Caesar és a Julius-Claudius ház császárai az orvos-biológus szemével*

Albert Esser: Cäsar und die julisch-claudischen Kaiser im biologischärztlichen Blickfeld. E. J. Brill, Leiden; 1958. 266 oldal, 45 kép.
Schultheisz Emil
orvoslás, ókor, Róma
szóelválasztás

Annak a biológiai-orvosi problematikának, mely Caesarral és utódaival kapcsolatosan oly gyakran, s hozzátehetjük oly különböző felfogásokban merült fel, egységes szempontú, összefoglaló értékelése, ismertetése eddig hiányzott.

Az általános történésztől ez a szemlélet – sub specie medicia – természetszerűen távol áll. Bizonyos, hogy történelmi személyek biológiai konstituciójának és esetleges kóros személyiségfejlődésének ismerete mind az általános történész, mind pedig a kultúr-, valamint irodalomtörténész számára nem csekély jelentőségű. A kóros testi vagy lelki funkció és az általa indukált, vagy éppen emiatt elmaradt cselekvés és az így megindított eseménysorozat közötti összefüggés nem mindig szembetűnő. Feltárása az orvostörténész feladata, hogy ezzel teljesebbé legyen a történelmi kép.

  • * Forrás: Schultheisz Emil: Caesar és a Julius-Claudius ház császárai az orvos-biológus szemével. = Orvosi Hetilap 101 (1960) 12. 423–424. p.
  • a sub specie medici – olyasmi, mint az orvosi „szemüveg”, szemlélet.

Erre a feladatra vállalkozott A. Esser, amikor e munkájában igyekezett megfesteni a római történelem néhány érdekes és történelmileg jelentős egyéniségének fiziopatográfiai portréját.

A szerző az antik forrásokig nyúlt vissza. Nem mellőzte az ebből a szempontból látszólag érdektelen irodalom átvizsgálását sem. A források felhasználását nagy kritikai érzékkel végezte. Teljesen tudatában volt annak, hogy egyes antik források mily kevéssé teljes értékűek, s hogy éppen e korban nem egyszer mint keveredik mítosz és történeti valóság. Mint ahogy azonban jól érthető, hogy az elsőrendű, megbízhatónak elismert forrás által megörökített „történeti valóság” is sok fantázia-szülte elemet tartalmaz, úgy a mítoszban is sokszor fellelhető a történeti igazság magva. Az utóbbi éppen a szereplők személyiségstruktúrájának megrajzolásánál nem egyszer szolgáltat néhány jellemző vonást vagy szolgál kiindulópontul a további vizsgálódás számára.

A könyv fejezetről fejezetre az egyes uralkodókat tárgyalja.

Caesar korán kopaszodó, leptosomb alkatú ember volt. Kitűnő lovas, jó úszó. A szexuális szférát kivéve nagy önfegyelmű férfi. Számtalan maitressec volt, s ráadásul homoszexuális. Epilepsziája relatíve későn manifesztálódott. Személyiségstruktúráját a „szent betegség” lassan átalakította. Élete delén egyre inkább megnyilvánult gondolkodásában, tetteiben az epileptoid karakter agressziója.

  • b leptosom sovány, gyenge.
  • c maitressefrancia szerető.

Augustus piknikusd termetű férfi. Alacsony alakja miatt időnként magassarkú cipőt viselt. Élete első felében gyakran betegeskedett. A mediterrán klíma alatt akkoriban nem ritka idült májbetegségben szenvedett. Kóros idegrendszeri elváltozásra utaló eltérés nála nem volt észlelhető. Egyes történészek által Augustusnak tulajdonított ún. „alacsonyabbrendűségi komplexum”-ra vonatkozó adatot Esser nem talált.

  • d piknikus – zömök testű, rövid nyakú, hízásra hajlamos.

Tiberius atlétatermetű, csaknem egész életén át testileg egészséges ember volt. Az eddigi irodalmi adatokkal szemben Esser gondos analízise arra enged következtetni, hogy Tiberius nem volt szkizofrén, sőt még pszichopatának is alig nevezhető. Kórosnak tekintett reakciói majd mind borközi állapotban születtek, mivel potator strenuuse volt. Felmerül persze itt a kérdés, hogy az idült alkoholista nem ipso factof pszichopata-e.

  • e potator strenuus – erősen iszákos.
  • f ipso facto – ebből kifolyólag.
Caligula császár portréja
i. e. 37–41 · Gilt bronze · The Museum of Fine Arts, Houston

Caligula a kiváló Germanicus és a nagyeszű Agrippina maiorg fia rút külsejű „szörny”, mint kortársai írják. Az epilepszia típusos tünetei már korán jelentkeztek nála. Az általa produkált tünetegyüttes azonban nem illeszthető bele az egyszerű morbus sacerh képébe. Minden jel arra mutat, hogy hasadásos elmezavarban szenvedett. Caesarhoz hasonlóan biszexuális, ösztönéletében tökéletesen gátlástalan. Ezt a féktelenül agresszív őrültet 28 éves korában gyilkolták meg.

  • g maior – idősebb.
  • h morbus sacer – szent betegség, azaz epilepszia.

Claudius a pszichopata, részeges Antoniusnak (ki öngyilkossággal fejezte be életét) volt az unokája. Gyengeelméjű volt. (Tisztán patológiai szempontból valamiféle átmenet a debilisi és az imbecillisj között). Állapota kétségtelenül súlyos gyermekkori infekció következménye. Kisgyermekkorában meningoencephalitisenk esett át. Erre az organikus alapra vezethető vissza spasticus-ataktikusl járászavara és intentiós tremoram is.

  • i debilis – kis mértékben gyengeelméjű.
  • j imbecillis – közepesen gyengeelméjű.
  • k meningoencephalitis – az agyvelőre is átterjedő lágyagyhártya-gyulladás.
  • l spasticus-ataktikus – görcsös, szabálytalan.
  • m intentiós tremor – nyugalomban, a mozgás megindításakor nem észlelhető remegés, közvetlenül a cél megközelítésekor lép fel.

Nero Germanicus unokája, a rossz hírű Agrippina fia, piknikus alkatú. Alapjában egészséges ember, akit zabolátlan életmódja tett tönkre. Súlyos pszichopata, nagyzási tébolya, agresszív és expanzív megalomániája néha igen kifejezett alacsonyabbrendűségi érzésekkel párosult. Ezekben a periódusaiban a tárgytalan szorongás klasszikus tüneteit mutatta.

Ennek a hat uralkodónak, akiknek az uralma Róma nagyságát, s egyben hanyatlásának kezdetét jelenti, számos biográfiája ismeretes, egyesekről még orvos által írt patográfia is olvasható. Valamennyit egységes szempontból azonban most először állítja elénk a düsseldorfi orvostörténész ordinarius:n A. Esser.

A számos genealógiai táblázattal ellátott, bőven illusztrált és igen szép tipográfiájú könyvet haszonnal forgathatja az antik kultúra minden kutatója.

  • n ordinarius – professzorra vagy aktív orvosra utalhat.
Forrás

Schultheisz Emil orvostörténeti tanulmányai I. Collected papers on the history of medicine. Összeállította, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket szerkesztette Gazda István. Budapest: Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet–Magyar Orvostörténelmi Társaság, 2018.