Mezőgazdasági termelés az ókori Palesztinában — a Biblia tükrében

Surányi Dezső
biológia, mezőgazdaság, földművelés, növénytermesztés, állattenyésztés

Bevezetés

A mezőgazdaság mindenkori fejlettsége meghatározza a magaskultúrák anyagi—gazdasági színvonalát, társadalmi teljesítőképességét. Mielőtt ezt az izgalmas kérdést megvizsgálnánk, fontosnak érezzük a Biblia szerinti zsidó társadalomból kiemelten a parasztság jogi és vagyoni helyzetének vizsgálatát, hiszen e nélkül nem tudjuk megérteni, hogy Palesztinában — ha olyan volt a mezőgazdaság fejlettsége, amilyen — mennyire hatottak a társadalmi viszonyok a természeti adottságokon kívül a mezőgazdasági termelésre.

A Biblia jellegzetes osztálytársadalom képét festi Jób 3,19, sőt különféle megfontolásokból esetenként türelemre is inti az elnyomottakat Tim 2,9. Az i.e. 1200 táján a Kánaánba érkezett zsidó törzsek törzsi—nemzetségi társadalmi tagozódást mutattak. Eredetileg a legelő, a szőlőültetvények és a szántó a nemzetség közös tulajdona volt, amolyan ókori csoporttulajdon-forma. Ha a föld eladásra került, a megvásárlásban előjogot élveztek az eladó fél nemzetségének tagjai. Ilyen információkat közöl Ruth könyve is. Azt mondhatnók, hogy megvolt a zsidóknál a törvény adta lehetőség, hogy a birtok tulajdonosi joga ne változzon. A szokás a patriarchális társadalmakra nagyon jellemző.

A honfoglalás után megindult a törzsi szervezet felbomlása, a területi tagozódás vált uralkodóvá: a helyzet alapvető megváltozása differenciálólag hatott a társadalomra: a jómódúak rétegét a nagybirtokosok Ézs 3,19—24 és a középbirtokosok alkották; a zsidók zöme kisbirtokos lett, esetleg földnélküli paraszttá vált.

A mezőgazdaság és általában a gazdaság fejlődése kiélezte az ellentéteket; az i.e. IX. században már megkezdődik a kisbirtokosok földjének kisajátítása, és ennek következtében a bérlők, napszámosok, sőt az adósrabszolgák száma is megnövekedett. Ellene Ámos, Ézsaiás és Mikeás is prófétál Ám 8,4; Ézs 5,8 és Mik 2,1—2.

Harcuk (ti. a parasztságé) két ok miatt is érthető: féltették földjüket és rettegtek a szolgaságtól. Az ókori Keleten csak átmeneti rabszolgaság volt, pl. az adósság ledolgozása, ennek ideje nem haladhatta meg a 6 évet 2Móz 21,2 és 5Móz 15,12. Az érdekükben nem nagyon szólnak a próféták, a harcot az örökös rabszolgaság ellen vezették — sok esetben. Ma már világosan látható, hogy nem lett volna értelme az örökös rabszolgaság intézményesítésének, hiszen a zsidó gazdaság elég fejletlen volt, még a szomszédos államokéhoz képest is.

A küzdelem eredményeiről közvetett bizonyítékokat ad egyes bibliai részek egybevetése, így a 2Móz 20. fejezethez képest több új elemet tartalmaz az 5Móz 5. fejezet. A gēr-ek (földnélküliek) érdekeit jobban figyelembe veszik, így a betakarítás idején szerény természetbeni juttatásban részesülnek, kalászszedés joga a learatott táblákon stb.

Továbbra is Hahn (lásd irodalomjegyzék) professzor gondolatmenetét követve, néhány szót kell szólni a jōbęl évről. Minden ötvenedik év különleges szerepet töltött be a zsidók életében: „minden ötvenedik évben, az abban az időszakban eladott földek visszaszállnak eredeti tulajdonosukra — voltaképpen tehát a földtulajdont nem lehetett átruházni, nem lehetett elidegeníteni, csupán hosszabb-rövidebb időszakra használatra átadni.” A régi megváltásnál jobbnak tartották ezt az eljárást: „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam” 3Móz 25,23; vagyis a föld senki halandónak sem képezheti végleges tulajdonát.

1

Földművelés

A legősibb időkben is már ismert a zsidók körében a földművelés: Káin földműves 1Móz 4,2, Noé szőlőt telepít 1Móz 9,20 és Izsák szemes terményeket vet 1Móz 26,12, Ábel viszont állattenyésztéssel foglalkozik 1Móz 4,2. Fontosabb növények: a gabonafélék (búza — 1Móz 41,49 és árpa — 5Móz 8,8), a szőlő 1Móz 27,37; Zsolt 4,7, az olajfa 5Móz 6,11. Növénytermesztési szempontból döntő időszak az egyiptomi rabság ideje, mivel a fáraók országában számos új termesztési eljárással ismerkedtek meg a zsidók (pl. az öntözés — 5Móz 11,10), ugyanígy új növényfajokat is megkedveltek, termeszteni kezdtek; bizonyítja ezt, hogy több új növényt magukkal vittek a pusztai vándorláskor. A honfoglalás után komolyan foglalkoznak búza, szőlő, füge, olajfa és gránátalma termesztésével 5Móz 8,8; a Kánaánban talált haszonnövényeket is bevonják a termesztésbe, így a kölest Ez 4,9, a lencsét 1Móz 25,29—34, a mandulát 4Móz 17,1—10, a diót Én 6,11. Ismerték és alkalmazták a vetésforgót, mégpedig a hétszakaszosat 2Móz 23,10—11: szántóföldi egyéves és a többéves kultúrákra is alkalmazták 3Móz 25,3—5.

Belterjesség tekintetében kétféle növénytermesztési teret lehet elkülöníteni: mezőket és kerteket. A mezők elosztását a zsidók nagyon igazságosan végezték, sorsolással dőlt el, ki melyik chelkah-t kapja; Nábót 2Kir 9,25 és Boáz Ruth 2,3 mezejét a tulajdonos neve szerint is említi a Biblia. A terület kitűzése mérőzsinórral történt Ám 7,7, maradandóan határkövekkel jelölték meg Jób 24,2, amelyeket néha becstelen emberek el is mozdítottak — természetesen a szomszéd kárára 5Móz 27,17.

1. ábra. Palesztin eke
A szántó jobb kezében tartja az ösztökét (a), bal kezében az ekeszarvat (b), az ekevas éppen a talajba mélyed (c). Az ökrök között az iga látható (d), ehhez erősítik az ekefát (e). Ekefa és ekeszarv közti távolság stabilizálására egy fadarabot használtak (f)

A föld mértékegysége a ṡemed, az egyik leírás alapján úgy tűnik, hogy az ökör által megszántott területből határozták meg (napi teljesítmény), eredetileg 1Sám 14,14 kb. 110 négyszögölről van szó.

A virágokat Én 5,1 és 6,2 és a gyümölcsfákat, valamint a szőlőt Jer 29,5; Ám 9,14 kertekbe ültették. A legelső kert, amiről szó esik, az Éden 1Móz 2,8 és 3,24; továbbá a királyi kertek Jeruzsálemben 2Kir 25,4, az ethami — Betlehem közelében Én 6,11, a sushani palotakert Eszter 1,5 konkrétan szerepel az Ószövetségben. Általában a kertet fallal vagy sövénnyel kerítették körül Én 4,12; Ézs 5,2—5.

A mezőgazdasági munkák ideje naptári terminusokkal jól behatárolható. Az évet 12 hónapra osztották a zsidók 1Kir 4,7; 1Krón 27,1—15, ez az ún. holdév: 254 nap, 8 óra, 48 perc és 34 másodperc a pontos tartama. 19 év alkotott egy ciklust; minden év ősszel (a mediterrán ókori kultúrákra jellemző), a Nisan hónappal kezdődött 2Móz 12,2. Érdemes egy mésztéglára írt szöveget idézni Scheiber professzor fordításában a mezőgazdasági munkákról (feltűnően növénycentrikus!):

Két hónap az (olajbogyó) leverése,
két hónap a (búza) ültetése,
két hónap a kései ültetés;
a len megszedésének hónapja,
az árpa aratásának hónapja,
az aratás és ünnep hónapja;
két hónap a szőlő őrzése,
a nyári gyümölcsnek hónapja.
2. ábra. Cséplőszán
Két szántalpból áll (a), keresztfák rögzítik, amelyre a cséplő ülőhelyét erősítik (b). A szántalpak között 3 sor henger figyelhető meg (c), ezek peremét megmunkált vasköpennyel vonják be (d), hogy jobb hatásfokkal dolgozzon e primitív berendezés
Gabonatermesztés

A búza, árpa vetése november—december hónapban történik. Egyiptomi képzőművészeti ábrázolás szerint közvetlen a szántó után halad a magvető, kézzel hinti a szemeket Ézs 28,25, a kevert mag kiszórása tilos 3Móz 19,19; 5Móz 22,9; feltétlen tudniuk kellett ennek hátrányait, ezért ilyen kategorikus az előírás. Az aratás ideje elhúzódik Palesztinában: az árpát a Jordán völgyében már áprilisban aratni lehet, ekkor fejeződnek be a nagy tavaszi esőzések 1Sám 12,17; Péld 26,1, vagy valamivel később, amikor már a Jordán-folyó erősen megáradt Józs 3,15 és 5,11. A búzaaratás viszont júniusban zajlik, többnyire nagy melegben, emiatt különösen fáradságos munka Péld 25,13; Ézs 18,4. Aratóeszközük a sarló 5Móz 16,9, az aratók bal kézbe fogják a markot, és jobb kézbe fogott sarlóval vágják le Zsolt 129,7; Ézs 17,5. A csépléshez cséplőhengert Ézs 41,15 és cséplőszánt Ézs 28,27 használtak; állatok működtették ezeket az egyszerű eszközöket: főleg ökröt, ritkábban öszvért fogtak a cséplőeszköz elé. A kalászból kiszabadított pelyvás szemet szórólapáttal és szóró villával Ézs 30,24 nem túl erős szélben Jer 4,11, a reggeli és esti órákban Ruth 3,2 megtisztították, a különvált pelyvát elégették Mt 3,12. További tisztogatás szükséges a nehéz, de nem gabonaszemek eltávolítására: apró lyukú (kecskebőr-, juhbőr-háló) rostákon áthullik a konkoly vagy más gyomok magva; így vetésre, őrlésre alkalmas búzát, árpát kapnak. A termés számbavétele után közvetlen történt a cséplés Lk 6,38, a szemes terményeket száraz térfogat-mértékegységekben fejezték ki: log (0,5 l), kab (2,1 l), seah (12,7 l), efa (38,2 l), homer (381 l), főleg az utóbbit emlegeti sokszor a Biblia.

3. ábra. Szórólapát és szóróvilla
(A finom megkülönböztetés Ridderbostól származik)
4. ábra. Gabonarostálás szérűn
A földműves (c) rostát tart kezében (b), előtte a súlyos gabonaszemek (a), mögötte a pelyva gyűlik össze. A gabonarostálást mindig a szérűn végezték, ennek fala alacsony (d) a házfalakhoz képest (e)
Szőlőtermesztés

A szőlő „indás (kúszó) növény, mint a tök” 2Kir 4,39, a Kaspi-tó vidékéről került a Közel-Keletre 1Móz 9,20—21. Régtől termesztik Egyiptomban 1Móz 40,9—11; Zsolt 78,47 és Palesztinában 1Móz 14,18. Gyakran ültették: tudunk szőlőültetvényekről Jezréelben 1Kir 21,1, Sikemben Bír 9,27, Shilohban Bír 21,20, az Eskol völgyében 4Móz 13,23, de Engediben Én 1,14, Hesbon, Elealeh és Shibmah vidékén Ézs 16,8—10; Jer 48,32 is számottevő a szőlőtermesztés.

Nagy különbség van (érthetően) a jó és a rossz szőlő között Ézs 5,2; Jer 2,21, fajta tekintetében a vörös szőlő volt túlsúlyban Ézs 63,2, de ma Betlehem és Hebron vidékén a fehér fajták dominálnak. Sík- és hegyvidéki terepen egyaránt telepítették a szőlőt 5Móz 6,11; Bír 14,5. Köves területen először lehordták a művelést akadályozó szikladarabokat, a földet felásták, és csak ekkor telepítették el a vesszőt Ézs 1,8; Ezékiel próféta a szőlő talajigényeit találóan határozza meg Ez 17,9 és 19,10. Értékes ültetvény a szőlő, ezért érdemes bekeríteni, sőt érés idejére őrkunyhót állítani Ézs 1,8 és 5,1—7.

A szüret szeptember közepén kezdődik és október hónapban is tart, ünnep is egyben — az egész évi fáradozás gyümölcse, egyben számbavétel Bír 9,27; Ézs 16,10; Jer 25,30. A fürtöket késsel vágják le a tőkéről Jel 14,18—20, azután kosárba rakják Jer 6,9; a szőlőt megtapossák és kisajtolják Jer 25,30; Joel 3,13; Ám 9,13. Persze, nem az összes szőlőtermésből készült must, hanem frissen 5Móz 23,24 és aszalva 4Móz 6,3; 1Sám 25,18 is fogyasztották. Érdekes, hogy szerepel a Biblia egyik helyén a termés mennyisége is, amely a becslések szerint 6—12 hl/kh mustnak felel meg (az akkori szőlőfajták teljesítőképessége és a termesztéstechnikai színvonal alapján jelentős termésnek tekinthető) Ézs 5,10. A szőlőlevet tömlőbe engedték, vagy szabadon hagyták az erjesztőkádban Jób 32,19; Mt 9,17; miután megforrt, átszűrték, vagyis lefejtették a seprűről az újbort Jer 48,11—12.

Olajfa- és fügetermesztés

A vadolajfa ősidők óta honos Palesztina földjén, erre utal az Olajfák hegye 2Sám 15,30; Zak 14,4; Csel 1,12. Termését gyűjtötték és felhasználták a zsidók 5Móz 32,13; Jób 29,6; jóval nagyobb jelentősége volt viszont a nemes olajfának, amely Líbiából terjedt el a Mediterráneumban. A kultúrfajtákat kizárólag ültetvénybe telepítették 1Sám 8,14; Ézs 16,20. Hajlamos szakaszos termésre, egyik évben a fa igen bőven terem, a másikban a kevés virágból is alig kötődik gyümölcs Jób 15,33; Hab 3,17. Jézus korában már feltehetőleg (de előbb is megvan a valószínűsége) vadolajfa-magoncokra oltják a nemes vesszőt (parabolája: Róm 11,17—24).

A termést bottal leverték vagy rázták a fáról ősszel Ézs, 17,6 és 24,13. Az összegyűjtött bogyót szétdörzsölték. Az elsőre kapott olaj a legjobb minőségű színolaj, de ezután sajtolóban meg is préselték a masszát Joel 2,24. Felhasználása rendkívül széleskörű, ami igazolja azt, hogy a bibliai időkre az univerzális felhasználású szezámolaj teljesen visszaszorult az olajfa térnyerése következtében.

A szórvány gyümölcsfák között a füge tekinthető a legfontosabbnak. Semmi olyan adat sem ismert, mely alapján feltételezhetnénk, hogy a fügét ültetvénybe telepítették (még ma is sok helyen így termesztik). A nomád zsidó nép eleinte csak a szikomorfügét ismerte meg a pusztában 1Krón 27,28; Ézs 9,10; Ám 7,14, de ezt később a valódi füge váltja fel a letelepedés idején. Szeszélyesen terem a valódi füge, maga a termésképzés igen bonyolult, külső tényezők (időjárás, gubacsdarázs rajzása) függvénye a termésmennyiség, ezenkívül pedig számos típusa még jó ökológiai viszonyok között sem terem, ami a faj alapvető biológiai sajátosságaival van kapcsolatban. Többször szerepel a füge mint a jó és a rossz fa gyümölcse Jer 24,1—8 stb.. Friss termése Ézs 28,4 és az aszalt gyümölcs egyaránt ehető, értékes, kalóriában gazdag táplálék, egyben az aszalt füge alkalmas kelevények gyógyítására is 2Kir 20,7; Ézs 38,21.

Agrotechnikai eljárások és művelési eszközök

A jó termés biztosításához legelső, egyben igen fontos munka a talajművelés. Legfontosabb eszköze az eke. A palesztinai eke lényegesen különbözik az egyiptomi és babiloni ekétől, nevezetesen sokkal egyszerűbb faeke volt. Eleinte faágból készült (bronzkor), később az eke munkaeleme a vaslemez lett, készítését a filiszteusoktól tanulták meg a zsidók 1Sám 13,20. A szántó földműves jobb kezében tartja az ökrök kötőrúdját, az ösztökét Bír 3,31, bal kezében pedig az eke szarvát. Nagyon gyenge minőségű munkát végzett a palesztinai eke, utána gödrök maradtak vissza, a göröngyök, hantok szétszórásával fejtett ki talajlazítást Zsolt 65,11. A szántás erős fizikai munka, nehézségét növeli, hogy fokozott figyelmet kíván Lk 9,62. Kézi talajművelő eszközre két héber szó is ismert: maharēshah 1Sám 13,20—21 és ma′dēr Ézs 7,25, egyaránt lehet ásó vagy kapa. Kevésbé talajlazításra használták, sokkal inkább fiatal fák, gaz és a kövek kikapálására Józs 17,17—18; a köveket össze is gyűjtötték, hogy ne akadályozza a munkát Ézs 5,2.

Növénytermesztési melléktermék a szalma, kiváló alomanyag az állatoknak 1Kir 4,28, amelyet istállóba terítve, trágyát nyertek Ézs 25,10. Trágyázási műveletről kifejezetten csak Lukács evangéliumában van szó, amikor is a vincellér a rosszul termő fügefát jól megtrágyázza, hátha képes még teremni, és kivágása elkerülhető Lk 13,6—9. Inkább tüzelőnek használták a trágyát, különösen a nomád korszakban, mégpedig a sátrak fűtésére Ez 4,12.

Arid tájakon a víz minden élőlény számára fokozottan az életet jelenti 1Móz 16,7. A zsidók az öntözés módszerével még Egyiptomban ismerkedtek meg 5Móz 11,10. A külszíni vizek, a folyók időszakos jelleggel biztosítottak öntözővizet, mikor megáradtak: a Nílus Jer 46,7; Ám 8,9, az Eufrátesz Józs 24,2 és a Jordán Zsolt 66,6 kilépnek medrükből. A vizet csatornán vezették el a kertekbe Jer 31,12. Nagyobb víztárolási lehetőséggel megoldható volt a folyamatos öntözés Ézs 58,11, ilyenkor a növények állandóan üdék, jól fejlődnek Zsolt 1,3; Jer 17,8. A csatorna neve héberül b′ēr, településnevekben is szerepel, p1. B′ēr-sheba 1Móz 21,30—31 és 24,19, nagyon valószínű tehát, hogy környékén nagyobb méretű öntözés volt megvalósítható — sok esetben igen jól tájékoztatnak a helységnevek jelentései. Talajvizeket nem is próbáltak öntözésre hasznosítani, mert örülhettek, ha elegendő vizet adott a kút embernek, állatnak … 5Móz 8,7 és 6,11 stb..

Növényi kórokozók, kártevők és gyomok

A kórokozók pusztításának megemlítése sem marad ki a Bibliából. A hét bő és a hét szűk esztendő kapcsán említik a Mózes-könyvek: a két kiszáradt kalász 1Móz 41,6.23, Isten büntetése 5Móz 28,22, kártétele igen komoly terméskiesést idéz elő 1Kir 8,37; Agg 2,17; Ám 4,9. Mivel a leírás egyértelműen gabonára vonatkozik, mikológiailag 3 gombafajra lehet gondolni, nevezetesen a lisztharmat, kőüszög és porüszög. — A kenyér szabad levegőn hagyva nemcsak megszárad, hanem penészes is lesz: a fejespenész megtelepszik rajta: sűrű, selyemszerű, fehér, később barnás színű gyepet képez Józs 9,12.

A sáska évente rendkívül sok utódot hoz létre Jer 46,23, rajzáskor veszedelmes kártevő Bír 7,12, elpusztítja a legelőket 2Móz 10,12, de nem kíméli a fás növényeket sem: a szőlő Joel 1,10—12 és a füge Joel 1,7; Ám 4,9 hajtásait és ágainak háncsát is megeszi. A mózesi törvény szerint fogyasztható állat 3Móz 11,21—22. E rész 4 fajnak a nevét adja: ′arbeh, shōlam, khargōl, hāgāb; ezt Károli szöcskő, cserebogár, hernyó és sáska néven említi Joel 1,4 és 2,25. Ebből viszont feltételezhetjük, hogy esetleg nem sáskáról van szó, hanem olyan állatfajról, melynek megvan a négy fejlődési stádiuma: tojás, lárva, báb és imágó; a sáskákra viszont ez nem jellemző; a kérdés egyelőre nyitott. Náhum által — és Ámosnál is meglelhető — gōb, gōbay pedig talán szöcske (Locusta). — Még egy fontosabb kártevő van, a róka; „odúban él” Mt 8,20, meglátogatja a szőlőültetvényeket, és az érett fürtökről leeszi a bogyót Én 2,15.

Végül érdemes még szót ejteni a gyomokról is. A konkoly a gabonavetésben a leggyakoribb, szinte mindig a tisztátalan vetőmaggal kerül a talajba, ezért „lesz” a búzából konkoly Jób 31,40. Ezért csak tiszta magot szabad vetni 5Móz 22,9, megtisztítása — mint erről már említést is tettünk — rostálással történt Ám 9,9; Lk 22,31; ha mégis van a vetésben konkoly, aratáskor külön összegyűjtik és elégetik Mt 13,30. A szeder sok problémát okozhat a földeken, akadályozza a talajművelést, visszafogja a termesztett kultúrnövényt, vagyis gyom Ez 7,23—25 és 9,18. Irtása kézi kapával történik Józs 17,18.

Erdészet és vadászat

Nevezetesebb erdőségek Libanonban 1Kir 7,2, Efraim környékén Józs 17i 15.18, Judeában 1Sám 22,5 és Mahanaim mellett terültek el 2Sám 18,6. A Biblia, leírások, paleobotanikai kutatások eredményei és a jelenkori flórakutatás alapján elég pontosan sikerült meghatározni a fontosabb erdőalkotó fafajokat. Ezek a következők: aleppói fenyő, mandulafenyő, libanoni cédrus, keleti platán, ezüstfa, akácia, örökzöld és lombhullató tölgy, nyárfa, mandula, vadolajfa, sztóraxfa és fűzfa. Erdők biztosították a faanyagot az építkezésekhez (templom, lakóházak, szerszámok stb.), ez éreztette is a hatását a fenyő- és a cédrusállományra 1Kir 5,8—10; Én 1,17; 1Kir 5,6—10. A fák kitermelése fejszével és fűrésszel folyt 5Móz 19,5; Ézs 10,15.

A vadnak életteret, védelmet és táplálékot jelent az erdő. Szintén csak felsorolást adva közöljük a fontosabb állatfajokat (erdei, pusztai, vízi): oroszlán, párduc, hiéna, sakál, farkas, medve, róka, szarvas, gazella, zerge, szirti borz, nyúl. Madarak közül elsősorban a sas, halászsas, keselyű, sólyom, héja, bagoly, kakukk, kuvik, karvaly, szarka, hattyú, strucc, fürj és búbosbanka fordultak elő Palesztinában.

A vadászat a királyok, előkelőségek szórakozása 1Móz 10,9, főként erdőben, sivatagban folyt, néha lakott területek közelében ejtették el a káros 2Móz 23,29; 1Kir 13,24 vagy ehető, de vadon élő állatokat 1Móz 27,3. Lehetett a vadászat kimondottan sport is Josephus Flavius. Egyesével, csoportosan Jer 16,16, gyalogosan vagy lovon folyt a vad üldözése. A vadászok íjat, nyilat, lándzsát Ézs 7,24 használtak; gyakran „segédeszközhöz” is folyamodtak: hálót feszítettek ki Jób 18,10, vagy gödröt ástak 2Sám 23,20; Ez 19,4.8 az állatok befogására. Madarakat csak hálóval fogtak, majd a madarász tőrével megölte a magatehetetlen állatot Zsolt 91,3 és 124,7; Hós 9,8.

2

Állattenyésztés

Az állattenyésztés kezdetei a nomád, vándorló és legeltető állattartásban kereshetők. Az Ószövetség végigolvasásakor szinte kronológiai sorrendben megjelennek az új állatfajok, lassan a nomád állattartás visszaszorul, előretör az igazi állattenyésztés. Utóbbi elsősorban a nem őshonos fajokra vonatkozik (ló, új tenyésztési céllal domesztikált szarvasmarha), később a házi méh, a fajhibrid öszvér, valamint az ökör, ami ivartalanított igavonóállat (lényegében ez is csak később terjedt el).

Alapvető élelemforrást jelentenek az állatok: hús, tej, tejtermékek; továbbá kézműipari alapanyagot: szőr, gyapjú, szaru, csont, ezenkívül trágyát is adnak. A kereskedelem egyedüli szállító alkalmatosságai a tevekaravánok, szamár- és öszvércsapatok; a hírnökök lovon, öszvéren és szamáron közlekedtek, az útviszonyoktól függően. — A külterjes állattartás szükségképpen megmaradt, mert Palesztinában nagy területek csak így voltak valamelyest hasznosíthatók: juhnyájakat, kecskéket tereltek a pásztorok. Az állattenyésztés és a vadászat határán új húsforrás jelenik meg: a hal. Kedvelt csemegéjük a zsidóknak, a tengeri (sós víz) és a folyami-tavi (édes víz) halászat nagyon fejlettnek mondható Jézus korára, gyakori mesterség.

Juh- és kecsketartás

A Biblia szerint az első juhász Ábel 1Móz 4,2, Ábrahámtól Jákobig a zsidók főleg juhtenyésztéssel foglalkoztak 1Móz 13,1—6. Sátorban éltek a pásztorok 1Móz 4,20, esetleg barlangban, juhhodályban Lk 2,8; mindig az állatok között vannak, mert különben szétszóródik a nyáj Ez 34,5; 4Móz 27,17. A veszedelmek miatt szükséges az állandó őrködés: farkascsordák Mt 10,16, oroszlánok 1Sám 17,34; Mik 5,8 is megtizedelik az állományt. Nagyon nagy értéket képvisel Ez 27,21, adót is lehet vele egyenlíteni (= pénzeszköz) 2Kir 3,4, a nyáj mérete függ a tulajdonos gazdagságától 1Sám 25,2; Jób 1,3: a szegényeknek néha csak egy akad 2Sám 12,3, de nagyobb nyájból a hiányzó egyet is megkeresi a pásztor Lk 15,4 — még ha itt ennek átvitt is az, értelme …

A pásztorok élete viszontagságos: nappal a hőség emészti őket, éjjel a hideg dermeszti testüket, szinte álmatlanul virrasztják végig az éjszakát 1Móz 31,40. Ha valaki barátjának, ismerősének segít az állatokat őrizni és közülük elveszik néhány, de erről nem tehet, nem köteles a kárt megtéríteni 2Móz 22,10—13. A nyáj egész nap legeli a gyér füvet — a nomád állattartás íratlan szabályai szerint —, újabb és újabb legelők felé hajtja a pásztor a nyáját. Mire delelőre jut a Nap, a pásztor az állatokat a kúthoz tereli és megitatja 2Móz 2,16; 1Móz 29,2, ezután a kút nyílását kővel lezárja, így akadályozza meg a víz párolgását 1Móz 29,7—10. A juh megismeri pásztorának a hangját, hallgat a szavára Jn 10,3—4, de a nyáj terelésében segítenek a kutyák is Ézs 56,11; Jób 30,1.

Legfontosabb eledele a nomádoknak a birkahús Ézs 53,7; Jer 11,19 és 1Sám 14,32 — később már mészáros dolgozza fel; 1Kir 4,23, a tej és a belőle készült vaj, sajt, túró 5Móz 32,14; Ézs 7,21—22; Ez 34,3; 1Kor 9,7, továbbá a szikomorfüge 1Krón 27,28; Ézs 9,10; Ám 7,14. Fegyverük a bot és a parittya Zsolt 23,4, hozzá a követ patak- és folyóvölgyekben gyűjtik 1Sám 17,40 és 25,29; egyszerű hangszerük a furulya Bír 5,16. A pásztor minden szükségleti cikkét biztosítja a juh, így bőrtakaró 2Móz 26,14; 3Móz 13,47, valamint gyapjúruha készíthető szőréből Jób 31,20; Péld 27,26; Ez 34,3. Gyakran faragtak kosszarvból kürtöt Józs 6,4.

A juh gyapjúja értékes ruhaanyag Ez 27,18, szükség szerint a birkanyírók lenyírják az állatok szőrét 1Móz 38,18, ilyenkor a nyáj gazdája megvendégelte a felfogadott munkásokat 1Móz 25,11. Van arra is példa, hogy a nyáj nyírását maga a tulajdonos végzi el 1Sám 25,2.4; 2Sám 13,23. Az állatok szálláshelye a juhkarám, de itt csak nyáron tölthetik az éjszakát, különben zárt, kőből épített aklokba hajtották a birkákat, rajta csak egy ajtót építenek Jn 10,1—5. — Kedves állata a zsidóknak a juh; áldozati állat, csak teljesen ép és egészséges ölhető meg az áldozati oltáron 3Móz 3,6—7 és 22,21. Hálaáldozathoz általában kost 3Móz 1,10, engesztelő áldozatra anyajuhot öltek 3Móz 4,32.

Kecske. Őse a hegyek között élő vadkecske, héberül yā′ēl Zsolt 104,18; Jób 39,1; 1Sám 24,2 vagy ′akkō 5Móz 14,5. Haszna vitathatatlan: húst 5Móz 14,4 — de kövérjét nem szabad fogyasztani 3Móz 7,23 —, tejet Péld 27,27, ruhaanyagot Zsid 11,37, sátornak szőhető szőrt 2Móz 25,4 és 35,26 ad; áldozati állat is 1Móz 15,9; 2Móz 12,5; 3Móz 1,10; Ézs 6,17. A házi kecskegidája ′izzim a Biblia szerint 2Móz 23,19; Bír 6,19 és 13,15—19, a bak neve sā′īr, míg az anyaállat neve s′etrāh, de még további négy kifejezésnek is kecske jelentése van: ′attūd, tayīsh, sāphīr és ′ēz.

Ló- és szamártartás

Jákob korában már ismert állat a ló 1Móz 49,17, de eleinte csak a tengermelléken, Jezréel környékén tenyésztették. Egyiptomban régtől harci szekereket vontattak lovakkal 2Móz 14,9 és 15,9. Ezért vásárol Salamon király nagy számú lovat Egyiptomból, egyenként 150 ezüst sékelt fizet értük. A lótartás meghonosodásának egyik bizonyítéka, hogy lóistállókat, szekérszertárakat építenek 1Kir 9,19, sőt Salamon lovat ad el a hettita és szír királyoknak 1Kir 10,29. Az ásatások Meggidóban igazolták a Királyok 1. könyve állítását: léteztek ekkor lóistállók, minden állatnak külön rekesze volt, középen gondozói folyosóval, az abrakot kőjászolba öntötték, sőt minden rekesznek az oszlopán kivágást is hagytak, hogy az állatokat kiköthessék van Deursen.

A királyi lótenyészet hozzájárult egész Palesztinában a lótartás elterjedéséhez Ézs 2,7; Zak 10,5 és 14,20, sőt a szír király ellen már hadi célokra is bevetik 1Kir 22,4; 2Kir 3,7 és 6,8. Fajtáiról ír Zakariás könyve: vörös, tarka, fekete és fehér lovak fordultak elő Zak 1,8 és 6,2—3.

Szamár. Három fajról tesz említést a Biblia: vadszamár (′ārōd), szíriai vadszamár (pere′) és házi szamár (hămōr). A „kietlen tájak” igazi állata Ézs 32,14; Dán 5,11, a kősziklák és meredélyek között is otthonosan mozog Jer 14,6, élelme a fű Jób 24,5, nehezen vizet is talál Zsolt 104,11.

A háziasított szamár fontos haszonállat a Mediterráneumban, van szamara Ábrahámnak 1Móz 12,16, ritkán fehér színű is lehet Bír 5,10. Legtöbbször ezen közlekedtek az emberek 1Móz 22,3, így maga Krisztus is Ézs 62,11; Zak 9,9; Mt 21,5. Főként háborús időkben teherszállításra is befogták Ézs 30,6.

Az öszvér a ló és a szamár fajhibridje, de a zsidók számára tilos volt az állatokat keresztezni, talán Egyiptomból vagy Szíriából hozták be 3Móz 19,10. Sok jó tulajdonsággal rendelkezik, bírja a száraz, köves, rendkívül meredek terepet, igénytelen, akárcsak a szamár. Teherhordó 1Krón 12,40, viszont fontosabb politikai—igazgatási—hadi céllal futárok is közlekedtek vele Eszter 8,10.14; 2Sám 13,29. Zablát és kantárt szereltek az öszvérre Zsolt 32,9. Mezőn legeltetik 1Móz 36,24, vagy istállóban takarmányozzák Ézs 1,3. Héber neve elég különböző: pered és rehesh.

5. ábra. Salamon király lóistállói Meggidóban
A rekonstruált építmény feltűnően hosszúkás, a lovak számára külön rekeszekkel, a két rekeszsor között gondozófolyosót alakítottak ki. Néhány jó állapotban levő kőjászlat is találtak a régészek
Teve- és szarvasmarhatartás

A teve (gāmâl) nagyon szívós, sivatagi viszonyok között nagyobb terhek szállítására egyedül alkalmas állat 2Kir 8,9; Ézs 66,20; 1Móz 37,25; 2Sám 10,2; Ézs 30,6. Néha harci állat Bír 6,5, ezért is gyakran elviszik a győztes seregek hadizsákmányként 1Sám 27,9; 1Krón 5,21; 2Krón 14,15. A sok teve a gazdagság jele 1Móz 30,43, a királyi tevék nyakában értékes aranyláncok lógnak Bír 8,21.26.

Szarvasmarha (teo). Korán domesztikálták, Egyiptomban, Filisztiában és Palesztinában ismert faj a bibliai időkre. Igen gyakran áldozati állatként megölték a fiatal, nem igás szarvasmarhát 3Móz 3,1; 4Móz 19,4; 5Móz 21,1—9 stb.. Jób könyve tanulság rá, hogy a zsidó pásztorok a tenyésztési tudásnak a teljes birtokában voltak Jób 21,10; tejét fogyasztották 2Sám 17,29. Az ivartalanított bika, azaz ökör a legfontosabb vonóerő volt a zsidó mezőgazdaságban. Felszerszámozták 2Sám 24,22, nyakába került a járom, és így szántottak vele 1Kir 19,19, vagy a cséplőszánt és a cséplőhengert mozgatta 5Móz 25,4. Munkavégzése révén a tulajdonjog fontos és megkülönböztetett formája, a Tízparancsolat is foglalkozik vele 2Móz 20,17, továbbá cseretárgyat képvisel 1Móz 20,14 és 21,27.

Halászat és méhészet

A fáraók idején a lassú folyású egyiptomi folyókban halásztak; különösen a Nílus sok halat adott Ézs 19,8, a szakma fortélyait a rabság idején tanulták meg a zsidók 4Móz 11,5. Türosz és Szidon lakói a Földközi-tengeren halásztak Neh 13,16, a zsidók viszont elsősorban a Holt-tengerben és a Jordán folyóban. Tristram 22 halfajt írt le, amely egykor előfordult a Jordánban. Édesvízi halászat folyt a Genezáreti-tavon is Jn 21,7. Jézus itt találkozott Péterrel és öccsével, Andrással: éppen halásztak a tavon, hálót vetettek a vízbe Mt 4,18.

6. ábra. Halászat a Genezáreti tavon
Háttérben a Gaulanitis (Golán) hegyvidék vonulata húzódik (a), benn a vízben áll az egyik halász, a közelében levő varsán dugók láthatók (b). Az előtérben 6 halász hálót húz a partra (c)

Általában hálóval halásztak Ézs 19,8; Hab 1,15; Mt 13,47, csónakkal mentek el a parttól, és a csendes vízen vetették ki a hálót Lk 5,4—7, de horoggal is fogtak halat Ézs 19,8; Hab 1,15; Mt 17,27. Halászeszközök: a háló, a horog, valamint a halászkés Ám 4,2; Jób 41,1.7; Hab 1,15. A zsákmányt partra viszik, és gondosan szétválogatják a halakat, az értéktelen szeméthalat eldobják Mt 13,47—48. Piacra kerül az áru, Jeruzsálemben volt a legnagyobb zsidó halpiac, helyileg a Halkapunál 2Krón 33,14, szombatra még a türoszi halászok is hoztak halat Neh 13,16.

A méhek hasznát hamar felismerték Bír 14,8.18, együttélésük hadsereg rendezettségéhez hasonlítható Ézs 7,18. Kánaánban mindenütt élt a vadméh, az ország bőségét ezért nevezik mézzel folyónak is 2Móz 3,8, a pusztai nomádok eledele Mt 3,4. Kőhasadékban Zsolt 81,16 és fában 1Sám 14,25 van a fészkük, a növényekre járnak nektárt gyűjteni Ézs 7,18. A háborítást nem tűrik, az embert is üldözőbe veszik veszély esetén 5Móz 1,44; Zsolt 118,18.

Legelők és takarmányozás

Nomád pásztorkodáskor viszonylag egyszerű az állatok etetése (feltéve, ha van elegendő fű és víz) 1Móz 29,7—10. Az állatok mozgásának mértékét a legelők minősége szabja meg: csapadékos időben szinte egy helyen maradva, elegendő füvet talál a nyáj, csorda; szárazságban (és ez gyakoribb Palesztinában) rengeteget kell vándorolni, mivel nagyon gyérré válik a fű Zsolt 102,11. A teljesen szabad mozgásnak a letelepedés határt szab; a legelők egy-egy településhez, nemzetségi szálláshelyhez tartoztak, melyet örökletesen osztottak szét a nemzetségek között Józs 21,8—42. Esetenként levágják a füvet, vagyis az már félig-meddig kaszálónak tekinthető Zsolt 37,2.

A zsidók a szarvasmarha, teve, szamár és ló takarmányozására legtöbbször babót (Vicia faba), bükkönnyel kevert szalmát használtak 1Móz 24,25.32; Bír 19,19; 1Kir 4,28; Ézs 11,7. Az ökör és a szamár sózott abrakot kap (!) Jób 6,5; Ézs 30,24, a lovak pedig szemes árpát 1Kir 4,28.

Szálláshely nyári éjszakákon a karám, ide terelték be a pásztorok a kecske- és a juhnyájakat Ez 34,14, vagy kőből készült akolban teleltek 4Móz 32,16. Igen nagy nyájak, csordák mozgása nehezen követhető, ezért őrtornyokat, figyelőhelyeket létesítettek 2Krón 26,10; Mik 4,8. A lovat, a szarvasmarhát, a tevét és a szamarat istállózták Ézs 1,3; 1Kir 9,19 stb.. Növendékállatnak külön szálláshelye volt, így a báránynak is 4Móz 32,16.

3

Élelmiszerek

A pásztorok tápláléka lepény, tej, túró, hús 1Móz 18,7—8; Bír 5,25, vadméz Bír 14,8—9. Palesztina elfoglalása után az étrend alaposan megváltozott: babó, lencse, borsó, tök 2Sám 17,28, gránátalma, füge, szőlő 4Móz 13,23 és 20,5; Mt 7,16, továbbá a savanyú és édes bor Ruth 2,14; 4Móz 18,12, hal, sáska, madárhús, tojás 1Kir 4,23; Neh 13,16; Mt 4,18; Lk 11,12 is bekerült a táplálékok közé: nagyobb lett a változatosság 1Kir 4,22—23; Neh 5,18.

Lepénykenyér

A Közel-Keleten igen egyszerű szerkezet volt a „malom”: két malomkőből állt 5Móz 24,6. Anyaga bazaltkő, 45—50 cm átmérőjű és 5—10 cm vastag. Az alsó kő stabil, a felső pedig mozgatható Jób 41,15, a felsőbe kis lyukat faragtak, ide dugott fapálcával mozgatták a követ az őrlő asszonyok. Férfinak őrölni szégyen Bír 16,21; JSir 5,13, vagyis kifejezetten női munkának tekintették Mt 24,41: szolgálónő 2Móz 11,5; Ézs 47,2 és fogolynő Bír 16,21 feladata gazdagabb családokban. Minden nap sor kerül rá Péld 31,15, ezért a malomkő zálogként nem fogadható el 5Móz 24,6. Nagyobb malmot, őrlőszerkezetet már állattal működtettek van Deursen.

Őrlés után a lisztet (búza, árpa, babó, lencse — Ez 1,9) vízzel keverték, kovászt (lechem, matzoth) adtak hozzá és teknőben meggyúrták 2Móz 12,34; Mt 13,33. A kenyértésztát, pihentették 3Móz 2,4, ezalatt a kovász „hatóanyaga”, az élesztőgomba megkeleszti. A pék a tésztákat a kemencéhez viszi 1Móz 40,16, majd beveti, megsülve veszi ki a kenyereket 3Móz 2,4. Fával, rőzsével fűtötték a kemencét, nem egy közülük állandó üzemű volt Hós 7,4. Pékség csak városban működött Jer 37,21; Lk 11,3, a nomád pásztorok egészen másféle kenyeret fogyasztottak. A sótlan tésztát sütőteknőben készítették el az asszonyok 5Móz 28,5: tüzes kőre tették, forró hamut szórtak rá. Lepénykenyeret evett Illés 1Kir 19,6, de a tanítványok is Jn 21,9.13. Másik módszer a sütőlapon történő kenyérsütés, ezt is ismerték a zsidók 3Móz 2,5; Ez 4,3, ez a pászka. Megjegyezzük, hogy a beduinok ma is teljesen hasonló módon sütik kenyerüket, a műveletek így ma még tanulmányozhatók.

7. ábra. Betlehemi „molnárok”
A bal oldali nő férjes asszony (a), főkötőt hord (b), rajta érmék és pénzdarabok vannak (c). Felsőruhájának (d) ujját feltűrte; alatta mellény (e). A másik nő még hajadon (f), fején fehér kendővel (g), a főkötő alatt pénzérmékből összeállított lánc csüng (h). Az egyik nő lapos kosárból (i) szedi marékkal a gabonaszemeket; mivel ketten dolgoznak, mindketten forgatják a malomkő, illetve őrlőkő fogantyúját

A kenyérnek tehát két fő típusa alakult ki: kovászos és kovásztalan 1Kor 5,6—8; 2Móz 12,15.19; 1Sám 10,3, ismeretesek különleges tészták is, mint pogácsa Hós 7,8, lepény, kalács, béles 2Sám 6,19 és 13,8.10 — még ha nem is pontosan felelnek meg e szavak a magyar nyelvű fordítások értelmének.

Bor és ecet

Legtöbbször szőlőmustból erjesztettek bort Ézs 63,1—3, ritkábban gránátalmából Én 8,2, ezt fűszerezték is, vagy árpából Hérodotosz, esetleg mézből, datolyából 4Móz 28,7 készítették. A szőlőbort néha mirhával ízesítették Mk 15,23, de leggyakrabban csak vízzel hígították 2 Makk 15,39. Az édes szőlőlé a Saccharomyces ellipsoideus gomba hatására alkoholos erjedésen megy keresztül, ez leszűrve élvezhető 1Móz 9,21, de gyógyszer is Péld 31,6; Lk 10,34; 1Tim 5,23. Használják áldozatokhoz 2Móz 29,39—41; 3Móz 23,13, legtöbbször negyed hin mennyiségben 4Móz 15,5.7.10. A bort kecskebőr tömlőben tárolták Jób 32,19; Mt 9,17; 1Sám 25,18. Fontosabb űrmértékek, amelyeket a bormennyiség kifejezésére használtak: log (0,5 l), hin (7,4 l), báth (44,2 l) és a homer, chor (440 l). Legnagyobb borvásárlásról, illetve borkereskedelmi ügyletről a Krónikák 2. könyve tudósít: 20 ezer báth bort ad — többek között — Salamon Hirámnak 2Krón 2,10; 1Kir 5,11, de erről más szerzők is említést tesznek 4Móz 6,20; 5Móz 16,26; Neh 5,18; Mt 11,19 stb..

Ha a bort forrás után a levegőtől nem zárjuk el, oxigén jelenlétében az Acetobacter aceticum mikroorganizmus tovább oxidálja, és belőle ecet (chomets) képződik 4Móz 6,3. Melegben a szomjúságot oltja Zsolt 69,22, hasonlóan a savanyú ételek Ruth 2,14. Testi szenvedés, vérző sebek, nagy fáradtság idején az ecetes spongya enyhítette Jézus kínjait Mt 27,34.48; Mk 15,36; Lk 23,36; Jn 29,30.

8. ábra. Sütőkemence
Égetett agyagból készített cilinder. Az alsó nyílás a levegő szabad beáramlásának ad helyet (a) Felső széle kissé befelé hajló (b), hogy a belső oldalra a tésztamassza könnyebben ráragasztható legyen. A sütőkemence mellett fateknő, ennek végén formálták a tésztát (c)

A Biblia több kifejezéssel jelöli a mustot, az újbort és az óbort 4Móz 18,12; Hós 4,11; Lk 5,39. Néhányat érdemes megemlíteni: tīrōsh 4Móz 18,12; Neh 10,37; Joel 2,24; Ézs 62,8—9, yayin Jer 40,10; Ézs 65;8; Mik 6,15; Ám 9,13, yishār 2Kir 18,32; Zak 4,12; 4Móz 18,13, ′asīs Ézs 49,26; Ám 9,13, hămâr (zsidó költők műveiben hīmēr), meṡek Zsolt 75,8, mismāk Péld 23,30; Ézs 65,11; a gránátalmabor mezeg Én 8,2, minden bizonnyal a datolyabor pedig shēkār 1Sám 1,13—15; Péld 20,1; Ézs 29,9 stb.. — Sok fejtörésre adott már okot eddig a sōbē′ szó, még ma sem sikerült a kérdést egyértelműen lezárni. Valamilyen növény gyökeréből készült ital Ézs 1,22; Náh 1,10, ami botanikailag lehet a nyílfű tarackgumója, az aszfodélosz gyökérgumója, az ernyős virágkáka gyökértörzse stb. Hess szerint a sör neve.

Oliva olaj

A több, olajra vonatkozó kifejezésből mezőgazdasági szempontból két szó érdekes: zayit (olaj) és shęmēn (olajfa). A lábbal megtaposott bogyóból 5Móz 33,24; Mik 6,15 préseléssel nyerték ki az olajat Joel 2,24; Jób 24,11. Röviden az olajprés szerkezetének a lényege: kör alakú, vályúval ellátott kőedényben egy sajthoz hasonlóan kimunkált követ forgatnak. Emelőszerűen alátámasztott rúddal mozgatják, így kapták az étkezési olajat. A szétdörzsöléssel, sajtolás nélkül nyert yiṡhar, színolaj a legértékesebb 2Móz 27,20 és 29,40. Kereskedelmi jelentősége nagy volt Palesztinában 4Móz 18,12; 5Móz 7,13; Neh 10,39: világításhoz 2Móz 25,6; Mt 25,3, áldozathoz 2Móz 27,20 stb., királyok felkenéséhez 1Sám 10,1; 1Kir 1,39; 2Kir 9,1.6, valamint bőrápolásra Zsolt 23,5 és 104,15 használták.

9. ábra. Olajprés munka közben
Az olajprés stabil része nagy kör alakú kőedény, közepén tartóhengerrel (a). A munkás emelőfával (c) körbe-körbe járva forgatja a középen kifúrt sajtolókövet (b). (A kilenc ábra van Deursen nyomán készült)

Fontos élelmiszer, egészséges növényi zsiradék 1Krón 12,40; Ez 16,13. Kenyérbe is tettek olajat 1Kir 17,12.14; 3Móz 2,1.4—7. Gyógyászatban a zsidók borral vegyítve sebekre kenték Lk 19,34, de más betegség esetén is jótékony Ézs 1,6; Mk 6,13. Josephus Flavius szerint Heródes betegségére meleg olajfürdőt vesz A zsidó háború. I. 33,5. — Hirám olajat is kap Salamontól a templomépítéshez szállított fa ellenértékeként 1Kir 5,11; 2Krón 2,10, 20 ezer báthnyi mennyiségben, ami közel 9 ezer hl színolaj, még mai világkereskedelmi áron is tekintélyes összeget képvisel.

Hús és zsír

A mózesi törvény előírja, hogy milyen állatok húsát nem ehetik a zsidók: teve, sertés, medve, nyúl, uszony nélküli és pikkelytelen víziállatok, sas, halászsas, saskeselyű, sólyom, héja, bagoly, fülesbagoly, kuvik, karvaly, holló, strucc, kakukk, hattyú, gém, gólya, szarka, búbos banka (tehát a madarak, a fürj kivételével), denevér, kígyó, gekkó gyík, kaméleon, egér, vakond, a csigafélék mind tisztátlanok, vagyis húsuk nem fogyasztható 3Móz 11.

Húsforrásul a következő állatok szolgálnak: szarvasmarha, juh, kecske, sáska, hal 3Móz 11, őz, szarvas 5Móz 12,15—16.21—24 és fürj 2Móz 16,13; 4Móz 11,31. Ezen állatok vérét sem szabad megenni 1Móz 9,4; 5Móz 12,23: „Mert minden testnek élete az ő vére, a benne levő élettel. Azért mondom Izrael fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; ha valaki megeszi azt, irtassék ki.” 3Móz 17,14.

A tűzön sütött húst kenyérrel és salátával eszik 2Móz 12,8; másik helyen úgy szerepel, hogy este húst, reggel kenyeret kell fogyasztani 2Móz 16,8. A leggyakoribb és legkedveltebb a juhhús 1Sám 25,18; 2Sám 12,4; 1Kir 4,23, a kecske 1Móz 27,9; Bír 6,19 és 15,1; 1Sám 16,20; Lk 15,29 és a fürj Zsolt 105,40 húsa, valamint ide sorolható a hal is 2Krón 33,14; Neh 13,16. — Az állati zsír (faggyú, háj) lehet élelem 5Móz 12,15—16.21—24; nem Károli-fordítás!, gyakrabban azonban csak áldozathoz használták 1Móz 4,4; 3Móz 3,1—15.

Tejtermékek és méz

Palesztinában a tehén és a juh 5Móz 32,14; Ézs 7,14, a kecske Péld 27,27, valamint a teve 1Móz 32,15 tejét fogyasztották. A tevetej igen nagy tápértékű, nagyon édes. A tej melegben rövid ideig tartható el, ezért a fejés után vagy közvetlen megitták, vagy savanyú tejet, túrót, sajtot, vajat készítettek belőle. Az édes és savanyú tejet kecskebőr tömlőben tárolták Bír 4,19 és csészéből itták Bír 5,25. Az édes tejből a víz eltávolítása és ennek beoltása (kimáz enzim van benne, a tehén oltógyomra termeli) Jób 10,10 után forró vizes kezeléssel, érleléssel sajtot nyertek 1Sám 17,18; 2Sám 17,29. Érdekességként megemlíthető, hogy Jeruzsálem közelében volt a Tyropoeon-völgy A zsidó háború V. 4,1, mely görögül a Sajtárusok-völgyét jelenti.

A savanyú tejből (halab) vaj (hem′ah) készül Ézs 7,15. 22. Három botból gúlát készítenek, a csúcshoz erősítik a bőrzacskót, benne a savanyú tejjel. Az asszony mellé ül és köpülni kezdi a zsákot Péld 30,33, végül a nyomkodás és ütögetés eredményeként vaj marad vissza. Egyes biblikusok véleménye a vaj kérdésében ellentétes, pl. Thompson szerint a zsidók vajat nem csináltak …

A méhek virágból gyűjtik a méz alapanyagát Bír 14,8; Zsolt 19,11, kiváló élelem 1Móz 43,11; 2Sám 17,29. Amilyen mézet a zsidók találtak, megették magában 1Sám 14,25—27, esetleg pogácsába sütötték 2Móz 16,31. Vadméz fák odvában, kövek hasadékaiban lelhető 1Sám 14,25; Zsolt 81,16; 5Móz 32,13; Mt 3,4; a mézet ételáldozatul használni a mózesi törvény szerint tilos 3Móz 2,11.

Fontosabb irodalom

  • Davies, J. D. (1944): The Westminster dictionary of the Bible. London—New York etc.
  • Deursen, A. van (1977): A Biblia világa képekben. Eisenstadt.
  • Krüssmann, G. (1973): Als Gärtner im alten Babylon. Deutsche Baumschule 51 (2) 35—37. p.
  • Scheiber Sándor (1972): Feliratok, osztrakonok, papiruszok és a Biblia. A Biblia világa. 109—126. p.
  • Surányi Dezső (1973): A Biblia növényei. Vigilia 38 5, 308—318. p.
  • Szent Biblia. Fordította Károli Gáspár. Budapest.
  • The Holy Bible. London.
  • Löw, I. (1924—34): Bio Flora der Juden. I—IV. Vol. Wien.
  • Löw, I. (1989): Fauna und Mineralien der Juden. Ed. A. Scheiber. Hildesheim.
  • Hess, J. J. (1934): Löw-Festschrift. Breslau.
  • Hahn István (1972): Osztályok és osztályharcok a Bibliában. A Biblia világa. 159—82. p.

A rövidítések alfabetikus jegyzéke:


Csel = Apostolok cselekedetei

Ám = Ámos könyve

Bír = Bírák könyve

Dán = Dániel könyve

Ez = Ezékiel könyve

Ezsd = Ezsdrás könyve

Én = Énekek éneke

Ézs = Ézsaiás könyve

Hab = Habakuk könyve

Hós = Hóseás könyve

Jn = János evangéliuma

Jer = Jeremiás könyve

JSir = Jeremiás siralmai

Józs = Józsué könyve

1 és 2Kir = Királyok 1. és 2. könyve

1Kor = Korintosziakhoz írt 1. levél

1 és 2Krón = Krónikák 1. és 2. könyve

Lk = Lukács evangéliuma

2Makk = Makkabeusok 2. könyve

Mk = Márk evangéliuma

1—5Móz = Mózes 1—5. könyve

Náh = Náhum könyve

Neh = Nehémiás könyve

Péld = Példabeszédek könyve

Róm = Rómaiakhoz írt levél

1 és 2Sám = Sámuel 1. és 2. könyve

1Tim = Timóteushoz írt 1. levél

Zak = Zakariás könyve

Zsid = Zsidókhoz írt levél

Zsolt = Zsoltárok könyve

Olajprés (olajütő)
Forrás

Forrás

Agrártörténeti Szemle 1974/6. 149—162. p.