E. A. Poe és az elfordított látás

Szauer Ágoston
fizika, csillagászat, fiziológia, látás
szóelválasztás

Minden észlelő amatőr ismeri az elfordított látás technikáját. Kezdőként, ha még nem hallott vagy olvasott róla, magától is megtapasztalja, hogy ha nem szegezi tekintetét a halvány célobjektumra, hanem szabadon nézelődik a látómező csillagai között, néha néhány tized magnitúdóval is fényesebbnek látszik a vizsgálandó objektum, s közvetlen látással észre nem vehető csillagok is felvillannak. Később bizonyára tudatosan is alkalmazza a módszert. A jelenség fiziológiai okairól pontos, tudományos magyarázatot olvashatunk Bakos Gáspár tollából az Amatőrcsillagászok kézikönyve 388–390. oldalain. Kevesen tudják azonban, hogy a fent említett észlelési eljárás – pusztán pár soros példázatként ugyan – egy 19. századi szépirodalmi műben is említést kap, méghozzá az amerikai irodalom klasszikusánál és megújítójánál, Edgar Allan Poe-nál (1809–1849).

Poe munkásságának bemutatása általában nem fér bele a középiskolai tananyagba (az első amerikai szerző, aki helyet kap az irodalomkönyvekben, Walt Whitman), A holló című, több fordítónk számára is kihívást jelentő remek verse és rémtörténetei révén mégsem ismeretlen a hazai olvasók előtt.

Éppen az utóbb említett, több válogatásban is megjelent horrorisztikus novellák között szerepel a minket érdeklő A Morgue utcai kettős gyilkosság című kispróza. A történet arról is híres, hogy egyik főszereplője, Auguste Dupin az őse a későbbi detektívregények éles logikával dolgozó nyomozóinak, amilyen pl. Sherlock Holmes. A novella elbeszélője párizsi hónapja során barátkozik össze a különc Dupinnel, aki pusztán kedvtelésből, az újságok közölte vallomások, a helyszín megtekintése és következtetések levonása útján oldja meg a rejtélyt. Egy helyütt, módszerének elméletét fejtegetve Vidocq-ot, a híres rendőrt bírálja. (Vidocq valóban létezett, afféle rablóból lett pandúr volt, nyugdíjazása után ő lett az első magándetektív Párizsban. Balzac róla mintázta a Goriot apó Vautrinjét, s az ő sorsa ihlette A nyomorultak Jean Valjeanját is.) ezt mondja barátjának Dupin:

Vidocq például jó szimatú és kitartó rendőr volt, de […] túlságosan közelről nézte a dolgokat, és ez megzavarta látását. Lehet, hogy egy-két részletet rendkívül tisztán látott, de az egészet éppen ezért szem elől tévesztette.

Mondandóját a következő példával világítja meg:

Ha úgy pillantunk rá egy csillagra, a szemünk sarkából, hogy sugara recehártyánk külső részét érje (amely érzékenyebb a gyenge fénnyel szemben, mint a belső), akkor a szóban forgó égitestet teljes fényében látjuk, ragyogóbbnak, mint mikor teljesen feléje fordulunk, és merőn, hosszan nézzük. Csillogása annyira, és olyan arányban homályosul el, amennyire és amilyen erővel tekintetünket reá szegezzük. Így szélesebb kévében hull ugyan szemünkbe sugara, de a kép az előbb érzékelhetőbb volt. A szükségtelen elmélyedés megzavarja és gyengíti gondolatainkat, még maga a Vénusz is eltűnik az égboltról, ha túl sokáig, túl merőn és aprólékosan figyeljük.

A fenti idézetben (Pásztor Árpád fordítása) az elfordított látásnak meglepően pontos leírására bukkantunk tehát, bár a Vénuszról írottak inkább hatásosnak szánt írói túlzásként értékelhetők. Vajon honnét szerezhette e témában tudását, tapasztalatát Poe? Tudjuk, hogy tanult Angliában, majd a West Point-i katonaiskolában, sokat vándorolt, élte az újságírók, költők kicsapongó életét. Nézett-e távcsőbe (távcsőről nincs említés az idézetben), vagy csak szabad szemes élménye volt a jelenséggel kapcsolatban? Nem tudunk eleget életéről, mint ahogy halálának körülményei is tisztázatlanok.

Edgar Allan Poe
(1809–1849)
A Meteor a Magyar Csillagászati Egyesület lapja
Forrás

Meteor 2001/11. 55. p.