Tárgytörténet

Erdély Dániel
matematika, geometria, szimmetria, csempézés, térkitöltés, spidron, kristályfizika
szóelválasztás

Apai dédapám dobozgyáros volt. Sokáig megőriztünk olyan dobozokat a gyára termékei közül, amelyet egyszer be lehetett csukni, de többé nem lehetett kinyitni, csak erőszakos beavatkozással, tépéssel. Nagyapám mindenféle tárgyat, óraszámlapokat, vázákat, bútorokat és ablakokat be tudott borítani csodálatos, sosem látott mintázatokkal. Festményeit egy földöntúli világ színes és geometrikus mintázatai közé feszítette, úgy, hogy a valódi körvonalat, formát, fényt, árnyékot vagy görbületet is ezek az ornamentikák követtek. Olyan sokat néztem ezeket gyerekkoromban – és néha azóta is –, hogy amikor csak becsukom a szemem, vagy szürkületben a falra nézek, ma is ezek a csodálatos ábrák jelennek meg előttem. Érdekes módon édesanyám és édesapám is felbontotta a képeket apró alkotóelemekre: Míg anyám millió öltéssel hímezte folyondáros falikárpitjait, ragasztgatta kollázsait, apám fotómozaik néven ismert találmánya segítségével, bármilyen fényképet apró színmezőkre bontva és azokat kerámia vagy porcelánlapokkal helyettesítve, hatalmas murálisa alkotásokat készített. Ebben tíz éven át én is együttműködtem vele. Apám több barátja is foglalkozott az eljárással, akik közül néhányan külföldre is elvitték a találmányát. Talán a legérdekesebb esetek közé tartozik, hogy egy, a képtilalmat szabadabban értelmező szaúd-arábiai kalifa elfogadta a fotómozaikból készült portréját (sajnos nem volt belőle utánrendelés). A másik, talán még izgalmasabb eset, hogy apám jó barátjától, Szabó Ákostól, aki Párizsban él, a hetvenes évek elején Salvador Dali megrendelte a saját portréját fotómozaikból.

  • amurálislatin, művészetek fali
Erván (Erdély István):b Csempék
  • bErdély István (művésznevén: Erván) (1897–1987) – építész, képzőművész, feltaláló.

A képeket, a látványt, a valóságot apró, sokszor egyforma vagy egymáshoz pontosan illeszkedő különböző alkotóelemekből újrakomponáló, az eredeti jelenséggel újra és újra kölcsönhatásba lépő kép- és formaalkotási módszerek már ezek miatt az élmények miatt is mindig érdekeltek. Az építészet gyakran küszködik a sík és a tér kitöltésének, felosztásának, berendezésének és komponálásának problémáival. A burkolatok, a falak, a tetőborítások, a rácsok, az ablakok osztásai formai játékok sokaságára ad lehetőséget. Apám és nagyapám egyik különösen jelentős találmánya volt az úgynevezett „Univerz falazóhéj”, amely évtizedekig tartotta lázban a családot, jelentős anyagi és kreatív energiákat mozgósítva és egyben lekötve. A szabadalmaztatás, a próbagyártások és próbaépítkezések körüli vesződségek hosszú időre meghatározták az otthoni hangulatot, melyre a reménykedés és a kétségbeesés, a lázas tervezgetés, munka és az illúzióktól is megfosztott, taposómalomszerű, szívós szorgoskodás egyaránt jellemző volt. A legjobban mindig az ötleteléseket élveztem. Amikor tüzijátékszerűen íveltek magasba a jobbnál jobb gondolatok, méghozzá olyanok, amelyek mögött sokszor megfelelő tudás vagy gyakorlati tapasztalat is volt. Előfordult, hogy egészen magas szintű tudományos ismeretekre és szaktudásra volt szükség egyes elméletek és teóriák igazolásához vagy elvetéséhez. Ilyenkor az ismerősökhöz, barátokhoz fordultunk, akik szívesen eljöttek, hogy egy kávé vagy tea mellett kielemezzék velünk a felmerült – általában semmilyen közvetlen gyakorlati haszonnal nem járó – ötleteket, sejtéseket. Egyik ilyen nevezetes ötlete volt apámnak egy olyan képlet kidolgozása, amelyben megtalálni vélte három nevezetes irracionális szám: a „pi”, az aranymetszést kifejező „aranyszám” és a természetes alapú logaritmus „ln” összefüggését. Nem tudom már, hogyan talált rá a bolygómozgások leírására, és azt is csak sejtem, hogy az űrbeli forgó mozgásokban, mint a legszabadabb, de mégis kölcsönhatások között történő állapotváltozásban hogy érezhetett rá egy ilyen megfelelésre. Az ezzel kapcsolatos fejtegetéseire már csak homályosan emlékszem. Az első gondolatok vázlatait még nem találtam meg, de egy Kondor Béla által apámnak írt válaszlevelet a hagyatékban, és az arra írt válaszának kópiáját egy jeruzsálemi barátunknál szerencsésen megtaláltam.

Erdély Miklós:c Koestler
  • cErdély Miklós (1928–1986) – építész, író, képzőművész, filmrendező. Részletes életrajz: www.artportal.hu Online publikációk: www.artpool.hu

Még egy olyan felfedezést osztott meg velem édesapám, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Az öntartó tetraéder–oktaéder hálóról van szó, amely egy egymásra több oldalról támaszkodó, de egymással semmilyen módon össze nem erősített, szabályos tetraéder réteg különleges tulajdonságait használja ki. Egy ilyen formarendszert csupán a legszélső kerülete mentén kell összetartani egy dróttal vagy kerettel, és az egész képződmény stabilan megtartja önmagát. Szó volt arról is, hogy bizonyos deformációt belekomponálva az alapelemekbe félgömb- vagy gömbszelet kupola is létrehozható ezzel az eljárással. A tetraéder–oktaéder rendszert kollégámmal Kőszegi Péter-rel egy számítógépes animáció segítségével mutatjuk be.

A Spidron rendszer elég lassan fejlődött tovább. Többször elővettem, aztán eltettem. Főleg az motoszkált az agyamban, amit Rubik Ernő mondott rá, amikor meglátta: „ilyet még nem láttam”. Alig volt reményem arra, hogy legyen még egyszer négy-öt olyan szabad órám, amikor önfeledten foglalkozhatok a papírhajtogatásaimmal. Vázlatokat készítettem ugyan, néhány kisebb modellt is, – mondhatni: mindig napirenden volt a téma, – de hosszú évekig nem tudtam elmélyülni a spidronok kutatásában. 1990-ben az Egyesült Államokban adódott alkalmam, hogy ismét foglalkozzam a témával. Ott sikerült összeállítanom az első zárt héjszerkezetet 24 spidronból. Több matematikusnak megmutattam az eredményeimet, szerettem volna számítógéppel is modellezni a konstrukciót, hogy több variánsát is kipróbálhassam, de erre még hosszú évekig várnom kellett. Cristiana Grigorescu-val véletlenül találkoztam a neves textilművésznőnél, Preiser Klárá-nál, akivel nagyon jó barátságban voltunk és többször meglátogattam. Neki vittem el megmutatni a papírműveimet, amikor találkoztam a román fizikusnővel. Cristiana komoly arccal vizsgálgatta a formákat, majd kis idő elteltével kijelentette, hogy ezt be fogom mutatni 4 évvel később Jeruzsálemben a XII. Kristálynövesztési Világkonferencián. Annyira meglepődtem a reakcióján, hogy szinte varázsszavakként hatott rám a megjegyzése. Azt hiszem, még egyszer találkoztunk egy rövid időre, utána csak levelekkel ostromolt, de annyira meggyőzően tette ezt, hogy egy idő után azon kaptam magam, hogy öntudatlanul elkezdem végrehajtani a furcsa jóslatát. Nekifogtam szakangolt és geometriát tanulni, megfogalmaztam és leírtam a spidronokkal kapcsolatos gondolataimat. Próbáltam szolgai pontossággal követni a konferencia szervezőinek szőrszálhasogató feltételrendszerét. Addig-addig igyekeztem, amíg sikerült egy olyan „abstract”-ot kiküldenem Jeruzsálembe, amelyet – nem kis csodálkozásomra – el is fogadtak. Igaz, több mint három évem volt rá, mégsem nevezhetném ezt a felkészülési időszakot a legkisebb megpróbáltatásaim egyikének. Mindez azonban eltörpült ahhoz a semmihez sem hasonlítható izzáshoz képest a testemben, amelyet akkor értem meg, amikor ki kellett állnom 60–80 képzett tudós: matematikus, fizikus és kristályfizikus elé és el kellett mondanom angolul, hogy tulajdonképpen mit is találtam ki. A lámpaláz nem megfelelő kifejezés arra az állapotra, amit akkor megéltem. Emlékszem, hogy a kezdési időpont előtt az órám számlapját takaró üvegen az ujjaimnak a nagymutatót visszatartani szándékozó önkéntelen mozdulatait kellett nyugtáznom. Valahogy mégis megoldottam a helyzetet és a látványos prezentáció segítségével még némi tapsot is sikerült a közönségből kisarcolnom. A vélemények erősen megoszlottak. Volt, aki leleményesnek találta a megoldásaimat, mások plágiumra gyanakodtak. Escher bizonyos poliéderét emlegették. A vádakat és a kérdéseket „hősiesen” álltam. Mindent összevetve sikeresnek volt mondható a bemutató. Itthon attól kezdve egészen más fogadtatásban részesült a spidron. Meghívásokat kaptam és teljesítettem. A Delta Tudományos Híradóban is bemutatták a találmányt, néhány cikk is megjelent abban az időben róla. Ezt a korszakot tekintem a spidron projekt másodvirágzásának. A SuliNeten, a Symmetry: Culture and Science sorozat Polyhedra kötetében jelentettem meg cikkeket. Igazi áttörést azonban csupán a 2003-as év hozott, amikor a Magyarországon megrendezett Nemzetközi Szimmetria Fesztiválon újból kiálltam a hallgatóság elé. A fogadtatás valóban pozitív volt. Addigra a kiváló matematikus és pedagógus Dr. Szilassi Lajosnak sikerült a matematika nyelvére is lefordítania a „spidronmozgást”. A fesztiválon tartott előadásom után a Budapesti Műszaki és Közgazdaság-tudományi Egyetem Geometria tanszékének professzora Dr. Molnár Emil felvetette egy doktori disszertáció lehetőségét a spidronokról. Felajánlotta, hogy témavezetőként segít a munkában. Mivel nem volt matematikus diplomám, javasolta, hogy a végzettségem szerinti intézményben, a Magyar Iparművészeti Egyetemen kezdjem el a doktori iskolát. Ajánlásával azonban hiába jelentkeztem a DLA képzésre, munkatervemet túlságosan tudományosnak tartották, mondván, hogy ennek a projektnek kevés köze van az iparművészet területeihez. Mivel a Spidron-rendszer érdekes formatervezési, tárgyformálási, belsőépítészeti, téralkotási és vizuális problémákat vetett fel és valójában az Iparművészeti Egyetemen végzett tanulmányaimhoz, elsősorban Dr. Rubik Ernő-höz kötődött, nagy csalódásként éltem meg a váratlan és minden magyarázat nélküli visszautasítást. A fenti érvet is csak az utólagos reklamálás során sikerült felderítenem. Nem maradt más hátra, mint más lehetőség után nézni. Így bukkantam rá a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája által meghirdetett Kultúratudományi PhD programjára, ahol azért remélhettem némi pártfogást, mert a vizuális kultúra, a vizuális antropológia és a spidron újdonság jellege, ennek társadalmi és paradigmatikus kontextusa összeegyeztethető az iskola vizsgálódási és kutatsi területeivel. 2004-ben felvettek erre a képzésre, miközben elkezdtem Molnár Emil műegyetemi óráit is látogatni. A matematika területei közül a kristálygeometria, a síkparkettázás a térkitöltés valamint a fraktálok világa áll a legközelebb a spidronokhoz. Miközben az iskolákat járom, sikerült kiváló külföldi kollégák érdeklődését is felkeltenem, sőt, néhányukkal immár több mint egyéves folyamatos munkakapcsolatot kialakítanom. Több ezer elektronikus levéllel képeztük ki egymást olyan fokra, amely lehetővé tette, hogy a sokszor, korábban csak vázlat vagy ötlet formájában létező formákat először számítógépes 3D szerkesztő programokkal, ksőbb pedig a valóságban is realizálhassuk.

Ezeknek az együttműködéseknek a végeredményeiből láthatnak ízelítőt a kiállítás látogatói a Budapest Kiállítóteremben megrendezett Spidron kiállításon, amely 2005. október 12-én nyílik és november 20-ig tart nyitva. A bemutató ideje alatt gyerekfoglalkozásokat és szakmai bemutatót is tartunk.

Erdély Dániel
Forrás

Elektronikus kézirat.