Orvoslás Shakespeare műveiben

Puder Sándor
orvoslás, miazma, eugenika, alkohol, potencia, mandragóra, homeopathia, gyógyszertan, méregtan, gyógyfüvek, elmekórtan, vérkeringés, szívbaj, vérbaj, nemi betegségek

Az alábbi írás a szerző Mit köszönhet az irodalom az orvostudománynak című tanulmányából, illetve a Szépirodalom és orvostudomány című kötetéből való. A szöveg némi gondozást igényelt. Ennek keretében kijavítottam a kor kiadói gyakorlatából adódó sajtóhibákat; az összekötő szövegben többnyire a mostani helyesírási szabályokat tekintettem mérvadónak; az elavult fordítású Shakespeare-idézeteket újakra cseréltem. Az Athéni Timon III. felvonásának 3. színéből származó idézetet elhagytam, miután Szabó Lőrinc fordításában a megjelölt rész értelme egészen más, a vérkeringésről szóló szövegrészt pedig kiegészítettem a hivatkozott idézettel. – A szerk.

szóelválasztás

A 19. század előtti irodalom legnagyobb orvosi ismeretekkel rendelkező írója, a 17. század legragyogóbb lángelméje: Shakespeare. Hihetetlen, hogy a 37 dráma szerzője, korának minden tudományában mennyire otthonos. Az ő műveiben történő tallózáson keresztül magunk elé vetíthetjük korának orvosi felfogását. Éppen ezért megpróbáljuk részletesebben ismertetni a műveiben fellelhető orvosi vonatkozásokat, melyekkel kimerítően Vajda Károly dr. foglalkozott. Shakespeare veje, Hall dr. orvos, Stratfordban kiterjedt orvosi gyakorlatot folytat és élénk irodalmi tevékenységet fejt ki. Vejével mindvégig a legjobb viszonyban van és kétségtelen, hogy vejétől veszi át főleg későbbi műveit jellemző orvosi ismereteit.

Műveinek tárgyát sokszor novellákból ássa ki, méregtani ismeretei is innen származnak. Tudvalevő ugyanis, hogy a renaissance korában Itáliában virágkorát éli az elméleti és gyakorlati méregtan.

A nagy és sokoldalú Shakespeare-irodalommal szemben elenyésző csekély a nagy drámaíró orvosi ismereteit tárgyaló munka. A magyar irodalomban Salgó dr. Shakespeare lelki betegségei cím alatt foglalkozik elmekórtani ismereteivel és néhány idevágó részletet Berzeviczy A természetfölötti elem Shakespeare színműveiben című munkájában találhatunk.

Mint már az eddigiekben is utaltam Shakespeare idejében nem volt valami nagy tekintélye az orvosi munkának. Ezt több művében hangsúlyozza. Az Athéni Timonban (IV. 3.) Timon így figyelmezteti a tolvajt:

Hogy így mentsen a kötéltől. Ne higgy az
Orvosnak: méreg a gyógyszere: többet
Öl ő, mint te rabolsz!…

A léleknek a kedélyhangulatra gyakorolt hatását fontosnak tartja és ezt a Coriolánusban (II. 1.) hangsúlyozza, amikor is a búskomor Menenius végre megkapja a szomjúhozott levelet.

Levél számomra? Ez képes engem hét esztendeig egészségben tartani, s ez alatt az egész idő alatt csak úgy komázok az orvossal. Galenus legfelségesebb rendelvénye ezen óvószerhez képest csak kuruzslás…

Eugenikaia elveket fejteget V. Henrikben (V. 2.), midőn Henrik így szól Katalinhoz:

Most átkozom csak atyám becsvágyát! hogy mikor nemzett, csak polgárháborúk jártak a fejében; ezért teremtődtem, mint aki vasból van, ilyen dacos külsejűnek; hogyha hölgyeinknek a szépet kezdem tenni, megijesztem őket.

  • a eugenika görög elemekből, élettan – az ember öröklődő tulajdonságait a haladás érdekében javítani igyekvő irányzat.

Hogy Shakespeare ismerte a betegségeknek miazmab útján terjedését, arra bizonyíték Caliban átka a Viharban (II. 2.):

…minden méreg, mit fölszí a nap
Mocsárból, lápból, esne Prosperóra
Kórságnak!…

  • b miazma görög – régebbi felfogás szerint a levegőt egészségtelenné tevő anyag; a vízből, talajból kiáradó, betegséget, ragályt okozó párák, gőzök.

Ismeri az alkohol hatását a születendő gyermekre. A windsori víg nőkben mondja (I. 3.) Nym.:

Borközi állapotban fogantatott: nem teng-é túl kedélye és nedélye?

Az alkoholnak a potenciára gyakorolt hatását plasztikusan jellemzi Macbeth kapusa (II. 2.):

Felpiszkálja a vágyat, de cserbenhagy a végrehajtásnál… gyártja és rontja; birizgálja és elsikkasztja; rábeszél és elbátortalanít tőle; talpra állítja és kicsinálja, hogy ne bírjon állani; következésképp: orránál fogva vezeti álmában, és amikor beugratta a lefekvésbe, ő maga megugrik.

A Hippokrates-féleContraria contrariis, similia similibusc elvét, tehát a homeopathia alapigazságát a Romeo és Júliában (I. 2.) juttatja kifejezésre:

Benvolio.
Eh, régi láng elsápad új tüzektül!
A régi kínt az új kín űzi el.
Ha táncba szédülsz, visszájára perdülj!
Ha kutya mart meg, gyógyítsd szőrivel!
Ha új méreggel éteted szived:
Jó ellenmérge lesz a réginek.

Romeo.
Javallom még az úti-laput is.

Benvolio.
Mire, barátom?

Romeo.
Lábadra, ha eltört.

  • c contraria contrariis, similia similibus latin – hasonlót a hasonlóval, ellentétest az ellentétessel (a homeopathia alapelve).

A skrofulózistd a Macbethben (IV. 3.) szereplő orvos szerint az angol királyok kezükkel, érintés által gyógyítják:

Malcolm.
Mindjárt. – Doktor, kimegy ma a király?

Orvos.
Ki, uram; egész sereg nyomorult
Lesi már kint; betegségük dacol
Minden tudománnyal; de őt az ég úgy
Megáldotta, hogy akit a keze
Érint, rögtön meggyógyul:

Malcolm.
Köszönöm.
(Orvos el)

Macduff.
Milyen betegségről beszélsz?

Malcolm.
»A baj«:
Csak így hívják. S a jó király csodát tesz:e
Amióta itt vagyok, magam is
Többször láttam. Hogy kéri az eget,
Azt csak ő tudja: furcsa nyavalyákat,
Fekélyt, golyvát, amelyre nézni kín
És orvosság nincs, meggyógyít, csak azzal,
Hogy arany érmet akaszt a beteg
Nyakába és imádkozik: s beszélik,
Hogy utódai örökölni fogják
Áldott erejét. Más erénye is van,
A jóstehetség égi adománya:
Áldás özönli körül trónusát és
Őt szentnek hirdeti.

  • d skrofulózis latin, orvoslás – görvélykór.
  • e A „jó király csodája” Hitvalló Edwardra értendő, aki a legenda szerint kézrátétellel gyógyította a skrofulás betegeket. A részlet újabb bók I. Jakabnak, aki trónra lépésekor folytatta a királyi „érintés” hagyományát.

Shakespeare a különböző halálnemeket hibátlanul írja le. János király (V. 7.) arzénmérgezéses halálát kitűnően rajzolja meg. Az V. Henrikben (II. 3.) Falstaff agyhártyagyulladásban hal meg:

…amikor láttam, hogy lepedővel babrál, virágokkal játszik s ujja begyére mosolyog, tudtam, egy útja van már csak…

A különböző betegségek tüneteit is kitűnően ismeri, amilyen például IV. Henrik szívbaja. Még a kóroktan is megfelel a mai közhitnek. A szívbaj gyakori a sok gonddal sújtott, álmatlan, határozatlan emberekben. A király gyakran elájul, lélegzete rövid, levegő után kapkod, járás közben széket kér.

A vérbaj pusztítását remekül festi az Athéni Timonban (IV. 3.):

Timon.
Légy csak ringyó! Nem szeret, aki használ:
Betegítsd meg mind, akitől gyönyört kapsz.
Éld tavaszodat és rabjaidat rontsd
Fürdőkurára, izzasztásra, bőjtref
A rózsás ifjat!


Timon.
Maradjatok ringyók! […]
Oltsatok aszályt,
a férficsontba: rokkantsátok a
Döfő sarkantyut: a hangot az ügyvéd
Torkában, hogy ne rikoltozzon a
Hazug jog mellett; fekély verje a
Papot, ki a hús ellen mennydörög
S ringyókhoz jár: le az orrát tövig!
Orrának nyerge se maradjon annak,
Aki csak a magáét szimatolja
A közjóból! Kopasszátok a göndör
Hetvenkedőt: nyögjön sebeitektől
A sebezhetetlen szájhős! Halálos
Mérget mindenbe, hogy sorvadjon el
A nemző ölet! – Nesztek, még arany:
Rontsatok mást, s ez rontson titeket
És legyen sírotok a fertő!

  • f Fürdőkurára, izzasztásra, bőjtre – nemibetegségek korabeli kezelése.

Az a tény, hogy a fertőző beteg elkülönítése, mint a betegség tovaterjedése elleni hatásos eszköz nem ismeretlen előtte, a Romeo és Júliából világlik ki:

Még egy mezítlábas frátert kerestem,
Az ispotályi ápolók közül,
Hogy azzal együtt menjünk Mantovába.
De ott meg azt hitték a városőrök,
Hogy mind a ketten egy helyről jövünk,
Ahol a döghaláltól hull a nép.
Bezártak és egy lépést sem tehettünk.

Soká vita tárgya volt, vajon ismerte-e Shakespeare a vérkeringést. Tudvalevő, hogy csak 14 évvel halála után jelent meg Harwey-nek korszakalkotó munkája, amelyben a vérkeringés ma is elfogadott szabályait tárgyalja az Exersitatio anatomica de motu cordis et sanguinis in animalibusban [Anatómiai tanulmány az állatok szívének és vérének mozgásáról]. Most már Vajda Károly dr. szerint mindenki elismeri, hogy Shakespeare a lángész megérzésével már 1598-ban, tehát 30 évvel a vérkeringésről szóló mű megjelenése előtt1 a VI. Henrik II. részében (III. 2.) olyan klasszikusan írja le a vérkeringést, hogy az ma is például szolgálhat.

Henrik király.
Hogy meghalt, jó Warwick, nagyon igaz;
Hogyan: Isten, s nem Henrik a tudója.
Lépj szobájába, nézd meg tetemét
És magyarázd meg hirtelen halálát.

Warwick.
Ezt is teszem, uram. …

Warwick.
A vér arcában, nézd, hogy megrekedt:
Nemegyszer láttam jókor elszállt lelket;
Hamúszerű volt, sovány, vértelen;
A vér a tusakodó szívre szállt,
Mely a halállal vívott küzdelemben
Leszívta oda segitségiül.
Ott hűl meg az a szívben, vissza nem tér.
Arcát pirítni, megszépíteni.
De ni, fekete s vérrel telt az arc,
A szemgolyó kintebb, mint életében,
Mint fojtott ember néz, kisértetin;
Haja föláll, tusától tág az orr;
Keze széttárva, mint ki életért kap,
Huzakodik s a túlerő legyőzi.
Haja, nicsak, a lepedőn tapad;
Szépen szabott szakálla durva, kócos,
Mint nyári gabona, viharkavart;
Megölték őt, másképpen nem lehet.
E jelek közül egy is erre vall.

  • 11553. Servede Servetus névtelenül kiadja teológiai könyvét, amely tartalmazza a vérkeringésről alkotott nézetét: a vér a szívből a tüdőbe folyik, majd onnan vissza | kb. 1558. Andreas Caesalpinus orvos és botanikus, Harvey előtt megsejti a vérkeringés mechanizmusát | 1559. Realdo Colombo igazolja Servede Servetus elképzelését a vérkeringésről: a vér a szívből a tüdőbe folyik és megfordítva.

Igen alapos és rendszeres gyógyszertani és méregtani ismeretekkel rendelkezik. A Romeo és Júliában (II. 3.) Lőrinc barát szinte dicshimnuszt zeng a füvek gyógyító erejéről:

Zord éjre kékszemű reggel nevet,
S arannyal hímez minden felleget.
Mint részegek, vak árnyak inganak,
Mert láng-szekéren mindjárt itt a nap.
Mikorra égő szemmel ránk ragyog,
S felszáritja a lucskos harmatot,
Én ezt a háncs-kosárkát megrakom
Mérges szerrel, gyógyfűvel gazdagon.
A föld: az anyaöl – s a kripta mélye;
Folyvást temet – és folyvást szűl a méhe.
És bármit szűl is, édes gyermeke:
Egyként táplálja éltető teje.
Tengernyi magzat – s egy se hasztalan,
Mert mindeniknek más-más haszna van.
A természet kegyelmét ontja bőven:
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó, nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra véle visszaélsz!
A virtus bűn, ha jó irányt feled,
S a bűn – jó úton – virtussá lehet.
E kis virágszál gyenge levele
Méreggel és balzsammal van tele.
Szagold: szived gyönyörtől ittasul;
Izleld: szemedre örök éj borul.
Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál.

A mandragóráról is szól (IV. 3.):

Hol dögletes bűzben sikoly riad,
Mint egy kitépett mandragóra jajja,
Melytől megőrül minden földi lény…

Ősrégi babona szerint a mandragóra ember alakú gyökerei felakasztott ember elcseppent spermájából lesz, kiásásakor sikolt az ember alakú gyökér és meghal, teste – az ember formájú figura – gyógyító erejű, de az aki a sikoltást meghallja: megőrül.

A Téli regében (I. 2.) Leontes Camillótól biztosan ható mérget kér:

Hogy rág a kín: te is beöntheted
A serlegébe azt a hosszu álmot
Mi frissítő lesz nékem.

Shakespeare drámáiban leginkább széleskörű elmekórtani tüneti megfigyeléseinek alapossága tűnik fel.

Ezt azért kell külön hangsúlyozni, mert Shakespeare korában, tehát a késői angol renaissance idejében éppen az orvostudomány ez ágát mélységes sötétség környékezi. A középkorban az elmebajt az ördög által történt megszállottságnak tulajdonítják, miért is felelevenítik az exorcizmus,g az ördögűzés szertartását. És bár az egykori felfogás az elmebajt a betegben rejlő idegen erőkből származtatja, Shakespeare három századdal megelőzve korát, az elmebetegséget – mintha modern elmekórtani ismereteket sajátított volna el – a beteg belső életéből származtatja, tüneteit és még átmeneti formáit is ismeri.

  • g exorcizmus görög, vallás – ördögűzés (katolikus szertartás).

Hosszasan vitatkoztak, vajon Hamlet igazi őrült-e, vagy csupán tetteti az elmebajt? Újabban az a feltevés közkeletű, hogy Hamlet úgy tett, mint sokszor a színész, aki szerepében híven addig szimulál valamely indulatot, míg azt elhiszi és rabjává tévelyedik. Hamlet tisztán látja ezt (II. 2.):

Nem szörnyüség az, hogy lám e színész
Csak költeményben, álomíndulatban
Egy eszmeképhez úgy hozzátöré
Lelkét, hogy arca elsápad belé.
Köny ül szemébe, rémület vonásán,
A hangja megtörik s egész valója
Kíséri képzetét.

Rubinstein szerint Hamlet hysteroneurastheniás. Alexander Bernát Hamlet-tanulmányaiban ezt az elméletet visszautasítja. Hamlet Gregus Ágost szerint „az erős elmélet és a hitvány gyakorlat embere” lehet szokatlan jellem, de semmiképpen sem kóros.

A „lenni vagy nem lenni” híres monológja a melankolikus súlyos töprengéseinek jellemző példája. Mint Shakespeare legtöbb melankolikusa, Ophélia és Timon is lege artish öngyilkosságot követ el.

  • h lege artislatin – szabályszerűen, annak rendje és módja szerint.

A Lear király tragédiája meglepő felkészültséget mutató elmekórtani tanulmány. A vihar kitörésekor a király elméje teljesen megzavarodik, lelki tusájában felkiált:

Elmém bódulni kezd!…

Ekkor Lear egy másik elmebajossal találkozik, leveti ruháit – a mániákusok tipikus cselekedete – és megnyugszik. Leánya Cordélia – akinek szeretete visszaadja nyugalmát, – megkérdi az orvost, mit tehet az orvosi tudomány szerencsétlen atyja gyógyulásának érdekében? A válasz így szól (IV. 4.)

Van eszköz, asszonyom. Legelső
Természetes dajkánk, a nyúgalom,
Mit nélkülöz. De van bőven ható
Füvünk azt visszahozni, s erejök
Képes bezárni a bánat szemét.

Shakespeare nagy elméjének orvosi fejezetére csak néhány fénykévét vetettem. Ez csupán halvány töredékét adja a nagy szellemnek, amely az egzakt tudásnak tárházával rendelkezik.

Jegyzet

Az idézett részek fordítói:

Athéni Timon – Szabó Lőrinc
Coriolánus – Petőfi Sándor
Hamlet – Arany János
IV. Henrik – Vas István
V. Henrik – Németh László
VI. Henrik – Németh László
János király – Arany János
Lear király – Vörösmarty Mihály
Macbeth – Szabó Lőrinc
Romeo és Júlia – Mészöly Dezső
Téli rege – Kosztolányi Dezső
Vihar – Babits Mihály
A windsori víg nők – Devecseri Gábor

Források
  • Puder Sándor: Mit köszönhet az irodalom az orvostudománynak? Az orvostudomány és a szépirodalom. Művelődéstörténeti és irodalomtörténeti tanulmány. A Vajda János Társaságban tartott székfoglaló előadás bővített változata. Az Orvosi Hetilap Tudományos Közleményei. Különlenyomat. LXXXVII [1933].
  • Puder Sándor: Szépirodalom és orvostudomány. Művelődéstörténeti és irodalomtörténeti tanulmány. Dr. Győry Tibor előszavával. Budapest: Novák Rudolf és Társa, 1933.