Nesszosz vére

avagy mitológiai vegytan
Schiller Róbert
kémia, kálium-permanganát, kénsav
szóelválasztás

S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Arany János: Epilógus

Héraklész, a görög mitológia nagy erejű hőse, fájdalmas és kegyetlen halált halt. Saját felesége, Deianeira mérte ezt rá. A történet, amint azt Szophoklész tragédiájában, a Trakhiszi nőkben megírta, bosszú és féltékenység rút szövevénye. Meg, úgy gondolom, némi szervetlen kémiáé is. A dolog azzal kezdődött, hogy Héraklész és felesége egyszer át akart kelni egy folyón, amelyen a gonosz kentaur, Nesszosz, révészkedett, igen egyszerű módszerrel: felnyalábolta és átvitte a folyón az utasokat. Így tett az asszonnyal is, a víz közepén azonban nem viselkedett kellő illemtudással, ezt pedig a csillapíthatatlan indulatú férj nehezen vette. Felemelte az íját és halálra sebezte a kentaurt. Az, haldokolva, álnok tanácsot adott az asszonynak (Karsai György és Térey János fordításából idézem1):

Vén Oineusz kislánya, ha
Hallgatsz rám, hasznodra lesz ez az átkelés,
Utolsó vagy, akit céljához elviszek;
Jó lesz, ha megőrzöd kiömlő véremet
E nyílvessző hegyén, melyet a lernai
Hüdra epéje feketére színezett,
S hogy megtartsd Héraklész nagy szívét, csodaszert
Keversz a vérből; ha más nőre vet szemet,
Rögtön figyelmeztetni fogja: hű legyen!

II. jelenet [569–577]

A tragédia elején Déianeira hírét veszi, hogy a férje új asszonyt akar a házhoz hozni. Héraklész hűsége eddig se bizonyult tántoríthatatlannak, de ami sok az sok – itt az ideje hasznát venni Nesszosz vérének. Előkeríti a jól megőrzött vért, egy gyapjúcsomót márt bele, és végigkeni vele férje ünnepi köntösét, hogy elküldje neki; ha azt magára veszi, nem néz más asszonyra többé. (Nem is nézett; a köntös leégette róla a húst, úgy szenvedett, hogy maga kívánta a máglyahalált. Ez a szomorú vég nem tartozik most ránk.) Amit azonban a köntös megmérgezésekor Déianeira tapasztal, arról döbbent ijedtséggel számol be a körülötte álló trakhiszi asszonyoknak:

A gyapjúcsomót a bedörzsölés után
Véletlenül a földre dobtam, ahová
A nap betűzött. És a gyapjú fölhevült,
Szétporladt sisteregve: volt, s nincsen nyoma;
A vágás helyén így szitálnak szerteszét
A fűrészél alól kipergő porszemek.
Így hevert ott a gyapjú. A földön pedig,
Ahová lepottyant, pezsgett a buborék,
Ahogy ősszel Bakkhosz szőlőfürtjeiből
Csöppenként földre loccsan a kéklő nedű.

III. jelenet [695–704]

Ez a leírás valahogy furcsán cseng az antik sorok között. Nem drámai dikciónak, inkább egy megfigyelt folyamat szemléletes leírásának hangzik. Az olvasónak az az érzése támad, hogy Szophoklész itt nem a mítoszról beszél, hanem egy valóban végbemenő folyamatról számol be – költői képek segítségével ugyan, de ritka szabatossággal. Mintha egy kémiai reakció látványáról lenne szó. Így lehet-e? Mi lehetett az anyag, ami ilyen módon támadja meg a gyapjút?

Ha kémiailag valóban azonosítani lehet Nesszosz vérét, úgy ez a mítoszi folyadék három követelménynek kell, hogy eleget tegyen.

  1. Kapcsolatban kell állnia a mítosz valamilyen elemével.
  2. Csak olyan anyagokról és eljárásokról lehet szó, amelyeket az antikvitásban ismertek, vagy legalább is ismerhettek.
  3. Ha az anyagot a Nap melege éri, buborékok keletkezése közben meg kell támadnia a gyapjút, amelyből csak por marad vissza.

Ami az első követelményt illeti, tudjuk, hogy a kentaurok Magnésziából, Tesszália egy tartományából származnak.2 Itt már ősi idők óta bányásztak barnakövet (mai ásványtani nevén piroluzitot);3 ennek a kémiai összetétele MnO2, az üveggyártásban használták színtelenítő adalékként. Ha a barnakövet salétrommal vagy hamuzsírral hevítik, úgy levegőn könnyen keletkezik belőle kálium-permanganát; a görögök természetesen ismerték a salétromot is, a hamuzsírt is.

  • 2Pindaros: 2. Püthói óda, 33–48. sor. (Pindaros. Fordította Csengeri János. Budapest, 1929. (Görög és római remekírók.); Apollodórosz: Mitológia. Fordította Horváth Judit. Budapest, 1977. (Az ókori irodalom kiskönyvtára.); Diodórosz Szikulosz: Könyvtár. 4.8–39.; stb.
  • 3 J.W. Mellor, A Comprehensive Treatise on Inorganic and Theoretical Chemistry, Vol. XII. Longmans, London 1932, p. 281; Gmelin Handbuch der Anorganischen Chemie, Mangan A1 Geschichte, System nummer 56, Springer, Berlin, 1980, p. 101

Balog János barátom, gondosan olvasgatva az irodalmat és megismételve egyik-másik kísérletet, azt találta, hogy tömény kénsavval elegyítve a kálium-permanganátot, egy sűrűn folyó, átlátszatlan, alvadt vérszínű, olajos folyadékot lehet nyernünk. Ebbe beledobtunk egy gyapjú csomót. Úgy találtuk, a folyadék hidegen nem támadja meg a gyapjút, de 30–40 °C táján már élénk buborékolás közben feloldja az anyagot, nem hagyva belőle mást, mint szürkés port.4 Ennyi melegre Attika napsütése már könnyen elegendő lehet.

  • 4
    Összetétel hatása a reakció hőmérsékletre (°C); *égés
    [KMnO4] /
    [H2SO4]
    74 53 45 22 13
    82 semmi 40* 20* 33 33 (lassú)
    66 semmi 45 (heves) 33 34 33 (lassú)
    50 semmi 45 46 46 33 (lassú)
    35 semmi 29 (nagyon
    lassú)
    30 (nagyon
    lassú)
    35 (nagyon
    lassú)
    40 (nagyon
    lassú)

A reakció persze függ az összetételtől; nagyon tömény és nagyon híg oldatok nem támadják meg a gyapjút, és van olyan összetétel is, amelytől lángra lobban az anyag. De közbülső koncentrációk mellett azt látjuk, amit Szophoklész leírt.

Nagy kérdés persze, hogy ismerték-e a görögök a kénsavat – erről megoszlik a kémia történészeinek a véleménye. Leírás ugyan nem maradt ránk, de közvetett bizonyítékok alapján többen azon a véleményen vannak, ismerhették, sőt ismerniük kellett ezt az anyagot.5

  • 5Többen, pl. Rodwell, Thompson és Jacobson úgy vélik, az ókorban is ismerték már: G. F. Rodwell: The Birth of Chemistry. London, 1874, idézi: J. W. Mellor: A Comprehensive Treatise on Inorganic and Theoretical Chemistry. Vol. X. Longmans, London, 1930, 362. p.; R. C. Thompson, A Survey of the Chemistry of Assyria in the Seventh Century B.C., Ambix 2 (1938) 3–16. p.; D. M. Jacobson and M. P. Weitzman, What Was Corinthian Bronze? American Journal of Archeology 96 (1992) 2, 238–239. p.; D. M. Jacobson, Corinthian Bronze and the Gold of the Alchemists, Gold Bulletin 33 (2000) 60–66. p.

Úgy gondoljuk tehát, nem teljesen alap nélkül való azt gondolnunk, hogy Nesszosz kiontott vére kálium-permanganát és tömény kénsav keveréke volt.

Az antik szöveg azonban azt is elárulja, hogy a lernai hüdra epéjével elegyedett a vér, azt kellett Déianeirának megőriznie. Ezt az epét is lehet kémiailag azonosítani? Talán tömény kénsav gyűlt meg a hüdra epehólyagjában?

Köszönettel tartozunk Ritoók Zsigmond professzornak tanácsaiért, támogatásáért.

Héraklész megöli a lernai hüdrát

A hüdra a lernai mocsarakban élt, ki-kilátogatott a síkságra, és az állatokat meg a vidéket pusztította. Hatalmas testén kilenc fej nőtt, ebből nyolc halandó, a középső halhatatlan. Héraklész kocsira szállt – Iolaosz volt a kocsihajtója –, s meg sem állította a lovakat, míg Lernába nem ért; meg is találta a hüdrát egy domb tetején, az Amümóné-forrás közelében, ahol a barlangja volt. Tüzes nyilakat zúdított rá, hogy kicsalogassa. Amikor végre előjött, Héraklész megragadta és lefogta, az állat azonban a lába köré tekeredett. Az sem segített, hogy Héraklész buzogánnyal kezdte ütni a fejeit: mert minden szétvert fej helyén két másik nőtt ki. Egy hatalmas rák is a hüdra segítségére sietett, harapdálni kezdte Héraklész lábát. Miután a rákkal már elboldogult, segítségül hívta Iolaoszt, aki felgyújtotta a közeli erdő egyik sarkát, és üszkös ágakkal kiégette a hüdra fejeinek gyökereit, hogy ne tudjanak újra kinőni. Miután ilyen módon sikerült végezniük a mindig újranövő fejekkel, Héraklész levágta a halhatatlan fejet is, a Lernán keresztül Elaiuszba vezető út mentén elásta és súlyos sziklatömböt helyezett rá. Majd felvágta a hüdra tetemét, és nyílvesszőit megmártotta az epéjében.

Horváth Judit fordítása
Apollodórosz: Mitológia, II. könyv V.2
kb. i. e. 525 · J. Paul Getty Museum, Malibu, CA
i. e. 450–500 · Regional Archaeological Museum Antonio Salinas, Palermo
i. e. 540–30 · Musée du Louvre, Paris
i. e. 560–550 · Musée du Louvre, Paris

Héraklész megöli Nesszosz kentaurt

[Héraklész m]agával vitte Déianeirát is. Amikor az Euénosz folyóhoz értek, a parton ott találták Nesszosz kentaurt, aki fizetség ellenében átszállította az utasokat a túlsó partra. Azt állította, hogy becsületességéért kapta ezt a tisztséget az istenektől. Héraklész maga kelt át a folyón, Déianeirát azonban rábízta Nesszoszra, hogy fizetség fejében vigye át a túlsó partra. Nesszosz át is vitte, útközben azonban erőszakoskodni kezdett vele. Déianeira felsikoltott, Héraklész pedig a sikoly hallatára nyilával keresztüllőtte a vízből felbukkanó Nesszosz szívét. A haldokló kentaur magához hívta Déianeirát, és megsúgta neki, hogy ha szerelmi varázsszerre van szüksége Héraklésszel szemben, az ő földre lövellt ondóját vegyítse össze a sebéből kiömlő vérrel. Déianeira megfogadta a tanácsot, és magánál őrizte a varázsszert.

Horváth Judit fordítása
Apollodórosz: Mitológia, II. könyv VII.6
kb. i. e. 550–520 · Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén
kb. i. e. 5. század · Museum of Fine Arts, Boston
kb. i. e. 360–350 · Musée du Louvre, Paris
kb. i. e. 6. század · Musée du Louvre, Paris
Museo archeologico regionale di Agrigento

Déianeira átnyújtja Héraklésznek a mérgezett köntöst

Héraklész […a legyőzött király lányát,] Iolét hadizsákmányul magával vitte. […] Áldozatot kívánt bemutatni, ezért Likhasz nevű hírnökét hazaküldte Trakhiszba, hogy hozzon neki díszes öltözetet. [Felesége,] Déianeira a hírnöktől értesült az Iole-történetről, és mivel attól tartott, hogy Iolét jobban fogja kedvelni Héraklész, bekente az inget Nesszosz kifolyt vérével – az állítólagos szerelmi varázsszerrel. Héraklész felöltötte az inget, és hozzálátott az áldozat bemutatásához. Az ing azonban átmelegedett, és a hüdra mérge marni kezdte Héraklész bőrét. […] Tépte volna le az inget, ám az szinte hozzánőtt a testéhez, úgyhogy az inggel együtt a húsa is levált.

Horváth Judit fordítása
Apollodórosz: Mitológia, II. könyv VII.8
kb. i. e. 420 · British Museum, London
Forrás

Elektronikus kézirat.

Lásd még
  • Schiller R., Természet Világa 139 (2008) 10. 567. p.
  • János Balog, Róbert Schiller: Nessus’ blood: Chemistry in mythology Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae 48 (2008) 3–4. 339–343. p.
Summary

Nessus’ blood

Róbert Schiller

The paper discusses a part of the tragedy The Trachiniae by Sophocles from the point of view of experimental chemistry. One of the protagonists of the tragedy tells in a most lively and pictorial way how the preserved blood of the dying Centaur, Nessus, attacked and dissolved a piece of wool. One is inclined to think that the text relates some personal observation of the author. We tried to prepare a liquid, with the appearance of clotted blood, which attacks wool as described by Sophocles. The starting material we chose was related to the myth, and the methods and additives we used were or, at least, could have been at the disposal of the Athenians in the 5th century BC. After having carried out a number of simple experiments we concluded that some mixtures of potassium permanganate plus sulphuric acid fit the requirements.

Keywords: Sophocles, The Trachiniae, Nessus’ blood, potassium permanganate, sulphuric acid

Zusammenfassung

Der Bericht der Deianeira im Drama Die Trachinerinnen von Sophocles lässt vermuten, dass das Blut von Nessos, das den Leib von Heracles zerstörte, eine chemisch identifizierbare Substanz sei. Einfache chemische Experimente und chemiegeschichtliche Erwägungen lassen darauf schliessen, dass dieser Stoff ein konzentriertes Gemisch von Schwefelsäure und Kaliumpermanganat sein mochte.