Gyilkosok

Száraz György
Dráma két részben

A darab az Agriai játékok drámapályázatára készült
orvoslás, szülészet, gyermekágyi láz, szepszis, Semmelweis Ignác
szóelválasztás
Szereplők

SEMMELWEIS, 30 év körül
SKODA, belgyógyász professzor, 45 körül
ROKITANSKY, a kórbonctan professzora, 45 körül
KLEIN, szülészprofesszor, 60 fölött
ROSAS, professzor, vicedirektor, 45 körül
HEBRA dermatológus, Semmelweis barátja, 30 körül
LAUTNER, tanársegéd, 30 körül
HELFERT, államtitkár, 50 éves
LUMNITZER, sebész, kényszersorozott közlegény, 30 éves
SOPHIE, nővér a szülészeten, 30 körül
MIDL, utcalány, szülő nő, 23 éves
SCHUMACHER, medikus, 22 éves
FRAU GUSTL, Semmelweis háziasszonya, 50 éves
1. FÉRFI
2. FÉRFI
Pap, ministránsgyerek

Történik Bécsben 1846 és 1850 között
A bécsi Közkórház épülete 1914 előtt

I. RÉSZ

1. jelenet

Közkórház. Semmelweis szobája a bécsi szülészeti osztályán: vizsgálóhelyiség, dolgozó- és hálókamra keveréke. Kis íróasztal, könyvekkel, papírokkal. Spanyolfal mögött kórházi vaságy. Az egyik sarokban mosdóállvány: porcelán tál, fölötte, ugyanolyan víztartó hordócska, csappal. Midl – fiatal nő, bő, nyakban zsinórral összefogott kórházi ingben – takarít. Sophie nővér – melles kötény, keményített főkötő – unatkozva nézi az ajtó mellől.

MIDL fecseg, munka közben. A barátném, a Mariechen, az megfogta az isten lábát… Ismeri biztosan. Marie Gürtz. Steierbe való.

SOPHIE. Volt már itt?

MIDL. Egyszer, két éve. Olyan nagydarab, barna lány. Emlékszik rá?

SOPHIE. No hiszen. Ha én mindőtökre emlékeznék.

MIDL. Na, ő most a frau Jöschnél van, a Kanonierstrassén. Nagyon finom ház.

SOPHIE. Képzelem.

MIDL. Képzelheti is. Bakát, mesterlegényt be se eresztenek. A lányok nyolcig döglenek, tízkor külön fodrász jön hozzájuk. Nevet. Mit szól? Külön fodrász! Ruha, koszt csók az összefogott ujjbegyeire, ilyen! És, egy éjszaka csak három urat kell kiszolgálni.

SOPHIE. Hármat. Gyönyörű.

MIDL. Miért? A Sánta Békában a madám tízszer is szobára küldi a lányokat, ha nagy a forgalom. Sóhajt. De még az is jobb, mint utcán lesni a pasasokra.

SOPHIE. Osztogatjátok a trippert, nyavalyások.

MIDL. Én ugyan nem. Tiszta vagyok. Lekopogja. Jó órában mondjam… Megnézem, kivel megyek el. Látszik az, ha baja van.

SOPHIE. Látszik a csudát.

MIDL. Bizony isten. Csak figyelni kell.

SOPHIE gúnyosan. De a gyereket csak bekaptad.

MIDL. Az más. Azt mindenki bekapja, előbb-utóbb.

SOPHIE. Az állam meg tartsa a sok zabikölyköt. Ha a policájnak volnék, valamennyiőtöket kizsuppoltatnálak Magyarországra vagy Galíciába. Ott aztán kurválkodhatnátok.

MIDL. Azt hiszi, jókedvemből csinálom?

SOPHIE. Rossz a véred.

MIDL. Maga könnyen mondja. Helyben van. Ha ápolónő lennék, én is így beszélnék.

SOPHIE harag nélkül. Pofa be. A kezed járjon. Mire a tanársegéd úr visszajön, végezni kell.

MIDL. Fogja maga is a rongyot, akkor előbb végzünk.

SOPHIE. Az kell, hogy kirúgjalak?

MIDL. Amíg tejem van, nem rúg ki. Kell az ingyen dajka.

SOPHIE. Addig örülj, amíg kell.

MIDL. Örül a fene. De hát mit csináljak, amíg a micsodám be nem gyógyul?

SOPHIE. Nem sül ki a szemed?

MIDL. Miért? Lopni menjek? Nekem még nem volt bajom a policájjal.

Semmelweis jön be; korán kopaszodó, köpcös férfi, a kor angolos orvosdivatja szerint öltözve: szűk nadrág, szalonkabát, magas gallér, kendővel.

SOPHIE. Jó napot, tanársegéd úr.

MIDL. Kezitcsókolom.

SEMMELWEIS. Jó napot. Soká tart még?

MIDL. Mindjárt kész. Kapkodva takarít.

Semmelweis az asztalhoz ül, dolgozni próbál, majd felüti a fejét; ingerülten az ápolónőhöz.

SEMMELWEIS. Hagyják abba. Dolgozni akarok.

SOPHIE a lányhoz. Na gyere, Holnap kipótoljuk.

MIDL összeszedi a vedret, seprűt, rongyokat. Igenis. Kezitcsókolom.

Az ápolónő kitárja az ajtót. Kint a folyosón közeledő csengettyűhang. A lány leteszi a vödröt, arcára kiül az iszonyat. Az ápolónőhöz.

MIDL. A Hübschen, az ötösből, ugye? Hozzá mennek?

Sophie nem felel. Midl letérdel a veder mellé. Az ajtó előtt csengetytyűs ministránsgyerek megy el, mögötte pap az utolsó kenettel. A lány keresztet vet.

MIDL. Édes Jézus, adj neki örök nyugodalmat, ámen.

Az ápolónő is keresztet vet. Semmelweis az asztal mellől nézi őket. Midl feláll, szipog.

MIDL. Szegényke. Jó leány volt, a kenyerét mindig nekem adta.

SOPHIE. Na, gyerünk, gyerünk.

SEMMELWEIS. Várjon A lányhoz. Maga asszony?

Midl vihog.

SOPHIE szigorúan. Ne vihorássz. Felelj rendesen, ha kérdeznek.

SEMMELWEIS. Hagyja csak. Midlhez. Szóval: lány?

MIDL. Olyasmi.

SOPHIE. Utcalány.

MIDL. Igenis.

SEMMELWEIS. Itt szült, nálunk?

MIDL. Igenis.

SOPHIE. Miért hazudsz? Semmelweishez. Az utcán szült. Úgy szedték fel a porontyával, egy kapualjban.

MIDL Semmelweis tekintetére, érezhető daccal. Ott ért el a bajom. Mit csináljak, rosszul számoltam.

SEMMELWEIS. A gyerek?

MIDL. Fiú.

SOPHIE. Kutyabaja. Az elsőt is nálunk szülte.

MIDL. Két éve. Az kislány volt.

SEMMELWEIS. Hol van?

Midl vállat von.

SOPHIE. A lelencben. Emez is odakerül.

SEMMELWEIS a lányhoz. Nem sajnálja?

MIDL. És ha sajnálom? Mit csinálnék vele?

SOPHIE. Nem kell ezeknek a gyerek.

SEMMELWEIS. Nem magát kérdeztem.

SOPHIE sértődötten. Kérem.

SEMMELWEIS a lányhoz. Tegye le azt a vödröt. Midl habozva leteszi a vedret. Látszik: fél valamitől. Jöjjön közelebb.

MIDL nem mozdul. Egészséges vagyok én. Csak dajkának maradtam. Az ápolónőre. Ő is mondhatja.

SEMMELWEIS. Jó, jó. Üljön ide.

MIDL szinte hisztérikusan. Engem nem kell vizsgálni!

SEMMELWEIS. Mi baja?

MIDL kiabál. Egészséges vagyok!

SEMMELWEIS rákiált. Üljön le! enyhébben. Csak kérdezni akarok.

MIDL rémült alázat. Igenis.

SEMMELWEIS. Láttam, megrendült, amikor a pap elvonult az utolsó kenettel. Csend. Midl megrántja a vállát, a földet nézi. Sajnálja a barátnőjét?

MIDL. Hübschent? Jó lány volt. Mindig nekem adta a fele kenyerét.

SEMMELWEIS. Maga is meghalhatott volna, ugyanígy.

MIDL. Én egészséges vagyok.

SEMMELWEIS. Szerencséje volt. Igaz?

MIDL keresztet vet. Hála a Mindenhatónak. Ha kimegyek, az első keresetemből gyertyát veszek és Hernalsba viszem, a kálváriához.

SEMMELWEIS. Fél a vizsgálattól?

MIDL. Minek engem vizsgálgatni. Egészséges vagyok.

SEMMELWEIS. A többiek is félnek?

MIDL. Azt ők tudják.

SEMMELWEIS. Szégyellik magukat? A lány hallgat. Szégyelli magát?

Csönd. A lány a földet nézi.

SEMMELWEIS. Tudja, hogy nemrég kerültem ide. Tudja, ugye?

MIDL alázatosan. Igenis. Mondták.

SEMMELWEIS. Segíteni akarok. Túl sok anya halt meg. És mind ugyanabban a betegségben. Gyermekágyi láz, ez a neve. Nem tudjuk mitől van. Semmit sem tudunk. Pedig ha a baj okát megtaláljuk, megtaláljuk a gyógyszerét is. Érti?

A lány hallgat, nézi a földet.

Én ezt akarom. Megtalálni az okot. De ehhez azt is tudnom kell, hogy maguk odakint mit gondolnak. Hogy mit éreznek, mitől félnek, miről beszélgetnek egymás között. Érti?

MIDL húzódozva. Igenis. Nemigen szoktam én beszélgetni. Annyi mindenféle népség van itt, jobb nem keveredni.

SEMMELWEIS. De hát valamit csak mondanak. Az orvosokról, a vizsgálatokról, a bánásmódról.

MIDL gyors oldalpillantás a nővérre. Minden nagyon jó. Igazán. A kedves nővérek is…

SEMMELWEIS. Nem érti, mit akarok?

MIDL. Tessék elhinni, én sohasem panaszkodtam. Meg is verne a Jóisten. A Gretl Stein, az szokja jártatni a pofáját, de hát amit ő mond… a nővér felé. Sophie nővér is tudja, kiféle.

SEMMELWEIS ingerülten. Elmehet.

MIDL. Most kidobnak innen?

SEMMELWEIS. Senki se dobja ki. Menjen csak.

MIDL. Alázatosan köszönöm. Kezet akar csókolni.

SEMMELWEIS idegesen elhárítja. Ugyan kérem. Menjen már. Midl kimegy, Semmelweis fáradtan. Nem értek a nyelvükön.

SOPHIE. Állatok. Mind ilyen.

SEMMELWEIS. Így nem lehet beszélni.

SOPHIE. Tíz éve vagyok az osztályon, tanársegéd úr.

SEMMELWEIS. Én is undorodom, ez a baj. Nem volna szabad undorodni. Megérzik és…

A nővér elmosolyodik.

SEMMELWEIS önmagára is dühösen, ráförmed. Mit nevetgél, kérem?

SOPHIE. Bocsánat.

SEMMELWEIS. Mégiscsak anyák. És iszonyúan félnek.

SOPHIE. A rendőrségtől, hál’ istennek. Különben belefojtanák a porontyukat az első pöcegödörbe. No persze, a láztól is félnek. De attól még jobban, hogy a kölyök a nyakukon marad.

SEMMELWEIS. Irtóznak a vizsgálattól. És aki szégyenkezni tud, abban még van emberi érzés.

SOPHIE. Ez is csak félelem. Félnek a tanársegéd úrtól. A medikusoktól. De tőlem nem.

SEMMELWEIS. Mert nő.

SOPHIE. Mert nem vizsgálok.

SEMMELWEIS. Butaság.

SOPHIE. Bécsben minden lotyó tudja, hogy a medikusosztályon tízen is meghalnak a láztól, amíg a bábáknál egy. A fejükbe vették: attól van a láz, hogy a medikus urak folyton bennük turkálnak.

SEMMELWEIS. A bábák is vizsgálnak. Itt nem lehet összefüggés.

SOPHIE. Mégis azt hiszik. Es mindent megpróbálnak, hogy a vizsgálatoktól meneküljenek. Ez a Midl… Azt hiszi, véletlenül szült az utcán? Csudát. Készakarva.

SEMMELWEIS. Ugyan.

SOPHIE. Egyre többen csinálják.

SEMMELWEIS. De miért?

SOPHIE. Ezt is a lelencház miatt. Mert aki otthon szül, annak nem veszik át a kölykét. De akit utcán ér a szülés, azét igen.

SEMMELWEIS. Ijesztő. Inkább vállalja, hogy az utcán, csak hogy…

SOPHIE. Csakhogy a vizsgálatoktól meneküljön. Furcsa, de van valami igazuk. Amelyik így kerül be az utcáról, lucskosan, szutykosán, rongyokba tekert csecsemővel; egyik se kapja meg a lázt.

SEMMELWEIS. Egy sem?

SOPHIE. Nagyon ritkán. Klein professzor úr szerint azért, mert kevesebb ideig vannak kitéve a miazmás fertőzés veszélyének.

SEMMELWEIS. Miazma! És a szomszédban, a bábáknál? Ott miért nincs miazma?

SOPHIE. Honnan tudhatnám?

SEMMELWEIS. Tudja, hogy nevezik ezt az osztályt?

SOPHIE. Gyilkosok osztálya.

SEMMELWEIS. Ezt csak így mondja?

SOPHIE. Hogy mondjam? Itt se rosszabb a bánásmód, mint a bábáknál.

SEMMELWEIS. Ezt akkor sem lehet megszokni.

SOPHIE. Mindenki így van vele a kezdetén. Háborog, próbálkozik. Aztán beletörődik. mosolyog. Persze, a tanársegéd úr is megpróbálja.

SEMMELWEIS. Ez a dolgom, nem?

SOPHIE. Természetesen.

SEMMELWEIS. Az első: külön kell választani a betegeket az egészséges szülő nőktől.

SOPHIE. Hogyan parancsolja a különválogatást? Az egyik szobába a szifilitikusokat, a másikba a tüdőbajosokat? Amelyiknek ez is van meg az is, azt hová soroljuk?

SEMMELWEIS. Gúnyolódik?

SOPHIE. Csak az utasításokat szeretném.

SEMMELWEIS. A szétválogatást majd magam végzem.

SOPHIE. Igenis.

SEMMELWEIS. Az asszonyok a szülés után a maguk lábán mennek vissza a kórtermekbe. Tessék ezután hordágyra tenni őket.

SOPHIE. Breit tanársegéd úr, az ön elődje…

SEMMELWEIS. Breit alatt úgy volt, ezután így lesz.

SOPHIE. Igenis.

Klein jön be: köpcös, alacsony emberke, kicsit piperkőc, öntudatosan joviális.

KLEIN. Jó napot, kolléga úr. Hogy van, Sophie nővér?

SEMMELWEIS. Jó napot, professzor úr. Néhány utasítást adtam a nővérnek.

KLEIN. Nagyon helyes. Miről van szó?

SOPHIE. A tanársegéd úr…

SEMMELWEIS. A szobákban minden ragad a kosztól. A mellékhelyiségek állapota pedig…

KLEIN. Bizony, nem valami szívderítő. fejcsóválva. Látja, Sophie nővér, hányszor mondtam én is…

SOPHIE. Professzor úr is tudja, hogy ezt a csürhét nem lehet tisztán tartani.

KLEIN sóhajt. Hát ez igaz. Borzalmas népség…

SEMMELWEIS. Lehetetlent nem kívánok. De ami lehetséges, azt megkövetelem.

KLEIN. Helyes.

SEMMELWEIS a nővérhez. Még valamit. A véleményét meghallgatom, és köszönettel veszem, ha beszámol a tapasztalatairól. De az indulataira nem vagyok kíváncsi. Ha pedig utasítást adok, elvárom, hogy pontosan teljesítsék.

SOPHIE. Igenis. Kleinhez. Elmehetek?

KLEIN. Persze. Menjen csak, Sophie nővér. Sophie kimegy. Klein megcsóválja a fejét, mosolyogva. Ejnye, kollégám. Kicsit kemény a tónus, nem gondolja?

SEMMELWEIS. Bocsánat, de…

KLEIN. Tudom, tudom. Jó, hogy ilyen komolyan veszi a dolgát. Takarítsa csak ki ezt az Augiász-istállót.

SEMMELWEIS. Nem így gondoltam, professzor úr…

KLEIN. Nem kell szabadkozni. Én már öreg ember vagyok, jobban szeretem a békességet. Örülök, hogy leveszi rólam a keresztet.

SEMMELWEIS. Igyekezni fogok.

KLEIN. De azért vigyázzon, kedvesem. Nem szeretném, ha rossz viszonyt tartana az ápolókkal. Az iyesmi mindig a munka rovására megy.

SEMMELWEIS. Nyugodt lehet, professzor úr.

KLEIN. Breit kolléga, az elődje, mindenkivel megtalálta a hangot.

SEMMELWEIS. A szülő nőkkel is?

KLEIN. A szülő nők? Majd tapasztalja, kifélék. Hol is hagytam abba? Igen, igen, Breit kollégánál. Sajnáltam, amikor megvált tőlünk. Látja, én már csak ilyen vagyok: amit gondolok, ki is mondom. Így tanultam annak idején a nagy Boertől, aki a mesterem volt… De örülök, hogy maga került Breit úr helyére. Csak egyre kérem: mindent nyugodtan, tapintatosan, indulatok nélkül. Akkor megértjük egymást.

SEMMELWEIS. Semmit sem teszek a professzor úr jóváhagyása nélkül.

KLEIN. Szeretem, ha a munkatársaim önállóak. Nem kell minden aprósággal hozzám szaladgálni.

SEMMELWEIS. Köszönöm a bizalmat, professzor úr.

KLEIN. Szabad keze van. Hiszen az osztályos munkát maga vezeti. Én itt már csak amolyan kerékkötő vagyok, ahogy mondani szokás. Fáradt öregember… Az egyetemi munka is épp eléggé fáraszt.

SEMMELWEIS. Szeretnék egyetmást kipróbálni.

KLEIN. Mindent kipróbáltunk, kedvesem. Mi is, mások is. A nagy Boer annak idején arra tanított: a gyermekágyi lázat a tejelválasztás zavara váltja ki. De ön is tudja, hányféle elmélet van még ezen kívül.

SEMMELWEIS. Egyik se magyarázza, hogy odaát, a bábaklinikán jóval alacsonyabb a halálozás.

KLEIN elfojtott ingerültség. Bartsch professzor a tanítványom volt. Nyugodt lehet, nem jobb szakember nálam.

SEMMELWEIS. Épp ezért megmagyarázhatatlan…

KLEIN. Éppen ezért megmagyarázható.

SEMMELWEIS. A miazmákkal?

KLEIN. Az egyetlen lehetséges magyarázat. Az intézet légterébe vegyült ismeretlen mérgező anyag időnként elszaporodik, s ettől ugrásszerűen megnő a lázas esetek száma.

SEMMELWEIS. De mi okozza ezt az elszaporodást?

KLEIN vállat von, unja a beszélgetést. Jól van, kollégám. Majd ön is megpróbálkozik valami elmélettel. Az se lesz rosszabb a többinél, és önnek csinál egy kis hírnevet. Érthető.

SEMMELWEIS. Félreért, professzor úr.

KLEIN. Ugyan, ugyan. Én szeretem, ha a munkatársaimban van ambíció. Csak próbálkozzék nyugodtan. De engedje meg, hogy egy sokat próbált öregember megkockáztassa a megjegyzést: kitalálhat ön bármilyen tetszetős elméletet, a láz akkor is pusztítani fog. Ne gondolja, hogy cinikus vagyok. De néha mármár igazat adok Szent Tamásnak: a betegségek Istentől valók.

SEMMELWEIS. Én nem szeretem az elméleteket.

KLEIN. Hanem?

SEMMELWEIS. A módszerben hiszek. A kutatásban. Sorra kell venni minden lehetséges okot, míg el nem jutunk az igazihoz.

KLEIN. Aha. enyhe gúny. Skoda tanár úr kizárásos diagnosztikája?

SEMMELWEIS. És Rokitansky professzor. A boncasztalon kell keresni a választ a kérdésekre.

KLEIN. Skoda és Rokitansky. No, igen. A kolléga urak nagyon biztosak a dolgukban. De hát istenkém, alig idősebbek önnél. Breit úr, az ön elődje sohasem vett részt a medikusok bonctani gyakorlatain.

SEMMELWEIS. Én ezt szükségesnek tartom.

KLEIN ingerült. Ön a szülészeten dolgozik és nem a bonctani intézetben.

SEMMELWEIS. Professzor úr tehát ellenzi, hogy…

KLEIN már uralkodik magán, gunyoros. Ugyan, kedvesem. Csinálja nyugodtan. Ez most a divat, mindenki boncol. Örülök, hogy ambiciózus tanársegédet kaptam. Sok szerencsét a vizsgálódáshoz. kimegy.

A szín elsötétül.

2. jelenet

A szín ugyanaz. Semmelweis jön be, előtte viaszosvászon sebészkötény. Ingujjban van, felgyürkőzve. A mosdóállványhoz lép, kezét mossa. Kopogás.

SEMMELWEIS. Tessék.

SOPHIE bejön. Bocsánat. Klein professzor úr már kereste a tanársegéd urat.

SEMMELWEIS. Boncoltam.

SOPHIE. Mondtam.

SEMMELWEIS. Valami sürgős?

SOPHIE. Megérkezett a bizottság. Most a bábáknál vannak.

SEMMELWEIS. Menjek oda?

SOPHIE. Azt mondta a professzor úr, csak csinálja a dolgát. Majd visszajönnek.

SEMMELWEIS befejezi a kézmosást, megoldja a kötény zsinórját. Történt valami?

SOPHIE. A tizennégyes rosszul van. Már félrebeszél.

SEMMELWEIS. Az isten verje meg Első szülő, tizenhét éves.

SOPHIE. Mindig ezekkel van a baj.

SEMMELWEIS. Mindig. odadobja a kötényt az ápolónőnek. Mosassa le. Már nagyon büdös.

SOPHIE undorral fogja a kötényt. Érzem.

SEMMELWEIS. A boncterem nem virágoskert, nővér. Kik vannak a bizottságban?

SOPHIE. Skoda és Rokitansky professzorok. Meg Rosas vicedirektor.

SEMMELWEIS. Jó. Megyek vizitelni. Maga maradjon. Csináljon rendet, biztosan idehozza őket a professzor úr. Felveszi a kabátját, kimegy. A nővér undorodva a földre dobja a kötényt, hozzálát rendet csinálni a szobában. Klein nyitja be az ajtót, maga elé engedve a bizottság tagjait: Rosast, Skodát, Rokitanskyt

KLEIN. Hogy van, Sophie nővér? a nővér bókol. A tanársegéd úr?

SOPHIE. Éppen csak elkezdte a vizitet a medikus urakkal. Szóljak neki?

KLEIN. Hagyja csak. A többiekhez. Foglaljanak helyet. Nem valami nagy a komfort, de hát… Sophie segít szabaddá tenni az ülőhelyeket. Miközben elhelyezkednek, nevetve, a többiekhez Amint mondtam, Semmelweis úr mindent kipróbál. a nővérhez. Mi volt a legutóbbi ötlet, Sophie nővér?

SOPHIE mosolyogva. Az oldalfekvés.

KLEIN. Ó, igen. Nálunk ugyanis hanyatt fekve szülnek a nők, odaát a bábáknál meg oldalfekvésben. Semmelweis kolléga elrendelte, hogy itt is oldalt fektessék a szülő nőket. Az eredmény persze: semmi. De ő mindent ki akar próbálni. mosolyog. Önre hivatkozik, Skoda kolléga.

SKODA. Rám?

KLEIN. A kizárásos módszer, tudja.

SKODA szemét az égre emelve. A tanítványok túlbuzgásától ments meg, Uram, minket.

ROSAS a mosolyogva fülelő Sophie-nak. Köszönjük, nővér. Kimehet.

Sophie bókol, undorral felfogja a sebészkötényt, kimegy.

KLEIN. A múltkor azt találta ki, hogy az asszonyokat felizgatja a pap csengettyűje. Kérte, hogy ne csöngessenek, amikor a kenetet viszik a haldoklókhoz.

SKODA nevet. Csengettyűszó, mint a gyermekágyi láz okozója. Kicsit bizarr teória.

KLEIN. Különben lelkiismeretes, igyekvő orvos. Magyarországon még tudományos karriert is csinálhat.

Semmelweis jön be.

SEMMELWEIS. Bocsánat.

KLEIN. A tanársegédem. Semmelweishez. Azt hiszem, ismeri az urakat.

Skoda és Rokitansky barátságosan bólint.

ROSAS a kezét nyújtja. Rosas professzor, vicedirektor. Egyébként földije vagyok, én is Magyarországon születtem.

SEMMELWEIS. Nagyon örülök, professzor úr. a háttérbe húzódik.

ROKITANSKY Kleinhez. Ön tehát az épület miazmás fertőzöttségével magyarázza a két osztály közötti különbséget?

SKODA. Úgy tudom, a bábaklinika épülete régebbi, mint az önöké.

KLEIN. A láz: járványos betegség, amit a légkörből, a világűrből vagy a földből sugárzó erők okoznak.

SKODA. És ez idézi elő a miazmás góc kialakulását?

KLEIN. Biztos vagyok benne.

SKODA hirtelen Semmelweishez. Önnek is ez a véleménye?

SEMMELWEIS. A bábaklinika itt van mellettünk. Miért volna ott más atmoszféra, mint itt?

ROSAS. De, ha nem lennének különleges helyi hatások, akkor a láznak tovább kellene terjednie, mint más járványos betegségnek.

SEMMELWEIS. Azt hiszem, a gyermekágyi láz nem járványos betegség. Talán fertőző, de nem járványos. Endémia és nem epidémia.

ROSAS. Ezt mire alapozza?

SEMMELWEIS. Arra, amit ön mondott, professzor úr. Hogy nem terjed tovább. Hogy csupán egy meghatározott helyen jelentkezik tömeges formában.

SKODA elneveti magát. Olyanok vagyunk, mint a kiskutya, amelyik a saját farka után kapdos.

ROKITANSKY. Klein professzor említette, hogy ön a félelemérzetet is számításba vette.

SEMMELWEIS. Erre is gondolnom kellett.

SKODA. És: mi a sorrend? A láz volt előbb vagy a pap csengettyűje?

SEMMELWEIS. Öntől tanultam: mindent ki kell próbálni.

KLEIN. mosolyog

SKODA ugyancsak mosolyog. Csakhogy ez: ok és okozat felcserélése. Nyilvánvaló, hogy a halálozások miatt alakult ki a félelemérzet és nem fordítva.

Semmelweis hallgat.

KLEIN. Volt még egy hipotézis.

ROSAS. Éspedig?

KLEIN Semmelweisre pislant, hamiskásan. A nők megsértett szeméremérzete. Igaz, kollégám? A férfimancsok, férfipillantások… Nevetnek, Skoda kivételével.

SEMMELWEIS. Nevetséges, elismerem. Ezeknek a nőknek nincs szeméremérzetük. Amellett: a csecsemők is megkapják a lázt, pedig őket aligha sértik a férfiak vizsgálódásai.

SKODA. Ki tudja? Anya és magzat kapcsolata titokzatos valami. No, de ezt önök jobban tudják, én csak belgyógyász, vagyok.

ROKITANSKY. Alig hiszem, hogy a megsértett szeméremérzet gennyes hashártyagyulladás képében jelentkeznék a boncasztalon.

ROSAS Semmelweishez. Hát akkor? Mégiscsak a miazmák?

SEMMELWEIS. Én nem zárom ki a miazmák létét. Csak éppen tovább kérdezek: honnan jönnek? Mitől szaporodnak? Es miért itt szaporodnak, miért nem a bábák osztályán? Ismeretlen erők hatására? Miért hatnak ezek az erők itt, és miért nem amott? Ha miazmák csakugyan vannak, akkor a választ is meg lehet találni a kérdésekre. Ha nem lehet, akkor hamis a teória.

ROKITANSKY. Ismeri az én elméletemet?

SEMMELWEIS. Természetesen.

ROKITANSKY. Egyetért vele? Semmelweis hallgat Csak bátran. Nem kell udvariaskodni.

SEMMELWEIS vonakodva. Professzor úr szerint a gyermekágyi láz oka a testnedvek kóros keveredése.

ROKITANSKY. Tudja, hogy ezt ki is mutattam kórbonctanilag?

SEMMELWEIS. Tudom.

ROKITANSKY. Ez is hipotézis? Fantáziajáték?

SEMMELWEIS kis habozás után. Bocsánat, professzor úr. Ez a magyarázat sem kielégítő. És ön sem ad választ arra, hogy mi okozza a különbséget a bábák és medikusok osztálya között. Hogy miért halnak meg itt többen, s amott kevesebben.

Csend.

SKODA elneveti magát. Gratulálok, kollega úr!

ROKITANSKY. Igaza van: nem tudom megmagyarázni. De ebből még nem következik, hogy tévedtem.

SEMMELWEIS. Természetesen.

ROSAS. Nos, miután Semmelweis úr kollokvált Rokitansky kollegánk könyvéből, talán visszatérhetnénk az eredeti témához?

SKODA. Nem vette észre, kedves vicedirektorom, hogy benne vagyunk a közepében? Komolyan, Semmelweishez. Van még mondanivalója?

SEMMELWEIS. Semmit sem tudok. Azaz… Csupa negatívum. A koraszülők és azok, akiket a szülés után, az utcáról hoznak be, sohasem kapják meg a lázt. Rájuk nem hat a fertőzés? Mégsem ragályos betegség? Megfigyeltem azt is: akiknél a tágulási időszak elhúzódik, csaknem egy szálig meghalnak…

SKODA. Érdekes.

SEMMELWEIS. De a bábáknál ez sem érvényes. Akkor hát mégis ragályos? Minden kétséges, minden bizonytalan, csak a halottak száma a kétségbevonhatatlan valóság. Minden napomat a boncteremben kezdem… És mintha csak tréfálni akarna velem a halál: a múlt hónapban tizennyolc százalékra ugrott a halálozási arány. Csend. Semmelweis a fejét rázza, kétségbeesetten. Nem… ezt nem lehet elviselni.

SKODA. Egy gyakorlati kérdés, barátom: mi lesz, ha meglövi a maga oroszlánját? Semmelweis tekintetére. Na! Ha megfejti a gyermekágyi láz titkát. Mi lesz akkor?

SEMMELWEIS. Nem értem.

SKODA. Egy rejtvénnyel kevesebb az orvostudományban. Maga hírnevet szerez. Esetleg: katedrát valamelyik egyetemen. No és? Kinek használt vele?

SEMMELWEIS csodálkozva. A szülő nőknek.

SKODA. A szenvedő emberiségnek? Egy fenét! Az anyák tovább halnak. És nem nagy vigasz, hogy pontosan tudni fogjuk: mitől.

SEMMELWEIS. Ha az ok megvan, meglesz az ellenszer is.

SKODA. Biztos ez?

ROSAS. Ugyan, kolléga úr!

SKODA Semmelweisre bök. Ne a gyerek előtt? Ej! A tanársegéd úr naiv egy kicsit, de már kinőtt a gyerekcipőből. Hadd edződjék. Rosasra mosolyogva. Az persze túlzás, amit a kollégáim terjesztenek rólam: hogy nem hiszek semmiféle gyógyszerben és gyógyeljárásban. De hogy a gyógyszerek legtöbbje szart se ér, az sajnos, igaz. Az egyetlen, amiben igazán hiszek: a természet gyógyító ereje. Az orvosnak az a dolga, hogy megpróbálja elősegíteni ezt a folyamatot. A többi: kuruzslás. Még akkor is, ha egyetemi katedrával jutalmaznak érte. Nevet. Látja, Rokitansky barátom meg én nagyszerűen kiegészítjük egymást. Én, mint belgyógyász, megállapítom a diagnózist, ő, pedig a boncasztalon igazolja a helyességét.

ROKITANSKY. Ne vidd túlzásba.

SKODA Semmelweishez. Láthatja, kolléga: én gonosz ember vagyok. Hogy kétsége ne legyen: megpróbálom lepuffantani a maga oroszlánját. Kapásból lövök, megeshet, hogy mellétrafálok. Ha viszont mégsem: akkor ezúttal a diagnózisban benne foglaltatik a terápia is.

ROKITANSKY gyanakodva. Miben töröd a fejed?

SKODA. Komolyan beszélek. Semmelweishez. Megértettem a logikáját. Kell lenni valaminek, ami másképpen van itt, és másképpen a bábák osztályán. Ez a valami okozhatja a két osztály halálozási statisztikájának különbségét. Ha tehát felfedezzük és kiküszöböljük ezt a különbséget, akkor valószínűleg megtaláltuk a halálozási arány csökkentésének lehetőségét. Így van?

SEMMELWEIS. Azt hiszem.

SKODA Kleinhez. Férfimancsok Valami ilyesmit mondott az imént. Klein professzor?

KLEIN. Igen.

SKODA. Úgy tudom, hat évvel ezelőtt a két klinikán körülbelül egyforma volt a halálozási arány. Így van?

SEMMELWEIS. Itt hat és fél százalék, odaát öt és fél. Azóta pedig ott lecsökkent három és fél százalékra, itt pedig tíz százalékra emelkedett.

SKODA. Ha jól emlékszem, épp hat éve kelt a császári rendelet, amely különválasztja a medikusok és a bábák oktatását. Gondolom, erkölcsi okokból. De ez most elhanyagolható. Ami fontos, az az, hogy azóta Klein felé. az ön klinikáján csak medikusok, a szomszédjánál pedig csak bábák vizsgálnak. Semmelweishez. A durva férfimancsok… Megsértik a belső szerveket a méhszáj vizsgálatánál. Gyakorlatlanok, hiszen még csak tanulják a fogásokat. A bábák keze finomabb.

ROSAS. Túl egyszerű lenne.

SKODA. Az utcán és a korán szülők nem kapják meg a lázt… Talán mert náluk nincs előzetes vizsgálat.

Csend.

SKODA feláll; Semmelweishez. Én rálőttem az oroszlánjára, kolléga úr. De a bozótba maguk mennek utána. Kleinhez. Javaslom: tiltsák meg a manuális vizsgálatot a képzetlen medikusoknak. A többit majd meglátjuk. Elnézést, uraim. Várnak az egyetemen. Rokitanskyhoz. Jössz, Karl?

ROKITANSKY. Megyek. Semmelweishez. Félek, hogy csakugyan kilőtték az oroszlánját.

SEMMELWEIS. Bár úgy lenne.

SKODA. Hagyd csak, Karl. Barátunk nem tudós, hanem filantróp.

Skoda és Rokitansky kimegy.

Csend.

KLEIN megvetéssel. Bohóc.

ROSAS. De zseniális bohóc, a fene egye meg.

KLEIN. Egyáltalán nem biztos, hogy igaza van.

ROSAS. Az ön helyében imádkoznék, hogy igaza legyen. Ezek a statisztikák egyre kínosabbak a minisztérium számára. Feláll, kezét nyújtja. Maradjanak csak. Viszontlátásra. Rosas kimegy.

SEMMELWEIS. Ennyire egyszerű lenne? Milyen ostoba voltam… De Skoda professzor egyszerűen zseniális.

KLEIN rosszkedvű. Csak éppen gonosz ember. Nem igazi orvos. A hiúsága érdekli, más semmi.

SEMMELWEIS. Megvárjuk a minisztérium döntését, vagy kiadhatom az utasítást a medikusokra vonatkozóan?

KLEIN gonosz kis káröröm dolgozik benne, amit Skodától kapott; most Semmelweisnek fizetné vissza. Sajnálom, kolléga. Ön holnaptól nem adhat utasításokat.

SEMMELWEIS. Nem értem.

KLEIN. Breit úr, az elődje, visszajött. Át kell adnia a helyét.

SEMMELWEIS. És a munkám? A kutatás?

KLEIN. Azt Skoda professzor az imént állítólag befejezte. Csend. Klein szíve megesik a lesújtva álló Semmelweisen. Sajnálom. Higgye el, nem rajtam múlott. Igazán jól megvoltunk együtt. Kezét nyújtja, kimegy.

A színpad elsötétül.

3. jelenet

A színpadkép változatlan. Hebra – rózsás képű, cvikkeres fiatalember, kackiás malacszőke bajusszal – egyedül. Kezében egy palack bor. Sétálgat, dudorászik, felvesz az asztalról valami jegyzetet, beleolvas, ledobja. Kifelé figyel.

SEMMELWEIS hangja kintről; kiabál. Nem érdekel! Breit elment, én pedig itt vagyok! És úgy lesz, ahogy én mondom!

Hebra gondol egyet, elrejtőzik a spanyolfal mögé. Semmelweis bejön, mögötte Sophie nővér.

SOPHIE. Tíz éve dolgozom itt, de velem még így soha…

SEMMELWEIS. Ha még egyszer megtudom, hogy a terheseket munkára fogják, kirúgom! Érti?

SOPHIE. Találok én helyet másutt is.

SEMMELWEIS. Felőlem már holnap is elmehet. De amíg itt van, addig azt csinálja, amit én mondok.

SOPHIE. Panaszt teszek a professzor úrnak.

SEMMELWEIS. Csak tessék. Alászolgája!

Sophie kimegy, az ajtót bevágja maga mögött. Semmelweis dühösen utána lódulna.

HEBRA előugrik, rászegezi a palackot. Állj vagy lövök! Fel a kezekkel!

SEMMELWEIS. dühös-restelkedte) Ej, ne bolondozz.

HEBRA. Na? Mehetnék betyárnak a kecskeméti pusztára, mi? De te is, hallod! Micsoda egy vadember vagy, öregem! Így ordibálni az ápolónőkkel

SEMMELWEIS. Hagyd, mert szétrobbanok. Ez a Breit egy hanyag disznó volt… Minden lezüllött a keze alatt, kezdhetem elölről.

HEBRA. Mégis ő kapott katedrát Würtzburgban és nem te. Na, fújd ki magad.

SEMMELWEIS. Breit úr így, Breit úr úgy… Egyebet se hallok, mióta visszajöttem. De most aztán egyszer és mindenkorra végét vetek a breiturazásnak… Fogadok, hogy ez a boszorkány egyenest az öreg Kleinhez szaladt. Mindjárt itt lesz.

HEBRA utánozza a professzort. Ejnye, kedves kollégám… Csak higgadtan, kérem, jó szóval többre megy az ember… Nevet. Fenébe a vén vaskalappal! Hol egy dugóhúzó?

SEMMELWEIS. Ott, a fiókban. De én nem iszom.

HEBRA. Nem a csudát.

SEMMELWEIS. Fáradt vagyok.

HEBRA. Annál inkább. Keresi a dugóhúzót, énekel. Hová lettél, te drága szerszám?… Hopp, megvan! Nyitja az üveget. Levelet kaptam Karlsbadból, azt írja a drágám: ilyen hegyes a hasikája, ni… Biztosan fiút szül. Babona? Na, majd meglátod… Jövő héten hazajön, egy hónap múlva szülés… Tölt a poharakba. Te segíted a világra. De vigyázz, nem fiú lesz, megfojtalak. Na fogd már a poharat, erre inni kell Prosit! Kopogás

SEMMELWEIS. Nem megmondtam Itt az öreg. Az ajtó felé. Tessék

KLEIN bejön. Jó estét. Á, Hebra kolléga… Látom, vígan vannak.

HEBRA. Megkínálhatom egy pohárkával, professzor úr?

KLEIN. Sohasem iszom alkoholt.

HEBRA. Bocsánat, ez – bor. Méghozzá budai. Ott termett, ahol ez a derék Semmelnáci.

KLEIN. Kicsoda?

HEBRA. Semmelweis tanársegéd úr,

KLEIN Semmelweishez. Sophie nővér panaszkodott.

SEMMELWEIS. Gondoltam.

KLEIN. Szeretem, hogy rendet tart az osztályon. De nem bírom a durvaságot. Jó szóval, tapintatta] többre megy az ember. Sophie nővér tíz éve dolgozik nálunk… Észreveszi, hogy Hebrából majd kicsattan a röhögés. Jó kedve van, Hebra kolléga.

HEBRA. Bocsánat. Elfogadták a disszertációmat.

KLEIN hidegen. Gratulálok.

HEBRA. Köszönöm.

SEMMELWEIS. Elegem van abból, hogy folyton Breit példájával hozakodnak elő, ha…

KLEIN. Szerették, ennyi az egész. Ön pedig még mindig nem tudta megkedveltetni magát.

SEMMELWEIS. Olyan áron, mint Breit úr, nem is akarom.

KLEIN. Ne bántsa Breitet.

SEMMELWEIS. Bocsánat. Hibáztam én is, belátom. Könnyen kijövök a sodromból, és akkor szükségtelenül durva vagyok.

KLEIN. Na látja. Ezt a hangot jobban szeretem.

SEMMELWEIS. Eléggé megviselt az, hogy ismét emelkedik a halálozás. És ezért…

KLEIN. Ez az, bizony. Hebrához gúnyosan. A főnöke alaposan melléfogott, Hebra úr. Durva férfikezek, erőszakos vizsgálati módszerek… Tessék. A medikusok nem vizsgálnak, mégis ott vagyunk, ahol voltunk. Egyik halál a másik után. Hipotézisek … Azokat én is tudok gyártani, nemcsak Skoda professzor. Hebra elmosolyodik. Klein dühbe gurul. Nem hiszi? Tessék! Megtaláltam a láz okát. Semmelweisre mutat. az. Igen, ő, a maga barátja.

SEMMELWEIS. Ez rossz tréfa, professzor úr.

HEBRA. Értem. Ez a hipotézis. De hol a bizonyítás? Semmelweishez. Ne rontsd el a tréfát, kérlek.

KLEIN. Bizonyítok. Méghozzá statisztikával, mint Skoda kollégám. Semmelweishez. Mennyi volt itt a halálozási arány, mielőtt ön először ide került?

SEMMELWEIS. Átlagban hét-nyolc százalék.

KLEIN. Februárban vette át az osztályt. Márciusban mennyi volt a halálozás?

SEMMELWEIS. Tizenöt százalék fölött.

KLEIN. Bizony. És így is maradt egészen októberig. Breit visszatéréséig. Hebrához. Azután hamarosan csökkenni kezdett. Februárban már csak két és fél volt, kevesebb, mint a bábáknál. Semmelweis mind komorabban, mind feszültebben figyel

HEBRA nevet. Értem, értem. Eszerint…

KLEIN. Pardon. Semmelweishez. Mikor vette át Breittől ismét az osztályt, kollégám?

SEMMELWEIS. Március végén.

KLEIN. És mennyi volt áprilisban a halálozás?

SEMMELWEIS tompán. Tizennyolc százalék.

KLEIN. Úgy van. Pedig a medikusok most se vizsgálnak. Csend. Klein élvezi a hatást. Nos? Hogy tetszik? Bizonyára Semmelweis úrban van valami titokzatos erő, valamilyen sugárzás, ami a szülő nőknek…

HEBRA érzi a feszültséget; erőltetett nevetés. Elismerem, professzor úr, győzött. Az ön hipotézise lenyűgöző.

KLEIN. Bizony. A statisztika, ugyebár, nem hazudik. Semmelweisre, patetikus mozdulattal. Íme, Semmelweis doktor, az anyák gyilkosa!

HEBRA kirobban. Professzor úr, az istenért! Hogy mondhat ilyet? Még tréfából se…

Klein meghökken. Semmelweisre pillant.

SEMMELWEIS szinte vacogva. Hiszen én mindent… Én semmit, soha…

KLEIN kicsit ijedt, kicsit szánakozó. No, no, azért nem kell elájulni. Erőltetett nevetés. Látja, kollégám, ennyit érnek a teóriák.

SEMMELWEIS. Ön komolyan gondolja, hogy… hogy én…

KLEIN. Butaság. Ott vagyunk, látja, ahol elkezdtük: a miazmáknál. A megbetegedések száma pedig hol csökken, hol emelkedik, mint általában a járványos betegségeknél. És nem alapozhatunk teóriákat véletlen egybeesésekre.

SEMMELWEIS. Biztos, hogy véletlen?

KLEIN türelmetlen lesz. Ejnye már! Nem érti, hogy csak tréfáltam?

HEBRA. Elég rossz tréfa volt, professzor úr.

KLEIN. Ugyan kérem. Már menekülne; Semmelweishez. Na, szedje össze magát. Igyék egy pohár bort a barátjával, és felejtse el. És béküljön ki Sophie nővérrel. Szeretem, ha nyugalom van az osztályomon. Hebrához. Üdvözlöm Skoda professzort. Kimegy.

HEBRA. Vén hülye! Na gyere, öblítsük le!

SEMMELWEIS. Hagyj.

HEBRA. Semmelnáci, te marha! Csak nem vetted komolyan?

SEMMELWEIS. Kell lenni összefüggésnek.

HEBRA. Na, még csak ez hiányzott.

SEMMELWEIS. Skoda tévedett, ez igaz. De mégis… Nem lehet véletlen, hogy amióta külön gyakorolnak a bábák és külön a medikusok, azóta itt és mindig csak itt magasabb a halálozás. És az sem, hogy Breit, aztán én… aztán megint Breit, és megint én… Őrület!

HEBRA. Hagyd már, te szerencsétlen.

SEMMELWEIS. Nem véletlen! Itt, itt lappang valami törvényszerűség… De mi?

HEBRA. Idd ki a borod, aztán megyünk vacsorázni. Keresünk egy jó zenés kiskocsmát.

SEMMELWEIS. Eredj magad.

HEBRA komolyan. Legyen eszed. A vén trotty se gondolta komolyan.

SEMMELWEIS durván. Eredj már innen!

HEBRA megint Kleint utánozza. Csak finoman, kollégám. Tapintattal, megértéssel többre megy az ember.

SEMMELWEIS. Azt akarod, hogy kidobjalak?

HEBRA. Kidobsz, visszajövök. Itt alszom.

SEMMELWEIS meghökkenve. Csak nem akarsz őrködni mellettem?

HEBRA. Maradok, kész. Fáradt vagyok, otthon üres a lakás, még a kutyát is elvitték Karlsbadba, gyógyvizet szürcsölni.

SEMMELWEIS. Csinálj, amit akarsz. De hagyj békén, nagyon kérlek.

HEBRA. Néma leszek, miként a sír.

Az asztalhoz megy, bort tölt magának. Semmelweis járkál a szobában. Hebra a poharat emeli, szólni akar, de meggondolja. Iszik. Semmelweis járkál. Hebra egy papírlapot húz maga elé az asztalon, beleolvas.

HEBRA. Szegény Kolletschka

SEMMELWEIS. Mi az? Mit akarsz?

HEBRA. Azt mondtam: szegény Kolletschka, engedelmeddel. A boncjegyzőkönyvet olvasom. De minek ez neked?

SEMMELWEIS. A jegyzőkönyv? Furcsa.

HEBRA. Furcsa? Borzalmas. Iszonyúan szenvedett. Persze, te nem láttad, akkor még Itáliában csavarogtál… Előző este együtt söröztünk a Stefferinél. Ilyen ostoba halál. Megszúrják boncolás közben, az ujja elgennyed és belehal. Egyetlen karcolásba.

SEMMELWEIS emlékezetből idézi a jegyzőkönyvet. A karon nyirokedény- és vivőérgyulladás…. kétoldali mell- és hashártya-, szívburok- és agykéreggyulladás… A bal szemen gennyes áttétel.

HEBRA. Borzalmasan szenvedett.

SEMMELWEIS sétál. Igen, biztosan… Hirtelen. Áttétel, azt mondtad?

HEBRA. Te mondtad.

SEMMELWEIS. A gyerekágyi láznál is vannak áttételek.

HEBRA. Vannak.

SEMMELWEIS. Nyirokedény- és Vivőérgyulladás… Has- és mellhártya… Szívburok… Agykéreg… Akárcsak a gyerekágyi láznál.

HEBRA. Ki ne süsd már, hogy szegény Kolletschka is gyerekágyi lázban halt meg.

SEMMELWEIS. Hallgass.

HEBRA. Kérlek.

Semmelweis sétál, hirtelen megáll Hebra előtt.

SEMMELWEIS. Miért ne?

HEBRA. Mit akarsz?

SEMMELWEIS. Miért ne lenne gyerekágyi láz?

HEBRA. Kolletschka kórképe? Te tényleg bolond vagy. Azt csak szülő anyák…

SEMMELWEIS. És a csecsemők? A kórkép náluk is ugyanaz.

HEBRA. Na, feküdj le szépen, és aludd ki magad.

SEMMELWEIS. Várj. Hagyj békén.

HEBRA. Ez már csakugyan mánia! Térj eszedre, te szerencsétlen. Kolletschka, szegény, boncolás közben halt meg. Véletlenül azt is tudom: férfit boncolt és nem nőt. Hallod? Szülészetnek a közelében sem járt, terhes nőt nem vizsgált, képtelenség, hogy gyermekágyi lázzal fertőződhetett volna. Nézd meg a jegyzőkönyvet. Megsebezték, bonckéssel, a sebből kiinduló fertőzés végzett vele.

SEMMELWEIS. De mitől fertőződött? A hullától, amit…

HEBRA. A hullától? No és aztán?

SEMMELWEIS. És ha a nők is… Úristen! Leül az ágyra, mint akiből hirtelen kiszállt az erő.

HEBRA. Mi az?

Semmelweis erőtlenül int, szinte rimánkodva: hallgasson. Hebra szánakozva nézi.

SEMMELWEIS halkan. Érted már?

HEBRA. Semmit sem értek.

SEMMELWEIS. Kolletschka a hullától fertőződött. És a nők is… hulláktól… A bomló anyagok… A szepszis és a gyermekágyi láz: egy és ugyanaz.

HEBRA. Őrültség. Honnan fertőződnének a szülő nők?

SEMMELWEIS maga elé nyújtja a kezét. Innen.

HEBRA. Az isten szerelmére… Elakad a szava, bámulja. Semmelweis előrenyújtott kezét. Azt mondod, hogy… Nem, nem, ez lehetetlen!

SEMMELWEIS lassan, erőtlenül beszél, de érezni, hogy az agya lázasan dolgozik. Minden összevág. Kolletschka boncolt. A kezén ott volt a fertőző anyag. Csak seb kellett, amin át a vérébe jusson. A szülő nő méhe pedig egyetlen tátongó, nyílt seb… A bomló anyag pedig ott bűzlik minden orvos, minden medikus kezén, aki a boncteremből indul a szülőszobába,

HEBRA. A kézmosás…

SEMMELWEIS. Semmi. A szappan nem roncsolja el a bomló anyagot. Magad is érezhetted: a szag ottmarad, hiába mosod a kezed.

HEBRA. Igaz.

SEMMELWEIS. A bábák vizsgálnak, de nem boncolnak… Ott nincs gyerekágyi láz. A koraszülők… az utcán szülők… Őket nem vizsgáljuk, így hát nem fertőződnek… Egyszerre milyen érthető az egész.

HEBRA hirtelen felordít. Te zseni! Te… te Semmelnáci! Megvan! Megtaláltad! A nyakába esik, ölelgeti, Semmelweis megmerevedik, eltolja magától. Na! Mi baj?

SEMMELWEIS halkan. Klein ráhibázott. Én vagyok az oka.

HEBRA. Minek? Észbe kap. Bolondság. Hisz valamennyien…

SEMMELWEIS. Breit nem boncolt. És a medikusok se, a tilalom óta. De én igen. Áprilisban ötvenhét szülő nő halt meg az osztályon. Valamennyit én gyilkoltam meg.

HEBRA. Örültség. Nem tehetsz róla.

SEMMELWEIS. Kerestem a halált, és ott volt a kezemen. Vittem a boncteremből a szülőszobákba.

HEBRA. Mondom, hogy nem tehetsz róla. És gondolj arra… ez a felfedezés… ezzel mindent jóvátettél. Nem érted?

SEMMELWEIS megint előrenyújtja a kezét. Egy hónap múlva szül a feleséged. Engem hívtál a gyerekágyhoz. És ha mindezt csak két hónap múlva tudom? Ha hozzátok is a boncteremből…

HEBRA. Hallgass!

SEMMELWEIS lassan feláll, kezét zsebébe dugja. Na látod. Mit lehet itt jóvátenni?

Csend.

HEBRA rekedten. Ez is csak teória. Még bizonyításra szorul.

SEMMELWEIS. Tudom. És most mit kívánjak? Hogy igaz legyen? Hát persze. De hogy lehet ezt elviselni?

A szín elsötétül.

4. jelenet

A színpadkép nem változott. Semmelweis jön Kleinnel és Sophieval. A nővér magatartásában érezhető a változás: Kleinnel továbbra is tisztelettel bánik, de ebbe némi lenézés is vegyül; a tanársegédet tartja a felkelő napnak. A professzor mindezt pontosan érzékeli az öreg és hiú emberek kifinomult érzékenységével.

SEMMELWEIS. Minden rendben, nővér?

SOPHIE. Természetesen.

KLEIN. Mi az? Valami meglepetés?

SEMMELWEIS. Olyasmi.

KLEIN. Kellemes vagy kellemetlen?

SEMMELWEIS. Sophie nővér?

SOPHIE mosolyogva. Azt hiszem, kellemes, professzor úr.

KLEIN. Igazán? Lassan megszokom, hogy a klinikámon folyton meglepetések érnek. És hálás vagyok, hogy csupa örvendetes meglepetés. Elvégre lehetne másképpen is.

SEMMELWEIS. Köszönjük, nővérke. Ha az urak megérkeznek, vezesse ide őket. Sophie kimegy

KLEIN kicsit gúnyosan. Megengedi, hogy leüljek?

SEMMELWEIS. Parancsoljon, professzor úr.

KLEIN leül. Megmondaná mégis, miért kellett idecsődíteni ezeket az urakat? Éppen ezeket. És éppen most, amikor megint minden bizonytalan.

SEMMELWEIS. Higgye el, professzor úr: éppen ezeket kellett. És éppen most. Hogy megszüntessük a bizonytalanságot.

KLEIN. Ez lesz a meglepetés?

SEMMELWEIS. Ez.

KLEIN. Értem, értem… Kis gondolkodás után. Tudja, kollégám, én őszinte ember vagyok. Úgy érzem, mintha fölösleges volnék a saját intézetemben.

SEMMELWEIS zavartan. Én igazán…

KLEIN. Persze, persze… Ön igazán… És én is igazán… Komolyan vettem ezt a… azt a maga szepsziselméletet. Hozzájárultam a klóros kézmosáshoz. Sőt: alávetettem magam. Elvégre a tisztaság sohasem árt. És együtt örültem, amikor az eredmények önt látszattak igazolni. Igenis: látszottak… Ne mosolyogjon. Tudja, mire gondolok.

SEMMELWEIS. Tudom.

KLEIN. Néha már úgy érzem: ön a tanár, és én vagyok a tanársegéd.

SOPHIE bejön. A professzor urak.

KLEIN gyorsan Semmelweishez. Tulajdonképpen megmondtam, amit akartam. Gondolkodjék rajta.

A nővér bebocsátja Skodát, Rokitanskyt.

SEMMELWEIS az üdvözlés után, Sophie-hoz. Majd kiszólok, ha bejöhetnek. A nővér kimegy

ROKITANSKY Kleinhez. Miről lesz szó?

KLEIN fanyarul, Semmelweisre. Ott az illetékes. Én is csak vendég vagyok.

SKODA. A lázról?

SEMMELWEIS. Igen, arról. És nagyon köszönöm, professzor urak, hogy eljöttek.

SKODA. Nem kell elkeseredni. Kvittek vagyunk. Maga is mellédurrantott, én is.

ROKITANSKY. Jó, hogy nem publikálta ezt a szepsziselméletet. Most megtérül a szerénysége. Nem vált nevetségessé.

SEMMELWEIS. Köszönöm. De én most is hiszek az igazamban.

SKODA. Úgy értsem, hogy a felfedezést helytállónak tartja, csak éppen a prevencióval mondott csődöt? Hogy a klóros víz nem elegendő a fertőzés megakadályozására?

SEMMELWEIS. Tökéletesen elegendő.

SKODA kicsit türelmetlen. A tények – tények, kollégám. És, már megbocsásson, de veszteni is tudni kell.

SEMMELWEIS. Ezek a tények, professzor úr: májusban harminchat szülő nő halt meg. Júniusban, miután bevezettük a klóros kézmosást: hat. Júliusban: három.

KLEIN. Es szeptemberben tizenkettő. Most októberben pedig tizenegy.

ROKITANSKY. Ez magának látszat?

SEMMELWEIS. Bocsánat. Az ajtóhoz megy kiszól. Jöjjenek be.

Sophie nővér jön be, vele egy medikus.

SEMMELWEIS. Bemutatom önöknek Schumacher urat.

A professzorok értetlenkedve nézik.

SKODA. Medikus?

KLEIN. Igen. Nálunk van gyakorlaton. Hogy van, Schumacher? A medikus kényszeredett mosolyra húzza a száját, nem felel

SEMMELWEIS. Csak volt medikus. Remélem.

ROKITANSKY. Nem értem. Mi dolgunk most a fiatal kollégával?

SEMMELWEIS a medikushoz. Tessék, kérem, mondja el, miről van szó.

MEDIKUS hirtelen daccal. Nem vagyok köteles… Ez itt nem bíróság.

SEMMELWEIS dühvel. Nem? Vigyázzon, mert ha én… Erőt vesz magán. Jó. Majd a nővér elmondja. Tessék, Sophie nővér.

SOPHIE. Schumacher úr többször is elmulasztotta az előírásszerű kézmosást, mielőtt a betegszobába ment volna.

Csend.

SEMMELWEIS. Így volt? A medikus hallgat

ROKITANSKY felcsattan. Tessék felelni!

MEDIKUS. Igen.

SKODA. Vizsgálta a nőket?

MEDIKUS halkan. Igen.

SEMMELWEIS. Mit mondott a társainak? A medikus hallgat

SEMMELWEIS. Sophie nővér!

SOPHIE. Csak egyszer hallottam. Azt mondta: a boncteremből jövök. Nevetett és hozzátette: bebizonyítom nektek, hogy Semmelweis hülye. Így mondta: fontoskodó hülye.

MEDIKUS. Ittam előtte egy keveset.

SKODA. Ivott?

MEDIKUS. Csakugyan a boncteremből jöttem. És előtte mindig inni szoktam. A szag miatt. Nem bírja a gyomrom.

ROKITANSKY. Aznap is vizsgált?

MEDIKUS. Igen.

SEMMELWEIS. Gyilkos.

KLEIN. Sajnálatos és felháborító eset. Mindenképpen a kórházi fegyelem megszegése. De az összefüggés a halálesetek és e között a…

SEMMELWEIS. Az összefüggés világos. A medikushoz. Melyik termekben vizsgált?

MEDIKUS. A hetesben és nyolcasban.

SEMMELWEIS. Mindig?

MEDIKUS. Oda vagyok beosztva.

SEMMELWEIS. Valamennyi haláleset ebben a két teremben történt. Mindenki Schumachert nézi

ROKITANSKY. Elmehet, kérem.

A medikus nem mozdul.

SKODA. Nem hallotta? Elmehet.

MEDIKUS elcsukló hangon. Senki nem vette komolyan. Nevettek mások is. Viccelődtek

SKODA. Nevettek és kezet mostak. Ennyi a különbség.

MEDIKUS. Klein professzor úr is…

KLEIN. Micsoda?

MEDIKUS. Egyszer ön mellett álltam, amikor kezet mosott. Nevetett és azt mondta…

KLEIN. Mit mondtam én?

MEDIKUS. A nővér is ott volt, hallotta. Azt mondta: klóros víz mint csodaszer… Ez a Semmelnáci mindig fontoskodik

ROKITANSKY. Vezesse ki, nővér.

MEDIKUS. Én akkor azt hittem… Ha egyszer a professzor úr is… Hagyja, hogy a nővér kivezesse.

Csend.

KLEIN. Ez a fickó… Hihetetlen! Viccelődik az ember, de hát… Ebből ilyesmire következtetni…

Csend.

SKODA Semmelweishez. Úgy látszik, mégiscsak meglőtte az oroszlánt. Gratulálok. Elneveti magát. Maga… maga Semmelnáci!

ROKITANSKY. A probléma alapjában megoldottnak látszik. De részleteiben tisztázásra szorul. És főként: meggyőző gyakorlati bizonyításra. Tényanyagra. A publikációval addig várni kell. Kleinhez. Önnek mi a véleménye?

KLEIN mogorva. Mindenfajta publikációt elhamarkodottnak tartok.

SKODA Semmelweishez. És ön? Publikálni szeretne, igaz?

SEMMELWEIS. Egyetértek Rokitansky professzorral. Elhamarkodott lenne.

ROKITANSKY. Örülök, hogy így gondolja.

SEMMELWEIS. De a láz mindenütt pusztít, uraim. Gondolják el: a párizsi Maternitében még a bábák is boncolnak… Nem tudok várni.

ROKITANSKY. Az idő előtti publikáció nem fér össze a tudományos lelkiismerettel.

SEMMELWEIS. És a hallgatás, ilyen esetben… az emberi lelkiismerettel?

ROKITANSKY. Örök dilemma, kollégám.

SEMMELWEIS. A klórvizes prevenció nem lehet ártalmas. És ha esetleg kiderül, hogy tévedtem…

SKODA. Akkor örökre nevetségessé tette magát.

SEMMELWEIS. Én nem vagyok tudós, professzor úr. Csak egy orvos, aki talált valamit.

SKODA nevet. És odatett egy lavór klóros vizet az élet és halál mezsgyéjére. Annyira egyszerű, hogy zseniális.

KLEIN. Ismét csak azt mondhatom: ellenzem a publikációt.

ROKITANSKY Semmelweishez. Nos, kolléga?

SEMMELWEIS. Azt gondoltam: leveleket írok.

SKODA. Leveleket?

SEMMELWEIS. A szülészeti osztályok vezetőihez. Beszámolok az eddigi tapasztalatokról, és kérem, hogy próbaképpen vezessék be ők is a klóros kézmosást.

SKODA. Nem rossz. Kérje azt is, hogy közöljék a tapasztalataikat. Ilyenformán nem összegez, csak tájékoztat egy folyamatban levő kísérletről. Így még publikálni is lehet az orvosi lapban. „Semmelweis tanársegéd kutatása és kísérlete a Közkórház szülészeti osztályán.” Mit szól hozzá? Elég óvatos cím, nem?

SEMMELWEIS. Nem tudok cikket írni.

SKODA. Ugyan. Azt mindenki tud.

SEMMELWEIS. Én nem. Képtelen vagyok rá.

SKODA. Megírhatja más is.

SEMMELWEIS örömmel. Ön?

SKODA. Nem, nem. Ne haragudjék, én nem tehetem.

SEMMELWEIS. Bocsánat.

SKODA. A tanársegédem, Hebra, biztosan vállalná. Úgy tudom, barátok.

SEMMELWEIS Kleinhez. Professzor úr?

KLEIN. A beleegyezésemet akarja? Kérem, tessék.

SEMMELWEIS. Köszönöm.

KLEIN. De azért volna néhány szavam. Talán azt mondják majd: egy öregember ostoba aggályai….

ROKITANSKY. Ugyan, Klein kolléga…

KLEIN. Én tudom, ez itt egy más világ, másképpen gondolkodnak az emberek… Én még Boertől tanultam orvosi etikát… De hagyjuk. Hogyan is?… Igen. Tudományos publikáció. Végiggondolták, milyen hatása lehet egy ilyen nyilvános publikációnak? Erkölcsi hatásra gondolok.

SEMMELWEIS. Nem tudom…

KLEIN. Maga az imént gyilkosnak nevezte azt a Schumachert.

SEMMELWEIS. Mert az.

KLEIN. De gondolt-e arra, hogy egy ilyen nyilvános publikáció tulajdonképpen vádirat? A szülésznek ellen. Sőt: az egész orvosi kar ellen.

SEMMELWEIS. Amióta itt vagyok a klinikán, háromszáznál több anya halt meg gyermekágyi lázban. Csak magamat vádolom.

KLEIN. És a medikusokat, akik magával együtt jártak a boncteremből a szülőszobákba. Engem is, aki ugyan nem boncoltam, de hagytam, hogy mások csinálják. És magát is. Rokitansky kolléga.

ROKITANSKY. Sohasem jártam a szülőszobákban.

KLEIN. Ön kapatta rá a medikusokat a boncolásra. Az én időmben alig jutottunk hulla közelébe. Bábuval gyakoroltunk.

ROKITANSKY. Bábuval nem lehet orvosokat nevelni.

KLEIN. Tudja, mennyi volt a halálozási arány ezen a klinikán Boer alatt? Egy százalék! Elcsuklik a hangja. Igen, a kórbonctani divat! Ide vezetett! Ön csinálta, igenis, ön! De a bűnbak én voltam! Az én klinikámon haltak rakásra az asszonyok, engem neveztek gyilkosnak a hátam mögött! És akkor ön… ön, a felbujtó, ide…

ROKITANSKY. Felbujtó?

KLEIN. …jön hozzám egy bizottsággal, hogy mulasztásokért…

SKODA. Csillapodjék, Klein kolléga. Azt hiszem, jogászi terminológiával itt nem sokra megyünk.

KLEIN. Semmelweis kolléga fiatal ember. De az önök józanságára, tanári rangjára, felelősségtudatára apellálok: jogunk van-e lelkiismereti válságba dönteni az orvosok százait? Jogunk van-e megrendíteni a betegek bizalmát? Ha beigazolódik ez a teória, ha a szülészeteken ilyen szrönyűség történhetett, miért ne történhetnék valami hasonló másutt, máskor, más orvosokkal?

SKODA. Mit akar? Titkoljuk el?

KLEIN. Nem azt mondtam. Rendben van, írja csak Semmelweis úr a leveleit, ámbár azt hiszem, felelőtlenség. Hátha kiderül, hogy ez is csak véletlenek összejátszása, hamis teória, mint a többi…

SEMMELWEIS. Oda kell állni a világ elé. A felelősség az enyém. Egyetlen szülész se boncolt annyit, mint én.

KLEIN feláll. Nem érti. Én figyelmeztettem… A többiekhez. Bocsássanak meg, rosszul érzem magam… Kimegy.

SKODA kicsit kényszeredett nevetéssel. No, kedves cinkostársak: magunkra maradtunk. Semmelweishez. Maga jól van?

SEMMELWEIS. Tudom, hogy fájdalmas a beismerés…

SKODA. Maga is jogászkodik?

SEMMELWEIS. …de az ellenszere nem a letagadásban van. Ki kell mondani az igazságot, ha azt akarjuk, hogy vége legyen a pusztulásnak.

ROKITANSKY. Igaza van.

SKODA. Jó. De ettől Semmelweisre. neki nem lesz könnyebb.

ROKITANSKY. Igazolhatják a tények.

SKODA felnevet. Tények!… Az ember a tényeket akkor kész elfogadni, ha a kedvére vannak. Semmelweishez. Amikor elkezdtem a mellkast hallgatni és kopogtatni, Hildebrand úr, a belgyógyászat professzora az úgynevezett tények ellenére oda méltóztatott nyilatkozni: ő ugyan jó fülű muzsikus, de a tüdőgyulladást még sohasem hallotta hegedülni. A betegeim pedig feljelentettek, hogy macerálom őket. Maga is el lehet készülve, hogy a szülő női feljelentik: csíp a klóros víz.

SEMMELWEIS. Hildebrand után mégiscsak ön lett a belgyógyászat professzora.

SKODA. Az ám! De nekem csak hülyékkel kellett hadakozni. Magának viszont a mimóza-lelkiismeretűek lesznek a legádázabb ellenségei. Mert harcolni fognak az éjszakai álmukért.

SEMMELWEIS. Enyém a legnagyobb felelősség.

SKODA. Hohó! Nem csalunk, barátom! Hisz maga mindent jóvátett, ha a tények igazolják. Maga az anyák megmentője lesz! De mi marad a többieknek? A felelősség, a szégyen, a lelkiismeret-furdalás…

SEMMELWEIS. És a jóvátétel lehetősége.

SKODA. Ennél egyszerűbb a tények megtagadása. És akkor még nem is számoltunk a zseniális ellenségekkel. Az olyanokkal, mint az én Rokitansky barátom, vagy szerénységem.

ROKITANSKY. Butaság.

SKODA. Jólesett, amikor barátunk a szemedbe mondta, hogy a gyermekágyi lázról alkotott teóriád marhaság. Vagy az, hogy Klein apó az imént felbujtónak nevezett? Semmelweishez. Karllal szerencséje volt, barátom. Ő túl hiú és túl értelmes ahhoz, hogy bosszút esküdjék. De mit kezd majd a hülye zsenikkel, akiknek elméleteit ugyancsak farba billenti a tényeivel? Elneveti magát. Ember! Hisz magát megölik a zsenik. Megölik és felfalják! S ami marad, azon sakálok lakmároznak.

A szín elsötétül.

5. jelenet

A szín változatlan. Semmelweis ingujjban az asztalnál; levelet ír. Hebra jön be, vele Lautner: mindketten kardosan, az egyetemi légió uniformisában.

HEBRA harsányan. Üdv és testvériség, Semmelweis polgár!

SEMMELWEIS feláll. Már megint ebben a maskarában?

HEBRA. Ember! Neked az egyetemi légió szent uniformisa – maskara? Kardot ránt. Halj meg, nyápic arisztokrata!

LAUTNER. Vigyázz, hé! Megvágod magad. Rámosolyog Semmelweisre. Jó napot, kolléga úr.

HEBRA üggyel-bajjal visszadugja a kardot. Ja, ti nem ismeritek egymást. Lautnerre. Lautner doktor, kórboncnok és Rokitansky hátramozdítója. Egyébként: a bécsi barikádok oroszlánszívű hőse.

Miközben azok kezet fognak, az asztalhoz lép, beleolvas a megkezdett levélbe.

HEBRA. „Az angol kontagionisták szerint a gyermekágyi láz contagiuma a levegő útján terjed.” Ésatöbbi ésatöbbi… Mi ez?

SEMMELWEIS. Válasz Tilanus professzornak, Amszterdamba. Ő is bevezette a klóros kézmosást a klinikáján. De tévedésben van: azt hiszi, én is ragályos betegségnek tartom a lázt, mint az angolok. Nem érti a lényeget.

LAUTNER. Vagy nem akarja érteni.

SEMMELWEIS. Michaelis professzor pontosan megértette. Azt írta legutóbb, hogy nála teljesen megszűnt a gyermekágyi láz. És elérte, hogy Kielben már a városi bábák is kezdik használni a módszeremet… Neki is írni kell.

LAUTNER. Nem jár a posta.

SEMMELWEIS. Majd megindul.

HEBRA. Elég! Vedd tudomásul, polgár, hogy a forradalomnak hősökre van szüksége és nem tudósokra. Ki is mondta? Danton? Robespierre? Mindegy, most én mondom. Veszed a kabátod, Semmelnáci, és jössz velünk.

SEMMELWEIS. Hova a csudába?

HEBRA. Kivívni a szabadságot.

SEMMELWEIS. Úgy tudom, már kivívtátok.

HEBRA. Igaz, Akkor megünnepelni, hogy kivívtuk. Jer velünk, testvér! Még ma innunk kell a zsarnokok gőzölgő véréből!

SEMMELWEIS. Neked hagyom az én adagomat is.

HEBRA. Jó. De előbb… Lautnerhez, parancsolóan. A flaskót! Lautner borosflaskót húz elő. Poharakat, Semmelnáci! Semmelweis poharakat szed össze, mosni kezdi..

SOPHIE kopog, majd benyit. Bocsánat. Visszahúzódna.

HEBRA. Üdv, honleány! Bejönni!

Sophie bejön.

HEBRA. Kegyed is iszik egy pohárkával. Imádom a hölgytársaságot.

SOPHIE. Ó, én nem szoktam…

HEBRA nyafogva. Alkoholt soha… Ráförmed. Ki maga? Klein professzor?

SOPHIE nevet, kiveszi Semmelweis kezéből a poharakat. Majd én. Mosogat.

HEBRA. Tudod-e, miért iszunk?

SEMMELWEIS. Mert van mit.

HEBRA Lautnernek. Mondd meg ennek az elfajzott magyarnak.

LAUTNER. Most kaptuk a hírt Magyarországról: Lamberg tábornokot felkoncolta a nép a pesti hajóhídon.

SEMMELWEIS elkomorodik. Szörnyű. Nagy baj lehet Pesten.

HEBRA. Baj? Szégyelld magad, Semmelnáci!

SEMMELWEIS. Te könnyen beszélsz. De nekem, ott vannak a testvéreim.

HEBRA. Mit gondolsz, az enyéim hol voltak, amikor az a dög Windischgraetz összelövöldözte Prágát?

LAUTNER. Ne aggódjék, kolléga. A másik hír: a magyar sereg megverte Jelasicsot.

HEBRA tölt a Sophie-elmosta poharakba. Éljenek a magyarok!

LAUTNER fogja a poharát. Éljen Kossuth!

SOPHIE. Éljen az egyetemi légió! Isznak

HEBRA átöleli a másik kettőt. Hát nem gyönyörű? Magyar, cseh, osztrák – három testvér a zsarnokság ellen!

SOPHIE. És én?

HEBRA. Kegyed a szabadság nemtője.

SEMMELWEIS. Gyönyörű. Mint egy élőkép.

HEBRA. Te csak hallgass. Márciusban sem bújtál ki a vackodból, amikor Metternich urat a pokolba kergettük.

SOPHIE. Az első hónap volt, hogy egyetlen lázas haláleset sem történt a klinikán.

HEBRA. Jó, jó. Te itt győztél, mi meg az utcán. Nevet. Ez is allegória: megszabadultunk a miazmáktól.

SOPHIE. Igaz, hogy a császár Olmützbe menekült?

HEBRA. Úgy van. Bécs a mienk. Elvigyem sétálni a Burgba?

SEMMELWEIS. Nagy baj lesz ebből. Hebra nevet

LAUTNER. Lehet. Windischgraetz gyűjti a csapatokat. És a megvert Jelasics is erre igyekszik.

HEBRA. Sarkában a magyarok. Amíg ideérnek, meg tudjuk védeni a várost.

LAUTNER. Talán. Mindenesetre megpróbáljuk.

HEBRA Lautnerre. Ő már eddig is megtette a magáét.

LAUTNER. Hagyd már.

HEBRA. Hadd tudja ez a Semmelnáci. Semmelweishez. Tegnapelőtt egymaga bement a gumpendorfi kaszárnyába, és fellázította a gránátosokat. Magyarországra indultak volna, Kossuth ellen. Ez meg addig beszélt nekik, míg át nem álltak hozzánk. Délután már ők is lőttek a dragonyosokra.

SEMMELWEIS Lautnerhez. Bocsásson meg. Irtózom az erőszaktól, és nem érdekel a politika.

HEBRA. Az egyetemi autonómia? Az se érdekel?

SEMMELWEIS. Az se nagyon.

LAUTNER. Pedig az érdekelhetné, Semmelweis kolléga. Ha másért nem, legalább ezért. A megkezdett levélre mutat.

SEMMELWEIS. Mi köze ennek amahhoz?

LAUTNER. Ismeri a miniszteri utasítást: csak az tanítható, ami a jóváhagyott tankönyvekben van. A levélre. Ez nincs benne. Mire belekerül: évekbe telhet. Számítsa át az időt gyerekágyi halálra… Az autonómiában pedig benne van a tanítás szabadsága is. Holnap a katedráról jegyzetbe diktálhatja a felfedezését a medikusoknak.

SEMMELWEIS kicsit zavartan. Igen, tudom. De ne haragudjék… Lautner kardjára. Ez itt… Nem orvosnak való.

LAUTNER. Kicsit nevetséges. Végignéz magán. Az egész maskara. De mégis… Éppen mert orvosok vagyunk, tudjuk: az emberi testben minden mindennel összefügg. De, a társadalom is élő organizmus. Talán érti: az ön szülő női…

HEBRA nevetve közbevág. …s a gumpendorfi gránátosok.

LAUTNER komolyan. Igen.

HEBRA nevetve. Világos. A bakák felcsinálják a lányokat a gumpendorfi réten, te meg itt világra segíted a porontyaikat. Sophie-hoz. Igaz, tündérke?

Sophie nevet, Lautner legyint, ő is elneveti magát. Hebra derékon kapja a nővért.

HEBRA. Bécs táncol, ezek meg itt komolykodnak. Hoppsza, szépségem! Táncba kezd a lánnyal, énekel hozzá. Libát loptál, vén Metternich! Hozod vissza, haj! Hozod vissza, haj! Jön Kossuth egy nagy puskával, Nyakadon a baj! Nyakadon a baj!…

Klein lép be, megrökönyödve nézi a táncolókat. Sophie veszi észre legelőbb, leáll, zavartan kibontakozik.

Csend.

KLEIN. Jó napot. Vígan vannak az urak.

SOPHIE zavartan. Jó napot, professzor úr.

Csend.

HEBRA a borosüvegre. Egy pohárkával, professzor úr? Az autonómiára. Klein a fejét rázza Ó, bocsánat. Ön nem iszik alkoholt.

KLEIN. Ez itt klinika, Hebra úr. Nem kocsma. Az egyenruhákra. Nem is kaszárnya. Sophie-nak. Maga pedig nem markotányosnő.

SOPHIE. Bocsánat, professzor úr.

KLEIN. Menjen, végezze a dolgát.

SOPHIE. Igenis. Kimegy.

Csend.

Hebra szólni készül, de Lautner megelőzi.

LAUTNER. Igaza van, professzor úr. De a mi bűnünk. Semmelweis kolléga nem tehet róla. Bocsánatot kérünk.

KLEIN hidegen. Kérem.

HEBRA. Na jó. Veszi a borosüveget, Semmelweishez. Jössz?

SEMMELWEIS. Ne haragudj, dolgom van.

HEBRA. Ahogy gondolod. Meghajlással búcsúzik Kleintől.

LAUTNER. Viszontlátásra, uraim.

Klein csak bólint, amazok kimennek.


Csend.

KLEIN. Orvosok, karddal… Pfúj! Fáradtan leereszkedik egy székbe. Borzalmas. Latour hadügyminiszter holtteste itt van, a hullakamrában. Egy szál ingben, ahogy a lámpavasról leakasztották. Állítólag negyvenhárom szúrt és vágott seb van rajta. Hitte volna, hogy a bécsiek képesek ilyesmire?… Nem értem. Egyszerűen nem értem.

Csend.

KLEIN. Mi lesz itt, ha Windischgraetz… Mert jön, hallotta?

SEMMELWEIS. Igen, tudom.

KLEIN. És Jelasics a szerezsánjaival. Ezek az őrültek meg barikádokat építenek. Medikusok a torlaszon, puskával a kézben… Megáll az eszem.

Csend.

KLEIN. Örülök, hogy ön távol tartja magát. Szép, hogy ennyire higgadt. Vagy csak fél?

SEMMELWEIS. Ha kell, kimegyek a torlaszokhoz: sebesülteket kötözni.

KLEIN. Igen, ez orvosi gondolkodás. Kis szünet után. De ez a Hebra… Micsoda izgága emberke.

SEMMELWEIS. A barátom.

KLEIN. Biztos ez? Semmelweis csodálkozó tekintetére. A cikkre gondolok, amit magáról írt. Hogy tűrhette?

SEMMELWEIS. Mit?

KLEIN. Hogy egy magaslatra tegye a nagy Jennerrel.

SEMMELWEIS. Engem is zavarba hozott.

KLEIN. Örülök, hogy egyetértünk. Tudja, hogy nagyra becsülöm a munkáját, de azért vannak határok. Jenner a himlőtől szabadította meg az emberiséget, ön… pedig… Nos, hát megtanította a szülészeket kezet mosni.

SEMMELWEIS fellobbanó ingerültséggel. Ennél talán mégiscsak többet csináltam.

KLEIN. Az még elválik.

SEMMELWEIS. Nem elég, hogy nálunk csaknem teljesen megszűnt a láz?

KLEIN. Megszűnt? Merész fogalmazás. Szünetel. Volt már ilyen itt is, másutt is. Aztán kezdődött előlről. Túl sok az ellenvetés, túl sok a kétely. Simpson professzor gúnyolódik…

SEMMELWEIS. Nem érti, miről van szó.

KLEIN. Nem erős ez egy kicsit? Az az angol lángész.

SEMMELWEIS. Akkor nem akarja érteni.

KLEIN. Csak nem képzeli, hogy féltékeny – magára? Ugyan, kollégám. Simpson egymaga akkora tekintély, hogy agyonnyom mindkettőnket. Igen, engem is. Hisz én engedtem, hogy maga…

SEMMELWEIS. Skoda professzor mellettünk van.

KLEIN. Mellettünk? Maga is tudja, hogy a hátam mögött vén vaskalapnak hív. Március óta vezérkedik az egyetemen, döngeti a mellét, és tudom, hogy ki akar billenteni. Engem is, másokat is. Csend. Klein hirtelen kiszámítottan. Michaelis professzor halott.

SEMMELWEIS. Michaelis? Az nem lehet!

KLEIN. Még augusztusban. Egy hamburgi kolléga hozta a hírt. Öngyilkosság. Vonat elé vetette magát.

SEMMELWEIS. De miért?

KLEIN lefojtott káröröm. Nem sejti?

Csend.

KLEIN. Az unokahúga halt meg, gyermekágyi lázban. Ő vizsgálta, közvetlenül boncolás után. Megkapta a maga levelét, kipróbálta a klórvizes módszert… És amikor úgy látszott beválik: öngyilkos lett.

Csend.

KLEIN. Szörnyű világ. Latour teste itt, a hullakamrában… Michaelis a kerekek alatt… Hova vezet ez, Uramisten.

Csend.

KLEIN Kifelé hallgatózik. Ágyúzás? Hallja? Figyel. Igen, ezek ágyúk. Windischgraetz ágyúi. Vége a bécsi farsangnak.

Gyors függöny, vége az első résznek.

A bécsi Közkórház épületegyüttese 1784-ben

II. RÉSZ

6. jelenet

Társalgó a bécsi orvosegyetem épületében. Semmelweis, Skoda és Rokitansky jön beszélgetve.

SEMMELWEIS ideges. Higgyék el: nem tudok pontosan fogalmazni, körülményes a stílusom.

ROKITANSKY. Kifogások, barátom. Kifogások.

SEMMELWEIS. Irtózom a nyilvánosságtól.

SKODA. Ez már jobb. Fél. Megijedt a nagy Simpsontól meg a többiektől.

SEMMELWEIS határozottan. Nem.

SKODA. Michaelis? Semmelweis hallgat Persze hogy ő. Az öngyilkosság.

SEMMELWEIS. Klein professzornak igaza volt: felelőtlenség minden publikáció. A levelek is.

SKODA. Egy Kleinnek nem lehet igaza, kedvesem. Mondjuk inkább, hogy nekem volt igazam. Emlékszik? Az érzékeny lelkiismeretűek, akik harcolnak az éjszakai álmukért.

SEMMELWEIS halkan. Vagy a vonat elé ugranak.

SKODA. Na igen. Maga is mimózalélek, akárcsak az a szerencsétlen Michaelis. Nem tud átlépni az emlékén.

SEMMELWEIS. Nem lehet átlépni.

SKODA. Akkor adja fel. Hagyja, hogy a kollégái tovább gyilkoljanak.

SEMMELWEIS. Kérem…

SKODA. Vagy kövesse Michaelis példáját.

ROKITANSKY. Joseph!

SKODA. Magához kell téríteni ezt az urat.

SEMMELWEIS. Kezdjem újra a levelezést?

SKODA. Azzal már nem sokra megy. Virchow professzor nemrég nyilatkoztatta ki, hogy a gyermekágyi láz: trombózis következménye. Próbáljon írni neki: ízekre szedi magát is, a tételeit is.

SEMMELWEIS kitör. Dolgozok, mi mást tehetnék! Az eredmények majd csak meggyőzik a világot.

SKODA. Van egy ajánlatom.

SEMMELWEIS. Mi lenne az?

SKODA. Előadás az Akadémián.

SEMMELWEIS meghökken. Én? Az Akadémián?

SKODA. No nem. Az semmivel se érne többet, mint a levelezés. Én tartok előadást. Szigorúan objektív beszámoló az ön munkásságáról. Teljes plénum előtt.

SEMMELWEIS. Megtenné, professzor

SKODA. Engem egy kicsit nehezebb kikezdeni. Nos?

SEMMELWEIS. Nem is tudom, hogyan köszönjem meg.

SKODA. Majd én megmondom. Magának fontos, hagy elismerjék és alkalmazzák az eredményeit. Nekünk is fontos, hogy az egyetemen végre új szellem érvényesüljön. Kapcsoljuk hát össze azt, ami úgyis összetartozik: az ön dolgát és a miénket.

SEMMELWEIS. Nem értem.

ROKITANSKY. Amit az ősszel a torlaszokkal együtt szétromboltak Windischgraetz ágyúi, Skoda barátom az ön segítségével szeretné újraépíteni. Skodához. Pontos?

SKODA. Nem pontos. Először azért, mert semmi közöm ahhoz, ami a torlaszokon történt. Másodszor: semmit sem akarok életre kelteni. Csupán érvényt szerezni annak, ami megvan. Az egyetemi autonómiát nem lőtték szét Windischgraetz ágyúi. Megvan, úgy, ahogy Ferdinándtól márciusban kaptuk.

ROKITANSKY. Megvan, persze. Papíron.

SKODA. Összelövöldözték Bécset. Az új császár eltörölte a magyar alkotmányt, és háborút kezdett Kossuth kormánya ellen. De fél attól, hogy visszavegye a bécsi egyetem papirosalkotmányát. Tudja miért? Mert a maga földijei még harcolnak.

SEMMELWEIS. Windischgraetz bevonult Pestre.

SKODA. Ott nem egy város harcol, hanem egy egész ország. És amíg a császár ott erőszakra kényszerül nagyban, addig itt kicsiben engedékeny. Lám, Hebrát és Lautner doktort se bántották, pedig alaposan kompromittálták magukat a forradalomban.

ROKITANSKY. Előbb végeznek a magyarokkal, aztán mi következünk.

SKODA. Hacsak be nem bizonyítjuk addig, hogy a forradalom és az egyetem szabadsága két különböző dolog. Érti már?

SEMMELWEIS. Ezt igen. De az összefüggést

SKODA. Pedig egyszerű. A bizonyítást magával fogjuk elkezdeni. Nyitány: az előadás az Akadémián.

Csend.

SEMMELWEIS habozva. Egy Politikai ügy és a gyermekágyi

SKODA. Az ügy csak annyiban politikai, hogy azt bizonyítjuk vele: az autonómia nem politikai kérdés. Épp ilyen úgy kell, mint a magáé. Nagy horderejű, amellett teljesen politikamentes. Piszlicsári dolgokkal nem sokra mennénk.

SEMMELWEIS. Még most sem egészen világos…

SKODA. Javasolni fogom, hogy az egyetemi tantestület küldjön bizottságot a Klein-klinikára, megvizsgálni az ön eredményeit. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy a régi szabályok szerint ezeket az eredményeket akkor sem taníthatjuk a katedráról, ha mindenki meggyőződött is az igazságukról. Cél: bebizonyítani a miniszteriális adminisztráció korszerűtlenségét és azt, hogy az egyetemi reform nem veszélyezteti a császárság érdekeit. Mi a véleménye a professzoráról?

SEMMELWEIS zavart. Ez talán…

SKODA. Nagyon is idetartozik.

SEMMELWEIS. Jó ember. Lelkiismeretes.

SKODA. Ennyi elég is a keresztényi üdvösséghez. De egy professzori katedrához? Semmelweis hallgat Jó. Mondom én. Tudományos felkészültsége: nulla. Pedagógiai érzéke: nulla. Amellett: gyáva és korlátolt.

SEMMELWEIS. Hálával tartozom neki.

SKODA. Fenét. Ő tartozik magának. Megnézi az óráját. Azt, hogy pontos: kihagyta az erényei közül. Mindjárt itt lesz. Kértem, hagy nézzen be, tájékoztatni akarom arról, hogy mire készülök.

SEMMELWEIS. Örülök. Kínos lett volna.

SKODA. Persze. Hogy féltékeny, azt is kihagytuk az imént. De épp ezért egyvalamiről nem szólok neki. Magának viszont tudnia kell. A tudományos háborúság mindig személyi küzdelem is. Ha tetszik: pozícióharc. Ez is az lesz.

SEMMELWEIS. Én nem pályázok semmiféle pozícióra.

SKODA. Nézzen csak Rokitansky kollégámra. Ő nem szégyelli bevallani, hogy pályázik. Ugye, Karl?

ROKITANSKY mosolyog. Nem bizony.

SKODA. Méghozzá a dékáni karosszékbe. És tudja, miért? Mert az autonóm egyetemen is csak ő biztosíthatja az új orvosi iskola győzelmét.

Csend.

SKODA. Nohát, erről nem fogok beszélni. És arról sem, hogy a bizottságnak azt is be kell bizonyítania, hogy a jó öreg Klein rég megérett a nyugdíjazásra.

Csend.

SKODA. És arról sem, hogy az utóda csak maga lehet, kollégám.

SEMMELWEIS. Nekem nem kell Klein katedrája.

Csend.

SKODA. Gondolkodjék, ember! A közkórházi szobájából nem hadakozhat Simpsonok ellen.

SEMMELWEIS. Nem tudok és nem is akarok hadakozni.

SKODA. Tanítani kell, nem hadakozni. A katedráról tíz év alatt megválthatja a világot. A közkórházból soha.

Csend.

SKODA. Higgye el: nem lehet együtt sajnálni Michaelist és Kleint. Választania kell. Klein jön be

KLEIN. Jó napot uraim. Csak nem késtem el?

SKODA. Pontos, mint mindig.

KLEIN. Az ilyesmi, szerintem, nem erény. Hát tessék: miről van szó?

SKODA. Röviden végezhetünk. Előadást tervezek az Akadémián.

KLEIN. Ó! Biztosan valami érdekes probléma.

SKODA. Eléggé. Az ön klinikájáról lenne szó.

KLEIN elkomorodik. Az én klinikámról?

SKODA. Pontosabban: az utóbbi másfél év kitűnő eredményeiről.

KLEIN nem lelkesedik. Túl sok támadás ért már eddig is.

SKODA. Objektív leszek: ismertetem a tényeket, állásfoglalás nélkül. De felszólítom a tanári testületet, hogy vizsgálja meg az önök munkáját, és ha jónak látja, gondoskodjék az elismertetésről. Így a további felelősség már nem az öné, hanem az egész bécsi professzori kollégiumé. Nos, mit szól hozzá?

KLEIN megkönnyebbülten, őszintén hálás. Igazán, nem is gondoltam volna. Nagyon köszönöm.

ROKITANSKY. Semmelweis kolléga? Van valami megjegyzése?

SEMMELWEIS halkan. Nem, semmi. Én is köszönöm.

A szín elsötétül.

7. jelenet

A szín változatlan. Rosas és Klein.

ROSAS. Gratulálok, Klein kolléga.

KLEIN nem érzi a gúnyt. Hagyja, vicedirektor uram. Ez inkább Skoda professzort illeti.

ROSAS. Maga is megérdemli az elismerést. Olyan szépen tartotta a nyakát a huroknak.

KLEIN. Miféle huroknak?

ROSAS. Magát kikészítik, kollégám. Padlásra teszik a bőrét.

KLEIN. A bizottság…

ROSAS. Az, az. A bizottság.

KLEIN. Járt már nálam épp elég bizottság.

ROSAS. Csakhogy ez nem miniszteriális bizottság lesz, uram. Hanem a tanári kollégiumé. Skoda és Rokitansky uraké. Szabadon grasszálnak majd az ön birodalmában. Beleturkálnak a statisztikáiba, kiteregetik a szennyesét.

KLEIN. Nincsenek titkaim.

ROSAS. Igazán? Elfelejti, hogy én is jártam magánál annak idején. Tudom, hogy éveken át meghamisította a statisztikát.

KLEIN. Nevetséges.

ROSAS. Ha túl magasra szökött a halálozás, a haldoklókat különböző ürügyekkel áthelyeztette más osztályokra.

KLEIN. Az ilyesmit bizonyítani is kell.

ROSAS. Annak idején utánanéztem, hogy a bábaklinikáról hány beteget tettek át máshová. A szám épp egy tizede a magáénak. Mert ők betegeket helyezgettek és nem haldoklókat.

Csend.

KLEIN halkan. Tönkre akar tenni?

ROSAS. Ördögöt. Skoda akarja tönkretenni. Megcsóválja a fejét. És maga az ülés után csaknem pityergett a meghatottságtól.

KLEIN összetört. Én sohasem bántottam azt az ember. Nem szeretem, az igaz… De nem ártottam neki. Akkor meg miért…

ROSAS. Nemcsak magáról van szó, barátom. Skoda úr igazából a minisztériumi vezetés ellen támad. És ez a maga szerencséje. Meg az, hogy már nem 1848-at írunk.

KLEIN kitör. Ez a nyomorult Semmelweis, neki köszönhetem az egészet!

ROSAS. Helyes. Beszéljünk a tanársegédjéről. Rossz a viszonyuk?

KLEIN. Nem. Habozva. Végeredményben segítségemre volt a járvány leküzdésében.

ROSAS elmosolyodik. Ön igazán nagyvonalú.

KLEIN. Nem szokásom letagadni az igazságot.

ROSAS. Nem féltékeny rá?

KLEIN. Én, Semmelweisre?

ROSAS. Nem is a feleségére.

KLEIN. Ugyan kérem.

ROSAS. Akkor kénytelen leszek nyersen fogalmazni. Ön túl van a hatvanon. Nem tartozik a nagy hírű tanárok közé. Soha, egyetlen tudományos munkát nem publikált.

KLEIN. Valakinek tanítani is kell.

ROSAS. Skoda kikészíti magát. És a helyébe ültetné ezt a Semmelnácit, akinek máris van némi nemzetközi híre, ha egy kicsit botrányszagú is. Világos?

KLEIN megtörve. Igen. Azt hiszem.

ROSAS. Az első: hogy megszabaduljunk a tanársegéd úrtól. Részt vett a forradalomban?

KLEIN. Ki se mozdult a klinikáról.

ROSAS. Kár. Mikor jár le az ideje?

KLEIN. Két hónap múlva, márciusban. Már benyújtotta a hosszabbítási kérelmét.

ROSAS. Nem számít.

KLEIN. De megkapta tőlem az ajánló záradékot.

ROSAS. Hiba. De nem jóvátehetetlen. Van más pályázó?

KLEIN. Nincs. A szülészek ismerik a munkásságát, és mindenki biztosra vette, hogy…

ROSAS. Keresünk valakit, és sürgősen beadatjuk vele a folyamodványt. Van jelöltje?

KLEIN. Így hirtelenében…

ROSAS. Jó. Bízza rám, majd én találok.

KLEIN habozva. De a kísérletei… Nagyon kínos.

ROSAS. Nyugalom, kollégám. Semmelweis megy, de a klóros víz marad.

KLEIN. És a bizottság…

ROSAS. Hazamegy és levelet ír a minisztériumnak. Hangsúlyozza, hogy Semmelweis javasolta ugyan a klórvizes prevenciót, de az ön utasítására vezették be a klinikán. Azután leszögezi, hogy Skoda javaslatát nem tudományos érdek motiválja, hanem inkvizíciós hajlam. Érti?

KLEIN. Igen.

ROSAS. Végezetül odaírja, hogy véleménye szerint a tantestületnek nincs joga fellépni egy becsülettel szolgáló professzor ellen. A levelet reggel átküldi hozzám.

KLEIN. Nagyon köszönöm.

ROSAS. Majd szerzünk hozzá néhány támogató aláírást. Kire számíthat?

KLEIN. Bartschra, biztosan. Tanítványom volt, én javasoltam a bábaklinika élére.

ROSAS. Ki van még?

KLEIN habozva. talán.

ROSAS. Endlicher. Ez kettő. Hát még? Klein hallgat Na, várjon csak. Schroff, a farmakológus. Ő annak idején pályázott Skoda tanszékére. Három. Schuh. Ez négy.

KLEIN. Schuh nem írja alá. Barátok Skodával.

ROSAS. A barátság szent dolog, de nem a legszentebb. Aláírja. Van-e még valaki?

Csend.

Hebra jön be.

HEBRA. Bocsánat. Korán jöttem?

ROSAS. Nem, nem. Maradjon, Hebra kolléga. Mi már végeztünk. Klein Endlicherhez. Jó. Elég lesz négy. Velem együtt: öt. Kezét nyújtja. Ne feledje: holnap reggelre várom a levelet.

KLEIN Hebrához, undorral. Viszontlátásra.

HEBRA ugyanúgy. Viszontlátásra.

Klein kimegy.

ROSAS mellékesen. Skoda professzor előadásáról beszélgettünk. És persze az azzal kapcsolatos javaslatról. Önnek mi a véleménye?

HEBRA. Skodának igaza van. Itt az ideje, hogy Semmelweis megfelelő támogatást kapjon.

ROSAS. No, igen. De hát nem erről akartam beszélgetni. Hanem az ön ügyéről.

HEBRA. Miféle ügyemről?

ROSAS. Hogyan értékeli a saját tevékenységét?

HEBRA. Tudományos szempontból…

ROSAS. Kinőttünk a bújócskajátékból, Hebra úr. Politikai tevékenységre gondolok. Megvan még a szép egyenruhája?

HEBRA. Ha ön gúnyolódni kíván…

ROSAS. Elég okosnak tartom ahhoz, hogy tudja: nem valamilyen különös humanizmusnak köszönheti a bántatlanságát. Az ön elvbarátai se voltak érzelgősök, amikor lámpavasra húzták Latour hadügyminisztert.

HEBRA. Nem tartok igényt különleges elbírálásra. Ha bűnösnek tartanak…

ROSAS. Ne tegyen meggondolatlan kijelentéseket. Ön tehetséges ember. Mondhatnám úgy is: nagy ígéret.

HEBRA. Mit óhajt még tudomásomra hozni, vicedirektor úr?

ROSAS. Csak annyit, hogy vigyázzon. Egy botlást elnéznek az embernek, ha tehetséges. De kétszer ugyanaz? Az már nem botlás, hanem tendencia. Azt hiszem, érti.

HEBRA. Nem értem.

ROSAS. Akkor segítek. Az autonómiakérdésre gondolok. És arra, ami ezzel szorosan összefügg: Skoda javaslatára. Erre az egész Klein kontra Semmelweis ügyre.

HEBRA. Nem látom az összefüggéseket. Mi az, hogy Klein kontra Semmelweis?

ROSAS. Pontosan tudja, miről beszélek.

Csend.

HEBRA. Mi közöm nekem ehhez?

ROSAS. Ön írta az első cikket a barátja állítólagos eredményeiről.

HEBRA. Állítólagos?

ROSAS. Tavaly, március előtt szóba került az ön rendkívüli egyetemi tanári kinevezése.

HEBRA. Skoda professzor javaslatára.

ROSAS. A bőrbetegek osztályát a minisztérium önállósítja. Kiveszik Skoda irányítása alól.

HEBRA. Meg akarnak vásárolni?

ROSAS. Az osztály elkülönítésére megvan a határozat. És ma ön a legjobb dermatológus Bécsben. Nem így van? Csak semmi álszerénység.

HEBRA. De így van.

ROSAS. No látja. Ennyi az egész.

HEBRA. Szépen hangzik. De az van mögötte: tagadjam meg Skoda professzort és Semmelweis barátomat. És csatlakozzam, mondjuk, Klein tanár úrhoz, akit nehéz lenne a tudomány fáklyavivői közé sorolni.

ROSAS. Mégiscsak: Klein kontra Semmelweis?

HEBRA. Ön mondta, nem én.

ROSAS. Ön most a kiütéses betegségek etiológiájávala foglalkozik. Jól tudom?

HEBRA. Igen, jól.

ROSAS. Elmondaná a lényeget?

HEBRA. Kérem. Bizonyos bőrbetegségeket eddig belső baj tüneteinek tartottak. Szerintem ezeket külső tényezők okozzák, és, mondjuk, hashajtóval aligha gyógyíthatók. Lokális jellegű ártalmak lokális kezelést igényelnek.

ROSAS. Köszönöm. Az ön munkássága alacsonyabb rendű, mint Semmelweisé?

HEBRA. Miért lenne alacsonyabb rendű? Persze: bőrbetegségekbe nem szokás belehalni.

ROSAS. No, igen. Csak hát… Hogy is mondogatja Skoda professzor: mindenki lője meg a saját oroszlánját. Ezen azért érdemes elgondolkodni. És senki nem kéri, hogy forduljon szembe a barátaival. De a semlegesség néha igen jó pozíció.

A szín elsötétül.

  • aetiológia (aetiológia, aitiológia)görög elemekből. a dolgok ok-okozati összefüggéseinek vizsgálata, általában valamilyen szaktudomány keretein belül.

8. jelenet

A színpadkép változatlan. Skoda kényelmesen ül az egyik karosszékben, kezében szivar. Semmelweis idegesen sétál. Egy távolabbi sarokban, tüntetően elfordulva: Klein. Összefont, hátratett kezét látjuk, idegesen tördeli, morzsolgatja az ujjait. Várakoznak.

SKODA felsóhajt. Micsoda idő! Esküszöm, sohase lesz már tavasz. Szegény katonák, ott Magyarországon… A vállát nyomogatja; Semmelweishez. Szaggat. Hiába, a hónapos szobák emléke. Klein felé. Magának nem fáj a válla, kollégám?

Klein összerándul; görcsösen „nemreagál”. Skoda elmosolyodik, Semmelweis felé csippent a szemével; de az sem viszonozza a játékot.

Csend.

Helfert és Rosas jön be.

HELFERT. Jó napot, uraim. Egy kicsit megkéstünk, bocsánat.

SKODA feláll. Jó napot, méltóságos uram. Klein némán, mély tisztelettel meghajlik

ROSAS a meghajló Semmelweisre. Semmelweis tanársegéd, méltóságos uram.

HELFERT jól megnézi Semmelweist. Á! Maga az? Biccent, nem nyújt kezet.

ROSAS inkább figyelmeztet, mint bemutat. Helfert államtitkár úr őméltósága.

HELFERT Skodához. Régen láttam, Skoda professzor. Hogy van?

SKODA. Köszönöm. Ritkán jár mifelénk, méltóságos uram.

HELFERT tréfásan megfenyegeti. Nono! Nem is nagyon bánja, vallja be. Leül, maga elé teszi az irattartóját. Üljenek le, és lássuk, amiből élünk. Megvárja, amíg a csoport elhelyezkedik. Rosasnak maga mellett mutat helyet.. Na, kérem. Kezét az irattartóra teszi. Áttanulmányoztam az anyagot. Nem valami szívderítő olvasmány. Úgy is mondhatnám: lehangoló. Az egyetemi tantestület tagjai, ahelyett, hogy együttműködnének, kicsinyes civódással töltik az idejüket.

SKODA. Kicsinyes civódás? Megbocsásson, méltóságos uram, de…

HELFERT fejét csóválja. Ej, ej, uraim. Mint a gyerekek… Skodához. Miért bántja maga a mi derék Klein professzorunkat? Egyszerűen nem értem.

SKODA. Én meg azt nem értem, Klein kolléga miért tekinti merényletnek a javaslatomat. Nem az ő személyéről van szó, hanem az osztályán elért eredményekről.

HELFERT. Kérdés, eredmények-e valóban.

SKODA. Ennek megállapítását várom a bizottságtól.

KLEIN kirobban. Nem igaz!

HELFERT szemrehányóan. Ejnye, Klein úr. Türtőztesse magát.

KLEIN remegő hangon. Bocsánat, méltóságos uram. De én napok óta csaknem magamon kívül… Aludni se tudok. Méltóztassék megérteni.

HELFERT. Jó, jó. Skodához. Bizonyos abban, hogy az ön bizottsága képes cáfolhatatlan ítéletet hozni?

SKODA. Körültekintő vizsgálat után: feltétlenül.

HELFERT hirtelen Semmelweishez fordul. Maga szerint a láz nem járványos megbetegedés. Így van?

SEMMELWEIS. Igenis.

HELFERT Kleinhez. Ön szerint?

KLEIN. Járványnak tartom.

HELFERT. Skoda professzor?

SKODA. Semmelweis kutatásai azt látszanak bizonyítani: nem járvány.

HELFERT. Óvatosan fogalmaz. Előfordulhat, hogy Semmelweis téved?

SKODA. Elvben igen. A bizottság kideríti.

HELFERT. Elvben. Na jó.

ROSAS. Megengedi, méltóságos uram?

HELFERT. Csak tessék.

ROSAS folyóiratot vesz elő, egy cikket mutat Semmelweisnek. Tudja, mi ez?

SEMMELWEIS. Hebra tanársegéd cikke. Egy évvel ezelőtt jelent meg.

ROSAS. És az ön kutatásait ismerteti. Azonosítja magát a benne foglaltakkal?

SEMMELWEIS. Természetesen. Én szolgáltattam az adatokat.

ROSAS odatolja a lapot. Olvassa csak a címet.

SEMMELWEIS olvas. „Fontos tapasztalatok a szülőházakban előforduló…” Elakad.

ROSAS nyájasan. Tessék csak.

SEMMELWEIS olvas. „…járványos gyermekágyi láz kóroktanáről.”

ROSAS. Járványos.

SEMMELWEIS. Hebra hibázott. Én pedig csak a megjelenése után olvastam, a cikket.

HELFERT. Miért nem kért utólag helyreigazítást?

SEMMELWEIS. Nem tartottam fontosnak.

ROSAS. Ön tehát tesz egy „korszakalkotó” felfedezést. Tüstént publikációt írat róla egy barátjával, de át se nézi, mielőtt megjelenik. Kiderül, hogy a cikknek már a címében is, sarkalatos tévedés foglaltatik. De ön nem tartja fontosnak a helyreigazítást.

HELFERT. Elég furcsa.

SEMMELWEIS. Én nem tudtam, hogy az ilyesminek súlya lehet.

HELFERT. No, menjünk tovább. Iratot vesz elő. Bátorkodtam szakvéleményt kérni Bartsch professzortól, a bábaklinika vezetőjétől. Olvas. „A felfedezés értéke, kétséges még, mert a járványhelyzet Európa-szerte kedvezően alakult.” Felnéz. Tehát: másutt is, csökken a lázas esetek száma. Skoda professzor? Elképzelhetőnek tartja, hogy hullámszerűen jelentkező járványról van szó, amelyik a jelen szakaszban csökkenő tendenciát mutat? Skoda hallgat. Helfert rámosolyog Nos? Elvben?

SKODA elneveti magát. Elvben.

HELFERT. Majd a bizottság?

SKODA. Majd a bizottság.

HELFERT. Szeretném tudni, hogyan. Úgy, hogy egy szünetelő, tehát ki nem mutatható járványra azt mondja: nem létezik? Nevet. Csak Rosas kontrázik.

SKODA most először indulatos. Ez szofisztika, méltóságos uram. Ilyen alapon semmire sem megyünk.

HELFERT. Jó, jó. Ne mérgelődjék. Kleinhez. Önök bevezették a klóros kézmosást, és ezzel megszüntették a hullafertőzés veszélyét. Mégis előfordultak halálesetek, sorozatban is. Így van?

KLEIN. Igen.

HELFERT Semmelweishez. Nos?

SEMMELWEIS. 1847 őszén egy üszkös csontvelőrákban szenvedő szülő nőt vettünk fel. A kórterem első ágyán feküdt. Sorban vizsgáltunk, szokás szerint; hullafertőzéstől a klórvizes fertőtlenítés után már nem tartottunk. A nő hamarosan meghalt, s vele még tizenegyen, ugyanabból a teremből. Így döbbentem rá, hogy nemcsak a holttest fertőz, hanem az élő szervezetben bomló, anyag is.

HELFERT. Igen. És azután nem volt több haláleset?

SEMMELWEIS. Később egy csontszúvas nő feküdt nálunk. Itt már nem fordulhatott elő, hogy a fertőzést vizsgálat közben átvigyük a többiekre. Mégis majdnem valamennyi szobatársa gyermekágyi lázba esett.

HELFERT. Magyarázat?

SEMMELWEIS. Csak az történhetett, hogy a bomló anyag a nyílt sebből a szoba levegőjébe került, s onnan a többiek vérrendszerébe.

ROSAS. Bravó. Lassan visszajutunk a miazmához.

HELFERT. Várjon, kérem. Semmelweishez. De úgy tudom, ma is előfordulnak megbetegedések.

KLEIN. Novemberben kilencen haltak meg, decemberben öten. Minden óvintézkedés ellenére.

SEMMELWEIS. Még nem tudunk mindent.

ROSAS. A tanársegéd úr szereti hangoztatni, hogy nem dolgozik hipotézisekkel. Helferthez. Nos, ítélje meg, méltóságos uram. Először azt állítja: a hullaméreg fertőz. Tovább halnak a nők? Ó, akkor minden bomló anyag! Még mindig halnak? Egyszerű: a levegő is fertőz! Ilyen módszerrel a legképtelenebb teória is életben tartható.

SKODA. Ilyen módszerrel minden és mindenki ledorongolható, vicedirektor úr.

HELFERT. Csak nyugalom. Semmelweis úr nem tudja okát adni a még mindig előforduló haláleseteknek. Viszont igaz, hogy ezek száma örvendetesen kevés. Lehet, hogy a klóros kézmosás következtében?

KLEIN. Elképzelhető.

HELFERT. Akkor hát ez az úr mégiscsak felfedezett valamit?

ROSAS. Egyszerűen átvett és Klein professzor hozzájárulásával bevezetett egy módszert, amit az angol szülészek évtizedek óta használnak. Mondjuk, hogy ez érdem, de nem felfedezés. De úgy is mondhatnám: orvosi esküjéből következő kötelesség. A többi: fantazmagória. Most már csak az a kérdés: kockáztathatjuk-e a bécsi egyetem jó hírnevét holmi bizottságosdival egy tanársegéd becsvágya miatt?

SKODA. Becsvágy?

ROSAS. Hiába intette Klein ez a fiatalember nekiállt leveleket írogatni. Igaz, a legtöbb helyről elutasító vagy kétkedő választ kapott. Simpson professzor egyenesen rendreutasította. Szomorú, hogy mégis akadt, aki komolyan vette: Michaelis professzor. Erről nem kívánok többet mondani.

SKODA visszakényszeríti, maga mellé a felemelkedő Semmelweist. Hallgasson.

ROSAS. Miféle orvosi felelősségtudat az, amikor valaki ellenőrizetlen eredmények, erőltetett logikai rendbe kényszerített homályos teóriák nevében képes legyilkosozni az egész szülészorvosi kart?

SKODA. Maga pályát tévesztett. Miért nem ügyésznek ment inkább? Helferthez. Miért tűri ezt, méltóságos uram? Beletiporni egy olyan ember méltóságába, aki…

ROSAS Kleinre mutat. Itt ül az, akinek a méltóságába beletiportak.

KLEIN gyöngén. Hagyja csak, Rosas kolléga. Én már… Majdnem elsírja magát.

HELFERT Kleinhez. Milyen viszonyban van ön a tanársegédjével?

KLEIN. Kezdetben igen jól megfértünk.

HELFERT. És most?

Klein hallgat.

HELFERT. Csak nyugodtan. Milyen embernek tartja ön Semmelweis urat?

KLEIN. Elfogult vagyok, méltóságos uram. De itt van valaki a klinikáról… Kérem, hallgassa meg őt inkább.

HELFERT. Ki az?

KLEIN. Egy nővér. Odakint vár.

SKODA. Ápolónőt a tanársegéd ellen?

HELFERT. Szólítsa be.

ROSAS a nehézkesen tápászkodó Kleinhez. Hagyja, majd én.

SKODA. Tiltakozom, méltóságos uram! Ez felháborító!

ROSAS. A tanársegéd úr volt az, aki semmibe vette a professzora tekintélyét. Éppen ezt kívánjuk bizonyítani.

HELFERT. Tessék csak.

Rosas bebocsátja Sophie nővért.

SOPHIE bókol. Alázatos szolgája.

HELFERT. Hogy hívják, kedvesem?

SOPHIE. Sophie Tauber.

HELFERT. Mióta dolgozik a Klein-klinikán?

SOPHIE. Tizenkettedik éve.

HELFERT. Milyen viszonyban van Semmelweis tanársegéd úrral?

SOPHIE zavart. Nem értem, kérem.

HELFERT. Haragszik rá?

SOPHIE. Dehogy!

HELFERT. Szereti?

SOPHIE. Hát… hol így, hol úgy. Nem néz Semmelweisre. Nagyon goromba tud lenni.

ROSAS. A betegekkel is?

SOPHIE. Mindenkivel, ha rájön a rapli. Bocsánatkérően. Mi csak így mondjuk egymás között.

HELFERT. Maga szerint milyen a viszony a professzor úr és Semmelweis tanársegéd úr között?

SOPHIE. Nem volt semmi baj. Eleinte legalább.

HELFERT. És később?

SOPHIE. Sokszor történt, hogy a professzor úr kiadott valami utasítást, és a tanársegéd úr megváltoztatta.

HELFERT. És?

SOPHIE. Csináltuk, ahogy ő mondta.

HELFERT. A professzor úr?

SOPHIE. Ráhagyta. Ő nem szeret veszekedni.

Skoda elneveti magát.

KLEIN. Nem igaz. Többször szemrehányást tettem neki. Arra is felszólítottam, hogy jelentse a művi beavatkozást igénylő különleges eseteket. Ő ezeket mégis eltitkolta.

HELFERT a nővérhez. Tud ilyesmikről?

SOPHIE. Kérem, mi féltünk… A tanársegéd úr folyton büntetéssel fenyegetőzött. Azt mondta: a klinikán az lesz, amit ő akar… Azt hittük…

ROSAS. Mit hittek?

SOPHIE. Hogy… Azt, hogy hamarosan ő kerül a professzor úr helyére.

HELFERT. Köszönöm, nővér. Elmehet.

SOPHIE bókol. Alázatos szolgája. Kimegy.

HELFERT Semmelweishez. Nos?

SEMMELWEIS erőlteti a nyugalmat. A professzor úr még novemberben kiállított számomra egy működési bizonyítványt. Ebben szó sincs ilyesféle vádakról.

KLEIN. Nem volt szívem elrontani a minősítését. Ma már sajnálom, hogy engedékeny voltam. Ismét csukladozik a hangja. Kérem… Méltóságos uram… Nem tudok együtt dolgozni ezzel az emberrel… Negyvenévi szolgálat után… A magas minisztérium se kívánhatja, hogy utolsó munkáséveimet megkeserítse egy ilyen… Összeszedi magát. Bocsánat.

HELFERT Semmelweishez. Gondolt arra, hogy a professzora helyébe üljön?

Semmelweis hallgat.

HELFERT. Nos?

SEMMELWEIS. Erre nem válaszolok.

HELFERT. Ez is válasz, uram.

SKODA. Nevetséges. Melyik tanársegéd ne akarna professzor lenni?

ROSAS. A módszerek különbözőek, Skoda kolléga.

SKODA. Netán van is már jelentkező Semmelweis helyére?

ROSAS. Van.

SKODA. És ki az, ha szabad érdeklődnöm?

ROSAS. Doktor Karl Braun.

SKODA. A derék Karl. Az én osztályomon dolgozott. Belgyógyász, szülészmesteri oklevele sincs.

ROSAS. Braun doktor most végez egy kéthetes szülészkurzust.

SKODA. utána átveszi Európa legnagyobb szülészeti osztályát. Semmelweisre mutat. Tőle! Gratulálok.

ROSAS. Semmelweis úr semmi olyasmit nem tud, amit Klein professzor ne tudna és Braun kolléga meg ne tanulhatna.

SKODA. Gyalázat. Helferthez, aki már az iratait rendezgeti. Azért jöttünk össze, hogy egy tudományos kísérlet sorsáról döntsünk. És ehelyett egy szégyenletes processzus részesei lettünk.

HELFERT. Kedves professzorom. Önnek jólesnék, ha olyan valakit varrnánk a nyakába, akivel nem óhajt együtt dolgozni? Egyébként igaza van: elkalandoztunk. Térjünk vissza a bizottság dolgára. Nos: a tantestületnek nincs utasítási joga. Ha egy vagy több tagja szükségesnek véli bizonyos vizsgálatok elvégzését, akkor legfeljebb kéréssel fordulhat az érintett intézet vezetőjéhez.

SKODA. A klinika a tantestület felügyelete alá tartozik.

HELFERT. Rosszul tudja. Valamennyi egyetemi intézet a minisztérium alá tartozik.

SKODA. A Ferdinánd császár által szentesített autonómia értelmében…

HELFERT. Ferenc József császár semmit sem szentesített, amit fegyverrel csikartak ki az elődjétől. Ezt ön is tudja.

Csend.

HELFERT. A tantestület olyan jogokat vindikál magának, amelyek nem illetik.

SKODA. Méltóságos uram, ez nem politika. Semmelweis ügye a legjobb példa, hogy mennyire tudományos jellegű…

HELFERT. Semmi bajom Semmelweis úrral. De ezt a viszályt a belklinika és a szülészet vezetője között, a forradalmi métely hatásának tartom. Kleinre mosolyog. A miazmák, Klein professzor… Itt vannak, a levegőben. Megkeményedik a hangja. Valamennyien tudomásul vehetik: semmi hasonlót nem tűrünk el a jövőben. Menni készül.

SEMMELWEIS feláll, reszket az izgalomtól. Méltóságos uram… Ezt nem lehet. Nem vehetik el tőlem a klinikát.

HELFERT. A klinikát – magától?

SEMMELWEIS. Meg kell kapnom a hosszabbítást. Azt mondják, az eredményeim bizonyításra szorulnak. Hogy bizonyítsak, ha elveszik a lehetőséget?

HELFERT. Hallotta: nem rám tartozik. Szedje össze magát, kérem.

SEMMELWEIS Kleinhez. Professzor úr… Ön is fogta a pulzusukat, hallotta a nyöszörgésüket

KLEIN dadog. Sajnálom, kolléga. Maga kereste a bajt.

HELFERT lagymatagon odanyújtja a kezét Skodának. Viszontlátásra, professzorom. Azért nincs harag. Rosashoz. Velem tart?

ROSAS karon fogja Kleint. Jöjjön, barátom. Semmelweishez. Nem kell kétségbeesni. De egy kis lecke nem árt magának.

SEMMELWEIS kirobban. Azok a nők… maguknak csak demonstrációs anyag! Hadd pusztuljanak! A fő, hogy Klein megtartsa a katedrát! A csecsemők, akiket még a statisztika se… Ez gyilkosság…

ROSAS. Aha.

SEMMELWEIS. És maguk… Maguk is gyilkosok!

HELFERT. Semmelweis úrra rájött a „rapli”. Alászolgája. Kimegy.

ROSAS. Kezet mosni maga nélkül is Kiviszi az összeroskadt Kleint.

Csend.

SKODA. Na, üljön vissza szépen. Hisz alig áll a lábán. A karosszékébe nyomja Semmelweist. Rosas erősebb, mint hittem. Ej, majd meglátjuk. Egy vesztett csata még nem vesztett háború.

SEMMELWEIS. Mi lesz a munkámmal?

SKODA. Folytatni kell.

SEMMELWEIS. A klinikán kívül?

SKODA. Állatkísérletek. Kitűnő bizonyítási anyagot szedhet össze.

SEMMELWEIS. Nincs pénzem. Még lakásom sincs.

SKODA. Beszélünk Rokitanskyval. Tőle kap laboratóriumot.

SEMMELWEIS. Sohasem végeztem laboratóriumi munkát.

SKODA. Kap segítséget, Lautner doktor kitűnő kórboncnok, és Rokitansky mellett mindent megtanult. Neki is jobb, ha a tavalyi ügyek után egy kicsit eltűnik szem elől.

A szín elsötétül.

9. jelenet

Szegényesen bútorozott hónapos szoba Bécsben. Két vaságy. Semmelweis az asztalnál; jegyzeteket készít. Az egyik ágyon, ruhástul, Lautner. Újságot olvas.

LAUTNER az újságból. Haynau Szeged felé nyomul, a magyar kormány továbbmenekült. Görgey retirál, nyomában az oroszok… A velencei felkelők pedig felajánlották a kapitulációt Radetzkynek. Ledobja a lapot. Vége, fuccs!

Csend.

LAUTNER. Ej, bolondság… Ellenséges. Nem érdekel, mi?

SEMMELWEIS szelíden. Tudod, hogy holnap előadást tartok.

LAUTNER. A tieidről van szó, nem?

SEMMELWEIS. Három testvérem harcol odaát. Azt se tudom, élnek-e. Talán házunk sincs, azt mondják, a Tabánt összelőtték az ostrom idején.

LAUTNER. Tudom, ne haragudj. Kis szünet után. Tulajdonképpen irigyellek, hogy egyáltalán dolgozni tudsz.

SEMMELWEIS. Te is dolgozol.

LAUTNER. Nyulakat oltogatni, boncolni… Fertőző váladékok, izzadmány, tályogtartalom … És közben körülöttünk megfagy a világ. Ne haragudj, tudom, ez neked nagyon fontos… És nyilván másoknak is… De én nem bírom, nem érdekel. Nem hiszek benne.

SEMMELWEIS felnéz a jegyzetéből. Azt hiszed, én kedvvel csinálom? A fertőzött nyulak elpusztulnak. Na és? Én már bebizonyítottam. Az anyák a klinikán életben maradtak. Szülész vagyok, nem laboratóriumban a helyem, hanem a gyermekágyasok mellett.

LAUTNER. Mégis irigyellek.

SEMMELWEIS. Nagy okod van rá, mondhatom.

LAUTNER. Én összetörtem. Eltörött bennem a rugó.

SEMMELWEIS. Bennem is.

LAUTNER. A kettő összefügg. Megmondtam, emlékszel?

SEMMELWEIS elmosolyodik. A gumpendorfi gránátosok? Komolyan. De nem hiszem. Most még kevésbé, mint akkor. Hisz tudod: Skoda. Nem haragszom rá, jót akart. De mindent elrontott, amikor összekapcsolta az én dolgomat a politikával.

LAUTNER. Skoda azt hitte, egyezkedni lehet. Pedig itt nincs egyezség.

SEMMELWEIS. Amikor tavaly te meg Hebra…

LAUTNER. Ó, az a derék Hebra, a dermatológia magántanára!

SEMMELWEIS. Ne légy igazságtalan, Hebra kiváló tudós.

LAUTNER. Én sem voltam akárki.

SEMMELWEIS. Látod, ez az. Neki van igaza.

LAUTNER. Meg neked, ugye?

SEMMELWEIS nem felel, folytatja a jegyzetkészítést. Lautner indulatosan járkál fel-alá. Semmelweis felemeli a fejét, nézi. Halkan. Hiába utálsz. Lehet, igazad van. De nekem is megvan a magam igazsága. A magyarországi csataterek… vagy akár a bécsi barikád… Nekem ezek csak halottakat jelentenek.

LAUTNER. Már nekem se többet.

SEMMELWEIS. Nem érdekelt tavaly, hogy mi történik a Rathaus előtt. Csak az érdekelhetett, hogy Kredl Wimpelmeyert, akinél ócskább ringyó kevés riszálta magát a bécsi utcán, ki tudom-e hozni elevenen a harántfekvéses szülésből.

Nyílik az ajtó, belép a háziasszony, Frau Gustl.

FRAU GUSTL mogorván. Valami nő. Semmelweishez. Magát keresi.

SEMMELWEIS. Miféle nő?

FRAU GUSTL. Mit tudom én. Nem ringyó. Beeresszem?

SEMMELWEIS. Persze.

A nő nem mozdul.

SEMMELWEIS. Engedje csak be, Frau Gustl.

FRAU GUSTL. Nem szeretem az ilyen látogatókat.

SEMMELWEIS. Maga mondta, hogy rendes.

FRAU GUSTL. Éppen ez az. Maga szülész, nem?

SEMMELWEIS. Az vagyok.

FRAU GUSTL. Nahát. Ideszoknak. Előbb egy, aztán a másik, aztán a harmadik… A végén meg jön a policáj.

SEMMELWEIS. Angyalcsinálónak néz?

FRAU GUSTL. Mit tudom én. Volt már ilyen a kerületben.

SEMMELWEIS feláll. Ide hallgasson, jóasszony…

FRAU GUSTL. Jó, jó. De jegyezzék meg, amit mondtam. Ez itt tisztességes ház. Kurvát hozhatnak, akár kettőt is, elvégre férfiak, vagy mi a fene… De az ilyen dámaféléket…

LAUTNER kituszkolja. Rendben van. Tisztelni fogjuk a házirendet. Nevetve, Semmelweishez. Mit dühöngsz? Frau Gustl humanista, akárcsak te.

Frau Gustl bebocsátja Sophie nővért.

SOPHIE zavartan. Jó estét.

SEMMELWEIS. No lám! Minek köszönhetem a megtiszteltetést?

SOPHIE. Klein professzor üzeni…

SEMMELWEIS. Elvittem valamit a klinikáról?

SOPHIE. Ugyan, tanársegéd úr…

SEMMELWEIS. Nem vagyok tanársegéd. Frau Gustlra pillant, aki áll és figyel. Dühösen. Menjen ki!

FRAU GUSTL elszántan. A kis hölgy előbb mondja meg, hogy…

SEMMELWEIS ráordít. Nem ért a szóból?

FRAU GUSTL. Jó. De figyelmeztetem… Semmelweis rácsapja az ajtót.

SOPHIE zavart mosollyal. Nem változott a tanárs… a doktor úr.

SEMMELWEIS ridegen. Halljuk. Mit üzen Klein professzor?

SOPHIE. Adatokat kért tőle, doktor úr.

SEMMELWEIS. Igen, az utcai szülések halálozási statisztikáját.

SOPHIE. Azt üzeni, hogy semmiféle adatot nem szolgáltat.

SEMMELWEIS. Igen. Hát akkor végeztünk is.

SOPHIE. Azt is üzeni, hogy a klinikai anyagok bármiféle felhasználását denunciálásnak tekinti. És ha ilyesmi történik, a minisztérium segítségét kéri.

Csend.

SEMMELWEIS. Köszönöm. Viszontlátásra.

SOPHIE zavartan. Csak azért vállaltam, hogy beszélhessek a… doktor úrral.

SEMMELWEIS. Mi beszélnivalónk lehet nekünk?

SOPHIE. A kenyerem függött tőle. Ha megtagadom, sehol sem kapok helyet.

SEMMELWEIS. Feloldozás kell? Tessék, megkapta. És most alászolgá…

SOPHIE. Én azt gondoltam, hogy…

SEMMELWEIS. Mit? Hogy kávéval kínálom, és elbeszélgetünk a régi szép időkről? Maga elmeséli az öreg Klein legújabb ökörségeit, én meg majd röhögcsélek hozzá: he-hehe, emelkedik a halálozás, lám, tudtam, előre…

SOPHIE. Nem emelkedik.

SEMMELWEIS. Nem? Kis szünet után. Hála istennek.

SOPHIE. Két-három százalék.

Csend.

SOPHIE. Braun tanársegéd úr nagyon büszke. Ő is kitalált valamit, állandóan szellőzteti a termeket. Ventillációs prevenciónak nevezi, már írja is a cikket róla.

SEMMELWEIS. A klóros kézmosást megszüntették?

SOPHIE. Minden előírás érvényben maradt.

LAUTNER. Lám, az öreg Klein nem esett a fejére. Neki lesz a legszebb statisztikája Európában – hála a ventillációnak.

Csend.

SOPHIE. Kérem, ne haragudjék rám,. Tudom, hogy igaza volt, és én bűnt követtem el.

SEMMELWEIS. Jól van, nővér. Nem magával van nekem bajom.

SOPHIE. Ha egyszer valahol kórházat kap… vegyen magához. Örömmel megyek, bárhová.

SEMMELWEIS. Nem sok remény van rá. De azért megígérem.

Két férfi nyomul a szobába, kopogtatás nélkül. Mögöttük Frau Gustl.

FRAU GUSTL. Mi ez, kérem? Maguk kicsodák?

1. FÉRFI. Államrendőrség.

FRAU GUSTL. Tessék. Én megmondtam.

LAUTNER dühösen. Megőrült, asszonyság? Képes volt a rendőrségre… A férfiakhoz. Uraim, ez félreértés. Lautner doktor vagyok. A barátom pedig…

1. FÉRFI. Lautner? Magát keressük.

FRAU GUSTL. A másik a szülész. Ez a nő is őtet kereste.

A 2. férfi megfogja Frau Gutsl karját, szó nélkül kitolja a szobából, és becsukja az ajtót.

1. FÉRFI Lautnerhez. Öltözzék, és vegye magához az iratait. Semmelweishez. Maga itt lakik, ugye?

SEMMELWEIS. Igen.

1. FÉRFI Sophie-ra. A vendége?

SEMMELWEIS. Igen. Ápolónó a Közkórházban.

1. FÉRFI Sophie-hoz. Elmehet, hölgyem.

Sophie riadtan tétovázik. A 2. férfi megfogja és kiteszi az ajtón, mint az imént a háziasszonyt.

2. FÉRFI. Aztán nem ólálkodunk itt, mert megjárhatja. Behúzza az ajtót.

1. FÉRFI Lautnerhez, a sarok felé mutatva. Oda álljon.

Lautner szó nélkül engedelmeskedik. Az 1. férfi hozzááll átkutatni a szobát. A könyveket végigpergeti, az íróasztalfiókokat feltúrja. Semmelweishez, aki útjában van.

1. FÉRFI. Álljon odébb.

SEMMELWEIS. Az ott az én holmim.

2. FÉRFI ujját a szájához emeli; barátságosan. Pszt.

SEMMELWEIS. Magyarázatot követelek!

LAUTNER a falnál, csendesen. Magyarország kapitulált.

2. FÉRFI. Nincs beszélgetés.

1. FÉRFI az egyik fiókból nagy, fakult fekete-vörös-arany kokárdát vesz elő. Lautnerhez. Ez mi?

LAUTNER. Kokárda.

1. FÉRFI zsebre teszi a kokárdát. Mehetünk.

LAUTNER kezét nyújtja Semmelweisnek. Isten veled. És mégiscsak nekem van igazam. Kimegy a 2. férfival.

1. FÉRFI végignéz a szobán, udvariasan. Bocsánat a rendetlenségért. Alászolgája. Kimegy.

FRAU GUSTL bejön. Mit csinált Lautner úr? Csak nem gyilkosság? Vagy politika? Azt mondják, nagyon szedik a népet. Semmelweis nem is hallja; nézi a feldúlt szobát Kinézek. Biztosan kocsival viszik. Úgy szokták. Kimegy. Semmelweis gépiesen kezdi összeszedegetni a szétdobált holmit; a fiókba rakja a papírokat. Skoda jön be, megáll az ajtóban, nézi Semmelweist

SKODA. Mi az? Elvesztett valamit?

SEMMELWEIS megfordul, ránéz. Igen. A munkatársamat.

SKODA meghökken. Lautner?

Semmelweis bólint.

SKODA. Házkutatás?

SEMMELWEIS. Igen.

SKODA. Találtak valamit?

SEMMELWEIS. Csak egy kokárdát.

SKODA. Rávall. Romantikus lélek.

Csend.

SKODA. Leülhetek?

SEMMELWEIS. Ha talál helyet, professzor úr.

SKODA leül, nézi a rendezgető Semmelweist. Hát igen. Várható volt.

SEMMELWEIS. A dolgok összefüggnek?

SKODA. Sajnos. Lautner, szegény, persze kompromittálta magát.

SEMMELWEIS. Ön nem, professzor úr?

SKODA. Én nem mászkáltam a torlaszokon.

Csend.

SKODA. Csak nem haragszik, hogy engem nem vittek el?

Csend.

Semmelweis rakosgat. Skoda kicsit ingerülten rászól.

SKODA. Hagyja már azokat a holmikat. Üljön le.

Semmelweis leül.

SKODA. Lenn buzgólkodik a rendőrség, fenn pedig készül a kegyelem.

SEMMELWEIS. Nem tudom. Nem értek hozzá.

SKODA. Majd meglátja. Olyan jó hírekkel jöttem, hogy ha nincs ez a szerencsétlen ügy, akár táncra is perdülhetne. Apropó, hogy vannak a nyuszik? Különben nem olyan veszélyes.

SEMMELWEIS. A fertőzött anyaállatoknál kimutatható a szepszis valamennyi tünete.

SKODA. Remek.

SEMMELWEIS. Értelmetlen dolog. Lautner nélkül nem csinálom tovább.

SKODA. Nem is kell. Hamarosan megünnepeljük a magántanári kinevezését. Nem hiszi?

SEMMELWEIS. Nem nagyon.

SKODA. Akkor nyissa ki a fülét. De erről… Ujját a szája elé teszi. Egy szót se, érti? Thun gróf, az új miniszterünk már dolgozik az oktatásügy reformján. Az egyetem megkapja az autonómiát. A vicedirektori poszt megszűnik. Rosas úr menet a fenébe! Hogy tetszik?

SEMMELWEIS. És Lautner?

SKODA. Más a tudomány, és más a politika.

SEMMELWEIS. Még sincs összefüggés?

SKODA. Van. Bizonyos értelemben. Nézze meg, kik vannak a kormányban: Thun, Schmerling… Csupa világos, modern koponya. És a radikális Bach, aki tavaly még a maguk Kossuthjával csókolózott a Fetzer-kávéház előtt… Bizony, ez az ifjú uralkodó végül még megfiatalítja a vén monarchiát. Akkor pedig az egyetemen is befellegzett a Klein professzoroknak… Most következik az igazi forradalom. A laboratóriumok és tantermek forradalma. Amint meglesz a reform, újra előadást tartok az Akadémián. És semmi óvatoskodás! Kimondom nyíltan: a gyógyászat egyik legfontosabb felfedezésének tartom Semmelweis doktor művét.

SEMMELWEIS. Köszönöm.

SKODA. Magának köszönje. Elmosolyodik. De némi erőszakot tennék az igazságon, ha megengedi.

SEMMELWEIS. Miféle erőszakot?

SKODA. A reform ugyanis szép dolog, de csak lehetőség, arra, hogy az új irányzat diadalmaskodjék. Eredmények kellenek, minél több és minél nagyobb. Az előadásban hangsúlyozni szeretném, hogy az alaptétel, miszerint a nők fertőződése szepszist okoz, az új iskola közös felfedezése. Nos?

SEMMELWEIS. Ez csak megtisztelő számomra.

SKODA. Gondolom, megértett. Nem arról van szó, hogy elfogadjuk a tételét. Hanem arról, hogy ez közös felfedezés, amit ön kiindulási pontként használt a további kutatásokhoz. A különbség lényeges.

SEMMELWEIS. Csakugyan lényeges. Hiszen…

SKODA. Hiszen tudományos szempontból ez a legértékesebb.

SEMMELWEIS. Igen, így van.

SKODA. De azt se feledje, hogy ugyanakkor az a leginkább vitatott pont is. Gondoljon Simpsonra. Ő is ezt támadta, és nem a klórvizes prevenciót. És a járványelmélet hívei is itt vélték felfedezni az ön sebezhető pontját.

SEMMELWEIS. Védelmet kínál, professzor úr?

SKODA. Csereüzletet. Mi egy nagy eredménnyel többet lobogtathatunk, ön pedig nincs egyedül többé. Egy európai hírű iskola szavatolja a kutatási eredményét. Csináljon rendet, és ne lógassa az orrát. Lautnert is kihozzuk a börtönből egykettőre. Hála istennek, az ágyúk elhallgattak, most már hadd szóljanak a múzsák.

A szín elsötétül.

10. jelenet

A szín változatlan. Frau Gustl jön be Lumnitzerrel. A férfi elnyűtt osztrák cserepár-egyenruhát visel.

FRAU GUSTL. Nem bánom, fiam. De aztán nehogy baj legyen belőle.

LUMNITZER. Nem lesz baj, asszonyság.

FRAU GUSTL. Tényleg ismeri a doktor urat?

LUMNITZER. Földije vagyok. Üzenetet hoztam neki Magyarországról.

FRAU GUSTL. Na jó. Hát csak üljön le.

Lumnitzer le akar ülni az asztalhoz.

FRAU GUSTL. Nem oda, hé! Ott papírok vannak Egy széket odébb tesz, az ajtó közelébe. Így ni. Itt jó lesz magának.

LUMNITZER leül. Köszönöm.

FRAU GUSTL. Nem férges maga?

LUMNITZER. Nyugodt lehet, asszonyság.

FRAU GUSTL. Azt mondják, a katonák mind férgesek.

LUMNITZER. Csak a háborúban.

FRAU GUSTL. Maga volt a háborúban?

LUMNITZER. Voltam.

FRAU GUSTL. Magyarországon?

LUMNITZER. Ott.

FRAU GUSTL. Örülhet, hogy megúszta. A Glasbrenner kocsmáros fia, a Seppl, az is ott halt meg valahol. Nem ismerte?

LUMNITZER. Nem.

FRAU GUSTL. Igaz, az a dragonyosoknál szolgált. Na, csak üldögéljen. Elfő a vacsorám. Kimegy.

Lumnitzer feláll, az íróasztalhoz megy, belelapoz az egyik könyvbe. Frau Gutsl kisvártatva visszajön, kezében lábos, darab kenyér.

FRAU GUSTL. Teszi le rögtön! Mondtam, hogy ne nyúljon semmihez!

LUMNITZER. Bocsánat. Leteszi a könyvet.

FRAU GUSTL. Fogja. Egy kis főzelék, húst is talál benne. Jólesik majd a komisz után.

LUMNITZER. Igazán nem kellett volna…

FRAU GUSTL. Csak ne kéresse magát. Fogja és egyék.

LUMNITZER. Köszönöm. Leül a székre a lábossal.

FRAU GUSTL. Jó étvágyat. Kimegy. Lumnitzer kanalazza az ételt, látszik, csakugyan jólesik neki. Lautner jön be. Gyűrött, megviselt. A katona láttára visszahőköl

LUMNITZER feláll, kezében a lábos. Jó estét, uram.

LAUTNER. Jó estét.

LUMNITZER. Semmelweis doktor barátja?

LAUTNER. A lakótársa vagyok. Azaz voltam.

LUMNITZER. Lumnitzer, császári és királyi közlegény, az 52. gyalogezredből.

LAUTNER. Semmelweisre vár?

LUMNITZER. Igen. Földije vagyok. A háziasszony engedett be. Ő a konyhában van.

LAUTNER. Hála istennek.

LUMNITZER. Megengedi, hogy itt várakozzam?

LAUTNER. Csak tessék, kérem. Én is csak a holmimért jöttem.

LUMNITZER visszaül a székre, ölében a lábos; a kanállal mutatja. A háziasszonytól. Jólesik a kincstári koszt után.

LAUTNER. Miért nem ül az asztalhoz?

LUMNITZER elmosolyodik. A háziasszony attól tart, férges vagyok.

LAUTNER keserűen. Maga? Inkább én.

LUMNITZER. Nem értem.

LAUTNER. Semmi. Üljön nyugodtan az asztalhoz.

LUMNITZER. Így is jó. Ne idegesítsük az asszonyságot. Lautner szedegeti, táskába rakja a holmiját. Lumnitzer eszik. Közben lopva nézegetik egymást. Semmelweis jön be. Meglepődve nézi a két férfit. Lumnitzer feláll

SEMMELWEIS. Georg! Kiengedtek? Az egyenruhás Lumnitzerre pillant bizonytalanul. Vagy csak…

LUMNITZER elmosolyodik. Bizony, egy kicsit megváltoztam.

SEMMELWEIS. Lumnitzer! Te volnál?

LUMNITZER. Bizony. Lumnitzer szanitéc közlegény.

SEMMELWEIS zavart és boldog egyszerre, még mindig nem érti a helyzetet. De hát… Georg… Hogyhogy így, egyszerre?

LUMNITZER. Bemutatnál a barátodnak?

SEMMELWEIS. Nem együtt vagytok?

LUMNITZER mosolyog. Nem.

SEMMELWEIS. Nem értem. Lautnerhez. Lumnitzer doktor. Lumnitzerhez. Lautner tanársegéd.

LAUTNER csodálkozva, Lumnitzerhez. Ön orvos? Lumnitzer mosolyogva bólint. Lautner, az egyenruhára. És ez?

SEMMELWEIS. Ti nem is beszéltetek?

LUMNITZER Lautnerhez, mosolyogva. Börtön? Lautner bólint Tüstént gondoltam.

LAUTNER. Még most sem értem.

SEMMELWEIS. Akkor folytatom a bemutatást. Lumnitzer ezredes, a magyar hadsereg egészségügyi szolgálatának vezetője. Lumnitzerhez, Lautnerra. Ez az úr pedig a bécsi torlaszok hőse.

LAUTNER. Eredj már.

LUMNITZER mosolyog. Szépen összejöttünk. Semmelweishez. Nem félsz, hogy bajod lesz belőle?

SEMMELWEIS. Inkább azt mondd, mi ez a maskara? Besoroztak? Lautnerhez. És te? Kiszabadultál? Azt sem tudom, melyiket kérdezzem előbb. Üljetek már le, no. Van itt egy kis bor valahol. Éhesek nem vagytok?

LUMNITZER a lábost mutatja. Köszönöm, rólam már gondoskodtak.

SEMMELWEIS bort, poharakat szed elő. Meséljetek már!

LUMNITZER. Egyszerre?

LAUTNER. Én gyorsabban végzek. Sáncfogság. Amnesztia. De Bécset reggelig el kell hagynom. Ennyi az egész. Látod, már össze is raktam a motyómat.

SEMMELWEIS tölt a poharakba; Lumnitzerhez. És te?

LUMNITZER. Az enyém se hosszabb. Internálás az aradi várban. Kényszersorozás. Egészségügyi szolgálat. Latrinapucolás. Kurtavas három alkalommal. Talán leszerelnek hamarosan.

SEMMELWEIS. Mihez kezdesz?

LUMNITZER. Balassa ígérte, hogy maga mellé vesz tanársegédnek. Persze, csak úgy bal kézről, hivatalosan nem lehet.

SEMMELWEIS Lautnerhez. És te? Rokitansky biztosan visszavesz.

LAUTNER. Mondom, hogy kitiltottak Bécsből. Elmegyek még az országból is.

SEMMELWEIS. Bármelyik német egyetemen örömmel befogadnak.

LAUTNER. Nem kell. Elegem van Európából.

LUMNITZER. Amerika? Oda most tőlünk is sokan igyekeznek.

LAUTNER. Ázsia. Vagy inkább Afrika. Egyiptom. Elmosolyodik. Mindig vágytam látni a piramisokat. Csak minél messzebb a civilizációtól.

SEMMELWEIS. Félrebeszélsz.

LAUTNER. Lehet. Lumnitzerre. Ő talán érti.

SEMMELWEIS. Akkor is…

LUMNITZER. Hagyd. Fogja a poharát. Igyunk inkább. Lautnerhez. A szabadulásra!

LAUTNER. A piramisokra! Isznak.

Csend.

LUMNITZER. Olvastam Skoda tavalyi előadását. Az ezredorvosunk adta ide. Örültem, gondolhatod.

SEMMELWEIS kedvetlenül. Igen?

LUMNITZER. Bár egy kicsit furcsálltam. Egyszerűen kisajátítja a kóroktani részt. Mintha te csak afféle szorgalmas tanítvány volnál.

SEMMELWEIS. Fedezni akart.

LUMNITZER. Te tudod. A fő, hogy előbbre jutottál.

SEMMELWEIS. Azóta semmi se történt.

LUMNITZER. Semmi?

SEMMELWEIS. Úgy értem: semmi jó. Scanzoni professzor Prágából azonnal támadott, mások meg kontráztak hozzá. Azóta felváltva püfölnek. Volt, aki kijelentette: a klóros kézmosás – babona.

LUMNITZER. És Skoda?

SEMMELWEIS. Visszavonult. Nyolc hónapja hallgat. Belefáradt, nem is csodálom. Azt hiszem, örül, ha nem lát.

LUMNITZER. És az egyetem?

SEMMELWEIS. Folyamodtam a magántanárságért. A minisztérium visszadobta a kérvényt. Rokitansky újra felterjesztett.

LAUTNER. Csakugyan ő a dékán?

SEMMELWEIS. Igen, ő. De ez nem sokat jelent. Rosas visszavonult, de a befolyása megmaradt. A miniszter csak őrá hallgat, és ezt, a tanári karban is tudják.

LAUTNER nevet. Ennyit ér a híres autonómia?

SEMMELWEIS. Nekem nem nevetséges. Hat hónapja várom a döntést. Előadást tartottam az orvosegyesületben. Utána újra csak rám támadtak. Legyint. Minek sorolni… Szinte valamennyi nagyágyú. Kínomban újra kezdtem az állatkísérleteket, Rokitansky segített megint. Aztán abbahagytam. Minek? Néha legszívesebben kifutnék a világból…

LAUTNER. Gyere Egyiptomba.

SEMMELWEIS. Jó kedved van.

LAUTNER. Mint mindig. Gondold csak el: rengő hátú tevék, rengó csípőjű bajadérok… Datolyapálmák, fűszeres illatok… hasis… Csikorgós nevetés. Na?

Csend.

LUMNITZER halkan. Pesten most az öreg Dirly a szülészet professzora. Esküszik rá, hogy a gyermekágyi láz tulajdonképpen bélfertőzés. Ahogy én ismerem, rólad meg a klórvizes lavórodról semmit se tud. Kleinről igen, még ’43 előtt emlegette: hülyének tartja, mert nem purgálja a szülő nőket. Nevet, egyedül. A klinikája az Újvilág utcában, az csakugyan nem nevetséges. Egy épületben a boncterem, a hullakamra és a szülészet. Az ablakok a pöcegödörre nyílnak. A Rókusban pedig… Nyílik az ajtó

HEBRA bedugja a fejét. Itt vagy, Semmelnáci? Vendéget hoztam! Maga elé bocsátja Skodát. Meglepődve nézik Lautnert és az ágrólszakadt közlegényt

LAUTNER nyugodtan. Jó estét, professzor úr. Szervusz, Hebra.

HEBRA zavartan, a katonát nézve. Szervusz.

SKODA nyugodtan. Jó estét, Lautner kolléga. Régen találkoztunk.

Csend.

SEMMELWEIS. Bemutatom Lumnitzer doktort.

HEBRA csodálkozva. Doktor?

SKODA. Jó estét. Már találkoztunk, ugye?

LUMNITZER. Volt szerencsém négy évvel ezelőtt professzor úrnál gyakorolni.

SKODA. Lumnitzer? Ön az, aki…

LUMNITZER. Igen, én vagyok.

SKODA. Aha.

HEBRA Lautnerhez. Akkor téged…

LAUTNER. Igen, kiengedtek.

HEBRA. Örülök. Sokat gondoltam rád.

LAUTNER. Szép tőled.

HEBRA. Mihez kezdesz most?

LAUTNER. Kiutasítottak Bécsből.

SKODA. Ha akarja, írok egykét helyre…

LAUTNER. Köszönöm, nem szükséges.

SKODA. Ahogy gondolja.

Csend.

HEBRA túl hangos vidámság. Csak éppen beugrottunk, Semmelnáci. Találd ki, miért. Na? Mi az, amit legjobban szeretnél hallani?

SEMMELWEIS. A minisztérium?

HEBRA. Úgy van Megöleli. Fogadja szerencsekívánataimat, magántanár úr.

SKODA kezét nyújtja. Gratulálok. Látja, csak megértük.

SEMMELWEIS. Kérem, üljenek le. Egy pohár bort?

HEBRA tétovázik. Nem tudom…

SKODA határozott. Köszönjük, nem. Sietünk.

SEMMELWEIS. Csak egy percre. Skoda a fejét rázza

LAUTNER. Üljenek csak le. Én megyek.

SEMMELWEIS. Dehogy mégy.

LAUTNER. Hagyd csak. Nincs elég szék. Valaki állva maradna.

HEBRA zavartan. Ugyan, öregem. Csak nem azt képzeled…

LAUTNER. Sietek. Nem akarom, hogy meggyűljön a bajom a policájjal. Veszi a táskáját; Semmelweishez. Gratulálok, barátom. Es kívánom, hogy… Ej, semmi. Lumnitzernek nyújtja a kezét. Isten önnel, bajtárs. Örülök, hogy találkoztunk. Alászolgája, professzor urak. Kifelé indul.

SEMMELWEIS. Várj, kikísérlek. A többiekhez. Bocsánat. Kimegy Lautner után.

HEBRA. Ez a szerencsétlen gyűlöl, amiért engem nem… Lumnitzerre pillant, elharapja a mondatot.

Csend.

SKODA csak hogy mondjon valamit; Lumnitzerhez. Hogy van Balassa professzor?

LUMNITZER elmosolyodik. Régen találkoztunk. De azt hiszem, jól. Ő csak két hónapot ült az Újépületben.

SKODA. Ha netán találkoznak, adja át üdvözletemet.

LUMNITZER. Örömmel.

Csend.

SEMMELWEIS visszajön. Szegény Lautner. Ne haragudjanak rá. Sokat szenvedhetett. Kérem, üljenek le, legalább egy percre.

Senki nem mozdul.

Csend.

LUMNITZER elmosolyodik. Még mindig több az ember, mint a szék. Skodához. Így van, professzor úr?

SKODA. A viszonyok ismeretében nem is csodálkozhat rajta.

LUMNITZER. Cseppet sem. Hisz nemcsak a viszonyokat ismerem, hanem a viszonylatokat is.

SEMMELWEIS. Lumnitzer úr a barátom.

SKODA. Magának, kollégám, épp elég gondot okoznak az ellenségei. Fölösleges, hogy a barátai miatt is megfájduljon a feje. Lumnitzerhez. Remélem, érti.

LUMNITZER. Tökéletesen. Semmelweishez. Ne kísérj ki. Később visszajövök. Skoda felé. Ígérem, nem maradok soká. Ennyiért talán még nem akasztanak Bécsben. Felteszi a csákót; Semmelweishez. Csak hogy befejezzem: a Rókus kórházban együtt van a sebészet és a szülészet, ugyanazokban a helyiségekben. A szülészfőorvos pedig egyúttal törvényszéki boncnok is. Tiszteleg a többieknek, kimegy.

Csend.

HEBRA. Vigyázhatnál magadra.

SEMMELWEIS érezhető ingerültséged. Odaát háború volt, és ő csak a kötelességét teljesítette. Sebész.

SKODA. Úgy tudom, Lumnitzer úr nem egyszerű tábori sebészként működött. Vezető volt, méghozzá igen magas beosztásban. De hagyjuk. Beszéljünk a maga dolgáról.

HEBRA. Holnap kezedben a miniszteri okirat. Rokitansky már intézkedett, hogy tanrendbe vegyék az előadásaidat.

SKODA. Szülészeti előadások, gyakorlati bábubemutatással – Semmelweis magántanár… Jól hangzik?

SEMMELWEIS csendesen. Végkielégítés.

SKODA. Nem értem.

SEMMELWEIS. Most már egyedül vagyok, ugye?

HEBRA. Mi van veled, Semmelnáci? Azt hittem, egy kalap verebet fogsz örömödben.

SEMMELWEIS kirobban. Ne semmelnácizz nekem! Éppen te!

HEBRA meghökken. Éppen én? Hogy érted?

SEMMELWEIS. Előadást tartok az orvosegyesületben, és utána az egyesület lapja támadásokat közöl ellenem.

HEBRA. Ez a baj? Beláthatod, hogy mint szerkesztő, nem tagadhatom meg az ellenvélemények közlését. Amúgy is tudják, hogy barátok vagyunk.

SEMMELWEIS. Barátok! Miért nem közölted az előadás szövegét?

HEBRA. Kérted?

SEMMELWEIS. Kell ezt kérni?

HEBRA. Szokás.

SEMMELWEIS. Két éve egy szavad se volt mellettem.

HEBRA. Te kényszerítesz, hogy kimondjam: cseppet sem tetszik, hogy folyton másokat tolsz magad elébe. Én sem kértelek, hogy védd meg helyettem a dermatológia kóroktanát.

SKODA. Van igaza a barátunknak, Semmelweis kolléga. És ha erre célzott, amikor egyedülmaradásról beszélt, akkor kimondom: magam is unom már, hogy folyton a szülészek ügyeibe ártsam magam.

SEMMELWEIS. Nyolc hónapja nem is teszi, professzor úr.

SKODA. Lám. Ez szemrehányás?

HEBRA. Ne haragudj, de néha már magam sem tudom, mit gondoljak. A prágaiak állítják, hogy kipróbálták a módszeredet, és a láz, ahelyett, hogy csökkent volna, emelkedett.

SEMMELWEIS. Hazudnak!

HEBRA. Ezt nem lehet csak így elintézni. És egyáltalán… Ha nem alkalmazzák a prevenciót, és mégis csökken a láz, akkor szerinted igenis alkalmazzák, csak letagadják. Ha meg bevezetik, és mégsem csökken: akkor csak hazudják, hogy bevezették. Mindenki talán mégsem csirkefogó.

SEMMELWEIS. Már ebben sem vagyok egészen bizonyos.

HEBRA ingerült. Egy kicsit higgadtabban, barátom. Mi bajod tulajdonképpen? A magántanárságot akartad, nem? Tessék, megkaptad! Hát akkor?

SKODA. Végkielégítés – így mondta, ugye? Ez nem egészen pontos. Kezdet, és nem vég. Mi megtettük a magunkét. Maga következik.

SEMMELWEIS. Egyedül?

SKODA. Beszéljünk nyíltan. A tanügyi reform legfeljebb az egyensúlyt biztosítja az egyetemen, és ma még ez is nagy dolog. Ha meg akarjuk tartani a nehezen szerzett pozíciókat, akkor nem kockáztathatunk. Ez nem gyávaság, hanem tudományos érdek. Az ön ügye pedig már túl sok indulatot kavart.

SEMMELWEIS. Ki a felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok?

SKODA. Rosszat akartunk? Kihasználtuk? És csak rosszat tettünk? Jól tudja, magunknak is mennyit ártottunk, amikor segíteni igyekeztünk.

SEMMELWEIS halkan. Tudom, hogy jót akartak. Ha rólam volna szó, hallgatnék, és hálás lennék, hogy annyit is… De az ügy, hiszen tudja… ennél sokkal többet jelent. Határozottan. És most magamra hagynak egy értéktelen kinevezéssel.

HEBRA. Értéktelen?

SEMMELWEIS Skodához. Már tudom, hibáztam, amikor elfogadtam a segítséget. Egyedül kellett volna. De ön beszélt rá, hogy… Ha akkor magamra maradok, legyőzöm a félelmet. Talán még Michaelis halálát is… Tudom, biztosan.

SKODA. Tessék. Győzze le most a félelmeit. Mi akadályozza? Publikáljon, tartson előadásokat. Írjon leveleket, mint ’47-ben. Ki tiltja meg?

SEMMELWEIS. Késő. Érvekkel ma már nem hadakozhatok a hazugság áradata ellen. Hogyan bizonyítsak olyan emberekkel szemben, akik képesek azt állítani, hogy készakarva fertőztek egészséges nőket hullaméreggel, minden következmény nélkül? Miféle szavak védenek a meghamisított statisztikáktól? Csak tényekkel bizonyíthatnék. Azzal, hogy az én osztályomon valóban nincs gyermekágyi halál. Újra kéne kezdeni mindent. De hogyan?

SKODA. Ott vannak a régi eredményei a Klein-klinikáról.

SEMMELWEIS. Ki hisz azoknak? Hisz éppen Klein esküszik arra, hogy semmit sem ért az egész. Bábun mutogassam a szülés lefolyását unatkozó medikusoknak, miközben a kollégáim anyákat gyilkolnak a szülészeteken?

Csend.

SKODA. Nem tudok segíteni. Nincs hatalmam hozzá.

SEMMELWEIS. De ennek így nincs értelme. Elmegyek.

HEBRA. Hová?

SEMMELWEIS. Haza, Magyarországra.

SKODA. Elássa magát. Pest nem Bécs, barátom.

SEMMELWEIS. De ott legalább dolgozni tudok. És bizonyítani.

SKODA. Ki figyel majd a bizonyítékaira? Egyszerűen elfelejtik. Ennél a magántanárság is jobb.

HEBRA. Maradj itt, és várj.

SEMMELWEIS. Mire? És meddig?

Csend.

HEBRA. Nincs harag, ugye? Amit az előbb mondtál, elfelejtem. Felejtsd el te is, amit… Elharapja a mondatot, suta mozdulattal megöleli Semmelweist, az habozva viszonozza az ölelést.

SKODA Hebrához. Menj csak. Hebra kimegy. Skoda nézi Semmelweist. Egyszer azt mondta nekem: maga nem tudós.

SEMMELWEIS. Csak egy orvos, aki talált valamit.

SKODA. Igaza volt.

SEMMELWEIS. Nincs joga gúnyolódni.

SKODA. Nem gúnyolódom. És annál rosszabb magának.

SEMMELWEIS. Viszontlátásra, professzor úr.

SKODA nem mozdul. Gondolja meg. Ez tulajdonképpen dezertálás. Semmelweis a fejét rázza Egyszer még bánni fogja. Viszontlátásra, doktor. Kimegy.

Függöny

A budapesti Rókus Kórház kápolnája és épülete
Száraz György (1930–1987) Kossuth-díjas (1985) magyar író, esszé- és színműíró
Semmelweis Ignác Fülöp (1818–1865) magyar szülészorvos, az „anyák megmentője”
Joseph Škoda (1805–1881) cseh származású osztrák bőrgyógyász, a bécsi orvosi fakultás tanára. Rokitanskyval az ún. második „bécsi orvosi iskola” megalapítója
Carl von Rokitansky (Karel Rokytanský) (1804–1878) cseh származású, osztrák orvos, patológus, humanista filozófus és liberális politikus
Ferdinand Ritter von Hebra (1816–1880) cseh származású osztrák bőrgyógyász, a bécsi orvosi fakultás tanára. Az ún. második „bécsi orvosi iskola” egyik vezető alakja
Anton von Rosas (1791–1855) magyar származású osztrák szemészorvos
Jakob Kolletschka (1803–1847) cseh származású osztrák orvos, a bécsi Közkórházban az igazságügyi orvostan tanára
Színház folyóirat