. MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 17. 247—268. p.
  • __ __ 1974: Szépasszonyok kútja. Ethnographia LVIII. 281—282. p.
  • GUREVICS, A. J. 1974: A középkori ember világképe. Budapest.
  • HARVA, U. 1938: Die religiösen Vorstellungen der altaischen Völker. FF Communications. 125. Helsinki.
  • __ __ 1952: Die religiösen Vorstellungen der Mordwinen. FF Communications. 142. Helsinki.
  • HONKO, L. 1980: Finn mitológia. HOPPÁL Mihály (szerk.): A Tejút fiai. Budapest. 188—213. p.
  • HOPPÁL Mihály 1978: Mítosz: kép és szöveg. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 3. 301—337. p.
  • __ __ 1980: Az uráli mitológiáról. DOMOKOS Péter (ed.): Uralisztikai olvasókönyv. Budapest. 261—282. p.
  • ISTVÁNOVITS Márton 1982: Halottak kultusza a Kaukázusban. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 10. 123—131. p.
  • KARJALAINEN, K. F. 1921: Religion der Jugra Völker. FF Communications. 20. Porvoo.
  • KÁKOSY László 1978: Varázslás az ókori Egyiptomban. Budapest.
  • KÁLMÁNY Lajos 1971: Szépasszony nyelvhagyományainkban. DIÓSZEGI Vilmos (szerk.) 1971. 339—352. p.
  • KERÉNYI Károly 1950: Labyrinth-Studien. Labyrinthos als Linienreflex einer mythologischen Idee. Zürich.
  • __ __ 1977: Görög mitológia. Budapest.
  • K. KOVÁCS László 1944: A kolozsvári hóstátiak temetkezése. Kolozsvár.
  • KÖRNER Tamás 1970: Mutatvány a készülő magyar hiedelemmonda-katalógusból. B) A halál és a halottak. Ethnographia LXXXI. 55—96. p.
  • LEACH, Edmund 1972: Two Essays Concerning the Symbolic Representation of Time. LESSA, W. A.—VOGT, E. Z. (eds.) 1972. 108—116. p.
  • LESSA, W. A.—VOGT, E. Z. (eds.) 1972: Reader in Comparative Religion. An Anthropological Approach. New York—Evanston—San Francisco—London.
  • LITTLEJOHN, J. 1972: Temne Right and Left. An Essay on the Choreography of Everyday Life. LESSA, W. A.—VOGT, E. Z. (eds.) 1972. 288—298. p.
  • LOORITS, Oscar 1980: Az észt néphit alapvonásai. HOPPÁL Mihály (szerk.): A Tejút fiai. Budapest. 163—187. p.
  • MELIK-SZIMONJAN, K. A. 1978: Obraz veduna v tradicionnih afrikanszkih verovanjah. Szovjetszkaja Etnografija. 39—52. p.
  • NEEDHAM, Rodney 1973: Right and Left in Nyoro Symbolic Classification. NEEDHAM, R. (ed.) 1973. 299—341. p.
  • NEEDHAM, Rodney (ed.) 1973: Right and Left. Essays on Dual Symbolic Classification. Chicago and London.
  • NAGY József 1896: Bácsmegyei babonák. Ethnographia VII. 100. p.
  • PAULSON, I. 1962: Weltbild und Natur in der Religion der nordsibirischen Völker. Ural-Altaische Jahrbücher. XXXIV. 113—124. p.
  • __ __ 1971: The Old Estonian Folk Religion. Bloomington.
  • PÓCS Éva 1964: Zagyvarékas néphite. Néprajzi Közlemények IX. 3—4.
  • __ __ 1965: A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre. Néprajzi Közlemények X. 3—4.
  • __ __ 1980: Lélek. Magyar Néprajzi Lexikon. II. Budapest. 438—440. p.
  • __ __ 1982: Kenyér és lepény. A régi nyersanyag és technológia szerepe a halottkultuszban. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 10. 184—199. p.
  • RANKE, Kurt 1959: Indogermanische Totenverehrung I. Der dreissigste und vierzigste Tag im Totenkult der Indogermanen. FF Communications. 140. Helsinki.
  • RÄNK, Gustav 1949: Die heilige Hinterecke im Hauskult der Völker Nordosteuropas und Nordasiens. FF Communications. 137. Helsinki.
  • __ __ 1949—51: Das System der Hauseinteilung in den Behausungen der Nordeuropäischen Völker I—II. Stockholm.
  • RÓHEIM Géza 1920: Lucaszék. Adalékok a magyar néphithez. II. Budapest. 29—277. p.
  • SALAMON Anikó 1975: Gyimesi mondák. Mai népi hiedelmek. Az ELTE Ókori Történeti Tanszékének Kiadványai 10. Budapest. 55—156. p.
  • SCHMIDT, Leopold 1980a: Niemandsland. Volksglaube und Volksbrauch. Berlin. 56—73. p.
  • __ __ 1980b: Häuser auf heiligen Grundriss. Volksglaube und Volksbrauch. Berlin. 74—88. p.
  • SIIKALA, Anna-Leena 1978: The Rite Technique of the Siberian Shaman. FF Communications. 220. Helsinki.
  • SZEPES Erika 1975: Hekaté; a hármasság mint a bölcsesség alapegysége. VOIGT Vilmos—SZÉPE György—SZERDAHELYI István (szerk.) 1975. 107—136. p.
  • SZOMJAS-SCHIFFERT György 1972: Hajnal vagyon, szép piros. (Énekes várvirrasztók és órakiáltók.) Budapest.
  • TAKÁCS Lajos 1980: Egy határmonda hátteréhez. Ethnographia XCI. 398—403. p.
  • TAMÁS Ferenc 1980: Egy „népi tudományos” személyisége és a körülötte kialakult folklór (A putnoki halottlátó asszony helye és szerepe a népi kultúrában). (Kézirat)
  • TIMAFFY László 1959: Szigetközi krónika. Győr
  • TOPOROV, V. I. 1972: Ot isztorii k koszmogonii. Tallin.
  • TURNER, V. W. 1969: The Ritual Process. Structure and Anti-Structure. Harmondsworth
  • __ __ 1972: Betwixt and Between. The Liminal Period in Rites de passage. LESSA, W. A.—VOGT, E. Z. (eds.). 1972. 338—347. p.
  • VERES Péter 1975: Jobb:bal::férfi:nő. VOIGT Vilmos—SZÉPE György—SZERDAHELYI István (szerk.) 1975. 83—92. p. 1976.
  • __ __ 1976: Duális osztályozó rendszerek. Ethnographia XXXVII. 348—358. p.
  • VILKUNA, Asko 1956: Das Verhalten der Finnen in „heiligen” (pyhä) Situationen. FF Communications 164. Helsinki.
  • VISKI Károly 1942: A hagyomány tárgyai. Magyarság Néprajza. II. Budapest. 345—388. p.
  • VOIGT Vilmos—SZÉPE György—SZERDAHELYI István (szerk.) 1975: Jel és közösség. Szemiotikai tanulmányok. Budapest.
  • ZENTAI Tünde 1969—70: A kísértet és a visszajáró halott epikus megjelenítése az Ormánságban. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XIV—XV. 297—308. p.
  • __ __ 1971: A természetfeletti lények átváltozásának kérdése az ormánsági néphit összefüggésében. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. XVI. 207—215. p.
  • __ __ 1972—73: Az ormánsági „szépasszony” helye a magyar néphitben. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XVII—XVIII. 223—237. p.


    Felhasznált kéziratos anyag:

  • Magyar Néphit Topográfia 9, 23, 27 és 34. kérdőívére érkezett válaszok,
  • a Damjanich János Múzeum (Szolnok) Lidérc-kérdőívére érkezett válaszok,
  • DIÓSZEGI Vilmos, GRYNAEUS Tamás, P. MADAR Ilona és PÓCS Éva gyűjtései (A Néprajzi Kutató Csoport Néphit Archívumában)
  • az Ethnológiai Adattár következő tételei: DÖMÖTÖR Sándor, 2488; KÁLMÁNY Lajos, 2813; KOCSMÁROS László, 2449; KÓSA Árpád, 3143.
Szárnyas ördögábrázolás. Részlet Szent Benedek legendájából, Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki oltára, 1427. DÖMÖTÖR Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest: Corvina, 1981

Summary

Time and Space in Folk Beliefs

Éva Pócs

Analysing the time and space structure of Hungarian folk beliefs two inter-connected systems can be described:

From the memo rats describing meetings of humans with supernatural beings and from certain prohibitions referring to certain times and places a horizontal space structure can be drawn which consists of two parts: a human (A) and a supernatural (B) side. The two sides come into being through attributing symbolic content to actually existing plots, territories and landmarks or through delineation of a symbolic boundary-line. The two sides can be characterised primarily by the oppositions of inside—outside, far—near, known—unknown, orderly—chaotic, human property—no man’s land. Side B is the “other world” on earth which can be reached by lineal advance. There might happen direct and “real” meetings between the inhabitants of A and B. The two sides are constituted just by these meetings.

In the beliefs analysed here time is perceived in relation to concrete and definite processes. The dual system of space correlates with the dual system of time (the times of human activities—intervals [suspensions, stoppages] in time). The close interconnection of time and space can be characterised with BAHTIN’s definition of artistic chronotopos. The chronotopic nature is also characteristic of the modes of making contact between sides A and B—getting beyond space or time can happen with similar methods. The inhabitants of B enter A through changing their form (= “resetting” time and space). Humans can “enter” side B through using a sign which symbolizes being outside space and time or in possession of a magic object representing the other side.

A dual system comprising the above on a higher level of abstraction can be described from certain data referring to fortunetelling, to the learning of magic abilities, to “spying out” the dead or the supernatural beings, or to “getting a glimpse” of the other world. This can be characterised with the following universal oppositions of archaic mind: central—peripherical, holy—profane, sky—earth, earth—hell. The most important objects carrying the connotation of holy are house, hearth, church, crossroads, the “holy centre” can be created by the symbolic drawing of a circle or by other symbolic dividers. The house (and all other places functioning as holy) as microcosmos is the model of the macro-cosmos and can carry the meaning of both A and B; on the other hand as a whole, as “side A” it is in opposition to the rest of the universe, the surrounding “side B”. “Holy centre” compared to the first system has the additional significance of being the “centre of the world”: it is the centre point of the universe where one can contact the “other world”. As opposed to the “real” meetings of the first system the data in this system refer to a symbolic “reaching the other world”. By symbolic advance man reaches the space or objects representing the “holy centre”, or by means of symbolic action creates them thereby becoming initiated. Reaching the “holy centre” is at the same time the creation of “holy time”. “Holy time”—compared to the “intervals of time” of the first system—here has the additional meaning of “stopping of secular time” and the “rein-stating of mythical time”. The “initiate” becomes the possessor of the total world: he can see the entire space, sees the dead, can tell fortunes. These methods of contact making are also chronotopical in nature, fortune telling, seeing hidden objects or the dead can be done by means of identical methods. Folk beliefs usually attribute these methods to specialists who have often been “chosen” from the time of their birth: they bear the tell-tale signs of belonging to the other side. All these are motifs of legends which—except for fortune telling—are not known as actually functioning rites. The only actually functioning mediator of Hungarian folk beliefs—the necromancer—belongs to this system only through some of his/her mythical attributes.

The time and space structure and the methods of contact making described here can be seen as the remnants of a most probably universal archaic system. In 19th—20th century folk life the beliefs and rites representing it appear from the point of view of content, function and origin in the context of an extremely heterogeneous conglomerate, where the most constant elements are just these methods of making contact.

Források

  • Pócs Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán. Válogatott tanulmányok I. Budapest: ĽHarmattan Kiadó, 2002. I. kötet. 9—39. p. (Szóhagyomány.)
  • Etnographia XCIV. évfolyam, 2. szám. 177—206. p.