Az ikonfaragó kémikus

Schiller Róbert
kémia
szóelválasztás

…tévednek azok, akik szerint a matematikai tudományok
semmit sem mondanak a szépről vagy a jóról.

Arisztotelész

Pavel Florenszkij orosz teológus, filozófus és művészettörténész nagyon nem szereti a reneszánsz festészetet. Ilyen rosszat mond a reneszánsz festőről:

Minél erőteljesebb, vérbő érzékiségre van szüksége ahhoz, hogy naturalisztikus képeket, Istentől és egyháztól megszabadult világot ábrázolhasson, olyan világot, amely önmaga akar magának törvénye lenni. Ezeknek a képeknek önmagukról – mint érzéki létezőkről – kell lehetőleg minél nyomatékosabban bizonyságot adniuk…1

  • 1 Pavel Florenszkij: Az ikonosztáz. Corvina, Budapest, 1988.

Amit a nyugati közhit és közizlés évszázadok óta a képzőművészetről tart, aminek példaadó megvalósulását éppen a reneszánszban látta, az az ortodox keresztény tudós szemében elutasítani, megvetni való. Az orosz ikon nem ilyen. Nem esztétikai alkotás, nem pusztán a művész képzeletének, tehetségének terméke. „Az ikonosztáz: látomás.” Nem akárminek a látomása. „Az ikonosztáz a szentek gyülekezete.” Nem a gyülekezet ábrázolása. Ő maga a gyülekezet. Az ikon szimbólum ugyan, de ha igazi alkotás, úgy „eggyé válik azzal, amit szimbolizál”.

Kevés embernek adatik meg azonban, hogy színről színre láthassa próféták, szentek és angyalok seregét. Az ikonfestők népes céhéből bizony alig valakinek. Az orosz egyház szerint nincsen is erre szükség.

A festőre csupán a dolog technikai oldala tartozik, de maga az elrendezés mindenképpen a szentatyáktól függött. […] Az ikonok alapja nem valamiféle önálló gondolat, az ikonfestő a megalkotandó ikont tulajdonképpen nem kitalálja, hanem az Egyetemes Egyház sérthetelen törvénye és hagyománya szerint létrehozza.

Mikor Rubljov megfestette híres Szentháromság ikonját, szentéletű Nikon vezette a kezét.

Szentháromság
Andrej Rubljov · 1411/1425 · tempera, fán · 114 × 141,5 cm · Állami Tretyakov Galéria, Moszkva · Wikipedia

Úgy gondolnám, az ikonfestészetről ennyi több az elégségesnél egy természettudományos folyóiratban. Ez a bevezetés azonban megsegít talán majd abban, hogy valahogyan világossá tegyem, milyenféle érdekes és szép tárgyakkal kerültem össze mostanában. Hannus István mondta el nekem, hogy él Veszprémben egy vegyész kollégánk, Vízi Béla, az egyetem Szervetlen Kémiai Tanszékének oktatója, aki egyfelől molekula-spektroszkópiával foglalkozik, másfelől szobrász. Ez így nem igaz. Nem egyfelől és nem másfelől, hanem egyszerre. Vízi természettudományos felkészültséggel szobrász, a megértés és ábrázolás egyidejű és egymást támogató igényével, szubjektív művészi hevülettel és szabatos molekulafizikai tudással. Bizonyára így írja cikkeit és tartja egyetemi előadásait, amelyeket sajnos nem ismerek, és így alakítja szobrait, amelyeket – bár csak képeken – mostanában láthattam először.

Két, szépen fényképezett kis kötetet2 adott ki. Előszót is fűzött mindkettőhöz, az elsőhöz terjedelmesebbet. Ennek félrevezető egy kicsit a címe: Kémia és képzőművészet. Pedig, ha a szobrok fényképe nélkül olvassuk, színvonalasan megírt, az érdeklődő laikusnak szóló, ismeretterjesztő szövegnek gondoljuk: az atomok és molekulák elektron-szerkezetéről, a periódusos rendszerről, szerkezeti képletekről, molekularezgésekről, a reakciódinamika elemeiről.

  • 2 Vízi Béla: Kémia szobrokban. Veszprém, 1990; Kémia szobrokban 2. Veszprém, 1994.

Aztán kiderül, hogy nemcsak a szöveg szól ilyesmiről, hanem a szobrok is. Meglepő? Végül is a vegyész nagyon gyakran gondolkodik modellekben, vonalas ábrákban, betűket is tartalmazó rajzokban, táblázatokban; grafikus alakzatokban tehát. Amelyek közül nem egyről megtanítják nekünk, hogy igazából térformák síkbeli vetületei.

Már hogy: micsoda igazából micsoda? Mert vannak a kémiai tapasztalataink. Van, ami meggyullad, van, ami elpárolog, van, ami sárga és van, amiből 16 gramm vegyül valami másnak a 2 grammjával – meg még nagyon sok ilyen. Aztán van a vegyész, aki megpróbálja kitalálni, hogy miért ég, miért sárga, miért 2 gramm. Ezek a magyarázatok, tetszik, nem tetszik, mindig matematikai jellegűek; a tapasztalatok bővülésével ráadásul egyre igényesebb lett a matematikájuk. A korai stöchiometria elemi algebráját: a súlyviszonyok törvényeit meg a gáztörvényeket, a szerkezeti képletek bonyolódó térgeometriája követte. Az elemeket, tulajdonságaik szerint, csak egy váratlan aritmetikai szabály segítségével lehetett az atomtömegek növekvő rendjében sorba rakni. A molekulák mozgását bonyolult klasszikus mechanika és valószínűség-számítás, a szerkezetüket még bonyolultabb kvantummechanika írja le. Aztán, hogy ezt a töménytelen számtant kissé emészthetőbbé és megjegyezhetőbbé tegyék, a teoretikusok igyekeznek táblázatban, rajzban, mechanikai modellekben összefoglalni a számítások eredményét. Így jelennek meg a szerkezeti képletek, így a periódusos rendszer, a mozgó molekulákat jelképező golyók (néha rugókkal összekötve, néha szőlőfürt módjára kitöltve a teret), így az elektroneloszlásokat jellemző gömbök meg bonyolultnál bonyolultabb forgástestek.

Csupa olyan dolog, amit soha senki a természetben nem látott. Ezeket csak megtanultuk, megértettük (már akármit jelent is ez a szó), tanulásunk egy bizonyos fázisát pedig ilyen szemléletes módon rögzítettük a fejünkben.

Vízi Béla szobrai, legalább is egy jelentékeny részük, a tanulás tanúi, a térbeli alakzatok formájában rögzült megértésé. Nem az érzéki észlelet, hanem a fogalomalkotás eredményei. Amelyet aztán a szellemi erőfeszítéshez méltó művészi érzék emel valóban műalkotássá: az általánosan igaznak tartott (vagyis vizsgáinkra becsülettel megtanult) alakzat aktuális megformálása, meg persze a szépen fénylő fémötvözet, a gondosan pácolt fa, a jól megválasztott kődarab. A legszerencsésebb esetekben pedig az elsődleges kémiai jelentésen túli, de azzal közvetlenül összefüggő további tartalom.

Ilyen például a Rózsaillat című kis bronz, amely a fenil-etilalkoholnak, a rózsaolaj egyik komponensének a szokásos vonalas szerkezeti képletét idézi, de épp úgy formáz egy virágot vagy egy illanó füstkarikát is.

Rózsaillat
Vízi Béla · 17 cm · bronz, alapja tengeri kavics, a norvégiai Agdenes-foktól

Mélyebb gondolatokat sugall egy másik bronz, a Periódusos rendszer (Héliosz–Gaia) című. Az elemeket jelképező kis csillagok itt csigavonalban, egy galaxis spirálkarjaira emlékeztető elrendezésben sorakoznak föl. Spirális alakban felírt periódusos rendszer, azt hiszem, már másnak is eszébe jutott. De a kis szobor itt kozmikus alakzatot is idéz. És három kagylóhéj alakú karéja mintha a rendre betelő elektronhéjakra emlékeztetné a nézőt.

Periódusos-rendszer (Héliosz-Gaia)
Vízi Béla · 48 × 48 × 40 cm · bronz, mészkő

A legérdekesebbnek azonban a második füzet elektroneloszlásokat megjelenítő szobrocskáit tartom. A kvantummechanikáról azt tanuljuk, nagyon kevés köze van a hétköznapi értelemben vett szemléletességhez. Az elektron tartózkodásának valószínűségi eloszlását csak nagyon átvitt értelemben tekinthetjük az elektronfelhő alakjának. Ezek a szobrok a valószínűségi eloszlásokat mintázzák, sztatikus alkotásoktól szokatlan dinamikával, utalva az elektronoknak már nagyon is csak a képzeletünkben élő mozgására is.

Vízi Béla kezét szentéletű Dmitrij Mengyelejev és Erwin Schrödinger vezeti.

A p4-elektron konfiguráció
Vízi Béla · 41 cm · bronz, vietnami szürkegránit
Vonalmenti elektron
Vízi Béla · 39 cm · bronz vietnami szürkegránit
Levendulaillat
Vízi Béla · 21 cm, 27 cm · bronz, verde settano
A-vitamin
Vízi Béla · 9 × 20 cm · bronz, vietnami szürkegránít
Forrás

Természet Világa 128 (1997) 5. 224. p.