Orvosképmások

Ioannes Sambucus
orvoslás, orvos, Johannes Sambucus, Zsámboky János, epigramma

Az orvosképmásokat Dr. Kemenes Pál fotógalériájából vettem át, de az epigrammák latin szövegét igyekeztem a vízszinthez igazítani. – A szerk.

szóelválasztás

Az alábbi epigrammák Ioannes Sambucus (Zsámboky János 1531–1584) magyar humanista, orvos, filológus, eredetileg Leydenben, 1603-ban kiadott Veterum aliqot ac recentium medicorum, philosophorumque icones (Néhány régi és új orvos, valamint bölcsész képmása) című kötetének képeit egészítették ki, és magyarázták. (Az utolsó, Zsámbokyról szóló epigrammát a tudós kiadó, Franciscus Raphelengius írta.)

Az Icones ugyan nem tartozott Zsámboky legjelentősebb munkái közé, sikere azonban annál tartósabbnak mondható: a kötet eredetileg rézmetszetes ábráit évszázadokon át előszeretettel közölték (és közlik ma is) az orvostörténeti, tudománytörténeti összefoglalások. 1985-ben Zsámboky könyvét a Magyar Orvostörténelmi Társaság és az Állami Könyvterjesztő Vállalat igényesen szép hasonmás kiadásban tette közzé: ebbe a kiadásba azonban sajnos nem került bele a szövegek magyar fordítása. Ezt a hiányt igyekszünk ezúttal pótolni. (Itt jegyezzük meg, hogy számos mitológiai alakot és filozófust a műből elhagytunk, és hogy Raphelengiusnak, a kiadónak, a bemutatott orvosokról írott, érdekes jegyzeteit ezúttal terjedelmi okokból nem hozzuk.)

Zsámboky jellegzetesen humanista, utalásokkal, célzásokkal teli epigrammáinak teljes megértéséhez, a „megverselt” képek bemutatásán túl, bőséges jegyzetmennyiségre is szükség lett volna. Úgy gondoltam, az egyes orvosok-tudósok neve mellett feltüntetett évszámok talán fogódzót adnak az olvasónak, aki e versikék segítségével legalább némi fogalmat alkothat azokról az orvosokról, tudósokról, akikre a 16. század medicinája a legnagyobb tisztelettel tekintett.

  • Ioannes Sambucus: Veterum aliquot ac recentium medicorum, philosophorumque icones. Lugduni Batavorum, Raphelengius, 1603.

HIPPOKRATÉSZ
(Kr.e. 5. század)

Érdemeid minek említsem, s ragyogó tudományod,
Hippokratész, minek is zengjem a himnuszodat?
Démokritosz tanitott, napgyermek, kószi halandó,
biztosb ismeretet nálad ugyan ki adott?

ARETAIOSZ
(kb. 120–180)

Szűkszavu, rejtélyes, nincs egy szó nála fölösleg,
másod-Hippokratész, kappadokok dicse vagy!
Goupylus őrzött meg, majd Crassus római tógát
burkolt óvatosan rád: ne felejtsenek el.

THEOPHRASZTOSZ
(Kr.e. 374–288)

Senki se szólt nálad finomabban tiszta szavakkal
gyógyanyagokról és mit csak föld öle szül.
Isteni stílusodért illet meg az isteni név is –
rá méltót tanitott egykor Arisztotelész!

NÍKANDROSZ
(Kr.e. 2. század)

Állat s fű hogyan öl gyilkos mérgével, ugyan hányféle
halálnemet oszt, megtanitod te nekünk,
s »Viktor« a »Níkandrosz« pontos név-megfelelője
fönnmarad érdemedért – szenny sose érheti már.

KRATEUÁSZ
(Kr.e. 2. század)

Gyógyfüveket kutatott, szorgos volt, tenni serény, így
mesterségének fáklyavivője lehet.
Többre becsülte Dioszkuridész, mint másokat, és bár
élesitéletü volt, róla szeretve beszélt.

NIGER
(1. század)

Dícsérnek bár többen, a hír, noha szárnyra kapott, mint
fű-könyv szerzőjét, nincsen olaj-koszorúd.
Euphorbiosz nedvét feleded, s bő lére ereszted
áltudományodat – így vesztegeted hitedet.

CELSUS
(1. század)

Papjai hogy Kóuszt áthozták Ausoniába,
őt nemzette, reá adta fehér köpenyét.
Csak biztost ismétel el ő, csupa egyszerü szóval,
s többre jutott nálad, Forlivianusom, így.

GALÉNOSZ
(kb. 120–200)

Hippokratészt magyaráz: egy félsort sem kerül el, míg
szekták s Thesszaloszék sínylik itéleteit.
Nincs olyan elmélet s nincs adva tapasztalat oly, mit
ő ne tekintene át, és ne csiszolna tovább.

DIOSZKURIDÉSZ
(kb. 40–90)

Egyszerü gyógyanyagok titkát mind fényre hozod, sőt
mindegyiket leirod külseje, színe szerint.
Nagyszerüen teszed ezt: hogy a külcsín meg ne zavarjon
mélyre hatolsz mindig – s minket is erre tanítsz.

XENOKRATÉSZ
(Kr.e. 1. század)

Hogy ki lehettél, ezt megtudni ma már lehetetlen,
többeket ismerek ily néven – akárki lehetsz.
Tán te vagy épp az a gyógyfűértő bölcs, akit említ
első lapjain egy ősi Dioszkuridész?

PLINIUS
(23–79)

Természetbőség, tárháza ezernyi dolognak
Plinius: ő teljesb, mint valamennyi tudós.
Minden szaktudományt könyvével kezdj kitanulni,
bár szavait mindig csak kritikával idézd!

AIGINETA
(7. század)

Óvta Dioszkuridész termését, majd learatta.
Nála a forráshoz útmutató a majom.
Forgassuk művét, hiszen olvasmányos eléggé,
ám ami túl könnyű, gyakran üresbelü is.

RUPHOSZ
(53–117)

Nem sok műve maradt ránk, ám ami van, ragyogóan
szerkesztett, tömör és mesteri mű valahány.
Traianus testét s ügyeit rábízta, becsülte.
Óvd, ne borulhasson rá sohasem feledés.

IOANNES BAPTISTA MONTANUS
(1498–1583 vagy 1551)

Kószi elődjénél tudorabb, s elmére se kisebb,
még »a« Galénosz sem múlta felül sorait.
Méltán lesz velük egy polcon majd holta után, hisz
ritka tapasztalat és módszeres ész vezeti.

FERNELIUS
(1497–1558)

Nap nemzett téged paradoxonokat gyarapítni,
s hogy suta érzéknek tárd föl az ősi tudást,
óriás Fernelius! Nap-ajándékként ragyogott ránk,
új Celsus, kora nagy szónoka, orvosa volt!

TRINCAVELLA
(1496–1568)

Cimmeri halmok mélyéből kiemelte Galénoszt
s mint magyarázóját tiszteli most a világ.
Nagy pénzért vitték Padovába, de hirtelenül, míg
gyógyszert készített, elragadá a halál.

SYLVIUS
(1478–1555)

Konyhalatint igazít, ami rossz, oktatva javítja –
reszketeg ajkáról nagy tömeg issza a szót.
Rendezi gyógyszereink, s míg ajnározza Galénoszt,
könyveiben folyvást fölfedi tévhiteit.

VESALIUS
(1514–1564)

Nélküled itt jó orvos nincs, ám fürge sebész sincs,
másképp hogy tudná, merre keresse a bajt?
Századokig vártuk tanaid, hisz csak kutyakölyköt
s disznót boncoltunk, nem pedig embereket.

GESNERUS
(1515–1565)

Mind a tudásnak tengereit sebesen berepülvén
Sok mindent latinul közrebocsát sebesen.
Tenger, föld, s tisztább levegő sem szülhet olyasmit,
mit görögül-latinul ő ki ne adna hamar.

ANDERNACUS
(1519–1585)

Ifju szavad frank leste, ma már Germánia bámul,
míg te kifejted bölcs és alapos tanaid.
Ősi tudást örökítesz ránk, gyógyír vagy a bajban,
s kit sorsra hagyott más, te segítesz azon.

BRASSAVOLUS
(1500 körül–1590)

Népszerü volt kenet-értőként, bőven magyarázta
Hippokratész tömör és szűkre szabott szavait.
Szorgalmára tanú, s műveltségére az »Index«,
melyben Brassavolus közreadá vagyonát.

PAULUS IOVIUS
(1483–1552)

Most a halak népét kutatod Rómában, utána
enyhe szerekkel üdítsz elnehezült tagokat,
aztán szent hivatás szólít, majd fegyvereket zengsz,
nem csoda, hogy hálód gyakran üres marad így.

LEONHARDUS FUCHSIUS
(1519–1566)

Gyakran tett próbára az aljas rosszakarat, de
csak tekörötted nőtt nagyra igaz tudomány.
Jól ismerted a gyógyfüveket, s valamennyi hatását,
mesterien tudtad szűrni tapasztalatod.

GEORGIUS AGRICOLA
(1490–1555)

Kézzel az orvos ugyan mire megy? Tört csontokat illeszt,
gennyet a sebből és más folyományt mosogat.
Ő volt csak, ki a Föld méhét fürkészve nekünk sok
szép ércet s ásványt gyógy-anyagul kiemelt.

CORNARIUS
(1535–1610 körül)

Hány görögöt díszítettél tógával, ugyan hány
üdvös tan cserepét rakta helyére kezed?
Látszat nem csal meg, kijavítani ásol elő sok
régi remekművet – célod a köz java csak.

MATTHIOLUS
(1500–1577)

Néki az első hely méltán jár fű-tudományban,
hát te, ki olvasod ezt, hálaszavad ne feledd!
Bár a jelen tanitója a múlt – de Dioszkuridészből
többre derített fényt, mint valamennyi előd.

HIPPOLYTOS SALVIANUS
(1514–1572)

Tengert és Tiberist bújván hódítasz a kéklőn
lengedező ligetek zöldhasu nyájai közt.
Cardineus-sarj s római mind tisztel, neved él, míg
lenn a halak népét élteti-mossa a víz.

GULIELMUS RONDELETIUS
(1507–1566)

Megrabold Nereust, s a halas folyamoknak a mélyét,
fölfeded, elnevezed lényei mindegyikét,
gyógyszer, hogy mire jó pusztán és összekeverve
tudtad, s nálad jobb sebkezelő sem akadt.

IULIUS ALEXANDRINUS
(1506–1590)

Éveken át voltál több császár orvosa és főhercegek
ismerték nagyszerü érdemeid,
Iulius, orvosló költőnek tartalak én, mert
műveltségedből szent kegyelem sugaraz.

IOANNES CRATO
(1519–1585)

Téged, a császárok hívét, Múzsám ne feledjen!
Hogyha Galénosz hagy, új tanokat tanitasz.
Módszeresen magyarázod a régit s irtod a tévest,
Montanus se lehet nálad igazra törőbb.

NICOLAUS BIESIUS
(1516–1572)

Kristály-forrásból merit ő mindent, amit ír, ki
Löwenben tanitott éveken át ragyogón.
Messzi vidékről hívta magához Miksa, a császár,
és a saját testét bízta a gondjaira.

ALTOMARUS
(1520–1575 körül)

»Mély tengert« s viharos szeleket megcsendesitett ő,
bölcsen messze kitért Szkülla, Kharübdisz elől.
Mennyire termékeny, mily áldott lelkü-tudású
volt! A szülőhelye lett sírhelye: Parthenopé.

NICOLAUS MASSA
(1500 körül–1569)

Nagy bogokat fejtesz – nem tarthat senki se »masszát«
és káoszt kavaró zűrzavaros-fejünek.
Másoknál sikerültebben gyógyítod a vérbajt,
és a gyakorlatodat szüntelenül csiszolod.

HADRIANUS IUNIUS
(1511–1575)

Haarlemben rejtőzik e kincs – tán büntet az Isten,
hogy ki a fényre való, azt födi szürke homály?
Mit neki mellőzés! Ha erénye erőt vesz a csöndön
egykor büszke lehet még a hazája reá!

IOANNES ARGENTERIUS
(1513–1572)

Argenteriusunk esze vág s termékeny ugyancsak,
elhallgatni se tud s félrebeszélni se ő.
S bár semmit nem mond, ami új vagy még sose hallott,
pillanatig se pihen – ám ragyogó amit ír.

IOANNES CUSPINIANUS
(?–1529)

Vergilius dalban s orvostudományban Apollón,
krónikaíróként Lívius-alterego.
Ősi hitek titkát, ha te nem fejted meg először,
most a sok antik rom mit se mesélne nekünk.
Polgármesterként te vigyáztad Bécsben a közjót:
Phoebus, Vátész vagy, sőt – ki tagadja? – Jog is.

VALERIUS CORDUS
(1515–1544)

Nagyra törőn tesz gazdaggá patikát s patikust is,
s nagyszerü módszereket ír le, vezet be hamar.
Ifju virágjában Rómában hírre jutott már,
germánok közepett érte el őt a halál.

HIERONYMUS CARDANUS
(1501–1576)

Szelleme nem nyugszik sohasem, fennkölt szive gazdag
ritka erényekben, csillagokig hatol ő!
Mit mondjak többet? Csoda ő! Mit nem tud, olyan nincs.
Műveltségénél már csak a műve nagyobb.

IOHANNES IUSTUS SCALIGER
(1540–1609)

Scaliger ír néked dicshimnuszt, kérni se kell rá,
s mint orvos se kevés érdeme: nagyszerü fő!
Cenzorként s magyarázóként mindent kimerített:
fölszolgálja nekünk, s érti a régieket.

VICTORINUS
(?–1520)

Nincs nyugodalma az öszvérnek, míg ő a kegyetlen
kórok után nyomoz és osztja javallatait.
Hatvan szép esztendőn át tanitott – a tudását
mit nehezen gyűjtött, mind idehagyta nekünk.

BARTOLOMAEUS MONTAGNANA
(1400–1460)

Konyhalatinját ritka szerekkel nézeti el, s bölcs
megfigyelésekkel. Meglehetős neve volt.
Gyógyanyagok keverékeit írta le ő, hiszen akkor
épp alakult csak a tan – s újakat is kitalált.

SAVONAROLA
(1384–1440)

Biztos- s bölcs szavu volt. Sűrű s jó gyógyszereléssel
kúrált lázat. A víz nála a fő csodaszer.
Pádova szülte, nemes, kedves természetü, gyűlölt
minden kapzsit. A Föld széltiben ismerik őt.

CURTIUS
(1475–1542)

Módszert ő alapoz legjobban, pleuritidisznek
gyógymódjára vezet – tisztelet illeti hát.
Minden kór bizonyos testrészt sújt. Éberen éljen
minden jó patikus! Curtius erre tanít.

HIERONYMUS TRAGUS
(1498–1554)

Elhallgatja neved noha más – bár tudja, te voltál
az, ki segített rajt’ – rólad is énekelek.
Hisz mit a kecske csinál, attól nő nagyra a dugvány,
s bak tüdejétől lesz illatozó a liget.

PARACELSUS
(1491–1534)

Ő derekas tudomány nélkül sose írna le oly sok
rejtélyt és jó pár megfelelő kezelést.
Ám mivel azt mondják, csak pár bölcs érti, amit mond –
összevetése helyett, sorsuk az összeveszés.

PETRUS CRESCENTIUS
(14. század)

Tisztaszavú doktor: rét, szántó, puszta, rekettyés,
erdőség, szépség rejlik a műveiben.
Naptárat készít, művészet nála a gyógy-tan,
s nem csak a régieket bújja tanácsok után.

MARSILIUS FICINUS
(1433–1499)

Bölcsészek közül egy sem jobb és éleseszűbb, hány
orvos tud többet nála, s előbbre való?
Isteni Plátónnak művét ültette latinra,
s ő tett ismertté sok komoly orvosi tant.

JOANNES SAMBUCUS
(1531–1584)

Hírneves orvosokat festetsz meg s ékesitesz föl,
egyesitesz szívet, ambiciót s tudományt.
Hadfiak érdemeit rögzíted, s fölfedezel rég
elfeledett sorokat: Grécia, Róma tiéd.
Gyógyítasz, s kijavítod még »a« Dioszkuridészt is –
isteneink szabják hosszura életidőd!
Istenek áldják városodat, néped, s aki nemzett,
s Pannoniát! Híred meg ne apassza idő!

Fordította: Magyar László András

Ioannes Sambucus képmása
Johannes Sambucus: Veterum aliquot ac recentium medicorum philosophorumque icones. Leyde: officina Plantiniana, 1603.
A címlapon: tipográfia, ornamentika, állatok, görög mitológia, allegóriák
Johannes Sambucus: Veterum aliquot ac recentium medicorum philosophorumque icones. Amstelodami: Iansonius, 1615
Medicina renata
Forrás

Magyar László András: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény. Budapest: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2009.