…indul a görög aludni…

avagy Szimmetria kiállítás
Galéria IX · 2004. október 10.–november 12.
Kozák Csaba
szimmetria, Galéria IX, Balkon
szóelválasztás

A matematika, a fizika, az élettan, a kristálytan (és sok más tudományág) szimmetriáról beszél, akárcsak a művészet a művészi arány(osság) vonatkozásában, miközben az ókori görögök számára mindez „csupán” a dolgok közös mértékét jelentette. Írom ezt egy olyan nyelven, amely tele van (disz)szimmetrikus szavakkal: apa, ara, arra, bab, báb, csecs, csöcs, csúcs, ebbe, enne, epe, ette, gőg, inni, kelek, kerek, kezek, kik, konok, korok, köpök, körök, közök, láttál, lel, lehel, lepel, lohol, mellem, mosom, pap, pép, púp, rotor, sas, savas, sás, sebes, soros, sós, sörös, szász, szakasz, szesz, szósz, szösz, telet, tettet, tét, tót, vív, zúz stb. Hadd emlékeztessek klasszikus mondatunkra is: Géza, kék az ég. Bizonyos magyar szavak (és pár mondat) kapcsán olyan értelemben beszélhetünk szimmetriáról, hogy az adott szó első és utolsó, második és utolsó előtti betűje (és így tovább) felcserélhető, hiszen oda-vissza ugyanazzal a betűsorral rendelkezünk. Ugyanakkor vizuálisan ez már nem érvényes, a direkt tükrözés által olvashatatlanná válik az írás a betűk rajzolata, egymáshoz való kapcsolhatóságuk balról jobbra irányuló rendszere okán. (Létezik ugyan tükörírás, de ennek köze sincs a fentiekhez, hiszen az a tükörkép szerint van kialakítva, azaz a megszokottól ellentétes irányban haladva csak tükör segítségével olvasható el. A tükörszó pedig szintén mást jelöl – pl. felhőkarcoló, húsvét –, azaz ebben az esetben olyan – gyakran összetett – szavakról beszélhetünk, melyek egy adott, elemezhető idegen nyelvi szó alapegységeinek lefordítása/utánzása révén keletkeznek.) Hangtanilag a fenti szavak/mondatok kapcsán szintén „csak” disszimmetriáról beszélhetünk, hiszen egy stúdiómagnón hiába játsszuk vissza az adott hangsort, a hangközök, a hanglejtés-hangsúly miatt akusztikailag nem ugyanazt halljuk, csak következtethetünk az eredetre. És jutott eszembe számtalan szebbnél szebb…, miközben egy kiállítás képeit nézegettem.

A kiállítás a Nemzetközi Szimmetria Társaság (International Society for the Interdisciplinary Study of Symmetry – ISIS) szervezésében jött létre, az ISIS Tihanyban októberben tartott hatodik kongresszusának rendezvényeként. Az ISIS útja publikációkon és periodikákon, kongresszusokon és kiállításokon át ívelt, tudósokat és művészeket volt képes tömöríteni és mozgósítani a szimmetria értelmezésének, értékelésének, kutatásának jegyében. A jelen kongresszusra egy több mint 300 oldalas angol nyelvű kötettel jelentkeztek az alapító Dénes Nagy és George Lugosi szerkesztésében (a kiadvány korábbi társszerkesztője az a Darvas György volt, aki 1999-ben a Nemzetközi Szimmetria Társaság akkori főtitkáraként megnyithatta a (Dis)Symmetrica ’99 kiállítást az Ernst Múzeumban). A Galéria IX kiállításának anyagát Dénes Nagy válogatta, s Vásárhelyi Antal rendezte.

Menjünk ABC rendben. Ábrahám Rafael utolsó, „Lírai-geometrikus átfedések” sorozatából hozott el egy darabot. Az álló, akrillal festett képen geometrikus elemek lebegnek a kép magjában, miközben a fehér és lila idomokon áttüremkedik a rücskös/borzolt talaj/háttér.

Symmetry profile
Bortnyik Éva, Tubák Csaba · 20 × 20 cm · film, fa, üveg · Fotó: Vásárhelyi Antal

A motívum és az azt befogadó közeg ütközete, ütköztetése. Bortnyik Éva és Tubák Csaba közös munkája egyfajta becsapós-kukkolós játék a nézővel. Két fehér kocka-keret van a falon. Az előlap(ok) közepén ablak, benne üvegnégyzet, ugyanez a hátlap(ok)on. A transzparens üveglapokon ugyanaz a vonalas, szálkás, sávos rajzolat, talán 1 cm-re lehetnek egymástól. Ha pontosan szemmagasságban állok a képpel szemben (ilyenkor jön a rendező dilemmája: mi az ideális szemmagasság?) és az előlap (így a hátlap is) az orrnyergem síkjára merőleges, akkor, de csak akkor egy képet látok. Ha fel-le vagy oldalirányba elmozdulok, akkor a párhuzamosság és ismétlődés jelenségével találkozom. Repetíció. Csáji Attila hármas sorozatán narancsos-vöröses ragyogás uralkodik, benne rojtos-tépett szegélyű vonalak kígyóznak, szelesen tekereg egy lávafolyam. Így is jó, de ha három lépést hátrálok a lézer szuperpozíciós felvételtől, akkor látom csak a nyergében előrehajoló lovast. Lazán levettem az egyik képet a falról, kíváncsi lévén a címére: Távozó vörös lovas I–III. (Más kérdés, ha már a nyelvi játékoknál tartottunk, hogy a lovas maga sárga. Gyermekkorunk piros pöttyös labdáján valójában fehér pöttyök voltak piros alapon. Lehet, hogy mindig is egy piros, pöttyös labdával játszottunk?) Faa Balázs, aki a kortárs művészet és matematika kapcsolatáról írta jegyzetét a fent említett kötetben, két nyomattal jelentkezett. Hogy gazdag hálórendszereibe, burjánzó, mesterséges vegetációiba, hihetetlenül szaporodó osztódásaiba szögesdrótot vagy spagetti-láncot lát bele a néző, az teljesen mindegy. A lényeg lenyűgöző kidolgozottsága, tömbös formációjának ereje és egzaktsága. Hantos Károly is két printtel szerepel a tárlaton. A Rövidülés térrácsa komputerrel szerkesztett, egy gömböt látunk, ami deformálódik, egy raszterhálóra kívánkozik (vagy onnan indul az egész folyamat). Félkörívek, görbületek futnak párhuzamosan a síkban (és a térben), miközben ebben a szövetben-szövevényben nem találunk egyetlen egyenest sem. Annál inkább dinamikát és a szerkesztés fázisait. Haris László nagyméretű, álló fotónyomatai egy szétmálló, porladó világ stációit mutatják feketén-fehéren. A káosz uralkodik egy olyan rendszeren, ami valamikor egyensúlyban lehetett. Mára viszont a fekete áramlások sebesen elmosnak minden azonosítható formációt, a foltos-sebzett képmezőből néhol kivillan az egykor uralkodó fehér. Aszimmetria.

Inkler Valéria két munkája előtt vagy elidőznek a férfi látogatók vagy gyorsan tovább mennek. Ugyanaz a két női torzó fotóalapon, a fej és az alsó lábszár nem látszik, az egyik fekete-fehér, a másik alaptónusa rózsaszín. A felkarok védő támasztásában és kiemelő odaadásában hatalmas, enyhén lejtő, tojásdad mellek. A meztelen torzó zárt comb-párja völgyében szeméremteste rejtőzködik, meg nem is. A mellbimbókon és a hason átfutó kalligráfia. Minden duplikátban. Az eredeti üzenetet nem értem. De minek? Lantos Ferenc Kapcsolatvariációin piros, fekete, fehér sávok váltakoznak, mozgást imitálnak, más-más sor- és színrendiséget alkotnak, egy S-vonal ismétlődik a szitanyomatokon. Tiszta munka, semmi mellébeszélés. Magyar Péter egy fehér, műanyag kockát adott be a kiállításra. A kubus számtalan apróbb elemből van összerakva, ragasztva. Ablakok nyílnak rajta, lapocskák hajtogatódnak derékszögben, szobákba léphetünk, folyosókon haladhat át a szem, barlangos labirintusok kanyarognak az objekt belsejében, felszínén hullámvonalban vágott a papír széle.

Szimultán formakapcsolatok a 4 dimenzióban
Mengyán András · 1998 · akril, vászon, 100 × 100 cm

Ritmus és taktus. Az építész művészien és mesterien „kubikol”. Mengyán András festményein (Szimultán formakapcsolatok a 4 dimenzióban; Túl a 4D térstruktúrán), precízen szerkesztett és kivitelezett hálórendszerében alig győzi a szem a részleteket, a kapcsolódási-átfedési pontokat, az egymásba hatoló, egymás átlátszóságában rejtőzködő testeket, hengereket. Mindez teljes kolorban, neonos sugárzással, állandó mozgásban. Ahogy az egyik kiállítás címe mondta: tudomány a művészetben, és fordítva. Nagy Gábor György puritán címadásra szorítkozott két munkáján. A Rotációk négy téglalapot ábrázolnak, ahol mindegyik lapocska egyik sarka lekerekített (gondolom ezt koptatja a szél forgás közben). A négy elem úgy illeszkedik egymáshoz, hogy középen (a résben) egy azonos hosszúságú szárakkal rendelkező keresztet látunk. A lapocskák felülete maszatos, ne mondjam, piszok színű. Engem – sajnos – elmosatlan tortakésekre, fagylaltmasszát átforgató lapátokra emlékeztet. Sajnos. Nem’s Judith (nem elírás) három téglatestet függesztett lépcsőzetes alakzatban a kiállítótérbe. Fehér oldalaikon sárga, fekete, piros téglalapok, négyzetek, L-formációk (lólépések) futnak át, fedik egymást. Munkája valójában vizuális permutációk reprezentációja, ahogy a kötetben szereplő írása jelzi: út a 2 és 3 dimenziós rendszerek és fraktálok felé. Juncosa Nuria szimmetriarendszerének egyik variánsán háztáji gazdálkodást folytat, tyúkfarmot üzemeltet. Az olajképen 8 kakas, 8 tojás áll katonás rendben, a zöld rétre szórt sárga magvakat eszegetnek.

Cím nélkül
Juncosa Nuria · évszám nélkül · olaj, vászon · 80 × 100 cm · Fotók: Vásárhelyi Antal

Egyszerre van jelen a felül- és oldalnézet, az egyiptomi „síkba hajtogatom a teret” ábrázolás. A másikon – szintén madártávlatból és „kiterítve” – az idilli falu képét láthatjuk: kertek, házak, tehenek, traktorok, pici tavacskák-medencék, fák, virágok… Minden telken ugyanazt láthatjuk, talán csak a helyrajzi számuk más. Mindenből mindenkinek ugyanaz a „jóság” jut, a globalizált világ majd gondoskodik arról, hogy nemzetek, kultúrák, individuumok önnön tükörképüket láthassák, ha átnéznek a szomszéd kerítésén. Végre egy vidám gúnyirat! Orosz István két műve a látvány paradoxonaira, optikai illúziókra épül, a „hogyan verjük át a nézőt” (pontosabban: csapjuk be a szemét) tökéletes példái. Az egyik fekvő rézkarcán megjelenik Shakespeare színháza, a Globe Theatre. A kép bal oldaláról indul a színpad, a színészek valamilyen jelenetet adnak elő, miközben jobb oldalt egy festő (maga a grafikus) egy festőállvány előtt állva festi a drámaírót. Ha a látogató nem ismeri Orosz munkásságát, akkor csak bólint: rendben. Keresem a trükköt, aztán megtalálom. Annyi az egész, hogy a rendező (jó szemmel) egy sarokba tette a művet. Azon túlhaladva, ha balról, kb. 45 fokos szögben visszapillantok a képre, akkor meglelem Shakespeare nagyméretű portréját, ami a frontálisan látott kép apró részleteiből csakis oldalirányból rajzolódik ki! Technikai bravúr, ahogy a másik munka is, ami az Önarckép Alberttel (In memoriam Albert Einstein) címet viseli. Üveglappal borított, asztallapra fektetett grafikáján a tudós íróasztalának kellékeit figyelhetjük meg: van itt könyv, szemüveg, tintatartó, ceruza, körző, lámpa stb. Mindezen tárgyak egy félköríves sávban, oldalirányba szétnyílón (de még felismerhetően) vannak megrajzolva. A mű felső harmadának közepére, a lap síkjára merőlegesen egy kb. 15 cm hosszú krómacél henger van állítva. Ez a tükrös henger úgy gyűjti be a lapról érkező fényt, jeleket és információkat, hogy azon Einstein realista portréja rajzolódik ki. A bűvész és az ő nyula. De hol a címben megígért bűvész? Tessék venni a bátorságot: arrébb kell tolni (vagy egyszerűen felemelni) a hengert, ami alatt egy földgömböt rejt a rajz, benne a szerző arcképével. Trükkös tükrös.

Nagy piramis
Pócsy Ferenc · 2002 · Fotó: Vásárhelyi Antal

A kiállításon két munka szerepel Pócsy Ferenc villamosmérnöktől–szobrásztól. Nagy piramisa – neonfény, kékes üveglapok, statikus objektum – kevésbé érdekes mint a kiállítás egyértelműen fő műve, A modell. Végy egy 4 egyenlő oldalú háromszögből álló piramist, az előlapot távolítsd el, nyisd ki, a maradék 3 háromszöget béleld ki tükörrel, majd mindhárom lapon fúrj egy-egy lyukat, és várd a csodát. A nyílásokon egymás után (a sebessége szabályozható) egy-egy 30 cm-es fém pálcika bújik elő, megállnak a valós és virtuális térben, majd a pneumatika sziszegésének kíséretében a rudak hirtelen visszahúzódnak üregükbe. A mobil mutatványa közben a pálcikák kilökött, álló állapotban egy olyan objektet formáznak, szabályos alakzattá állnak össze a sokszoros tükröződés által, ami – ha jól számoltam – 8 egyenlő oldalú háromszögből és 6 négyzetből áll. Annyira jó, hogy Harasztÿ István is megnyalná az ujját.

A modell
Pócsy Ferenc · részlet · Fotó: Vásárhelyi Antal

Ha nem láttam volna Rákóczi Gizella ’98-as műcsarnoki kiállítását és nem olvastam volna négykarú spiráljairól, akkor most csak egy félrenyomott abroszt látnék tőle a tárlaton, amin sárga, kék, zöld, piros (és ezek árnyalatai) csíkok, vízszintes és függőleges sávok futnak át, egymást keresztezve és átfedve, tónusokat alkotva. De láttam! Őt nagyban és szériákban kell megnézni. Jablan Slavik 16 (4×4) négyzetében fekete, zöld, sárga és tojásfehér csíkok futnak keresztül, törnek meg és/vagy folytatódnak egy másik négyzetben. Nála önállóbb, mozgalmasabb életet élnek az irányukat váltogató sávok. Jó ránézni erre a „kiszerkesztett” munkára, de azért nem izzadt a tenyerem. Vásárhelyi Antal, az M. C. Escher munkásságát többször megidéző, parafrazeáló művész, egy munkát hozott el tízes Fibonacci sorozatából. A sorozat (1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55 stb.) strukturáltsága alapján építkezik kockákból, téglatestekből álló ferde tornya. A trükk annyi, hogy a számsor szabályait követik a vonalkázott részletek és a szürkék és zöldek tónusváltozásainak arányai. Vén Zoltán szintén megidézi Eschert, rézkarca címében a csillagokig (ad astra) repteti a mestert. A képen egymásba kapcsolódó háromszögek lebegnek az űrben, fojtogató ölelésükben egy kaméleon mozgolódik, körötte a légben valós és képzeletbeli, mai és egykori légi járművek, űrhajók és mesterséges holdak cirkálnak. Verne Gyula Némó kapitánya nagyot sóhajt, vízből az űrbe vágyna. Amúgy aprólékosan, rendesen meg van rajzolva. Zalavári József viszont nem sokat cicázott. Fogott egy négyzetes fémlapot, a jobb alsó sarokból közel 30 fokos szögben bevágott a lap felső harmadáig, onnan lefelé derékszögben irányt váltott, aztán elkezdett hajtogatni. A síkból pár keresetlen mozdulattal eljutott a plasztika terébe, 2D-ből a 3D-be. Ennyi.

Magyarul: a kiállításon – mint minden csoportos tárlaton – van egy/több főmű, körítésként pedig jobb és gyengébb darabok. Itt is ezzel találkozhatott a néző, ha főleg a szemére hagyatkozott. Ha tudomány és művészet kapcsolatát kereste, ha a matematika, geometria szerepére volt kíváncsi a képi-téri szerkesztésben, ha a szimmetria (középpontos, tengelyes és síkszimmetria), disszimmetria és aszimetria ábrázolását, leképezhetőségét kívánta megtekinteni, akkor bizonyára nem csalódott. Ha el is tévedt a szekvenciák, repeticiók, permutációk birodalmában, ha nem is figyelt vagy észre sem vette a kombinációs és variációs lehetőségek, patternek és fraktálok információáradatát, ha egyszerűen csak megnézte (ahogy én is tettem) ezt az anyagot, és kíváncsiságot ébresztettek benne az ismeretlen összefüggések, nos, akkor már megérte.

Az pedig, hogy a Szimmetria Társaság két ágra szakadt évekkel ezelőtt, az, hogy polarizálódásuk egészen egy folyamatban lévő pereskedésbe torkollott, az számomra (és gondolom az érdeklődőknek is) egészen addig teljesen érdektelen, amíg konferenciákat tartanak, párhuzamosan publikálnak és kiállításokat rendeznek. A szimmetria állandóságának jegyében mondhatnám, hogy nekem 8. OTTO.