Időfelfogás a reneszánsz művészetében

Székely Péter
A VII. Napórás Találkozón (2011. szeptember 17.) elhangzott előadás
idő, mérés
szóelválasztás
Nő és madarak napfelkeltekor
Joan Miro · 1946

Mielőtt belekezdenék a témámba, szeretném megosztani, hogy mi is vitt rá magára a témaválasztásra. Joan Miro képe sokak számára nem mond semmit, s nem értik, hogyan lehet ez művészet. Azonban ez nem a befogadó és nem a művész hibája! Joan Miro megfelelő körökben igen is elismert munkássággal rendelkezik, azonban a társadalom nagy része nem igazán tudja értékelni ezt.

Kompozíció II. Vörös, kék és sárga
Piet Mondrian · 1930

Mindez egy alapvető problémát vet fel. Kinek alkot a művész? Meddig terjed a művészet? A probléma a befogadók és a művészek kommunikációs szakadékával írható le. Nem egy nyelvet beszélnek, így a művész munkáit nem értik meg az átlagemberek. Ahhoz, hogy megértsék ismerniük kell részletesebben a művészetek történetét.

Ez a jelenség azonban nem új keletű, hiszen erről már a XIX. század második felében is írtak. Már ott jelen volt a szakadék a művészek és a közönség előtt. Sőt erre az időszakra tehető a művészet meghasonlódása is, mely két táborra osztotta a művészeket. Az egyik tábor a ’magas művészetek’ lettek, amiben a kor haladó eszméi, s festészeti, vagy épp művészeti problémájával foglalkoztak. A másik tábor a ’népszerű művészetek’ lettek, amit manapság szokás ’populáris művészetként’ is értelmezni. Az utóbbi tábor főként a közönség igényeit próbálta meg kielégíteni. Ez a két tábor a XIX. században vívta meg a maga kis háborúit, gondoljunk itt az izmusok és az Akadémia ellentétére.

Viszont, hogy a probléma gyökerét megragadjam, még visszább kell menni a történelemben, egészen a reneszánszig. A művészetek e kettőssége már itt is jelen volt, azonban nem voltak ilyen hangsúlyosak az ellentétek, sőt épp ellenkezőleg! Ez a két frakció inkább kiegészítették egymást! Ekkor még nem magas, illetve népszerű művészetről van szó, a különbség sokkal árnyaltabb.

Muther Richard világított rá arra a tényre, hogy a reneszánsz idejében a ’magas művészek’ helyett ’kutató művészek’, a ’populáris művészek’ helyett ’népszerűsítők’ voltak.

Bernardiro della Chiardat ledobja a lova
Paolo Uccello · 1450

A ’kutató művészek’ főként egy bizonyos problémával foglalkoztak, s elsősorban munkásságuk döntő része ezen a téren jött létre.

Itt van például Paolo Uccello, aki elsősorban a perspektíva problémájával foglalkozott, s mindent ennek a kutatásnak rendelt alá. Majd minden képén ez látható. Ezen a képén egy lovascsata bontakozik ki előttünk, azonban a lovak merevek, szinte megszerkesztettek. A dárdákat figyelve inkább irányvonalaknak hatnak, annak ellenére, hogy ez egy csata.

Szent György és a sárkány
Paolo Uccello · 1470

Uccello egy másik képén a természet esett áldozatul a perspektívának, hiszen ilyen rendezett négyzet alapú fűtáblák nem igazán jellemezték a reneszánsz kort. Itt is inkább magával a perspektivikus jelenséggel foglalkozott, semmint a drámai hatással vagy eszmei mondanivalóval.

Krisztus ostorozása
Piero della Francesca · Galleria Nazionale delle Marche, Urbino

A másik tábor képviselőjeként Piero della Francescat mutatom be. Ő már az Uccello által kifejlesztett perspektívát használja, s azt népszerűsíti. Valószínű ezért is hívta ezt a csoportot Muther népszerűsítőknek. Az ő munkássága nem egy bizonyos problémára irányul, hanem inkább olyan műveket készít, amiket a közönség jobban megért, népszerűbbek. Látható, hogy következetesen alkalmazza a perspektívát, azonban nem erről szól minden.

Ilyen szellemben készült Botticelli Kitasztítottja is.

Kitaszított
Sandro Botticelli · 1480 körül · Palazzo Pallavicini, Róma

Ezért esett a választásom a reneszánsz korra. S miért épp az időfelfogás? Az előttem elhangzó előadásokból is kitűnik, hogy az ember igen sok energiát fektetett az idő mérésére; s ezáltal igencsak központi helyet foglal el az idő fogalma az emberi gondolkodásban.

A velencei Szent Márk tér tornyán lévő csillagászati óra · XV. század

Azonban minden korban másképp viszonyultak az időhöz. Vegyük például a középkort. A középkorban két időfelfogás uralkodott. Az egyik egy meglehetősen ősi felfogás, amely igazán a parasztság körében és főként vidéken volt jellemző: ez a ciklikus időfelfogás, úgynevezett „prométheuszi” időfelfogás. A másik főként az uralkodó rétegben és az egyház köreiben volt jellemző, melyet „egyházi időnek” neveznek.

Az előbbi lényegét tekintve még az antik ókorból vagy régebbről maradt ránk, hiszen a ciklikus időfelfogás lényegét tekintve nem más, mint az a szemlélet, hogy nap-nap után, évről évre minden ismétlődik. Ez tükröződik vissza számos misztérium-vallásban illetve a keresztény misztériumokban is. Ez az örökkévaló időnek mozgékony lenyomata. Aki ebben a szemléletben él, az nem igazán tervez előre, tetteit főként a mindennapi rutin határozza meg, s nem egy esetben apjuktól vagy nagyapjuktól tanulták mesterségüket. Egyszerűen szólva ez egy folyamatosan ismétlődő körkörös időfelfogás. Valahol biztonságot ad, de egyben nyomasztólag is hathat, hiszen nincs benne változatosság. Mivel nem terveztek semmit olyan szinten, mint manapság, így annak az embernek, ki ebben a szemléletben élt időmérésre elegendő volt még a napóra. Napfelkeltekor kiment dolgozni, helyi idő szerint délben megebédelt, s napnyugtakor hazatért.

Az „egyházi időfelfogás” ettől alapvetően eltért. Amíg vidéken ez a ciklikus időfelfogás (amit egyébként archaikus időfelfogásnak is hívnak) uralkodott, addig a városokban és kolostorokban egyfajta lineáris időfelfogás volt jelen. Ez a felfogás természetesen a Biblia szövegével érthető meg igazán. A Biblia szerint az Úr 6 nap alatt megteremtette a földet és a 7. napon megpihent. Ez mindenképp azt mutatja, hogy az időnek igenis volt kezdete, s ennél fogva lesz majd vége is. A véget János Jelenések Könyve tartalmazza az Apokalipszis (Beteljesülés) eljövetelével, mikor is minden élő és teremtett lélek visszatér az Egy Igaz Istenhez, ismét eggyé olvad velük. Tehát itt egy olyan lineáris időképzettel állunk szemben, mely azt hirdeti, hogy semmi sem örökkévaló, így a ciklikus időfelfogás csak illúzió. Isten teremtette a világot, s vele együtt az időt, s Istenhez tér vissza minden, mikor is az idő is megszűnik. Azonban ebben a felfogásban nem az egyes ember áll a középpontban, hiszen oly gyarló, hanem az egyház. A történelmet is eszerint osztották fel: a Krisztus előtti időt, amit az Ószövetség ír le, hívták az Atya országának; a Krisztus utáni időszakot, péteri egyháznak, ami a tényleges Egyház ideje; s a jelentől az Apokalipszisig tartó idő, a jánosi egyház. Istennek célja van velünk és afelé tart a történelem illetve az egyes ember élete is. A történelem, tehát saját beteljesedése felé igyekszik, ami már fejlődést feltételez.

A prágai Orloj · 1402

Döntő változást az időszemléletben a reneszánsz hoz. Itt erősödik meg a kereskedő családok hatalma (pl. Mediciek, Borgiák stb.), s ezzel nő az individuum jelentősége is. Egyre nagyobb igény támad az idő pontosabb mérésére, s a kereskedők lassan határidőket szabnak, tervezik a jövőjüket, s ezt az igényt már a napóra nem képes kielégíteni. Megjelennek a mechanikus órák, melyeket még napórákkal ellenőriznek. Egyre több városban jelennek meg toronyórák. A városok ebből presztízskérdést csináltak, így ebben a tekintetben elkezdtek egymással versengeni. Kié a legszebb? Kié a legpontosabb?

A prágai Orloj ócseh öröknaptára · 1402

Az Orloj Prágában az Óvárosi téren, a prágai városháza oldalán található óramű. A hatalmas időmérő szerkezet Nicholas Kadan és Jan Sindel készítették 1410-ben. Az alakokat mozgató szerkezetet pedig 1490-ben Jan Ruze csinálta. Minden délben az apostolok elvonulnak a Szent Szűz és a kisded előtt, míg a halál kötél segítségével megszólaltatja a csengőt. A számlap a geocentrikus világképet mutatja, Prágából nézve. Mutatja a középidőn kívül a Nap és a Hold keltét és nyugtát, a Nap helyzetét az állatövhöz, az égi egyenlítőkhöz és a térítőkhöz képest, valamint a holdfázisokat és a csillagidőt. Egy legenda is kapcsolódik az Orlojhoz, miszerint készítőjét megvakítatták, hogy többé nem legyen képes ilyen órát készíteni. Mindazonáltal ezeket az órákat kizárólag a készítőik tudták javítani, mivel mindegyik egyedi konstrukció volt.

Mindemellett arra is megjelent az igény, hogy a mechanikus órákat a kereskedők magukkal vigyék, s út közben is figyelemmel kísérhessék az idő múlását.

Az első rugós zsebórák (1511) sem szorították ki a napórákat. A viszonylag kisméretű, díszes zsebórák luxustárgynak számítottak, amelyek még mindig pontatlanok voltak a napórákhoz képest. A nagyobb mechanikus órák tokjába egy kisebb napórát is építettek.

Bardács, 36. p.

Ezeket Peter Henlein készítette s ’nürnbergi tojás’-ként ismerte meg a világ. Igaz ezek a szerkezetek zsebben nem, csak tarisznyában fértek el. Ezek a hordozható órák majdnem minden nemes és valamire való úriember tárházában ott volt.

Peter Henlein egyik „nürnbergi tojás”-a · 1505 · forrás
„Orfeusz” óra

A ’nürnbergi tojás’ mellett feltűnt egy másik hasonlóan jelentős óraszerkezet az ’Orfeusz’ órák.

Az elnevezés a kerek aranyozott bronz óratokokat díszítő és Orfeusz életének jeleneteit ábrázoló vésetekre utal…

Benedetta, 1998. 25–26. p.
Báthory Zsigmond (1572–1613) órája

A reneszánsz idejében meglehetősen népszerűek lettek ezek a hordozható órák, amelyekből néhány Magyarországra is került. Ilyen órája volt Báthory Zsigmondnak is.

Óraszámlap a négy evangélista arcképével
Paolo Uccelo · 1443 · Santa Maria del Fiore, Firenze

Témám szempontjából az első jelentősebb ábrázolás Uccello óraszámlapja. Ez a firenzei Santa Maria del Fiore templomban található. Ez mindenképp azt jelezte, hogy az Egyház is fontosnak tartotta az új mechanikus órák használatát, s ekképp került be egy templomba.

Óraszámlap a négy evangélista arcképével
Paolo Uccelo · 1443 · Santa Maria del Fiore, Firenze

Ezen az ábrázoláson egyszerre van jelen két időértelmezés: az archaikus ciklikusság és az egyházi lineáris időfelfogás. Hogy hogyan? Bemutatom. Maga az óraszámlap ismétlődő rendjével a ciklikusságot hivatott jelképezni, hiszen az óra mindig ugyanazt az utat járja be minden nap. Azonban az óraszámlapot a négy evangélista szegélyezi, s az óra mutatója egy csillag. Ez mindenképp az egyházi időre utal, hiszen a négy evangélista (Márk, Máté, Lukács, János) írta meg Krisztus születését – amivel a ’péteri egyház’ korszaka jött el –, s jelen lesznek a Végítélet beteljesülésekor is.

Az óra mutatója, mint csillag is egy fontos szimbólum. Krisztus születését éppúgy megjósolta a csillag, mint az eszkatológiában a „…csillagok lezuhanása a végső időben…” A dogmatika kézikönyve II. köt. 398. p. Krisztus második eljövetelét. Azonban a négy evangélista mégis inkább Krisztus születését hirdette semmint az Apokalipszis eljövetelét. Ugyanakkor jelen voltak Isten trónjánál.

A királyi szék előtt valami üvegtengerféle volt, kristályhoz hasonló, és a királyi széknél középen négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig sashoz hasonlított. A négy élőlény… egyenként hat szárnya volt…

Jelenések könyve 4, 6–8

A négy élőlény természetesen a 4 evangélista szimbolikus megjelenítése – oroszlán Márk szimbóluma, bika vagy ökör Lukács szimbóluma, angyal Máté szimbóluma és a sas János szimbóluma –, így jelen voltak Krisztus trónja mellett.

Tehát itt egy olyan összetett időértelmezéssel állunk szemben, ami az archaikus időfelfogást összeegyezteti az Egyház lineáris idejével. Lényegét tekintve az időnek volt kezdete, viszont az idő folyamatosan ismétli önmagát – itt van jelen a ciklikusság –, s így formálódik a történelem. Viszont a történelem az Egyház felfogása szerint a Beteljesüléshez vezet, így lesz vége is. Egy hasonlattal élve ezt úgy tudom elképzelni, mint egy rugót, melynek van eleje és van vége, viszont folyamatosan ugyanazt az utat teszi meg, spirálisan halad előre. Tehát a ciklikus felfogást egy lineáris keretbe foglalta a művész.

Olaus Magnus: Az északi népek története. 1555. I. könyv, 32. fejezet

Uccello számlapja és Olaus óralapja is meglehetősen szokatlan a mai ember számára. Mindez abból adódik, hogy ezekben az időkben még nem volt egyezményes ábrázolása az órának. Így Uccello olasz módszer szerint mind a 24 órát külön ábrázolta, míg az északi módszer csak 12 órát vett alapul. Olaus esetében kétszer 12 óra.

Követek. Jean de Dinteville és Georges de Selve portréja
ifj. Hans Holbein · 1533 · National Gallery, London

A következő kép, amit részletesebben elemzek, az Hans Holbein Követek című képe. Sok minden elmondható a képről, s sokan elemezték már, így én csak saját szempontomból elemzem azt.

Mindenek előtt fel kell hívnom a figyelmet az asztal tetején sorakozó időmérő eszközökre, amik egy bizonyos dátumra utalnak: 1533. április 11-ére, Húsvétra. Időfelfogás szempontjából meglehetősen érdekes, hiszen itt a Húsvét misztériumára utal. Mivel ez egy misztérium, így ez évente ismétlődik, tehát ciklikus mivoltát erősíti keresztény szemléletben. Akár a tavasz, mint a természet feltámadása, hiszen itt is Krisztus feltámadását ünneplik. Lényegében ez egy tavaszváró ünnep volt.

Az időmérő eszközök alatt számos szimbolikus tárgy található, melyek mind az idő múlását jelenítik meg. Ilyen például az elszakadt húr.

A padlózat is a vallási felhangokat erősíti, hiszen az a Westminster apátság cosmonata padlóját jeleníti meg. Kicsiny Balázs ezt a kozmosz idejének tekinti, amire rávetül az eszkalatikus idő a koponya anamorfikus képében. Az egyház egyik jeles épületének padlózata és a koponya valóban lehet utalás az eszkatológia idejére, a parúzia-várásra és a feltámadásra – az igaz halál szimbólumaként. Kicsiny azonban a koponya anamorfikus képét sokak szerint megkérdőjelezhető módon értelmezi.

Több teória is született erre a képi illúziót elidegenítő, szokatlan motívumra. Idézzük fel ezek közül azt, amely az időmérő eszközre, a napórára és az árnyék platonista magyarázatára irányul. Eszerint a koponya egy napóra árnyékvetője, ennek árnyékát vetíti a kép síkjára az anamorfikus ábrázolás. Ez a koponyavetület új idődimenziót jelöl: a kereszthalált a feltámadástól elválasztó köztes időt, az eszkatologikus várakozás idejét.

Kicsiny, 2008. 30. p.

Tehát nem szó szerinti napóraként értelmezi, hanem a ciklikus időre, az egyes ember idejére és az Egyház idejére vetülő árnyékként látja ezt az árnyékvetőt.

Ez még kétségkívül középkori felfogást tükröz, hiszen ez Fiorei Jochaim ’péteri’ egyháza, melyet a ’jánosi’ egyház – ki megjövendölte Isten országának, eljövetelét a Jelenések Könyvében – vagy Szentlélek országa fog majd követni. A humanizmus és a nagy földrajzi felfedezések következtében az Egyház az eszkatológiát, tehát az üdvtörténetet teljesen elválasztotta a világtörténelemtől.

Angyali üdvözlet
Lorenzo Lotto · 1534–1535 · Pinacoteca Civica, Recanati

Későbbiekben az óra jelképpé vált. Ez történt a különféle időmérő eszközökkel is, például a homokóra formájából adódóan az égi kapcsolatok szimbóluma lett. Felső része jelképezi a mennyei birodalmat, míg az alsó része az alvilágot, kettő metszésében, ahol a homok átpereg jelképezi a földi valóságot. Így jelenhet meg Szűz Mária szobájában, mikor is Gabriel elhozza a hírt terhességéről. Így szimbolizálhatja az égiekkel való kapcsolatot.

Szent Urszula álma
Vittore Carpaccio · 1495 · Gallerie dell’ Accademia, Velence

Ugyanebből az okból kifolyólag van Szent Urszula asztalán a homokóra. Itt is egy angyal lép be az ajtón, miközben Szent Urszula álmodik, így az égi kapcsolatot jelképezi.

Szent Ágoston látomása
Vittore Carpaccio · 1502 · Scuola di San Giorgio degli Schiavoni, Velence

Vittore Carpaccio egy másik képén is hasonló értelemben van jelen a homokóra, azonban itt egy többletjelentést is kap. A szobában elhelyezett tárgyak arra utalnak, hogy Szent Ágoston azonkívül, hogy kapcsolata volt az égiekkel, egyben tudós is volt. Erre utalnak az asztrológiai eszközök, a könyvek sokasága illetve maga a homokóra is, ami a pontosság, fegyelem és racionalitás jelképévé is lett.

Szent Ágoston látomása (részlet)
Vittore Carpaccio · 1502 · Scuola di San Giorgio degli Schiavoni, Velence

Maga a homokóra a szent polcán található könyvekkel körülvéve, ami ebben a közegben az Ékesszólás allegóriájaként is ismertek. Így tehát a homokóra, és ezzel együtt maga az óra is a tudás jelképévé vált, hiszen az egységnyi idő alatt megszerezhető tudást is szimbolizálta.

A Lovag, a Halál és az Ördög
Albrecht Dürer · 1513

Később a homokóra a Halál attribútuma lett, ami mindent felemészt és elpusztít, ahogy könyörtelenül pereg.

Francesco Colonna: Hypnerotomachia Poliphili. Aldo Manuzio, Velence, 1499. 95. p.

A reneszánsz szellemi felfrissülés nem Európából fakadt, hanem abból, hogy az iszlám seregek lerohanták Konstantinápolyt. Az ott őrzött temérdek antik szöveget így Itáliába menekítették át, aminek következménye volt maga a reneszánsz. Maga az antik kultúra teljes erejében ismét pompázott Itáliában, s az antik istenek ismételten újult erővel léptek színre, egészen addig, amíg az Egyház Savonarolával vissza nem hódította magának Itáliát.

Francesco Colonna illusztrációja Szaturnuszról ezt a szellemi felfrissülést tükrözi, hiszen itt a pogányság idő istene teljes erejében mutatkozik meg. Mint termékenységisten meredő férfiasságával, s ciklikus időt megidéző kaszájával – aratás szimbóluma, így az örök körforgásé is. Ebben a közegben valószínűleg egy pogány ünnepet ábrázol (Saturália ünnepét), ahol is a termékeny tavasz eljövetelét ünnepelték.

Saturnus
Csízió. Kolozsvár, 1592 · Budapest, MTA Kézirattár

Savonarola fellépése után Szaturnusz megítélése is negatívabb lett. A pusztító időt kezdték látni benne, ki felfalta gyermekeit. Egyik kezében sarlót tart, mert az minden dolgot elvág és learat, másik kezében pedig egy gyermeket, akit éppen felfalni készül. A gyermek jelentheti a napokat, hiszen Saturnus/Kronosz nemzette a napokat, amiket el is pusztít, s nyilvánvaló utalás a görög mitológiára. A kolozsvári Szaturnusz esetében két asztrológiai jegyet is fel lehet ismerni: a Bak csillagjegyet és a Vízöntőt. A Bak bibliai szimbólum, ami a félig hal félig bak torzóból fakad; a bak az ószövetségi bűnbakot, a hal pedig Krisztust jelképezi.

Szaturnusz
Agostino di Duccio · 1456 · Tempio Malatestiano, Rimini

Boccaccio melankolikus csúf öregemberként írja le, fején kendővel. Szaturnusz vagy Kronosz is így került vissza, mint az Idő istene. Kezdetben csak a sarló és fejére omló fátyol volt a jelképe. Később kapta meg jellegzetes kiegészítőit például a botot vagy mankót, ami eredetileg a sarlóból, mint mezőgazdasági szerszámból következett az ásó és lapát közbeiktatásával. Ezzel párhuzamosan egyre öregebbé tették alakját, s így kaphatta meg a mankókat is.

A Melankolikus
Giuseppe Cesari nyomán · 1630
Cesare Ripa Iconologiájának illusztrációja

A melankóliával azért foglalkozok, mivel egyrészt meghatározta a Szaturnusz megítélését, másrészt a reneszánsz kor gondolkodói és tudósai majd mind melankolikusnak tartották magukat. A melankólia egy új idődimenziót is bevezetett, mely az individuális időt, mely a halálban végződik elválasztott a többi lineáris vagy rendszer időtől, ezzel megteremtve a kitaszítottság érzetét.

A melankolikus mindent megkérdőjelez, és mindent elutasít. Magára marad, nincs miben hinnie… A végtelen kétségbeesés és a végtelen magány ugyanakkor nem zárja ki a végtelen Isten-szeretetet…

Földényi, 2003. 68. p.

A melankólia főként egy életérzés, melyet főként az okok keresése mozgat. Így kérdőjelezheti meg azt a rendszert ami körül veszi, viszont önmagát már nem kérdőjelezheti meg – ’cogito ergo sum’ gondolkodom ezért vagyok.

Asztrológiai alapon a melankolikusok csillagjegye a Szaturnusz volt, így őket Szaturnusz gyermekeinek tartották. Kezdetben megítélése meglehetősen ellenséges volt, s mivel főként elméleti problémákon törte a fejét, kevesen értették meg. Sokan úgy gondolták, hogy felesleges dolgokon törik a fejüket.

Henry Peacham: Minerva Britanna. 126. p.

A reneszánszban és később a melankólia ikonográfiáját Ripa így írja le.

Hamuszínű férfi, aki jobb lábával négyzet vagy téglalap alakú figurára lép. Bal kezében nyitott könyvet tartson, s ezt szemmel látható elmélyüléssel olvassa. Száját kendő fedi be. Jobbjában bekötött szájú erszényt tartson, fején pedig magányos remeterigó üljön. A száját eltakaró kendő a melankolikus emberben uralkodó csöndet jelzi. Természete ugyanis hideg és száraz… a melankolikus a tanulmányok odaadó híve, s ezekben nagy előrehaladásról tehet tanúbizonyságot, miközben kerüli mások társaságát…

Ripa, 1997. 113–114. p.
Melankólia
Albrecht Dürer · 1514 · rézmetszet

A melankolikusok megítélésében döntő változást Dürer ábrázolása eredményezte. Itt ugyanis maga a melankolikus ember egy angyal! Ráadásul nem egy letaszított angyal, hanem egy olyan lény, akinek aktív köteléke van az égiekkel. Ezt jelképezi a homokóra, mely a két világ kölcsönös kapcsolatára utal. Hasonló minőségben szerepel a létra is. A lábánál heverő eszközök is mind szimbolikus jelentőségűek: a gömb a tökéletességet, a szerszámok a különféle mesterségeket, a kutya a jövőbe vetett vak reményt fejezi ki.

Mindezek mellett fel kell hívnom a figyelmet a bűvös négyzetre, mely az angyal feje fölött látható. Szaturnusz mellett Jupiter is jelen van a képen. A

jupiteri varázsnégyszög (Mensula Iovis), amelynek számai minden irányból összeadva ugyanazt az eredményt [itt 34] adják… képes megszüntetni a melankóliát…

Földényi, 2003. 107. p.

vagy megnemesíti azt. A hullócsillag pedig az Apokalipszist vetíti elő, s így a végső kérdésekről való elmélkedést fejezi ki.

Melankólia
Hans Sebald Beham · 1539

Dürer felfogása termékenyen hatott német kortársaira is. Itt is angyalként van jelen a melankólia, mellette a gömb, a homokóra, különféle mesterségek eszközei, s a könyv. Itt is inkább egyfajta meg nem értett zseniként van ábrázolva a melankólia.

Melankólia
Lucas Cranach · 1532 · Unterlinden Musée, Colmar

Azonban ez az újfajta melankólia Itáliában is teret hódított, s elkezdték angyalként ábrázolni egész Európa szerte. Lucas Cranach teljesen eltér attól a szabálytól, melyet ikonográfiailag meghatározott Ripa. Dürer Melankóliájához hasonlóan már nem a lélek eme betegségét és búskomor hangulatot ragadja meg.

Melankólia
Lucas Cranach · 1532 · Statens Museum fur Kunst, Koppenhága

Jelképeiben és figuráiban szinte ugyanazok jelennek meg, kissé eltérő kompozícióban. Itt már nem betegségről vagy őrületről van szó, hanem elmélyült gondolkodásról és talán Isten kereséséről.

Pallas és a Kentaur
Sandro Botticelli · 1482 · tempera, vászon · Galleria degli Uffizi, Firenze

A következő műalkotáson az idő már nem mérőeszköze által jelenik meg, hanem egy termékeny pillanat megragadásával. Botticelli Pallas Athénét és a kentaurt tánc közben ábrázolja. Erre azért volt szükség, mivel abban a korban nem sokan ismerték az antik mitológiának ezt a történetét, így a kettejük közti kapcsolatot és mondanivalót másképp kellett megjeleníteni. Botticelli ezért eltáncoltatta ezt velük.

A reneszánszban a tánc nem olyan volt, mint manapság.

Az az érzékenység, amelyet a tánc fejez ki, egy közös készségre épít a csoportalakzatok interpretálásában, adottnak vesz egy általános tapasztalatot a féldramatikus megjelenítésben; ennek alapján remélhette Botticelli meg a többi festő, hogy az ő csoportábrázolásaikat is hasonló könnyedséggel fogja értelmezni a közönség. Amikor Botticelli egy új, klasszikus témát vet ecsetjére, amelynek megkomponálásában nem tarthatta magát a bevett tradíciókhoz, s amelynek témája nem volt közismert, egyszerűen eltáncoltatta figuráival az egymáshoz való viszonyukat – példa erre Pallasz és a Kentaur. Nem sokat számít, ha nem ismerjük az antik történetet; a festmény egy ballo is due, egy párostánc szellemében is nézhetjük.

Baxandall, 1986. 88–89. p.
Jelenetek Mózes életéből
Sandro Botticelli · 1481–1482 · Cappella Sistina, Vatican

Az időt azonban nemcsak a termékeny pillanattal ragadhatták meg, hanem egy eseménysorral is. Ily módon ábrázolta Botticelli Mózes életét egyetlen képbe sűrítve azt. A képen egyetlen térben, viszont hét különböző időben ábrázolja Mózest, ezáltal a képen hétszer van jelen. Egy térponton átfolyik az idő hét síkja. Magát a történetet elég szokatlan módon bal alsó sarokból indítja jobbra, majd felfele, s fent visszatér baloldalra. Ez egy körkörös képregény-szerkesztésként is felfogható.

Közhelyszámba megy az útikönyveknek az a figyelmeztetése, hogy a Brancacci-kápolna freskói délelőtt tizenegy óra körül hatnak a legjobban, s jól teszi, aki megfogadja a tanácsot. A fényeket és árnyékokat csak akkor fogjuk fel háromdimenziós alak jelzéseként, ha pontosan tudjuk, honnan jön a fény…

Baxandall, 1986. 130. p.

Ez a technika ismételten arra hivatott, hogy a bibliai témájú eseményt a hétköznapi élethez hozza közelebb. Így a múltból jelent varázsol.

Massaccio · Brancacci-kápolna, Firenze

A térhatás azért oly erős, mivel a festő nem a festmény egy pontján helyezte el a fényforrását, hanem egy tényleges, valós fényforrást használt: a Brancacci-kápolna ablakainak a fényforrását.

…Ha kápolnában vagy egyéb nehéz helyen rajzolod, vagy fested alakjaidat, ahol nem teremthetsz kedved szerinti megvilágítást, a helyszín lévő ablakok elrendezése szerint add meg nekik a rivellót, hiszen úgyis az ablakokon keresztül árad be a fény. Ily módon, a fény útját követve, jöjjön bármelyik oldalról is, e szerint a rendszer szerint alkalmazd a rivellót és az árnyékolást…

Baxandall, 1986. 130. p.

Az ember nem tud nem viszonyulni az időhöz. Minden tevékenységében valamilyen formában ott van maga az idő is. Ha valamire emlékszik, akkor a múltba réved, ha valamit tervez, akkor a jövőt kémleli. Az ember, főként ennek a saját maga alkotott absztrakciónak köszönheti értelmét, mivel ez serkentette arra, hogy gondolatait az öröklétbe helyezze az írás eszközével, amit a későbbi korokban is el tudtak, el tudnak olvasni. Az idő tehát meghatározza a tudatot, az időfelfogás pedig a kort.

A reneszánsz ember kezdte önmagát úgy szemlélni, kinek hasznosan kell eltöltenie a reá kiszabott időt. Pomponaio Gaurico például arra volt a legbüszkébb, hogy olyan ütemtervet készített, ahol egyetlen percet sem veszteget el.

Itt került szembe először az Egyház és az egyén, ha nem is oly kibékíthetetlen ellentétként, mindinkább a XIX. századi eszmei válság előjeleként. Az egyén fokozatosan vonta ki magát az Egyházi dogmák alól, s vívta ki magának a szabadságát, viszont ezt az utat legfőképp a magány kísérte. A reneszánszban még csak a melankolikusok osztályrésze ez a szabadság és vele társult mérhetetlen magány, majd a tudomány fejlődésével s később a felvilágosodással ez az egész társadalomra válik jellemzővé. Ez vezetett a művészet meghasonlódásához, illetve ez eredményezte az úgynevezett válságfilozófiákat.

Felhasznált irodalom

  • A dogmatika kézikönyve Második kötet. Theodor Schneider [szerk.], Vigilia Kiadó, Budapest, 1997.
  • Bardács László Pál: A napórákról Forrás: http://www.blp.hu/ (belépés: 2009.04.10.)
  • Benedetta Gallizia di Vergano és Emilio Strada: Az óra. (Műkincshatározó-sorozat) Officina ’96 kiadó, 1998.
  • Biblia. Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentései; Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1975.
  • Cesare Ripa: Iconologia. Balassi kiadó, 1997
  • Fenyő Iván: Dürer. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, Budapest, 1955
  • Földényi F. László: Melankólia. Kalligram, Pozsony, 2003.
  • Kicsiny Balázs: Óramotívum és eszkatologia. A mérhető és mérhetetlen ábrázolása. Mellékelt a DLA értekezés tézisei; Budapest, 2008. Forrás: www.mke.hu/res/tezisek_kicsiny_melleklet.doc (belépés: 2009.03.12)
  • Kicsiny Balázs: Óramotívum és eszkatológia. A mérhető és mérhetetlen ábrázolása. Második rész. DLA értekezés. Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola, Budapest, 2008. Forrás: http://www.mke.hu/res/ertekezes_kicsinyb.pdf (belépés: 2010.03.12.)
  • Michael Baxandall: Reneszánsz szemlélet – reneszánsz festészet. Corvina, 1986
  • Muther Richard: A festőművészet története. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Kiadása, Budapest 1920
  • Németh András: Mi is az idő? Történeti időszociológiai és időantropológiai vázlatok. Iskolakultúra Online 1 (2007) 54–75. p. Forrás: http://www.iskolakultura.hu/iol/iol2007_1_54-75.pdf (belépés: 2009.03.12.)
  • Németh Lajos: A művészet sorsfordulója. Ciceró Könyvkiadó, 1999
Forrás

Elektronikus kézirat.