Féreg

Napkelet rejtett kincsestára
Rohini Prijá d.d. (Szilágyi Márta), 2003–2006.
biológia, féreg
szóelválasztás

A férgek közül általában a földi gilisztát ismerjük, meg egy-két parazitát. Nem lopták bele magukat az emberek szívébe, de az a végtelenül sok gerinctelen állat sem, akiket szintén férgeknek neveznek, vagy a férgek közé sorolnak. Nem sokszor kerülnek a szemünk elé a szalag-, szakáll-, fonal-, nyíl-, gyűrűs-, szívó-, húros-, zsinór- és nyelves férgek, és ez még csak egy része ennek a nagycsaládnak.

A nyelv híven tükrözi az emberek értékítéletét. Akit féregnek neveznek, az már igazán hitvány ember, az emberiség legalja. Krsnadásza Kavirádzsa középkori szent és költő úgy fejezi ki az alázatát, hogy magát az ürülékben élő féregnél is alantasabbnak mondja. Szerencsére a férgek tudata annyira fedett, hogy nagyon jól érzik magukat ott, ahol vannak. Például az Osedax nevű csőféreg Kalifornia partmenti vizeiben. Az életüket vízben levegő lárvákként kezdik, és még azt sem tudják, hogy hímek vagy nőstények. Legszívesebben a bálnahulla szétmálló csontjait eszik, ezért kapták ezt a nevet, Osedax, csontevő. Ha egy Osedax lárva bizonyos távolságra megközelít egy nőstényt, maga is nőstény lesz; de ha túl közel merészkedik, a nőstény elfogja, és azontúl spermatermelőként tartja a testében. A hímek életét nem lehet eseménydúsnak tekinteni. Ellátják a feladatukat, és már el is pusztulnak. A féreghölgyek egy pillanatra sem bánkódnak utánuk. Ezek a csontevésre programozott férgek nem képesek kinyilvánítani az érzelmeiket.

A csontevő féreg egész élete horror, de nem jártak jobban a gyűrűsférgek sem. Kb. 18 000 fajtájuk van, a legnagyobb az ausztráliai esőkukac, ami 3 méterre is megnő. Egy tengeri gyűrűsféreg még erre is ráver 1 métert, és a teste nem kevesebb, mint 1000 szegmensből, „gyűrűből” áll. A hosszú test csak a táplálkozást szolgálja, a gyűrűsférgek összes nemesebb szerve elfér az első 2–3 szegmensben. Ennyi is elég neki ahhoz, hogy táplálékot találjon, más meg nem érdekli. A férgeket igazán nem lehet ínyenceknek nevezni. Mindent megesznek, ezért írja Szirmay Antal a 18. század végén az egyik kedvenc ételéről:

Ha szalonna nincs is benne csak légyen jó borsos,
mert bors nélkül méreg, egye meg a féreg,
annyit használ, mint ebnek a kéreg.

Figyeljük meg ezt az elegáns rímválasztást: méreg, féreg, kéreg…

A féreg nem bánja, ha a tápláléka nem elég fűszeres. Az általunk legjobban ismert gyűrűsféreg, a földi giliszta például csak földet eszik. A földet átvezeti a bélrendszerén, egy-két szerves anyagrészecskét, baktériumot hasznosít, a többit kibocsátja. Tény, hogy a kibocsátott talaj tápanyagokban gazdagabb, a növények könnyebben felvehetik belőle a nekik szükséges nitrátokat, foszfort, káliumot, magnéziumot. Egy giliszta nem sok földet dolgoz fel, de a jó termőföldben milliószámra élnek. A régi kínaiak és egyiptomiak ismerték talajjavító munkájukat, sőt Kleopátra királynő megtiltotta a gilisztaexportot. Tilalmas időkben jól élnek a csempészek, és egyre több giliszta utazott külföldre, nem egészen legálisan. Líbiában megsütötték és megették őket. Az ember néha furcsa dolgokat nevez ki csemegének.

Az etruszkok is tudták, hogy ahol dús a növénytakaró, ott sok a giliszta. Nem bántották őket, de a földműves kapája néha kettévág egyet. A régiek azt gondolták, nem baj, most már két giliszta él tovább. Ezért mondja William Blake,

A kettévágott féreg megbocsát az ekének.

The Marriage of Heaven and Hell

Egyébként ez nem egészen igaz. A földi giliszta agya, szívei és légzőszervei az első néhány szegmensben vannak. 5 pár szíve van. Ha ezek épen maradnak, a giliszta tovább él és növekszik, de a levágott farkából nem fejlődik új élet.

A halott testek eltakarítása a földi férgek feladata. A halálról különösen sokat elmélkedtek a középkorban. A halál szimbólumai, a koporsó, a szemfedél, koponya stb. mellől el nem maradhattak a férgek. A középkori ember különösen kéjes borzongással gondolt arra, hogy a férgek étele lesz belőle, mert a keresztény vallás minden erőlködése ellenére meg voltak győződve arról, hogy a lélek csak egy üres szó, ők maguk lesznek a férgek lakomája.

Clark Saunders balladájában így beszél az elutasított szerelmes:

A csontjaim csak hideg hús fedi,
És azt egy foszlott szemfedél,
A sors az ágyam mélyen lent veti,
A sápadt férgek közt elalszom én.

Robert Blair az angol temetők fájáról, a tiszafáról írva felsorolja a földi vég kellékeit:

Komor fa, társtalan, csak koponyák,
Koporsók, sírok, férgek közt tenyész.

Alvair Smith javaslata pedig ez:

Ha ér az élet valamit,
A célokat ne itt keresd,
Ha majd a férgek lakomáznak,
Ott megtudod, mit ér a test.

Lord Byron írt egy verset a 36. születésnapján. Így kezdi:

A napjaim, mint elsárgult levél,
Nincs több virág, gyümölcs, se szenvedély,
A bánat és a féreg megmaradt,
Az üszkösült fekély.

A sors úgy akarta, hogy nem élte túl ezt az évet. Néhány hónappal a születésnapja után meghalt.

A költők a végtelenségig kihasználják a féreg-témát. Stephen Hawes a 15. század végén a földet kérdezi:

Miért vagy olyan büszke? Lehet, hogy az élvezet ruháit hordod, de te is csak a férgek étele vagy.

The Pastime of Pleasure

Thomas Hardy mondatja a megzavart halottakkal:

Az egér leejtette az oltáron talált morzsát, és a férgek visszahúzódtak a sírhalmokba.

Channel Firing

Vályi Nagy Ferenc (1765–1820) a kivétel, ő nem az embernek, hanem a beenyvezett ajtajú porkamarában alvó féregnek ígéri meg a feltámadást A lezárkózó féreghez. Ez nagyon szép tőle, mert költő- és kortársai semmi jót nem tudnak mondani a féregről. Kalmár György szőr-férgeknek és gelesztáknak titulálja az ellenségeit. John Dryden írja Religio Laici:

Szegény féreg, megsérted-é a végtelenséget?
Hiszed, hogy majd békét köthetsz jó kedved szerint?

A szegény féreg persze maga az ember, aki a porban csúszik, féreg módjára furakodik be mások birodalmába és bizalmába, és hitvány féregként az egész világot a féreg perspektívájából látja. Kegyetlenül gúnyosan ír David Herbert Lawrence, aki szerint mindenki féreg: a jó ember is, meg az is, aki nem tisztességes:

Így is, úgy is féreg

Ha együtt élsz a többi emberekkel,
Mint egy közülük, kedves és alávetett,
Olyan vagy, mint a féreg.

Ha együtt élsz a többi emberekkel,
De köpsz reájuk, és meg nem lapulsz,
Mert néha lázad még a féreg is,
A jó tanácsból nem tanulsz,
Féreg vagy akkor is.

A lomha féreg ott marad a bőr alatt,
Nem látja senki, tisztelik,
A lét szívét belülről rágja szét,
És minden megrohad.
A büszke féreg, az, ki lázadó,
Épp azt eszi, az élet lényegét,
A társadalmi bőrbe rág egy kis lyukat,
Fejét kidugja, integet,
És szól: Tudom, nem tiszteled,
De megteszem, mit tenni más remeg,
Piálok, nőzök és káromkodok,
A becsületre kényes nem vagyok.

Worm Either Way, részlet

Nem szeretjük a férgeket, pedig nem ártanak senkinek. William Blake egy férget okol a rózsa haláláért:

A beteg rózsa

Beteg vagy, rózsa!
A láthatatlan féreg
Viharban, éjen át
Repülve meglelt téged,
Leszállt a bíboros
Öröm derült helyére.
Szerelme titkos és sötét.
Elfolyt a rózsa vére.

Ezer meg ezer féregfajta van, de egy sem röpköd a vad viharban. Blake számára minden kártevő féreg, ahogyan a kínaiak is öt féregről beszélnek. A skorpió, mérges kígyó, gyík, százlábú és varangy egyike sem féreg, de a kínaiak nem szeretik őket. Démonok (kuj), akik felett Csung-vang uralkodik. Csung-vang szolgái egy öregember meg egy öregasszony. Az öregember mindig kiengedi a férgeket, az öregasszony összegyűjti őket egy edényben. Csung-vang csak arra vigyáz, hogy meglegyen az egyensúly.

A férgek másutt is démon-státuszban vannak, például Kolumbiában. Azt hiszik, hogy a démonok vagy szellemek (hanai) éjszaka féreg-alakban járkálnak, és megtámadják az embereket. Egyesek barlangokban laknak, és kizárólag gyerekeket esznek. Az afrikai evék kauri-kagylót adnak a halottnak, hogy a másvilágon nyugalmat vásároljon magának, és ne egyék meg a féreg-alakban támadó démonok.

A férgek a mitológiában sem kapnak díszhelyet, és igazán nagyítóval kell keresni őket. Az észak-európai Edda elmondja, hogy a világ egy megölt óriás, Ymir testéből keletkezett. Az istenek második nemzedéke mindegyik testrészéből teremtett valamit. Fel akarták használni a testében nyüzsgő férgeket is, de ezek gyorsan elmenekültek a föld alá és a hegyekbe. Ma is ott élnek, mint törpék. A germán mondák szerint ők a Nibelungok, akik egykor a Rajna kincsét őrizték.

A szétdarabolt isteni őst valóságos vagy szimbolikus formában sok népnél megtaláljuk. Az egyik japán legenda szerint Ukemocsi istennőt ölték meg és vágták darabokra, így keletkeztek az állatok és a növények. Szemöldökeiből lettek a selyemhernyók, akiket a legenda egyszerűen férgeknek nevez. Néha az angolok is féregnek nevezik a selyemhernyót, ezért írja Phineas Fletcher a pásztor boldog életéről The Purple Island:

Selyemférget nem ismer, ki saját fonalával
Előhúzza selyem-létét és a büszkeséget.

Néhány indiai törzsnél találjuk azt a különös elképzelést, hogy az emberek kezdetben férgek voltak. A zunik szerint az emberek valaha páraszerűek voltak, és csak illatokkal táplálkoztak. Nem volt stabil alakjuk, de leginkább a férgekhez hasonlítottak. Akkor váltak emberré, amikor megtanultak szilárd táplálékot fogyasztani.

A Delaware indiánok azt mondják, hogy hajdanában az emberek a földanya testében, a tellurikus mélységekben éltek valami félig embrió-, félig álomszerű életet. Amikor a teremtő elkészült a föld felszínével, magához hívta őket. Egy részük azonban ott maradt, és féreggé változott. Ezzel a Delaware indiánok nem kevesebbet állítanak, minthogy az emberek legközelebbi rokonai, testvérei a férgek.

A föld alatt a férgek az urak. Ugyanezt mondja Andrew Yanski The Red Worm:

A föld lakója eltapossa őt,
Ha rések közt meg nem lapul,
De sokszor megfordul a sors,
A föld alatt a féreg lesz az úr.

Igen veszélyes urak a sárkányok is, mégpedig nemcsak a föld alatt. Rejtélyes okból sok legenda férgeknek nevezi a sárkányokat. A legrégebbi angol epikus költeményben, az angolszász korból származó Beowulfban a főhősnek először egy tüzes sárkánnyal, másodszor egy féreggel kell megküzdenie. Persze ez a féreg is sárkány, de még veszélyesebb, mint az első. A hős megöli, de ő maga is meghal. Így ér véget a költemény, amelynek egyébként lehet valami történelmi magva, egy norvég–dán szövetség a 11. században.

Az angol legendák rendszeresen ’worm’-nak, féregnek nevezik a folyókból és mocsarakból előbukkanó sárkányokat, és féreg (’Wurm’ vagy ’Lindwurm’) az a sárkány is, akit a Nibelung-legenda Siegfried-je terít le egy Rajna-menti hegy barlangjában, ahol ma is megvan a Sárkánybarlang, és még egy Sárkányvár is. Megtalálták a sárkánycsontokat is: kihalt állatok maradványait. Más német legendákban a Lindwurm szárnyas sárkány, barlangokban kincset őriz, egészben nyeli el a teheneket és az embereket. Ez még a 4 méteres tengeri féreg számára is szép teljesítmény lenne.

A Lindwurm nagyon távol van azoktól az apró ázalék-állatkáktól, akiket álmélkodva nézett Vályi Nagy Ferenc a mikroszkóp alatt, a 18. század végén. Mindjárt írt is egy verset, A rothadt vízcsepphez:

A benned úszó kis férgekben
Szintúgy, mint a roppant testekben
A csudák száma látható.

Így lelkesedik ez a református pap, később Sárospatakon a görög nyelv és irodalom professzora. Végül még örülhetett, hogy nem igazi sárkányokkal találkozott.